Cím: Csókkal árulod el az emberfiát?
Fandom: Death Note
Párosítás: L&Light
Korhatár: 12+
Szereplők: L, Light és néhány mondat erejéig a Kira ügyben nyomozó csoport
Figyelmeztetés: boys love
Tartalom: Egyik viharos este elmegy az áram a hotelben, így aznapra kénytelenek berekeszteni a nyomozást. L úgy gondolja, itt az idő a négyszemközti vallatásra...
Szereplők: L, Light és néhány mondat erejéig a Kira ügyben nyomozó csoport
Figyelmeztetés: boys love
Tartalom: Egyik viharos este elmegy az áram a hotelben, így aznapra kénytelenek berekeszteni a nyomozást. L úgy gondolja, itt az idő a négyszemközti vallatásra...
Más megjegyzés: nincs
A vihar hatalmas erővel tombolt odakint. Az ablakon hihetetlen gyorsasággal peregtek az esőcseppek, és olyan robajjal, mintha az üveg menten kiszakadna a helyéből. Igaz, odabent, a főhadiszálláson jó meleg volt, és mivel nem egy komor irodahelyiség volt, hanem egy hotelszoba, sokkal otthonosabb is. A Kira-ügyben nyomozó csoport – L-el és Watarival együtt hatan – ezen a késő délutánon is kitartóan dolgozott, pedig a munkaidő már rég lejárt. Ezzel persze nemigen törődtek; amióta annyian kiléptek az életüket féltve, muszáj volt többet dolgozni, ha el akarják kapni az egész világot rettegésben tartó sorozatgyilkost, Kirát. Márpedig el akarják.
Yagami Light, Yagami rendőrfőnök fia csendesen üldögélt a sarokkanapén és bámult ki, az esőbe. Agyában ezernyi- és ezernyi gondolat cikázott át, aminek megfelelő háttérzajt adott az odakint tomboló vihar. Alig néhány méterre tőle, a szokásos testtartásában, mézes teát kortyolgatva ott gubbasztott a nyomozás főnöke, L, más néven Ryuuzaki. Az arca, mint általában, nem tükrözött túl sok érzelmet; ugyanúgy hallgatott, mint a másik fiú.
Light nagyon elmerült, és hirtelen arra eszmélt, hogy egy hatalmas csattanás közben – mintha az ég szakadt volna le – minden fény kialszik, a szobában pedig vaksötét lesz. Csodálkozva nézett körül, ám látni semmit sem látott, csak a nyomozók csalódott és meglepett sóhajait.
- Mi? Mi történt?
- Elment az áram.
- De hát szükségünk van a gépekre!
- Nyugodjanak meg – hallotta Light az apja hangját. – Ez csak egy apró áramszünet.
- Apró? De hát maga is hallotta azt a hatalmas csattanást! Talán belecsapott a villám… - A vékony, fiatal hang csakis Matsudától származhatott.
- Az mindegy. Akármi is történt, így nem dolgozhatunk – fejezte be Yagami rendőrfőnök. Bár Light nem látta, de odaképzelte, ahogy apja a csípőjére teszi a kezét; ahogy azokban a pillanataiban szokta, amikor nem tud mit tenni.
- Igaza van – szólalt meg váratlan hirtelenséggel L, majd Light hallotta, hogy a másik fiú lekászálódik a díványról, és megy valamerre. Néhány perc múlva L egy nagyobb gyertyát szedett elő – Light csodálkozott, hogy hogy lát ebben a sötétben -, és fény gyulladt. A gyertya lángja Ryuzaki álla alatt volt, és kísérteties fénybe vonta az egész szobát, de főleg őt magát. – Különben is, a munkaidő már rég lejárt. Pihenjenek kicsit, menjenek haza. Jót tesz majd – mondta.
A többiek egy pillanatra elgondolkodtak, majd, amikor belátták, hogy nincs mit tenni - valószínűleg még egy jó ideig nem lesz áram a szűnni nem akaró vihar miatt, és csak nem kuksolhatnak ott egyetlen gyertya fényében -, összeszedték a holmijaikat és negyed órán belül már majdnem mind elmentek.
- Menjünk, Light – szólt rá a fiára a rendőrfőnök.
- Várjanak csak. – Light meghökkenve nézett az eddig csendben lévő Ryuuzakira. Vajon mit akarhat még!?
- Szeretném megnézni, hogy csak ebben a szobában ment-e ki az áram, vagy az egész hotelben. Ráadásul talán nem is egyszerű áramszünet. Light biztosan jobban ért a modern eszközökhöz, mint én, és talán meg tudja mondani, hogy van-e baja a gépeknek. – Light fürkészően nézte a fiút; rögtön tudta, mit akar. „Egy kis beszélgetés, mi? Vagy inkább vallatás, hogy én vagyok-e Kira. Vigyázz csak, L… nem eszik olyan forrón a kását. Bizonyítani nem tudsz semmit.”
- Szóval jobb lenne, ha Light maradna – bólintott a rendőrfőnök. – Rendben, végül is maradhatsz. De amint végzel, gyere haza.
- Ugyan, apa – mosolygott Light. – A vihar nem áll el egyhamar, és ilyen időben nem valami kellemes odakint mászkálni. Nem lenne jobb, ha itt maradnék estére? Majd alszok a kanapén. Amint eláll a vihar, hazamegyek.
- Hmm… rendben, ahogy gondolod – adta meg magát a férfi, miközben felkapta a kabátját. - Elköszönt, majd kisietett az ajtón.
Light még mindig mosolygott, ahogy Ryuuzakira nézett. Abban nem kételkedett, hogy állni tudja a sarat L-el szemben, hisz a fiúnak nincs bizonyítéka arra, hogy ő Kira. De azért úgy döntött, fő az óvatosság, és vigyáz arra, mit mond.
Miután a rendőrfőnök elment, Light Ryuuzaki szemébe nézett.
- Nos – szólalt meg Ryuuzaki. – Jobb, ha adunk a látszatra. – Light megértette a célzást, és kiment a szobából, hogy ellenőrizze, máshol is kiment-e az áram. Miután meggyőződött róla, hogy az egész hotelben áramszünet van, nyugodtan visszasétált Ryuzaki szobájába. A gépeket is megnézte, de nagyon úgy tűnt, csak a biztosíték ment ki, a gépek nem mentek tönkre. Így hát Light leült a Ryuuzaki melletti kanapéra, és nézett maga elé. Várta, hogy a másik fiú majd vallatja, kérdéseket tett fel, de az meg sem szólalt, csak előhúzott egy nyalókát és azzal elszórakozott egy darabig. A csönd már-már kínos volt. „Lehet, hogy nem is próbára akar tenni, hanem az őrületbe kergetni, hogy aztán mindent bevalljak.” – gondolta Light egykedvűen. Végül, hogy oldja a hangulatot, ő maga kezdett volna beszélgetésbe, ám ezzel egyidőben Ryuuzaki is megszólalt.
- Azt hiszem…
- Ideges vagy? – Ryuuzaki, szájában a nyalókával elég ügyetlenül beszélt. Hatalmas fekete szemeit mintegy vallató tekintettel, a fiúra szegezte; aki rögtön észrevette, hogy ezzel a nyalókával és a komoly szemkontaktussal hihetetlenül groteszk benyomást kelt. A másik viszont nem mozdult, nem törődött azzal, hogy Light kínosan érzi magát, bámulta tovább.„Nagyon feszült vagy… túlságosan is látni rajtad. De semmi baj, ma este mindent kiderítek, és ez az áramszünet éppen kapóra jött. Ha bizonyítékot nem is szerzek, de ma végképp ki fogom deríteni – legalább magamnak -, hogy Light Kira-e. Igen, nem fogok többé kételkedni, most kiderítem.”
Light először nem reagált a kérdésre. „Bármilyen okos is vagy, nem fogok semmi olyan mondani, ami árulkodó lenne rám nézve. Nem, L - ha csakugyan te vagy az -, te sosem fogsz bizonyságot szerezni arról, hogy én vagyok Kira… csak nem szabad ennyire feszültnek látszanom. Különben meg, senki más nem gyanakszik rám, csak ő. Az emberek pedig nem hinném, hogy hitelt adnának Ryuuzakinak, ha nem fedi fel magát nyilvánosan. Így is azt hiszik, hogy L buta és nem tudja leleplezni Kirát. Hát, gondoskodom arról, hogy ez így is legyen…”
- Idegesnek látszom? – felelte Light semleges hangon. – Talán csak a vihar teszi. Gyűlölöm a vihart. Ráadásul nem tudom, mikor mehetek haza…
- Ó, csak nem félsz tőlem, Light-kun? – Ryuuzaki, most először elmosolyodott.
- Dehogyis – hárított Light.
- Akkor van valami baj? Éhes vagy esetleg? Hívhatom a szobaszervizt…
- Nem köszönöm, nem vagyok éhes.
- Hát akkor… ha már együtt vagyunk… beszélgethetnénk. – „Na persze, „ha már együtt vagyunk”… végig erre ment ki a játék, amióta csak bevontál a nyomozásba.” Light koncentrálni próbált.
- Felőlem – vonta meg a vállát látszólag közömbösen. – De miről?
„Zseniális színész vagy te, Kira. Már ha valóban Kira vagy…”- gondolta Ryuuzaki.
- Hát… ne érts félre, de… szeretném megtudni, mit gondolsz Kiráról. A módszereiről, meg úgy általában.
- Rendben, de én is kíváncsi lennék, te mit gondolsz. Akkor legyél te az első. – Light összehúzta a szemöldökét. „Rajta, kezdd te… aztán majd kitalálom, mit mondok, miután válaszolt.”
- Nem, nem, kezdd csak te. Ennyire nem akarsz válaszolni? Még a végén azt fogom hinni, hogy te szimpatizálsz Kira cselekedeteivel. – Ryuuzaki érdeklődően vizslatta Lightot. Megeresztett egy halvány mosolyt is, ám a fiú arca semmit sem árult el.
„Vigyázz magadra, Light-Kira. Nem hiába vagyok a legjobb mesterdetektív a világon. Rögtön megéreztem, milyen különleges vagy… hogy mennyiben hasonlítasz és mennyiben különbözöl tőlem… az egyetlen potenciális gyanúsított te vagy. Tehát ebből vagy az a következtetés jön le, hogy pocsék színész vagy, vagy az, hogy nekem vannak átlagon felüli képességeim. Az utóbbi a legvalószínűbb.”
Light néhány pillanatig hallgatott. „Ha most azt mondom, hogy igen, akkor rögtön megugrik annak az esélye, hogy én vagyok Kira. De persze meglehet, hogy éppen erre nem gyanakszik. Ha én lennék Kira – márpedig én vagyok -, akkor azt kellene mondanom, hogy nem értek egyet. Egy sorozatgyilkosnál ez lenne a természetes reakció, nehogy lebukjon. Viszont ha azt mondom, hogy igen, akkor meg az a gyanús. Akárhogy is… te sosem győzhetsz ellenem, L. Isten vagyok, és új Messiás egyben. Akármit teszel, önmagad alatt fűrészeled a fát. Engem nem lehet legyőzni.”
- Azt nem mondtam, hogy nem akarok válaszolni – emelte fel a fejét dacosan. - Nos, ami engem illet… nem ítélem el teljesen. Valahol igaza van. Te nem így gondolod?
Ryuuzaki kifejezéstelen arccal hátradőlt, és a fiúra bámult.”Bármelyik ember válaszolhatná ezt, főleg, mert Kira népszerű a fiatalok körében. Így egyre csökken annak az esélye, hogy Light lenne az. Viszont ha más szemszögből nézzük… Light az előbb elgondolkodott. Vajon ő Kira, és azon gondolkodott, mit mondjon, hogy ne legyen gyanús? Ezzel viszont pont az ellenkezőjét érte el, mert egy agyafúrt sorozatgyilkos is ezt mondaná, ha egy kicsit is elgondolkozik.”
- Miért szimpatizálnék egy sorozatgyilkossal? Akárkiket gyilkol is, gyilkos marad. Méghozzá a legrosszabb gyilkos – Ryuuzaki úgy nézett Lightra, mintha azt várná, hogy az felugrik a helyéről, és mindent bevall: Én vagyok Kira, tartóztass le!. De a fiú meg sem mozdult, bár pontosan tudta, mit akar tőle a másik. Csak magában mosolygott. „Tehát nemcsak gyanakszik, hanem kész következtetéseket von le. Talán már tudja is, hogy én vagyok Kira. De bizonyítani nem képes, és itt az egész megreked.”
- Nem én vagyok Kira – mondta a fiú meggyőzően, majd egy kissé balra billentette a fejét, úgy nézte, ahogy a mellette ülő fiú elveszi az asztalon lévő gumicukros zacskót és azt kibontva feláll, majd elsétál az íróasztalához, de közben még visszaszólt – bár Light nem láthatta – mosolyogva.
- Honnan tudod, hogy erre gondoltam?
- Úgy néztél rám, hogy egyértelmű volt. Különben is, már ezerszer átbeszéltük ezt, és ezerszer megkértelek, hogy ne gyanúsíts. – Light és Ryuuzaki komolyan egymás szemébe néztek; ám Ryuuzaki nem szólt semmit, így a másik fiú folytatta. – Én azt hittem, már tisztázódtam.
- Nagyjából igen – bólintott a fiú. – Épp ezért gyanakszom.
Light meghökkent. „Ez vagy teljesen őrült… vagy egy zseni – talán ez utóbbi valószínűbb.” Figyelte, ahogy a Ryuuzaki kivesz az íróasztalából néhány fanyársat, majd azzal és a gumicukros zacskóval a helyére sétál. „Ráadásul vakmerő is… és ha nem én lennék Kira? Mindenesetre ha nagyon feltűnően megcáfolom ezt vagy dühös leszek - már megint - amiért engem gyanúsít - még mindig - , akkor az újra csak gyanús.” De inkább hangosan nem válaszolt, hanem egy teljesen új gondolatmenetet kezdett. – Rendben, tegyük fel ezredjére is, hogy én vagyok Kira.
Ryuuzaki meglepődött, de ezt nem mutatta ki. Kibontotta a gumicukrot.”És még csak nem is tiltakozik feltűnően…talán megunta, hogy mindig őt gyanúsítom. De egy normális embert még mindig bántaná, már csak a feltételezés is, nem igaz? Egy normális ember, ha nem is annyira dühösen – pedig a düh is jogos lenne egy olyan személytől, akit ártatlanul vádolnak meg -, de védekezni próbálna, amíg csak gyanúsítják. Persze az is lehet, hogy ez a fiú csak egyszerűen nyugodt természetű és én képzelek bele mindent. Talán három százalék az esélye annak, hogy ő Kira, de lehet annyi sincs.”
- Hogy gyilkolnék? – Light elmosolyodott. – Nincsen se fegyverem, se társaim, sőt még szabadidőm se nagyon. Hogy tudna egy egyetemista fiú ilyen sok embert meggyilkolni, ha ideje sincs rá?
- Azt még nem tudom – sandított Ryuuzaki Light felé, és a tekintete elsötétült, miközben az egyik kezében lévő gumicukros zacskóból kivett néhányat és belemártotta az asztalon lévő teáscsészéjébe. –, de ki fogom deríteni. Az biztos, hogy Kira nem közvetlenül öl, ezt te is tudod. – „Persze, ha te vagy Kira, akkor neked magyarázhatok…” – Nem kell ott lennie a cselekmény helyszínén.
- Tudom, csak nem értem. Azt még értem, hogy hogy jutottatok erre a feltételezésre, csak nem fogom fel, ennek mi értelme van. Egy gyilkos, aki a pusztán a személy arcával és nevével ölni tud? Azért szerintem ez elég szürreális. - Light a végén felnevetett, látszólag olyan őszintén és barátságosan, ahogy Ryuuzaki eddig még sosem hallotta. „Lehet, hogy igazat mond? Lehet, hogy tényleg nem ő Kira? Akkor talán…”, de a gondolatát nem tudta befejezni – talán nem is akarta -, csak sóhajtott egyet, és amíg kiitta a teáját, néhány pillanatig csendben ült.
- Szerintem – szólalt meg -, Kira egy ideje nincs beszámítható állapotban.
Light nagyot nézett, és ezúttal nem is tettette meglepettségét.
- Ezt hogy érted?
- Nos… - s ezzel letette a teáscsészéjét -, amíg figyeltelek, rájöttem arra, hogy ő valószínűleg élvezetét leli a gyilkolásban.
- Amíg engem figyeltél? – kiáltott fel Light.
Ryuuzaki megpróbált ártatlan arcot vágni.
- Ne haragudj, de amíg figyeltelek – azt hittem, ez természetes -, úgy kezeltelek, mintha te lennél Kira, és nem csak gyanúsított. Így sokkal könnyebb volt… de a lényeg az, hogy miközben rád figyeltem, rájöttem, hogy az elméletem helyes…
- Milyen elméleted? – Light már kezdett nagyon türelmetlen lenni. Késő volt, az agya sem fogott már annyira, ráadásul L kész rébuszokban beszélt. Ryuuzaki erre a reakcióra csak még jobban elmosolyodott. „A francba is, ne vigyorogj már! Annyira idegesítő, és teljesen elvonja a figyelmem…” Amíg ezt gondolta, a fiú összehúzta a szemét. „Még ha meg is kell ölnöm… kár ezért a szép mosolyért.”
- Tehát… Kira egy ember – kezdett bele Ryuuzaki, hatalmas szemeit Lightra emelve. – Akármennyire okos, akármennyire elvetemült gyilkos, akkor is csak egy ember, aki hibázik. Csak sajnos az az érzésem, hogy többet képzel magáról – sóhajtotta. – Sőt, mi több meg vagyok arról győződve, hogy messiásnak hiszi magát, vagy legalábbis valami hasonlónak.
Light belül meglepődött a fiú bátor feltételezésein, de inkább csak felnevetett.
- Messiásnak? Hát én ezt nem hiszem.
- Miért? – kérdezte, látszólag őszinte csodálkozással.
- Új messiás. – És újra csak nevetett; Ryuuzaki mozdulni sem bírt. „Nocsak, Yagami Light, saját magadat neveted ki? Vagy ezáltal engem? Azt hiszed, nem érhetek a nyomodba… ha tudnád, hogy mennyire gyűlöllek…” – A régi sem kellett senkinek. Már miért akarna Kira az lenni?
- Nem akar az lenni. Az ő véleménye szerint már az. Aki megszabadítja az emberiséget a gonosztól, aki igazságot tesz…. valami ilyesmi a messiás fogalma is. De – villant meg a szeme -, azt hiszed, az embereknek nincs szükségük megmentőre? Csak nézz szét magad körül, a családodban, az egyetemen, bárhol. Az emberek szeretik Kirát… az emberiség egy ilyen emberre vár évezredek óta. A régi messiás azért nem kellett senkinek, mert nem folyamodott erőszakos módszerekhez, az új pedig pont azért fog elbukni előbb-utóbb, mert kíméletlenül gyilkol. Az embereknek semmi sem jó, és aki ezt nem tudja, az csakis egy nyeletlen két éves lehet. Kira azt hiszi, ő megítélheti az embereket egy-egy tett alapján… ez súlyos tévedés. De persze ezt akárhogy mondanám neki, sosem tudná ésszel felfogni; megérteni, hogy egy beteg ember agyával gondolkodik.
Light figyelmesen hallgatta a másikat. „Nem, attól tartok, te vagy az, aki nem érti. Te nem tudhatod, ide a négy fal közé zárva éjjel-nappal, hogy az emberek mit gondolnak, vagy mit tesznek. Azok a régi idők elmúltak, az embereknek új eszme kell, hit abban, hogy a gonoszok megkapják a büntetésüket. Én más eszközökkel dolgozom, igaz, de ennek legalább lesz eredménye. Sajnos áldozatok és erőszak nélkül nem lehet békét és igazságot elérni. De abban, hogy az embereknek szükségük van egy istenre, egy messiásra, igen, igazad van. Erre várnak és én teljesítem a vágyukat. Itt az ideje annak, hogy a világ megváltozzon…”
- De – hangsúlyozta Ryuuzaki -, de… az embereknek nem kell olyan isten, aki ártatlanokat öl. Ezt nem érti meg Kira. És azt sem, hogy az igazságot nem neki kell meghoznia. És ha engem kérdezel; ha valaha elkapjuk Kirát, nem börtönbe kellene zárni, inkább bolondokházába. Oda való.
Lightban csak úgy forrt az indulat. „Mit képzel ez magáról? Nem vagyok bolond, sőt, jobban eszemnél vagyok, mint bárki a világon! Senki sem tesz semmit az igazság szolgálatára, és még én vagyok az elmebeteg!?” Amint sikerült egy kicsit lenyugodnia, sóhajtott egy nagyot, majd - hihetetlen lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot - nyugodt hangon folytatta:
- Igen, végül is igazad van. Kira nem csak gonosztevőket gyilkolt eddig. Ott vannak például az FBI ügynökök, akik semmit sem vétettek.
- Azt leszámítva, hogy a lehetséges gyanúsítottakat követték, akik között tehát minden bizonnyal maga Kira is megtalálható, ha már mind meghaltak. De természetesen ez már nem aktuális.
- Őszintén remélem, hogy végre elkaphatjuk. – Light hirtelen mozdulattal az órájára nézett, majd türelmetlenül nézte annak mutatóit.
- Mi az? – kérdezte közömbösen Ryuuzaki, miközben az előbb kibontott gumicukrot, finoman összpontosítva a színekre, piros-fehéreket kezdett a nyársra pakolni, ilyen sorrendben. Azonban fél szemével a látszólag türelmetlen Lightot vizslatta. – Találkozód van vele, és nem jön a megbeszélt időpontban?
- Ez egy főhadiszállás – mosolygott Light. – Ha randevúzni akarnék vele, nem ide hívnám. És különben is; Misának semmi köze a nyomozáshoz. Persze, hacsak nem gyanúsítod második Kiraként, mert ha arra gondolsz, hogy én lehetek az első Kira, akkor valószínűleg arra következtetsz, ő a második – Light szeme egy pillanatra megvillant, de még kedvesen mosolygott.
- Ugyan – sandított felé Ryuuzaki, miközben a fanyársról leszedett egy piros gumicukrot -, dehogyis. Habár megfordult a fejemben… de nem. Te azért nagyon véded a lányt – tette hozzá. – Nagyon szeretheted.
Light lassan válaszolt.
- Igen, szeretem. – Ryuuzaki komolyan a fiú szemébe nézett, mintha csak azt akarná kifürkészni, igazat mond-e. Mint mindig. – Csak nem féltékeny vagy? Tetszik Misa? – Light váratlanul felnevetett, ahogy oldani igyekezett a hangulatot. A másik fiú azonban az előbbi kijelentésre villámgyorsan Light felé fordult, és meredten bámult rá.
- Nem csúnya lány…
- Nem csúnya? Hát nem sok fiú mondaná ezt rá – mosolygott Light. – Persze, te eddig sem tűntél valami… társasági lénynek.
Light Ryuuzakira nézett, aki szokásos görnyedt testtartásában, a térdét maga elé húzva gubbasztott a kanapén, és a tekintete elsötétült.
- Csak az nem fér a fejembe – kezdte Ryuuzaki kínos lassúsággal -, hogy miért pont én lennék féltékeny rád, Misa miatt? És miért nem fordítva?
Light őszintén meghökkent; erre nem számított. Csak bámult a másik fiúra, aki most éppen az asztalon lévő tábla csokival szemezett, de egyébként szeme se rebbent. Amikor Light felfogta az imént hallottak tartalmát, elmosolyodott, majd még Ryuuzaki előtt lecsapott a tábla csokira.
- Ez az enyém. Ha megkérdezel, adtam volna – villant meg a szeme, de valahogy nem úgy, ahogyan eddig. A szeméből Light nem nyugodt, józan észt olvasott ki, hanem nyugtalanságot, bizonytalanságot; ami egyáltalán nem volt jellemző Ryuuzakira.
- Ne haragudj, Ryuuzaki. Csak ott hevert, és egyszerűen úgy éreztem.. el kell vennem – sóhajtotta, majd az édesség felét letörve a másik fiúnak nyújtotta, aki egy hirtelen mozdulattal elvette tőle. – De térjünk csak vissza az eredeti témára. Jól hallottam, azt mondtad az előbb, hogy féltékeny vagy Misára… miattam? És nem fordítva? – Harapott egyet.
- Én csak azt mondtam… mi lenne, ha!? Ebből te máris elhamarkodott következtetést vontál le. Nem vagyok féltékeny a barátnődre.
- Lehetséges lenne – vigyorodott el Light -, hogy a nagy L, a mesternyomozó zseni elszólja magát?
- Nem szóltam el magam. Azt hittem… azt hittem, tudod – Ryuuzaki hangja a végére nagyon rekedt volt. Light gondolta, hogy a torka és a szája teljesen kiszáradt, habár kívülről semmi változás nem látszott.
„Most már tudod, hogy szeretlek. Mégis, mi fog ezentúl változni? Semmi az égvilágon. Téged ez nem fog érdekelni. Nem is érdekelhet, mert ez az érzés egyébként is természetellenes. Csak ha már itt van, fáj nekem. De te attól még bánthatsz, sértegethetsz, belém rúghatsz, ahogy csak akarsz. Irigyellek, neked nem okoz fájdalmat… bárcsak te szenvednél inkább! És ráadásul hab a tortán, hogy…. nem is. Ez az egész lényege. Ha te vagy Kira, ha nem te vagy, én ugyanúgy érzek. Nem akarom, nem akarom, és mégis. Úgy gyűlöllek ezért, amennyire még embert nem gyűlöltem.”
Light azért még mindig vigyorgott. „Úgy látszik, neki is vannak érzései. De hogy pont felém?! Ezt álmomban sem gondoltam volna. Ezt a lehetőséget nem szabad veszni hagyni. ”
- Vigyázz, L. És ha én vagyok Kira? – a vigyora villámgyorsan alakult át egy csínytevő gyerek mosolyává.
- Azt mondtad, nem te vagy – pillantott fel rá, látszólag újra a régi énje volt. Kissé elmosolyodott.”Ha tudnád, ez a kis mosoly mennyi erőfeszítésembe kerül, te szemét gyilkos!”
- De attól még könnyen lehet, hogy én vagyok. Csak képzeld el – nevetett fel harsányan -, mit szólnának az emberek! Micsoda szalagcím: „L, a mesternyomozó beleszeretett Kirába, a sorozatgyilkosba, akit mindezidáig üldözött.” A tévében pedig garantált nézettség. Ha én vagyok Kira, akkor vesztettél, te nagy zseni.
Ryuuzaki néhány pillanatig Light szemébe bámult.
- Menj te a fenébe, Yagami Light! – suttogta, de Light nagyon jól hallotta. – Azt hiszed, isten vagy, pedig csak egy szerencsétlen, megtévelyedett ember, aki nem tud határt szabni az értelmes és az értelmetlen között. – A pupillái nagyra nőttek közben, és a végére még halkan, komolyan hozzátette. – És ha valóban te lennél az… akkor elismerem, hogy vesztettem. De nem érdekel. Sőt, az sem, hogy most nevetsz rajtam. Nem érdekel.
Light közelebb kúszott a kanapén a fiúhoz, majd egyre közelebb húzódott hozzá; arcaikat most már csak alig néhány centiméter választotta el egymástól. Egyre csak ez zakatolt benne: azt hiszed, isten vagy… isten vagy…
- Miért nevetnék? Te mesteri elme vagy, de az eszedbe sem jutott, hogy én is hasonlóan érzek. Szeretlek, Ryuuzaki – suttogta lágyan. „ Azt akarom, hogy szenvedj. Én is szenvedek, ha gyilkosnak neveznek, mert sosem voltam az! Megváltom a világot, megszabadítom az olyanoktól, mint te, és az úgynevezett igazságszolgáltatók. Talán egyszer majd az összes ember ellenem fordul, ezt nem tudhatom. Ez végül is a messiások sorsa… de én sosem leszek gyilkos. Én magam vagyok az igazság, és ennek megfelelően csak igazságot tudok tenni, ölni azt nem. De az emberek, főleg azok, akik magukat hiszik igazságosztónak, sosem látják be, ha valaki jobb náluk, ha valaki erre született. Ha valakit erre teremtettek… az sosem tagadhatja meg magát és isteni mivoltát, egyszerűen nem képes rá. L, ha tudnád, mire vagyok képes… lenne ember, akit ne csábítana el ilyen hatalom, ami a halállistával a kezembe került? De én nem pocsékolom el ezt a hatalmat. Én jóra használom, arra, amiért teremtetett és amiért teremtettem én magam is. Életeket veszek el, és ezzel életeket mentek meg. Így igazi, valódi Isten leszek, de én magam teremtem meg az ehhez szükséges feltételeket; mert egyben Messiás is leszek, megtisztítom a Földet, majd a magam által megtisztított Föld Istene leszek. És élni, ítélni fogok, mert erre teremtettem. ”
Ryuuzaki lassan megrázta a fejét. „Sosem értheted meg, mit érzek. Nem tudsz felhasználni sosem, én foglak téged kihasználni. Én nem akarom, de te erre kényszerítesz; ez az érzés sem kell, sosem tudnád értékelni. Hát legyen, én ezt is el tudom fogadni; lásd, kivel van dolgod….”
- Az biztos, hogy nagyon jól tudod a magad javára fordítani a helyzetet. Kihasználni egy feléd gyengéd érzéseket tápláló fiút és az érzéseit… briliáns. Ha nem én lennék az áldozatod, még meg is dicsérnélek. Viszont – villant meg a szeme -, azt ugye tudod, hogy ha valóban te vagy Kira, akkor te is vesztettél?
Ryuuzaki hagyta, hogy Light átkarolja. Lassan közelebb hajolt hozzá, majd ajkát lágyan a fiúéhoz érintette. Ryuuzaki sóhajtott egy nagyot, majd némán ült, mozdulatlanul. A fiú csókja, és minden egyes érintése úgy hatott rá, mint az áramütés, de mégis, csábította, ösztökélte, hogy viszonozza, hogy visszacsókoljon. Ám tudta, a tét hatalmas. „Élvezed ezt, tudom… hát csak használj ki, nyugodtan, tessék… itt vagyok…hagyom magam. De belőlem te nem űzöl csúfot, Yagami Light. Nem, az még nem most lesz… pedig hogy sajnállak. Most is csak az jár a fejedben, hogy tudnád kihasználni a szerelmem. Hogy gyűlöllek ezért! Hogy gyűlöltelek, amikor megsejtettem, hogy te vagy Kira! Most pedig már biztos vagyok benne. Elárultad magad ezzel a csókkal, te nagy messiás. A te időd jár le hamarosan, nem az enyém, bármekkora fájdalmat okozol ezzel nekem. Gyűlöllek, azért, mert elárultad magad. Azt hiszed, engem csapsz be, de eközben saját magadat… Bárcsak ne tetted volna! Ha még hihetném, hogy csak egy cseppnyi megmaradt az emberségedből… hát milyen messiás vagy te!?”
Amikor Light néhány centiméternyit elhúzódott, Ryuuzaki egyszerre kábult és tiszta tekintettel meredt rá. Tekintete mintha nagyon messziről, őrült távolságból meredne rá, hihetetlen, de igaz váddal.
- Csókkal árulod el az emberfiát? – sóhajtotta. A nyelve remegett, és félt, hogy nem bírja végigmondani a mondatot. Light egy pillanatig értetlenséggel meredt rá, ám aztán a semmibe révedt. „Saját magad, Yagami Light, saját magadat árultad el!”– visszhangzott a fejében. De már nem lehetett mit tenni. Nem mozdult, csak nézett bele, Ryuuzaki hatalmas, mély szemeibe. Nem érezte szükségét annak, hogy bármit is tegyen, vagy mondjon.
- Te gyilkos-messiás – súgta Ryuzaki kéjesen, az ajkai remegtek az elfojtott érzelmektől és tettektől. – Élvezed, ha fájdalmat okozol az embereknek? Élvezed, ugye?!
- Fájdalmat? – Light hangja rekedt volt, majd Ryuzaki fülébe suttogott. – Azt hittem, gyönyört…
Ryuuzaki, miközben Light az ajkaival elért a nyakához, szélesen elmosolyodott; örömmel és fájdalommal, utálattal és imádattal, józan ésszel és iróniával… ő sem tudta már, melyiket érzi, vagy nem érzi. Olyan bonyolult dolog volt ez, sosem értette teljesen, és sejtette, hogy soha nem is fogja. Ami vele történt, az egy hatalmas csoda volt, tudta, de azt is, hogy ezt a csodát csak kívülről csodálhatja. Ami a csoda lényege, értelme, sosem tapasztalhatja meg, nem érezheti, nem élheti át, nem mesélhet róla senkinek, önmagában fogja hordozni amíg csak él. És hiába tépi majd a lelkét, marcangolja, s kérdőre vonja magát az elfojtott gyönyör és érzelmek miatt, nem tehet mást, mint tűrni, tűrni, csak tűrni.
Sohasem szeretett senkit, senki sem volt a barátja. Amióta az eszét tudta, magányos volt… nem is kívánt ezen változtatni, amíg meg nem ismerte Lightot és belé nem szeretett. De egyben nem csak szerette, hanem eszeveszetten, szenvedélyesen gyűlölte is, és megvetette, mert tudta, végig tudta, hogy ő Kira. De ezt magának sem ismerte be, nem akarta. Ám ez a csók, az embereket megváltó Messiás csókja ráébresztette, hogy milyen szánalmas, elesett, és mennyire függ egy olyan embertől, akit a szíve legmélyéről gyűlöl.
De végül is mégis mosolygott. Mosolygott, mert győzött. Győzött, de közben persze fájt, piszkosul fájt, a lelke égett a kíntól. Felsikoltott volna, a gyönyörtől és a gyűlölettől eltelítve, de hang nem jött ki a torkán… csak ült, hagyta, hogy az a másik, az ő, az emberiség Messiása, szorítsa, ölelje és csókolja, ezzel az élete és elméje határait feszegetve.
Ez az ember – vagy saját véleménye szerint isten – viszont nem vette észre, mit akart Ryuuzaki azzal, hogy saját magát ostorozta.
- Átkozott… átkozott – lihegte Ryuuzaki, majd amikor elérte, hogy Light ránézzen, szenvedélyesen, rekedt hanggal folytatta; a hangja még az előbbi lázban égett, abban a lángban, amit a végső halálig akart hajszolni, a végkimerülésig, de tudta… már tudta…- Elárultad magadat, Kirám… Messiásom… ha azt hiszed, túljárhatsz az eszemen… én nem vagyok isten – rázta meg a fejét. – Nem, az nem vagyok. De azt tudom, hogy most véged van. Te Kira, te… saját magad Júdása lettél…
Light az utolsó mondat után elvette a fiú derekáról a karját. És rájött… az arca égett a gyalázattól, a megaláztatástól, attól, hogy ennyire ostoba és elővigyázatlan volt, amikor az előbb magához szorította, csókolta… akkor nem a saját maga kedvére tett, nem magának segített ezzel. „A saját hibámból, most már L már tökéletesen biztos abban, hogy én vagyok Kira.” Ami az előbb tökéletes tervnek tűnt, az most totális csődnek látszott. „Nem képes bizonyítani ugyan, de ő már tudja…” Igen, ki akarta használni a maga céljaira L-t, pedig tisztában volt azzal, hogy őt sem ejtették a fejére. "Akkor meg, miért? Miért estem neki csak úgy? Mert jól esett?”
Light a kanapé másik végébe húzódott. Ám a csók még nem engedte; még izzott tőle a teste, nem akarta elfogadni, hogy vége ennek a pillanatnak. Egy gyilkos-csók. Akárhogy is nézte, akarta Ryuuzakit. Ám mersz nem párosult ehhez az akarathoz. „Ha úgy alakulna, hogy előbb szerezne bizonyítékot ellenem, vagy épp onnan szerezne, mert velem van… kíméletlenül összetörne. Börtönbe küldene az első adandó alkalommal… nem, ezt néhány kellemes percért nem kockáztathatom meg. Ennyire azért még nem hülyített meg.”
Ryuuzaki érdeklődve, mi több, szánakozva meredt Lightra. „Szegény bolond… szegény Kira. Most először sajnálom. Azt hiszi… azt hiszi, ha alkalmam adódna, bántanám. Mennyire nem ismer még engem! Szörnyű ez az elfogultság… nem vagyok abban biztos, hogy le tudnám leplezni. De ő már tudja, hogy tudom… most mit tegyek?! Megoldás lehetne, hogy minden úgy lesz, mintha ez az este nem történt volna meg? Tudnék úgy viszonyulni hozzá? Akárhogy is, meg fogom próbálni.”
Közben Light úgy-ahogy magához tért. Ahol ült, hátulról érezte a hűs, éjszakai levegőt. A fiú hátranézett; az eső elállt. Light teste is lehűlt, nem lángolt már sem az indulattól, sem az érzésektől, és úgy érezte, a hangja is rendbe jött annyira, hogy szólni tudjon. Eszébe jutott L korábbi mondata… ha valóban te vagy Kira, akkor te is vesztettél…
- Ha én lennék Kira - Light erősen hangsúlyozta a lennék szót, de közben - erőltetetten – vigyorgott. Ryuuzaki nem értette, miért tagadja még mindig, de akkor hirtelen a fejébe villant: Ez az este nem történt meg! Nem történt meg! -, akkor valóban, vesztettem volna. Így te lennél a legnagyobb ellenségem. De mint mondtam… nem vagyok Kira, és mi továbbra is barátok maradhatunk.
Amikor L látta, hogy Light ördögien elmosolyodik, ő is megeresztett egy őszinte félmosolyt.
- Hát persze, hogy nem vagy.
Light ezután fogta magát, és mint aki jól végezte dolgát, a kabáttartóhoz sétált; levette a sajátját, majd egy biccentéssel elköszönt Ryuuzakitól. Amint kilépett az ajtón, L halkan még ezt suttogta:
- Viszlát, én messiásom. Tegyél hát kedved szerint igazságot, de ne feledd, hogy közben én, személyesen ácsolom a keresztfádat.
Yagami Light, Yagami rendőrfőnök fia csendesen üldögélt a sarokkanapén és bámult ki, az esőbe. Agyában ezernyi- és ezernyi gondolat cikázott át, aminek megfelelő háttérzajt adott az odakint tomboló vihar. Alig néhány méterre tőle, a szokásos testtartásában, mézes teát kortyolgatva ott gubbasztott a nyomozás főnöke, L, más néven Ryuuzaki. Az arca, mint általában, nem tükrözött túl sok érzelmet; ugyanúgy hallgatott, mint a másik fiú.
Light nagyon elmerült, és hirtelen arra eszmélt, hogy egy hatalmas csattanás közben – mintha az ég szakadt volna le – minden fény kialszik, a szobában pedig vaksötét lesz. Csodálkozva nézett körül, ám látni semmit sem látott, csak a nyomozók csalódott és meglepett sóhajait.
- Mi? Mi történt?
- Elment az áram.
- De hát szükségünk van a gépekre!
- Nyugodjanak meg – hallotta Light az apja hangját. – Ez csak egy apró áramszünet.
- Apró? De hát maga is hallotta azt a hatalmas csattanást! Talán belecsapott a villám… - A vékony, fiatal hang csakis Matsudától származhatott.
- Az mindegy. Akármi is történt, így nem dolgozhatunk – fejezte be Yagami rendőrfőnök. Bár Light nem látta, de odaképzelte, ahogy apja a csípőjére teszi a kezét; ahogy azokban a pillanataiban szokta, amikor nem tud mit tenni.
- Igaza van – szólalt meg váratlan hirtelenséggel L, majd Light hallotta, hogy a másik fiú lekászálódik a díványról, és megy valamerre. Néhány perc múlva L egy nagyobb gyertyát szedett elő – Light csodálkozott, hogy hogy lát ebben a sötétben -, és fény gyulladt. A gyertya lángja Ryuzaki álla alatt volt, és kísérteties fénybe vonta az egész szobát, de főleg őt magát. – Különben is, a munkaidő már rég lejárt. Pihenjenek kicsit, menjenek haza. Jót tesz majd – mondta.
A többiek egy pillanatra elgondolkodtak, majd, amikor belátták, hogy nincs mit tenni - valószínűleg még egy jó ideig nem lesz áram a szűnni nem akaró vihar miatt, és csak nem kuksolhatnak ott egyetlen gyertya fényében -, összeszedték a holmijaikat és negyed órán belül már majdnem mind elmentek.
- Menjünk, Light – szólt rá a fiára a rendőrfőnök.
- Várjanak csak. – Light meghökkenve nézett az eddig csendben lévő Ryuuzakira. Vajon mit akarhat még!?
- Szeretném megnézni, hogy csak ebben a szobában ment-e ki az áram, vagy az egész hotelben. Ráadásul talán nem is egyszerű áramszünet. Light biztosan jobban ért a modern eszközökhöz, mint én, és talán meg tudja mondani, hogy van-e baja a gépeknek. – Light fürkészően nézte a fiút; rögtön tudta, mit akar. „Egy kis beszélgetés, mi? Vagy inkább vallatás, hogy én vagyok-e Kira. Vigyázz csak, L… nem eszik olyan forrón a kását. Bizonyítani nem tudsz semmit.”
- Szóval jobb lenne, ha Light maradna – bólintott a rendőrfőnök. – Rendben, végül is maradhatsz. De amint végzel, gyere haza.
- Ugyan, apa – mosolygott Light. – A vihar nem áll el egyhamar, és ilyen időben nem valami kellemes odakint mászkálni. Nem lenne jobb, ha itt maradnék estére? Majd alszok a kanapén. Amint eláll a vihar, hazamegyek.
- Hmm… rendben, ahogy gondolod – adta meg magát a férfi, miközben felkapta a kabátját. - Elköszönt, majd kisietett az ajtón.
Light még mindig mosolygott, ahogy Ryuuzakira nézett. Abban nem kételkedett, hogy állni tudja a sarat L-el szemben, hisz a fiúnak nincs bizonyítéka arra, hogy ő Kira. De azért úgy döntött, fő az óvatosság, és vigyáz arra, mit mond.
Miután a rendőrfőnök elment, Light Ryuuzaki szemébe nézett.
- Nos – szólalt meg Ryuuzaki. – Jobb, ha adunk a látszatra. – Light megértette a célzást, és kiment a szobából, hogy ellenőrizze, máshol is kiment-e az áram. Miután meggyőződött róla, hogy az egész hotelben áramszünet van, nyugodtan visszasétált Ryuzaki szobájába. A gépeket is megnézte, de nagyon úgy tűnt, csak a biztosíték ment ki, a gépek nem mentek tönkre. Így hát Light leült a Ryuuzaki melletti kanapéra, és nézett maga elé. Várta, hogy a másik fiú majd vallatja, kérdéseket tett fel, de az meg sem szólalt, csak előhúzott egy nyalókát és azzal elszórakozott egy darabig. A csönd már-már kínos volt. „Lehet, hogy nem is próbára akar tenni, hanem az őrületbe kergetni, hogy aztán mindent bevalljak.” – gondolta Light egykedvűen. Végül, hogy oldja a hangulatot, ő maga kezdett volna beszélgetésbe, ám ezzel egyidőben Ryuuzaki is megszólalt.
- Azt hiszem…
- Ideges vagy? – Ryuuzaki, szájában a nyalókával elég ügyetlenül beszélt. Hatalmas fekete szemeit mintegy vallató tekintettel, a fiúra szegezte; aki rögtön észrevette, hogy ezzel a nyalókával és a komoly szemkontaktussal hihetetlenül groteszk benyomást kelt. A másik viszont nem mozdult, nem törődött azzal, hogy Light kínosan érzi magát, bámulta tovább.„Nagyon feszült vagy… túlságosan is látni rajtad. De semmi baj, ma este mindent kiderítek, és ez az áramszünet éppen kapóra jött. Ha bizonyítékot nem is szerzek, de ma végképp ki fogom deríteni – legalább magamnak -, hogy Light Kira-e. Igen, nem fogok többé kételkedni, most kiderítem.”
Light először nem reagált a kérdésre. „Bármilyen okos is vagy, nem fogok semmi olyan mondani, ami árulkodó lenne rám nézve. Nem, L - ha csakugyan te vagy az -, te sosem fogsz bizonyságot szerezni arról, hogy én vagyok Kira… csak nem szabad ennyire feszültnek látszanom. Különben meg, senki más nem gyanakszik rám, csak ő. Az emberek pedig nem hinném, hogy hitelt adnának Ryuuzakinak, ha nem fedi fel magát nyilvánosan. Így is azt hiszik, hogy L buta és nem tudja leleplezni Kirát. Hát, gondoskodom arról, hogy ez így is legyen…”
- Idegesnek látszom? – felelte Light semleges hangon. – Talán csak a vihar teszi. Gyűlölöm a vihart. Ráadásul nem tudom, mikor mehetek haza…
- Ó, csak nem félsz tőlem, Light-kun? – Ryuuzaki, most először elmosolyodott.
- Dehogyis – hárított Light.
- Akkor van valami baj? Éhes vagy esetleg? Hívhatom a szobaszervizt…
- Nem köszönöm, nem vagyok éhes.
- Hát akkor… ha már együtt vagyunk… beszélgethetnénk. – „Na persze, „ha már együtt vagyunk”… végig erre ment ki a játék, amióta csak bevontál a nyomozásba.” Light koncentrálni próbált.
- Felőlem – vonta meg a vállát látszólag közömbösen. – De miről?
„Zseniális színész vagy te, Kira. Már ha valóban Kira vagy…”- gondolta Ryuuzaki.
- Hát… ne érts félre, de… szeretném megtudni, mit gondolsz Kiráról. A módszereiről, meg úgy általában.
- Rendben, de én is kíváncsi lennék, te mit gondolsz. Akkor legyél te az első. – Light összehúzta a szemöldökét. „Rajta, kezdd te… aztán majd kitalálom, mit mondok, miután válaszolt.”
- Nem, nem, kezdd csak te. Ennyire nem akarsz válaszolni? Még a végén azt fogom hinni, hogy te szimpatizálsz Kira cselekedeteivel. – Ryuuzaki érdeklődően vizslatta Lightot. Megeresztett egy halvány mosolyt is, ám a fiú arca semmit sem árult el.
„Vigyázz magadra, Light-Kira. Nem hiába vagyok a legjobb mesterdetektív a világon. Rögtön megéreztem, milyen különleges vagy… hogy mennyiben hasonlítasz és mennyiben különbözöl tőlem… az egyetlen potenciális gyanúsított te vagy. Tehát ebből vagy az a következtetés jön le, hogy pocsék színész vagy, vagy az, hogy nekem vannak átlagon felüli képességeim. Az utóbbi a legvalószínűbb.”
Light néhány pillanatig hallgatott. „Ha most azt mondom, hogy igen, akkor rögtön megugrik annak az esélye, hogy én vagyok Kira. De persze meglehet, hogy éppen erre nem gyanakszik. Ha én lennék Kira – márpedig én vagyok -, akkor azt kellene mondanom, hogy nem értek egyet. Egy sorozatgyilkosnál ez lenne a természetes reakció, nehogy lebukjon. Viszont ha azt mondom, hogy igen, akkor meg az a gyanús. Akárhogy is… te sosem győzhetsz ellenem, L. Isten vagyok, és új Messiás egyben. Akármit teszel, önmagad alatt fűrészeled a fát. Engem nem lehet legyőzni.”
- Azt nem mondtam, hogy nem akarok válaszolni – emelte fel a fejét dacosan. - Nos, ami engem illet… nem ítélem el teljesen. Valahol igaza van. Te nem így gondolod?
Ryuuzaki kifejezéstelen arccal hátradőlt, és a fiúra bámult.”Bármelyik ember válaszolhatná ezt, főleg, mert Kira népszerű a fiatalok körében. Így egyre csökken annak az esélye, hogy Light lenne az. Viszont ha más szemszögből nézzük… Light az előbb elgondolkodott. Vajon ő Kira, és azon gondolkodott, mit mondjon, hogy ne legyen gyanús? Ezzel viszont pont az ellenkezőjét érte el, mert egy agyafúrt sorozatgyilkos is ezt mondaná, ha egy kicsit is elgondolkozik.”
- Miért szimpatizálnék egy sorozatgyilkossal? Akárkiket gyilkol is, gyilkos marad. Méghozzá a legrosszabb gyilkos – Ryuuzaki úgy nézett Lightra, mintha azt várná, hogy az felugrik a helyéről, és mindent bevall: Én vagyok Kira, tartóztass le!. De a fiú meg sem mozdult, bár pontosan tudta, mit akar tőle a másik. Csak magában mosolygott. „Tehát nemcsak gyanakszik, hanem kész következtetéseket von le. Talán már tudja is, hogy én vagyok Kira. De bizonyítani nem képes, és itt az egész megreked.”
- Nem én vagyok Kira – mondta a fiú meggyőzően, majd egy kissé balra billentette a fejét, úgy nézte, ahogy a mellette ülő fiú elveszi az asztalon lévő gumicukros zacskót és azt kibontva feláll, majd elsétál az íróasztalához, de közben még visszaszólt – bár Light nem láthatta – mosolyogva.
- Honnan tudod, hogy erre gondoltam?
- Úgy néztél rám, hogy egyértelmű volt. Különben is, már ezerszer átbeszéltük ezt, és ezerszer megkértelek, hogy ne gyanúsíts. – Light és Ryuuzaki komolyan egymás szemébe néztek; ám Ryuuzaki nem szólt semmit, így a másik fiú folytatta. – Én azt hittem, már tisztázódtam.
- Nagyjából igen – bólintott a fiú. – Épp ezért gyanakszom.
Light meghökkent. „Ez vagy teljesen őrült… vagy egy zseni – talán ez utóbbi valószínűbb.” Figyelte, ahogy a Ryuuzaki kivesz az íróasztalából néhány fanyársat, majd azzal és a gumicukros zacskóval a helyére sétál. „Ráadásul vakmerő is… és ha nem én lennék Kira? Mindenesetre ha nagyon feltűnően megcáfolom ezt vagy dühös leszek - már megint - amiért engem gyanúsít - még mindig - , akkor az újra csak gyanús.” De inkább hangosan nem válaszolt, hanem egy teljesen új gondolatmenetet kezdett. – Rendben, tegyük fel ezredjére is, hogy én vagyok Kira.
Ryuuzaki meglepődött, de ezt nem mutatta ki. Kibontotta a gumicukrot.”És még csak nem is tiltakozik feltűnően…talán megunta, hogy mindig őt gyanúsítom. De egy normális embert még mindig bántaná, már csak a feltételezés is, nem igaz? Egy normális ember, ha nem is annyira dühösen – pedig a düh is jogos lenne egy olyan személytől, akit ártatlanul vádolnak meg -, de védekezni próbálna, amíg csak gyanúsítják. Persze az is lehet, hogy ez a fiú csak egyszerűen nyugodt természetű és én képzelek bele mindent. Talán három százalék az esélye annak, hogy ő Kira, de lehet annyi sincs.”
- Hogy gyilkolnék? – Light elmosolyodott. – Nincsen se fegyverem, se társaim, sőt még szabadidőm se nagyon. Hogy tudna egy egyetemista fiú ilyen sok embert meggyilkolni, ha ideje sincs rá?
- Azt még nem tudom – sandított Ryuuzaki Light felé, és a tekintete elsötétült, miközben az egyik kezében lévő gumicukros zacskóból kivett néhányat és belemártotta az asztalon lévő teáscsészéjébe. –, de ki fogom deríteni. Az biztos, hogy Kira nem közvetlenül öl, ezt te is tudod. – „Persze, ha te vagy Kira, akkor neked magyarázhatok…” – Nem kell ott lennie a cselekmény helyszínén.
- Tudom, csak nem értem. Azt még értem, hogy hogy jutottatok erre a feltételezésre, csak nem fogom fel, ennek mi értelme van. Egy gyilkos, aki a pusztán a személy arcával és nevével ölni tud? Azért szerintem ez elég szürreális. - Light a végén felnevetett, látszólag olyan őszintén és barátságosan, ahogy Ryuuzaki eddig még sosem hallotta. „Lehet, hogy igazat mond? Lehet, hogy tényleg nem ő Kira? Akkor talán…”, de a gondolatát nem tudta befejezni – talán nem is akarta -, csak sóhajtott egyet, és amíg kiitta a teáját, néhány pillanatig csendben ült.
- Szerintem – szólalt meg -, Kira egy ideje nincs beszámítható állapotban.
Light nagyot nézett, és ezúttal nem is tettette meglepettségét.
- Ezt hogy érted?
- Nos… - s ezzel letette a teáscsészéjét -, amíg figyeltelek, rájöttem arra, hogy ő valószínűleg élvezetét leli a gyilkolásban.
- Amíg engem figyeltél? – kiáltott fel Light.
Ryuuzaki megpróbált ártatlan arcot vágni.
- Ne haragudj, de amíg figyeltelek – azt hittem, ez természetes -, úgy kezeltelek, mintha te lennél Kira, és nem csak gyanúsított. Így sokkal könnyebb volt… de a lényeg az, hogy miközben rád figyeltem, rájöttem, hogy az elméletem helyes…
- Milyen elméleted? – Light már kezdett nagyon türelmetlen lenni. Késő volt, az agya sem fogott már annyira, ráadásul L kész rébuszokban beszélt. Ryuuzaki erre a reakcióra csak még jobban elmosolyodott. „A francba is, ne vigyorogj már! Annyira idegesítő, és teljesen elvonja a figyelmem…” Amíg ezt gondolta, a fiú összehúzta a szemét. „Még ha meg is kell ölnöm… kár ezért a szép mosolyért.”
- Tehát… Kira egy ember – kezdett bele Ryuuzaki, hatalmas szemeit Lightra emelve. – Akármennyire okos, akármennyire elvetemült gyilkos, akkor is csak egy ember, aki hibázik. Csak sajnos az az érzésem, hogy többet képzel magáról – sóhajtotta. – Sőt, mi több meg vagyok arról győződve, hogy messiásnak hiszi magát, vagy legalábbis valami hasonlónak.
Light belül meglepődött a fiú bátor feltételezésein, de inkább csak felnevetett.
- Messiásnak? Hát én ezt nem hiszem.
- Miért? – kérdezte, látszólag őszinte csodálkozással.
- Új messiás. – És újra csak nevetett; Ryuuzaki mozdulni sem bírt. „Nocsak, Yagami Light, saját magadat neveted ki? Vagy ezáltal engem? Azt hiszed, nem érhetek a nyomodba… ha tudnád, hogy mennyire gyűlöllek…” – A régi sem kellett senkinek. Már miért akarna Kira az lenni?
- Nem akar az lenni. Az ő véleménye szerint már az. Aki megszabadítja az emberiséget a gonosztól, aki igazságot tesz…. valami ilyesmi a messiás fogalma is. De – villant meg a szeme -, azt hiszed, az embereknek nincs szükségük megmentőre? Csak nézz szét magad körül, a családodban, az egyetemen, bárhol. Az emberek szeretik Kirát… az emberiség egy ilyen emberre vár évezredek óta. A régi messiás azért nem kellett senkinek, mert nem folyamodott erőszakos módszerekhez, az új pedig pont azért fog elbukni előbb-utóbb, mert kíméletlenül gyilkol. Az embereknek semmi sem jó, és aki ezt nem tudja, az csakis egy nyeletlen két éves lehet. Kira azt hiszi, ő megítélheti az embereket egy-egy tett alapján… ez súlyos tévedés. De persze ezt akárhogy mondanám neki, sosem tudná ésszel felfogni; megérteni, hogy egy beteg ember agyával gondolkodik.
Light figyelmesen hallgatta a másikat. „Nem, attól tartok, te vagy az, aki nem érti. Te nem tudhatod, ide a négy fal közé zárva éjjel-nappal, hogy az emberek mit gondolnak, vagy mit tesznek. Azok a régi idők elmúltak, az embereknek új eszme kell, hit abban, hogy a gonoszok megkapják a büntetésüket. Én más eszközökkel dolgozom, igaz, de ennek legalább lesz eredménye. Sajnos áldozatok és erőszak nélkül nem lehet békét és igazságot elérni. De abban, hogy az embereknek szükségük van egy istenre, egy messiásra, igen, igazad van. Erre várnak és én teljesítem a vágyukat. Itt az ideje annak, hogy a világ megváltozzon…”
- De – hangsúlyozta Ryuuzaki -, de… az embereknek nem kell olyan isten, aki ártatlanokat öl. Ezt nem érti meg Kira. És azt sem, hogy az igazságot nem neki kell meghoznia. És ha engem kérdezel; ha valaha elkapjuk Kirát, nem börtönbe kellene zárni, inkább bolondokházába. Oda való.
Lightban csak úgy forrt az indulat. „Mit képzel ez magáról? Nem vagyok bolond, sőt, jobban eszemnél vagyok, mint bárki a világon! Senki sem tesz semmit az igazság szolgálatára, és még én vagyok az elmebeteg!?” Amint sikerült egy kicsit lenyugodnia, sóhajtott egy nagyot, majd - hihetetlen lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot - nyugodt hangon folytatta:
- Igen, végül is igazad van. Kira nem csak gonosztevőket gyilkolt eddig. Ott vannak például az FBI ügynökök, akik semmit sem vétettek.
- Azt leszámítva, hogy a lehetséges gyanúsítottakat követték, akik között tehát minden bizonnyal maga Kira is megtalálható, ha már mind meghaltak. De természetesen ez már nem aktuális.
- Őszintén remélem, hogy végre elkaphatjuk. – Light hirtelen mozdulattal az órájára nézett, majd türelmetlenül nézte annak mutatóit.
- Mi az? – kérdezte közömbösen Ryuuzaki, miközben az előbb kibontott gumicukrot, finoman összpontosítva a színekre, piros-fehéreket kezdett a nyársra pakolni, ilyen sorrendben. Azonban fél szemével a látszólag türelmetlen Lightot vizslatta. – Találkozód van vele, és nem jön a megbeszélt időpontban?
- Ez egy főhadiszállás – mosolygott Light. – Ha randevúzni akarnék vele, nem ide hívnám. És különben is; Misának semmi köze a nyomozáshoz. Persze, hacsak nem gyanúsítod második Kiraként, mert ha arra gondolsz, hogy én lehetek az első Kira, akkor valószínűleg arra következtetsz, ő a második – Light szeme egy pillanatra megvillant, de még kedvesen mosolygott.
- Ugyan – sandított felé Ryuuzaki, miközben a fanyársról leszedett egy piros gumicukrot -, dehogyis. Habár megfordult a fejemben… de nem. Te azért nagyon véded a lányt – tette hozzá. – Nagyon szeretheted.
Light lassan válaszolt.
- Igen, szeretem. – Ryuuzaki komolyan a fiú szemébe nézett, mintha csak azt akarná kifürkészni, igazat mond-e. Mint mindig. – Csak nem féltékeny vagy? Tetszik Misa? – Light váratlanul felnevetett, ahogy oldani igyekezett a hangulatot. A másik fiú azonban az előbbi kijelentésre villámgyorsan Light felé fordult, és meredten bámult rá.
- Nem csúnya lány…
- Nem csúnya? Hát nem sok fiú mondaná ezt rá – mosolygott Light. – Persze, te eddig sem tűntél valami… társasági lénynek.
Light Ryuuzakira nézett, aki szokásos görnyedt testtartásában, a térdét maga elé húzva gubbasztott a kanapén, és a tekintete elsötétült.
- Csak az nem fér a fejembe – kezdte Ryuuzaki kínos lassúsággal -, hogy miért pont én lennék féltékeny rád, Misa miatt? És miért nem fordítva?
Light őszintén meghökkent; erre nem számított. Csak bámult a másik fiúra, aki most éppen az asztalon lévő tábla csokival szemezett, de egyébként szeme se rebbent. Amikor Light felfogta az imént hallottak tartalmát, elmosolyodott, majd még Ryuuzaki előtt lecsapott a tábla csokira.
- Ez az enyém. Ha megkérdezel, adtam volna – villant meg a szeme, de valahogy nem úgy, ahogyan eddig. A szeméből Light nem nyugodt, józan észt olvasott ki, hanem nyugtalanságot, bizonytalanságot; ami egyáltalán nem volt jellemző Ryuuzakira.
- Ne haragudj, Ryuuzaki. Csak ott hevert, és egyszerűen úgy éreztem.. el kell vennem – sóhajtotta, majd az édesség felét letörve a másik fiúnak nyújtotta, aki egy hirtelen mozdulattal elvette tőle. – De térjünk csak vissza az eredeti témára. Jól hallottam, azt mondtad az előbb, hogy féltékeny vagy Misára… miattam? És nem fordítva? – Harapott egyet.
- Én csak azt mondtam… mi lenne, ha!? Ebből te máris elhamarkodott következtetést vontál le. Nem vagyok féltékeny a barátnődre.
- Lehetséges lenne – vigyorodott el Light -, hogy a nagy L, a mesternyomozó zseni elszólja magát?
- Nem szóltam el magam. Azt hittem… azt hittem, tudod – Ryuuzaki hangja a végére nagyon rekedt volt. Light gondolta, hogy a torka és a szája teljesen kiszáradt, habár kívülről semmi változás nem látszott.
„Most már tudod, hogy szeretlek. Mégis, mi fog ezentúl változni? Semmi az égvilágon. Téged ez nem fog érdekelni. Nem is érdekelhet, mert ez az érzés egyébként is természetellenes. Csak ha már itt van, fáj nekem. De te attól még bánthatsz, sértegethetsz, belém rúghatsz, ahogy csak akarsz. Irigyellek, neked nem okoz fájdalmat… bárcsak te szenvednél inkább! És ráadásul hab a tortán, hogy…. nem is. Ez az egész lényege. Ha te vagy Kira, ha nem te vagy, én ugyanúgy érzek. Nem akarom, nem akarom, és mégis. Úgy gyűlöllek ezért, amennyire még embert nem gyűlöltem.”
Light azért még mindig vigyorgott. „Úgy látszik, neki is vannak érzései. De hogy pont felém?! Ezt álmomban sem gondoltam volna. Ezt a lehetőséget nem szabad veszni hagyni. ”
- Vigyázz, L. És ha én vagyok Kira? – a vigyora villámgyorsan alakult át egy csínytevő gyerek mosolyává.
- Azt mondtad, nem te vagy – pillantott fel rá, látszólag újra a régi énje volt. Kissé elmosolyodott.”Ha tudnád, ez a kis mosoly mennyi erőfeszítésembe kerül, te szemét gyilkos!”
- De attól még könnyen lehet, hogy én vagyok. Csak képzeld el – nevetett fel harsányan -, mit szólnának az emberek! Micsoda szalagcím: „L, a mesternyomozó beleszeretett Kirába, a sorozatgyilkosba, akit mindezidáig üldözött.” A tévében pedig garantált nézettség. Ha én vagyok Kira, akkor vesztettél, te nagy zseni.
Ryuuzaki néhány pillanatig Light szemébe bámult.
- Menj te a fenébe, Yagami Light! – suttogta, de Light nagyon jól hallotta. – Azt hiszed, isten vagy, pedig csak egy szerencsétlen, megtévelyedett ember, aki nem tud határt szabni az értelmes és az értelmetlen között. – A pupillái nagyra nőttek közben, és a végére még halkan, komolyan hozzátette. – És ha valóban te lennél az… akkor elismerem, hogy vesztettem. De nem érdekel. Sőt, az sem, hogy most nevetsz rajtam. Nem érdekel.
Light közelebb kúszott a kanapén a fiúhoz, majd egyre közelebb húzódott hozzá; arcaikat most már csak alig néhány centiméter választotta el egymástól. Egyre csak ez zakatolt benne: azt hiszed, isten vagy… isten vagy…
- Miért nevetnék? Te mesteri elme vagy, de az eszedbe sem jutott, hogy én is hasonlóan érzek. Szeretlek, Ryuuzaki – suttogta lágyan. „ Azt akarom, hogy szenvedj. Én is szenvedek, ha gyilkosnak neveznek, mert sosem voltam az! Megváltom a világot, megszabadítom az olyanoktól, mint te, és az úgynevezett igazságszolgáltatók. Talán egyszer majd az összes ember ellenem fordul, ezt nem tudhatom. Ez végül is a messiások sorsa… de én sosem leszek gyilkos. Én magam vagyok az igazság, és ennek megfelelően csak igazságot tudok tenni, ölni azt nem. De az emberek, főleg azok, akik magukat hiszik igazságosztónak, sosem látják be, ha valaki jobb náluk, ha valaki erre született. Ha valakit erre teremtettek… az sosem tagadhatja meg magát és isteni mivoltát, egyszerűen nem képes rá. L, ha tudnád, mire vagyok képes… lenne ember, akit ne csábítana el ilyen hatalom, ami a halállistával a kezembe került? De én nem pocsékolom el ezt a hatalmat. Én jóra használom, arra, amiért teremtetett és amiért teremtettem én magam is. Életeket veszek el, és ezzel életeket mentek meg. Így igazi, valódi Isten leszek, de én magam teremtem meg az ehhez szükséges feltételeket; mert egyben Messiás is leszek, megtisztítom a Földet, majd a magam által megtisztított Föld Istene leszek. És élni, ítélni fogok, mert erre teremtettem. ”
Ryuuzaki lassan megrázta a fejét. „Sosem értheted meg, mit érzek. Nem tudsz felhasználni sosem, én foglak téged kihasználni. Én nem akarom, de te erre kényszerítesz; ez az érzés sem kell, sosem tudnád értékelni. Hát legyen, én ezt is el tudom fogadni; lásd, kivel van dolgod….”
- Az biztos, hogy nagyon jól tudod a magad javára fordítani a helyzetet. Kihasználni egy feléd gyengéd érzéseket tápláló fiút és az érzéseit… briliáns. Ha nem én lennék az áldozatod, még meg is dicsérnélek. Viszont – villant meg a szeme -, azt ugye tudod, hogy ha valóban te vagy Kira, akkor te is vesztettél?
Ryuuzaki hagyta, hogy Light átkarolja. Lassan közelebb hajolt hozzá, majd ajkát lágyan a fiúéhoz érintette. Ryuuzaki sóhajtott egy nagyot, majd némán ült, mozdulatlanul. A fiú csókja, és minden egyes érintése úgy hatott rá, mint az áramütés, de mégis, csábította, ösztökélte, hogy viszonozza, hogy visszacsókoljon. Ám tudta, a tét hatalmas. „Élvezed ezt, tudom… hát csak használj ki, nyugodtan, tessék… itt vagyok…hagyom magam. De belőlem te nem űzöl csúfot, Yagami Light. Nem, az még nem most lesz… pedig hogy sajnállak. Most is csak az jár a fejedben, hogy tudnád kihasználni a szerelmem. Hogy gyűlöllek ezért! Hogy gyűlöltelek, amikor megsejtettem, hogy te vagy Kira! Most pedig már biztos vagyok benne. Elárultad magad ezzel a csókkal, te nagy messiás. A te időd jár le hamarosan, nem az enyém, bármekkora fájdalmat okozol ezzel nekem. Gyűlöllek, azért, mert elárultad magad. Azt hiszed, engem csapsz be, de eközben saját magadat… Bárcsak ne tetted volna! Ha még hihetném, hogy csak egy cseppnyi megmaradt az emberségedből… hát milyen messiás vagy te!?”
Amikor Light néhány centiméternyit elhúzódott, Ryuuzaki egyszerre kábult és tiszta tekintettel meredt rá. Tekintete mintha nagyon messziről, őrült távolságból meredne rá, hihetetlen, de igaz váddal.
- Csókkal árulod el az emberfiát? – sóhajtotta. A nyelve remegett, és félt, hogy nem bírja végigmondani a mondatot. Light egy pillanatig értetlenséggel meredt rá, ám aztán a semmibe révedt. „Saját magad, Yagami Light, saját magadat árultad el!”– visszhangzott a fejében. De már nem lehetett mit tenni. Nem mozdult, csak nézett bele, Ryuuzaki hatalmas, mély szemeibe. Nem érezte szükségét annak, hogy bármit is tegyen, vagy mondjon.
- Te gyilkos-messiás – súgta Ryuzaki kéjesen, az ajkai remegtek az elfojtott érzelmektől és tettektől. – Élvezed, ha fájdalmat okozol az embereknek? Élvezed, ugye?!
- Fájdalmat? – Light hangja rekedt volt, majd Ryuzaki fülébe suttogott. – Azt hittem, gyönyört…
Ryuuzaki, miközben Light az ajkaival elért a nyakához, szélesen elmosolyodott; örömmel és fájdalommal, utálattal és imádattal, józan ésszel és iróniával… ő sem tudta már, melyiket érzi, vagy nem érzi. Olyan bonyolult dolog volt ez, sosem értette teljesen, és sejtette, hogy soha nem is fogja. Ami vele történt, az egy hatalmas csoda volt, tudta, de azt is, hogy ezt a csodát csak kívülről csodálhatja. Ami a csoda lényege, értelme, sosem tapasztalhatja meg, nem érezheti, nem élheti át, nem mesélhet róla senkinek, önmagában fogja hordozni amíg csak él. És hiába tépi majd a lelkét, marcangolja, s kérdőre vonja magát az elfojtott gyönyör és érzelmek miatt, nem tehet mást, mint tűrni, tűrni, csak tűrni.
Sohasem szeretett senkit, senki sem volt a barátja. Amióta az eszét tudta, magányos volt… nem is kívánt ezen változtatni, amíg meg nem ismerte Lightot és belé nem szeretett. De egyben nem csak szerette, hanem eszeveszetten, szenvedélyesen gyűlölte is, és megvetette, mert tudta, végig tudta, hogy ő Kira. De ezt magának sem ismerte be, nem akarta. Ám ez a csók, az embereket megváltó Messiás csókja ráébresztette, hogy milyen szánalmas, elesett, és mennyire függ egy olyan embertől, akit a szíve legmélyéről gyűlöl.
De végül is mégis mosolygott. Mosolygott, mert győzött. Győzött, de közben persze fájt, piszkosul fájt, a lelke égett a kíntól. Felsikoltott volna, a gyönyörtől és a gyűlölettől eltelítve, de hang nem jött ki a torkán… csak ült, hagyta, hogy az a másik, az ő, az emberiség Messiása, szorítsa, ölelje és csókolja, ezzel az élete és elméje határait feszegetve.
Ez az ember – vagy saját véleménye szerint isten – viszont nem vette észre, mit akart Ryuuzaki azzal, hogy saját magát ostorozta.
- Átkozott… átkozott – lihegte Ryuuzaki, majd amikor elérte, hogy Light ránézzen, szenvedélyesen, rekedt hanggal folytatta; a hangja még az előbbi lázban égett, abban a lángban, amit a végső halálig akart hajszolni, a végkimerülésig, de tudta… már tudta…- Elárultad magadat, Kirám… Messiásom… ha azt hiszed, túljárhatsz az eszemen… én nem vagyok isten – rázta meg a fejét. – Nem, az nem vagyok. De azt tudom, hogy most véged van. Te Kira, te… saját magad Júdása lettél…
Light az utolsó mondat után elvette a fiú derekáról a karját. És rájött… az arca égett a gyalázattól, a megaláztatástól, attól, hogy ennyire ostoba és elővigyázatlan volt, amikor az előbb magához szorította, csókolta… akkor nem a saját maga kedvére tett, nem magának segített ezzel. „A saját hibámból, most már L már tökéletesen biztos abban, hogy én vagyok Kira.” Ami az előbb tökéletes tervnek tűnt, az most totális csődnek látszott. „Nem képes bizonyítani ugyan, de ő már tudja…” Igen, ki akarta használni a maga céljaira L-t, pedig tisztában volt azzal, hogy őt sem ejtették a fejére. "Akkor meg, miért? Miért estem neki csak úgy? Mert jól esett?”
Light a kanapé másik végébe húzódott. Ám a csók még nem engedte; még izzott tőle a teste, nem akarta elfogadni, hogy vége ennek a pillanatnak. Egy gyilkos-csók. Akárhogy is nézte, akarta Ryuuzakit. Ám mersz nem párosult ehhez az akarathoz. „Ha úgy alakulna, hogy előbb szerezne bizonyítékot ellenem, vagy épp onnan szerezne, mert velem van… kíméletlenül összetörne. Börtönbe küldene az első adandó alkalommal… nem, ezt néhány kellemes percért nem kockáztathatom meg. Ennyire azért még nem hülyített meg.”
Ryuuzaki érdeklődve, mi több, szánakozva meredt Lightra. „Szegény bolond… szegény Kira. Most először sajnálom. Azt hiszi… azt hiszi, ha alkalmam adódna, bántanám. Mennyire nem ismer még engem! Szörnyű ez az elfogultság… nem vagyok abban biztos, hogy le tudnám leplezni. De ő már tudja, hogy tudom… most mit tegyek?! Megoldás lehetne, hogy minden úgy lesz, mintha ez az este nem történt volna meg? Tudnék úgy viszonyulni hozzá? Akárhogy is, meg fogom próbálni.”
Közben Light úgy-ahogy magához tért. Ahol ült, hátulról érezte a hűs, éjszakai levegőt. A fiú hátranézett; az eső elállt. Light teste is lehűlt, nem lángolt már sem az indulattól, sem az érzésektől, és úgy érezte, a hangja is rendbe jött annyira, hogy szólni tudjon. Eszébe jutott L korábbi mondata… ha valóban te vagy Kira, akkor te is vesztettél…
- Ha én lennék Kira - Light erősen hangsúlyozta a lennék szót, de közben - erőltetetten – vigyorgott. Ryuuzaki nem értette, miért tagadja még mindig, de akkor hirtelen a fejébe villant: Ez az este nem történt meg! Nem történt meg! -, akkor valóban, vesztettem volna. Így te lennél a legnagyobb ellenségem. De mint mondtam… nem vagyok Kira, és mi továbbra is barátok maradhatunk.
Amikor L látta, hogy Light ördögien elmosolyodik, ő is megeresztett egy őszinte félmosolyt.
- Hát persze, hogy nem vagy.
Light ezután fogta magát, és mint aki jól végezte dolgát, a kabáttartóhoz sétált; levette a sajátját, majd egy biccentéssel elköszönt Ryuuzakitól. Amint kilépett az ajtón, L halkan még ezt suttogta:
- Viszlát, én messiásom. Tegyél hát kedved szerint igazságot, de ne feledd, hogy közben én, személyesen ácsolom a keresztfádat.
Tudnod kell, hogy nagyon-nagyon imádom, és köszönök minden átmosolygott percet.
VálaszTörlés