Don't ask, don't tell

Fandom: Pál utcai fiúk

Párosítás: Boka/Nemecsek

Műfaj: modern AU
Korhatár: 12
Figyelmeztetés: slash, minimális káromkodás az elején

Tartalom: Boka János éppen egy melegbárban iszogat békésen, mikor - teljesen véletlenül - találkozik régi osztálytársával, Nemecsek Ernővel. Természetesen elkezd forrni közöttük a levegő, a kérdés már csak az: képesek lesznek-e a fiúk maguk mögött hagyni a régi emlékeket, és új lappal kezdeni.

Megjegyzés: Hú, jó sokáig készült :) Végre mégiscsak itt van, remélem, olvasni is pont annyira élvezetes lesz, mint írni. A következő PUF ficem nagy valószínűleg másik páros lesz (mégpedig Csónakos/Csele jelenlegi helyzet szerint), de Bokacsekéket sem fogom elhanyagolni teljesen. Legalábbis remélem. 

Az erősen villódzó piros és sárga fények szokatlanul idegesítették Boka Jánost. Így is pont elég volt, hogy a nagy tanulás közepette már vagy egy hete nem aludt nyolc óránál többet (összesen), idefelé jövet, a trolin még elszakadt a tornacipője is; pedig az egyik kedvence volt a sárga csíkos példány. Csenge, az ügyetlen mosolyú és göndör hajú Csenge persze egész este próbálta felvidítani: többször is táncolt vele a parketten, ráadásul még gin-tonikra is meghívta. Jánosnak jól esett a gesztus, de ha őszinte akart lenni magához, nem sok kedve volt harmadik kerékként Csenge és Hanna társaságához csatlakozni. Lakótársa és annak barátnője általában diszkréten intézték a kapcsolatukat (már házon kívül), de végtére is most egy meleg szórakozóhelyen voltak. Senki nem nézett rájuk furcsán, mikor egymás kezét fogva üldögéltek, vagy nevetségesen boldogan megérintették néha egymás karját. Boka nagyon szerette mindkét lányt, de egy idő után úgy érezte, illik magukra hagyni őket egy kicsit - főleg, hogy Csengének ma volt a szülinapja. Megérdemel egy kis kikapcsolódást kettesben a kedvesével. (És persze abszolút nem volt irigy. Mire lett volna? Hogy másoknak évek óta tartó, boldog párkapcsolata van, amíg ő péntek esténként legjobb esetben is blogot ír, Nutellával az ölében meg egy fáradt mopsz kölyökkel az ágy másik végén? Nonszensz.)

Boka tehát (az est folyamán már másodjára) kissé unottan megindult a táncparkett másik oldalán székelő bár felé. Útközben sikeresen kikerült egy részeg lánybandát, két smároló srácot, meg azt a kék flitterruhás drag queent, aki nemrég még a színpadon adott elő, de most nagyon fel akart szedni valakit. Magabiztosan haladt a célja felé, és hamarosan meg is látott egy üres bárszéket közvetlenül a pult előtt. Ahogy felpattant rá, kihúzta magát, és küldött egy visszafogott mosolyt a csapos fiú felé. Akit persze nem ismert -  de hogyan is ismert volna, ha életében másodjára járt csak ezen a helyen. (Az előzőre pedig nem is akart emlékezni. Amúgy is megfogadta, hogy soha nem iszik többé vodkát.) Mindenesetre a fekete hajú, nyurga fiú hamar lerakott neki egy fél cent pálinkát, majd tovább is sietett. Az igazat megvallva Jánosnak szimpatikus volt a csapos srác a maga seszínű hajával és ducibb testalkatával, és azon gondolkodott, vajon egyedülálló lehet-e; ekkor azonban egy rendkívül ismerős, vékony, szinte már lányos hang ütötte meg a fülét.

- K… köszi, de nem iszom alkoholt.

- Ugyan már, szivi, egy kis whisky csak nem árt? - A másik hang markáns volt és mély; ahogy Boka elfordult, meg is pillantotta azt a kikent-kifent, izmos, trikóban lévő pasit, aki a gazdája volt. Egy szőke fiú ült vele szemben, Jánosnak háttal. - Olyan kis csinos vagy, engedd már meg, hogy meghívjalak valamire.
- Ereszd el a kezem, kérlek. Ha jól emlékszem, mondtam már, hogy nem érdekelsz.
- De édes, még kelleti is magát! - Az izmos srác közelebb hajolt a másikhoz, és alig pár centire annak arcától alaposan végigmérte őt. Majd röhögve  kacsintott. - Olyan kis ártatlannak nézel ki, de tuti, hogy szeretsz szopni. Nincs kedved hátramenni az épület mögé? Megnézném, mit tudsz kezdeni azzal az apró szájjal.

Boka néhány pillanatig csak pislogni tudott. Ő… pont ő… itt? Ez komoly? Teljesen lefagyott a felismeréstől. Ennek ellenére azt kitűnően érzékelte, hogy jobb, ha idejében véget vet véget ennek a kis közjátéknak; felállt tehát a széktől, és úgy, ahogy volt, pohárral a kezében odasétált a pároshoz. Megpróbált a lehető legmagabiztosabbnak tűnni, így kihúzta a hátát, magára erőltetett egy biztos félmosolyt, és rátette a kezét a szőke fiú vállára.
- Csak nincs valami gond?
Nemecsek Ernő pipacspiros lett - ezt Boka még a rendezetlen világításban is jól láthatta, hiszen a fiú a hangjára felé fordult. Mielőtt még arcán manifesztálódhatott volna az értetlenség és a döbbenet egy különös egyvelege, Boka lenézően végigmérte az izmos férfit; legalább kétszer akkora volt, mint Ernő, és ez nagyon nem tetszett neki.
-  De igen, van - köpte az izmos, nagyon csúnyán nézve Bokára. - Én voltam itt előbb, úgyhogy húzz az anyádba.
Nemecsek ijedten pislogott, Boka viszont nem esett kétségbe. Szélesen elmosolyodott, majd pillanatnyi habozás nélkül odalépett az izmos sráchoz, és a kezét nyújtotta neki.
- Ne haragudj, még be sem mutatkoztam. A nevem Boka János, ennek a kis szőkének a barátja vagyok. Remélem, nem zaklattad őt, mert különben bajban leszünk.
Bár Boka viszonylag gyakran sportolt, nem volt kifejezetten izmosnak mondható. Ennek ellenére volt valami bátor elszántság az arcán és a szemében, amitől általában féltek az emberek; az idegen is így lehetett ezzel, mert miután pár percig farkasszemet néztek Jánossal, eloldalgott. Egy meglehetősen undok fintorral az arcán még visszanézett, de ez már egyik fiút sem érdekelte.

Amint az illető eltűnt, Nemecsek szeme a pillanat tört része alatt vált ijedtből még ijedtebbé. Nagyokat pislogott.
- B.. Boka? Te meg… mit keresel itt?
János egy pillanatra nem tudott megszólalni. Na ja, ezt nem kalkuláltam bele. Mit keresek én, a tökéletesen hetero jogászfiú egy melegbárban?
- Nem is örülsz, hogy látsz? Olyan régen találkoztunk - nevetett kissé idegesen, ahogy leült a zaklató helyére. János megpróbált kedvesen, a régi testvéries szeretettel a kisfiú szemébe nézni; ez azonban elég nehezen ment, tekintve, hogy Nemecsek Ernő nagy jóindulattal sem volt kisfiúnak nevezhető többé. Már lassan öt éve, hogy befejezték a középiskolát, és azóta a Pál utcai fiúk igen kevésszer találkoztak, akkor sem teljes létszámban. Hiába fogadkoztak annyit, hogy tartják majd a kapcsolatot, és keresik egymást - az igazság az volt, hogy mindenki ment a maga útjára. A közelibb barátok persze megmaradtak egymásnak, Boka például rendszeresen találkozott Csónakossal. Meg persze Cselével is, elvégre együtt lakott a fiú nővérével; talán őt látta leggyakrabban a régi csapatból. De Nemecsek?
- Köszönöm, hogy megvédtél.
Boka érezte, hogy a fiú szorong kicsit, talán szégyelli is magát. Elvégre mégiscsak Budapest egyik legnevesebb meleg szórakozóhelyén futottak össze teljesen véletlenül. János tudta, hogy Ernő sosem coming outolt nyilvánosan a suliban, bár mindenki sejtette, hogy meleg; amolyan nyílt titok volt ez a Pál utcaiak között is. Senki nem kérdezett rá, senki nem firtatta. Nemecsek annyi mindent tett értük és a grundért, tizennégy évesen majdnem bele is halt abba a buta tüdőgyulladásba… nem, a csapat kollektív lelkiismerete sosem engedte volna meg, hogy ilyesmi miatt bárki noszogassa vagy bántsa őt. Szépen végigjárták a négy évet, és soha, senki egy rossz szót sem szólt arra, hogy Nemecsek mindig csöndben van, ha lányokról van szó. A többi osztálytársnak azt mondták, hogy gyerek még, és kész.

Ebben a pillanatban viszont határozottan nem tűnt gyereknek. Jól láthatóan megnyúlt, valamivel szélesebbé vált a mellkasa, és az arca is sokkal szabályosabb, szebb lett. A haját sem úgy hordta már, mint korábban: kicsit hagyta megnőni, és tincsei kócosan meredtek szerteszét, egyfajta hanyag eleganciával. Egyedül a tekintete emlékeztetett az egykori gyönge kisgyerekre: elveszett, nagy, kék szeme János arcát fürkészte, talán le akarta olvasni róla annak gondolatait.
- Szívesen - mosolygott Boka, aztán inkább lenézett a poharára. Ha megkérdezik tőle, hogy zavarban van-e, tiltakozott volna, de hát… nem emlékezett rá, hogy a kis Nemecsek bármikor is ennyire vonzó lett volna.  - Álmomban sem hittem, hogy egyszer itt találkozunk. Végül is pont jókor jöttem, nem?
Nemecsek bólintott, és megvakarta a fejét.
- Hát igen. Én… - Itt lesütötte a szemeit. - Én sem hittem, hogy így fogod... megtudni rólam. Nem mintha titkolnám, csak sosem mondtam ki konkrétan még a suliban. Érted.
Boka bámult pár másodpercig.
- Jaj, mármint arról beszélsz, hogy meleg vagy? Szerintem ezt mindenki sejtette a srácok közül. Én inkább arra célzok, hogy arról nem álmodtam soha, hogy én valaha is itt leszek. De büszke vagyok magamra, hogy ezt meg mertem lépni.
Nemecsek kínosan sokáig hallgatott. Majd egyszer csak kibökte:
- Szóval nem azért vagy itt, mert elkísértél valakit?
- Nem - közölte János. Kicsit ő is zavarban volt, mert még eddig egyik ex-osztálytársának sem mondta el, hogy meleg; ő maga is éppen eleget küszködött ennek a beismerésével, és félt, hogy mit szólnának a többiek. Ernővel persze éppen egy melegbár kellős közepén beszélgettek, szóval azt gondolta, a fiú nem bánja, ha felfedi előtte az identitását. Úgy sem volt arra esély, hogy ezen találkozás után ugyanúgy folytassák, mint korábban, szóval akkor már talán jobb az őszinteség. - Vagyis tulajdonképpen igen, Csengével jöttem el, mert ma van a szülinapja. Tudod, ő…
- Csele nővére - vágta rá kissé túlságosan is gyorsan Ernő. Bokával összenéztek, és a fiú azt látta, hogy Nemecsek arca mintha kissé beesett volna. - Ugye az a Csenge? Jól emlékszem rá. Mikor végzősök voltunk, ti voltatok a suli álompárja. Együtt vagytok még?
Boka a fejét rázta, mintha egy kellemetlen emléket próbálna elhessegetni.
- Jó ég, dehogy. - Hihetetlennek tűnt előtte, hogy Csenge és ő valamikor együtt voltak, de persze ez igaz volt. Ernő pedig emlékezett. - Pár hónappal az érettségi után rájöttünk, hogy csak kínlódás az egész, és szakítottunk. Csengének aztán lett egy párja, évek óta együtt vannak. Én meg velük lakok egy albérletben.
- Ó, velük és a barátnőddel?
Boka nem hitte el, hogy Nemecsek még mindig nem érti. Kissé közelebb hajolt tehát a fiúhoz, és egyenesen a szemébe nézett. Öntudatlanul is kidomborította a mellkasát, hogy Ernő észrevegye a fekete dzsekije alatt megbúvó rózsaszín pólót. (Boka valójában utálta a rózsaszínt, de már nagyon régóta panaszkodott Csengének,hogy mindenki heterónak nézi - azt gondolta, egy buliban azért ez még bőven bevállalható.)
- Nem, most nincs senkim - mosolygott elbűvölően. Aztán kicsit meglepődve tudatosította magában, hogy éppen Nemecsek Ernővel flörtölget. - Azért jöttem ide, hogy legyen.
Ez persze nem volt teljesen igaz, de Jánosnak tetszett, hogy Ernő - újfent - zavarba jön tőle.
- Szóval akkor te is… meleg vagy?
- Igen.
A szőke fiú nagy szemei csodálkozva feledkeztek bele Boka tekintetébe. János elolvadt tőlük, de igyekezett nem mutatni.
- Hű - bökte ki végül a srác, ahogy elkapta a fejét. - Ezt… ezt még emésztenem kell.
- Szívesen adok pár percet - mulatott rajta János  -, addig hozok magamnak még egy italt. Te nem vagy szomjas? Szívesen meghívlak valamire, ha elfogadod.
Boka legszívesebben visszaszívta volna az utolsó mondatát; nem mintha nem vett volna szívesen egy italt Ernőnek, de ami más körülmények között egy kedves, baráti ajánlatnak tűnt, az most… hát igen. Boka megpróbált minél ártatlanabb arckifejezést vágni, hogy Nemecsek aztán végképp ne gondoljon semmi rosszra. Mikor egy laza bólintással megkapta az engedélyt, János elsietett a bárpulthoz. Egy újabb cent pálinkával, illetve egy pohár Fantával tért vissza. Ez utóbbit mosolyogva nyújtotta Ernő felé.
- Azóta sem iszol alkoholt, ugye?
Ernő kortyolt egyet a hideg Fantából, majd szerényen elmosolyodott a pohár mögött. Ez a visszafogott,túlságosan is nemecsekes mosoly eszméletlenül szexi volt, és Boka nem értette, hogy nem figyelt fel erre korábban. Állítsd le magad, János. Mindig úgy gondoltál Ernőre, mintha az öcséd lenne, most meg hirtelen szexinek találod? De hát annyi év telt el azóta.
- Geréb alaposan megszívatott - emlékezett Ernő arra a bizonyos estére, tizenegyedikes korukban. Megborzongott. - Hú, nagyon durva volt. De nem, azóta már túlléptem rajta. Inkább csak arról van szó, hogy nem igazán bírom az alkoholt, és jobb, ha teljesen tudatomnál vagyok. Akkor is csinálok gáz dolgokat, de azt már legalább megszoktam.
Boka jóízűen nevetett, majd lehajtotta a pálinka felét. Érezte, hogy lassan zsongani kezd a feje az alkoholtól, de annyira nem bánta.
- Egyébként egyedül jöttél? - kérdezte Ernőtől.
- Egy barátommal, de ő már lelépett azóta valakivel. - Ernő megvonta a vállát. Furcsán nézett a másikra. - Öhm… ne haragudj, de még mindig nem hiszem el, hogy itt vagy. Hogyhogy a fiúkat szereted? Mióta tudod?
Boka sóhajtott. Felhajtotta a maradék pálinkáját, és úgy döntött, jobb, ha mesélni kezd.

×××

Igazából fogalma sem volt, hogy hogyan kerültek ki a levegőre. Túl fülledt volt bent a teremben? Hangos volt a zene? Esetleg simán csak nem bírták a tömeget? János teljesen tanácstalan volt ezzel kapcsolatban. Az egyik pillanatban még nyugodtan iszogattak, a régi grundos élményeiket elevenítették fel, meg önfeledten nevettek, mintha soha nem is váltak volna el egymástól. A következőben a fiú már csak arra eszmélt, hogy ő is meg Ernő is kint állnak az épület mögött; még mindig az iskolás emlékekről beszélgettek, és Nemecsek tekintete még mindig ugyanúgy csillogott ezek hatására. Boka azt vette észre magán, hogy egyre kevésbé tud koncentrálni Ernő mondanivalójára - volt osztálytársának mélykék szemei ugyanis teljesen lekötötték. Pillantása néha lentebb is vándorolt, és egy idő után már minden erejét be kellett vetnie, hogy ne a fiú ajkát nézze állandóan. Mekkora hülyeség ez… mekkora hatalmas hülyeség. Ennél összetettebb gondolkodásra, érvek és ellenérvek felsorakoztatására azonban nem volt képes, különösen akkor nem, amikor Ernő egy laza mozdulattal beletúrt a szőke tincseibe.

- … hát, igen, a fizetés az egyelőre nem a legjobb. De legalább kutyákkal foglalkozhatok, meg macskákkal, érted. Szeretnék majd vizsgát tenni, hogy kiképző is lehessek, mert a menhelyen az egyik lány egy kutyasuliban is dolgozik, és ő nagyon kedves velem, azt mondta, be tudna vinni hozzájuk. Éppen munkaerőt keresnek.
János mosolygott, és eggyel közelebb lépett a fiúhoz. Nagyon el tudta képzelni, hogy az egykori osztálytársa felnőttként kutyákkal foglalkozzon - hiszen a Hektort is mennyire szerette, amikor ketten együtt voltak közlegények a grundon. 
- Remélem, hogy sikerülni fog, Ernő.
- Köszönöm, Dr. Boka. Ügyvédek legcsinosabbika - incselkedett a fiú, ahogy lassan beharapta az ajkait. Boka pislogott egyet; ez a különben gyerekes, csintalan gesztus mintha most más jelentést kapott volna, mint korábban. Végül is egészen közel álltak már egymáshoz, cipőik orra majdnem összeért… - Ez még rímelt is, jó, mi? De a lényeg, hogyha végzel, eldicsekedhetek mindenkinek, hogy a gimis legjobb barátomból ügyvéd lett.
- Ó - dünnyögte János elkeseredetten -, messze van az még. Legalább két félév akkor is, ha minden tárgyam sikerül. Az államvizsgát meg hagyjuk is… nem térhetnénk vissza inkább a kisállatokhoz? Képzeld, van egy mopszom.
- Egy mopsz? - derült fel a szőkeség arca. - Ó, de jó neked! Én sajnos nem tarthatok kisállatot otthon, mert a szüleim azt mondják, nem valók a lakásba. A tiédet hogy hívják?
- Napóleon.
Nemecsek ajkai résnyire nyíltak meglepetésében.
- Komolyan?
- Komolyan. Nem is gondoltad volna, mi? - Boka próbálta elhumorizálni a dolgot, de most már tényleg nagyon nehezen ment neki az összpontosítás. Nemecsek egészen kivirultan, szinte boldogan bámult bele a szemeibe, és János úgy érezte, ez most egészen más, mint régen. És egyáltalán nem arról volt szó, hogy két barát újra folytatja a kapcsolatát éppen onnan, ahol abbahagyta. Nem. Ernő mosolya, mimikája, nevetése mintha most sokkal inkább neki szólna, mint eddig bármikor. Akárhány pohár pálinkát is ivott az este, ezt nem tudta nem észrevenni. - Napóleon igazi társ számomra, nagyon szeret a jobb oldalamon aludni. Persze, örülnék, ha inkább valaki más feküdne ott esténként, mondjuk egy jóképű srác… de vele biztosan nem aludnánk.
A két fiú sokáig farkasszemet nézett, mintha János valami nagyon komoly dolgot mondott volna - majd Ernő és János egyszerre kezdtek nevetni. Nemecsek eközben kicsit rádőlt Bokára, és lágyan a fiú karjára tette a kezét.
- Ejnye, hova tűnt az a komoly, kimért Boka János? Hova tűnt a Pál utcaiak apukája? - Ernő újra beharapta az ajkát, és elpirult, ahogy János felé fordult. Most pár csak alig pár centi választotta el őket egymástól, és Boka nem tudta nem megfigyelni, hogy milyen természetesnek, magától értetődőnek hat ez az egész. Ernő kék tekintete az övében, az a kisfiús, mégis évődő mosoly az ajkai szélén… és a közelsége. Ó, a közelsége. Boka alapvetően jól bírta az alkoholt, de Ernő ezerszer mámorítóbb volt bármilyen bornál vagy pálinkánál. - Fiatal, szőke fiúkról fantáziálgatsz esténként. Ki hitte volna.
Boka vigyorgott.
- Nem mondtam, hogy szőke kell. Nem lehet, hogy ezt csak te képzelted hozzá? - Ernő végig mosolygott, de nem közeledett tovább. Pár másodperc után azonban lesütött szemmel kissé oldalra billentette a fejét, és Boka ezt úgy vette, hogy szabad a pálya. Végre tehát odahajolt a fiúhoz, és lassan rányomta az ajkait az övére - olyannyira lágyan, hogy szinte alig tetszett érintésnek az egész. Aztán kis idő elteltével bátrabb lett, és egyre szilárdabb, egyre hevesebb csókokkal halmozta el Ernőt; a szőkeségnek pedig érezhetően eszében sem volt elhúzódni, némán simult hozzá egykori barátja mellkasához, miközben egyik karjával még kapaszkodott is belé. Boka nagyon meglepődött azon, hogy a kis Nemecsek mennyire jól csókol - őneki éppen nem volt sok tapasztalata, csak az a néhány rosszul sikerült alkalom Csengével, meg két srác (mind futó kaland) Tinderről. Huszonhárom éves kora ellenére tehát elég kevéssé érezte magát kompetensnek a testiség terén. Úgy tűnt, Ernő sokkal profibb abban, amit csinál, de ettől függetlenül nem vette át az irányítást, és hagyta, hogy Boka vezesse. János pedig nagy örömmel tette ezt, annak ellenére is, hogy a fiú bársonyos, kicsi ajkai inkább hasonlítottak Csenge ajkaira, mint azon fiúkéra, akikkel eddig alkalma volt smárolni. Boka most élvezte a puhaságot, a jó illatot, a finom bőrt a csókjai nyomán, és hamarosan kezdett nagyon melege lenni abban a dzsekiben - mikor Nemecsek belemosolygott a csókba, Boka sejtette, hogy a másik is így lehet vele. Ennek ellenére az idősebb mintha megijedt volna kicsit ekkor; pár centire elhúzódott a fiútól, és aggodalmasan nézett bele a szemébe.
- Hű. - János csak pislogni tudott. Ernő kipirult arca és csóktól felduzzadt ajka még mindig túl szép volt, hogy igaz legyen. - Hát… igen. Ez most nagy butaság volt, mi? Ne haragudj, ha félreértettem az előbbieket. Nem akartalak csak így... letámadni.
- Nem értettél félre semmit - sietett közölni Nemecsek, majd vett egy nagy levegőt. Újra lenézett Boka ajkaira. - Mármint… jaj, ez nagyon jó volt. Örülök, hogy megcsókoltál.
Az őszinte vallomás hatására Boka mosolyogni akart, de még mindig volt benne egy kis gát.
- Én is, de… félek, hogy elcsesszük.
- Mit?
János nyelt egyet.
- Te is tudod, mit. A régi emlékeket a grundról, a harcról, a barátságról, és …
Boka azonban nem tudta befejezni, mert Ernő befogta a száját az övével. Ha eddig tapasztaltnak gondolta egykori osztálytársát, most végképp megbizonyosodhatott erről: Nemecsek rögtön átfonta a karjaival Boka nyakát, majd olyan hévvel, olyan mohósággal csókolta őt, hogy a fiú először azt se tudta, mit csináljon magával. Majd öntudatra ébredt, és kezeivel megtalálta Ernő derekát. Ahogy a szőke a karjaival préselte testüket egyre közelebb egymáshoz, Boka is próbálta őt magához ölelni, egyre szorosabban és szorosabban. Még a ruhán keresztül is érezte Ernő szívének heves dobogását, bőrének melegét, és a végtelenségig képes lett volna elhúzni ezt a pár pillanatot, ha lehet. Miután azonban mindketten levegőért kapkodtak egy idő után, Ernő kénytelen volt elengedni őt. Legalább egy kis időre.
- Lehetne… - A szőke hangja rekedt volt és egészen halvány. Boka döbbenten konstatálta, hogy Nemecsek hangja nem az ijedtségtől, hanem a vágytól fulladt el ennyire. Sosem látta még őt így, de egészen megkapó volt a látvány. - Lehetne, hogy ezt nem most beszéljük meg? Kérlek. Most olyan jól érzem magam, és nem akarok komoly dolgokon rágódni. Lehetne, csak most az egyszer, hogy… ne gondolkodjunk?
Boka nyelt egyet.
Majd lenézett Ernő kezeire, és megfogta őket.

×××

Ezen bizonyos alkalom után több nap kellett, mire Boka teljesen kijózanodott. Akkor sem volt persze részeg, talán csak kicsit spicces - utólag ezzel igyekezett legalábbis magyarázni, hogy képes volt így rámozdulni szegény Nemecsekre. Nem mintha Ernő annyira tiltakozott volna, sőt, az este hátralévő részében is igen jól érezték magukat: ittak még egy kicsit (Ernő szigorúan csak üdítőt), viccelődtek egymással, és a régi barátaikról beszélgettek - közben pedig rengeteget csókolóztak. A bárban, a táncparketten, az épület előtt, a járdán; aztán amikor hajnal háromkor elindultak, hazafelé is a villamoson. (Rajtuk kívül talán két részeg üldögélt a szerelvény hátsó felén, szóval nem igazán érdekelt senkit, hogy a János ölébe ült Ernő mennyire mélyen van benne nyelvével a srác torkában. János meg abszolút nem bánta.) Mindenesetre Boka - bár számára kitérő volt - hazakísérte a fiút egészen a Rákos utcai kis lakásukig. Ernő ettől annyira boldog volt, hogy a kapu előtt kézen fogta Jánost, és mosolyogva felszaladt vele a lépcsőházba. Ahogy odaértek a Nemecsek lakás ajtaja elé, Boka kezei közé fogta Ernő arcát, és búcsúcsókot adott a szájára. Ez kicsit tovább húzódott a kelleténél, de végül, miután nagy nehezen elszakadtak egymástól, a szőke mosolygós, piros arca eltűnt a fehér ajtó mögött. Boka kissé szomorkásan bámult utána.

Aztán kemény napok következtek. Jánosnak még hátra volt két vizsgája a félévben, ennek ellenére a szokásosnál is nehezebben vette rá magát arra, hogy leüljön kijegyzetelni az órai powerpoint előadásokat, vagy átnézze a halomnyi szakirodalomat bármelyikhez. Valamiért szerette volna, ha Ernő hívja fel őt hamarabb, ha ő akarja tisztázni azt az elkapkodott és meggondolatlan estét a múltkor. Ahogy azonban telt az idő, egyre inkább úgy érezte, hogy butaságokon gondolkodik; csókolóztak párszor, na és? Nemecsek valószínűleg nem gondolta komolyan, már rég el is felejtette az egészet. Számára ez biztos csak egy kellemes este volt egy régi jó baráttal, de semmi több. Ettől ő kicsit rosszabbul érezte magát, de nem gondolta azt, hogy Ernő bántani akarta. Amúgy is, hülyeség lett volna elrontani ezt az egészet köztünk. Lehet, hogy Ernő már felnőtt, az is lehet, hogy tapasztaltabb nálam (és ez nagyon valószínű), de akkor sem lenne helyes, ha… basszus. Randiznánk? Jobb, ha bele sem gondolok. Át kell mennem a vizsgákon. Muszáj átmennem.

Egy hét telt el.

Boka éppen a konyhában volt, és forró, citromos teát készített magának az aznap esti tanuláshoz. Csenge szobájából - ami éppen a konyhával szemben volt - halk nevetés szűrődött át, az apró ablakokon pedig sűrű ütemben pergett az enyhe, nyári zápor. János éppen a citromot szeletelte (közben azon gondolkodott, hogy elmenjen-e a másnapi vizsgájára vagy sem), amikor a melegítője zsebe röviden rezegni kezdett.

A fiú lélegzete elakadt, amikor elolvasta a privát facebook üzenetet.

NEMECSEK ERNŐ KAPITÁNY
Szia!

Boka nyelt egyet. (Kicsit furcsán érezte magát a becenév miatt is. Akkor, régen rendben volt, de Jánosnak megint csak azt juttatta eszébe, hogy ezt nem lenne szabad.) Most mit válaszoljon? Válaszoljon egyáltalán?

Boka János
Szia! Hogy vagy?

NEMECSEK ERNŐ KAPITÁNY
Köszönöm, egészen jól :D Vagyis… napok óta próbállak elérni telefonon, és nem sikerült. Megváltozott a számod, ugye? Megadod az újat? Felhívnálak, ha ráérsz valamikor. Akár most.

Boka érezte a heves lüktetést a torkában. Nem értette, ez miért van; mióta fél ő Ernőtől? A kis Nemecsek Ernőtől? Mindenesetre emlékezett, hogy a fiú megvan még valahol a névjegyei közt a telefonban; hamar kikereste tehát a kérdéses nevet.

Fél pillanatnyi habozás után aztán felhívta.

×××

- Annyira szeretem a kakaóscsigát!

Boka elnéző mosollyal figyelte, amint Nemecsek Ernő belekortyolt a frissen főzött habos kakaóba. A páros menühöz járó péksütemény még mindig ott hevert mellette érintetlenül - nyilván azért hagyta utoljára, mert számára az a reggeli legjobb része. János, bár maga is éhes volt, képtelen volt belekezdeni a sonkás-magvas szendvicsébe - még a capuccinóból is alig fogyasztott, pedig már vagy tíz perce ültek egymással szemben némán. A  csíkos pólós, kócos Ernő ugyanis olyan gyermeki lelkesedéssel, olyan széles mosollyal látott neki a reggelije elfogyasztásának, hogy Boka szinte már szégyellte magát az egy héttel ezelőtt történtek miatt. Most pont olyan kisfiúnak tűnik, mint régen… nyilván csak azért akart találkozni, hogy elmondja, maradjunk barátok. Biztos nem akar többet. Mégis hogy gondolhattam…?
Boka nyelt egyet, ahogy arra gondolt, hogy még csak reggel fél kilenc van.
- Hogy mennek a vizsgáid? - érdeklődött Ernő, amikor végre felnézett a pohár kakaó mögül.

- Egész jól - füllentette János. Kicsit zavarta, hogy Ernő ilyen nyugodtan eszik, amíg ő nem csinál mást, csak… hát igen, bámul. Kezébe vette tehát a szendvicsét, és harapott egyet belőle. - Vagyis… a tegnapelőttin megbuktam, de nem baj, két hét múlva tudok javítani. A többi pedig teljesen rendben van, még ötöseim is lettek.
Ernő arca hirtelen felderült.
- Jaj, de ügyes vagy! Gratulálok.
- Köszönöm. Neked hogy megy a munka?
Ernő teljesen váratlanul elpirult. Lehajtotta a fejét.
- Hát… hétfőn befogadtunk néhány nagyon beteg kutyust, az kicsit rosszul érintett. Mivel az egyik állatorvos most szabadságon van, engem küldtek el gyógyszerért valami specialistához, de annyira figyelmetlen voltam, hogy többen is leszidtak. Összekevertem a neveket, meg minden. Tudod… tényleg imádom az állatokat, és szívemen viselem a sorsukat, de múlt hét óta másra sem tudok gondolni, csak… rád.
Boka pár másodpercig képtelen volt megszólalni. Aztán megemberelte magát (elvégre mégiscsak egy tejivóban voltak, nyilvános helyen), és vett egy nagy levegőt.
- Figyelj, Ernő. Én még mindig úgy gondolom, hogy ez… ez nem a legjobb ötlet. Te nagyszerű fiú vagy, és biztos vagyok benne, hogy valaki nagyon boldog lesz egyszer melletted. De mi legjobb barátok voltunk valamikor, emlékszel? Együtt labdáztunk a grundon, aztán együtt másztunk be a Füvészkertbe, együtt harcoltunk a vörösingesekkel… együtt jártuk végig a gimnáziumot. Mind a négy osztályt. Azok voltak életem legszebb évei, és nem akarom, hogy most… olyasmibe gabalyodjunk, ami esetleg rosszul végződhet. Nem akarom, hogy megutáljuk egymást.
Szegény Ernő úgy elsápadt, hogy János legszívesebben átnyúlt volna az asztal fölött, hogy megfogja a kezét.
- Ha nem akarsz velem lenni - lehelte Ernő alig hallhatóan, még mindig leszegett fejjel -, csak mondd meg nyugodtan. El bírom viselni. Sok mindent el tudok viselni, még ha ezt nem is gondolnád rólam.
Boka beharapta az ajkait, de képtelen volt visszafogni magát.
- Dehogynem akarok veled lenni - bukott ki belőle a felismerés. Kicsit mintha meg is könnyebbült volna, hogy ezt így ki tudta mondani. - Vagyis… ezzel csak azt akarom mondani, hogy én is élveztem azt az estét. Csak az van, hogy nagyon törékeny ez az egész, és tényleg félek, hogy…
- Tizennégy éves korom óta szerelmes vagyok beléd.

Boka pislogott. Nemecsek ártatlanul visszapislogott; mintha nem azt mondta volna, amit.
- Micsoda?
- Őszinte leszek. - Nemecsek szeme itt már egyértelműen könnyektől csillogott. Boka elhűlt. Nem gondolta, hogy ő képes lenne valaha is ennyire kitárulkozni egy másik ember előtt. - A gimnáziumban végig reménykedtem, hogy egyszer majd észreveszel, de persze éreztem, hogy te csak barátként tekintesz rám. Az érettségi évében már éppen ott tartottam, hogy bevallom neked ezt az egészet, aztán ugye jött a Csele nővére… az iszonyatosan fájt. Hónapokig. Aztán elballagtunk, és úgy döntöttem, megszakítom veled a barátságom. Csak így voltam képes túlélni.
- Ezért nem válaszoltál csomó üzenetemre - ébredt rá Boka kissé mérgesen. Ernő bólintott. - Jó ég, Ernő, de hát te voltál a legjobb barátom! Tudod te, mit éreztem, mikor azt láttam, hogy szándékosan kerülsz, és a telefont sem veszed fel?!
Ernő a füle tövéig elvörösödött.
- Nem tehettem mást. Érts meg, kérlek.
- Elmondhattad volna.
Boka nagy meglepetésére Ernő képes volt idegesen felnevetni.
- Ja. - Most már egyértelműen látszott rajta, hogy meg van sértődve. János nagyon ritkán látta őt így, mert Nemecsek általában az a fajta ember volt, aki inkább lenyeli a problémáit, és kerüli a konfliktusokat. Hacsak nem volt feltétlen szükséges, nem szeretett konfrontálódni másokkal; ha viszont szükséges volt, halált megvető bátorsággal szállt szembe bárkivel. - Elmondhattam volna. Azért, hogy aztán visszautasíts, és még a barátságunk is tönkremenjen. Tök logikus lett volna.

Jánosnak rosszul estek a szavak, de Ernőnek valószínűleg igaza volt. Tényleg visszautasította volna őt. (Gimiben még nagyon erősen próbálta sulykolni magába, hogy ő bizony heteroszexuális; többek között ezért is hívta el randizni a tőle két évvel idősebb Csengét. Papíron remekül mutattak, azt meg kell hagyni: a Pál utcaiak magas, jóképű elnöke és a Csele gyönyörű nővére. Kár, hogy később kiderült, hogy mindketten a saját nemükhöz vonzódnak.)
- Igazad van - ismerte be Boka lehajtott fejjel. - Sajnálom. Észre kellett volna vennem, hogy mi zajlik benned.
- Már mindegy. Felejtsük el az egészet, jó? Én úgy tekintem, hogy az az este nem történt meg a múltkor. Mindketten jobban járunk. - Ernő köhintett egyet, majd tüntetőleg felállt. Még mindig ott hevert a kakaóscsiga fele a tányéron. - Ha nem haragszol, én most elmennék. Rengeteg dolgom van még ma.
Boka elveszetten pislogott.
- Azt mondtad, szabadnapos vagy.
- Igen, de megígértem a szüleimnek hogy elintézem a… a nagybevásárlást. És hivatalos dolgoknak is utánajárok. -  Ernő orra teljesen piros lett, ebből pedig János már tudta, hogy hazudik. - Ne haragudj. Legyen szép napod.
- Neked is legyen szép napod, Ernő - suttogta Boka, Nemecsek azonban ekkor már ott sem volt. János kiüresedve nézte, ahogy a fiú távozik a tejivóból, és még percekkel később is az ajtót bámulta, hátha visszajön.

Nem hitte el, hogy képes volt így elrontani az egészet; aztán arra gondolt, hogy talán jobb is így.
Legalább Ernőnek nem okoz több fájdalmat.

×××

- Te hülye vagy - állapította meg Csenge. - Teljesen hülye.
- Hogy hagyhattad elmenni?- kontrázott rá Hanna.
Boka úgy nézett a két lányra, mintha azok elárulták volna. (Persze épphogy ellenkezőleg történt: mivel János hetek óta levert és életunt volt, két lakótársa szüntelen a problémájáról faggatta őt. Látszott rajtuk, hogy őszintén érdeklődnek Boka iránt, és fáj nekik, hogy a fiú mostanában valahogy nagyon ritkán mosolyog, és még annyit sem jár el otthonról, mint régen.) A fiú meglepően sokáig tudott hallgatni. Mikor azonban a két lány egyszerre nyomta le őt a kanapéra, és szigorú tekintettel meredt rá, kénytelen volt beszélni.
- Túl bonyolult lett volna, de ezt már elmondtam egyszer - motyogta Boka, ahogy fáradtan a hajába túrt. Már néhány napja végzett a vizsgákkal, de mégsem tudtam kipihenni magát esténként. Álmaiban újra és újra lejátszódott az a bizonyos este azon a szórakozóhelyen, és reggelente csalódottan vette tudomásul, hogy Ernő forró ujjai nem fonják többé körül a nyakát, és nem érzi többé azokat a kicsi, ártatlanul is vonzó ajkakat a száján.

Hanna erre már csak a szemét tudta forgatni.
- Hihetetlen vagy, Boka János.
- Miért is?
- Évek óta sírsz itt nekünk, hogy nem akad egy normális pasi, akivel érdemes lenne párkapcsolatban lenni… aztán jön valaki, aki minden szempontból tökéletes, és totál odáig van érted. Te pedig megbántod.
- De pont a Nemecsek? - bukott ki Jánosból. - Pont a kis Nemecsek? Akire régen testvéremként tekintettem, aki a legjobb barátom volt gimi alatt?
- Jó - adott neki igazat Csenge, ahogy leült Boka mellé. Finoman a srác vállára tette a kezét. - Én is meglepődtem az előbb egy kicsit, bevallom. Mármint… oké, azt mindenki sejtette, hogy Ernő meleg, de szerintem soha senkinek meg nem fordult volna a fejében, hogy ti ketten valaha is…
- Értem - vágott közbe Boka gyorsan. - Gáz a szituáció. Éppen ezt magyarázom. Ha netalán összejönnénk, mégis mit szólnának a többiek?
Csenge értetlenül nézett rá.
- Milyen többiek? - Szünet. - A Pál utcaiak? Baszki, János, négy éve érettségiztetek. Úgysem találkoztok már teljes számban, nem? Akkor meg nem tökmindegy?
- Teljes létszámban nem, de tartom velük a kapcsolatot - vágott vissza a fiú önérzetesen. Aztán újra elvörösödött. - Vagyis hát… némelyikkel.
- Csónakosnak meg az öcsikémnek szerintem nyugodtan elmondhatnád, meg egyben akkor mehetne a coming out is. Csaba már hozzá van ezdve - nevetett a lány. Aztán fintorgott egyet. - A többiek sem csinálnának belőle problémát, még ha kicsit furcsállnák is eleinte.
- Először inkább azon gondolkozz, hogyan békíted ki Ernőt - javasolta Hanna. - Totál jogosan sértődött meg, szóval a minimum az, hogy nagyon szépen és tiszteletteljesen bocsánatot kérsz.
Csenge szaporán bólogatott.
- Csak képzeld el, Jancsi, hogy hogyan érezhet most. A gimis legjobb barátja, akibe tizenéves kora óta szerelmes, végigsmárol vele egy egész estét. Aztán meg közli, hogy ja bocsi, mégsem fog ez köztünk működni.
- Tudom, hogy rosszul csináltam - motyogta a srác lehajtott fejjel. - Tudom. Ha most ülnék vele szemben annál az asztalnál, megmondanám neki, hogy sajnálom, és hogy önző voltam. Annyi gátlás van bennem amivel nem tudok mit kezdeni, és én tényleg csak meg akartam őt óvni....
- Ezt megmondhatod még mindig - mosolyodott el Hanna. - Tudod, hol lakik, nem?
Boka elgondolkodott.

×××

Még aznap elmasírozott szépen a Rákos utcába, a meglepett Nemecsekné azonban hamar közölte, hogy a fia ötig dolgozik a menhelyen. Mivel megismerte Jánost (hogyne ismerte volna, hiszen az ember nem felejti el azt, aki az ő kicsi, beteg fia mellett éberen virrasztott napokig), ellágyult arccal ajánlotta fel, hogy főz neki egy kávét vagy teát, Boka azonban kedvesen, de határozottan visszautasította az ajánlatot. Megkérdezte azonban Ernő munkahelyének címét, majd - konstatálva, hogy az a város másik felében van - villamosra ült, és meg sem állt a végállomásig; onnan még busszal robogott egy jó félórát, mire megérkezett a kissé elhagyatott, de meglehetősen nagynak tűnő menhelyre. A bejáratnál néhány gondozó nagytestű kutyákat hozott vissza éppen a sétából, Bokának pedig ez pont kapóra jött. Odalépett hát hozzájuk, és Ernő felől érdeklődött. A barna lófarkas lány a menhely központi épülete mögé mutatott, Boka meg sietve szedte a lábát. Hiszen mindjárt öt óra lesz, Ernő talán sietne haza - semmiképpen sem akarta, hogy véletlenül elkerüljék egymást.

János tehát elindult a kennelek felé. Először kicsit elveszettnek érezte magát, mert a menhelyen a dolgozók ki-be járkáltak, és ügyet sem vetettek rá; igaz, ez még mindig jobb volt, mintha megbámulták volna. Mindenesetre nem sokáig ténfergett céltalanul, mert egy kisebb, vörös téglás házikó tövében (egészen közel egy nagy csapat ugató pitbullhoz) megpillantott egy alacsonyabb növésű, piszkos overálos, szőke fiút, aki neki háttal állva próbálta kinyitni a ház ajtaját. Nemecsek Ernő aztán megfordult; a két kezében lévő hatalmas vödröket lerakta, hogy immár szabad kézzel megfoghassa a kilincset. János azonban hamar ott termett mellette, és lágy szavakkal köszöntötte:

- Szia, Ernő.
A fiú teljesen elsápadt Boka láttán.
- Szia  - harapta be az ajkait. Tisztán látszott rajta, hogy zavarban van. Lenézett magára; Boka ekkor jött rá, hogy a fiú minden bizonnyal szégyellheti kicsit, hogy ilyen piszkos munkaruhában, csapzott hajjal és fáradtan látja őt a másik. János azonban segíteni akart ezen, így felemelte az egyik vödröt: ekkor látta csak, hogy az félig van kutyatáppal.
- Segíthetek bevinni? - János kiskutyaszemeire Nemecsek képtelen volt nemet mondani, így a fiú egy sóhajtással kinyitotta előtte a házikó ajtaját, majd feloltotta bent a villanyt. Egy tárolóhelyiség volt az egész, tele kerti eszközökkel, seprűkkel, és rendkívül sokféle táppal.- Durva, hogy ilyen nehéz súlyokat cipelsz nap mint nap.
- Már hozzászoktam - vont vállat Ernő, miután mindketten letették a súlyt. Kicsit gyanakodva meredt Bokára. - És én amúgy is viszonylag ritkán etetek, általában az állatkórházba vagyok beosztva. Húzom-tolom a betegeket, meg elküldenek ide-oda. Arra még az én kis termetem is jó.

Boka egy darabig hallgatott; csak álltak egymással szemben, és láthatóan egyikük sem tudta, mit mondjon.
- Azt hiszem, lassan elmondhatnád, miért jöttél - köhintett Ernő. - Tudod, errefelé ritkán járnak a buszok, és már tíz perce lejárt a műszakom, szóval mennék haza.
- Bocsánatot szerettem volna kérni. - János egy kicsit közelebb lépett Ernőhöz. Mélyen belenézett abba az eleven, kék szempárba. Fogalma sem volt, hogyan létezett nélküle az elmúlt pár hétben. Vagy az elmúlt pár évben. - Tudom, hogy undorító módon viselkedtem, és ezért az elnézésedet kérem. Nem kellett volna…
- Én voltam a buta! - vágott közbe Ernő paprikapirosan. Felnézett a plafonra. - Basszus. Én mondtam neked azon az estén, hogy inkább ne gondolkodjunk, és érezzük csak jól magunkat. Tudtam, hogy nekem lesz rossz utána, és mégis ezt tettem… te nem tehetsz róla, János. És ne haragudj, hogy úgy otthagytalak a tejivóban, nem volt túl felnőttes dolog. Csak tudod… - A fiú nyelt egyet, és olyan szomorkás volt a hangja, hogy János szíve majd beleszakadt. - Azt hittem, már túl vagyok rajtad. Igaz, abból a két csodás párkapcsolatomból mindkettő tönkrement, de nem bántam… végre elfelejtettelek. Nagyjából. Aztán jöttél, és megint felforgattál mindent.
- Sajnálom.
- Már rendben vagyok, nyugi. Elfogadtam, hogy nem lesz köztünk semmi. Túl… túlélem.
János bólintott. Aztán még közelebb lépett Ernőhöz.
- Azt is túlélnéd, ha elhívnálak randira? - János széles mosolyát a másik fiú egy darabig nem hitte el; csak állt ott bambán, értetlenül.
- Tessék? - Aztán ahogy Ernő elgondolkodott, újfent pír öntötte el az arcát. Kissé elfordult, hogy a helyükre rendezgesse a vödröket. - Figyelj… a barátság extrákkal dolog nekem nem játszik. Bocsi, képtelen vagyok rá.
János a szemét forgatta.
- Jaj, Ernő, ez eszembe se jutott. - A fiú megfogta Nemecsek vállát, majd finoman maga felé fordította őt. - Rendesen szeretnék randizni veled. Azaz… gondolkodtam ezen egy csomót, és nem tudom, szükségünk van-e a randizásra egyáltalán. Legjobb barátok voltunk valamikor, nem? Ismerjük egymást. - Most Bokán volt a sor, hogy zavarában elvörösödjön. - Ha gondolod, át is ugorhatjuk ezt a szakaszt.
Ernő másodpercekig csak pislogni tudott.
- Tisztázzunk valamit. Most arra kérsz, hogy legyek… a barátod?
- Igen.

- És mi van azzal, hogy túl bonyolult az egész? - ráncolta a szemöldökét Ernő. - Mi van azzal, hogy hátha nem működne? Mi van a remek kifogásaiddal?
Boka mélyet sóhajtott.
- A helyzet az, hogy ezeket csak azért mondtam, mert önmagamban vagyok bizonytalan. Tudod… életemben egyszer volt eddig párkapcsolatom, Csengével, és az is elég csúfosan végződött. Meg csak pár hónapig tartott. Jó, kicsit tényleg félek, hogy egy szakítás után megutálnánk egymást, de az igazat megvallva attól sokkal jobban rettegek, hogy én… én nem lennék neked jó. Hogy… nem lennék elég.

Ernő hitetlenül, döbbenten nézett rá egy ideig. Aztán gondolkodás nélkül Jánoshoz lépett, és szorosan átfonta karjait annak dereka körül. Állát Boka nyakhajlatába fúrta, és János a bőrén érezte, hogy a fiú mosolyog. Összeölelkezve álltak jódarabig, Jánosnak pedig eszébe sem jutott elhúzódni: Ernő szapora szívverése utánozta a sajátját, és jólesett csak így hallgatni, létezni a pillanatban.
- Amúgy igen - nevetett fel egy örökkévalóságnak tűnő idő után Nemecsek. - A válaszom ez. Leszek a barátod. És hidd el nekem, hogy teljesen elég vagy.
- Tényleg? - Most Bokán volt a megdöbbenés sora. Ernő felnézett, és játékos puszit nyomott Boka ajkaira. Mikor az (felbátorodva a sikerén) megpróbálta megragadni Ernő kezét, a szőkeség elhúzta az ujjait.
- Tényleg. Csak most ne fogd meg a kezem, mert a pitbullányok összenyalták… jó ragadós lehetek. - Ernő aztán Bokára kacsintott. - Átöltözöm, rendbe szedem egy kicsit magam és ha gondolod, találkozhatunk a nagykapunál. Nincs kedved gofrizni egyet a belvárosban?
Boka mosolyogva bólintott.