2019. március 23., szombat

Ain't nobody loves me better - 17. fejezet


Fandom: Iliász
Párosítás: Odüsszeusz/Diomédész, Akhilleusz/Patroklosz, a többi pedig kánon szerint
Műfaj: 21. századi High School AU
Korhatár: 18+
Figyelmeztetés: káromkodás, szex
Tartalom: Diomédész végzős diák, és új tanulóként érkezik az Ilion Középiskolába. Már kezdettől fogva rengeteg nehézséggel kell megküzdenie: az osztálya valamilyen titokzatos múltbeli történés folytán kettészakadt, és állandó a versengés a két focicsapat tagjai között. Ha ez nem lenne elég, Diomédész még az új földrajztanárával is állandó konfliktusba kerül: végül pedig jobban megszereti őt, mint azt valaha is gondolta volna.
Megjegyzés: Azt hittétek, sosem jön a folytatás, mi? Én is. De nagyon kitartok a sztori mellett, szóval mindenképp be fogom fejezni előbb-utóbb. (A következő fejezetet igyekszem nem egy év múlvára hozni, ígérem :P).


Diomédész apja - a fiú nagy megkönnyebbülésére - valóban elutazott a szülői értekezlet után. Előtte persze nem felejtette el alaposan megmosni a fia fejét, hiszen a tanárok (egy-kettő kivételével, akiben Láertiádész is benne lehetett, bár Tüdeusz fia nem kérdezett rá) szinte mind csak rosszat mondtak róla. Többek között azt, hogy bár lenne esze, gyakran elkalandozik a figyelme az órán, illetve továbbra is előszeretettel szól be oktatóinak. Na meg persze a dolgozatokra sem tanul. Diomédész unott fejjel hallgatta végig szülei sirámait, aztán rögtön azután, hogy édesapja autójának zaja elhalt az utca végén, ő maga is bepattant saját kocsijába. Alig kötötte be az övét, már nyúlt is a telefonjáért.

Diomédész
ma estéhez mit szólsz?

Odüsszeusz azonban egészen sokáig nem válaszolt, így a fiú egy sóhajjal elsüllyesztette a zsebében az eszközt. Tényleg szerette volna látni a férfit, de hát nyilván a másiknak is lehet dolga, nem lehet a nap huszonnégy órájában a kezében a telefonja. Így a normális. Diomédésznek mégis hiányzott Odüsszeusz, akkor is, ha nemrég látta utoljára, mégpedig a földrajzórán. De hát akkor hozzá sem érhetek. Minek is kellett nekem kikezdeni egy tanárral? Olyan nehéz megállni, hogy letegezzem, vagy hogy megcsókoljam. Mindig kínszenvedés az az óra.

Mindenesetre a fiú hamar beindította a motort, majd elindult Briszéiszék települése felé. Ahogy kiért a városból, kissé megnyugodott; igazán szerette a táj lapos, kissé ugyan kopár szépségét. Nem volt itt semmi baj; Odüsszeusz majd válaszol, hiszen nem haragszik rá. Miért haragudna? Nem csinált semmi rosszat. Sőt, saját véleménye szerint még javult is az elmúlt hónapokban. Hiszen csütörtök délután volt - ilyenkor általában vagy játszik a konzolon, vagy bowlingozni megy a fiúkkal, esetleg Helenével üldögél egy kávézóban. Most pedig Briszéiszhez megy matekozni. A lány olyan kedvesen ajánlotta fel egyik óra után a segítégét, hogy Tüdeidész nem tudta visszautasítani őt - na meg persze végig ott lebegett a feje felett az idősebb Átreidész által beígért bukás réme. Nem, ezúttal tényleg nem vághatják meg. Az egész jövőbeli karrierje függ tőle.

Mikor megérkezett, Brisz szoros öleléssel és széles vigyorral fogadta a fiút, majd beinvitálta az egyszintes, néhol kissé leamortizálódott házukba. A lány most otthoni ruhában volt; feje tetején összecsomózta haját, zöld póló volt rajta meg egy kényelmes boxer. Diomédész tudta, hogy kevés osztálytársuk látta őt ilyennek, hiszen a lány mindig igyekezett a lehető legcsinosabb oldalát mutatni másoknak. Tüdeusz fia előtt minden bizonnyal igazán felszabadultan érezte magát. 

- Az úgy nem lesz jó - satírozta ki radírral Briszéisz a fiú egyik koordinátarendszerének egy ügyetlen vonalát úgy egy fél órával később. - Ilyenkor megfordul a görbe, és a csúcsa lefelé áll. 
- Én ezt az életben nem fogom megérteni
- De meg fogod. Így ni. - A lány megfogta a saját ceruzáját, és gyönyörű ívvel behúzta a kívánt görbét a megfelelő helyre. - Nézd meg a következő lépést, hogy mennyivel kell eltolni. 
- Te figyelj már, mi van Akhilleusszal meg Patroklosszal? Kibékültek végre?
Brisz sóhajtott.
- Szándékosan tereled a témát.
- Dehogy - hárított a srác ügyesen. - Tényleg érdekel. Hiába kérdezem őket, egyik sem mond semmit. 
- Hát nekem sem - vont vállat kissé szomorkásan a lány. - Akhilleusz nem is nagyon szól hozzám, Patroklosz viszont továbbra is azt gondolja, hogy együtt kellene mennünk a végzős bálra. Beleegyeztem, mert úgysincs más partnerem, de szerintem ő is tudja, hogy ez így nincs rendjén. 
- Engedné egyáltalán az igazgató, hogy két fiú együtt menjen? Ahogy hallottam, a családjával elég hagyománytisztelőek.
- Akhilleusz kibulizná valahogy, ha nagyon akarná. Neki nem lehet nemet mondani. A baj, hogy nem akarja - összegezte Briszéisz. - Én meg nem szeretnék beleszólni, ez az ő dolguk. Tényleg, te kit viszel a bálra?
Diomédész a homlokát ráncolta.
- Őszintén? Nem tudom. Helenére gondoltam először, mert ő az egyik legjobb barátom, ő viszont biztos Párisszal fog menni. Hacsak...
- Hacsak?
Diomédész legyintett.
- Nem érdekes. Te is eszembe jutottál, de Patroklosz megelőzött. 
- Édes vagy - súgta a lány, tekintetét pajzánul végigjártatva a fiún. Diomédész nem kételkedett benne, hogy Briszéisz nagyon kedveli őt, és nem csak barátilag; nyilvánvaló volt, hogy szívesen lefeküdt volna vele újra, ha a fiú akarja. Diomédész viszont egyáltalán nem érzett késztetést erre, még akkor sem, amikor a lány olyan elbűvölően pillantgatott rá. Nem értette magát, az biztos. - Na jó, ebből elég. Térjünk vissza a feladatra, jó? Próbáld meg kitalálni, melyik irányba kell eltolni a görbét. 
- Inkább hozok magamnak egy pohár vizet - dünnyögte a fiú. Egyszer-kétszer már járt a lánynál, így rögtön tudta, merre van a konyha. - Teljesen kiszáradt a szám ebben a nagy gondolkodásban. Minek gondolkodni? Manapság mindenre van egy app. Például múltkor letöltöttem egy egyenletmegoldó alkalmazást. 
- Nem hinném, hogy függvénytranszformációra alkalmas a program.
- Arra talán nem, de egyenletekre tényleg működik, mindig ezzel írom a házikat - vigyorgott Diomédész, majd Brisz kezébe nyomta a telefonját. - Nézd csak meg! Mindjárt jövök.

Diomédész kiosont a konyhába, közben félvállról odaköszönt Briszéisz kissé mogorva bátyjának. Szerencsére a lány kisebb testvérei még iskolában, vagy valamilyen külön programon voltak, a szülők pedig dolgoztak - nem zavarta őket tehát semmi a tanulásban. Mikor Tüdeusz fia visszatért Briszéiszhez, megtorpant az ajtóban. A lány homlokát ráncolva nézegette Diomédész telefonjának képernyőjét. A fiú valahogy sejtette, hogy nem az applikáció a probléma.

- Megtaláltad az alkalmazást?
- Igen - nyelt egyet a lány. - Csak közben csipogott a messenger is. Odüsszeusz Láertiádész üzent.
- Belenéztél?!
- Minek nézel te engem? - háborodott fel a lány. Megadóan tűrte, hogy a mérges Diomédész kiszakítsa kezéből a telefont. - Nem szokásom belenézni mások üzeneteibe. Arról igazán nem tehetek, hogy a telefonod kijelzi az első pár sort a főképernyőn is. 
A fiú - társával mit sem törődve - feloldotta a zárolt képernyőt, majd megnyitotta a messengert.

Odüsszeusz
ma este nem jöhetsz hozzám, ne haragudj. szólnom kellett volna hamarabb, tudom, de az a helyzet, hogy nemrég szálltam fel egy gépre. hazamegyek.

Diomédész
végleg???

Odüsszeusz
tanév közepe van, dehogy végleg. elintéznivalóm akadt, családi ügy. jövő héten majdnem végig otthon leszek, vasárnap reggel érek vissza. ne aggódj :) szerinted itt hagytalak volna búcsúzás nélkül?

Diomédész hihetetlenül megkönnyebbült.

Diomédész
akkor nem is haragszol?

Odüsszeusz
miért haragudnék?

Diomédész
azt gondoltam, elijesztettek tőlem a szüleim :( tudod, a fogadóórán. 

Odüsszeusz
jaj dehogy,  nem olyan fából faragtak engem. kicsit tényleg furcsa volt a szituáció, de szerintem elég jól kezeltem :) édesapád minden bizonnyal azt várta, hogy mindennek elhordalak majd, szóval eléggé meglepődött, mikor közöltem vele, hogy simán ki tudod javítani azokat az elégteleneket. Agamemnónnál volt előttem, szóval kicsit érthető a reakciója. na de a lényeg az, hogy a szüleid, főleg anyukád, nagyon örültek, hogy jókat is hallanak rólad.

Diomédész - kissé dühösen - beharapta az ajkát.

Diomédész
nem kellett volna hazudni nekik. 

Odüsszeusz
én nem hazudtam. hidd el, Diomédész, hogy csak azt mondtam nekik, amit valójában gondolok rólad. akkor sem lennék más véleményen, ha nem lenne viszonyunk. 

Diomédész elsüllyesztette a zsebében a telefont. 
- Megkérdezhetném, hogy ez mi volt? - Diomédész és Briszéisz egészen sokáig néztek farkasszemet. A lány végül sóhajtott. - Ne már, Diomédész. Komolyan? Te és a tanár úr?
Diomédész nemtőrődöm módon vont vállat, ahogy levetette magát Briszéisz forgós székére. Kissé nyugtalanul jobbra-balra kezdett forgolódni.
- Nem mondhatod el senkinek. Oké?
- Jézusom, de hát…
- Senkinek, Brisz. Megígéred?
Briszéisz felszegte a fejét.
- Rendben, ha ezt akarod. Ettől függetlenül muszáj megjegyeznem, hogy borzasztó felelőtlennek tartalak, nemcsak téged, de Láertiádészt is. Sőt, éppen neki kellene észnél lenni, ha te erre képtelen vagy.
- Mondja a lány, aki nem éppen makulátlan erkölcséről híres – morogta gúnyosan a fiú. Brisz szeme észrevehetően összeszűkült
- Te normális vagy? – bukott ki az osztálytársból. Briszéisz arcán ezúttal már nem csak a meglepetés, de a sértődöttség is egyértelműen leolvasható volt. Még a hangját is felemelte. – Mégis hogy jön ide, hogy én kivel fekszem le meg kivel nem? Lehet, nagy az étvágyam. Oké, elismerem. De vannak határok, és nem biztos, hogy hülyeségből találták ki őket. Nekem eszembe nem jutna ilyen hülye ötlet, hogy elcsábítsam a tanáromat… 
- Honnan veszed, hogy én voltam? 
Brisz felhorkantott.
- Ismerlek már. Ha valamit a fejedbe veszel, azt az úristen se tudja onnan kiverni, véghez viszed bármi áron. Láertiádész okos, és pont ezért nem kezdeményezne. Neki több a veszítenivalója tanárként. Meg felesége is van. Az egyetlen logikus magyarázat, hogy rámásztál, és addig nyaggattad, amíg be nem adta a derekát. – A lány elhúzta a száját. – Csak azt nem értem, hogy nem vettem ezt eddig észre. 
- Úgy érzem, ebből ma már nem lesz függvénytranszformáció.
Briszéisz fáradtan lerogyott az asztalra.
- Figyelj, Diomédész. Távol álljon tőlem, hogy megmondjam, mit csinálj az életeddel, mert én is utálom, ha mások belepofáznak az enyémbe. De komolyan, kezdek aggódni érted. – Hosszú szünet. – Úgy értem, egészen nyilvánvaló, hogy nem vagy rendben. Amiket meséltél a szüleidről, már az is elég sokkoló volt, de ez a Láertiádészes dolog… nem jutott eszedbe, hogy… nem is tudom, hogy esetleg elmenj egy pszichológushoz?

Diomédész a pszichológus szó hallatára rögtön felpattant a helyéről.
- Hogy mondhatsz ilyet? Az a kattantaknak van.
A pillanatnyi csönd alatt Briszéisz arca elfehéredett. Leszegte a fejét, miközben a kontyából kiszabadult göndör fürtöket próbálta a füle mögé tűrni.
- Hát akkor én is kattant vagyok. De visszatérve a te dolgodra. – Felnézett, egyenesen a fiú szemébe. – Szerinted normális, hogy egy tanárodra buksz, aki kétszer annyi idős, mint te, és az apád lehetne? 
- Csak tizenhét évvel idősebb – vágta rá rögtön Diomédész, majd gyors logikázás után rájött, hogy egyébként ez tényleg kis híján az ő jelenlegi életkora. Azért megmakacsolta magát. – Amúgy nem is értem, minek magyarázkodok neked. Fogalmad sincs, mennyire megértjük egymást, és mennyi közös van bennünk. Baszki, és éppen te akarsz kioktatni… Helené persze mellém állt rögtön.
Briszéisz a szemét forgatta.
- Kedvelem Helenét, de te is tudod, hogy ő egy naiv kislány. Tele van a feje rózsaszín köddel meg romantikával. Mondjuk igaz, ő is kikezdett a tanárával… nálatok ez ilyen bff dolog, hogy utánozzátok egymást?
- Elmész már a picsába.
- Jól van, nem akartalak megbántani, na – simogatta meg a lány kissé esetlenül Diomédész vállát. A fiú meglepődött a szokatlan testi érintésen; Brisz a szexen kívül nem igazán volt az az ölelkezős típus, viszont ez most jóleső gesztus volt. – De ismersz, mindig őszinte vagyok. És Láertiádésszel kapcsolatban igazam van.
- Nincs igazad. 
- Azt javaslom, térjünk vissza a matekra.

×××

A következő héten Tüdeusz sarja kétszer is meglátogatta Briszéiszt a matek miatt, valamint történelemből is megpróbálta behozni a lemaradását. Ez nem volt túl könnyű, március végefelé ugyanis meglehetősen meleg idő köszöntött a kisvárosra, és Diomédész – az igazat megvallva – szívesebben futott volna egyet Idomeneusszal valamelyik parkban, vagy ment volna fagyizni Helenével. Az említettek viszont meggyőzték őt, hogy ezek a programok ráérnek a hétvégén is, hiszen Diomédésznek valahogy muszáj lesz elvégeznie az iskolát, ha ősszel el akarja kezdeni a kiképzést. A május pedig már szinte a nyakukon volt; Akhilleusz és Hektor elkezdték szervezni a végzős bált – a tanárok unszolására közösen, de láthatóan egyikük sem volt boldog ettől. Mégsem lehetett azonban két külön bált tartani a két klikknek, így az együttműködésen alapuló munka elkerülhetetlen volt. 

- Nem hinném, hogy komolyabb összetűzések lesznek – vont vállat szombat délután Helené, miközben kiengedett, hosszú haját a szél minduntalan a három gombóc pisztáciafagyiba próbálta belefújni. Az iskolához közeli parkban üldögéltek egy padon, a nap kellemesen sütött az immár lengén öltözött két barátra: Helené sortot és ejtett vállú blúzt viselt, Diomédész meg nagyjából a szokásos ruháját, csak most nem hordott bőrdzsekit. – Akhilleusz most éppen el van foglalva a saját problémájával, Hektor meg amúgy is nyugodt természetű. 
- És épp ezért biztosan azt is nyugodtan fogadná, ha elmondanád neki, hogy jóideje bele vagy esve. – Helené morcosan elfordult. – Ne már. Már több, mint egy hónapja, hogy megfogadtad…
- Elhamarkodott kijelentés volt. 
A fiú gúnyosan felhorkantott.
- Mitől félsz ennyire? Mégis mi rossz történhet?
- Ha rosszul sül el a dolog, és amilyen mázlista vagyok, rosszul fog… Párisz kidob. Biztosan. – A lány búskomoran lehajtotta a fejét. – És nem vagyok biztos benne, hogy ezt akarom. Jó vele.
- Csak azért jó vele, mert megszoktad, és mert jelen pillanatban nincs más. 
- Hogy nézne már az ki, ha szakítanánk? – fakadt ki a lány hirtelen. Zavartan a karját kezdte simogatni. – De komolyan, semmi értelme, pont a bál előtt… olyan magányosnak érezném magam, ha egyedül mennék. Kinevetnének, és ezt… ezt nem akarom. 
- Senki sem nevet majd ki, de ha mégis, azt jól orrbavágom. – Diomédész széles vigyorára Helené ajkai is felfelé szaladtak kicsit. A fiú kedvesen megsimogatta barátja hátát. – Halál komolyan. De ha csak ennyi a probléma, gyere el velem a bálba. Még nem hívtam meg senkit, és nem is akarok, mert talán félreértenék. De te a legjobb barátom vagy, szóval okés.
Pár pillanat csend követte a fiú ezen mondatait. Helené egyértelműen meghatódott, ez látszott a kisimult arcvonásain és a csillogó szemein.
- Komolyan mondod?
- Igen.
Helené arcán jókedvű mosoly ömlött szét. 
- Jó, de akkor ígérjük meg egymásnak, hogy mindenképp együtt megyünk. Akkor is ha közben mindketten megtaláljuk életünk szerelmét. – Diomédésznek már a nyelvén volt az ígéret, de ekkor megcsörrent a telefonja; a két jóbarát egyszerre hajolt a szaporán villogó képernyő felé. – Látod, csak emlegetni kellett.

Diomédész megeresztett egy gúnyos fintort, aztán felvette a telefont. Igyekezett, hogy Helené ne vegye észre a hangja mögött bújkáló izgatottságot.
- Szia. 
- Szia – köszönt bele Odüsszeusz is a másik oldalról. Ezt pár pillanatnyi csönd követte, a férfi talán a megfelelő szavakat kereste. – Ma este nincs kedved átjönni?
- Görögországba?
Láertiádész nevetett.
- Már tegnap hazajöttem. – Furcsa volt a férfi szájából a haza szót hallani. Eddig a pontig, ha Odüsszeusz a hazájára utalt, általában Ithakát, de legalábbis biztosan Görögországot értette ez alatt. – Hamarabb, mint terveztem, de így jött ki. Most egy jóbarátom van nálam, de nemsokára elmegy. Este nyolc körül?
- Csak ha lesz diós-cukkinis penne. Ahogy megígérted legutóbb. Tudod, hogy csak azért járok, hogy megetess. – Diomédész önkéntelenül is elmosolyodott, és érezte, hogy a másik is ugyanezt teszi a vonal másik végén.
- Tudom, tudom. Csirkés-padlizsános rizottót csináltam nemrég a vendégemnek, abból még rengeteg megmaradt. 
- Ne is mondj többet. Ott leszek nyolc körül, szia.
Diomédész letette a telefont. A vadul mosolygó Helené tekintetét nem akarta állni, így elfordította a fejét.

- Nála alszol?
- Igen. – Az igencsak lelkes barátjára nézve Diomédésznek eszébe jutott a Briszéisszel való beszélgetés múltkor. – De bevallom, még mindig nem értelek téged. Briszéisznél voltam nemrég matek korrepen, és véletlenül megtalálta a mobilomon Odüsszeusz egyik üzenetét. Teljesen kiakadt, és azt mondta, pszichológusra van szükségem. 
Helené figyelmesen hallgatott egy darabig, majd a fiú utolsó mondatánál kitágultak a pupillái.
- Briszéisz megtudta? De ugye…?
- Nem, nem fog beárulni az igazgatónál. De ettől még nagyon szarul esett, amit mondott. – A fiú beharapta az ajkát. – Az ember már a barátaiban sem bízhat.
- Szerintem nem hülyeség a pszichológus – kockáztatta meg a mondatot a lány, mire Diomédész megütközve meredt rá. Helené most teljesen komoly volt. – Mármint tekintve a szüleiddel való kapcsolatodat… én is gondoltam már rá, hogy megemlítem ezt neked, de féltem, hogy reagálnál. Nem szégyen az, ha segítségre van szüksége az embernek. Nekem… bevallom, nekem olyan nehéz látni, ahogy emészted magad az apukáddal való viták miatt, meg hogy anyukáddal sem beszélsz…
- Felnőtt vagyok már.
- A felnőtteknek is lehetnek gondjai, Diomédész – simogatta meg Helené finoman a fiú karját. – Nem gáz. Pár éve engem is járattak pszichológushoz apa miatt, anya pedig mostanában is heti rendszerességgel jár. Ha segít, akkor nem hülyeség. 
- Még ha nem is hülyeség, nekem teljesen fölösleges lenne – jelentette ki teljes bizonyossággal Diomédész, ezzel a határozottsággal pedig leginkább csak a belső nyugtalanságát kívánta leplezni. Hogy én elmondjak egy vadidegennek mindent az eddigi életemről? Az kizárt. – Odüsszeuszról nem mesélhetnék neki, mert elmondhatja Priamosznak, vagy a rendőrségnek.
- Tudtommal tizennyolc elmúltál, amikor viszonyt kezdtetek, szóval ez nem bűncselekmény. Súlyos iskolai kihágás, lehet, de nem büntetendő. Még ha meg is tudná Priamosz, mit tehet? Kirúgja Odüsszeuszt, és ennyi. De egy pszichológus sem szegheti meg a titoktartási kötelezettségét – hangsúlyozta Helené. – És nem is muszáj Odüsszeuszról beszélni, elég ha az egyéb problémáidra fókuszálsz. A nevelőapámnak van pár remek kollégája, ha gondolod, kérek tőle telefonszámot. 
- Majd meggondolom. 
Pedig egyáltalán nem akart ezen gondolkodni.

×××

Diomédész aznap este a megbeszélt időpont környékén izgattan toporgott a tanára ajtaja előtt. Érezte, hogy a pulzusa felgyorsul, de úgy gondolta, ez teljesen rendben van; hiszen régen látta már a férfit, még régebben találkoztak csak kettesben. Egy kis izgulás okés, sőt, normális. Miközben magát győzködte, határozottan bekopogott a lakásba. Kettőt. Aztán még kettőt. Aztán még kettőt. Közben halvány beszélgetésfoszlányt észlelt bentről, és ez kissé megijesztette: arra gondolt, hátha Meneláosz jött át valamiért kollégájához; nem lenne furcsa, elvégre barátok és szomszédok. De amikor a kapucsengőt meghallotta, beengedett a házba. Nem, nem Meneláosz lesz az.
Diomédész éppen csak konstatálta, hogy valószínűleg egy nő a hang tulajdonosa, talán az a vendég, akiről tanára a telefonban beszélt; ekkor azonban résnyire kinyílt az ajtó, és a résen keresztül megjelent Odüsszeusz alakja. Nem rá figyelt, az ismeretlennek magyarázott.

-… persze, ne aggódj, ráér. Már kétszer olvastam. Bármikor erre jársz, csak hívj fel, és beülünk valahova egy kávéra. 
- Még mindig olyan sok cukorral iszod? 
- Tudni kell élni.
- Feketén az igazi. – Az ismeretlen előtt ekkor tárta ki teljes egészében az ajtót Láertiádész. Valóban nő volt, úgy a negyvenes évei elején járhatott, de nehéz volt megtippelni a korát; a legszembetűnőbb vonása rendkívüli magassága volt, még Odüsszeuszt is túlszárnyalta ilyen téren. Edzett, izmos testalkata, szögletes vonásai némileg szigorú megjelenést biztosítottak neki, ezen azonban enyhített mélybarna, hosszú haja, és elragadóan kerek, zöld szeme. Kezében egy (minden bizonnyal Odüsszeusz által kölcsönadott) könyvet tartott. Amikor a fiúra nézett, egyértelműen hátrahőkölt; mintha meglepődött volna. – Diomédész?
- A fiú, aki hozzám jár korrepetálásra. Nemrég említettem, hogy jön – jegyezte meg Odüsszeusz a homlokát ráncolva, némi értetlenséggel a hangjában. – De a nevét nem mondtam.
- Mondtad.
- Biztos, hogy nem mondtam, Athéné. 
- Mindig szórakozott voltál, annyi szent – nevetett fel a nő, hangjában tengernyi boldogsággal. Diomédész csodálkozva nézett össze Odüsszeusszal, Athéné meg elragadtatott mosollyal váltogatta a tekintetét kettejük között. – Nem hiszem el. Tényleg nem hiszem el. Ti ketten, hát persze. Persze. Örülök nektek, fiúk… annyira örülök!
A másik kettő csak pislogott.
- Öhm… - Odüsszeusz vörös arccal igyekezett a lépcső felé tessékelni Athénét. – Majd mindenképp írj egy sms-t, ha épségben hazaértél.
- Így lesz, szép estét nektek – búcsúzott a nő. – De gondolom, szép lesz az nélkülem egyébként is. - Még utoljára, mosolyogva hátraintett egyet Diomédésznek, majd eltűnt a lépcsőfordulóban.
Odüsszeusz nagyon mélyet sóhajtott, majd csípőre tett kézzel a fiú felé fordult.
- Meg ne kérdezd, mi volt ez. Fogalmam sincs.

×××

Két nagy tál rizottó után Odüsszeusz és Diomédész jóllakottan – talán túlságosan is jóllakottan – rogytak le a férfi kanapéjára a nappaliban. Láertiádész csak az olvasólámpáját hagyta égve, így a szoba jótékony, hangulatos sötétbe burkolózott; egy ideig egyikük sem szólalt meg, csak ültek és vártak, az ülőalkalmatosság két végén, egymástól messzire. Diomédész így is hallotta Odüsszeusz nehéz lélegzetvételét, és sejtette, hogy a sajátja sem lehet különb ebben a jelentőségteljes, várakozással teli csendben. Egy ideig a nadrágja anyagát markolászta, és többször is meg akart szólalni, de valahogy mégsem mert. Egyszer csak valahogy Odüsszeuszra nézett, és a lehető legnagyobb természetességgel összekapcsolódott a tekintetük. 

- Nem lenne kedved…? – Láertiádész kissé zavartan lefelé bökött a fejével. Diomédész nem értette, így a férfi megismételte a mozdulatot, kissé erélyesebben és határozottabban. Vagy úgy. Térjünk a tárgyra. A fiú felsóhajtott, majd odahúzódott a másik mellé, és torkában dobogó szívvel, lassan Láertiádész nadrágjának zipzárjára tette a kezét. Érezte a forróságot a farmer anyagát keresztül is. Kissé remegő kezekkel próbálta lehúzni a zipzárt, de ekkor Odüsszesz lefogta az ujjait. Idegenesen nevetett. – Arra akartam célozni, hogy idefeküdhetnél az ölembe. De csak… ha szeretnél.

Diomédész először habozott, de igazából csak megszokásból. Szeretném. Persze, hogy szeretném. Gondolkodni azt nem tudott, akkor nem, amikor Odüsszeusz ilyen kérlelő tekintettel nézett rá. 
Lefeküdt tehát a kanapéra, kissé még össze is kuporodott, ahogy a lábát összehúzta. A fejét a tanár ölébe hajtotta, majd pár perc után érezni kezdte, hogy a férfi finoman, alig észrevehető mozdulatokkal a haját simogatja. Diomédész behunyta a szemét, és érezte, hogy az izgatottsága apadni kezd, helyette pedig gyengéd hullámokban tör rá a nyugalom. 

- Jó érzés? – Diomédész elmosolyodott. Örökké el tudott volna itt feküdni, Odüsszeusz ujjaival a hajába, ölével a feje alatt. 
- Nagyon. – Habozott. – Athénével… ugyanezt csinálod?
A férfi nagyot nevetett.
- Még csak azt kéne, sosem hagyná magát.
- Arra gondoltam, hogy szexeltek-e. 
Odüsszeusz hagyott egy kis szünetet, és a fiú nem tudta eldönteni, hogy a hatás kedvéért teszi-e ezt, vagy a válaszon gondolkodik.
- Athénét nem érdeklik az ilyen dolgok. Jó barátok vagyunk, még Görögországból ismerem. Ő is nagyon szeret utazni, akár csak én. De a testiség távol áll tőle, hidd el. 
- Pedig jó nő. Beszervezhetnéd hozzánk, úgyis olyan lelkes volt, amikor kettőnkről beszélt – vigyorodott el a fiú, ahogy felnézett a férfira. – Ne mondd, hogy nem vonz a hármas. Nekem rajta van a bakancslistámon.
- Szervezd be Helenét, ha ennyire ezt akarod – vont vállat Odüsszeusz. Diomédész nem tudta eldönteni, viccel-e vagy sem.
- Mi van?! Ő az egyik legjobb barátom. 
Láertiádész sűrűn bólogatott.
- Ahogy nekem is Athéné. Látod, milyen érzés?
- Szóval vicceltél.
Odüsszeusz oldalra döntötte a fejét, és mintha komolyan elgondolkodott volna.
- Igen, de most hogy így belegondolok… - Diomédész játékosan megcsapkodta a tanár karját. – Ne csináld már! Nekem is lehetnek fantáziáim. Én, te, Helené, ez pont egy tökéletes forgatókönyv. De ha ennyire nem akarod Helenét, jöhetne az a barátod, akivel még a parkban találkoztam régebben. Az a jóképű görög fiú.
Diomédész felnyögött.
- Szthenelosz heteró. De neked köszönhetően most már megvan a fejemben ez a kép, és sosem leszek képes ugyanúgy a szemébe nézni. 
- Örülök. 

Ezután csendben voltak jóideig; Diomédész a vele éppen szemben lévő falipolcot bámulta, a régi tibeti hangtállal és piros keretes fotóval, ami éppen elég messze volt ahhoz, hogy csak két, kissé elmosódott alakot vegyen ki rajta: egy magas, nadrágos alakot, és egy kék ruhás, vékony nőt. Odüsszeusz egy idő után észrevehette, hogy a fiú tekintete merre réved el, ugyanis kissé elmosolyodott.
- A nászúton készült, Máltán voltunk. Penelopé imádta azt a ruhát, kár, hogy a következő utazásunk során elszakadt.
- Sokat utaztatok együtt?
Láertiádész beharapta az ajkát, ahogy habozott.
- Egy darabig, igen. – Diomédész a hátára fordult, hogy láthassa a férfi arcát. – A nászút után még együtt mentünk Lisszabonba, meg voltunk pár napot Egyiptomban is. De valahogy… nem volt az igazi. Tudod, én másféle típusú utazáshoz vagyok szokva. Szeretek csak úgy céltalanul barangolni egy helyen, véletlenül kedves kis éttermekbe vagy piacokba botlani, helyiekkel szóba elegyedni. Nem számít, hogy hegy, park, vagy esetleg múzeum, palota, szívesen megnézem a látványosságokat is. De számomra az a legkülönlegesebb, ha nem tervezek meg mindent, ha ott helyben döntöm el, hogy pár napra vagy pár hétre megyek, ha kis családi panziókban vagy magánházaknál tudok megszállni. Penelopéval ezt nem nagyon lehet megtenni, ő a puccos szállodákat szereti, és állandóan betáblázza a napunkat, meg mindent előre megtervez. 
Diomédész most hallotta először, hogy a férfi Penelopét kritizálja, és hazudott volna, ha azt mondja, hogy nem esik egy kicsit jól a fülének.
- Ezt meg lehet beszélni vele, nem?
- Meg lehet – közölte Láertiádész vonakodva. – Talán. De a legnagyobb baj az, hogy mindig azt érzem, hogy egy idő után ő már unja az egészet. Hogy vágyik haza.
- A legtöbb ember egy idő után hazavágyik.
- Én nem – rázta a fejét Odüsszeusz. Körülnézett a szobában, apró mosollyal az ajkán megvizsgálva minden régi csecsebecsét, holmit, amit a színes polcain összezsúfolt a kis lakásban. – Az egyik legnagyobb hibám, tudom. Nyughatatlan vagyok, akárcsak a tenger Ithaka szeles partjain. Penelopé meg olyan, mint a szikla. 
- Erős?
- És mindig egy helyben áll. – A férfi nagyot sóhajtott. – Mármint, ez nyilván nem igaz. Fantasztikus nő, a lehető legjobb feleség akit ember kívánhat. Azt mondtam, hogy az athéni egyetemen tanít görög történelmet? Ez a szakterülete, és ő az egyik legjobb. Mindenféle konferenciára elhívják, állandóan publikál, és most könyvet is ír, elképesztő tempót diktálva magának. 
- Te meg mit csinálsz? – cukkolta Diomédész. – Föcit oktatsz egy csapat fejletlen tizenévesnek, meg a diákodra recskázol titokban. 
Odüsszeusz halkan nevetett kicsit, és megint megsimogatta Diomédész haját.
- Hát igen, valóban nem vittem valami sokra. – Ezt olyan mérhetetlen öngúnnyal mondta, hogy Diomédész rögtön felült.

 Az arca egy vonalba került Odüsszeuszéval, és mivel a férfi arcán még mindig látszott az az önmagával szembeni elégedetlenség és mélységes szomorúság, a fiú úgy döntött, nem akarja ezt látni. Finoman kezébe vette Odüsszeusz arcát, és hozzáérintette ajkait az övéhez. Diomédész képzeletében felvillant a legelső csókuk emléke, abban a poros alagsori teremben; mintha évszázadokkal ezelőtt lett volna, de az is pont ilyen volt. Lassú, elmélázó, a végletekig türelmes és elfogadó. Láertiádész jóleső sóhajjal nyugtázta, amikor Diomédész átvetette az egyik térdét a lábán, így immár lovaglóülésben tudott felé fordulni. Combjaival szorosan tartotta Odüsszeuszt, és hagyta, hogy a férfi átkarolja őt, majd lassan maga felé húzza, hogy a testük is összesimuljon. Érezte a másik határozott tenyerét a lapockája környékén, és hamarosan Odüsszeusz forró, szaggatott lélegzetét is az arcán. Majd lentebb is. Édes isten. Diomédész nem gondolta, hogy pár apró puszi nyakán, egy kis simogatás ruhán keresztül ilyesmit képes kiváltani belőle, de azon kapta magát, hogy a következő pillanatban már Odüsszeusz ingjét gombolja ki nagy sietséggel. A legfelső gomb valahogy beakadt a lyukba, így a tanár nevetve segített neki; majd ő is hamar lesegítette a fiú pólóját, és végre hátradöntötte őt a kanapén. A csókjaik egyre mohóbbak, kiéhezettebbek, kapkodóbbak lettek, a fiú hátán pedig döbbenetesen érzéki remegés futott végig akkor, amikor Odüsszeusz oldalt döntötte őt, és hátul benyúlt a nadrágjába.

- Ne menjünk be a szobába? – suttogta Diomédész fülébe a férfi, a fiú azonban köhintett egyet. Lehajolt, felrángatta a padlóról a hátizsákját, és kivett belőle egy közepes flakont meg egy doboz óvszert. 
- Nem kell, készültem – vigyorodott el, Odüsszeusz meg nem állta meg, muszáj volt egy csókkal letörölnie a vigyort a fiú arcáról. Diomédész nevetett, ahogy kissé eltolta magától a férfit. – Azóta hordom magamnál a kotont meg a síkosítót, hogy elkezdtem korrepetálásra járni hozzád. 
Odüsszeusz játékosan a szemét forgatta.
- Persze, el is felejtettem. Diomédész iskolai felszerelése, alapcsomag: füzet, toll, szendvics, extra erős koton, eperízű síkosító.
- Ez volt leárazva, oké? – Diomédész nem tehetett róla, zavarában elvörösödött egy kicsit. – Nem kell… nem azért vettem pont ezt, mert azt akarom, hogy meg is kóstold.
Odüsszeusznak azonban a szeme sem rebbent, és amilyen szégyentelen volt, el sem pirult. Közönyösen, kissé értetlenül meredt a fiúra.
- Tényleg? Oké. Nyaltam már ki fiúkat ilyen eperízű csodák nélkül is, szóval nekem nem gond, de ha te nem szeretnéd…
- Úristen. – Diomédész az arcába temette a kezét szégyenében. – Bocsi. Én csak nem tudom, hogy működik az ilyesmi. Tudod. Melegpornót láttam már, de hogy a való életben hogy működik, arról fogalmam sincs. Hogy mi az alap, mi az ami extra… baszki, hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Már megint elrontom az egészet.
- Nem rontasz el semmit. Nézz csak ide. – Odüsszeusz mosolya fényes volt, szinte sugárzó; finoman, szeretetteljesen simogatta meg Diomédész arcát. – Nincs olyan, hogy mi alap, meg mi extra, az van amit mi szeretnénk, és kész. Én ilyen szempontból nem vagyok finnyás, a legtöbb dolgot szeretem. Ha te viszont nem érzed helyesnek, hogy az én csodálatos, fürge nyelvem bármikor is a hátsó feled környékére tévedjen, az teljesen rendben van.
Diomédész tehetetlenül a semmibe bámult.
- Biztos?
- Biztos – nevetett a férfi. Belepuszilt Diomédész sűrű, fekete hajába. – Az a lényeg, hogy mindkettőnknek kellemes legyen. Meg amúgy nekem sem jó, ha látom, hogy kényelmetlenül érzed magad közben. Ha mégis kedved van hozzá, szólsz. Oké így?

Diomédész bólintott, majd újra lehúzta magához a férfit, és szoros ölelésébe vonta őt. Annyira emlélyedtek a csókolózásban, hogy a fiú csak halványan, a tudata egészen apró szegletéből érzékelte, hogy a férfi az övével matat, majd avatott kezekkel hamar lefejti azt róla, a nadrágjával, majd nemsokára az alsónadrágjával együtt. Diomédész azonban még közel sem volt elégedett, így ő is nekiállt kioldani Odüsszeusz övét; elbíbelődött vele hosszú másodpercekig, mire a férfi mosolyogva segített neki. Amint megszabadultak minden felesleges ruhától, Diomédész hátradőlt a kanapén; érezte, ahogy a puha kanapé besüpped a háta alatt, és azt is, ahogy Láertiádész súlya ránehezedik felhevült, várakozó testére. Muszáj volt lenyúlnia, a hasához, ahol a partnere lüktető férfiasságát érezte; Odüsszeusz lélegzete egy pillanatra elakadt, amikor a fiú kissé bátortalanul végigsimított rajta. Az ajkaik elváltak, Odüsszeusz pedig beletemette fejét Diomédész vállgödrébe, hogy egy-egy mély sóhaj alkalmával a fiú érezhesse a forró leheletét a nyakán. Szédítő volt. Diomédész már szinte vigyorgott, amikor észrevette, hogy fürge ujjai hatására Láertiádész pénisze egyre jobban keményedni kezd. Sosem csinált még ugyan ilyet, de sejtette, hogy ami saját magának örömet okoz, az valószínűleg más férfiaknál is működik - és valóban. A keze rövidesen sokkal határozottabb lett, ahogy lassú köröket írt le a mutatóujjával a makk körül, aztán Odüsszeusz egész férfiasságát megragadva elkezdte fel-le mozgatni a kezét a szinte már teljesen kemény, előváladéktól duzzadó testrészen. Egészen másfajta nedvesség volt ez, mint amit a nőknél tapasztalt, de mégis nagyon izgatóan hatott számára, főleg, hogy Odüsszeusz nem bírta ki egy-egy hangosabb nyögés nélkül. Diomédész pénisze is kezdett már felágaskodni, Láertiádész azonban olyannyira magánkívül volt a fiú kezeitől, hogy egyelőre semmi másra nem tudott figyelni. Imádom, hogy ennyire szét tudom szedni. Pedig ez még nem is rendes szex, csak egy kis kézimunka.

- Diomédész… - Odüsszeusz hangja csak halvány nyöszörgés volt, és mintha messziről jött volna. Könyörög. Már könyörög. A férfi felemelte vágytól telített tekintetét, és alig pár centiről egyenesen a partnerére nézett. – Nem szeretnéd a szádba venni?
Bár Diomédész egy másodperc erejéig igencsak megrészegült az ötlettől, lehunyta a szemét, majd nemet intett a fejével. Kissé szétterpesztette a lábát.
- Majd máskor. Most… most mást szeretnék. 
Láertiádész pupillája a kétszeresére tágult.
- Biztos? 
- Egészen biztos. – Még mielőtt a férfi megszólalhatott volna, Diomédész megfogta Odüsszeusz kezét, majd a saját férfiasságára helyezte azt; tenyere együtt mozdult, el-elidőzve és gyengéden, a férfi tenyerével; Diomédész heréire, combjára. Lágy volt a bőr, édes és vékony, Odüsszeusz tekintete pedig szinte megbabonázva függött rajta. Hallották egymás szívdobbanásait,  sűrűn és nehezen lélegeztek. Diomédész unta meg előbb; megfordította Odüsszeusz tenyerét, majd nyomott némi síkosítót a férfi ujjbegyeire. Nem kérdezte meg, mennyire van szükség, de Odüsszeusz a következő pillanatban már nyúlt is a lába közé, így sejtette, hogy nagyjából jól gondolta. Kis félmosollyal üdvözölte az érzést, amikor Odüsszeusz ujjai belécsusszantak, nedvesen és simán. Diomédész mégjobban széttárta a lábait, hogy a férfi ennél is közelebb tudjon húzódni; a két kezét hátravetette a kanapén, és lehunyta a szemét. 
- Azt hittem, ennél érdekesebb reakciót kapok majd.
Diomédész nem tehetett róla, hangosan felnevetett.
- Tényleg azt hitted, hogy nem ujjaztam meg magam korábban? – Diomédész megragadta a férfi kezét, majd szaporább tempóban kezdte mozgatni azt. – Ne félts te engem. Erősebben szeretem. 
Odüsszeusz csodálkozott egyet, de aztán Diomédész kérésének eleget téve gyorsabb, keményebb ütemre váltott; Diomédészből önkéntelenül is kifakadt egy igencsak hangos nyögés. Fogalma sem volt, öt perc vagy húsz telt el, teljesen elvesztette időérzékét. A kezeivel kénytelen volt megkapaszkodni a kanapé szövött anyagában. Odüsszeusz ujjai jólesően vastagok voltak, mintha teljesen kitöltenék őt - mégis lazán mozogtak benne, egyre erősödve minden egyes lökéssel.
Ki hitte volna, hogy életem egyik legjobb szexélménye egy ujjazás lesz. 
A fiú teljesen elvetette a végtagjait, már magáról sem tudott egy ideje, amikor Odüsszeusz hirtelen kihúzta az ujjait; Diomédész csalódottan fölnézett, de akkor már tudta, mi a következő lépés, és egy bólintással megadta a férfinak az engedélyt. Láertiádész lassan csúsztatta be a péniszét, türelmesen figyelve a másik minden egyes reakciójára. 

Szóval ilyen érzés.

A fiú mély levegőt vett, de még azután sem tudta feldolgozni, hogy Odüsszeusz benne van, őbenne, Diomédészben, és még ha egy kicsit furcsa érzés volt is elsőre, semmiképpen nem fájt, nem volt kellemetlen. A fiú hamar körbekulcsolta lábait Odüsszeusz dereka körül, és csak remélni merte, hogy ez elég jelzés a másiknak arra, hogy gyorsabban kezdjen mozogni. Elég jelzés volt. Odüsszeusz ráhajolt a fiúra, egészen ráhajolt, hogy meztelen testük lehetőleg minél több felületen érintkezzen, és hogy úgy érezhessék egymást, mint még soha azelőtt. Bőr a bőrön, száj a szájon soha nem volt ennyire intenzív, ennyire élénk és magával ragadó. Nincs az a drog, fű, cigi, ami felérne ezzel. Diomédész azt gondolta, hogy ezt akarja. Mindig. Hogy már ennél kevesebb sosem lesz jó neki. Hogy is mondta Odüsszeusz még a múltkor? Hogy ő szeretkezni akar. Hát ez az volt. Diomédész eddig nem tudta, mi az a szeretkezés. Fogalma sem volt, mi az a szex. Most tudta meg. 

Mire észbekapott, Odüsszeusz csak nyomta őt a matracba, szüntelenül, türelemmel, ütemes lökései nyomán Diomédész egyre csak közeledett a csúcspontjához. Odüsszeusz zihálása, nehéz lélegzete a fülében végtelenül felizgatta, de muszáj volt magához húznia őt, még egy csókra, csak még egy lágy csókra, majd megragadta a férfi fenekét, és a kezével segített neki még vadabb tempóra váltani. Láertiádész csók közben is felnyögött erre, Diomédésznek pedig már csak ennyi hiányzott, hátravetett fejjel érte el az orgazmus. Odüsszeusz. Odüsszeusz. Odüsszeusz. Nem tudott másra gondolni.
Diomédész feküdt még egy darabig, amíg érezte, hogy a lélegzete kezd lenyugodni, a tudata kezd visszatérni. Csalódottan vette tudomásul, amikor Odüsszeusz kihúzta a férfiasságát, de amikor lenézett a lába közé, elkerekedett a szeme. 

- Basszameg. 
- Neked sem jutott eszedbe, hogy felhúzzuk az óvszert, szóval ne engem szidj – lihegte Láertiádész, ahogy tanácstalanul felült. Az arca azért kissé elborult. – Ne haragudj. Közben jutott csak eszembe, és gondoltam, hogy idejében kihúzom, de… nem jött össze. 
Diomédész elhúzta a száját.
- Semmi baj. A kanapéd is bánja.
- A huzat kimosható, az nem probléma. – Odüsszeusz finoman elmosolyodott, és megsimogatta Diomédész vállát. – Csak azért aggódom, mert nem akartalak lesokkolni. Egyébként most, hogy otthon voltam, kivizsgáltattam magam, és nincs semmilyen betegségem. Legközelebb húzunk óvszert, igérem. 
Diomédész óvatos mozdulatokkal felállt. Mielőtt elindult a fürdőszoba felé, még egy utolsó kis mosolyt megengedett magának, ahogy a férfira nézett.
- Oké. – Szünet. – Úgy a biztonságos. De azért… ez nem kicsit volt szexi.
Aztán otthagyta az elképedt férfit. 

0 komment:

Megjegyzés küldése

 
Design by Casandra Krammer