2018. augusztus 14., kedd

Tücsökzene - 3. fejezet


Fandom: Pál utcai fiúk
Párosítás: Boka/Csele
Korhatár: 18+
Műfaj: AU
Figyelmeztetés: slash
Tartalom:
 
I. vh  AU történet, melyben a fiúk mindketten katonák az isonzói fronton. Váratlan megismerkedésüket követően a fess hadnagy és a bátor közlegény megtapasztalják a háború legmélyebb bugyrait; éhség, betegség, halál szegélyezi az útjukat, bármerre is mennek. Az egyetlen kérdés az, hogy van-e  menekülés ebből a kilátástalanságból. És ha van is: vajon marad-e még katona, aki örüljön neki?








A díszszemlére persze egy jó félórával később értek csak oda, de Csele szerencsére képes volt elsimítani a helyzetet néhány magasabb rangú ismerőse segítségével. Ezekre az ismerőseire később is szükség volt, hiszen ezen alkalom után sokszor előfordult, hogy Boka és Csele később értek oda egy-egy rendezvényre, esetleg ziláltan kerültek elő valamelyik épület mögül. János azt gondolta, hogy katonatársaik is sejthetnek valamit, de Csele rangjára és pozíciójára való tekintettel senki nem merte felhozni ezt a témát, még egy-egy kötetlenebb beszélgetés vagy borozgatás alkalmával sem. (Meg aztán Boka is látott már késő esténként egy-egy lengeszoknyájú asszonyt besuhanni némely barakkba, de ezekről sem nagyon esett szó a társaságban. Talán a bizalmas barátok elmesélték egymásnak szaftos történeteiket, de nagyobb közönség előtt mindenkinek megvolt a saját kis titka.)

Az mindenesetre biztos, hogy Csele - állításához híven - kiváló tanítványnak bizonyult. Ennek ellenére Boka, tudva hogy a másik még érintetlen, igyekezett nem megijeszteni őt. Volt, hogy egész estéket végigcsókolóztak, simogatták egymást, közben pedig Boka is elmesélt sok mindent Csabának a korábbi életéből. Elmondta, hogy volt egy kishúga, aki nyolcévesen meghalt himlőben, és hogy szülei több havi félretett pénzüket áldozták a díszes koporsóra. Megemlítette, hogy az iskolában pénzért különtanítóskodott, kisebb gyerekeket korrepetált. Ebből tudta megvenni élete első biciklijét, amit máig megőrzött, és ami igencsak hiányzik neki.
Szó volt persze Feriről is. Csaba meglepően türelmesen hallgatta a történetet, melyből megtudhatta, hogy Boka nagyon sokáig küzdött saját magával, mire el tudta fogadni, hogy a férfiakat találja csak vonzónak. Bár kiskamasz koruk óta odavoltak egymásért Ferivel, tizenhat évesek voltak, mikor először szeretkeztek.
- Szeretkezés - forgatta a szemeit Boka. - Maszatolás volt az, nem több. Kis pisisek voltunk, de nagyon nagynak akartunk látszani.
Csele visszafogottan, kissé szomorkásan mosolygott.

Boka különben tisztában volt azzal, hogy főhadnagya fülig szerelmes belé. Hiszen gyakorlatilag bevallotta. Meg persze látszott is; Csaba folyton a nyomában járt egész nap, még fürödni sem mehetett el úgy, hogy a fiú ne kukucskált volna be a kulcslyukon, vagy ne kéredzkedett volna be mellé, hogy nézhesse, amint János mosakszik. Boka ezt kissé már túlzásnak találta, de emlékezett rá, hogy ő milyen volt, amikor legelőször szerelembe esett; folyton csak Ferivel akart lenni, és nem akarta megérteni, mikor a másik azt mondta, hogy így nagyon könnyen lebukhatnak. Most a lebukás veszélye kevésbé fenyegette őket, de Jánost azért zavarta a dolog. Ő egyébként is szerette azt gondolni, hogy csak testileg vonzódik rendkívüli mértékben Csabához; így viszont semmi nem indokolta volna azt, hogy ennyire lassan haladnak.

Rendesen ugyanis nem voltak még együtt. A temérdek csókolózás mellett Boka gyakran elégítette ki a kezével Csabát, ő pedig ezt először kissé bátortalanul, de egy idő múlva egyre nagyobb lelkesedéssel viszonozta. Valóban gyorsan tanult; olyan gyorsan, hogy Boka egyik alkalommal azon kapta magukat, hogy Csabi már a nadrágjához hajol. Boka ajkait nem várt nyögés hagyta el, mikor a másik a szájába vette erőtől duzzadó férfiasságát - nagyon izgató volt számára, hogy látta, Csaba is rendkívül élvezi a tevékenységüket. Persze előfordult egy kis fogazás, Boka meg is említette, de Csele ezután egészen ügyesnek bizonyult, és csakhamar olyan kielégüléshez juttatta Jánost, amilyenben nagyon-nagyon rég nem volt része. Később aztán ő is megtette ezt párszor Cselének, de tovább nem jutottak.

Boka szerette ábrándokba ringatni magát, ezért megállapította magában, hogy ez biztos Áts miatt van. Mert az aztán már tényleg megcsalás lenne, és szörnyen tisztességtelen dolog. Közben persze végig ott motoszkált a gondolatai között, hogy nem, itt már régen nem a Feriről van szó. Csaba dús hajának illata, ajkainak hártyaszerű finomsága, és azok az ártatlan, mégis eredendően kéjjel teli nyögések, amik a fiúból Boka csókjai és simogatásai nyomán törtek ki - mind-mind ott voltak János bőre alatt, és nem eresztették el őt. Már képtelen volt a testi vonzódásra fogni a dolgot, ilyen valószínűtlenül erős és szűnni nem akaró vágyat nem tudott elképzelni legalább egy kicsi lelki vonzódás nélkül. Bele kellett tehát törődnie: érez valamit Csele főhadnagy iránt. Valamit, amit makacsul képtelen volt megvallani még saját magának is.

Egyik este János a nappali karosszékében ült, egy pohár vörösbor társaságában. Gyér égő világította meg a kezében lévő Balassi-összest.
- János! - Csele úgy sietett, hogy majdnem feltörte az ajtót. Odakint nagyobb vihar tombolt, és mikor Csabi beért a házba, János látta rajta, hogy bőrig ázott. Pedig ott volt a kezében az esernyő, de azt is olyan gyengén, erőtlenül tartotta, hogy János rögtön odasietett hozzá. Félt, hogy a főhadnagy összeesik.
- Mi történt, Csaba? - aggódott.
Csele várt egy kicsit. Aztán nyelt egyet, és felmutatta a kezében lévő, elázott papirost.
- Hivatalos parancs. Holnaptól a Doberdó-fennsíkon* szolgálunk.

×××

Boka pár pillanatig képtelen volt felfogni a hallottakat. Nem mintha annyira váratlan lett volna; jópár magas rangú katonatársukat küldték fel harcolni az elmúlt napokban, de Boka végig remélte, hogy Csele van annyira nélkülözhetetlen tagja a tisztikarnak, hogy a táborban maradhassanak.
- Ez biztos? - Csaba szinte ráborult Jánosra. Boka megfogta a fiú kezét, és ijedten tapasztalta, hogy az jéghideg volt. A főhadnagy úgy remegett a karjaiban, mint a nyárfalevél.
- A temesvári és gráci hadtestek védték eddig Görzöt**, most mi is csatlakozunk - nyelt a fiú. - Jenő főherceg megpróbálja átszervezni a csapatokat, és József főhercegtől is kért még embereket. Mozgósítanak, akit csak tudnak. Hatalmas az emberfölény.

Boka természetesen legalább annyira megijedt, mint Csele, de nem tudott nem arra gondolni, hogy a Doberdón talán nem csak a vér és pusztulás várja - sosem lehet tudni, hátha Feri is éppen ott szolgál. Vagy ha nem, hátha hallott róla valaki valamit. Elvégre ha a hadtesteket átcsoportosítják, minden bizonnyal sokféle katonával fognak találkozni.
Cselével azonban ezeket a gondolatait nem osztotta meg.
- Nyugodj meg, Csabi. Mindketten megyünk, ugye? Vigyázunk majd egymásra.
- Én borzasztóan félek. - Csele rémült arcának látványára János szíve ellágyult. Lágyan megpuszilta a fiú homlokát. - Sosem voltam még ütközetben, és nem bírom az éles zajokat... meg fogok halni. Jancsi, én nem akarok meghalni. Jaj, inkább ölj meg most, de én oda fel... én oda biztos, hogy nem...
Boka szorosan magához ölelte a fiút, aki még mindig borzasztóan remegett, és látszott rajta, hogy mindjárt sírva fakad. János a hátát simogatta.
- Nézz csak ide! - Csele felemelte könnyes tekintetét. - Nem lesz semmi baj. Megígérem. Csak szedd össze magad, jó? Biztos vagyok benne, hogy édesapád nem engedett el otthonról rendes kiképzés nélkül. Tudod, hogy kell fegyvert fogni, hogy kell védekezni.
- Igen, de...
- Semmi de! - Boka elengedte a fiút. A hangja kemény és határozott volt, és csak remélni merte, hogy ez a durvább hangnem hatásos lesz. - Főhadnagy vagy, mutass példát! Hidd el, Csabi, hogy én is félek. Mindenki fél. De ha hagyod, hogy ez a félelem eluralkodjon rajtad, tényleg semmi esélyed nem lesz. Szedd össze magad, és ne engedd, hogy a bizonytalanságod látszódjon. Mit fognak szólni a rád bízott emberek, ha látják, hogy mennyire elveszett vagy?
Csele még a könnyei közt is felhorkant.
- Azok aztán semmit nem fognak szólni, mert még így is jobb vezetőjük leszek, mint az előző. Ma tudtam meg, hogy Geréb hadnagy, akitől elhoztalak ... nos, átállt az olaszokhoz.
- Tessék? - döbbent le Boka.
- Így igaz, ahogy mondom. Régóta fente a fogát magasabb pozícióra, gondolom az ellenség tett neki egy jobb ajánlatot. Az mindenesetre biztos, hogy az ő embereit kapom meg, holnap reggel hétkor kell jelentkeznünk fenn a hegyen. Hatkor nem árt, ha elindulunk.
- Az ő embereit? - kiáltott fel János vidáman. Hiszen ezt azt jelenti, hogy találkozni fog Csónakossal, Nemecsekkel, és az összes eddigi bajtársával! János rendkívül izgatott lett ettől. Csele kicsit szúrósan nézett rá, nyilván nem értette a hirtelen örömmámort.
- Igen, az ő embereit. De nem értem, miért vagy ilyen lelkes... gyakorlatilag a biztos halálba megyünk. Legalább hat-nyolcszoros a túlerő. Ennyire unod mellettem az életed, vagy mi? Pedig nem volt itt rossz sorunk.
Boka teljesen elszörnyedt.
- Hogy mondhatsz ilyet? Nyilván jobb lenne itt maradni. De legalább találkozhatok a barátaimmal.
- És a szerelmeddel is, gondolom? - Csabi és János jó pár másodpercig némán néztek egymás szemébe. Boka szinte hallotta a fiú csalódott, szemrehányó gondolatait. - Arra apellálsz, tudom én. Hogy a kedveseddel legyél, aki nem én vagyok.
Boka felsóhajtott. Ránézett a fiú arcára, és jelen pillanatban nem tudta elképzelni, hogy bárki más is van a világon, mint az ő Csabája. Bármit megtett volna, hogy ne lássa azokat az elcsüggedt, könyörgő szemeket.

- Nem érdekel most Feri. - És ez igaz volt. Hiába nézett olyan kétkedően Csaba. Áts ott volt János múltjában, valószínűleg a jövőjében is ott lesz, ha túlélik mindketten a háborút. De Cselével utoljára töltöttek egy estét kettesben, és Boka most nem akart senki mással foglalkozni, mint az ő kedves, odaadó hadnagyával. Öntudatlanul folytak ki szájából a szavak. - Csabám, kincsem... nem jössz ide hozzám?
És Csaba ment. Akaratosan csókolóztak, állandóan simogatva és matatva a másikat, mintha mindketten a saját igazukat akarnák bizonyítani. János balra döntötte a fejét, és Csaba is, hogy csak azért is neki áll feljebb. Mikor János rájött, hogy így nem fog menni, jobbra próbálkozott, de Csaba itt is követte őt. Erőteljesen kapaszkodott Boka karjába, még lábujjhegyre is állt, hogy felülkerekedjen rajta. Egy idő után a fogát is használta, lágyan harapott bele János alsó ajkába, aki erre a nadrágjában érezte a hatást.
- Csabi, nincs kedved esetleg...
- Menj a szobába - utasította őt a főhadnagy keményen. Jánosnak valamiért most még ez a parancsolós hangnem is tetszett, sosem nézte volna ki a fiúból. - Nemsokára megyek én is.



Boka már az összetolt ágyon ült, és türelmetlenül várta vissza a főhadnagyot. Mikor Csabi végre megérkezett, János szeme kikerekedett; a fiún ugyanis egy vékony törülköző volt csak, semmi több. Kissé félénken ült le a férfi mellé az ágyra. (Aki mellesleg nem győzött csodálkozni Csaba szépségén. Bár János korábban megszokta, hogy katonatársai előtt meztelenkedjen, Csele ennél finnyásabb volt, és ha fürdött vagy alsóruházatot cserélt, mindig átment a szomszéd szobába.)
- De hát már szinte mindent láttam rajtad - mulatott János a fiú félénkségén, Csele meg játékosan oldalba bökte őt. - Sosem értettem, miért csinálsz olyan nagy ügyet a meztelenségből. Teljesen természetes állapot.
- A meztelen ember kiszolgáltatott. Csak akkor mutogatom magam, ha tényleg szükség van rá.
- És most szükség van rá?
Csaba édesen mosolygott. Karjaival maga felé húzta Jánost, majd lágy csókban forrtak össze. Boka kezei felfedezőútra indultak Csele csupasz, vékony - de meglepően izmos - mellkasán, oldalán, hátán; tisztán érezte, hogy érintése nyomán a fiú libabőrös lesz. Csaba is simogatta őt persze mindenhol, de Boka csodálkozott, hogy nem próbálja meg lehámozni róla egyik ruhadarabját sem. Nem, Csaba nem ezt akarta most. Egy határozott mozdulattal hanyatt feküdt az ágyon, és rántotta magával Bokát is. Két lábát kitárta, majd combjával magához szorította János csípőjét. Átfonta lábát a férfi dereka körül. Kezével Boka egyenruhájába markolt, és annak segítségével húzta maga felé az egyre jobban elbódult férfit.
János ugyanis teljesen máshol járt már, csak annyira tellett tőle, hogy gyorsan elrántsa Csabi öléből a törülközőt. Mennyei érzés volt hozzásimulni. Sosem csinált még ilyet - hogy partnere teljesen meztelen, róla pedig egy ruhadarab sem hiányzik. (Ferivel mindig az volt az első, hogy lehányták magukról a felesleges rétegeket, és nekiálltak a dolognak. Átsnak nem volt túl sok igénye vetkőztetésre és körülményesebb előjátékra, szeretett mindig a szeretkezés közepébe vágni.) Csabi forró, kemény ölét János még a ruhán keresztül is érezte, és egyre nehezebb volt bírni magával. Újra a fiú nyakát - kedvenc testrészét - csókolta szomjasan, és egészen annak fekete, göndör fürtjeiig haladt. Ekkor kissé elhúzódott, Csele pedig felnézett rá; a főhadnagy ajkai nedvesek voltak, egészen duzzadtak, bőre pedig kezdett megizzadni a nagy ölelkezésben. Lihegett is kicsit.
- Istenem! - Boka felnyögött. Aztán csókokkal kezdte elhalmozni Csele fürtjeit. - Ne haragudj, Csabi. Ne haragudj. Annyira szeretlek. Szeretlek, szeretlek, szeretlek.
Aztán amikor végzett a fiú hajával, újra lehajolt annak arcához. Összeérintette homlokát Csabiéval, kezük is összekulcsolódott a párnákon.
- Nahát. - A főhadnagy kuncogott. - Miket ki nem hozok belőled.
- Gúnyolódsz?
- Nem, eszemben sincs. - A fiú még ebben a helyzetben is képes volt elpirulni. - És hát én is szeretlek téged, de ezt már biztosan tudod. Senki iránt sem éreztem még így, az a helyzet. Hihetetlen vagy, Jancsi. Minden tekintetben.
János is felnevetett kissé.
- Én vagyok a hihetetlen? - Megpuszilta Csele száját. - Na jó, lehet van benne valami. Egy ifjú, szűz, görög félisten felett fekszem, akit éppen megbecsteleníteni készülök. Már... ha ő is akarja.
- A félisten akarja - sietett közölni Csabi, majd jólesően nevetni kezdett, amikor János oldalra fordította őt, és a hadnagy mögé szorosan odasimulva csókolni kezdte annak nyakát, hátát.

Egészen finoman ingerelte a lágy bőrt, néha a nyelvével és fogaival is, és lassan, idegőrlően lassan haladt végig Csaba gerincoszlopán. Mikor a fiú fenekéhez ért, vett egy nagy levegőt; Ferivel ilyesmit sem csináltak soha, pedig Áts szerette volna. Boka volt az, aki húzódzkodott a dologtól. Most viszont ő is akarta, mindennél jobban; meg is lepődött saját magán, de csak egy pillanatig habozott. Mikor a fiú bejáratához ért a nyelve, Csele megrándult egy pillanatra; nyilván ő is alig bírt már a várakozással. János az első néhány tétova mozdulat után szenvedélyesen vetette bele magát Csaba kicsi, tejfehér hátsójába, nyelvével egyre szaporább tempót felvéve. Annyira élvezte a nyalást, hogy csak tompán érzékelte Csele izgatott nyögéseit, elfojtani próbált remegését. Jánosnak fogalma sem volt róla, mióta tart ez az egész; azt azonban rögtön észrevette, amikor kezét a főhadnagy határozottan lefogta.
- Elég lesz. - Boka kissé csodálkozva ült fel, félve attól, hogy esetleg olyat csinált, ami Csabának nem tetszett. De a fiú mosolygott. - Nagyon jó volt, csak... nem így akarom befejezni. Ha folytatod, hamarabb elmegyek, és akkor nem jut időnk a lényegre.
Boka érdeklődve pislantott le Csaba férfiasságára, és elégedetten vette tudomásul, hogy a fiú hasán már egyértelműen ott csillogott az előváladék.
- Igazad van. - Aztán Bokának eszébe jutott valami, és lesütötte a szemét. - Viszont nincs nálam semmi krém, vagy olaj, vagy hasonló. Én... későbbre terveztem ezt, bevallom.
Csaba egy mindenttudó mosollyal ült fel az ágyon, majd lehajolt az ágy alá. Keresgélt egy darabig, majd kivett egy kis üvegtégelyt, és János kezébe nyomta. Az érdeklődve szagolta meg a tartalmát.
- Ilyet nem láttam még, de tetszik.
- Egészen új találmány, még nincs hivatalos forgalomban. Vazelinnek hívják. - Csaba felnézett a plafonra, majd megforgatta a szemét. - Ha tudnád, mit össze nem magyaráztam a felcsernek... elég kellemetlen volt. De szerintem tudta, mire kell. Illatos olajat kértem, és azt mondta, ez sokkal jobban megfelel a célnak.
- Hát... majd most kiderül.
Csele rögtön elkezdte megbontani János zubbonyát. Pár perc alatt együttes erővel sikerült a férfit minden ruhától megszabadítani, aztán János ráborult a fiúra, és csókolóztak még egy darabig így meztelenül. Boka olyan felszabadult volt, hogy alig látott az örömtől, mikor végre a fiú feneke alá nyúlhatott. Csele nagyon szűk volt, de a vazelin kellően síkosnak bizonyult ahhoz, hogy János előbb egy, majd két ujját is be tudja dugni. Csaba arca pár percig ijesztően rezzenéstelen volt.
- Ne izgulj. - Boka kedvesen rákacsintott.
- Könnyű azt mondani - dohogott amaz.
- Ha izgulsz, görcsös leszel, és nem fogod tudni élvezni. - Boka adott egy puszit Csaba hasára, éppen a köldöke felé. - Ne akarj mindenáron kielégülni, ne az legyen a cél. Gondolj arra, hogy mennyire szeretsz, és próbálj ellazulni. Ha nem megy, nem fogjuk erőltetni, és megoldjuk máshogy.
- Rendben. - Csele felnézett a plafonra, és vett egy nagy levegőt. Boka hihetetlenül édesnek találta őt ebben a pillanatban. - Akkor lehunyom a szemem, hátha könnyebb lesz.
Csele így is tett, Boka pedig folytatta tovább a műveletet. Két ujjával megpróbált egyre nagyobb köröket leírni, ujjbegyeivel pedig megkísérelte megtalálni azt az édes pontot, ahol ennél is nagyobb gyönyört tudna adni Csabinak. Bár úgy tűnt, nem találta meg így elsőre, Csele azért mintha egyre jobban élvezte volna Boka ujjainak matatását. Egy pillanatban még kissé fel is emelte fenekét a matracról, és összeszorította azt egy apró nyögés kíséretében. Boka tudta, hogy már ő sem sokáig bírja. Határozottan megragadta tehát Csaba két combját, és közelebb húzta őt magához.

Férfiasságának hegyét lassan próbálta becsúsztatni Csabába, és meglepődve tapasztalta, hogy ettől az új csodaszertől ez nem is volt annyira nehéz. Még mielőtt észrevette volna, már bent is volt teljesen, itt viszont hagyott pár pillanatot a fiúnak, hogy az megeméssze a szokatlan szenzációt.
- János. - Csele szemei még mindig csukva voltak, a fiú pedig ezen a ponton beharapta ajkait. - Ez jó. Ez nagyon... jó. Folytasd.
Boka ezen felbátorodva lassan mozogni kezdett Csabában. Ferivel viszonylag ritkán volt felül, így most duplán élvezte, hogy ez az angyalarcú, ártatlan fiú ilyen örömmel adja oda magát neki. Még a lábait is úgy hagyta a levegőben, félig hajlítva, teljesen megfeledkezve minden másról, ami nem ő meg János. Boka, mikor már gyorsabb ütemre váltott, lehajolt Csabához, és annak nyakába fúrta a fejét. Miközben csípőjével egyre gyorsabban és szenvedélyesebben lökte magát a fiúba, érezte, hogy a főhadnagy gyengén átkarolja a derekát. De tényleg csak gyengén, Csaba ugyanis - látszólag- teljes elragadtatásban volt. Ajkai résnyire szétnyíltak, arcán pedig valami földöntúli élvezet tükröződött. Felhevült testük egy idő után nem bírta már tovább; Csabit ragadta el először a gyönyör, ekkor két kezével kénytelen volt megtámaszkodni a lepedőben. Ha Bokának kellett volna még egy kicsit, őt is túllendítette a küszöbön a fiú kielégülésének látványa, és a hirtelen támadt élvezetétől csillagokat látott. Pihegve borult le Csaba mellé.
Percek múlva is összeölelkezve feküdtek a sprőd takarón.
- Bárcsak több időnk lett volna.
Boka egyetértően fogta meg Csele tenyerét.

×××

Másnap kora reggel indultak, hogy időben odaérjenek a fennsíkra. Csele - bár előző este egészen sokáig szeretkeztek - meglepően korán felkelt. Megmosdott, és a legszebb tiszti egyenruháját vette fel, mintha valami díjosztásra menne. Haját szépen oldalra fésülte, és be is parfümözte a nyakát. Boka olyan elmerengve bámulta őt, hogy pakolni is csak később kezdett el; végül azért mindketten idejében odaértek az autómobilhoz, melyben egy köpcös, meglehetősen rossz modorú főhadnagy üldögélt. Nyilván zavarta, hogy bőven ötven felett is ugyanolyan rangban van, mint a fiatal Csele, ezért egész végig kellemetlen megjegyzésekkel illette útitársait. A San Michele*** magaslatai közt elég döcögős volt az út, így János igencsak megkönnyebbült, mikor végre felértek a hegy tetejére. Volt már itt korábban ugyan, de mégis meglepte a környezet: a szüntelen ágyúzások következtében bizonyos ormok leomlottak, vagy legalábbis igen lepusztult állapotba kerültek. Szerencsére azonban jókor érkeztek, hiszen tűzszünet volt. A kőbe vájt, hatalmas kavernák között szüntelen katonák rohangáltak, tisztek és közlegények egyaránt. János azonban hiába nyújtogatta a nyakát, nem látott egyelőre senkit régi társai közül.
- Én jelentkezem Jenő főhercegnél - szállt le a kocsiból Csele is. Elegánsan megigazította meggyűrt ruháját. - Hivatalosan is át kell vennem az egységemet. Te menj csak nyugodtan előre, a fiúk már biztosan...
- János! - Az éppen ekkor megjelenő Csónakos András úgy megörült, hogy füttyentett egy hatalmasat. Többen megbámulták őket, Andrist azonban ez kevéssé érdekelte; jó erős kezével megfogta Boka vállát. - Nahát, de jó látni újra! De hogy kerülsz ide?
- Csele főhadnaggyal érkeztem - magyarázta János, mert látta, hogy Csabát teljesen lefoglalja a Csónakosra való fintorgás. Hiába, a hegyen nem voltak túl gyakoriak a mosdólavórok. - Újra veletek fogok szolgálni.
- Nahát, csak nem kineveztek hadnagynak?! Semmit sem tudunk rólad amióta elmentél. Kolnay meg Barabás összevesztek azon, hogy vajon előléptettek vagy lefokoztak-e, de én mondtam, hogy biztos előléptettek.
Ezúttal azonban Boka helyett Csele vette át szót.
- Természetesen előléptettük - mondta, mintha ezt teljesen magától értetődő lenne. Majd kezet nyújtott Andrásnak. - Elnézést, hogy a múltkor nem mutatkoztam be. Csele Csaba vagyok, főhadnagy. Geréb helyett neveztek ki a maguk csapatának élére. Most sürgősen mennem kell, de azt hiszem, nemsokára találkozunk.
Csele sietve otthagyta őket, János pedig mosolyogva ölelte meg barátját.









*Doberdó-fennsík: az I. világháborúban az olasz fronton rendkívül fontos hadiszíntér, 1915 júniusától folytak itt harcok. Valójában a fennsíkon lévő falut hívták Doberdónak, de a név fogalommá vált a magyarok között. Zalka Máté zászlós ezt írta: "A Doberdó szónak visszhangja a magyar fülben: dob… doboló… Talán e véletlen folytán kapták föl éppen ennek a falunak a nevét, hiszen nemcsak Doberdó község alatt folyt a vér. […] De az egész frontszakaszt Doberdó névre keresztelte a magyar katonaság, mert ez a doboló szóra emlékeztető név felidézte képzeletében a szüntelen pergőtüzet, a vérfergeteget. Doberdónak már tizenöt végén is elég gyászos híre volt a hadseregben, de tizenhat elején ez az elnevezés egyértelmű volt a halálmezővel.”

**Görz vagy (ma olaszul) Gorizia: nagyobb város, melynek a fennsík a déli védelmi bástyájaként szolgált.

*** A Doberdó egyik hegye, rendkívül véres csatahelyszín volt. (Érdekesség: a lövészárkok máig megmaradtak, és látogathatóak.)

0 komment:

Megjegyzés küldése

 
Design by Casandra Krammer