Miből lesz a cserebogár?

Fandom: James Bond

Párosítás: 00Q, azaz Bond/Q
Korhatár: 16
Figyelmeztetés: pár perverz gondolat, slash
Tartalom: Az MI6 vezetősége úgy dönt, nem ártana egy kis vidámság a hírszerző szolgálat falai közé, ezért karácsonyi partit szerveznek az ügynököknek és a munkatársaknak; Bond azonban nem lelkesedik túlságosan az ötletért, már csak azért sem, mert az ünnepi puncs főzését rá és Q-ra bízták. Aztán persze ráébred, hogy ez a felállás nem is annyira borzasztó, mint azt elsőnek gondolta.

Más megjegyzés: Első James Bondos történetem, és még csak a Skyfall óta vagyok a fandomban, szóval ha valami logikai bukfenc vagy hibás megnevezés van benne, nyugodtan lehet jelentkezni vele. 

Bond ironikusan elmosolyodott.
- Nem. Ezt nem.
Moneypenny sóhajtott, és összenéztek Q-val. Őt a hír szintén meglepetésként érte, de mégsem izgatta fel magát; nyugodtan kortyolgatta a kávét a rénszarvas-mintájú bögréjéből, és magában jót mosolygott a 007-es reakcióján.
Bár az MI6-nél nem szokás a karácsonyi munkaszüneti nap – mert hát mégsem robbanhat fel az ország csak azért, hogy pár titkosügynök otthon lézenghessen -, ilyenkor mindig oldottabb a légkör a szokásosnál. Most is, pár mókás kedvű informatikus jóvoltából a folyosókra és különböző termekbe díszek voltak felaggatva, és Q dolgozósarkában még egy mini műfenyő is helyet kapott nem sokkal a hatalmas számítógép-monitor mellett. Mivel még új itt és ez volt az első karácsonya a munkahelyén, nagyon kedves gesztusnak gondolta, hogy így törődnek vele a munkatársai; nem úgy James Bond, aki ma reggel is tréfát űzött a mintás pulcsijából. Na nem mintha érdekelte volna, hiszen már csak két nap volt karácsonyig, és úgy gondolta, komoly pozíciója ellenére ennyit megengedhet magának.
Q visszatért a jelenbe, és nem tudott mit tenni, mégis kiült az a kis mosoly az arcára.
- Az új vezetőség?
- M szerint ráfér egy kis vidámság az MI6-re. Skyfall óta… - A nő hangja elcsuklott. – Nos, túl sok volt a gyászból.
- Úgy gondolja? – Q fejével a karácsonyi díszítésre bökött.
- Mi régiek tudjuk, hogy Ő mennyivel másabb volt. – Bond hirtelen szólalt meg, és az arca se rezzent. – Sosem kért volna ilyet tőlünk. Vagy legalább korábban szólt volna, hogy kitalálhassak valami kifogást.
- Csak pár adag puncsról van szó, Bond. Nem hal bele, és mások karácsonyát is szebbé teszi… még sincsen karácsonyi parti puncs nélkül. Egyébként elnézést, hogy későn szólok, de most derült ki ez az egész, alig pár napja, és M szeretné hagyománnyá tenni.
- Egyáltalán elárulná, hogy miért pont ránk gondoltak? – kérdezte a férfi mérgesen, majd Q-ra pillantott, hogy kifürkéssze, ő mit gondol erről. Ám az arcáról nem tudott semmit leolvasni.
- Nehogy azt higgye, volt más választásom – mentegetőzött Moneypenny. – A főnök utasított, hogy mindenkit osszak be valahova. Én Tannerrel és még hat emberrel a nagytermet díszítem majd, Mike informatikus csoportja hoz fenyőt, a vezetőség intézi a programokat és a zenét, mindenki más pedig valamilyen ételt vagy italt kap. Sokan leszünk, a részvétel pedig nem kötelező, de vegyék úgy, hogy jobban járnak, ha eljönnek.
Bond felhorkantott.
- Nonszensz. Sohasem csináltam még puncsot, és nem garantálom senki testi épségét.
- Épp ezért gondoltam arra, hogy a Q-ja nagy segítség lenne – nézett a nő jelentőségteljesen az említettre. – Úgy vettem észre, egész jól kijönnek egymással.
Q rámosolygott a férfira, majd Moneypennyre.
- Ha úgy vesszük. Egyébként én már készítettem puncsot, nem kell hozzá agysebészi diploma.
- Csodás! – csapta össze elégedetten a tenyerét a nő. – Akkor ketten biztosan elboldogulnak.  De megyek is, még rengeteg elintéznivalóm van ezzel kapcsolatban… és akkor holnapután este. Ne felejtsék a puncsot.
Bond várt, amíg a nő kiment, majd szúrósan Q-ra nézett.

- Ezt nem gondolta komolyan. Ugye?
- Nem vennék rá mérget – kortyolt bele a teájába Q. Az ügynököt hihetetlenül idegesítette ez a higgadtság, amivel a másik férfi kezelte a dolgot, de kínosan ügyelt rá, hogy ez a világért se látsszék meg merev arcán. Végül beletörődően sóhajtott.
- Akkor jöjjön el hozzám holnap, és legyünk túl rajta minél hamarabb.
Q felhúzta a szemöldökét.
- Mintha azt mondtam volna, tudok puncsot főzni.
- Igen?
- Azt hittem, egyértelmű, hogy az én konyhámban csináljuk. Megvan minden eszköz, csak a hozzávalókat kell beszerezni.
- Miért, mi a baj az én konyhámmal?
- Ha van akkora lábasa, amiben elfér egy nagy adag puncs, akkor semmi.
Bond nem szólalt meg egy darabig, majd Q egy mosolyt vett észre a szája szélén. Csodálkozott is rajta.
- Meggyőzött. Akkor holnap?

×××

Persze James már aznap este el is felejtkezett az egészről; vagy, legalábbis megpróbálta. Egy pohár whiskyvel a kezében azon gondolkodott, hogyan tudná mégis lefújni ezt a puncsfőzősdit Q-val, aztán később azt bohóckodást a nagyteremben, amihez sem kedve, sem energiája nem volt, és nem tartotta valószínűnek, hogy két nap alatt ez megváltozna. Bár igazából – akárhogy csűrte-csavarta a dolgot - Q ellen semmi kifogása nem volt, akármennyire is ezt a látszatot próbálta kelteni másokban, és magában a férfiban is. Végül is intelligens volt, tényleg értette a dolgát, és ez az, ami számít… a munkahelyen. De puncsot együtt főzni olyan, mintha már a legjobb cimborák lennének, és nem akart lealacsonyodni arra a szintre, ahogy a közönséges emberek ünneplik az ünnepeket. Az a sok dal, arany-piros szín és égő meg dísz, az ő ízlésének túl giccses volt, és soha nem is kért belőle. Pont elég volt annyi, amennyit az árvák közt kellett elszenvednie.
Erre az emlékre a férfi testén átfutott egy remegés. Felhajtotta a pohár tartalmát, majd elhatározta, hogy mindennek megpróbálja a jó oldalát nézni. Nem fogja magányosan tölteni a karácsonyt, emberek veszik majd körül, és… nagyjából ennyi. Meg persze holnap még vár rá egy kellemetlen puncsfőzés is, de legalább Q ott lesz – mindenesetre jobb, mint egyedül vesződni. Az apró vitáik – ő sem értette igazán, miért – mindig jobb kedvre derítették, még akkor is, ha egy életveszélyes helyzet kellős közepén volt. Néha még mosolygott is ezen, ha nem látta senki. Q fiatal volt, és sokkal derűsebben szemlélte az életet, mint Bond valaha is képes lett volna; talán épp ezért, megtanulta őt tisztelni, és becsülni a munkáját, akármennyire is kételkedett az elején.
Bond azon kapta magát, hogy megint mosolyog. A régi M halála után ritkán tette, mert a nő nagyon sokat jelentett neki, de lassan kezdte úgy érezni, régi főnöke – és legfőképpen Vesper – iránti gyásza már nem helyes, valahogy nem idevaló. Már túl régen történt minden, ő pedig nem tud úgy felejteni, mint egykor. Talán túlságosan is megöregedett.  

×××

-… ha elért a Brooklyn Roadra, forduljon balra, és máris meglátja a nagy, kék betűket.
Bond sohasem járt még errefelé, ezért telefonját szorosan a fülére szorítva igyekezett átvágni azoknak az embereknek a tömegén, akik a karácsonyi vásárlást nem siették el túlzottan, és mindenféle, kisebb-nagyobb csomagokkal megrakodva közlekedtek a főutcán. Késő délután volt; és bár a karácsonyi „ünnepség” – Bond nyelvének ezt kellemesebb volt kimondani, mint a partit – csak másnapra volt esedékes, a boltok akkor már nincsenek nyitva, ezért Q még munka alatt szólt neki, hogy nem ártana, ha még ma lerendeznék a hozzávalók beszerzését.
Ahogy a férfi befordult balra, máris meglátta Q-t a szupermarket előtt álldogálni, vastag, karácsonyi sálban, ami szinte a fél arcát eltakarta, és szűk szövetkabátban. Szokásos régimódi szemüvege mögül látszólag érdektelenül kereste az ügynököt a tömegben, de mikor végre meglátta, elmosolyodott.

- Q – köszöntötte őt Bond, majd kezet fogtak.
A férfi – vagyis inkább fiú, ahogy Bond elnézte -, mintha kicsit pirosabb lett volna a szokásosnál, de lehet, hogy csak a hideg tette. Most tűnt fel neki először, hogy Q öltözködési stílusa a legújabb trendet követi; szűk ingek, nadrágok és persze sálak, amik tökéletesen passzolnak feminin alkatára. Bár James sokáig nem igazán értette, miért tetszik ez a gyengébbik nemnek manapság, végül rájött a nyitjára: Q a maga – látszólag hatalmas – egójával kifinomult és érzékeny, talán még romantikus is, éppen ezért könnyen hódíthatna, ha akarna. Mégis, Bond gyanította, hogy a fiú csak a számítógépeinek és a kütyüinek él.

- Egész végig így fog hívni? – szólalt meg hirtelen. Ahogy bementek a szupermarketbe, kellemes meleg csapta meg őket, és a fiú szemüvege bepárásodott. Odabent rengetegen nyüzsögtek, a kasszáknál pedig hosszú sorok álltak. – Kicsit feltűnő lenne.
- Gondolom, nem árulja el a valódi nevét.
Q mosolya kiszélesedett.
- Nem. De ha megengedi, én maradnék a Bondnál… ki tudja, hány jövőbeli terrorista fog a hátunk mögött hallgatózni, miközben azon gondolkodik magában, hogy most akkor comb vagy farhát?
Bond nem nevetett, de nem tudott nem elmosolyodni.
- Rendben.

Pár perc múlva Q szerzett egy bevásárlókocsit, majd elindultak a sorok között. Készített egy listát is a hozzávalókról, amit most kivett a zsebéből, és böngészni kezdett.
- Szükséges almabor, fahéj, szerecsendió, méz, citrom…
- Menjünk először az utóbbiakért – indítványozta a férfi, majd előzékenyen átvette a kosár irányítását. Furcsa volt neki civilként találkozni a felettesével – mert hát Q tulajdonképp mégiscsak a felettese -, ráadásul a fiú nagyon közvetlen volt vele, mint mindig. A munkahelyen persze ez nem zavarta, hiszen legtöbbször csak egy fülhallgatón keresztül hallotta a hangját; azonban a régi M kivételével még senki nem látta őt az MI6-től egyszerű emberként, aki a napi bevásárlását intézi, és szerette volna, ha ez így is marad. Nem érezte magát egésznek a munkája nélkül.
Szerencsére találtak még pár fahéjat és szerecsendiót, ami megmenekült az utolsó pillanatban vásárlók rohamától, és viszonylag épségben a kosarukban tudhatta magát.
- Következő, aaaz… almabor. – Q megigazította az időközben lecsúszott szemüvegét, hogy el tudja olvasni a listát. – És egy liter ananászlé. Arra vannak az innivalók.
Amikor megérkeztek a megfelelő sorba, és megtalálták az almabort, Bond úgy gondolta, majd ő leveszi a magas polcról az italt; azt azonban elfelejtette, hogy a fiú is van legalább olyan magas, mint ő, és egyszerre nyúltak fel érte. Q beszorult a két karja közé, és mivel James nem mozdult, neki sikerült először leügyeskednie a kérdéses italt.
Az ügynök csak állt, és egy pillanatig nem értette, miért feszeng a fiú közelségétől. Olyan közel állt hozzá, hogy érezte hajának kellemes illatát, és annyira jólesett neki, hogy nem akart mozdulni. Aztán ráeszmélve, hogy az almabor már Q kezében van, hátrébblépett. 
- Ne haragudjon. – De a pillanat elmúlt, és ismét csak az az akaratos és látszólag pökhendi Q állt vele szembe, aki akkor volt, amikor először meglátták egymást a múzeumban.
- Nem kell velem udvariasnak lennie – válaszolta, és a gúny szinte nem is hatott gúnynak az ő szájából. Az ital a kosárban landolt. – Nem az egyik egyéjszakás kalandja vagyok.
- Honnan tudja? Még lehet. - Bond kihívó tekintettel rámosolygott.
- Olvastam az aktáit, Bond. Imádja a nőket, és nem fanyalodna rám akkor sem, ha én lennék az utolsó ember a Földön.

A férfi felnevetett.
- Nem hiszem el, hogy ezt a beszélgetést folytatjuk. Azt legalább megengedi, hogy az ananászlét én vegyem le? Higgye el, nem a férfiasságomat szerettem volna fitogtatni ezzel a segítő gesztussal. Azt megtenném másképp, de akkor két hétig nem bírna ülni.
Pár másodpercig ott álltak egymással szemben, majd Q mosolya a vastag sál alatt is láthatóvá vált. Egy pillanatig sem jött zavarba.

- Ezt őszintén kétlem, de vegye csak le nyugodtan a gyümölcslét, ha ezen múlik a lelki üdve.
- Köszönöm.

Bond meg is tette, majd miután beszerezték a mézet és az egész fahéjrudat is, a kasszához mentek. Fizetés után James cipelte a két nagy szatyrot, majd felajánlotta, hogy segít hazavinni.
- Ne fáradjon, nem lakok messze – sietett a válasszal Q. – Pont azért választottam ezt a helyet, mert innen hamar hazaérek.

- Nem fáradság. Úgy sincs jobb dolgom.

Egy darabig némán sétáltak egymás mellett. Bond látta Q-n, hogy azon gondolkozik, vajon miért segít neki, amikor előző nap még a puncskészítést sem akarta elvállalni – pedig nagyon egyszerű oka volt. Ő is kicsit furcsán érezte magát, de ahogy az természetesnek hatott számára, hogy egy nő kezéből illik elvenni a csomagot, és vinni helyette, valahogy a fiú esetében is ugyanilyen alapvetőnek tűnt.

Q látszólag nem akart felesleges beszédbe elegyedni. Amikor felértek a lakásához, némán kinyitotta a kulccsal az ajtót, majd előre engedte Jamest. A férfinak legelőször is a rendetlenség szúrt szemet, ami a viszonylag nagy előszobában és nappaliban fogadta: az asztalokon mindenfelé iratok, könyvek és kütyük hevertek, ennek ellenére a helyiségek barátságos összhangot nyújtottak. A nappali és a konyha egybe volt nyitva, és egy hosszú pult helyezkedett el közöttük; ezenkívül három ajtó nyílt innen, az egyik világoskék volt – Bond feltételezte, hogy az a hálószoba.

- Csak dobja le a kanapéra – vetette oda Q, miközben lehámozta magáról a sálát, James pedig úgy is tett. – Igazán köszönöm, habár egyedül is elbírtam volna.

- Miért hajtogatja folyton ezt? – Bond kissé mérges volt. – Már az is baj, ha kedves próbálok lenni.

Q közelebb ment hozzá, és egyenesen a szemébe nézett.

- Maga csak a nőkkel udvarias. – Arcán halvány mosoly suhant át. – Azt hiszi, nem tudom? Én is vagyok legalább annyira férfi, mint maga, még ha nincsenek is kolosszális izmaim. Kedvelem önt, 007-es, de nem szeretném, ha lenézne a külsőm miatt. Ígérje meg, hogy többet nem aláz meg. 

Bond hallgatott, mert rátapintottak a lényegére. Maga is meglepődött, honnan tud ilyeneket Q, és hogy sikerült ilyen rövid idő alatt kiismernie őt; mindenesetre a mérge hamar elpárolgott, ahogy rájött, a másiknak igaza van. A fiú hangja egyébként sem volt gúnyos, vagy megvető, épp ellenkezőleg: inkább könyörgött, mégsem volt megalázkodó. Q őszinte, de nem hajol meg senki előtt… talán ebben hasonlítottak.

- Igaza van – bólintott az ügynök, majd kinyitotta az ajtót, és a küszöbről visszanézett. - Ígérem, többet nem fordul elő. Akkor holnap délután.

A lépcsőn lefelé Bond azon gondolkodott, hogy hogyan létezhet ez a fiú, aki ennyire különbözik tőle, és mégis sikerült kivívta a legnagyobb tiszteletét. Aztán amikor kiérve megcsapta őt a friss hópelyhek szállingózása az utcán, újból arra gondolt, mennyire fárasztó is lesz a holnapi napja.

×××

Bond munka után – ami karácsony reggelén nyomasztó papírmunkából és idegesítő, daloló munkatársakból állt – még hazament, hogy magával vihesse az ünnepi öltönyét, amit este fog viselni. Szépen kitisztíttatta, és természetesen fel is próbálta, mielőtt elindult volna; nyilvános megjelenések előtt sosem mulasztotta el megnézni, hogy vajon nem ment-e össze az ing mosás alatt, vagy nem szakadt-e valahol. Ezt alapvetőnek tekintette, és habár sokan régimódinak tartották, James sosem foglalkozott ezekkel az emberekkel. Ő mindig tökéletes külsőben, tökéletesen elbűvölően mutatkozott mások előtt, és ezt a dicsőséget senki nem vehette el tőle. Még akkor sem, ha a többiek ügyet sem vetettek az eleganciára – ő tudta, mi az a stílus, akkor is, ha sokan kigúnyolták miatta. Ilyen volt, és nem is akart változni.

Miután védőfóliával letakarta a ruhát, és felvette a kabátot, lement az utcára taxit hívni. Útközben elgondolkodott azon, hogy vajon minden megvan-e Q receptjéhez, és nem felejtettek-e ki egy hozzávalót sem; aztán kénytelen volt megálljt parancsolni a gondolatainak. Na és ha igen? Nem az ő hibája, ő ott volt, amikor tegnap vásároltak, és mindent megvettek, amit a fiú felírt. Meg egyébként is, miért izgatná magát egy vacak puncsért? Még csak nem is szereti annyira.  

A taxis lassan bekanyarodott Q lakásának utcájába, majd amikor megállt, a férfi kifizette. Bár öt óra lévén már szinte teljesen sötét volt, pár ablak ki volt világítva a házban; Bond sietett is a bejárat irányába, nehogy a sűrű hóesésben összevizezze a kezében lévő ünnepi ruháját. Kiskorában még szerette a hót, de ahogy öregedett, úgy érezte, csak az emberek életének megkeserítésére találták ki.

Ahogy felért a lépcsőn, és megtalálta a kérdéses ajtót, csöngetni kezdett. Először egyet, aztán kettőt, és végül már szinte megállás nélkül nyomta a gombot. Ekkor résnyire kinyitották az ajtót, majd Q bánatos feje jelent meg a nyílásban.
- Te…? Ne haragudj, el is felejtettem… - Elpirult. – Jól van… gyere csak be. Bár van egy vendégem, de máris távozik.

Bond nagyon meglepődött a közvetlen hangvételen, de nem tette szóvá. Q rettentő zavarban volt, ez látszott rajta; talán azt sem tudta, fiú-e vagy lány. A férfi még soha nem látta ilyennek,  épp ezért kíváncsi volt, mi okozhatta ezt az állapotot.

Ahogy belépett a lakásba, rögtön észrevette azt a férfit, aki az étkezőpult mellett ücsörgött, és nem éppen barátságos pillantást vetett rá. Kócos szőkésbarna haja volt, hideg tekintete pedig végigmérte az újonnan érkező ügynököt; nem lehetett sokkal idősebb Q-nál, viszont annál unszimpatikusabb volt.

- Ha már kinyitottam az ajtót – köszörülte meg a nyelvét Q, az ismeretlenre nézve. – További szép estét.

A férfi kelletlenül felállt, majd morgolódva az ajtóhoz sétált. Fejével Bond felé intett.

- Ő az új pasid?

- Semmi közöd hozzá – válaszolta Q hidegen, és még csak meg se rezzent. – Kifelé.

A férfi még undorodó arccal visszanézett Bondra.

- Nem tudtam, hogy mostanában a középkorú apukák a zsánereid.

- Középkorú apuka? - mosolyodott el Bond, maga is meglepődve azon, hogy nem vesztette el az önuralmát, pedig megsértették. Inkább szórakoztatta a jelenet. - Hidd el, fiam, taníthatnék neked egyet s mást.
A mosolya kiszélesedett, és Q-ra tekintett, akinek most láthatóvá vált az arcán, mennyire ideges. Pár pillanat csend után az ismeretlen kiviharzott, a fiú pedig azonnal becsukta az ajtót. Fülig vörösödött, miközben megköszörülte a torkát.

- Nos, akkor álljunk neki.

×××

Az almabor már kezdett bugyborékolni, Bond pedig – ahogy a recept szerint kell – szépen beleáztatta a fahéjat, majd letette a konyharuhát a pultra, az ingjét pedig felhajtotta a válláig. Q már vagy tíz perce elment a szobájába, és csak ekkor tért vissza, kezében a saját ünneplőjével, amit hamarosan a kanapéra tett; így most már mindkettőjük öltönye egymás mellett pihent.

- Had nézzem! – hajolt a lábas felé Q, majd alaposan megvizsgálta annak tartalmát.

- Remélem, eddig nem rontottam el semmit… bár egy puncsot még csak meg tudok főzni.

A fiú bólintott.

- Pár perc múlva hozzá lehet adni a többi fűszert is. – Aztán már éppen sarkon fordult volna, amikor James megszólalt:
- Ne érezd magad kellemetlenül amiatt, ami az előbb történt. Kérlek.

Q sóhajtott.

- Sajnálom. Nem… nem tudtam, hogy Dave itt lesz. – Hogy leplezze zavarát, kavart párat a készülődő italon. – Csak úgy beugrott, és el is felejtettem, hogy…

- Ex?

- Olyasvalami – sóhajtott Q, miközben szégyenteljesen lehajtotta a fejét. – Már régen vége van, hálistennek.

James nem igazán tudta, hogy fogjon hozzá, de azért megkockáztatott egy kérdést.

- És mindig…?

- Igen, ha arra célzol, a férfiakat szeretem.  – Apró szünet, majd szomorúan folytatta. – Ha gondolod, menj el nyugodtan. Még beledobálok egy-két dolgot, és kész is van.

- Miért mennék el? Engem nem zavar.

- Tényleg? - döbbent meg a fiú, mire Bond ránézett.

- Sajnos túl sokat láttam már a világból ahhoz, hogy ilyen kényes legyek… azon kívül pedig mindenkinek joga van megválasztani, hogy kit szeret.

Q arcán elsuhant egy halvány mosoly.

- Igen, bár nem én választok. Sosem akartam ilyen lenni, csak… valahogy így sikerült. – Beleharapott az ajkába, az ügynök pedig látta rajta, hogy érzékeny témára tapintott. – Ha… ha megbocsát… visszamegyek a szobámba, és elintézek valamit. Ha letelt az öt perc, adja hozzá a többit.

A fiú arca immár piros volt, és a szája remegett. Nem akarta megadni magát. Már éppen nyitotta a világoskék ajtót, amikor Bond hátraszólt:

- Q, ön nagyszerű ember. Biztos talál majd magának egy rendes, becsületes férfit, aki szeretni fogja… és egy percig se szégyellje magát. Nincs miért.

Q csak állt egy darabig, némán, tiszteletteljesen.

- 007-es – bólintott végül, majd eltűnt az ajtó mögött. Egy hang sem hallatszott ki onnan, Bond pedig egy sóhajtás után elkezdte kavargatni a készülődő italt.

×××

- Oda tegyék, a bal sor végére! – hallatszott Moneypenny utasítása, ám James ahogy belépett a terembe, először nem látta meg őt. A díszterem adta lehetőségeket az MI6 ritkán használta ki eddig, pár nyilvános közlés – például a régi M halálhíre – kivételével szinte nem is tartózkodtak itt, bár befért az egész intézmény. Az új vezetőség azonban máshogy gondolta, és ennek ékes bizonyítéka volt az a rengeteg ünnepi szalag és dísz, amit sikerült felaggatniuk a falakra. Hosszú, piros abrosszal terített asztalsor húzódott az ajtótól jobbra, és már a legtöbb szendvics, sütemény és ital el volt helyezve, mire a két férfi megérkezett. Ezekkel párhuzamosan a másik oldalon egy hatalmas karácsonyfa ágait igazgatták, és egy ember még a létrán állt, hogy felrakja a csúcsdíszt. Nem sokkal a fa mellett gigantikus hangosító foglalt helyet, amin már szólt a karácsonyi zene; az ajtón pedig lassan elkezdtek özönleni az emberek, akik díszes koktélruhákat vagy öltönyt viseltek.

Bond és Q óvatosan egyensúlyoztak a hatalmas fazékkal, ami tele volt forró punccsal; mindketten az egyik oldalát fogták, majd végre sikeresen találtak egy talpalatnyi üres helyet az egyik asztalon, és lassan lerakták oda. Moneypenny kezében egy csillogó aranygömböcske lógott, ahogy végigmérte őket. Ő egy ünnephez méltó hosszú, piros, mélyen dekoltált ruhát viselt; Bond kicsit kellemetlenül is érezte magát, amiért rajta még közönséges öltözet van.

- Máskor elmarasztalnám önöket a késésért – mosolyodott el -, de mivel még a fa sincs kész, azt hiszem, kivételt tehetek.

- Önnek is jó estét.

A férfinak még vissza kellett mennie a taxishoz, mert ott hagyta mindkét öltönyt; miután visszatért, gyorsan odaadta Q-nak a sajátját, és elvonult öltözni az irodájába. Nem fordult elő vele még ilyen, de viszonylag sietve kapkodta fel az inget és a nadrágot, majd amikor a csokornyakkendő is a helyére került, a folyosón elindult vissza, a díszterem felé. Útközben pont összetalálkozott Q-val, akinek a keze már a kilincsen volt; azonban amikor meglátta őt, megállt a mozdulatban.

- Nyissa csak, nem akarok utolsó lenni – mondta az ügynök, mire a fiú elengedte a kilincset, és Bond felé nyúlva kivette annak nyakkendője alól az ingjét, majd szépen eligazgatta. Q szeme csillogott, ahogy ránézett, és James ezt nem tudta mire vélni.

- Így máris jobban fest. – Majd kedvesen rámosolygott, és kinyitotta az ajtót.  - Még jó, hogy itt voltam most, különben annyi lenne a hírnevének.

×××

Mire a férfi túl tudott jutni azon, hogy mennyire feledékeny volt – és pont ő! – a nyakkendővel kapcsolatban, a tömeg már körülzárta az útját, és hamarosan Q is elkeveredett a közeléből. Üdvözölt pár kellemes és kevésbé kellemes munkatársat, M-nek viszont nem volt hajlandó lefutni a szokásos tiszteletköröket; egy köszönéssel és némi biccentéssel el is intézte volna a dolgot, ha a férfi nem jön oda hozzá.

- Á, Mr. Bond, örülök, hogy itt van!

- Én nem kevésbé – mosolyodott el negédesen James. Még mindig nem tartotta az MI6-hez méltónak ezt a csődületet, a főnökéhez pedig végképp nem volt kedve, ezért gyorsan kimentette magát, és kiszáradt torokkal úgy döntött, valami folyadék után néz. Még mielőtt elhozták a puncsot otthonról, a férfi megkóstolta, de az ő ízlésének túl édes volt; habár Q határozottan állította, hogy ilyennek kell lennie. Ezért most is inkább egy pohár pezsgőt vett le a közeli asztalon lévő tálcáról; ekkor szólalt meg a hangosbemondón Moneypenny hangja, aki közölte, hogy tánc következik, és az urak kérjék fel a hölgyeket.

- Szabad? – kérdezte lehengerlő mosollyal a tőle legközelebb eső lánytól, aki egy vörös hajú kis fruska volt M személyi részlegéből. Bond nem igazán ismerte, de ha valamit megtanult eddigi élete során, az az, hogy legelső táncnál ne keresse órák hosszat a partnert; csak idő előtt népszerűtlen lesz tőle a többiek körében.

A lány pirultan karolt belé, aztán elkezdődött a tánc. A keringő lendülete és ritmikája hamar magával ragadta a férfit, aki kifogástalan úriemberként a végén megköszönte a lánynak a táncot, és aztán egy másikhoz indult. Így ment ez még három partneren keresztül, majd amikor a negyediket karolta át, és a zene elindult, jobb szeme sarkából megpillantotta Q-t, aki Moneypennyt vezette valahol a karácsonyfa környékén. A fiú látszólag remekül táncolt, és fejét büszkén felemelve tartotta. James csak bámulta és bámulta, nem törődve azzal, hogy a partnerét megsérti, és egyszer-kétszer a lépést is elrontotta. Nem értette, mi ütött belé, majd a szám közepén sűrű bocsánatkérés közepette félrehúzódott az egyik ablakmélyedésbe, ahol senki nem volt rajta kívül.

Kicsit zavarban volt, és még csak egy kósza gondolatra sem jutott ideje, mikor Q megjelent mellette az ablakban, kezében két pohár pezsgővel. Az egyiket mosolyogva átnyújtotta neki, Bond pedig gondolkodás nélkül elvette.

- Azt hittem, ön a puncsmester. – A fiú felnevetett. – Miért nem azt issza?

- Az igazság az, hogy a családom szereti jobban, és nekik szoktam csinálni, ha jönnek hozzám – ismerte be. – Persze kisebb adagot. Ebből, amit mi főztünk, jóllakathatnánk egy kisebb afrikai országot. Jut eszembe, elnézést, amiért a délután letegez…

- Fátylat rá – szólt közbe Bond, majd felemelte a pezsgősüvegét, és koccintott Q-val. – Vegyük úgy, mintha ez a délután meg sem történt volna.

A fiú bólintott.

- Így a legjobb. – Majd felhajtotta az ital felét. Éppen ebben a pillanatban egy lány, aki éppen lejött a parkettről pihenni egy kicsit, felnézett, majd elragadtatott arccal közeledett feléjük. Még meg sem szólalt, Bond szinte azonnal rájött, miért nem állt senki őelőtte az ablakmélyedésben. Nem győzte átkozni magát.

- Nahát, fagyöngy! – kiáltotta a lány, ezzel felkeltve jó néhány ember figyelmét, akik eddig nyugodtan beszélgettek a közelükben. Hamarosan egész kis csoport verődött össze a két férfi körül, és fülig érő vigyorral biztatták őket; aztán Monypenny és M is megjelent, hogy megnézze, mi a csoportosulás oka. A nő kaján mosollyal összefonta maga előtt a karjait.

- Ó, mondja, hogy nem erre várt egész este, és még a végén elhiszem – gúnyolódott James, de nem érezte, hogy a lába alatt szilárd lenne a talaj. Bizonytalan volt, és ez borzasztóan dühítette.

- Sajnálom, de a hagyomány az hagyomány – ismerte el M, de hangja alig hallatszott a körülötte lévők egyetértő biztatásaitól; mindannyian csókot követeltek, Q pedig kezdett egyre pirosabb színt ölteni.

- Ezt… ezt nem gondolhatják komolyan – hitetlenkedett Bond. – Férfiak vagyunk!

- Fagyöngy alatt szabad a csók – rikkantotta valaki hátul, a többiek pedig tapsolni kezdtek. Mostanra már alig táncoltak páran, mindenki a közelgő eseményt figyelte árgus szemekkel. Bond várt, rá sem nézett a fiúra, de a taps és a kiabálás nem akart szűnni. Nevetséges. Mintha idióta középiskolások lennénk, nem pedig egy komoly hírszerző szolgálat munkatársai.

Végül sóhajtott.

- Semmi baj – hallotta Q vékony hangját, aki aztán odahajolt hozzá, és rövid csókot nyomott James ajkaira. Amikor elhúzódott, a tömeg már csalódottan morajlani kezdett – ám ekkor a férfi hirtelen magához rántotta Q-t a derekánál fogva, és szorosan átölelve megcsókolta. A fiú levegőt is elfelejtett venni a meglepetéstől, de végül odaadóan simult az ügynök karjaiba. James nyelve szenvedélyes volt és követelőző; hirtelen rátört a vágy, hogy ott helyben levetkőztesse Q-t és a magáévá tegye, de muszáj volt kontrollálnia magát a tömeg előtt, akik vastapssal jutalmazták őket. Mikor nem sokkal később ajkaik szétváltak, Q nem mert a szemébe nézni, csak álldogált egy helyben, lehajtott fejjel. Az emberek már megkapták, amit akartak, ezért oszolni kezdtek; a hangfalak pedig zenét váltottak.

Bond megeresztett egy félmosolyt, amikor a fiúra nézett.

- Szabad egy táncra?

×××

Már jócskán elmúlt éjfél, de a hangulat még csak ekkor hágott tetőfokára. A legtöbb szendvics és édesség már régen elfogyott, de innivaló még marad bőven: a munkatársak pezsgővel vagy punccsal koccintottak egymás egészségére, és viccelődtek egymással az asztaloknál. Ekkor már modern zene szólt a teremben, és a legtöbben a hangfalak körül nyüzsögtek; vitathatatlanul oldódni kezdett a légkör. Pár spicces férfi az egyik sarokban énekelt valamit; és aminek James különösen örült, nem csak ők estek áldozatul az észrevétlenül elhelyezett fagyöngynek. Jó pár férfi és nő váltott még csókot az ablak alatt, mert a tömeg senkinek nem engedélyezte a megfutamodást - azonban az est legemlékezetesebb élménye minden bizonnyal ő és Q voltak. Páran mondogatták is utána Jamesnek – Moneypennyvel az élen -, hogy jót tett a hangulatnak ez a kis közjáték, és valószínűleg még évek múlva is megemlékeznek majd róla.

- Ó, bárcsak lefényképeztem volna! – mondogatta a nő. – És persze a többi párost is a fagyöngy alatt. Csinálhattunk volna belőle egy albumot… na de majd jövőre.

Bond sóhajtozva válaszolgatott neki egy darabig, de a szeme szüntelenül a fiút kereste a tömegben. Amikor látta, hogy az éppen kifelé igyekszik a teremből, udvariasan odaszólt M titkárnőjének:

- Elnézést, de lenne egy kis dolgom… persze csak ha megbocsát.

Öt perc múlva még épp idejében sikerült utolérnie Q-t a folyosó végén. A fiún már kabát volt, amit az öltönyére vett fel; szemei bűnbánóan meredtek Jamesre, és látszólag zavarban volt.

- Máris elmész? – kérdezte Bond. – De hát még csak most kezdődik az este.

Q értetlenül meredt rá, de aztán egy fáradt sóhajjal elintézte az egészet.

- Igen, eléggé elfáradtam, úgyhogy hazamegyek pihenni. További szép estét. - Már elindult volna, de akkor a férfi hangja lágyan felzengett mögötte.

- Rendben, de a teremben felejtettél valamit.

- Mit? – fordult vissza a fiú, szemöldökét ráncolva. Bond közelebb lépett hozzá mosolyogva, majd a bal kezét, amit eddig a háta mögé rejtett el, magasra emelte felettük: egy apró ágacska fagyöngy volt benne. Q szeme csillogott, és látszólag nem akart hinni a saját szemének.

- Ezt most miért csinálod? – A hangja megcsuklott egy pillanatra, de erős maradt. Bond alig bírta megállni, hogy ne kapja őt azonnal a karjaiba.

- Csak… - A férfi a szabad kezével óvatosan megsimította Q arcát. –… rájöttem, hogy valamiért jól esik ezt tennem veled. Jó érzés, ha a közelemben vagy, és az is, ha megcsókolhatlak.

Q erre párás szemmel elmosolyodott, majd ő is végigfuttatta ujjait a férfi arcán, aki erre megborzongott. Az előbbi félénk fiúnak szinte nyoma sem volt.

- Elhiszem, de jobb ha tudod, hogy én nem vagyok nő. Tudok határozott és domináns lenni, meg tudlak gyötörni, ahogy te is engem, és… James, drágám, tudod, nekem is van olyanom a lábam között. – És alattomosan elvigyorodott.

- Nos, azt hiszem, ezzel még meg tudok birkózni – sóhajtott Bond színpadiasan, majd fél kezével magához vonta Q-t. – Miből lesz a cserebogár.

- Csak azt hittem, undorodsz tőlem – vallotta be. – Akkor, amikor megcsókoltál az ablaknál. Nem akartam volna, hogy emiatt megutálj.

Bond gyorsan megcsókolta.

- Akkor foglak megutálni, ha most nem jössz velem, hogy bemutassalak a szobámnak. Az ágyam különösen szereti az ilyen fiatal vendégeket, örülni fog, ha meglát. De most, hogy jobban belegondolok, a konyhaasztal még hálásabb szokott lenni…

Q felnevetett, majd kikapta James kezéből a fagyöngyöt.

- De ennek díszhelyet kell találni a lakásodban.

- Okvetlenül.