2018. október 13., szombat

Nyugatos fanficek letörlése

Sziasztok! Elég régóta érlelődik bennem a döntés, hogy a Nyugat fandomos írásaim többségét letörlöm az oldalról. Tulajdonképpen már nem is nagyon vagyok benne a fandomban, illetve mások felől is sok kritikát kaptam, hogy valóban élt emberek shippelése egyáltalán nem etikus, és vajon ők mit szólnának hozzá. Bevallom, ez elég rosszul esett, de igazából van benne valalmi. Régebben is sokszor felvetődött bennem ez a dolog, de tizenévesként még nem tulajdonítottam ennek ekkora jelentőséget; mert hát sokan megszerettétek a költőket/írókat ezek a ficek által, aminek nagyon örültem! És remélem, ez a szeretet megmarad bennetek továbbra is, attól függetlenül, hogy most én leveszem az oldalról ezeket az írásokat.

Nem szeretnék már részt venni ebben a fandomban, és azt sem szeretném, ha az én oldalamon lennének ezek az írások.

Viszont titeket sem akarlak elszomorítani, tehát úgy döntöttem, hogy a korábbi írásaimat -  egy-kettő kivételével, amik maradnak - felpakolom hamarosan a Nyugat Kihívás közös oldalára, ahol a többiek írásai is megtalálhatóak. Ez csak meghívott olvasók számára hozzáférhető, és ha szeretnél csatlakozni, kérlek, írd meg az ímél címed, akár itt kommentben, akár ímélben.

Még egyszer bocsánat azoktól, akik kifejezetten a Nyugat fandom miatt jártak hozzám! 

20 komment:

  1. Szia!
    Én szeretnék csatlakozni a Nyugat Kihívás közös oldalára, az e-mail címem: kuroi.bara@freemail.hu (nagyon nagyon ősrégi ez a fiók)

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Én is szeretnék csatlakozni az oldalhoz :) e-mail címem: katakajari@gmail.com
    Előre is köszönöm :)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Engem is nagyon érdekelne az oldal (eddig nem is tudtam, hogy van ilyen, pedig már régóta keresek hasonló oldalakat :D). Hogyha segítenél nagyon-nagyon hálás lennék. Email címem: gabcika.star@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia 😀 Na örülök, hogy érdekel az oldalunk. Elküldtem a meghívót 😄

      Törlés
  4. Hali! Megint túl későn kerülök ezekhez, de ha esetlen ennek ellenére megkaphatnám a meghívót nagyon örülnék 😁 E-mail címem: lavendergard3n@gmail.com 😊😊

    VálaszTörlés
  5. Szia! Így elnézve, nagyon elkéstem, 2020 már a következō évtized :'D Viszont nagyon érdekelne az oldal, tehát ha még olvasod a kommenteket, nagyon király lenne, ha csatlakozhatnék! Az email címem dmeddy007@gmail.com :)

    VálaszTörlés
  6. Szia! Én is kicsit későn kapcsoltam, de elküldtem a meghívÓT :)

    VálaszTörlés
  7. Szia! Szeretnék én is kérni egy meghívót. Címem: ovari.dori@gmail.com

    VálaszTörlés
  8. Szia, remélem nem vagyok elkésve. Cím: bluebubble178@gmail.com
    Köszönöm *-*

    VálaszTörlés
  9. Szia, remélem nem vagyok elkésve. Cím: bluebubble178@gmail.com
    Köszönöm *-*

    VálaszTörlés
  10. Szia, remélem nem vagyok elkésve. Cím: bluebubble178@gmail.com
    Köszönöm *-*

    VálaszTörlés
  11. Szia! Én is tinikoromban olvastam még tőled,és imádtam szóval szeretnék én is meghívót �� email címem krtvlyfyjose@gmail.com

    VálaszTörlés
  12. Egyébként nagyon szomorú vagyok hogy bűntudatot keltettek venned ilyesmi miatt. Ezek a költők már nem élnek, és ráadásul ez csak fikció. Ezzel senkit nem bántasz, nem értem miért kell zaklatni téged emiatt. Szerintem nagyon jó írások voltak, nem kell őket szégyellni.

    VálaszTörlés
  13. Szia! Már eltelt pár év, de hátha van még esélyem :) emailem: veronikadebreczeni@gmail.com

    VálaszTörlés

 
Design by Casandra Krammer