De Profundis - 8. fejezet

Castiel atyának mindene megvan a világon, amire valaha is vágyott. Egy kisváros káplánjaként rengeteg teendője akad, és hivatástudatát még az sem árnyékolja be, hogy nyalóka- és gumicukorfüggő plébánosával kell együtt laknia. Egy nap azonban különös férfival találkozik a városban, aki azt állítja, megbánta minden bűnét. 

Fandom: Supernatural
Párosítás: Destiel, Sabriel
Korhatár: 18+

Műfaj: démon!Dean, pap!Castiel regény AU
Megjegyzés: Ezúton is bocsánatot kérek mindenkitől, hogy három hete nem volt friss, de tényleg rengeteg dolgom volt, több napig itthon sem voltam, de ez már így alakult. Most viszont kicsivel hosszabb lett ez a fejezet, és szerintem a vége bőven kárpótol mindenkit^^

1.fejezet
2.fejezet

3.fejezet

4. fejezet

5.fejezet

Cas naiv volt, mikor abban a bizonyos kórházi ágyban feküdve azt gondolta, hogy ha megint beszélő viszonyba kerül Deannel, minden problémája egy csapásra megoldódik. Nem így lett. Sőt, a dolgok egyre inkább összekuszálódtak; a démon láthatóan nagyon nehezen viselte a tiszta vért, a megszállt test minduntalan tiltakozott ellene. Több hét telt el a legelső kezelés óta, és Dean nem javult, sőt, talán még rosszabb volt az állapota mint korábban: az injekciózás után ingerlékenynek és dühösnek bizonyult, és egyszer, mikor megpróbálkoztak a kétnaponkénti kezeléssel, kiverte Castiel kezéből a tűt. A pap ajkainak széle ekkor megremegett, de több kellett volna ahhoz, hogy máris feladja. Ehelyett úgy döntöttek inkább, hogy egy hétig szüneteltetik a kezelést; bár Dean először javában tiltakozott, mert ő igenis képes férfi módra küzdeni, Cas rövid úton meggyőzte őt. Nem siettek végül is sehova, a pap pedig magában meg is könnyebbült kicsit, hogy így legalább kap egy kis haladékot. Beszélnie kellett volna már a témáról Gabriellel, ezt tudta maga is, de valahogy nem vitte rá a lélek: az egyházból való kilépés, a teljes szabadság már nem tűnt számára annyira elérhetetlennek mint korábban, egész megbarátkozott a gondolattal, és már a kérvényt is megfogalmazta a számítógépén. Paptársával azonban félt megosztani a tervét, egyrészt mert Sam közelgő esküvője Gabe hangulatára is rányomta a bélyeget és nem akarta őt még ezzel is letaglózni, másrészt talán Cas is tartott kicsit a saját ötletétől, mivel nem múlt el benne nyomtalanul az az istenfélelem és kötelességtudat, ami korábban jellemezte őt.  Deannek továbbra sem engedett, és egyelőre megőrizte a szüzességét; legfeljebb néhány visszafogott csókkal adta tudtára a férfinak, hogy fontos a számára, a démon pedig, bár látszott rajta, hogy nehéz neki, igyekezett visszafogni magát.

A téma egyébként nem csak Deant foglalkoztatta, Gabriel is előszeretettel érdeklődött Castiel állapota felől az egyik alkalommal, mikor a fiatalabb pap a bevásárló listát írta éppen.

- Na, Cas, mesélj már – bökte őt vállon huncutul Gabe, és kacsintott. – Remélem, nem durva veled nagyon, bár én hülye mondhattam volna neki, hogy neked ez lesz az első. Biztosan nagyon figyelmes, ha így hallgatsz. – Cas pislogott. – Vagy máris cseréltetek volna? Deanből nem nézném ki, nem az a szubmisszív alkat. Mennyi a rekordotok orgazmus terén?

- Mi… khmm… én még nem… - pirult el Cas, de igyekezett kifejezéstelen arcot vágni. Gabriel erre azonban fölháborodott.

 - Hogyhogy nem?! Ennyire csak magával foglalkozik az a semmirekellő, lusta…?

- Úgy értem, még mindig tiszta vagyok. Teljesen – hadarta egy szuszra Cas, mert nem szerette volna hallani a mondat végét. Gabriel nagy szemeket meresztett rá, mintha elképzelni sem tudná azt, hogy ennyi idő ismertség után egyesek még meg tudják tartóztatni magukat. 

- Őszintén, Cas, mióta is vagytok együtt?

- Lassan egy hónapja, de nem vagyunk együtt valójában – védekezett a fiatalabbik, szégyenteljes arccal. – Mi csak… 

- Ti csak?

- Nem tudom, igazából. Nem tudom, Gabriel. – És jókorát sóhajtott. Gabe látta rajta, hogy nem kívánja folytatni a témát, és bár az idősebbik pap híres volt arról a tehetségéről, hogy rendkívül gyorsan és erőlködés nélkül zavarba tudta hozni a másik embert, most jobbnak látta békén hagyni Cast. Így hát csak elhúzta a száját és finoman megpaskolta Castiel hátát. 

- Jól van, semmi baj. Deano a te kis játékszered, semmi közöm hozzá, ugye?

- Ezt nem mondtam.

Gabriel vigyorogva emelte fel a kezét.

- Lelked rajta. Ha neked így jó… de azért mondd meg neki, hogy ha egy hajad szála is meggörbül, személyesen átkozom őt el a szószékről mindenki szeme láttára, és miután megvettem a róla mintázott vudu babát, összeszurkálom azt gombostűvel, cafatokra tépem, aztán rituálisan elégetem a templom előtt. Ezt így szó szerint.

Cas nem mert a férfi szemébe nézni, mert félt, hogy esetleg az komolyan gondolja. Inkább felállt a konyhaasztaltól és elindult egy kosárral és a listával a kezében az ajtó felé.

A szupermarketben Castiel furcsán elveszettnek érezte magát; mindig így volt ez, ha ránézett a plafonig érő tömött, színes sorokra, és az irdatlan mennyiségű választékra, amiből neki elvileg vásárolnia kellett volna. A falak nagyon élénken fehérek voltak és a világítás is már-már kellemetlenül fényesnek tetszett; Cas belenézett a kosarában felhalmozott földi javakra, és ebben a pillanatban nagyon is úgy találta, hogy ez a hely túl világias neki. Gabe nagyon élvezte a luxust és a kényelmet, Cas viszont éppen az ellenkezője volt: mindenből beérte a legegyszerűbbel, és sohasem vágyott többre annál, mint amije volt. A kávéból és a teából is lekapta azt, aminek első pillantásra a legszimpatikusabb volt a csomagolása, de a hússal és a zöldségekkel sem volt ez másképp. Miután Gabriel kedvenc müzlijét megtalálta, útja a fűszeres részleg felé vezetett; Cas annyira elmélyült a feketebors keresésében, hogy szinte megijedt, mikor a mellette álldogáló férfi hirtelen megszólalt:

- Vajon mi legyen, chili vagy kapor?

- Elnézést? – próbált észhez térni Castiel, és az idegen borostás arcába bámult. A férfi közepes magasságú volt és kissé zömök, de ami a leginkább feltűnt rajta, az a talpig fekete, elegáns öltöny volt; az öltözék a legkevésbé sem illett az áruház fehérségébe, sem köznapiságába.

- Azt kérdeztem, chili legyen-e vagy kapor. 

- Öhm… chili? – kérdezte Cas bizonytalanul, mert volt valami baljós az idegen megjelenésében, ami nem tetszett neki. A férfi haja kissé már gyérült, de sunyi mosolya alattomos volt, ahogy a következő pillanatban lekapta az olvasószemüvegét.

- Jó. – Szájával furcsán, hosszan elnyújtotta az ó betűt. Aztán olyan szemérmetlenül végigmérte Cast, hogy az elvörösödött, és hirtelen megszólalni sem tudott. Nem is kellett. – Milyen csinosak vagyunk ma atyám, ezt nevezem… habár a reverenda is csak akkor mutat előnyösen, ha van mit kiemelnie. Ilyen hátsót sem lehet látni mindenütt.

Castiel úgy döntött, neki ennyi bőven elég volt, és már fordult is sarkon, de ekkor az idegen megszólalt:

- Hát a jó modorral mi lesz? Azt hittem, ha valaki, az egyház legalább még híve a jó kis tradicionális szokásoknak. 

- Én nem vagyok az egyház – mondta színtelen hangon Cas. A férfi azonban egészen közel jött hozzá, már-már zavaróan közel. – A bókok nincsenek ellenemre, de attól tartok, ön egy kicsit túlzásba vitte az előbb. 

Az idegen áthatóan a szemébe nézett, Cas pedig mintha izzadni kezdett volna.

- Ennyire erkölcsös lenne?

- Pap vagyok – hangzott a szűkszavú, hideg válasz, Cas pedig egyre inkább kényelmetlennek érezte a férfi közelségét. Megpróbált elhúzódni, nem sok sikerrel, mert a férfi is húzódott vele együtt. 

- Az nem jelent semmit. – És itt pajkosan mosolygott. Volt ebben is valami gonosz. – Ha tudná, hány kollégája boldogította már az ágyamat esténként, attól félek, rosszakat álmodna. – És itt leolvadt róla a mosoly. – Mindenesetre, maga egy nagyon különleges ember. 

- Én nem tartom magam annak, de az elkeserít, hogy ilyen rossz véleménnyel van a papokról. 

A férfi megrázta a fejét.

- Ne vegye sértésnek, de a legtöbb képmutató és álszent, rendszerint többet bujálkodnak, mint az átlagemberek. Még a pokolban is mindenki távol tartja magát tőlük. Ön azonban, Castiel atya, egészen más. Ezt ennyi idő alatt is fel tudtam mérni.

Castielt most már tényleg kezdte kiverni a veríték, így a következő pillanatnyi csendet kihasználva gyorsan elindult a kasszák felé. Miközben véletlenül többször is nekitolta idegeneknek a kosarát, magában azon imádkozott, hogy minél hamarabb kikerülhessen innét a kocsi biztonságos távolságába. Ez a férfi nagyon negatív hatással volt rá, és biztos volt benne, hogy valami rosszban sántikál.

×××

A reggeli kis nüansz a szupermarketben egész napra tönkrevágta Castiel hangulatát; kivételesen kevés dolga volt délelőtt, csak egyetlen keresztelés, és a délutáni miséig csak lézengett a paplak körül, megpróbálta elfoglalni magát valamivel. Fiatalabb pap korában ilyenkor gyakran nekiállt tökéletesíteni a már előzőleg megírt szentbeszédet, manapság azonban már csak mosolygott kezdeti tapasztalatlanságán, és nem foglalkozott ilyen dolgokkal. Egy ember alkotta beszéd sohasem lehet tökéletes, nem lehet egy egész szövegen keresztül megtalálni a tökéletes fordulatokat, a találó hasonlatokat. Egy-egy mondat, szószerkezet erejéig felvillanhat ugyan az a zsenialitás, ami a jó papokat elválasztja az igazán jó papoktól, de a nyáj többnyire ezt nem veszi észre. Nekik bőven elég volt Castiel atya megnyugtató, szelíd hangja és az a biztonság, ami belőle áradt. Nem keresték azt a tökéletességet, amit Cas mindig is hiányolt magában.

Így hát, fontosabb dolga nem lévén kiment a kertbe, hogy megöntözze a virágokat és haszonnövényeket. Mintegy tíz perc múlva a szomszéd kertben megjelent Charlie és Alice; előbbi kezéből most sem hiányozhatott a telefon, és szorgosan nyomkodta azt, miközben barátnője jóvoltából iszonyatosan nevetett valamin. Limonádét hoztak és alig ültek le a kerti garnitúrába, Charlie a lány térdére görnyedt, miközben a könnyei folytak jókedvében. A vékony fakerítésen keresztül Cas illetlennek érezte, hogy így bámulja őket; még a kezében is megállt a slag a rózsák felett. Késő volt azonban, mert Charlie, ahogy észrevette őt, átkiabált:

- Nahát, Cas, téged is látni néha idekint?

- Nem mintha én nyomkodnám a telefonom még a verőfényes napsütésben is – vágott vissza Cas, de aztán mosolygott, amint látta, hogy Charlie ajkai is meg-megrándulnak. 

- Gabe otthon van?

- Hittanórát tart az iskolában.

- Nincs kedved átjönni egy kicsit? – érdeklődött Charlie, mire Cas elpirult.

- Ó, igazán nem szeretnék zavarni, ha már van vendéged…

- Én? – nevetett Alice, szőke fürtjei rázkódtak. – Miattam ne zavartasd magad, atyám, csak egy limonádéra ugrottam be. Utána megyek is rögtön, dolgom van még. – És ezzel mosolyogva megszorította Charlie kezét, aki visszamosolygott rá. Castiel azon kapta magát, hogy nem érti, korábban miért ellenezte ezt a kapcsolatot: Alice visszafogott, kedves lány volt, és kifejezetten nőies, kiváló ellenpólusa a képregényes pólóban járkáló, szoknyát csak ünnepeken viselő Charlie-nak. Cas elgondolkodott azon, hogy vajon Deannek köszönheti-e ezt az újfajta hozzáállást. 

Cas megöntözte a virágokat, ahol kellett, kigyomlálta a gazt, és a feljárati lépcsőről, meg a ház elől elseperte a faleveleket. Gabriel utálta ezt a munkát, de hát valakinek meg kellett csinálnia; volt olyan szeptemberük, amikor az udvaron lépni se lehetett tőlük, és bár Gabriel járt ki többet, őt láthatóan egyáltalán nem zavarta a zsúfoltság. Azóta Castielre hárult ez a feladat, bár a két pap rendszeresen összeszedett egy-két zacskónyi levelet, hogy a legközelebbi adventi foglalkozáson a gyerekek könyvjelzőt készíthessenek némi színes karton, ragasztó, és persze a természet kincsei segítségével. (Ez volt az év egyetlen pontja, amikor kisiskolásokat engedtek a paplak közelébe; egyrészt mert sokan voltak, és így kifizetődőbb volt az iskolában tartani a táboroktól kezdve minden egyebet, másrészt bár Gabe és Cas is szerették a gyerekeket, iszonyatos rumli volt mindig a foglalkozások után. Amit persze nekik kellett mindig eltakarítaniuk.)

Miután mindennel végzett, Castiel átöltözött, majd Charlie háza felé vette az irányt. A bejárati ajtó nyitva volt; Alice éppen akkor köszönt el a lánytól egy csókkal, Cas pedig szolídan elfordult ez idő alatt. Aztán bement, Charlie pedig rögtön limonádéval kínálta.

- Tudod, Cas, nagyra értékelem, hogy ilyen… szolidáris vagy – bukott ki a lány szájából a mondat, mikor a férfi kezébe nyomta a poharat. Charlie leült a fotelbe, és kissé zavartan a kezét markolászta. - Mármint velem és Alice-szel. 

- Tudod… változik az ember. – Cas kortyolt egyet. Ahogy hűs, citromos frissítő lecsúszott a torkán, eszébe jutott, hogy Charlie tulajdonképpen nem tud semmit Deanről. Vajon ez lenne az alkalmas pillanat arra, hogy elmondja neki a tervét? Valahogy kiegyensúlyozottnak érezte magát, és szokatlanul ébernek. De talán csak a limonádé tette. 

- Igen – emelte meg a szemöldökét Charlie -, azt látom, hogy változol. 

- Ezt meg hogy érted?

A lány vállat vont.

- Az utóbbi hónapokban mintha kissé merevebb lettél volna, ha érted, mire gondolok. Nem sértésnek szánom, de nagyon aggódtam érted, Cas. Úgy tűnt, mintha nem is tudom… emésztenéd magad valami olyasmi miatt, ami csak rád tartozik, így nem mered kiönteni a szíved senkinek. – Castiel egyenesen a szemébe meredt. – Persze nyilván lehetnek titkaid, ez természetes dolog. Csak rossz volt nézni, ahogy hétről hétre sápadtabb, és… boldogtalanabb vagy.

Cas nyelt egyet. Charlie persze nem tudott az öngyilkossági kísérletéről, de jobb is, ha ez a része az életének örökre feledésbe merül. Naponta küzdött azzal, hogy ki tudja üresíteni a fejét, és hogy ima közben az imára magára gondoljon; a pap így utólag nem érthette, hogy vetemedhetett egyáltalán olyasmire, hogy megpróbálja felvágni az ereit. Kissé meg is borzongott ennél a gondolatmenetnél, aztán habozás nélkül kimondta azt, ami legelőször a szájára jött.

- Ennek az időszaknak vége, Charlie. Kilépek az egyházból.

A lány arcán tisztán látszott, hogy akkor sem döbbent volna meg jobban, ha Castiel azt mondja, Gabe egészségtudatos életmódra váltott és nem eszik több édességet. Kis híján kiejtette a kezéből a poharát, és értetlenül, pislogva meredt a semmibe.

- Hogyhogy kilépsz? Most… most ugye viccelsz? Gabriellel találtátok ki ezt, hogy rajtam röhögjetek?

- Komolyan beszélek – sóhajtotta Cas, szíve a torkában dobogott. – Tényleg ennyire hihetetlen, hogy elegem van az állandó képmutatásból és az egyedüllétből?

Charlie összecsapta a tenyerét, ajkai lekonyultak.

- Jaj, Cas, persze, hogy nem. Jogod van azt kezdeni az életeddel, amit akarsz, és én teljes mértékben támogatlak, ha ezt már véglegesen eldöntötted magadban. De akkor sem értelek. Nem ismerek olyan papot, egyáltalán olyan embert, aki ennyire imádja a hivatását, és ennyire odavan azért, amit csinál. Vagy Gabriel zavar? Gondolom, Sam gyakran jár hozzátok. Istenem, ha akarod, rászólok erre a szégyentelenre, mert el tudom képzelni, miket…

- Nem erről van szó – hadarta Cas, és kissé azért még elvörösödött az arca. Nem szokott ahhoz, hogy ilyen nyíltan beszéljen valakivel, hiszen kiskorától a képmutatás kényelmessége nevelte. – A helyzet az, hogy… beleszerettem valakibe. Különben ezzel a valakivel megbeszéltük, hogy elmegyünk ebből a városból, úgyhogy még a magyarázkodásra sem lenne nagy gondotok. Illetve, a híveknek búcsúzóul el szándékozom mondani, de a szóbeszédeket már nem várom meg. 

Charlie hirtelen azt se tudta mit mondjon, csak szélesen, meghatottan mosolygott. Aztán odament, és amilyen szorosan csak tudta, átölelte Castielt. A pap izgatottsága szinte azonnal elszállt, és megnyugodott az ismerős parfüm illatától, na meg Charlie vörös fürtjeitől az arcában. A lány kissé elhajolt.

- Büszke vagyok rád, Cas. Tényleg. Nagyon nemes dolog tőled, hogy felvállalod az illetőt, akárki is legyen az. A templomból ismeritek egymást?

- Nem, egy pizzázóban futottunk össze úgy… - Castiel arca elborult, amikor gyors fejszámolást végzett. – Lassan fél éve.  Istenem, ez ilyen régen volt?

Charlie nevetett, majd izgatottan visszaült a foteljébe.

- Szóval ezért volt az a nagy szomorkodás, hát gratulálok. A mi kis Castielünk szerelmes, ezt se hittem, hogy megérem valaha. Gabe tudja?

- Igen – forgatta meg a szemeit Cas, és immár megkönnyebbülve dőlt hátra a kanapén. – Valószínűleg előbb tudta, mint én. De azt még nem mertem elmondani neki, hogy kilépek.

- Hát pedig lassan muszáj lesz közölnöd vele, ha azt akarod, hogy időben megenyhüljön. Remélem, nem gondoltál más eskető papra – vigyorgott a lány. 

Cas zavartan beharapta a szája szélét. 

- Hát, igazság szerint egyáltalán nem gondoltam eskető papra. Egyrészt nincs olyan valamirevaló egyház, ami összeadna minket, másrészt Dean sem hiszem, hogy nagyon tolerálná. 

Itt Charlie tényleg félrenyelte a limonádét, és csak ennyit tudott kinyögni meglepetésében: 

- Dean? Az a Dean?

- Az a Dean - mosolygott Castiel elnézően, aztán a poharát bámulta hosszan. – Most biztos csalódtál bennem. Vizet prédikálok és bort iszok. 

- Ugyan, az most lényegtelen, hogy én mit gondolok. De ez a te életed Cas, és nem vagyok biztos abban, hogy ilyen gyökeres változás jót tenne neked. 

- Előbb mintha azt mondtad volna, hogy támogatsz – húzta össze a szemöldökét a pap.

- Persze, de ez az egész katolikus meggyőződésednek mond ellent. Ha találsz egy lányt, akivel összeházasodsz, a te szavaiddal fogalmazva attól még élhetsz erkölcsös életet, de így… - A lány kissé félrebillentette a fejét, és szánakozva tekintett barátjára. – Nem lebeszélni akarlak, hidd el, én lennék az utolsó, aki ilyesmi miatt elítélne.  De ismerlek annyira, hogy tudjam, nagyon komolyan veszed az egyházadat, ami... ugye finoman szólva nem tolerálja ezt az életmódot. Biztos rendben leszel? Mindent végiggondoltál? 

- Ezerszer is, Charlie, és a döntésem végleges. Én már egyedül az Istennek akarok megfelelni, és tudom, hogy neki nem lenne kifogása. Megmentem Deant, ennél többet egy szolgájától sem várhat. 

Charlie nem igazán értette őt, de ajkai azért mosolyra fakadtak.

- Hát rendben, de szeretnék ezzel a Deannel jobban megismerkedni. Úristen, pedig most hogy így belegondolok, nekem is feltűnt, hogy szorosabb a kapocs köztetek, mint illene... miért nem rendeztek a paplakban egy vacsorát? Talán alkalmad lenne elmondani Gabe-nek a terveidet.

Castiel már éppen tiltakozni akart volna, de végül is elnémult. Dean azóta nem volt náluk, hogy az első balszerencsés gyónás után eljött bocsánatot kérni; mindig Cas járt hozzá a motelba, de most, hogy így jobban belegondolt, jól esett volna neki körbemutogatni a lakást. Na meg a szobáját. Nem értette miért, de furcsa otthonosság érzés töltötte el, mikor elképzelte, hogy a foteljébe kuporodva olvas, miközben Dean az ágyon hanyagul fekve váltogatja a tévécsatornákat. 

- Tehát éppen meghívattad magad hozzánk – összegezte Cas, Charlie azonban csak vadul vigyorgott. - Megkérdezem Deant, van-e kedve.

×××

Deannek volt kedve, igaz, mintegy fél órányi győzködés után. Cas ugyan csak telefonon hívta fel őt, de szinte érezte a kelletlenséget és a nyűgöt a vonal túlsó feléről; a démonnak kezdetben eszébe sem jutott elmenni a paplakba, már eleve amiatt, hogy paplak. És tele van keresztekkel. Különben sem nagyon lelkesedett a társasági programokért, amennyiben azok nem egy sztriptízbárt és két korsó jó hideg sört jelentenek – bár az előbbiről lemondott volna, Dean kereken kijelentette, hogy nem kíván udvarias csevegést folytatni egy tál saláta mellett, miközben a másik pap a Példabeszédek könyvéből olvas fel. Az evés előtti-utáni kézenfogós hálaadástól meg alapból felfordul a gyomra.

- Gabriel utálja a salátát – győzködte őt Cas, ahogy a vállához szorította a telefont. Ha egyszer Dean ide jön, már pedig ide fog jönni, ki kell porolni azt az átkozott szobát, kerül, amibe kerül. -  Szerintem több közös van bennetek, mint hinnéd. Charlie pedig nem vallásos, úgyhogy valószínűleg hálaadás sem lesz. 

- Akkor sem. Fontosabb dolgunk van most annál, Cas, értsd meg. Ha ember leszek, annyiszor eszünk együtt, ahányszor csak akarod. 

- Úgy látom, nem tett jót ez az egy hét szünet – húzta el a száját a pap, miközben visszacsúsztatta a helyére a Gyűrűk ura egyik, immár pormentes kötetét. – Pedig már kezdtem megszeretni az érzékeny Deant. Ő biztosan nem utasítaná vissza a vacsorameghívást, sőt, még hozna illatos gyertyákat is.

Apró szünet.

- Tudod, mit, atyám, dugd fel magadnak. Elmegyek, csak előtte készítsd el a terepet.

- Én is szeretlek, Dean. – Cas kinyomta a hívást, elégedetten vigyorgott, aztán rájött, hogy mit is mondott valójában, és a mosoly lefagyott az arcáról. Jóisten, tényleg így kellett neki elmondani, mit érez iránta? Nem mintha a férfi nem tudta volna, de akkor is kellemetlen volt. Szégyenében égett az arca; mindenesetre, ahogy magához tért, inkább bekapcsolt valami tűrhető zenét a DVD lejátszóban, hogy könnyebben menjen a takarítás.

×××

- Komolyan kell a rózsa? 

- Ne viccelj, fiam, persze hogy kell. Jövendőbeli szexpartneredet hívtuk meg vacsorára, és ha más romantika nem is szorult belé, kénytelen lesz végigülni az estét úgy, hogy egy nagy váza általad nevelt rózsa lesz kirakva az asztalon. 

- Ártani nem árt – védekezett Charlie is. Ezúttal kitett magáért, bár nem mondhatni, hogy Cast ez nagyon lelkesítette volna: bőven térd fölé érő, pliszírozott szoknyája kiemelte hosszú, vékony lábát, a pap pedig nagyon nem szerette volna, ha ez elvonja Dean figyelmét. De jobbnak látta, ha hallgat, és nagy sóhajtások közepette felállt a nappali szélére szorult kanapéra, hogy levehesse a feszületet a falról. 

- Azzal meg mit csinálsz? – húzta fel a szemöldökét Gabe, fél kezében a szalvétákat tartva.

- Én? Öhm… hát eléggé poros, úgy gondoltam, megtisztítom. A kereszteket sohasem szoktuk letörölni, úgyhogy berakom mindet a szobámba, és amint lesz időm, rendbe teszem őket.

- Nekem nem tűnnek porosnak – csodálkozott Charlie, mire Gabe felemelte a kezét, jelezve, hogy ez most Cas és Dean estéje, és ők tudják, mit miért tesznek. Mialatt Castiel végigjárta a házat feszületek után kutatva, Charlie és Gabriel szépen megterítettek a legszebb – és különben a paplak egyetlen elegáns – étkészletével, aztán a kanapéra lerogyva várták a vendéget. Dean negyed órája késett, mikor csengetést hallottak; Cas sietett az ajtóhoz rögtön, de meglepetésében még a száját is nyitva felejtette. Nem Dean állt ugyanis odakint, hanem egy bőrig ázott Sam; a pap kilesett az ajtón, mert nem emlékezett rá, hogy tíz perccel ezelőtt esett volna.

- Hirtelen szakadt le az ég, de mindegy is – fújta ki magát Sam, ahogy beljebb ért. Levette válláról a táskáját, majd két újszerű könyvet húzott elő belőle. Castiel csak odasandított, de máris látta, hogy az a szerelemhormonos kötet volt az, amit nemrég adtak ki, és ami keresztény szempontból vizsgálja a szexet és az ezzel járó, tudattalanul is kialakult kötődést. Ekkora már a felhúzott szemű Gabe és Charlie is ott voltak az előszobában, így Sam a javában pislogó plébános kezébe nyomta a könyveket.  – Jessica küldi, és köszöni, hogy kölcsön adtad. 

A férfi hangja színtelen volt és közömbösnek tűnt; ment volna, de Gabriel még megkérdezte:

- Miért te jöttél?

- Jess nem érezte jól magát – vont vállat amaz. – De váltig esküdözött, hogy mérges leszel, ha nem kapod vissza ezeket, mert állítólag még az első jegyes hittanon adtad neki kölcsönbe. Úgyis elmentem volna sört venni, gondoltam, akkor beugrok legalább ide is. 

- Hát, sör az itt is van – szólalt meg pár másodpercnyi csönd után Charlie. Kirakta a karját az esőbe, majd megborzongott. – Ilyen időben a kutyát sem verik ki, és gondolom, nem hoztál esernyőt.

- A szupermarketnél parkoltam, tényleg nincs messze. Jót tesz egy kis séta.

Ezúttal Gabe fintorgott.

- Hogy is ne, hogy tüdőgyulladást kapjál ebben a nedves, hideg időben. Azt már nem, szépen bejössz és megszárítkozol, aztán békésen megvacsorázol velünk. 

- De én…

- Sam, nincs apelláta. Csak egy egyszerű, baráti este lesz, de ha annyira aggódsz, írd meg a drágalátos menyasszonyodnak, hogy hol vagy. Nem hinném, hogy kifogása lesz ellene.

- Mert nem ismer téged alaposan – húzta fel a szemöldökét a férfi. Aztán kinézett az ablakon, és megadta magát. – Rendben, de nem kell utánam jönni. Tudom, hol a hajszárító.

Gabe azért csak utána ment (Cas elkeseredetten megpróbálta kikapcsolni a fantáziáját), Charlie pedig megszomjazott a nagy várakozásban, különösen, hogy Sam így megemlítette a sört. Castiel pár percig némán maga elé bambult, majd arra eszmélt, hogy valaki hátulról megragadja a derekát. Dean vigyorogva maga felé fordította a férfit, és jót derült annak arckifejezésén.

- Ajtó nincs?

- Minek? – Dean csettintett a nyelvével. Aztán gondolt egyet, és a következő pillanatban megint Cas háta mögé került, és ráhajolt a pap vállára. - Így sokkal izgalmasabb. 

- Pedig muszáj lesz róla előbb-utóbb lemondanod erről a fantasztikus képességről. Lehetőleg még mielőtt szívgörcsöt kapok ijedtemben. 

Dean ekkor hirtelen elhúzódott tőle, és arca mintha megmerevedett volna. Cas összehúzott szemöldökkel meredt rá, és a pulzusa is az egekben járt. Egyszerűen tudta, hogy történt valami. Érezte. Kérdezni azonban nem volt idő, mert ekkor megjelent a vigyorgó Gabriel.

- Dean – bólintott, aztán kezet nyújtott neki. – Gondolom, ezentúl gyakrabban látjuk majd egymást, ugye? 

- Igazából… - A mondatot azonban nem tudta befejezni, mert Castiel finoman, alig észrevehetően megszorította a kezét.

- Jobban szeretjük a motelt – válaszolt helyette is hangosan a fiatal pap.

Mivel Sam még mindig nem végzett a szárítkozással, Castiel körbevezette Deant a paplakban; a démon, bár igyekezet érdeklődő arcot vágni, valójában vajmi kevés figyelmet tanúsított a bútorok és az előző plébános által használt ódon konyhásszekrény iránt, de – mint várható volt - Cas szobája annál izgalmasabb volt számára. 

- Ez a sok film mind a tiéd? – álmélkodott Dean, kiemelve az egyik kedvenc akciófilmjét a tévé feletti polcról. - És a plazmatévé. Ejnye, atyám, a szegénységi fogadalommal mi lesz?

Cas nagy levegőt véve az ajtóhoz sétált, majd bezárta azt. Sápadt arccal a démon felé fordult.

- Mondd el.

- Micsodát?

- Láttam rajtad, hogy történt valami. Ott, az előszobában, mikor jöttél. Legyen benned annyi tisztesség, hogy legalább nem tagadod le. 

Dean szemei feketén megvillantak, ahogy az imazsámoly feletti feszületre nézett.

- Azt miért nem vetted le?

- Oda van szögezve. Édesanyámtól kaptam a legelső hittanórámon. 

Csönd.

- Attól félek, Cas, túl messzire mentünk… nem való ez nekem. Ez. – És itt körbemutatott a szobán. Arcán jól kivehető volt az undor, ahogy tekintete megállapodott az imazsámolyon. – Rossz ötlet volt a vacsora. Rossz ötlet volt az is, hogy egyáltalán eljöttél hozzám a legelső alkalommal. Tudhattam volna, hogy nem fog működni. Nem ezt érdemled. Nem egy… nem engem.

Cas intett neki, hogy üljenek le az ágyra. A pap megint úgy meredt, rá, azzal a homlokráncolós, vesébe látó pillantással, amit a démon annyira kedvelt benne; ezúttal a személyes terét is semmibe vette, olyan közel hajolt hozzá. 

- Crowley?

- Ma volt nálam. Általában simulékony és behízelgő a modora, soha nem láttam még így kikelni magából… persze rólad volt szó. Megesküdtem neki, hogy csak a szexre kellesz, de nem hitt nekem; azt mondta, egy ideje figyel már téged, és legutóbb mikor találkoztatok, végképp meggyőződött arról, hogy nálad szűziesebb férfit még sohasem látott. Azt is közölte, hogy a madarak elcsicseregték neki, mivel lövöm magam, és ez nem tetszik neki. Na nem mintha ő nem lenne függő – forgatta a szemeit Dean. – Azt hittem, ott helyben meggyilkol. Valamiért érdekled őt, de hogy miért, az számomra rejtély. Mindenesetre újabb neveket kaptam. Ha nem ölöm meg őket… - A démon nyelt egyet, és nem fejezte be a mondatot. – Hallgatnom kellett volna a józan eszemre még régebben. Akkor nem sodortalak volna ekkora veszélybe. 

Cas sóhajtva a férfi vállára tette a kezét.

- Tehát ő volt az a boltban. Sejtettem. És most mit fogunk csinálni?

- Szerinted?

- Dean, ne. Egy lépést már tettél előre, és most hátra tennél kettőt?

- Hát nem érted?! – A démon megragadta a férfi arcát, és egyenesen a szemébe nézett. Cas sohasem látta még őt emberibbnek ezelőtt. – Ha nem teszem meg, amit Crowley mond, megöl téged. Vagy arra kényszerít, hogy én öljelek meg, azt pedig nem várom meg. Hozzád képest pár idegen ember élete semmiség.

Cas szájában mintha homok lett volna, pár pillanatig hiába próbálkozott beszéddel, csak hangtalanul mozogtak az ajkai. Mikor kicsit visszanyerte torka fölött az uralmat, ennyit sikerült kipréselnie rekedten:

- Semmiség? Dean, hát ezért vesződtem én veled annyit? - Ebben a pillanatban Gabriel vadul kopogtatni kezdett az ajtón.

- Na gyertek ki, galambocskáim, kihűl a finom hamburgerhús. Szex szigorúan csak vacsi után. 

A démon a hamburger említésére hamar kint termett a konyhában, míg Cas lomhán, gondolataiban elmerülve követte őt. A frissen szárított hajú Sam bemutatkozott Deannek – mikor kezet fogtak, Sam tekintete mintha egy pillanatra elsötétült volna, ahogy a borostás férfi hozzáért. Gyanakvó tekintete még akkor is a démonon volt, mikor helyet foglaltak egymás mellett; Cas Gabriel oldalán ült, Charlie pedig a legkitüntetettebb helyet, az asztalfőt foglalta el. Gabriel és Charlie egyszerű hamburgert és sült krumplit gondoltak ki vacsorára, Cas pedig nem igazán bánta. Sam igen, de mivel ő eredetileg nem volt meghívva, így jobbnak látta hallgatni; meg aztán, nem is volt annyira zsíros. 

Dean azonban váratlanul beszédesnek bizonyult az estén; látszólag teljesen kiment a fejéből a Castiellel folytatott beszélgetés, és végig élénken részt vett a társalgásban. Leginkább az autókról és a motorokról szeretett csevegni, na meg a kedvenc ételeiről: előbbi téma Samet, utóbbi inkább Gabrielt hozta lázba. Vagy húsz percig beszélgetett Charlie-val a klasszikus rockról, és elismerően nyilatkozott a lány jó zenei ízléséről.  

- Miért, azt hitted, karót nyelt szentek közé jössz osztrigát meg kaviárt enni? – forgatta a szemeit Gabe. 

- Igazság szerint… igen. Bár Cas mesélt egy-két dolgot rólatok, nem mertem hinni neki.

Ahogy Castiel most a férfira nézett, először vette észre rajta az este folyamán, hogy - igen, nem tévedés – mintha jól érezné magát. Szélesen mosolygott, bár ez a mosoly kicsit félszeg volt, mintha nem egészen tudná, hogyan is kell viselkedni ebben az otthonos, barátságos társaságban. Látszott, hogy nagyon régen vehetett részt hasonló vacsorán, és elszokott az érdeklődő hangnemtől; egyáltalán attól, hogy valaki a parancsokon kívül is kíváncsi a véleményére. Cas bűntudatot érzett amiatt, ahogy az étkezés előtt beszélt vele: tudhatta volna, hogy Dean még mindig csak Dean. Egy démon. És időre van szüksége ahhoz, hogy hozzászokjon az emberek számára talán teljesen hétköznapinak tűnő dolgokhoz.

- Hát, azért a hamburgerkészítést még nekünk is gyakorolnunk kell – húzta el a száját Gabe, ahogy beleharapott saját, többnyire csak húst és zsemlét tartalmazó burgerébe. – Kicsit ízetlen lett, de legalább kihoztuk a sótartót. Kéri még valaki?

Sam szinte azonnal kikapta a kezéből az említett tárgyat, majd miután leheletnyit meghintette a saját húsát, Dean felé nyújtotta. 

- Köszönöm, nem kérem.

- Biztosan?

- Nem igazán vagyok oda a… sós dolgokért. 

Cas megtörölte a száját szalvétával, és igyekezett nem Dean szemébe nézni. Határozottan kezdte kényelmetlenül érezni magát. A többiek talán nem vették észre, de ő látta a démon mozdulataiban a feszültséget, a mosolya is lehervadt; ellenérzése csak nem hagyta nyugodni, ahogy Sam határozottan tovább vezette a beszélgetés fonalát.

- Szóval, Gabriel, bár a hamburgerkészítés nem az erősségetek, legalább a templomot meg tudjátok tölteni hívekkel. 

- Hát ezt mindenképpen felhozhatjuk mentségünkre – fintorgott Gabe.

- Gondolom, sokat kell tanulni ahhoz, hogy valakit pappá szenteljenek.

- Igen, általában nyolc év a képzési idő, bár én később kerültem csak a teológia szakra. Huszonhárom voltam, mire kitaláltam, mi akarok lenni… addigra meg azért megéltem egy-két dolgot. Talán ezért is vagyok olyan, amilyen. 

- Nyolc év? – Sam meglepetése láthatóan őszinte volt. – Az igen. Egy idő után biztos fárasztó lehetett az a sok rózsafüzér, ájtatoskodás meg Christo… - Castielnek ideje sem maradt reagálni, olyan gyorsan történt minden. Dean arca a latin szó említésére eltorzult, és ahogy hátrahőkölt, állatias ösztönnel felvillantotta fekete szemeit. Sam aztán a pillanat tört része alatt felpattant, majd kántálni kezdte:

- Exorcizamus te, omnis immundus spiritus… - Azonban csak eddig jutott, mert a démon ekkor felállt, felemelte a kezét, és egy mozdulattal egyenesen a falnak röpítette a döbbent, de teljesen éber férfit. Sam hangosan nyögött a fájdalomtól, ahogy Dean egyre közeledett felé; a démon aztán hátranézett Casre, és egy szempillantás alatt eltűnt.  Sam nyelt egyet; leesett a földre. A többi jelenlévő döbbenetében szólni sem tudott; pár másodperc múlva Gabe volt az első, aki visszanyerte a lélekjelenlétét, és odasietett a szaporán lélegző férfihoz. Charlie még csak sokkosan ült a székében, kezében a hamburgerrel.

- Úristen, mi a franc volt ez? – lihegte az idősebb pap. Sam az összeborzolt lobonca mögül hálásan tekintett rá, mikor a kezét nyújtotta. Gabe fölsegítette. – Ugye nincs bajod?

- Semmi komoly – mondta Sam, ahogy leporolta a ruháját. A háta ugyan sajgott kicsit, de soha égetőbb problémája ne legyen. -  Ti pedig lehetnétek elővigyázatosabbak, hogy kit hoztok a házatokba. Álmomban sem gondoltam volna, hogy pont egy paplakban kell majd ördögöt űznöm. 

- Hogy mit csinálnod? - Ez már Charlie hangja volt. Riadt tekintete megállapodott Castielen, aki csak lesütötte a szemét.

- Ez egy démon volt – közölte Sam olyan magabiztossággal, mintha csak a vízvezetékekről csevegne.  – Egy szerencsétlen halandó testét használja. Észrevettem a hiányzó keresztek helyét a falon, és az is árulkodó volt, hogy nem akarta megsózni a húst. Krisztus latin neve meg már csak a ráadás volt. 

- Várjunk csak, azt mondtad keresztek – húzta össze a szemöldökét Gabe, majd tekintete fellágyult, a félelem helyét a döbbenet vette át. -  Castiel, te tudtál erről?!

A pap azonban nem szólt semmit, csak kifejezéstelen arccal bámult a cipőjére. Pár pillanatig síri csönd uralkodott a helyiségben, aztán Cas színtelen hangon suttogta:

- Elviszem a kocsit.

×××

Gabriel azonban nem hagyta ennyiben. Amíg Charlie Samet kérdezgette, a plébános, nem törődve a sárral és a nedvességgel, egy szál kabát nélkül követte Cast a szolgálat kocsihoz; az udvaron már javában verte az eső a világosszürke Mercedest. Gabriel csak magyarázott és magyarázott neki, mintha ő nem tudná nagyon jól, mintha nem lenne tisztában azzal, hogy őrültség és veszélyes az, amit csinál – a férfi mindennemű komment nélkül kinyitotta a vezetőülés ajtaját, majd tekintet nélkül Gabrielre felkapcsolta a fényszórót és elindította a motort. Mikor kihajtott, hátra se nézett. 

Az út kétszer olyan hosszúnak tűnt, mint korábban bármikor; pedig este még a közlekedési lámpák se működtek. Cas, ahogy a motelhoz ért, nagyon is tudatában volt annak, hogy Dean valószínűleg már nem lesz ott, és igazán rá vallana, hogy csak így búcsúzás nélkül eltűnjön úgy, hogy soha többé még csak hírt se kap felőle. A recepción ugyan azt mondták, a szoba ki van véve, de Castiel akárhogy dörömbölt, senki nem szólt és senki nem nyitotta ki. 

- Nézd, Dean, tudom, hogy az én hibám is. Várni kellett volna még ezzel a meghívással, az az igazság. De te sem viselkedtél éppen tisztességesen, ha már itt tartunk.

Cas végleg kezdte feladni, mikor Dean hangja tompán megszólalt a vastag faajtó mögül:

- Talán nem kellett volna egy kibaszott vadászt meghívni velem együtt. 

- Nem gondolod, hogy odabent normálisabb beszélgetést tudnánk folytatni? 

Dean látszólag habozott, de végül kelletlenül beengedte őt. Sötét szemekkel, összefont karokkal bámult a papra.

- Nekem nincs mondanivalóm.  Már azon kívül, hogy ugye természetes, ezek után jobb, ha nem találkozunk. Remélem úgy döntenek, hogy hamarosan elmehetek innen, és akkor… - Castiel azonban nem hagyta, hogy gondolatmenetét befejezze, mert ajkait Dean szájára tapasztotta. A pap határozottan átfogta az arcát és addig tartotta azt, amíg a démon teste egészen ellágyult, belesimult az ölelésbe. Cas ujjai akkor besiklottak a férfi ingje alá, és annak oldalát kezdte lassú mozdulatokkal simogatni. Ajkaik ekkor elváltak, és Dean hátravetette a fejét; a másik finoman a borostás arcot kezdte csókolni, aztán egyre lejjebb haladt. 

- Most… - Dean mélyen beszívta a levegőt, mert Castiel kezeit már a nadrágja hátsó felében érezte. – Most ezt azért csinálod… hogy felcsigázz. Aztán elhúzódsz majd. 

- Nem fogok.

- De hát…

- Hibáztam – suttogta Cas, ujjait Dean szájára rakva. – Istenem, hibáztam. De most visszamegyek a paplakba, Gabriel örökre lebeszél rólad, úgy, hogy talán magam is elhiszem. Anélkül nem akarok elválni tőled, hogy ezt az egyet meg ne tapasztaljam.

Dean jól láthatóan először szólni akart, de aztán meggondolta magát, és Castiel még látta az önfeledt hálát, a bizonyosságot a szemében, mielőtt a férfi megragadta a kezét, és vehemensen megcsókolta őt. Ezúttal már ő vezetett az ágyig, Cas pedig önkéntelenül is elmosolyodott azon, hogy végre visszaállt a rend, Dean egója tehát nem sérül. Mikor Castiel hátradőlt a nyikorgós motelágyon, a másik férfi rutinos tapasztalattal gombolta ki őt az ingjéből, aztán egy fél pillanatig megpihent imádattal teli szeme Cas mellkasának mozgásán.  Egyik ujjával finoman végigsimított a pap mellkasától egészen addig a pontig, ahol vékony szőrzetének ösvénye beleveszik a farmernadrágba. Cas arca kigyúlt és jól láthatóan nehezen lélegzett; Dean viszont nem adott neki pihenőt, mert ahogy Cas nyakának egy specifikus pontján elidőzött a szájával, kezei közben már a nadrág alatt jártak. Castiel lehunyta a szemeit, és próbált nem arra koncentrálni, hogy Dean a vállába vigyorog, amint jócskán megduzzadt férfiasságát tapintja ki az alsónadrág szövetén keresztül. A démon ujjai hidegek voltak, ahogy két, majd három ujjal masszírozni kezdte őt ott lenn. Cas kieresztett egy halk, beletörődő nyögést, és hátravetette arcát. Deanen jól látható volt az elégedettség, amint művét szemlélte; Castiel azonban nem sokáig bírta, hamar nadrágja gombjához nyúlt. A másik lefogta a kezét.

- Biztos?

- Dean – sóhajtotta a pap.

- Szex közben nem tudom kontrollálni a szememet. Csak hogy tisztában legyél vele. Nem akarom, hogy… hogy azt hidd, bántani akarlak.

Cas nyelt egyet, mert egy pillanatra meghatódott. Dean itt volt felette, rajta, és minden bizonnyal nemsokára még sokkal intimebb helyzetbe kerülnek; a férfi pedig még mindig azt hiszi, hogy Cas nem akarja őt igazán, úgy a szíve legmélyéből. 

- Dean, engem már nem érdekel, hogy mi vagy. Tényleg. Nem ez számít. Csak ne hagyj itt megint, kérlek, mert szükségem van rád. 

Dean mosolygott a szóhasználaton, a pap pedig azon gondolkodott, hogy ez a kifejezés mennyivel árnyaltabb, mélyebb jelentéstartalmú, mint az elcsépelt szeretlek. Ennél többre azonban nem jutott ideje, mert Dean akkor kibújtatta őt a farmernadrágból, és immár tisztán kivehető volt erekciója a vékony alsón keresztül.  Castiel, ha ez lehetséges volt, még jobban elvörösödött, de Dean rögtön kézbe vette az irányítást. Két hüvelykujjával dörzsölgetni kezdte őt körkörösen, majd mikor Casből kiszakadt egy halk nyögés, meg is nyomkodta finoman, éppen csak annyira, hogy egy hangosabb nyöszörgést kiváltson. A démon aztán az alsónadrágot is lecsúsztatta róla, majd elámult. Cas zavarba jött, és félt, hogy a férfi megjegyzést tesz átlagosnál kicsit méretesebb testrészére, de amaz végül is csöndben maradt, és ajkaival birtokba vette Cas combját, akinek erre borzongás futott végig a gerincén. Dean nyelve hűvös volt, nedves és követelőző, ennek ellenére valahogy mégis gyengéd tudott maradni; mikor szájával a férfi lába közé ért, Castiel izmai önkéntelenül is megfeszültek, és a démon hajába túrt egészen mélyen. Mi tagadás, Dean nagyon értett a dologhoz, és nyelvével is olyan bravúrokat követett el Cas férfiasságán, hogy a pap szemei a kétszeresére tágultak. Aztán már csak a forróságot érezte és a démon szájpadlását; mindez olyan ingereket szabadított fel benne, hogy erősen meg kellett kapaszkodnia Deanben, és lába, törzse megint megfeszült. Behunyta a szemét.

- Dean… én… - És az ő hangja volt. A démon egy pillanat alatt belátta a helyzetet, és inkább kiengedte Cast a szájából. Igazán nem akarta, hogy idő előtt menjen el, de hát tudhatta volna, hogy a pap, amilyen régóta vágyik erre, sokkal érzékenyebb mindenfajta ingerre. Így inkább elővette a síkosítót az éjjeliszekrényből, és amilyen alaposan csak képes volt, megpróbálta előkészíteni Castielt. Dean ujjaira a férfi már élvezetesebb nyögésekkel reagált, de a démon nem mulasztotta el figyelmeztetni:

- Fájni fog, ugye tudod? Legalábbis elsőre. 

Cas azonban már meg sem hallotta, inkább segített levetkőztetni őt. Még néhány percnyi élvezetes előjáték után Dean beléhatolt, olyan lassan amennyire csak tudott. Casnek a szava is elakadt, csak fogta combjaival a démon derekát, úgy szorította magához, mintha az élete múlna rajta. Hirtelen azt se tudta, mit kezdjen a kezeivel; mindenesetre aztán átfogta velük a másik férfi felsőtestét. Dean kérdésére, hogy rendben van-e, homlokráncolva, összeszorított szájjal bólintott, pedig dehogy volt rendben. Égő fájdalom hasított belé, mintha mindene lángolt volna; a síkosító sem sokat segített. Dean röviden megcsókolta őt, aztán kissé mozogni kezdett benne, éppen csak annyira, hogy Castiel szokja az érzést; mire a pap ki tudna űzni agyából a fájdalmat, és arra koncentrált, hogy kivel van itt és mit is csinálnak tulajdonképpen, Dean gyorsabb ütemre váltott, és két kezével is megragadta őt. A fájdalom ekkor mintha enyhült volna, és mellette újszerű, a semmiből érkező, kéjes érzés fogadta. Castiel lassan ráérzett a ritmusra, és mikorra Dean a vállába lehelte súlyos lélegzetét, már teljesen ki tudta kapcsolni a rosszat, és csak Deanre koncentrált; arra a Deanre, aki démon, aki a pokolból jött, és akivel éppen szenvedélyesen szeretkezik. A szeretkezés gondolata azonban többnek bizonyult a kelleténél, Cas ugyanis hirtelen megrándult, és azt érezte, hogy itt akár véget is érhetne az élete. Úgy képzelte, hogy valami bűnös, fojtogatóan pokoli érzés lesz, de nagy döbbenetére nem érzett sem bűnt, sem romlottságot. Csak Dean volt, az összekapaszkodó végtagok, és a tisztaság, a szentség érzése. A férfi lélegzete elakadt, és most vette észre azt, hogy mennyire megizzadtak mindketten; a démonba kapaszkodott szorosan. Ekkorra már láthatóan Dean is felért a csúcsra, Cas pedig túl tapintatos volt ahhoz, hogy ránézzen. Az egész néhány hosszú másodpercig tartott csak, majd Cas visszahanyatlott az ágyra, arcára pedig kiült a jeges rémület. 

- Jaj, Dean, ne haragudj, nem… nem akartam…

- Semmi baj. – És Dean minden bizonnyal így is értette, mert mosolygott. Aztán felállt, zsebkendőt vett elő az asztalról, és gondosan letörölte a mellkasát. – Majd gyakorlunk, és egyre jobbak leszünk. Megígérem. Legalább van hova fejlődni.

Cas megkönnyebbülve hajtotta vissza a fejét a párnára.