2014. augusztus 10., vasárnap

A herceg korhadt falovon

Fandom: Nyugat
Párosítás: Böhm Aranka/Harmos Ilona, valamint megalapozott Karinthy/Kosztolányi
Korhatár: 16
Műfaj: Leheletnyi angst, de nem komoly.
Figyelmeztetés: két darab csúnya szó, femslash
Tartalom:  Aranka féltékeny, és azt teszi, amit a legjobban tud: hisztizik. 
Egyéb megjegyzés: A 2014-es Nyugat Kihívás második napjára készült ez a szösszenet. A cím adott, a versem most Rimbaud Négysorosa.





(ez Aranka. teljesen és tökéletesen.)

- "Füled kicsiny szivén egy csillag rózsakönnye, / Nyakadtól combodig a Végtelen fehér, / Két hamvas melleden tenger rőtfényű gyöngye, / S fenséges öleden fekete férfivér." – suttogta Aranka vágyakozva, aztán bosszúsan összecsapta a könyvet. Mikor Ilonka kilépett a szobájából visszafogott sminkkel és egy bokáig érő, pasztellrózsaszín, selyemfényű ruhában, Aranka felhorkantott. Az ő fekete flitteres ruhája, és élénk pirosra rúzsozott ajka sokkal feltűnőbb volt, így elégedetten kérdezte:
- Mi tartott ezen ennyi ideig? Több, mint húsz perce várunk rád.
- Asszony, egy kis modort azért erőltethetnél magadra – húzta el a száját Karinthy. Dezső még a dajkával beszélgetett, de miután látta, hogy a felesége elkészült, nyomban odasietett a többiekhez, és futólag az órájára pillantott.
- Hát, ha a taxi siet, negyed kilencre talán odaérünk.
- És elkésünk.
- Ne tegyél úgy, mintha mi nem késnénk el mindig mindenhonnan – forgatta a szemeit Frici. Aztán gyengéden Dezsőre nézett. – Egyébként elgomboltad az ingedet.
Miután Karinthy saját kezűleg gondoskodott a problémáról, és a férfi nyakkendőjét is megigazgatta, Kosztolányi elmosolyodott, és odahajolva finoman suttogott valamit Frici fülébe.
- Jól van, galambocskáim – csapta össze a tenyereit Aranka -, most már aztán menjünk, Osváték sem várnak örökké. Nem fogom miattatok elmulasztani az alkalmat, hogy egy ilyen elegáns helyen mutogathassam az új ruhám.
Aranka őszinte lélek volt, annyi szent. Ilonka, ahogy a férjére nézett, csak egy fáradt sóhajtást hallatott, majd Dezsőbe kapaszkodva kilejtett az ajtón.

Mikor a négy fős társaság belépett a Hotel Astoria impozáns épületébe, Aranka megállt egy pillanatra, hogy beszívja a parfümös, pénzszagú levegőt. Rúzsozott ajkai igazi mosolyra fakadtak, és a szokásosnál is jobban belekarolt férjébe; had lássa csak mindenki, hogy Karinthy az övé, csak az övé, testestül-tehetségestül az övé – legalábbis a nyilvánosság előtt. A látszat pedig minden volt számára, még akkor is, ha tisztában volt azzal, hogy jó pár nyugatos írónak tudomása volt a férje erkölcstelen viszonyáról Kosztolányival. (Persze, neki sem volt mindig könnyű. Mikor Karinthy bevallotta neki a dolgot, üvöltött és toporzékolt és hozzávágta Fricihez az anyja régi vázáját, aztán egy Cininek vett fa búgócsigát, mert az volt a legközelebb. Erre már a gyerek is elkezdett bőgni, és Aranka odament a hálószoba ablakához, hogy kiugorjon rajta – csak férje lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj.) Egyébként nem mintha ez probléma lett volna, mert az újság legbensőbb munkatársai igen diszkrétek voltak; senki nem volt szeplőtlen a társaságban, és mivel nem merték kockáztatni a saját kis titkait, jobbnak látták, ha hallgatnak.

A vacsora viszonylag eseménytelenül telt, de mint általában, most is Aranka volt az est fénypontja. Különféle szórakoztató történeteket mesélt, mindig harsányan nevetett, és flörtölt a jobbján ülő fiatal, nevenincs kis íróval, aki ha három versét publikálhatta a lapnál; Aranka sejtette, hogy a fiú jó helyre rakhatta bizonyos alsóbb testrészeit. A nő pezsgőt is ivott, csak a legdrágábbat és sokat; úgy gondolta, hogy ha már Hatvany így megvásárolta nekik az estére az éttermet, annyit fog vedelni, amennyi belé fér. Nem is engedtek be külsősöket, és a mintegy húszfőnyi társaság viszonylag kedélyes hangulatban fogyasztotta el a vacsorát.
Negyed tizenegykor már elkezdtek fogyatkozni az emberek; Aranka kicsit féloldalt ült és javában eregette a füstöt, a vele szemben ülő Kosztolányi pedig hamarosan követte a példáját. Ám amikor a mellette ülő fiatal író megunta Aranka bókjait és kimentette magát, a nő egy hangos nyögéssel elhúzta a száját, és összefonta maga előtt a karjait; arra azért gondosan ügyelt, hogy a cigarettával ki ne égesse a gyönyörű ruháját.
- Miért nem kellek senkinek? – duzzogott hirtelen, csak azért, hogy magára vonja a körülötte ülők figyelmét. A pár székkel arrébb ülő Csáth Gézától jött a válasz:
- Ha az én asszonyom lennél, Aranka, soha nem írnék egy sort sem. Mindig csak szeretkeznék veled.
- Látod?  - Aranka a férjéhez címezte szavait, az pedig fáradtan emelte rá a tekintetét, mialatt Dezső tenyerébe fogta a kezét. – Ő kívánatosnak tart.
- Egy szóval se mondta senki, hogy nem vagy kívánatos – védekezett Frici felháborodva, majd Kosztolányira nézett, az pedig megerősítően bólogatott. Arankát azonban ez még jobban dühítette; Karinthyt nem csak az hagyta hidegen, hogy a felesége más férfiakkal udvaroltat magának, és szemérmetlenül flörtöl a szomszédjával, de még Dide kezét is ilyen nyíltan meg merte fogni… a nőben csak úgy forrt a féltékenység. A másodperc tört része alatt taktikát változtatott: megvonta a vállát, lazított a vonásain, aztán a lehető legfinomabban megsimogatta a mellette békésen bort iszogató Ilonkát.
- Édesem, úgy látom, a férjeink nem törődnek velünk. Magunkra maradtunk. – Aranka a következő másodpercben mosolyogva kóstolt bele a nő ajkaiba, miközben megpróbálta kissé felemelni annak fejét. Ilonka szinte megmerevedett, és még mielőtt még felocsúdott volna, Aranka elhúzódott kicsit, gurgulázóan nevetett, aztán átkarolta finom karjaival a vállait. Diadalmasan a két férj felé fordult. – Aztán az is lehet, hogy nincs is szükségünk rátok.
Dezső szemei úgy a háromszorosára tágultak, ahogy pillantása cikázott a két gyönyörű nő között, Karinthy azonban kicsit sem volt sokkos, sőt, rezzenéstelen arccal vette ki Dide kezéből a cigarettát, és nagyot szívott belőle.
- Tessék, te hárpia, most halálra ijesztetted szegény Manyit. Ez kellett neked?
- Ugyan, még élek – válaszolta kábán Ilonka.
- Legközelebb inkább Dezsőt csókold meg, Aranka – húzta fel a szemöldökét Hatvany Lajos, aki éppen felállt az asztaltól, és betolta maga mögött a széket. – Talán nagyobb hatást érsz el vele az uradnál.
Aranka vonásain nem látszott semmi változás, de azért Ilonkára mosolygott, és elhúzódott tőle.

Mintegy fél óra múlva már csak pár ember lézengett az étteremben; Kosztolányi és Karinthy eltűntek valahova, Aranka pedig az éppen mellé ülő Szabó Lőrinccel beszélgetett, amikor a személyzet egyik tagja oda ment Manyihoz, és egészen közel hajolva suttogott neki valamit. A nő ajka szétnyílt kissé ijedtében, és rögtön felállt az asztaltól, aztán a kabátját kereste.
- Valami baj van? – vonta fel a szemöldökét Aranka.
- Ádám lázas – borult el a fiatal nő arca, ahogy körülnézett, a férjét keresve. – Lőrinc, nem láttad valahol Didét? Azonnal megyünk haza.
Szabó Lőrinc erre olyan arcot vágott, hogy Aranka amíg él, nem felejti el.
- De igen, láttam. - A férfi kiszívta a füstöt. - De nem ajánlom, hogy felmenjetek most hozzá.
- Fel?
- Igen, a hotelbe.
Pár pillanatnyi csend.
- Akkor hazamegyek egyedül – sóhajtotta Ilonka, azonban Aranka rögtön felállt, majd pénz után kotorászott a táskájában.
- Azt már nem, elkísérlek.
- De…
- Semmi de, megyünk és kész. Értek hozzá, hogy kell a lázat levinni, kislánykoromban sokszor voltam beteg. Hagyunk egy üzenetet Dezsőnek, hogy jöjjön, amint tud.
Lőrinc egy pillanatra elképedt azon a felismerésen, hogy Aranka is volt kislány, Manyi azonban habozva bólintott.

×××

Hajnali fél egykor Aranka izzadt homlokkal törölgette a félálomban lévő Ádám homlokát, ahogy a kisfiú ütemesen szuszogott a paplan alatt. A dajkát már rég elküldték, és miután Ádámkát hideg lepedőbe csavarták és Ilonka langyos vizű kádban megfürdette őt, valamivel 38 fok alá kúszott a láza. A nő azonban még mindig az este hordott fekete flitteres ruhát viselte, csak a sminkjét mosta le, miután megérkeztek. Manyi már otthoni, kényelmes öltözéket viselt, mikor felajánlotta Arankának a kicsi, de annál takarosabb vendégszobát.
- Köszönöm.
- Ne viccelj, ez a minimum, amiért eljöttél nekem segíteni éjnek évadján.
- Miért, mentem volna haza az üres hálószobába? – A nő keserűen kacagott. – Dezső felől akár meg is halhatna a gyerek, sokkal fontosabb neki, hogy a férjemmel hentereghessen.
Ilonka arcán fájdalom tükröződött, de valahogy meg is lágyultak tőle a vonásai.
- Szeretik egymást.
- Tudom. – Aranka dühtől piros arccal felnézett a plafonra. – De én is szeretem Fricit. Szeretem Fricit, érted? Akkor is, ha néha meg akarom ölni, vagy hozzá vágni egy egész étkészlet garnitúrát. Mi jogon taszít el magától, mi jogon aláz meg mások előtt? A felesége vagyok, nem ezt érdemlem. Nem ezt a szégyent, a kurva életbe.
- Kicsit sok volt a pezsgő, úgy gondolom.
Aranka jajgatva lehajtotta a fejét. Aztán egy darabig csendben volt, és felvett egy vékonyka füzetet Ádámka éjjeliszekrényén.
- A herceg korhadt falovon? – Aranka a homlokát ráncolta, amint belelapozott a füzetbe. Kosztolányi kézírása volt olvasható az oldalakon, erős zöld tintával; képek is voltak bele rajzolva, egy piszkosszőke hajú kisfiúról, akinek a fején korona volt, és egy játék lovon hintázott.
- A férjem találta ki a történetet, és Karinthy rajzolt mellé. A történet egy királyfiról szól, aki már egészen kiskorától kezdve imádta a lovakat, és aztán felnőtt korában is abból állt az élete, hogy istállókról istállóra járt, hogy ménesébe a birodalom legjobb lovait összeválogassa. Aztán egy csábos, éjfekete hajú királylány annyira a bűvkörébe vonta a herceget, hogy az teljesen elfeledkezett a lovairól, el is adta az összeset, egy csodálatos, ezüst szőrű kanca kivételével. Nemsokára aztán feleségül vette a királylányt, de amint a ceremónia lezajlott, kiderült, hogy a lány igazából egy boszorka, aki ott helyben el is elátkozott minden jelenlévőt. A herceg csak kalandos módon tudott megmenekülni, kedves kancája pedig az átok hatására korhadt falóvá változott. A herceg azután már csak a kedves faló ápolásának szentelte az idejét, aranyos nyerget adott rá, a palota legszebb szobájában tartotta, és soha nem vett maga mellé feleséget.
- Szép példa a gyereknek, mondhatom – fújtatott Aranka, és azon nyomban le is rakta a füzetet. – Nőgyűlöletre oktatni egész kicsi korában. Csodálkozom, hogy hagyod.
Ilonka felvonta a szemöldökét.
- Ez nem nőgyűlölet, egész egyszerűen csak arról van szó, hogy becsüljük meg, amink van, és kétszer is gondoljuk át, mielőtt egy szeretett élőlényt lecserélünk valami másra.
- Hát, a szerzők nem fogadták meg a tanácsot.
Miközben mindketten Ádámot bámulták, Kosztolányiné a küszöbnek támaszkodva sóhajtott.
- Aranka, kérdezhetek valamit?
- Kérdezz.
- Miért vagy ilyen kedves hozzám? Utálsz engem. Tudom, hogy utálsz.
Aranka nagy levegőt vett, aztán kisuhant az Ilonka melletti nyitott ajtón. Egyenesen a fürdőszobába ment, és miután megnyitotta a kádban a csapot, megkérte Ilonkát, hogy segítsen kigombolni neki hátul a ruháját.

- Nem válaszoltál a kérdésemre – ráncolta a homlokát Manyi, ahogy kioldotta a gombot. Kiment aztán a fürdőszobából, és várta, hogy Aranka magára csukja az ajtót; a nő azonban ehelyett egy ügyes mozdulattal kibújt a ruhájából, aztán hanyagul arrébb rúgta. Pár pillanat múlva a fehérneműtől is megszabadult, és kajánul mosolyogva felült a kád szélére.
- Nos, igen, egy darabig utáltalak. Tudom, hogy régen mennyire szeretted Fricit, és hogy mennyire kiábrándultál, mikor végül nem a te kezedet kérte meg… élveztem, ha kínozlak. Élveztem a féltékeny pillantásaidat, mikor Fricivel karon öltve sétálgattam. – A nő kissé lehajtotta a fejét, de még mindig sugárzott belőle az a színtiszta büszkeség, ami mindig a sajátja volt. – De most minden más, és nem akarok gondolkodni. Ha Frici itt lenne előttem, habozás nélkül kikaparnám a két szemét.
Manyi tudta, hogy nem kellene ilyen szoborszerűen álldogálnia, némán, amint férje szeretőjének a felesége éppen meztelenül üldögél a kád szélén, és ilyen félreérthetetlen pillantásokat vet rá. De nem tehetett róla, mert a francba is – Aranka gyönyörű volt. Tényleg. Mintha az ezer egy éjszaka meséiből lépett volna ki Seherezádé, rövid hajának fürtjei ékszerként szegélyezték az elefántcsont arcot, teste pedig karcsú volt, és pont ott gömbölyödött, ahol arra szükség volt.
- Nem szólsz semmit? – emelte meg Aranka a szemöldökét, és csintalanul mosolygott.
- Erre szerintem nem lehet. – A másik azonban épp idejében termett ott előtte, és először gyengéden megsimította Manyi arcát, majd egészen, minden részével hozzásimult.
- Ők ott szórakoznak az Astoriában. Szerinted inkább sírjunk?
Ilonka felsóhajtott, aztán egy vállrándítással bement a fürdőszobába, és kulcsra zárta az ajtót.

×××


- Manyi, minden rendben? Ahogy megkaptuk az üzenetet, rögtön siettünk haza! – hallatszódott az aggódó kiáltás az előszobából, mire Ilonka kábultan felemelte a fejét a párnáról, és megpróbált kibontakozni az ölelésből. Aranka azonban visszanyomta őt a lepedőbe, majd finoman a másik ajkára tette az ujját, jelezve, hogy meg se nyikkanjon. A nő akkor odament Ilonka szekrényéhez, és lázasan kutakodni kezdett benne.
- Ez a tiéd? – artikulálta némán, mikor kiemelt egy egészen lenge, alig fenék alá érő, kivágott hálóinget. Ilonka csak vigyorgott, mire Aranka belebújt a ruhadarabba.

- Nahát, Dezső, hála az égnek, hogy hazaértél – lépett ki a hálószobából Aranka egy felszínes mosollyal, majd vidáman megölelte az urát. – Ne aggódjatok, Ádámmal minden rendben, sikerült levinni a lázát. Már alszik is. És te Frici, mit keresel itt?
Karinthy a ráknál is vörösebb lett.
- Én csak a pénztárcámat hagytam itt, de az sokkal jobban érdekel, hogy te mit keresel itt hajnali öt órakor.
- Ilonkának segítettem ápolni a gyereket. – Aranka elbűvölően mosolygott. – Aztán a ház úrnője meginvitált, hogy aludjak itt.
- A mi hálószobánkban? – húzta fel a szemöldökét Dezső, azon ajtó felé bökve a fejével, ahonnan Aranka az előbb kisuhant. A nő ekkor ördögien felnevetett, olyan ördögien, ahogy talán még sohasem hallották; aztán egészen közel hajolt Kosztolányihoz, és a fülébe lehelt valamit.

Amíg Aranka felkészült az útra, Dezső és Frici egyedül maradtak. Egy darabig egyikük sem szólalt meg, majd:
- Nem akarok kíváncsiskodni, Dide, de amit az előbb a feleségem mondott neked…
- Ó, az. – És Dezső arca elsötétült. – Csak figyelmeztetett, hogy Manyi, amilyen jó szerető, többet érdemel nálam. És mondott még valami csúnyát is.
Karinthy lassan sóhajtott.
- Rendben. – Úgy gondolta, ezzel mindent szépen összefoglalt.

2 komment:

  1. Ahhhww tömény fangörcs. *-* Komolyan hogy ez eddig miért nem jutott eszembe? És ha már ez így kialakult, akkor cserélhetnének egyszerűen és mindenki bokdog lenne :D Kivéve hogy a férjüket/feleségüket is szeretik ők mind a maguk módján.
    Mondjuk én nem tudom elképzelni hogy a maguk korában ezt ilyen nyíltan felvállalnák, ez nekem picit fura volt, de ettől függetlenül nagyon tetszett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Iiigen, a csere lenne a legkézenfekvőbb, de hát ez egy elég bonyolult szerelmi sokszög, szóval igen ._. Egyébként én sem úgy képzelem, hogy akkor ketten egyszer csak odaálltak a kollégáik elé, hogy "bocsi, de együtt vagyunk", hanem inkább amolyan nyílt titok szerűség, hogy soha senki nem mondta ki nyíltan, de mégis mindenki tudja, mi van. (Amúgy ez nyilván csak egy kifogás számomra, mert akartam végre egy olyan sztorit, ahol a kedvenceim együtt vannak. XD) Egyébként nagyon örülök, hogy tetszett *-*

      Törlés

 
Design by Casandra Krammer