De Profundis - 7. fejezet

Castiel atyának mindene megvan a világon, amire valaha is vágyott. Egy kisváros káplánjaként rengeteg teendője akad, és hivatástudatát még az sem árnyékolja be, hogy nyalóka- és gumicukorfüggő plébánosával kell együtt laknia. Egy nap azonban különös férfival találkozik a városban, aki azt állítja, megbánta minden bűnét. 




Fandom: Supernatural
Párosítás: Destiel, Sabriel
Korhatár: 16 báár ez már nagyon határ lesz lassan

Műfaj: démon!Dean, pap!Castiel regény AU

1.fejezet
2.fejezet

3.fejezet

4. fejezet

5.fejezet

6. fejezet

Van az a pont, amin túl az embert már nem hatja meg semmi. Még csak nem is a közönyösség buta álarcáról van szó, hanem arról az állapotról, mikor valaki belesüpped abba a végzetes semmiségbe, amiből nagyon nehéz elmenekülni; Castiel tudta ezt, és utolsó megmaradt lélekjelenlétével ha halványan is, de ragaszkodott régi erkölcseihez. Nem akart a közömbösök sorsára jutni, így gyermeki félelmét a pokoltól, ha nem is annyira intenzíven, mint korábban, de igyekezett megőrizni. Ahogy kikerült a kórházból, ugyanúgy szorgosan tett-vett a plébánia körül, mint azelőtt, és bár Gabriel állandóan a sarkában járt, nem tudott paptársára haragudni. Neki is minden bizonnyal nehéz lehet megbirkózni azzal a ténnyel, hogy Castiel megpróbálta elvenni a saját életét, és Cas nem várta, hogy egyik pillanatról a másikra minden visszazökkenjen a régi kerékvágásba. Sőt, bizonyos dolgokban magával szemben is engedékenyebb volt; illetlen álmai alkalmával saját maga könnyítésén még mindig nem gondolkodott, de a következő csütörtök közeledtével egyre gyakrabban megfordult a fejében az a gondolat, hogy talán, ha alkalom nyílna rá, és Dean kezdeményezne, nem ellenkezne többet. Sokkal tisztábban látta a dolgokat a maguk valójában, úgy, ahogy soha azelőtt; képes volt mindkét oldalra reális érveket felsorakoztatni, és minden tőle telhetőt megtett, hogy a hét a lehető leggyorsabban elteljen, ugyanis mindenképpen találkozni akart Deannel.

Csütörtök délután Cas bekapott valami ételt – ebédelni nem volt ideje, mert Gabriellel el kellett utazniuk a szomszéd nagyvárosba a püspökhöz; egész reggel úton voltak, és éppen úgy értek haza, hogy Castiel még meg tudta tartani a gyóntatását. Pár idős asszony várt csak feloldozásra, és miközben teendőit végezte némán bólogatva, agya teljesen máshogy járt. Tudta, hogy saját maga erejéből nem lenne rá mersze, de ha mégis sor kerülne rá, hogy tudná kivitelezni azt, hogy szeretőt tart? Egyáltalán, a többi pap hogy csinálja? (Természetesen Gabrielt hiába kérdezte volna meg, ő az utóbbi időben elég komor volt és szótlan, nem akarta felhozni a témát. Cas nem kérdezett rá, de sejtette, hogy ennek lehet valami köze ahhoz, hogy Samet mostanában nem látta a lakásuk környékén.) És ő különben sem érte volna be azzal, hogy titokban találkozgassanak. Neki egészen kellett a férfi, és igen, ez volt az első alkalom, mikor elképzelte, hogy milyen lenne vele élni. Arra ébredni, hogy Dean ott van mellette, még ha nem is ér hozzá; már maga a tudat, hogy van valaki, aki szereti őt, és akire számíthat… mikor azonban Cas gondolatai errefelé tévedtek, a pap úgy érezte, hogy a szája kiszárad, és a hasa is pár pillanatig görcsbe rándult. Szereti. Hát Dean valóban szereti őt? Sosem mondta. Sosem éreztette. Hogy a férfinek szüksége volt rá, azt nyíltan elárulta, de ezek csak alantas vágyak, színtiszta önzés… Castielt megrettentette az elképzelés, hogy Dean esetleg elhagyhatja azután is, hogy megkapta, amit akart. Eldöntötte magába, hogy ez utóbbi kérdést szigorúan tisztázni fogja az illetékessel, persze rögtön azután, hogy feloldozta ezt a beszédes nénit, aki a szomszédasszonyáról rosszindulatú pletykákat terjesztett.

Este azonban, mikor Dean szélesre tárta előtte a motelszoba ajtaját, mégis visszarettent valamitől. Óvatosan leült a már oly jól ismert, kopott kanapéra, és várta, hogy a férfi megszólaljon, vagy legalább tegyen egy barátságos gesztust felé. Az apró zavart a levegőben minden bizonnyal Dean is megérezte; mikor a papra nézett, szemei elkerekedtek.
- Nem viseled a gallért.
Cas pislogva lenézett magára.
- Tényleg? Minden bizonnyal elfelejtettem. Eseménydús napom volt ma, remélem, nem zavar.
Dean továbbra is ráncolta a szemöldökét, mivel sosem fordult még elő olyan, hogy Castiel reverenda vagy papi gallér nélkül jött volna el hozzá.
- Hogy zavar? Felőlem meztelenül is jöhetnél, az sem zavarna. Bár most ha így belegondolok, jobban szeretném, ha csak nekem mutogatnád magadat.
Castiel nem próbálta leplezni a mosolyát, de azért végig visszafogott maradt.
- Térjünk a tárgyra, Dean.
- Pontosan ott vagyunk. – Dean közelebb hajolt a férfihoz, akinek a szemében szemernyi félelmet sem látott, legfeljebb egy nagy adag józan észt. – Őszinte leszek, Cas. Mostantól nem fogok hozzád érni, ha nem adsz rá engedélyt, de még ha adnál is, bármikor egy szavadba kerül, és leállok. Tényleg. Most, amikor mindent érted teszek, nem akarok elrontani semmit.
- Értem teszel?
Dean várt egy pillanatot, ahogy Castiel szemébe nézett, aztán a bal karján felhúzta az inget. Casből kiszakadt egy szisszenés, ahogy a halomnyi apró pontot meglátta az alkaron.
- Igen, jól látod. Begyógyíthatnám a testet, ha akarnám – Itt keserűen felnevetett. – A látszattal ellentétben képesek vagyunk gyógyítani is. De szeretem nézegetni, megnyugtat.
- Bedrogoztad… magad? – bukott ki az értetlen Castielből. – De hát miért?
Dean olyan élesen felnevetett, hogy Cas egy pillanatra hátrahőkölt.
- Ez nem olyan drog, mint amit ti emberek használtok, de igen… hívhatjuk így is. Kicsit mások a hatásai. Hogyan demonstrálhatnám?  – A férfi elgondolkodott. –  Cas, tudod te, mit érzek, mikor a közelemben vagy?
- Nem.
- Ne is kérdezd – rázta a fejét Dean. – Pár órája lőttem be egy kisebb adagot, és hidd el, hogy még ezt sem akarod hallani. Normál adagnál elkezdenék áradozni arról, hogy te vagy életem szerelme, aki kimentett engem a pokolból, és még fél órán át folytatnám mindenféle giccses jelzővel.
Casnek a szíve megdobbant, de próbált tárgyilagos maradni. Megköszörülte a torkát.
- Tehát ez a drog érzelgőssé tesz.
- Nem, Cas – Dean mosolygott. – Emberré tesz.
Castiel pupillája még az eddiginél is jobban kitágult.
- Úgy érted…?
- Nem tudom, hogy jutottam el idáig. – Dean elfordult, majd felállva egészen kihátrált Castiel közelségéből.  Összefonta maga előtt a karjait. – Én éppen csak ki akartam próbálni, csak egy… egy pillanatnyi gyengeség volt. Rád néztem, és rettentően vágytam arra, hogy én is olyan tiszta lehessek, mint te. Hogy úgy tudjak hinni, mint te. Nem is akartam többet, egy pillanatnyi emberséget. De aztán kicsúszott a kezemből az irányítás, és minél többet használtam, annál több kellett belőle. Tegnap este elsírtam magam, ez gondolom már a függőség jele.
Cas is felállt most már, és döbbenten állt meg Dean háta mögött néhány centivel, behatolva annak személyes terébe.
- De ez a… ez a valami, amit beadsz magadnak, csak átmeneti hatást fejt ki, ugye?
- Nem, Castiel. Az embervér képes arra, hogy egy démont emberré tegyen, véglegesen és tökéletesen. – Itt Cas felé fordult, és mosolygott. – Amíg mérsékelem az adagot, és több nap is eltelik két adagolás között, egészen sokáig lehet bírni vele. Egy… khmm… szintén függő barátomtól hallottam arról, hogy valamikor még a múlt század elején két pap jött rá arra, hogy ha elég gyakran pumpáljuk magunkat vérrel, akkor visszaváltozhatunk emberré. Ennek ellenére nem hallottam olyan démonról, aki saját akaratából, kényszerítés és kínzás nélkül alkalmazta volna ezt a módszert magán. Drogként való felhasználása persze más dolog, azzal nem keltek figyelmet.
Cas megszólalni is alig volt képes, és csak ennyit tudott szárazan kibökni:
- És hajlandó lennél…?
- Mondtam én ilyet? – Dean mosolya egyre szélesedett, ahogy hátravetette a fejét. Most megint inkább látszott démonnak, mint embernek, Cas pedig össze volt zavarodva. – Igaz, benne vagyok nyakig, de még mindig úgy érzem, hogy képes lennék leállni.  Különben sem vagyok benne biztos, hogy akarom. Az emberi lét sok fárasztó dologgal jár. Éhség, fájdalom, szükség, vágy, és mindenekelőtt a magányosság. Mikor újjászülettem démonként, azt hittem, enyém a világ, mert mindezeket végre félre tudtam tenni.
- Nem lennél magányos – súgta Cas, még mielőtt észrevette, hogy mi csúszott ki a száján. – A gyóntatópapodat máris elfelejtetted?
- Te nem akarsz tőlem semmi többet, mint hogy bugyuta imákat mormoljak, és eljárjak vasárnaponként meghallgatni az az olyannyira erkölcsös szentbeszédedet. – Dean kitárta a karjait. – És most nem számít az, hogy mit érzel irántam, a te kitartó katolikus jellemed nem bírná elviselni azt, hogy akár csak kicsit is tovább merészkedjek az általad elképzelt, pokolba vezető úton. Így van, Cas, ne ráncold a szemöldököd.
- Barátok még lehetünk.
- Hát még mindig nem érted?  - Dean sóhajtott. – Vállalom, hogy önző vagyok, de én a testedet is akarom. Régóta akarom. Számodra gondolom megvetendő dolog a szex, de nekem nem kell barátság. Vagy elmész, de akkor vissza se gyere, vagy maradj, de akkor állj végre a sarkadra és fogadd el a valóságot. Azon úgysem tudsz már változtatni, és mindkettőnk érdekében tanácsos, hogy a legjobbat hozzuk ki a jelenlegi helyzetből.
Castiel ezen láthatólag elgondolkodott, és pár pillanatig Dean is egészen elrévedezett.
- Ha veled maradok, Dean, akkor…?
- Megpróbálom, padre. Olyan erősen igyekszem majd, mint még soha. Nem lesz könnyű, és lehet, a végén el kell költöznünk messzire, sőt, talán állandóan költözködnünk kell majd. Crowley sosem hagyna életben egy démont, aki jó útra tért, ezt jobb, ha tudod.
- Szóval tényleg lehetséges lenne, hogy újra ember legyél? – kábult bele a felismerésbe a pap, és eddig gondosan visszafogott képzelete megint játszani kezdett vele. Ugyan kit érdekel ez a másik démon, mikor Dean vele lehetne, csak vele, és senki mással? Cas szívesen főzne rá, és hajnalig filmeznének közösen. És istenem, mennyit szeretkeznének. Mindig és mindenhol. Mikor Cas megpróbálta elképzelni, milyen lehet bűntudat nélkül élni, a hideg borzolta a hátát a gondolatra.
- Igen, nagy valószínűséggel – motyogta Dean. - De ahhoz több vérre van szükségem és jobb minőségűre, mint amit a kórházból szereztem nemrég.
Castiel igyekezett túllépni azon a felismerésen, hogy pár hete valószínűleg Dean volt az az ismeretlen, aki betört édesanyja munkahelyére és ellopott egy csomó vért. Érdekes, hogy ami akkor annyira felháborítónak tetszett, most mennyire csekély jelentőségű. Hiába, az emberek változnak, még ilyen kevés idő alatt is. A pap lehunyta a szemét.
- Mennyire vérre lenne szükséged?

Dean kivett egy táskát az ágya alól, majd felhúzta rajta a cipzárt, és felmutatott egy, az átlagosnál kicsit nagyobb, de nem ijesztő méretű injekciós tűt.
- Egy dózis nagyjából ennyit takar. A leghatásosabb és legbiztosabb a tiszta, szűz vér lenne, de olyat manapság ritkán találni, és egyébként sem címkézik fel külön őket.
- Én adok neked.
Dean szemei elkerekedtek.
- Ilyet sosem kívánnék tőled. A folyamat nem egy babazsúr, és az erősebb vértől valószínűleg fájdalmaim is lesznek.  Nagy fájdalmaim. Meg is gondolhatom magam közben, és egy őrült pillanatomban nem akarnék kárt tenni benned, Cas. Azt sosem bocsátanám meg magamnak.
- Épp azért akarok veled lenni, hogy ne gondolhasd meg magad – lépett hozzá közelebb Cas. Dean azon lamentált, hogy látta-e valaha is így mosolyogni őt. – Nem érdekel, ha vad leszel, és erőszakos, Dean. Már ilyennek ismerlek. Ettől csak feljebb lehet.
A démon csak pislogott, és igen, Cas jól látta, mintha meghatotta volna őt ez a törődés. A pap nagyon remélte, hogy nem könnycseppet lát megcsillanni Dean szemében, de igazán, ő már semmin nem csodálkozott volna.
- Jól van, hát… - Dean finoman köhintett, ahogy próbálta összeszedni magát. – Éppenséggel tehetünk egy próbát. A tiszta vért egyébként nem úgy értettem a szó szoros értelmében, hogy szűz. Ha valaki meggyónja a bűneit, az azonnal tisztává válik, nem számít, hány emberrel feküdt le korábban.
Ezúttal Castiel jött zavarba.
- Ilyen téren nincs mit meggyónnom.
- Biztos? Az önkielégítés is számít. – Cas nem hitte, hogy ennél kellemetlenebb lehet egy beszélgetés, de sóhajtott egyet. Már az egész arca vörös színben pompázott.
- Tiszta vagyok.
Dean hirtelenjében nem tudta, mit válaszoljon, tekintetéből pedig Castiel tisztán kiolvasta a csodálat és idegenkedés furcsa egyvelegét. Pár pillanat csönd után szólalt csak meg rekedten:
- Akkor… velem maradsz? Vállalnád az egészet… az egészet, értem?
- Igen, Dean, de adj nekem egy kis időt. Mármint ami a… a kapcsolatunkat illeti. Ha ez a dolog sikerül, és ember leszel, én kilépek az egyházból és veled megyek oda, ahová csak akarod. Ígérem. – Cas alig hitte el, hogy a saját hangját hallja, de már nem bírt leállni. Pár hete még olyan kilátástalan volt az élete, hogy bárki belédöf egy kést, sírva köszönte volna meg neki, most pedig éppen a közös jövőjét tervezi ezzel a férfival, akitől érdekes módon már egyáltalán nem félt.  A halál közelsége olyan módon változtatta meg hozzáállását az élethez, ahogy sosem remélte volna korábban.
Látszólag Dean is el volt hűlve, de sietett a mondanivalójával, mintha azt hitte volna, Cas bármelyik pillanatban újra eltűnhet a szeme elől:
- Akkor jövő héten, ha van időd, gyere el hozzám, és máris elkezdhetjük a kezelést. Addigra azt is kitalálom, milyen időközönként adagoljuk nekem a vért… és különben is, szerintem épp elég sokk volt ez neked a mai napra.
Cas halványan mosolygott, és azon gondolkodott, hogy megcsókolja-e Deant. Végül inkább átfonta a karjait a férfi dereka körül, és szorosan megölelte őt. Dean szíve nem vert, de mégis kényelmes volt odafészkelni magát a mellkasához. Határozottan kényelmes.

×××

Történetesen éppen ezen szombatra esett az utolsó jegyes hittan, így Gabriel vett pár üveg pezsgőt, hogy méltó módon koronázzák meg az együtt töltött idő végét; Castiel ezúttal nem tudta kivonni magát a részvétel alól, Gabe ugyanis csak a legszükségesebb alkalmakkor hagyta őt magára mostanában. Cas karján még mindig ott volt a kötés, de mivel rendszerint hosszú ujjú ingekben vagy reverendában járt, nem vette észre senki. Charlie, a szülők és a hívek - muszáj volt nekik valamit mondani, mert valahogy kiszivárgott a hír, hogy Cas kórházban volt jó pár napig – úgy tudták, hogy vakbéllel operálták a papot, és páran még apró ajándékokat is küldtek neki a kórterembe.
Sam, aki tudta az igazságot, kissé zavart volt Castiel jelenlétében; nem mintha nem kedvelte volna őt, de furcsa volt számára ez a fajta önsanyargatás, amit a pap saját magával tett. Ezen kívül Gabe-től is megtartotta a két lépés távolságot, és csak akkor szólt hozzá, ha feltétlenül szükségesnek ítélte. A fiatal férfi végül annyira elmerült egy beszélgetésben a régi autókról, hogy észre sem vette Jessicát, amint az eltűnik mellőle; a lány a másvalakivel élénken csevegő Gabriel atyát megkérdezte, hogy beszélhetnének-e négyszemközt. Gabriel nyelt egyet, de végül beleegyezett; aztán kimentek a folyosóra, mert a lány azt mondta, a téma nem igazán publikus.

- Nézd, ha az esküvő időpontjáról van szó, jobb lenne, ha megvárnátok a vasárnapot, mert az előjegyzési naptáram a sekrestyében maradt, és most…
- Jaj, Gabriel atya – borult el Jessica arca, és homlokát aggodalmasan összeráncolta. Szép nő volt, és ezt a pap sem tagadhatta: hosszú, szőke haj, hibátlan alak, és egy kis sütnivalóért sem kellett a szomszédba mennie. Ezt Gabriel a hittan órák alatt bőven leszűrhette, mert Jess sokszor jelentkezett és igen gyakran szólalt fel a bibliai példákat illetően. Aktív volt és gyönyörű, nem lehet csodálni, hogy Sam ennyire imádja őt. – Muszáj tanácsot kérnem tőled, mert megöl ez az állandó tétlenség. Ha valaki atyám, te biztosan tudod, mit kellene tennem, és sajnálom, hogy a problémáimmal traktállak, de igazán nem tudtam senki máshoz fordulni.
- Nyugodj meg, Jess. – Gabriel mosolyogni próbált, és remélte, hogy a hangja is higgadt, arca pedig nem árul el a kellőnél több érzelmet. – Mondtam, hogy bármilyen helyzetben fordulhatsz hozzám, végül is én vagyok a lelki vezetőd. Bármi nyomja a szívedet, ne habozz elmondani nekem.
A lány nagy levegőt vett.
- Samről van szó, atyám. Egy ideje már gyanakszom, hogy lehet valakije, de sokáig nem akartam elhinni... végül is, ő akarta ezt az egész hittant, nekem nem sok közöm volt hozzá. Az elmúlt pár hónapban nagyon későn járt haza, és azt hazudta, hogy ilyenkor futni megy. Az ipod-ját viszont soha nem vitte magával, pedig számtalanszor mondta régebben, hogy zene nélkül nehezebben megy neki az edzés.
Gabriel ráncai a szeme körül mintha megremegtek volna, de a következő pillanatban olyan tökéletesen kifejezésmentes arcot vágott, hogy azt tanítani lehetne. Belülről azonban olyan pánik öntötte el, amit már nagyon régen nem tapasztalt, és azt kívánta, bárcsak süllyedne meg alatta a padló, hogy máris megkaphassa méltó büntetését a pokolban. Minek húzni a dolgot, ugyebár.
- Na hát, lányom, ez még nem jelent semmit. – Ennek ellenére a pap biztatóan megszorította Jess vállát. A szemébe is nézett. – És különben ez nagyon súlyos vád. Mégis mi oka lenne Samnek arra, hogy megcsaljon téged? Még egy ilyen okos és szép nő nem sok akad errefelé. Hidd el, hogy nagyon szeret. Mármint, különben nem venne el feleségül.
- Tudom – hajtotta le a fejét a lány, és láthatóan nagyon küzdött azért, hogy visszatartsa a könnyeit.
- És elmondtad már neki… öhm… hogy mire gyanakszol? Talán van mentsége.
- Nem, de igazság szerint pár napja…. nos…  egyértelmű jelet fedeztem fel rajta, mármint annak a bizonyítékát, hogy megcsal. Igaz, az utóbbi héten egyszer sem ment futni, de…
- Ha így van, akkor ne emészd magad – vágott a szavába Gabe, mire Jess értetlenül meredt rá. – Nézd, általában nem ilyen tanácsot szoktam adni, és tudom, hogy ez ellene mond mindennek, amit a jegyes hittanon tanítottam nektek, de nagyon erősen javaslom, hogy ne említsd meg a kétségeidet Samnek. Még mindig áll, hogy az egymásra figyelés és a közös beszélgetés a kulcs a sikeres házassághoz, de ez most egy merőben más helyzet. Ha szerinted Sam korábban megcsalt, de most már rendes otthonülő vőlegény lett, ne rontsd el a dolgokat azzal, hogy felemlegeted neki a múltat. Én őszintén mondom, hogy nem hiszem, hogy lett volna valakije rajtad kívül, de ha igen, maga mögött hagyta érted ezt a valakit. Mi ez, ha nem a legnagyobb tisztelet és szeretet?
- Lehet, hogy igazad van, atya. – Jess szája széle mosolyra rándult, és megtörölte a szemét az egyik kezével. – De akkor is fáj.
- Persze, hogy fáj, Jessica, senki nem állította, hogy egy párkapcsolat csupa móka és kacagás – sóhajtotta Gabe.
- Úgy irigyellek néha titeket, Gabriel atya, hogy nektek nem kell ilyesmikkel foglalkoznotok. Jó lehet ilyen tisztának és szentéletűnek lenni.
Gabriel a fejében elképzelte, hogy mi lenne erre Castiel reakciója, és most azon igyekezett nagyon, hogy ne vigyorogjon olyan vadul.
- Ki a tiszta és szentéletű? – jelent meg hirtelen Sam is, megfogva Jess kezét. Gyengéden nézett a barátnőjére.
- Gabriel atya.
- Igen? – Sam a papra meredt, elhúzott szájjal, elismerő tekintettel. Gabe érezte benne a leheletnyi gúnyt. – Jó tudni.
- Az atyával az esküvőről beszélgettünk – hazudta Jessica szemrebbenés nélkül, a vőlegénye pedig erre összehúzta a szemöldökét. – Mondtam neki, hogy november 8-án szeretnénk tartani, de az előjegyzési naptár sajnos a sekrestyében maradt. Azért nagyon remélem, hogy ha nem is ebben az időpontban, de Gabriel atya szabaddá tudja magát tenni a kedvünkért.
- Várjatok – döbbent le Gabe. – Ti… azt akarjátok, hogy én vezessem le a szertartást?
A pár úgy nézett rá, mintha a világ legtermészetesebb dolgát vonta volna kétségbe.

- Te vezetted a jegyes csoportot – érvelt Jessica. – És különben is, annyit segítettél már nekünk.
- Castiel miért nem jó? Nagyon magasztos beszédeket szokott fogalmazni esküvőkre, biztosan nem bánnátok meg.
- Mi pont azt szeretjük benned, hogy olyan közvetlen vagy – nézett rá esdeklőn Jess. – Kérlek, nagyon sokat jelentene ez nekünk. Ugye, Sam?
A fiatalabb férfi röviden a papra pillantott, majd vissza a barátnőjére, ahogy megköszörülte a torkát:
- Igen, természetesen. Nagyon szeretnénk, hogy te adj össze minket, Gabriel atya.– És itt megint jelentőségteljesen Gabe-re néztek, aki úgy érezte, hogy sohasem volt még ennyire elárulva. Ebbe a férfiba, akivel annyi éjszakát töltött együtt, szemernyi szégyenérzés nem szorult, annyi szent. Persze Gabrielnek, tudva hogy Sam és Jessica az ő jegyes oktató csoportjába járnak, azt is tudnia kellett volna, hogy előbb-utóbb eljön ez a pillanat: hogy összeházasodnak, hogy gyerekeik lesznek, és boldogan élik majd az életüket tovább, őnélküle. Gabriel egyedül arra nem számított, hogy így meg fogja viselni Sam hideg közönyösségének a tudata – nem mintha valaha is szerették volna egymást. A testiségen, és bizonyos dolgokban a közös érdeklődésen kívül semmi nem kötötte őket össze, ki nem mondott megegyezéssel tulajdonképp csak kihasználták a másik testét. És mégis mennyire fájt most Samre és a menyasszonyára nézni; a papnak hányingere támadt.
- Hát, ha mindenképp ragaszkodtok hozzá… - A férfi próbálta lenyelni azt a gombócot a torkában. – Én… állok rendelkezésetekre.
- Nagyon sápadt vagy, atyám – lépett közelebb Jessica aggódó vonásokkal. – Rosszul érzed magad?
- Nyugodtan pihenj le, Castiel atya úgyis foglalkozik a többiekkel. Szeretnéd, hogy elkísérjelek a szobádba? – ajánlotta fel Sam, egyik kezével Gabe hóna alá nyúlt. A pap halványan bólintott.

Ahogy beértek a kék tapétás, tágas helyiségbe, Sam becsukta maguk mögött az ajtót, majd kulcsra is zárta. Aztán odament az ágyon ülő Gabrielhez, a szokottnál gyengébben átkarolta, és a régi, vehemens stílusában ajkaival beletemetkezett a pap nyakába.
- Mi most elvileg rosszban vagyunk – figyelmeztette őt Gabe, mielőtt kieresztett egy apró nyögést. Már több mint egy hete nem érezte magán a férfit, és bár tudta, hogy nem helyes az, amire vágyik, mégsem jutott eszébe félrelökni őt.
Sam felnézett egy pillanatra, és kioldotta Gabriel övét. Ahogy kezét a farmerhoz dörzsölte Gabe lába között, máris megérezte, milyen hatást is vált ki a másikból. Üdvözülten vigyorgott.
- Egy gyors menet belefér. – Gabriel válaszolni akart volna, de abszolút néma maradt, ahogy érezte, hogy Sam ujjainak nyomán férfiassága keményedni kezd. Hátradőlt az ágyon, és hagyta, hogy Sam fölé másszon; a nadrág lekerült, és már az alsónadrágot kezdte ráncigálni a fiatalabb, mikor Gabe megállította:
- Az istenért, Sam, itt van mindenki a nappaliban. Különben sem jó ötlet, az asszony még a végén hiányol majd téged, és elindul megkeresni.
- Az ajtót bezártam. Nem tart sokáig, hidd el.
Sam az ajkaival egyre lejjebb haladt, míg végül Gabe combját csókolta ott, ahol érte. Olyan heves volt, hogy a papnak irtóztató erejébe tellett megint megszólalni:
- Én… hmm… én nem akarlak titeket összeadni.
Sam ekkor csodálatos módon abbahagyott minden műveletet, és elmélyedt szemekkel egészen Gabe felé hajolt. Várt egy pillanatot, miközben kezével megsimogatta amaz arcát; majd mintha egy magának feltett kérdésre válaszolna, bólintott, és visszatért előző foglalatosságához. Gabriel arca pirosra gyúlt, és úgy döntött, hogy lassan tényleg kényelmetlen lesz az az alsónadrág.

×××

Castiel tulajdonképpen nem tudta, hogy mit is gondolt korábban. Elmenni Deannel, hát mégis hogyan jutott ilyesmi eszébe? Nem hagyhat itt mindent egyik pillanatról a másikra, a hívek és Gabriel nem ezt érdemlik. Az egyházból való kilépés is rendkívül időigényes folyamat, sokszor hosszú hónapokig eltart a kérelmek átvizsgálása és engedélyezése. Különben meg mivel indokolná a hirtelen pálfordulást? Azt mégsem írhatja le, hogy világgá akar menni egy démonnal, aki mellesleg férfi testben van. Ki kellene állni a hívek elé a templomban, és nekik is elmondani, hogy mi a helyzet – Cas nem tudta volna megtenni a nyájával, hogy csak úgy szó nélkül elmegy és vissza se néz. Ezek az emberek a mindennapi életéhez hozzátartoztak, szerette és jól ismerte őket; és mivel ez fordítva is igaz volt, joguk volt megismerni az igazságot, vagy legalábbis annak egy cenzúrázott változatát. Talán annyi is elég lett volna számukra, hogy Castiel szerelmes lett, a pap azonban még azt sem tudta elképzelni, hogy egy ilyen bizalmas dolgot világgá kürtöljön a szószékről. Gabriel és Charlie, a két legközelebbi barátja más tészta volt, ők talán könnyebben fogadnák a dolgot; Gabe vigyorogna, a lány meg minden bizonnyal szorosan megölelgetné, és sok szerencsét kívánna a jövendő életéhez. A szülei részéről azonban megint aggódott: Cas leginkább az apjától félt, annak ellenére – vagy pont azért -, hogy hozzá húzott a szíve leginkább. Rebeccát is imádta persze, a legjobb anya volt, akit csak egy fiú kívánhat magának; de mégiscsak az apja volt az, aki legelőször templomba vitte őt, és beíratta élete első hittanórájára. Azt mondta, hogy nézd, kisfiam, rád is olyan gyönyörű szép, fehér szárnyú angyal vigyáz, mint amott a freskón. Légy jó gyerek, és soha ne bántsd meg a Jóistent szándékosan, mert akkor az angyal szomorú lesz és sírni fog. Sok angyal rossz gyereket kap, akik engedetlenek és komiszak.  Te legyél jó helyettük is, segíts a bajba jutottakon és mindig legyen egy jó szavad másokhoz. Így az angyalod is mosolyogni fog odafent, és a Jóisten is örül majd annak, hogy téged megteremtett.
Nem, semmiképpen sem lehet ilyesmit megemlíteni a szüleinek. Még ha a démon részét el is hallgatja, Dean férfi volt, és attól tartott, hogy apja katolikus erkölcsei nehezen viselnék el a hasonló szégyent. Meg aztán, mihez is kezdene, ha mindezek ellenére is elmenne Deannel; már egész kiskorában papnak készült, és amióta az eszét tudta, a templom és a tömjén jelentett neki mindent. Ebben élt világ életében, itt érzi magát kényelemben, ide köti őt minden. Még most sem tudott semmilyen más foglalkozást elképzelni magának, mert a szíve mélyén mindig is érezte, hogy a papi hivatás az ő életének az értelme. Mit gondolt hát, mégis?!

Ahogy így elmerengett a hétfői ebédje felett, Gabriel vetette le magát a szomszéd székre, mostani szokása szerint szótlanul, és nekiállt szedni magának a forró csirkelevesből. Jó néhány percig csendesen ettek egymás mellett, csak a kanalak ütemes csörömpölését lehetett hallani; Castiel aztán megelégelte a dolgot, és lazán megkérdezte Gabe-től:
- Az új oltárterítő megérkezett már?
- Nem még, a varrónőnek állítólag elromlott a gépe. Nem mintha nem lenne másik varrónő a városban, de persze nekünk muszáj ugyanannál az asszonynál varratni a dolgainkat, aki huszonöt éve Uriel atyának is varrt – forgatta meg a szemét Gabe, és felhörpintette a kanálon az illatozó levet. Castiel úgy döntött, nem körít tovább.
- Aha, értem. Nézd, Gabe, ha bármi baj van közted és Sam között, nekem nyugodtan elmondhatod.
- Ó, nem – Gabriel grimaszolt, és védekezően maga elé emelte a tenyereit -, te csak foglalkozz a saját szívszerelmeddel, és gyorsan szabadulj meg a szüzességedtől, mert különben megharagszom. Neked most ez az elsődleges, ne is törődj az öreg Gabriel atyával.
- Gondolom, szakítottatok.
Gabe megvonta a vállát.
- Úgyis elveszi Jessicát előbb-utóbb. Elkerülhetetlen volt.
- Szereted őt?
Gabriel hangos csörömpöléssel belevágta a levesbe a kanalat, és nagy levegőt véve hátradőlt a széken.
- Mit számít az? Úgyis csak dugni szoktunk. Ha ugyanúgy megpróbálnék öngyilkos lenni, mint te, biztos vagyok benne, hogy a kisujját sem mozdítaná értem.
- Igenis számít, Gabriel – válaszolta Castiel, bár ajkai kissé megremegtek az öngyilkos szó hallatán. - Honnan tudod, hogy ő mit érez? Lehet, csak attól fél, hogy neked ki kellene lépned az egyházból ahhoz, hogy együtt legyetek.
- Kilépni? – horkant fel Gabe keresztbefont kézzel, gúnyosan. – Azt soha nem tenném meg. Viszonyt folytatni más dolog, de nincs olyan nő vagy férfi, akiért én elhagynám a hivatásom. Azt próbálná meg valaki elvenni tőlem… soha, Castiel, ezt jól jegyezd meg.
A fiatalabb pap elpirult, és zavarában ránézett az órájára. Éppen ideje volt, hogy elinduljon, és miután elköszönt Gabe-től, belenézett a nappali tükrébe, hogy vajon helyén van-e a gallérja.

×××

Apró piros pötty bukkant ki a fecskendő hegyén, Dean pedig szemrebbenés nélkül, egy orvos magabiztosságával belenyomta saját karjába a tűt. Lehunyta a szemét, ahogy magába eresztette az adagot, Cas pedig még mindig kábán az arcát bámulta. Ahogy a pap kicsit magához tért, lehúzta és begombolta a jobb karján az inget; Dean nagyon óvatosan vette le tőle a vért, Cas alig érezte a bőre alatt lévő tűt. Most már a démon arcát figyelte, hogy van-e azon bármiféle változás, de csak azt látta, ahogy Dean fekete szemei egy pillanatra előtűnnek. Már kész is volt.
- Hogy érzed magad? – kérdezte Cas óvatosan.
- Hát – sóhajtotta Dean -, ez mindenképpen erősebb, mint az eddig használt típusok, de minden kezdet nehéz. Meg fogom szokni előbb-utóbb. – Ennek ellenére a férfi arca elborult, és megint becsukta a szemét pár pillanatra.
- Milyen gyakran kell jönnöm?
- Először három-négy naponta, mondjuk, később lecsökkentjük napi adagra, aztán a legvégén egyben kell belém pumpálnunk annyit, hogy végleges legyen a hatása. Pár nap alatt is el lehetne ugyan ezt érni, de csak akkor, ha lekötözöl és felkészülsz arra, hogy mindenféle mocskos dolgot vágok majd a fejedhez. Attól félek, a démon-énem nem fog egykönnyen elengedni.
- A fokozatosság lesz a legjobb – hangsúlyozta Cas, majd leült Dean mellé az ágyra, és a vállára tette a kezét. – Nem sietünk sehova.
Dean sokáig hallgatott.
- Köszönöm, padre.
- Mit köszönsz?
- A vért is, meg minden mást. Hogy itt vagy velem. Hogy az enyém vagy.
Cas elfintorodott az utolsó mondatra. Szó mi szó, a vére tényleg hamar hatott a férfi testében; nem volt biztos benne, hogy a kedvence lesz ez az új, érzelgős Dean. Csak remélte, hogy ha az véglegesen ember lesz, megtalálja majd az egészséges középutat a démoni és emberi mivolta között.
- Dean, nem vagyok a tiéd, és kérlek, fejezd be ezt a beszédet. Ha valakié, legfeljebb Istené vagyok, de van saját akaratom, és nem tervezek megválni tőle a közel jövőben.
- Tudom, a szabad akaratot Istentől kaptátok, de ha engem kérdezel, nagyon ócska ajándék – horkantott fel a démon. - Elvileg rendelkezel vele, de csak addig, amíg erkölcsös és unalmas életet élsz. Ha már egy kicsi izgalomra is vágysz, és bűnt követsz el, hiába van szabad akaratod, mész a forró üstbe leves apróléknak. 

Castiel igazán nem akart nevetni, és igyekezett megzabolázni a vonásait. Elvégre még pap, a francba is.
- Te most rajtam szórakozol? – hüledezett Dean.
- Nem, végül is igazad van. – Castiel féloldalasan még mindig mosolygott, mikor odahajolt, és megcsókolta Deant. Teljesen önkéntelenül tette, és nem is igazán értette, mi ütött belé; a démon azonban, miután túljutott a meglepetésen, közelebb húzta őt magához, és ujjaival Cas hajában babrált. Dean lehelete még mindig forró volt és az egész még annál is tökéletesebb, mint ahogy Castiel megálmodta. A másik finoman játszott az ajkaival, mialatt Cas felült Dean ölébe; a démon nyakát simogatta, aztán ujjai becsúsztak annak ingje alá. Neki ez az egész élmény új volt és izgalmas, Dean azonban egy türelmetlen sóhajjal megfordította őt, és oldalt lefektette az ágyra. Nem habozott sokat; miközben még mindig fáradhatatlanul csókolta Cas arcát ott ahol csak tudta, kezei először a férfi fenekére csúsztak, és miután az félreérthetetlen, vágyakozó nyögéssel tudtára adta, hogy élvezi, amit csinál, a démon finoman cirógatni kezdte őt a lába között.
- Dean. – A pap lehunyta a szemeit, és elkeseredetten azon volt, hogy kizárja az őt javában markolászó férfit. A levegőt is nehezen vette, és Dean ajkai a nyakhajlatában szintén nem segítettek a dolgon. – Ne… mmhh… még ne.
Csupasz nyakát hirtelen megcsapta a hideg levegő, ahogy Dean értetlen, kissé talán mérges tekintetével egyenesen belenézett a szemébe.
- Azt mondtad, velem leszel. És különben is, nem én kezdtem.
- Igen, ez igaz – És ezzel Cas kissé arrébb húzódott, majd azon igyekezett, hogy légzése visszaálljon a normális ütembe. Gyengéden végigsimította Dean derekát. - Ha ember leszel, annyiszor szeretkezek veled, ahányszor csak akarod. Sőt. Talán ki sem mozdulunk majd az ágyból. De addig kérlek, nagyon szépen kérlek, hogy tartsd tiszteletben a döntésem. Csak meg akartalak csókolni, én… én azt hittem, le tudok majd állni.
Cas haragot várt, de nagy meglepetésére Dean csak finoman mosolygott, és hosszú csókot nyomott a homlokára. A pap furcsállta, hogy mennyire bensőségesnek találta ezt a szelíd kifejezését a törődésnek; mivel Dean nem mozdult, úgy döntött, ráhajtja a fejét annak mellkasára, és egyik kezével szorosan átfogja őt. Ahogy kényelembe helyezkedett, Dean kicsit merev volt, és láthatóan annyira meghökkent, hogy elkezdett lélegezni. Cas vigyorgott, de a lassan fel-le mozgó mellkas érzete megnyugtatta őt, és arra gondolt, hogy ennél nagyobb békesség talán a mennyországban sem lehetséges. Vagy ha igen, akkor is inkább ezt választaná.