Párosítás: Odüsszeusz/Diomédész, Akhilleusz/Patroklosz, a többi pedig kánon szerint
Műfaj: 21. századi High School AU
Korhatár: 12
Figyelmeztetés: káromkodás
Korhatár: 12
Figyelmeztetés: káromkodás
Tartalom: Diomédész végzős diák, és új tanulóként érkezik az Ilion Középiskolába. Már kezdettől fogva rengeteg nehézséggel kell megküzdenie: az osztálya valamilyen titokzatos múltbeli történés folytán kettészakadt, és állandó a versengés a két focicsapat tagjai között. Ha ez nem lenne elég, Diomédész még az új földrajztanárával is állandó konfliktusba kerül: végül pedig jobban megszereti őt, mint azt valaha is gondolta volna.
Puha, meleg, egymásba fonódó végtagok, némi friss, március végi szellő az ablakból. Hűs, kényelmes matrac, vékony takaró, amely csak félig takarja testét.
Ezekre ébredt Diomédész másnap. Ahogy hunyorgott, halványan kivette a falak kissé megkopott színét, az órát szemközt, és az éjjeliszekrényen lévő, túl magasra tornyosuló útikönyveket. Ja igen, úgy éjféltájt bejöttünk a hálószobába. Kényelmesen ásított, kinyújtóztatta a karját; amikor pedig oldalra fordult, egy nyugodt, reggeli mosollyal felvértezett (nagyon is éber) Odüsszeuszt pillantott meg. Alaposan meglepődött.
- Te mióta figyelsz?
- Καλημέρα* neked is, Diomédész. Remélem, jól aludtál.
A fiú morcos arcot vágott, de Odüsszeusz hamar lehajolt, és megpuszilta az arcát. Az egyik kezével finoman Diomédész csupasz hátát simogatta.
- Kora reggel van, és máris haragszol a világra.
- Nem haragszom, csak nem szeretem, ha álmomban figyelnek. - A férfi nem szólt erre semmit, csak a végletekig elhúzott, álmos csókokat nyomott partnere nyajába, majd vállgödrébe, mellkasára. Diomédész nagyon nem akart most bedőlni ennek, de túl korán volt még (úgy kilenc óra, legalábbis az óra szerint), és nem tudta úgy kontrollálni a cselekedeteit, mint általában. Egy idő után hallotta magát, amint jólesően felnyög Láertiádész ajkai nyomán. Öntudatlanul is felvitte a kezét a másik (takaróból kilátszódó) mellkasára, majd szorosan odahúzódott mellé. Odüsszeusz mosolyát érezte az állkapcsa alatt.
- Érezze magát kibaszott különlegesnek, tanár úr - közölte kissé pirosan Diomédész. Láertiádész felnézett. - Nem szokásom együtt aludni másokkal.
- És akkor most miért teszed?
A fiú vállat vont, ahogy tekintetét a plafonra függesztette.
- Nem tudom. Jól esik. De van ilyen, nem? Hogy szexelsz valakivel rendszeresen, de olyan szinten megértitek egymást, hogy barátilag is jól esik vele lenni, és… és kellemes vele aludni.
Odüsszeusz aggasztóan sok ideig hallgatott.
- Igen - szólalt meg végre elmerengve, a szavait lassan ízlelgetve. - Tapasztaltam ilyesmit, Kirkének hívták. Hosszú, rézvörös haja volt, imádtam, amikor reggel megcsillan rajta a nap. Eleinte barátok voltunk, eszmecseréket folytattunk a legkülönbözőbb dolgokról… meg persze le is feküdtünk jópárszor. Aztán egymásba szerettünk, de elhagytam.
Néhány pillanatig kellemetlen csend uralkodott.
- Ez mikor volt?
- Úgy három éve, lassan négy.
Diomédész meglepődve fordult a férfi felé.
- Szóval…
- Penelopé után, igen. Ha ez érdekel, nem vagyok rá büszke, hogy megcsaltam… hogy állandóan megcsalom őt. - A férfi szemeiben egyértelmű szomorúság tükröződött, és a fiú nem gondolta, hogy ilyesmit lehetséges színlelni. Odüsszeusz egészen őszintén utálta magát, ez tisztán látszott. - De én nem bírok megülni otthon, egyszerűen képtelen vagyok… ő pedig ezt nem tudja megérteni. Sosem jön velem. Ide is hívtam százszor, hogy van bőven hely, megmutatom neki a várost, levezetünk Miamiba is, elviszem bárhova. De nem érdekli. Sokszor azt gondolom, hogy egyszerűen már én nem érdeklem őt.
Diomédész nyelt egyet, mielőtt a következő, nehéz mondatot kimondta.
- De ha már idáig fajult a helyzet, miért nem váltok el?
- Ha az olyan egyszerű lenne.
- Tekintve, hogy gyerek sincs, és amúgy is gyakorlatilag külön éltek, nem értem, mi olyan bonyolult rajta.
Odüsszeusz egy ideig a semmibe bámult. Hirtelen elhúzódott aztán a fiútól, és tenyerét egy sóhajjal az arcába temette.
- Kérlek, Diomédész, oldd már meg a többi problémámat is ilyen egyszerűen... fogalmad sincs arról, hogy milyen szoros kötelék fűz össze minket Penelopéval.
Diomédész csak pislogott.
- Igen? Ez a rohadt szoros kötelék mégsem gátolt meg téged abban, hogy megdugj. Ezzel pedig csak azt akarom mondani, hogy ha az én férjem lennél, én biztos páros lábbal rúgnálak ki, ha az engedélyem nélkül bárkivel is lefeküdnél.
Odüsszeusz a szemeit forgatta.
- Mekkora mázli, hogy nem vagy a férjem, de komolyan. Amúgy nyilván nem mondtam el neki, miket művelek a háta mögött.
A fiú keserűen felnevetett.
- És szerinted nem tudja?
×××
Diomédész diadalmas ordítása egybevegyült a közönség üdvrivalgásával abban a másodpercben, amikor a fiú berúgta a mérkőzés hetedik gólját, éppen kicsivel azelőtt, hogy Agamemnón belefújt a meccs végét jelző sípba. Tüdeusz sarja rendkívül büszke volt magára, tekintve, hogy öt-egyre nyertek, és az öt gólból hármat ő maga rúgott; és ezt nyilván a csapata is így érezte, hiszen hamarosan mind odagyűltek köré és vagy jó alaposan megszorongatták őt, vagy lepacsiztak vele. A márciusi meccs az utolsó előtti volt az idényben, így igen nagyszámú közönség gyűlt össze: ott volt számos szülő, testvér, nagynéni és nagybácsi, valamint a tanárok közül is majdnem mindenki. Meneláosz élénken kitűnt a második sorban a vörös hajával és elmaradhatatlan sáljával, jobbján ott volt Odüsszeusz is, és mindketten állva, mosolyogva tapsoltak a győzteseknek. A fiúk hamarosan sorban egymás mellé álltak, majd összefogódzkodva az ég felé emelték kezüket. Diomédész érezte az adrenalin lüktetését, Idomeneusz nyirkos tenyerét, a sós levegő beáramlását a tüdejébe. Nagyokat lélegzett, ahogy próbált úrrá lenni az izgalmán.
Az első nyertes meccsünk hónapok óta!
És még akkor sem hitte el, amikor Agamemnón hivatalosan is bejelentette - kicsit rossz szájízzel ugyan - a győztes csapat nevét. Az edzéseken ugyan volt egy-két nyerő szériájuk, de az esetek többségében Hektorék voltak fölényben. Nem kis meglepetés volt tehát, hogy Diomédész ilyen hihetetlen formában volt ma, és Hektor pedig valahogy… nem. Furcsán nem. Általában ő rúgta a kolisok közül a legtöbb gólt, ez alkalommal mégis valahogy nem oda koncentrált ahova kellett volna, egyszer-kétszer azt sem vette észre, amikor a labda gazdátlanul suhant el mellette - pedig amilyen gyors reakciókészsége volt, simán lepasszolhatta volna valamelyik társának. Nem értem én ezt.
Mindenesetre némi ünneplés után Diomédész visszament az öltözőbe a csapattársaival együtt. Az első dolga volt a száraz törülközőt a nyakába tenni, a második a vizespalackot kinyitni. Csak ezután nyúlt a mobilja után, de szinte rögtön elmosolyodott, ahogy feloldotta a zárképernyőt.
Senkise
hihetetlen voltál ma, gratulálok! :)
A srác rögtön pötyögni kezdett.
Master-of-war-cry
tudom, hogy szuper vagyok, de azért köszi ;)
Senkise
ehetsz amúgy fagyit? mert elmehetnénk ma estefelé fagyizni, ha van kedved
Diomédész meglepődött. Még csak kedd volt. Amióta elkezdték a viszonyukat, mindig csak péntekenként, vagy legfeljebb szombaton találkoztak. És csak a szex miatt.
Master-of-war-cry
hivatalosan nem kellene, de ha szedek rá bogyót akkor okés néha. Viszont szerintem nem lenne okos nyilvánosan fagyizni menni
Senkise
arra gondoltam, hogy elmehetnénk valamelyik szomszéd városba az autómmal. de szupermarketben is vehetek fagyit, és megesszük otthon. amelyiket szeretnéd.
Tüdeidész elhúzta a száját, miközben gondolkodott. Odüsszeusz végül is nem mondott hülyeséget, a szomszéd városokban kevésszer járt eddig, nagyjából senki nem ismerte őt. Na de véletlenek mindig előfordulhatnak, és amilyen szerencsés mostanában, elő is fognak. Szerencsére a fiúnak volt egy sokkal jobb ötlete.
Master-of-war-cry
tudod mit? ha megvetted a fagyit, gyere át hozzám. anya miamiban van az egyik barátnőjénél, valami puccos partin. csak csütörtök este jön, addig egyedül vagyok. este tíz körül várlak.
Miután a fiú megírta a pontos címet, elköszönt a tanártól egy kacsintós szmájlival.
×××
Diomédész ezután lezuhanyzott, átöltözött - közben persze a fiúkkal végig a meccs egyes részleteit vitatták meg, különös részletességgel kiemelve Diomédész góljait. Idomeneusz harsány nevetés közepette fejtette ki, hogy milyen arcot vágott Párisz, amikor nagy Aiász tőle pár méterre rúgta be a gólt, és persze azt is, amikor Polüdamászt kiállították azért, mert elgáncsolta Antilokhoszt - aki a térdére esett, méghozzá igen nagyot, és még a félidőben ki kellett állítani a sérülése miatt. A fiúk nagyon sajnálták csapattársukat, akit az édesanyja természetesen hazavitt, de mit volt mit tenni - folytatták a küzdelmet, és győztek is a végén. Mikor ünnepeljenek, ha nem most?
Ahogy a győzelemittas, hangos csapat kilépett az öltöző ajtaján, számtalan szülő, testvér és barát sietett oda gratulálni. Természetesen se apa, se anya nincs itt. Miért is lennének… Diomédész egy szomorkás, de beletörődő sóhajjal nyugtázta, hogy rá senki sem vár - még Odüsszeusz sem - ami érthető persze - , és Helené sem - ami kevésbé. Nyilván a lány Párisznak szurkol hivatalosan, de eddig az összes meccs után odajött Diomédészhez is, hogy gratuláljon - akár tetszett ez a barátjának, akár nem. Tüdeidész viszont ekkor döbbent rá, hogy az egész idő alatt Helené színét sem látta, ami rendkívül szokatlan volt. Mindig, minden meccsen ott volt eddig. Vajon mi történhetett?
Éppen azon gondolkodott, hogy felhívja-e a barátját, amikor a tornateremből kilépve megpillantotta a bedugott fülű, kissé elveszettnek tűnő Patrokloszt. A fiú a falnak dőlve várt, nyilvánvalóan valakire.
- Diomédész! - Patroklosz hamar észrevette a őt, majd a fülhallgatót kivéve előrelépett. - Már jóideje várok rád, szeretnék beszélni veled. Ha nem gond. Amúgy gratulálok a meccshez.
- Köszi. - Diomédész megeresztett egy félmosolyt, amikor Menoitiádész pacsira nyújtotta a kezét. Belecsapott. - Persze, beszélgethetünk, ha gondolod. A fiúkkal pont egy tavernába indultunk, de anyuci-apuci még feltartja őket kicsit. Előremehetünk, meghívlak egy sörre.
- Nem szeretem a sört, de egy pohár bort elfogadok.
- Ez a beszéd - kacsintott Diomédész, ahogy hátbaveregette a fiút. Nem érezte szükségét annak, hogy Patroklosz hogyléte felől érdeklődjön, mert maga is látta, hogy a fiú jó színben van, szedett is magára kicsit (bár még mindig vékonyabb volt mint a focicsapat nagyrésze), és úgy általában jól néz ki, egészségesen. Minden bizonnyal jót tett neki, hogy kikerült Akhilleusz közeléből egy kis időre, és egyedül lehetett.
Úgy húsz perc múlva már az akháj focicsapat kedvenc éttermében ültek, egy apró kis pincében, ahol diákkedvezmény járt a főételekre, a rövidekre és a sörre. A berendezés nem volt túl illusztris, Diomédész és Patroklosz egy rozoga, négyszögletű, kockás terítős asztalnál foglaltak helyet, és Diomédész - még mielőtt a másik szóhoz jutott volna - rögtön rendelt maguknak két ouzót.
- Mondtam, hogy a bort szeretem.
- Ez csak előétel, vagyis előital. Utána jöhet a sör és a bor - közölte Diomédész magabiztosan, ahogy felhajtotta a saját ouzóját. Patrokloszból kibukott egy kis nevetés.
- És még a fiúk azon gúnyolódtak év elején, hogy nem vagy elég görög.
- Tényleg?
- Tényleg. Azt mondták, te vagy a kis amerikai fiú - tette Patroklosz a szót zárójelbe -, aki még görögül sem tud rendesen, és befurakodik közénk az utolsó évben. De mára a legtöbben megszerettek.
Diomédész vágott egy fintort.
- Igen? Érdekesen mutatják ki. A mieink közül is éppen tegnap buzizott le kettő a folyosón. Úgy orrbavágtam őket, hogy véreztek. Még Priamoszhoz is megérte felmenni ezért a látványért.
- Hát igen, nem ez a legtoleránsabb osztályközösség valaha - ismerte be Patroklosz csendesen. Várt egy kicsit, mielőtt folytatta. - Szerinted velem sosem gúnyolódtak hasonlóan? Elsőben hetekig ezt hallgattam. Ha Akhilleusz ott volt, persze megvédett, de nem volt mindig ott. Meg kellett tanulnom elengedni a sértéseket a fülem mellett.
Diomédész felhorkant.
- Megverni őket sokkal egyszerűbb.
- Egyszerűbb, de nem fogják abbahagyni. Ha mindig visszaütsz, látni fogják, hogy bántani tudnak téged, és beszólogatnak majd újra és újra. Ha megpróbálsz nem válaszolni, ha figyelmen kívül hagyod őket, azzal sokkal többet tudsz elérni. Hidd el, tudom, mit beszélek. - Diomédész nem válaszolt, de a kínos csöndtől szerencsére megmentette őket a fess pincérfiú megjelenése. Patroklosz erősködött, hogy majd eszik otthon, de Diomédész mégis kérte, hogy válasszon valamit, nem akar ugyanis egyedül étkezni. Ahogy a pincér eltűnt a kis noteszével, újra kellemetlen csönd ült az asztal köré.
- Szóval… miről is szerettél volna beszélni velem?
Patroklosz megköszörülte a torkát, majd kissé előrehajolt, és összefonta maga előtt a karjait az asztalon.
- Meg akartam kérdezni, hogy ha esetleg… szeretnék visszatérni a focicsapatba, megtehetem-e?
Tüdeusz fiának szemei elkerekedtek.
- Akhilleusszal együtt?
- Fogalmam sincs, neki milyen tervei vannak ezzel kapcsolatban, de nem is érdekel. Nekem hiányoznak az edzések, a fiúk, a játék. Akhilleusz gyerekes makacssága miatt hagytam ott az egészet, mikor én igazából nem akartam… és már nagyon bánom.
- Meg kell dumálnom a többiekkel - bocsátotta előre a másik szabadkozva. - Ne haragudj, de nem dönthetek egyedül, még ha gyakorlatilag én is vezetem most a csapatot.
- Megértelek.
- De őszintén, én örömmel látnálak. Jó játékos vagy, és ha te úgy döntesz, visszatérsz, talán Akhilleusz is megenyhül.
Patroklosz vállat vont, de azért látszott rajta, hogy nem hagyja hidegen a dolog annyira, amennyire mutatja. Zavarában az egyik villával matatott.
- Nem hiszem. Ha ő valamit elhatároz, ahhoz is tartja magát, hidd el. Meg aztán… már nincs olyan sok időnk, április végén lesz az utolsó hivatalos meccs. Még ha ki is békülünk addigra, nem sok esélyét látom, hogy visszatérjen, a büszkesége nem bírná ki.
Diomédész száján felszaladt egy kis mosoly.
- Szóval szeretnél kibékülni vele?
- Igen - pirult bele a saját szavaiba a fiú. - De ő is velem. Felhívott már párszor ezzel kapcsolatban, meg az iskolában is próbált szóbaelegyedni velem. De szükségem volt egy kis magányra, hogy kitaláljam, mit akarok. Még most sem vagyok benne teljesen biztos, az az igazság. Szerinted jó ötlet lenne megbocsátani neki?
Diomédész sóhajtott. Közben kihozták a meleg, illatozó vacsorát is, és odahelyezték közéjük az asztalra.
- Hát… nézd, nem tudom, mit látsz Akhilleuszban, szerintem egy seggfej. Még ha nem is néz ki rosszul. Idegesítő, mindig elfelejti visszaadni a kölcsönadott tollaimat, és azt hiszi, ő szarta a spanyol viaszt. Nekem tuti nem kellene. De…
- De szeret engem. Legalábbis többször ezt mondta.
- Ez már haladás - mutatott rá Diomédész, ahogy kényelmesen hozzáfogott a bárányhúshoz és a görög salátához. Biztatóan Patroklosz felé tolta a tányérokat, aki végül is vonakodva ugyan, de szedett magának némi ételt. Elmerengve tartotta a villát a szájában.
- De nem hiszem el még mindig. Mit lát egy… egy ilyen félisten egy magamfajta fiúban? Nem hinném, hogy hosszútávon ez működhetne, Akhilleusz nagyon nem az én súlycsoportom, és finoman fogalmaztam.
Diomédész megütközve nézett a másikra.
- Nagyon nem egészséges ilyesmiket gondolni. És akkor még a többiek azt mondják, nekem van szükségem pszichológusra...
- Neked? - hitetlenkedett Patroklosz. - Neked mégis miért lenne? A te életed tökéletes.
Diomédész felröhögött.
- Dehogyis.
- Dehogynem, az enyémhez képest biztosan. Van családod akik ellátnak mindennel ami kell, sosem kell aggódnod azon, hogy miből lesz kenyér az asztalon. - Patroklosz nyelt egyet, mielőtt a következő, nehéz szavak kicsúsztak belőle. - Tudod, én négyévesen nevelőszülőkhöz kerültem, a szüleimnek nem kellettem. A nevelőapám pár évvel ezelőtt halt meg, azóta igyekszem segíteni anyunak mindenben, de igazából… elég gyakran nyúl az alkoholhoz, amit hiába említek meg neki, nem érdekli. Ezért is éltem eddig gyakorlatilag Akhilleuszéknál, mert nem szerettem otthon lenni. Hétvégenként általában dolgozom, így tudok hazaadni pénzt, de nem kötődöm oda igazán. Akhilleuszt borzasztóan szeretem, de vele is összevesztem, barátaim szinte nincsenek is. Ráadásul fogalmam sincs mit fogok kezdeni középsuli után, pedig pár hónap és végzek… nincsenek olyan nagy szociális képességeim, társaságban alig merek megszólalni. Persze próbálom fejleszteni magam, és ne érts félre, kicsit sem vagyok depressziós. Néha elszomorít a helyzetem, de megpróbálok túllendülni rajta, és tenni azért, hogy jobb legyen. Mert nagyon akarom, hogy jobb legyen.
Diomédésznek pár pillanatig elakadt a hang a torkában. Na ehhez képest én minek is érzem szarul magam? Vannak, akik sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint én.
- Nézd, a helyzeteden nem tudok segíteni, de szívesen leszek a barátod - ajánlotta fel Diomédész kissé száraz torokkal. Kortyolt egyet a borból, hátha az jót tesz. - Már ha találunk bármiféle közös hobbit.
- Olvasás? - reménykedett Patroklosz.
- Kösz, nem.
- Jóga? Ismeretterjesztő műsorok? Foltvarrás?
Diomédésznek muszáj volt felnevetnie erre.
- Foltvarrás. Haver. Tudnál ennél melegebb lenni?
- Ryan Gosling minden filmjét láttam, és szerintem szörnyen jóképű.
Diomédész felmutatta a hüvelykujját, miközben helyeslően bólogatott.
- Ryan Gosling. Oké. Hivatalosan is barátok vagyunk.
×××
Diomédész csak egészen későn tudott elszakadni aznap a barátaitól; Patroklosz ugyan még a focicsapat megérkezése előtt hazament, de Idomeneusz és társai megérkezésük után annyi alkoholt berendeltek az asztalhoz, amennyi az egész városnak elég lett volna. Diomédész azért vigyázott, és csak annyit ivott, hogy még éppen kellemes tompaság legyen úrrá a fejében. A győzelem és az alkohol egyaránt segített fellazítani őt, és nagyon jól érezte magát a szüntelenül sztorizgató és igen jókedvű társaságban. Fél tíz körül aztán az egyik fiúnak haza kellett mennie, és kis Aiász, aki aznap nem ivott, hazavitte őt is és Diomédészt is.
A fiú épphogy fogat tudott mosni, már hallotta is a csengőt a főbejárat felől. Vacillált egy pillanatig, hogy várakoztassa-e a vendéget, és húzzon-e kényelmes otthoni ruhát - vagy maradjon a jelenlegi farmer és szürke póló kettősben, ami kétségtelenül szexibben állt rajta, mint a melegítő és az otthoni, kissé kifakult felső. De végül is úgy volt vele, hogy Odüsszeusz úgysem marad sokáig (tekintve, hogy mindkettejüknek korán kell kelni másnap), és nagy valószínűséggel szexelni sem fognak, így teljesen oké a lazább viselet is.
Amikor Tüdeusz fia kinyitotta az ajtót, egy falnak támaszkodó, laza félmosolyt viselő Odüsszeusszal találkozott. Persze volt még rajta nadrág és egy sötétkék póló is, az egyik kezében meg egy szupermarketes, kisebb szatyor.
- Jól mehet gazdagéknak, hogy így megvárakoztatnak. Elromlott a hat tévé közül az egyik?
- Kapd már be. - Diomédész hátramutatott egyet Odüsszeusznak, miközben bevezette őt a lakásba, egyenesen a konyhába. Miután feloltotta a kisvillanyt, elvette Odüsszeusz kezéből a szatyrot, amiből hamar kiemelte az epres sajttorta ízű jégkrémet.
- Mondanám, hogy szívesen, de szerintem inkább a fagyinak álljunk neki.
Diomédész nem tudott visszafojtani egy kis mosolyt, ahogy jókedvűen, bizalmasan összenézett a férfival. Láertiádész ekkor már vette a bátorságot, hogy közelebb lépjen hozzá, és az arcát simogatva lehajoljon egy apró, érzékeny csókra. Diomédész hosszú másodpercekig elnyújtotta persze az egészet, aztán amikor Odüsszeusz feleszmélt, elhúzódott kicsit, és összeérintette a homlokukat. Diomédész otthonos biztonsággal ölelte át a másik derekát.
- Attól félek, elolvad a fagyi - jegyezte meg Odüsszeusz.
- Nem bánom. - Diomédész elmosolyodott, mert a szavain felbátorodva a férfi újra megcsókolta, ezúttal vehemensebben, a nyelvét is játékba hozva. A fiú sem volt adósa, közelebb préselte magát Odüsszeuszhoz és teljesen belefeledkezett az ajkaiba .Talán az alkohol is hatással volt rá kicsit, az a kellemes, bénító zsongás, azért volt képtelen elhúzódni percekig. Egy idő után azonban még a nadrágon keresztül is érezte, hogy Láertiádészre igencsak hatással van a kis akciójuk, így kissé zavartan elhúzódott.
- Na jó, most már tényleg… kezdjük el a fagyit.
- Rendben - mosolygott szélesen a férfi, de az arca már szinte teljesen piros volt. Ritkán vörösödött el ennyire egy kis csóktól, Diomédész így most kiélvezte ennek minden egyes pillanatát. Annyira imádom, hogy ilyen hatással vagyok rá. Hamar előkerített két szélesebb poharat, majd éppen a fagyiskanalat nyomta bele a masszába, amikor újra meghallotta a csengő idegesítő, buta melódiáját.
Mindkettőjük erejében megfagyott a vér pár pillanatra. Diomédész beharapta az ajkait; talán csak nem az édesanyja tért vissza ilyen hamar?! De hát megmondta, hogy csütörtöktől előbb nem jön, inkább valószínű az, hogy késik majd. Persze az is lehet, hogy összeveszett a barátnőjével, vagy a parti nem tetszett neki, vagy isten tudja… Diomédész ugyan nem hallott kocsit leparkolni a ház előtt, de az anyja taxival is jöhetett. És miért kopog? Itthon hagyta volna a kulcsát? Déipülő elég feledékeny asszony volt, előfordult már vele.
A fiú végül csendet intett Odüsszeusznak, majd némán a bejárati ajtóhoz osont. Mielőtt beszélt, megköszörülte a torkát. Nem akarta, hogy idegessége hallatszódjon.
- Anya? Hogyhogy előbb jöttél?
- Helené vagyok Diomédész, beengedsz?
A fiú kieresztette az eddig benntartott levegőt, és nagy sóhajjal engedte azt útjára. Kinyitotta az ajtót, és egy pillanat múlva már azon kapta magát, hogy Helené a nyakába borul.
- Húsz perce hívogatlak, miért nem veszed fel?
- Hosszú napom volt, ne haragudj, lemerült a telefonom - ismerte be amaz. - Amikor hazajöttem, nem volt időm felrakni töltőre. Mert… izé, mert Odüsszeusz itt van.
A lány csak egy pillanatra torpant meg. Diomédész ekkor döbbent rá, hogy a lány felől enyhe, de egyértelmű alkoholszag árad.
- Te ittál?!
- Csak egy kicsit, nem vagyok ám részeg. - Ennek ellenére majdnem elbotlott a saját lábában, amikor átsétáltak a nappaliba. Ez a hatalmas, bőrkanapékkal és fonott asztalokkal teli, jelenleg kellemes meleg fényt árasztó helyiség éppen a konyhával szemben helyezkedett el, így Helené hangjának hallatára Láertiádész is hamar megjelent az ajtóban, két pohár fagyival. - Jó estét, tanár úr.
- Neked is, Helené. - Diomédész érezte, hogy van egy kis zavar a levegőben, és nem hibáztathatta érte a többieket. Helené nyilván legfeljebb a korrepetálásokon látta iskolán kívül a férfit, de az is tulajdonképpen egyfajta iskola volt. Egyiken sem tudták, hogyan viselkedjenek a másikkal civilben, így Diomédésznek kellett megtörni a jeget. Szeretetteljesen a kanapén ülő lány felé fordult, majd letérdelt mellé a bárányszőnyegre.
- Mi történt, hogy csak így eljöttél késő este? Baj van?
Helené a szája elé kapta a kezét, és Tüdeidész csak ekkor vette észre, hogy a barátja szemei alatt vörös csíkok éktelenkednek. Nyilvánvalóan sírt. Sokat.
- Hektor - csuklott el a lány hangja. Helené felhúzta a lábait és átkarolta azokat a kezeivel, mintha ezzel is megvédeni akarná magát. - Elmondtam neki, Diomédész. Elmondtam.
- És mi történt?!
Helené meggyötörten felnézett.
- Van valami alkoholod itthon?
- Jobb, ha nem iszol többet. Odüsszeusz majd hoz neked egy kis fagyit.
A tanár csüggedten a fejét rázta.
- Ahogy elnézem, ide az egész doboz kell.
×××
Alig öt perc múlva a két barát az epres sajttortás fagyit falatozta a nappaliban; Diomédész Helené mellett ült a kanapén, Odüsszeusz meg a konyhában volt, mondván, nem akarja zavarni a fiatalokat. A tanár eleinte haza akart menni, de Helené meggyőzte őt, hogy nem fogja sokáig feltartani Diomédészt, és amúgy is nagyon sajnálja, hogy megzavarta a kis légyottjukat - hiszen fogalma sem volt, hogy Láertiádész bejáratos a fiú házába. De annyira feldúlta őt a mai beszélgetése Hektorral, hogy nem bírt tovább a szobájában ülni, muszáj volt elmondania valakinek, mi nyomja a szívét. Még akkor is, ha busszal kellett jönnie.
- Ne idegesíts már, Helené, mondd el, hogy mi volt.
A lány vágott egy fintort, amint beleerőltette a szájába a hideg édességet.
- Még a meccs előtt történt. Annyira fel voltam zaklatva, hogy nem is mentem el… ne haragudj, hallottam, hogy győztetek. A lényeg, hogy fél kettő körül éppen vége volt Nesztór órájának, már mehettem volna haza. Párisszal éppen sétáltunk kifelé a kapun, amikor eszébe jutott, hogy kölcsönadta a fülhallgatóját a bátyjának még előző este, de nemsokára megy a konditerembe, és kellene neki. Oké, gondoltam, felmegy érte és visszajön, öt perc. De akkor mogorva arccal kijelentette, hogy alaposan összeveszett a nevelővel reggel, amiért az leszidta őt, hogy túl sokat piperkőcködik a fürdőszobában reggelente. És eszébe sincs megint annak a nőnek a szemrehányásait hallgatni, ezért menjek fel én a koliba. - Helené tartott egy kis hatásszünetet. - Jól van, hivatalosan nem lehetne, de te is tudod, hogy engem mindig felengednek, ismerem már a járást. Fel is mentem, Páriszék szobájába. Hektor egyedül ült az íróasztalánál, valami prezentációt készített. Mondtam, hogy nem akarom zavarni a tanulásban, de kellene a fülhallgató. Oda is adta.
- Aztán?
- El akartam menni - tárta szét a karjait a lány. - De akkor valami beütött. Hogy itt a tökéletes alkalom. Egyedül Hektorral, érted. És álltam percekig mint egy darab fa, szörnyen kínos volt. Hektor kérdezgette, hogy jól vagyok-e, vagy szükségem van-e valamire. Emlékszem, már az egész arcom vörösben égett, amikor leültem az ágyára, és közöltem vele, hogy beszélnünk kell.
- Biztos megijedt, hogy valami baj van.
Helené a semmibe bámult, ami igencsak ijesztő látvány volt.
- Borzalmas volt, de a legrosszabb még csak most következik. - Itt egyenesen Diomédész szemébe nézett. Keserűen, és (nem, a fiú nem képzelte be) némi haraggal is. - Béna voltam. Nagyon. Azt gondoltam, ha finoman közlöm a dolgot, meg egyes szám harmadik személyben, akkor egyszerűbb lesz. Elkezdtem mondani, hogy mi lenne, ha lenne valaki, aki nagyon szereti őt, de nem meri bevallani. Mert fél a reakciójától, hiszen barátnője is van, meg ilyenek. És megkérdeztem, hogy egy ilyen, nagyon szerelmes ember számára tudna-e valami biztatót mondani, lehet-e remény a kapcsolatuknak.
- És nemet mondott.
Helené leszegte a fejét.
- Azt hitte, rólad beszélek.
Diomédész kezében megállt a kanál. Meglepetésében csak pislogni tudott, de érdeklődve közelebb hajolt.
- Ne már.
- De - bólintott a lány. A hangja megremegett, és innentől már alig bírta visszafojtani a könnyeit. - Még mielőtt el tudtam volna mondani, hogy rólam van szó, közölte, hogy ő heteró, és barátnője is van, így egy kapcsolatnak semmi esélye, már közte és közted. Aztán mintha elgondolkodott volna. És bizalmasan kifejtette, hogy… hogy…
- Hogy?
- Hogy kicsit azért kíváncsi a fiúkra, és ha kapcsolatot nem is, más dolgokat talán kipróbálna veled. De még gondolkozik rajta.
Tüdeusz fia erre hosszú ideig nem tudott reagálni. Egyszerűen nem fogadta be az agya a hallottakat.
- Azt a kurva.
Helené próbálta tettetni, hogy nem bántja annyira a dolog, de Diomédész látta rajta, hogy ez egyáltalán nem így van.
- Mindezek után még képes voltam bevallani, hogy én vagyok szerelmes belé, és nem te. Hát nem kicsit ledöbbent, még jobban, mint amikor rólad volt szó. Sosem mutattam ki, sosem flörtöltem vele, nyilván váratlanul érte. De a válasza ugyanaz volt. Nagyon kedvesen és finoman, de visszautasított. - A lány hallgatott egy darabig, majd a tenyerébe temette vörös fejét. - Én pedig amilyen hülye voltam, mondtam neki, hogy… szóval na, hogy lefekszem vele, ha akarja, nem is kell kapcsolat hozzá. Sosem csináltam még ilyet, te is tudod, hogy nem vagyok az a típus, de nagyon vonzódom hozzá. Mindenesetre Hektor ekkor is azt mondta, hogy köszi, de nem. Annyira megalázó volt, még most sem tudok magamhoz térni.
- Jaj, Helené. - A lány Diomédész vállára hajtotta a fejét, aki kicsit ügyetlenül ugyan, de megpróbálta átkarolni őt, és közel húzni magához a barátját. Aki közben elpityeredett, és csak úgy csorogtak végig a könnyek azon a szép arcon, egyenesen Diomédész pólójára. - Annyira sajnálom. Én is le vagyok döbbenve, hidd el. De legalább megtudtad, milyen is Hektor valójában.
Helené szipogva vállat vont.
- Nyilván nem akarja megcsalni Andromakhét, ezt tisztelem benne.
- Aha - gúnyolódott Diomédész. - Lehet, hogy veled nem, de velem megtenné. És még ő hetero, hát beszarás. - A srác itt elgondolkozott. - Most, hogy így belegondolok, egyszer-kétszer talán éreztem egy kis flörtöt a hangjában, de nem foglalkoztam vele. Azt hittem, azok után, hogy… szóval hogy részegen megcsókoltam, undorodik tőlem. De úgy tűnik, inkább felkeltettem az érdeklődését. Ez elég beteg. Amúgy meg hidd el, nem akarsz te olyan srácot, aki csak “kíváncsiságból” átkacsingat a fiúk felé, amikor komoly barátnője van.
Helené bizonytalanul meredt a semmibe. Diomédész most jött csak rá, miért tűnt egész eddig mérgesnek, sőt, talán irigynek is. Még ha nem is volt szándékában, nem tehetett róla. És Tüdeidész abszolút meg tudta érteni őt. Az a pasi, akibe hónapok, vagy talán évek óta szerelmes, nemrég közölte vele, hogy nem akar vele sem kapcsolatot, sem szexet, ellenben a legjobb barátjával kamatyolna kicsit titokban. Hát én is nagyon ki lennék bukva.
- Helené, én erről nem tehetek - hangsúlyozta a fiú, mire a lány gyorsan letörölte a könnyeit az arcáról.
- Tudom, Diomédész. Tudom. De ettől még kibaszott rosszul esik. Állandóan az jár az agyamban, hogy mit tehetnék még, hogy jobb legyek, hogy belém szeressen… vagy legalább vonzónak találjon annyira, hogy szexelni akarjon velem. Nem tudom, miért nem vagyok elég jó.
- Elég jó vagy, hidd el. Hektor meg hülye, ha nem látja. - Diomédész megsimogatta Helené selymes, fekete haját. - Ő veszít ezzel, nem te. Csak erre gondolj. A fél város térden csúszva könyörögne a kegyeidért, ha csak feleannyit felajánlottál volna nekik, mint Hektornak.
- Csak hogy tiszta legyen, nem hallgatóztam - lépett be hirtelen Odüsszeusz a szobába felemelt kezekkel. Nagyokat pislogott, amikor Helenét Diomédész karjaiba burkolózva találta, de nem kommentált. - Csak lassan későre jár, és lehet, nem ártana megnézni, jár-e busz errefelé éjszaka.
- Tizenegy tízkor megy az utolsó - közölte Diomédész, majd a nappali órájára tekintve rájöttek, hogy már lassan éjfél lesz. - Helené, ha szeretnéd, itt aludhatsz.
Helené szaporán tiltakozott, miközben felült.
- Á, dehogy, nem akarom megzavarni az estéteket. Főleg, ha a tanár úr itt alszik.
- Nem terveztem itt aludni, holnap korán kelek. Meg egyébként is, nem kockáztatok még egy váratlan csengőt - húzta el a száját a férfi, ahogy Diomédésszel összenéztek. - Nem lenne jó, ha édesanyád… szóval érted. Jobb, ha ezentúl csak te jössz hozzám.
- Egyetértek.
- Helené, ha gondolod, hazaviszlek - vetette fel az ötletet Láertiádész. - Úgyis indulok lassan.
Diomédész elszomorodott.
- Biztos nem maradsz még?
- Holnap nulladik órám van, szeretnék pihenni. De semmi baj, majd bepótoljuk legközelebb.
Mikor mindhárman kiértek az ajtóhoz, Helené szorosan megölelte Diomédészt.
- Próbálj meg pihenni.
- Az lesz - sóhajtotta a lány. Aztán ahogy felegyenesedett, kivett a táskájából egy kis cetlit. - Jaj, még mielőtt elfelejtem. Apa küldi neked ezt a telefonszámot, az egyik kollégája, akit jó szívvel ajánl.
Diomédész nyelt egyet, de végül eltette a cetlit.
- Köszönöm. - Itt volt egy kis szünet, Diomédész és Odüsszeusz ugyanis nem tudták, hogyan köszönjenek el egymástól. Helené azonban érzékelte a kellemetlen légkört, így gyorsan meg is jegyezte:
- Mintha itt sem lennék, oké? - Ezzel diszkréten kilépett az ajtón, és bár azt nyitva hagyta maga mögött, hátat fordított a másik kettőnek. Diomédész odahajolt Odüsszeuszhoz egy rövid búcsúcsókra.
- Pénteken akkor, ahogy szoktuk.
- Csütörtökön föci lesz, ráadásul prezentálunk - okoskodott Helené kintről, Diomédész meg csak a szemét forgatta. Odüsszeusz csak mosolyogni tudott.
- Akkor csütörtökön - helyesbített Diomédész. - Alig várom.
_________________________________
* Jó reggelt.
0 komment:
Megjegyzés küldése