De Profundis - 10. fejezet

Castiel atyának mindene megvan a világon, amire valaha is vágyott. Egy kisváros káplánjaként rengeteg teendője akad, és hivatástudatát még az sem árnyékolja be, hogy nyalóka- és gumicukorfüggő plébánosával kell együtt laknia. Egy nap azonban különös férfival találkozik a városban, aki azt állítja, megbánta minden bűnét. 





Fandom: Supernatural
Párosítás: Destiel, Sabriel
Korhatár: 16

Műfaj: démon!Dean, pap!Castiel regény AU

1.fejezet
2.fejezet

3.fejezet

4. fejezet

5.fejezet

6. fejezet

7.fejezet

8.fejezet

9.fejezet

Miután Castiel tisztázta jövendőbeli terveit Gabriellel, a fiatalabb pap alaposan végiggondolta a helyzetét, és arra jutott, hogy most már igazán semmi oka sincs arra, hogy visszatartsa azt a kérelmet, ami a papi rendből való kilépését hivatott kezdeményezni. Eszébe jutott, hogy Luke atya, mint bennfentes ismerős segíthetne neki abban, hogy Cas kérelmét hamarabb elfogadják, ezzel együtt minél előbb szabaduljon az egyház kötelékéből; meg aztán a pap tudta, hogy a hasonló hivatalos ügyeket mind ő intézi. A levelet elküldte neki e-mailen keresztül, aztán fel is hívta őt telefonon. Luke nem igazán akadékoskodott, mondhatni, közömbös volt: azt persze megkérdezte, hogy Castiel jól átgondolt-e már mindent, de egyébként nem tűnt meglepettnek. Miután Casnek piros arccal azt is sikerült tisztáznia, hogy nem, egyáltalán semmilyen magánéleti jellegű problémája nincs Gabriellel, sőt, az ilyen eleve lehetetlen, mert nincsenek is együtt, Luke atya hitetlenül hümmögött neki a telefonba, és végül is biztosította arról Cast, hogy mindent megtesz az ügy mihamarabbi lebonyolítását illetően.

Ez a telefonbeszélgetés ugyan még önmagában nem nyugtatta meg Cast, de az elkövetkezendő hetekben túlfeszített idegei kissé lecsillapodtak, és kezdte beismerni, hogy bár természete szerint szeret mindent a legsötétebben látni, egyelőre úgy néz ki, jól alakulnak a dolgok. Dean sokkal jobban reagált a kezelésekre, mint korábban, és már csak néhányszor fordult elő, hogy ok nélkül volt agresszív Castiellel. A pap sejtette, hogy talán annak a ténynek is volt némi köze ehhez, hogy Cas nem tagadta meg tőle többé az intimitást; a démonnak ugyanis ez természetes közege volt, és minden együttlétük alkalmával újra eszébe juthatott, hogy miért is megy át ezen az egész injekciós procedúrán. Igaz, egy idő után érezni lehetett, hogy Dean mintha elnyűttebb, fáradtabb lenne a szokásosnál, és már lassan fájdalmat sem érez, mikor az embervér elkezd keringeni az ereiben – bár Cas aggódott érte, valahogy mégis azt érezte, hogy jó irányban halad az életük, és Dean képes megtenni azt, amit soha, egyetlen démon sem tett meg azelőtt: hogy emberré változzon. Önszántából.

Castiel most már kétnaponta járt a motelba, és egyik alkalommal, mikor Dean ajtót nyitott neki, mintha leesett volna a hályog a szeméről. A démon, akit annyira imádott, és akiért még Istennel is szembeszállt, kinyúlt, szürke pulóvert viselt, és szeme alatt lilás, meggyűrt karikák vonták sötétségbe a jóképű, erősen borostás arcot. Most, hogy a pap jobban szemügyre vette őt, látta, hogy nyaka és kezei hamuszürkék, szinte átvilágítanak rajtuk a türkizkék erek. Szemeiben nagy változást nem észlelt, de mozdulatai is szinte lelassultak, vonatottá váltak; Cas szíve rettenetesen elszorult.

- Crowley? – kérdezte Castiel rövid köszönés után, és ahogy becsukta maga mögött az ajtót, Dean a karjaiba vonta őt. Szokásos kérdés volt már ez, amire Dean mindig azt felelte:

- Semmi hír.

Cas ugyan nagyon remélte, hogy Dean igazat mond neki, de ha így van, akkor sem töltötte el ez tény olyan túláradó boldogsággal őt: szörnyű gyanúja támadt, hogy a pokol királya titokban tervez ellenük valamit, és azt gondolta, oka van annak, ha ilyen sokáig nem jelentkezik, különösen, hogy korábban már nyilvánvalóvá tette, hogy kifejezetten érdeklődik Castiel és Dean barátsága iránt. A városban különben hetek óta nem volt haláleset, és Cas, bár örült annak, hogy Dean a kedvéért visszafogta magát, nem értette az egészet. Ha Dean nem teljesítette a rá kiszabott feladatot, akkor Crowley mégis hol lehet, miért nem mutatkozik olyan régóta?

Mikor Dean leült az ágyra, és ernyedt karjaival előszedte az injekciós készletet, Cas megdöbbent azon, hogy hogy nem figyelhetett fel korábban Dean szokatlan gyengeségére, hiszen még a hangja is halkabb volt, mint korábban. Így visszagondolva rémlett neki, hogy múltkor nehezen találta meg Cas karjában a megfelelő vénát, de annyira bele voltak merülve a beszélgetésbe, hogy Castiel nem tulajdonított neki nagy jelentőséget.

Most viszont, ahogy Dean tűt tartó kezére nézett, a pap gyorsan odasietett mellé, és saját maga vette le a vért a vállából, aztán feltűrte Dean ingjét, és beadta neki az injekciót. Castiel tudta, hogy ha a kezelések elején tartanának, Dean minden bizonnyal sokkal hevesebben reagálna, és egyáltalán nem hagyná magát kiszolgálni, de jelen pillanatban a félig démon-félig ember lény csak hosszan pislogott.

- Tudod, az utolsó lépéshez több vérre lesz szükségünk. Nem csapolhatunk meg állandóan téged.

- Azt csak bízd rám. Édesanyám a helyi kórházban dolgozott – hangsúlyozta Cas. Ebben az állapotában szíve szerint nem engedte volna Deant sehová. – Szerzek olyan vért, amilyen szeretnél, úgyhogy meg ne próbálj megint betörni.

- Már csak néhány nap, Cas. El tudod hinni? – Dean lehunyta a szemét, úgy mosolygott.

- Igazság szerint nem. Valahogy… túl simán mennek a dolgok. Nem tetszik ez nekem. – Cas a fejét ingatta, de akkor Dean megfogta a kezét. A pap nem tudta, hogy a saját ujjai hidegek ennyire, vagy Dean keze izzik. Összehúzott szemöldökkel megtapogatta a férfi arcát, annak egészen füle tövétől a homlokáig. – Dean, biztos minden rendben van? Olyan, mintha… nem is tudom, mintha lázas lennél.

Dean hitetlenkedő arckifejezése, meg a vigyorgása az első találkozásukra emlékeztette a papot.

- Tegnap óta ilyen forró mindenem, de szerintem ez természetes.

- Nem vagy jól. Látom rajtad.

Dean ajkai lekonyultak, és a férfi elfordította a fejét.

- Cas, könyörgöm, persze, hogy nem vagyok jól, rajtunk kívül még soha senki nem tapasztalt olyasmit, amit mi véghez akarunk vinni. Nyilván vannak bizonyos ismeretlen mellékhatások, fájdalmak és miegyéb, de én erre számítottam.

Cas nagyot sóhajtott, aztán hosszabb csend után felállt, és kinyitotta a tévé alatti tároló szekrényt. Dean ugyan semmilyen tárgyat nem cipelt magával sehova, de mivel több mint fél éve lakott ebben a szobában, szép lassan összevásárolt egész kis gyűjteményre való DVD-t, és a vacsorás incidens után Casszel közösen úgy döntöttek, hogy fel kellene eleveníteni azt a régi mozizást, amit még valamikor az ősidőkben vittek véghez.  Dean most sem mulasztotta el megjegyezni, hogy akkor Cas milyen vehemensen reagált arra, hogy a démon megpróbálta megérinteni a térdét.

- Terminátor? – húzott elő Cas néhány DVD-t a fiókból. Dean vigyorogva bólintott, és miközben a démon elment tortilla chipset meg valami mártogatós szószt keresni, Cas öntudatlanul is elmosolyodott azon, hogy legalább ez az egy hobbijuk közös; Dean ugyanis eddigi, hétköznapinak mondható beszélgetéseik alatt nem sok érdeklődést mutatott az olvasás, vagy éppen a kertészkedés irányában. Igaz, Cast sem kötötte le túlságosan az autómotorok elképesztő és változatos világa, úgyhogy kvittek voltak.

Mire Dean megérkezett a harapnivalóval, Cas otthonosan felpolcozta a párnákat az ágyon, és mikor Dean bebújt mellé a takaró alá, szorosan körbebugyolálta magukat a paplannal. A nasit középre rakták.

- Nézd, Cas, ez nem túl jó ötlet – motyogta Dean, amint a másik a távirányítót nyomkodta. – Attól félek, el fogok aludni.

- Múltkor még azt mondtad, hogy a démonoknak nincs szükségük alvásra – lepődött meg a pap.

- A démonoknak nincs, de én már nem vagyok teljesen démon. Bármi megtörténhet.

Miután elkezdték nézni a filmet, Castielben is tudatosult, hogy Dean nem hazudott; táskás szemei le-leragadtak, különösen az akciójeleneteknél, és csak férfiassága utolsó megmaradt szikrája tette számára lehetővé, hogy ne Cas vállára hajtsa a fejét, hanem az ágytámlának dőlve pihenje ki magát. Mintegy háromnegyed óra után Dean megszólalt; de Casnek úgy tűnt, mintha az a panaszos, apró nyögés nem is az ő Deanjétől jönne.

- Nem tudok aludni.

- Minden rendbe fog jönni, Dean.

- A kurva életbe, tudhattam volna. Tudhattam volna, hogy nem vagyok képes emberré változni. – Harcias tónusa felidézte Casben azt a régi, elvetemült, számára félelmetes Deant, de a pap leginkább csak megdöbbent azon, hogy az ember szó milyen pozitív töltetet kap most Deantől, mikor korábban pont az ellenkezője volt igaz.

Castiel nem akarta mutatni, hogy a démon mennyire meghatotta őt, mert sejtette, hogy Dean megsértődne; inkább fogta a távirányítót, leállította a filmet, aztán a lehető legkomolyabb arcával maga felé húzta a férfit. Nem hitte, hogy Deant valaha is látja ennél gyengébb pillanatában, és semmi másra nem vágyott, mint hogy biztonságot nyújtson a démonnak, mind a szavaival, mind a tetteivel. Dean nem nagyon tiltakozott, szinte azonnal utat engedett Cas minden eddiginél hevesebb ajkainak, és bár megpróbálta átvenni az irányítást, ő nem tudta olyan erővel fogni Cas derekát, mint azt a másik tette vele. Dean karjai így maguktól lehullottak a férfiról, majd amikor Cas finoman, de egyértelmű dominanciával keresztbe döntötte őt az ágyon, Dean vigyorogni kezdett.

- Mit csinálsz? – A másik férfi elhajolt kissé, de szemeit nem tudta levenni a démon szokatlanul duzzadt, kívánatos ajkairól.

- Reméltem, hogy így minden álom kimegy a szemedből. De ha nem akarod, csak szólj és leállok, mert távol álljon tőlem, hogy kihasználjam a… az állapotodat, csak úgy gondoltam, mi lenne, ha egyszer én is… - A pap sejtette, hogy már fülig pirult; igaz, szeretkezéseik fokozatosan egyre jobbak és élvezetesebbek lettek, de eddig soha nem volt beszédtéma köztük, hogy mégiscsak Dean végzi a munka javarészét. Castiel most attól tartott, hogy Dean esetleg visszautasítja a szubmisszív szerepet, ő azonban még mindig mosolyogva két ujjával lefogta Cas száját.

- Semmi baj, Cas, de tudod, korábban is szólhattál volna, ha ez foglalkoztat. Nem mindig veszem zokon, ha elkényeztetnek… ilyen értelemben pedig végképp nem.

Most már Cas is szélesen mosolygott. Aztán kigombolta Dean nadrágját, és hozzálátott az öv meglazításához.

×××

Másnap délelőtt Cas olyan fürgén és frissen nyitotta fel a paplak bejárati ajtaját, hogy azt hitte, a mai napját már semmi sem ronthatja el. Dean egészen sokáig marasztalta őt, a pap pedig, mivel aznap reggel nem volt hivatalos dolga, nem is nagyon igyekezett hazamenni az üres szobájába, az imazsámoly és a feszület komorsága közé. Ahogy átöltözött, kiment a konyhába egy kis üdítőért; amire azonban nem számított, az a pizsamás, méregzöld hálóköntösbe bújt Gabriel és a whiskys pohár keserű kettőse a konyhaasztalnál kuporogva. A férfi arca elnyűtt volt, és bár Cas nem látta saját magát, az ő szokatlanul kisimult, elégedett arcával kivételes kontrasztot alkotottak. Az idősebbik lehorgasztotta a fejét, és mikor meglátta kollégáját, csak egy közömbös horkantásra tellett tőle. Aztán lehúzta azt a pár kortyot a pohara alján.

- Istenem, Gabe, dél sincs még – szörnyülködött Cas, aztán elhúzta a függönyt az ablakon. Gabriel arca csak még szánalmasabb látványt nyújtott a beszüremlő napfénytől. – Muszáj ezzel indítani a napot?

- Ezt a napot igen – És a pap újra töltött magának. Üdvözül arccal kortyolt bele az alkoholba, és laposakat pislogva nézett Casre, aki több, mint zavarodott volt.

- Mert milyen nap is van ma?

- Megnősül a galambocskám. – És a büszkeségétől teljesen megfosztott Gabriel csuklott egyet. A fiatalabb pap arca elvörösödött arra a tényre, hogy sikerült teljesen megfeledkeznie erről a fontos eseményről, de hát más, égetőbb problémái is voltak jelenleg, nem ért rá mindig Gabrielt pátyolgatni. A figyelmeztetés hatására viszont azonnal lekapta az asztalról a whiskyt, Gabe poharának tartalmát pedig kiöntötte a mosogatóba. – Neked meg mégis mi a franc bajod van?!

- Csak az, Gabriel, hogy délután esketned kell, és addigra össze kell kaparnom téged legalább annyira, hogy értékelhető formában legyél. Ez azt jelenti, hogy nem vagy részeg és nem dől belőled az alkoholszag.

Gabriel elhúzta a száját, aztán a vállát vonogatta nagy serényen. Láthatóan volt már benne egy-két pohárral, és mivel az arca is elég fáradtnak tűnt, Castiel nagyon örült volna annak, ha kollégája visszavonul aludni kicsit. Úgyis pizsamában volt.

- De az ivás megnyugtat, és hát kinek ártok vele? – A pap szélesre tárta karját, aztán vigyorgott. – Még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg megmondom Jessicának, mégis ott leszek a lagzin. Végül is temérdek kaja szokott lenni és rohadt sok édesség, a többi kit érdekel.

- Kaptál meghívót a lagzira? – lepődött meg Cas.

- Mindketten kaptunk, de azóta az a szerencsétlen papírlap már eltávozott a WC-lefolyó sötét bugyraiba. Cafatokban. Nem akartam mondani neked, gondoltam, nem szereted a nagy bulikat meg a táncot. Tortát meg így is kapunk ajándékba tőlük, úgyhogy megelégszem azzal… bár Sammy fiú arcát megnéztem volna, amikor beállítok este.

Cas nem kívánta tovább folytatni a gondolatmenetet, inkább szépen megkérte a barátját, hogy vagy öltözzön fel, szedje össze magát és csináljon valami hasznosat, vagy feküdjön vissza az ágyba és pihenjen egy-két órát. Gabriel nyávogni kezdett, hogy Casnek semmi köze nincs az ő életéhez, és ő igazán képes felnőtt módjára elviselni a problémáit és a feszültségeket, Cas meg a szemét forgatta, mert nem volt meggyőződve róla, hogy az alkohol kellő megoldást tudna nyújtani a plébános problémájára. Végül megfogta Gabe-et két oldalt, a hóna alatt, és erőnek erejével felállította őt a székről. A másik annyira azért nem volt becsípve, hogy ne tudjon megállni a lábán, Casnek mégis egészen a hálószobáig kellett őt vonszolni; az idősebb pap úgy tűnt, leginkább rájátszik a dologra, és szánt szándékkal viselkedik úgy, mint egy csecsemő. Cas még be is takarta őt, aztán mikor elhúzta a függönyöket, és becsukta maga mögött Gabriel ajtaját, nagyot sóhajtva arra gondolt, hogy huszonnégy órán belül látta Deant gyengének, látta Gabe-et gyengének, ő pedig mégsem hagyhatja el magát, mert fontos feladata van. De hát részben ezért is lett pap: ha mindenki más elbukik is, ő az utolsó szalmaszál, ami nem hajlik meg a hatalmas viharban. Ebből nem engedett, és remélte, soha nem is fog.

×××

Castiel nem tudta megállni, hogy még a délelőtt folyamán be ne nézzen a templomba. Néhány lány az esküvőszervező cégtől fehér szalagokat rögzített a padokra, és láthatóan már a sekrestyés is lecserélte a pár napos virágokat friss rózsákra, ahogy a leendő házaspár kérte – vagyis konkrétan Jessica. Cas nem volt biztos benne, hogy a közelben szeretne lenni az elkövetkezendő pár órában, és már éppen azon gondolkodott, hogy meglátogatja addig Charlie-t, mikor az ideges Sam Winchester tűnt fel a látóhatárán. Ahogy az meglátta a papot, próbált másfelé nézni, és az egyik díszítős lánnyal beszélgetett elmélyülten, de Castiel végül is olyan kitartóan és látványosan bámulta őt, hogy kénytelen volt odamenni hozzá. Arrébb vonultak az emberektől, aztán Castiel szárazan így szólt:

- Látom, nem fogadtad meg a tanácsom.

Sam hátra nézett, hogy nem figyel-e valaki, aztán összepréselte ajkait, és Casnél halkabban folytatta.

- Mégis mit vártál? Ez nem egy hollywoodi romantikus vígjáték, atya, ez az életem. Ilyenkor már nem lehet esküvőt lefújni.

- Jó. – Castiel habozott kissé, aztán nagy levegőt vett. A zsebében lévő mobilja hirtelen megszólalt, így sietve folytatta, közel hajolva Samhez. Arca, hangja ugyan nem mutatott érzelmeket, de a szemén látni lehetett, hogy mennyire elszánt és dühös. – Tudod, nem akarom a kelleténél tájékozottabbnak mutatni magam, sőt nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy nem értek a hasonló szerelmi ügyekhez. De látom amit látok, és ha Gabrielt tönkreteszed, esküszöm, hogy én…

- Mit teszel? – emelte meg gúnyosan a szemöldökét a férfi. – Rám uszítod a démonodat?

Castiel még közelebb lépett hozzá, de Sam nem hátrált meg, állta a tekintetét. A mobil ütemes rezgése és hangja azonban mégiscsak elvonta Cas figyelmét, aztán inkább úgy döntött, felesleges további időt fecsérelnie a férfira. Minden bizonnyal igaza volt Gabe-nek: felesleges beleártania magát a dologba, mert mindketten felnőtt emberek, Cas balszerencséje rendkívül szívós makacssággal. Így hát a pap kiment a templomudvarba, és inkább megnézte a telefonját. A csörgés már elhalt, de Castiel látta, hogy az édesapja hívta. Nagyot nyelt erre, és sűrűn pislogott; az apja csak a legszükségesebb esetekben hívta őt fel, általában Rebeccán keresztül tartották a kapcsolatot. Nem mintha nem lettek volna jó viszonyban; bár kapcsolatukat inkább a távolságtartás, mint a szeretetteljes légkör jellemezte, Cas belül tudta, hogy az apja nagyon szereti őt, csak valami okból ezt nem képes érdemben is kimutatni.
Hamar kiderült, hogy Cas édesanyjának a születésnapja alig két hét múlva lesz – a pap most már aztán végképp szégyellte magát, mert egyébre sem gondolt az utóbbi időben, mint Deanre, és így elfelejtkezett mind az esküvőről, mind anyja születésnapjáról. Miután az apjával tisztázták az ajándék, illetve a minden évben megrendezendő vacsora körülményeit, Casnek eszébe jutott, hogy lenne még egy fontos elintéznivalója az édesanyjával.

-… rendben, nem felejtem el a virágot. Egyébként anya otthon van?

Csönd a vonal túlsó végéről. Cas sejtette, hogy a férfi mennyire örülhet ennek a beszélgetésnek, ő pedig most elrontotta az egészet… Mindenesetre hamarosan kapcsolták Rebeccát, Castiel pedig kis körítés után előadta neki a kérését, miszerint több liter vérre lenne szüksége, lehetőleg hamar. A vonal túlsó végéből tisztán kivehető volt a döbbenet.

- Hidd el, jó okom van rá – hangsúlyozta Cas. –Kérlek, ne kérdezősködj, legyen elég annyi, hogy tisztességes célra kell.

- Nem is a te erkölcseid miatt aggódom, hanem azért, mert nekem sem adnak oda ennyit bármiféle papír nélkül.

- Anya. Kérlek.

Rebecca a másik oldalon sóhajtott.

- Megpróbálom, de nem ígérek semmit. – Szünet. – Egyébként tudod, hazajöhetnél valamikor. Apádnak is hiányzol.

- Apának? – Cas öntudatlanul is felhorkantott. – Minden bizonnyal.

- Ezek az apák – ciccegett valaki Cas háta mögött, a pap pedig annyira megijedt, hogy hirtelenjében, ahogy megfordult, a telefon kirepült a kezéből, és egyenesen a kőkemény betonra esett. Ez ebben a pillanatban kevésbé aggasztotta őt, mert Crowley öltönyös alakja a templomkapu előtt valami olyan furcsán komikus, groteszk látványt eredményezett, hogy Cas nem tudott másfelé figyelni, és vonásai megremegtek. Szinte érezte, ahogy egyszerre felszökik a vérnyomása. – Csak a baj van velük. Tudom, mert én is az vagyok… de ez a történet más lapra tartozik, nem venné be az érzékeny gyomrocskád.

- Mit keresel itt, Crowley? – Cas nyelt egyet, és érezte, hogy keze ökölbe szorult.

- Ó, csak gondoltam, benézek, minden rendben van-e.  Szörnyű lenne, ha történne veled valami, éppen most… de hát, hogy a te nyelveden fogalmazzak, Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Crowley olyan kedvesen mosolygott, hogy egy pillanatra a papot is sikerült megtévesztenie; Cas azonban nem tudta figyelmen kívül hagyni hangjában a fenyegető tónust, még ha az nem is volt annyira meghatározó. Mivel Cas csak üresen, leblokkolva meredt maga elé, Crowley megvonta a vállát, aztán rosszallóan a fejét csóválta, és egészen közel hajolt Castielhez.  – Sétáljunk. Van kedved sétálni?

- Nincs.

Itt a démon összehúzta a szemöldökét, és jól láthatóan csalódott volt. Próbálta tettetni, hogy jobban érdekli a környezet, mint a pap, még a kezét is unottan zsebre dugta. Aztán egy lemondó sóhaj kíséretében leszögezte:

- Nyugodj meg, angyalka, nem azért jöttem, hogy bántsalak. Azért jöttem, hogy megmentselek. – Cas azonban nem hogy megnyugodott volna, még inkább félni kezdett. Öntudatlanul hátrált is egy lépést, de elfutni nem mert. Tudta, hogy Crowley rátalálna, ha nem most, akkor a legközelebbi alkalommal, mikor kiteszi a lábát a felszentelt paplakból. Meg aztán itt vannak fényes nappal, az út túlsó végén pedig ártatlan járókelők... nem, igazán nem érné meg kivívni a pokol királyának haragját, úgyhogy Cas úgy döntött, belemegy a játékba.

- Nem értem.

- Nézd. – A démon tett egy ügyetlen kísérletet arra, hogy belekaroljon Castielbe, de a pap, ahogy a másik hozzáért, megint hátrálni kezdett. – Jól van, értem, egy démon kivételével tilos a tapizás. Ne haragudj. Ami pedig az előző dolgot illeti, hidd el, nem miattad csinálom. Nekem Deanre van szükségem. – Cas ártatlan szemeinek hatására Crowley ajkai mosolyra szaladtak. – Na, ne nézz ilyen boci szemekkel, nem olyan értelemben, mint neked. Ő az egyik legjobb munkatársam, és bár LB-k nem vagyunk, azért én a barátomnak tartom őt. Már amennyire egy király barátságban lehet a szolgájával… a lényeg, hogy nem fogom elveszíteni Deant egy olyanért, mint te vagy.

Cas egy darabig hallgatott.

- Akkor miért beszélgetsz itt velem? Meg kellene ölnöd. Megtehetnéd.

- Megtehetném – ismételte a démon. – De meg fogom? Akkor Dean csak meggyűlölne engem, ezt pedig nem akarom. Hasznosabb, ha rávilágítok neked arra, hogy miért is nem érdemes egy démonnal szövetkezni. Borzasztó jól tudunk ugyanis hazudni.

- Azt akarod ezzel mondani, hogy Dean becsap engem? – hitetlenkedett Cas. – Hogy végig csak szórakozott velem?

A démon elhúzta a száját.

- Idáig nem merészkednék. Mondjuk úgy, hogy naiv vagy, ha azt hiszed, Dean bármikor is elnyerheti az üdvösséget… neki csak te kellesz, meg az a kívánatos kis feneked. Soha nem fog odáig jutni, hogy magától akarja a megváltást, bár igaz, hogy ez nem a te hibád. Hiába építetted fel a kis eszményképed róla, előbb-utóbb rá fogsz jönni, hogy Dean nem olyan, mint amilyennek képzeled. – Itt megállt egy pillanatra. – Ó, nem muszáj ám elhinned, amit mondok. Csak tartsd nyitva a szemed. Jobban jársz.

Cas elmerengve a semmibe bámult, és csak jó pár pislogás után vette észre, hogy Crowley eltűnt.

×××

Gabriel délutánra kissé már jobb színben volt; ha nem is aludta ki magát teljesen, de egész emberi külsőt öltött, és egyedül talán a szeme alatt lévő barázdák árulkodtak koráról, na meg a délelőtti nyomott állapotáról. Cas megeresztett egy sóhajt, mikor látta a papot elmenni otthonról, de nem gondolta, hogy bármi vigasztalót is mondhatna társának, így inkább csöndben maradt, és nekilátott az ebéd megfőzéséhez.

Gabe eközben már a sekrestyében készülődött; átnézte hanyagul papírra vetett, nagy jóindulattal vázlatosnak nevezett beszédét, aztán türelmetlenül dobogott a lábaival egészen addig, amíg a sekrestyés meg nem érkezett. Próbált érzelemmentes és higgadt arcot vágni, és ez meglepően jól sikerült; a délutáni pihenés után furcsán közönyösnek érezte magát. Csak arra várt, hogy menjen le végre ez az egész szertartás és este tövig ihassa magát a kis konyhában összekucorogva – egy pohár drága vörösbor lesz bemelegítésnek, szinte érezte a szájában az ízét. Utána meg már mindegy, csak alkohol legyen, lehetőleg sok. Egyedül csak ezt a nagyjából másfél óra józanságot kell elviselnie most; Gabriel éjszaka már nem akart gondolkodni. Gondolkodás ellen pedig csak ez a gyógyszer használ.

A sekrestyés éppen a ruhát segítette fel rá, és Gabriel háttal állt az ajtónak, mikor egy kissé izgatott, öltönyös Sam megjelent mögötte. Rendkívül kínos szituáció vette kezdetét, mikor Sam annyira a miseruhás Gabe látványára figyelt, hogy alig tudta elhabogni a gyűrűkkel kapcsolatos mondanivalóját a sekrestyésnek; Gabe megemelt szemöldökkel nézett rá, mivel a férfi még annyira se méltatta, hogy belenézzen a szemébe. Várta, hogy Sam elmenjen, de ekkor az esküvőszervező cég egyik munkatársa kiszólította a sekrestyést a díszítés elrendezése céljából, Gabe és Sam pedig egyik pillanatról a másikra egyedül maradtak. Sam ekkor már bátrabban végigtekintette a papot a fejétől egészen a miseruha aljáig, és Gabriel ekkor döbbent rá keserűen, hogy valószínűleg a másik most jön rá igazából, hogy ki is az, akivel annyi éjszakát töltött együtt, hogy a számát se tudja.

- Ne aggódj – köhintett Gabe, és felemelte a keze ügyében szorongatott papirost. – Szép beszédet gondoltam ki nektek, mindenki emlegetni fogja.

Sam hallgatott.

- Sajnálom.

Gabriel egy eltúlzott fintorral erőltetetten nevetni kezdett.

- Mit? Hogy szép beszédet írtam? Pedig megbecsülhetnéd magad, mert egész éjjel ezen ültem, és hidd el, nem kis mun…

- Tudod, megérdemelném, hogy most pofon vágj.

Gabe várt még, de a férfi nem folytatta, csak megszabályozta a vonásait, és lehajtotta a fejét. Gabe arcára önkéntelenül felszaladt egy félmosoly.

- Ugyan. Sosem vágnék pofon egy ilyen csinos vőlegényt.

Aztán odalépett Samhez, és megigazította a férfi szétdúlt nyakkendőjét. Gabriel most egyáltalán nem volt keserű, ujjaiból némán is csupa szeretet, csupa törődés sugárzott; majd a pap felnézett, egyenesen a férfi szemeibe, Sam pedig menten a föld alá akart süllyedni szégyenében.

- Tudod, szerintem sok közös van bennünk – szólalt meg Gabe, leheletnyi mosollyal.

- Éspedig?

- Mindketten nagyon szeretünk elfutni. Te az apád elől, én a családom elől… igaz, nekem is főleg az édesapámmal vannak gondjaim. Utálatos egy alak. És a testvéreim is mindig veszekednek, még a karácsonyi vacsorák alkalmával is… nem lehet őket elviselni, én legalábbis nem bírom.

- Vannak testvéreid? – hökkent meg Sam.

Gabe nyelt egyet.

- Igen, egy öcsém és két bátyám. De nem várom el, hogy kívülről fújd az önéletrajzomat, mert ilyen apróságok nyilván nem számítanak, mikor le akarsz fektetni valakit.

- Gabe, kérlek. A templomban vagyunk – mondta Sam szilárdan, rezzenéstelen arccal, íriszeiben azonban maradt még némi csírája a bátortalanságnak és a kételkedésnek. Gabriel ezt látta rajta, és úgy döntött, most már nem veszíthet az égegyadta világon semmit. Közelebb lépett a férfihoz, hogy a miseruha látványával még inkább zavarba hozza őt, és egészen közel hajolt hozzá; a következő kérdésre azonban, amit Sam feltett neki, egyáltalán nem számított:

- Ha most nem házasodnék meg, lenne esély rá, hogy feladd miattam az egészet?

Gabe lenézett a ruhájára.

- Ezt?

- Igen.

Gabe arca megint fintorba torzult, ahogy körbetekintett az ismerős, most mégis idegen sekrestyén. Pillanatokig nem szólt semmit, aztán még mielőtt a szeme bekönnyesedett volna, gyorsan átkarolta Samet, és arcát annak nyakához nyomta. Már szinte el is felejtette, milyen magas a férfi hozzá képest; a pap lábujjhegyen állt, és így homloka épphogy súrolta Sam állát.

- Ugyan, Sammy, ne butáskodj. – Gabe megállt kicsit, és összeszedte a hangját. Nem szabad, hogy Sam gyengének találja. Most meggyőzőnek kell lennie, és el kell hitetnie a férfival, hogy ő nem az az ember, akinek Sam hiszi: nem az a léha, bomlott erkölcsű, néha túl sok italt vedelő egyházbeli, hanem egy felelősségteljes, elkötelezett, mindenkinek lelki támaszt nyújtó, hiteles pap. Lehet, hogy megbotlott egyszer-kétszer, de még mindig a hivatása a legfontosabb számára. Gabriel nagyon sajnálta, hogy nem tud ilyen lenni. – Egyrészt eszedbe ne jusson, hogy én bárki jöttmentért odaadnám az egyetlen dolgot, amiért reggel kivánszorgok a kényelmes ágyikómból. A hivatásom szent, és azt szeretném én látni, aki megpróbál ettől eltéríteni! Másrészt pedig ez a kérdés akkor lenne aktuális, ha egyáltalán fontolóra vennénk azt a lehetőséget, miszerint szerelmes vagyok beléd. Hidd el, nem akarlak megbántani, de annyi gyengédséget sem érzek irántad, mint Charlie Bradbury aranyhalai iránt, az pedig nagy szó. Bármennyire is kedvellek, nem kényszeríthetem magam egy olyan kapcsolatba, aminek csak a fizikai része kielégítő, de lelkileg semmit nem nyújt számomra.

Sam az utolsó mondat után azonnal elhúzódott. Ettől függetlenül nem háborodott fel, és nem sértődött halálra, már ahogy Gabe remélte, hanem sokkal inkább a keserűség színezte arcát szürkére.

- Oké. – Sam nagyot nyelt, és ajkai is kissé szétnyíltak. Gabriel sohasem merte remélni, hogy valaki így nézzen rá egyszer, csak egyszer az életben, és mintha egy halvány pillanatig betekintést kaphatott volna annak a Sam Winchesternek a lelkivilágába, akinek nem a testiség, és nem a kéjvágy a legfontosabb. Gabe ekkor döbbent rá arra, hogy ez a szerencsétlen vőlegény szerelmes belé, és ez még nehezebbé tette számára az elválást; de meg kellett tennie. Ha másért nem is, de Jessica egy jóravaló, tisztességes lány, és megérdemli, hogy boldog legyen.

A következő percben újra megjelent a sekrestyés, és mivel Gabe és Sam még mindig közelebb álltak egymáshoz a szokásosnál, a pap komoly arccal hátrébb lépett.

- Megérkezett a menyasszony – közölte a morózus nő, egyenesen Samnek intézve szavait.

- Showtime – sóhajtott Gabe, aztán kényszeredetten sikerült felcsalni az arcára egy vigyort.

×××

A szertartás annak rendje és módja szerint, tökéletesen zajlott le: a kis koszorúslányok angyali arccal szórták a rózsaszirmokat, Jessica unokaöccse vitte a gyűrűket, és az egész násznép könnyekig hatódott, mikor Gabriel atya magasztos hangon felolvasta a Bibliából a szeretethimnuszt. Jessica szüleit rögtön látni lehetett az első sorban, Sam apja azonban nem volt jelen, már amennyire Gabe meg tudta ítélni; néhány fiatalabb rokon ült még elől, de összességében nem voltak sokan, és a pap sejtette, hogy a lagzit is hasonló, szerény körülmények között fogják tartani. Jessica ruhája is a lehető legegyszerűbb volt: A-vonalú, finom kis szoknya, és ejtett vállú felsőrész, egyetlen díszítésként a derékrészre erősített csipke masni szolgált hátul. Mikor elérkeztek ahhoz a részhez, hogy Sam felhajtotta a fátylat, és megcsókolta a menyasszonyt, Gabe próbálta rezzenéstelen arccal viselni a dolgot, de ez elég nehéz volt, tekintve, hogy ott állt közvetlenül mögöttük, és szemben az egész násznép mind őket figyelte. Mikor Sam kicsit túl hosszúra nyújtotta az örömteli pillanatot, Gabriel köhintett neki; ekkor a férfi elhúzódott, és olyan szemrehányó szemekkel meredt a papra, hogy Gabe sejtette, ez Sam saját kis revans-pillanata volt a sekrestyében elhangzott durva szavakért – a násznép ugyan csak nevetett az egymással betelni nem tudó leendő házasokon. Aztán ment minden tovább úgy, ahogy kellett, és bár Jessica két helyen is eltévesztette az eskü szövegét, bő egy óra múlva az ifjú pár már a templom kapujában állt, és a meghívott rokonok és barátok üdvrivalgások közepette szórták rájuk a rizst, főleg az ifjú feleségre.

Jess a mennyekben érezte magát, és számtalanszor összemosolygott újdonsült férjével; Sam is láthatóan annyira el volt telve az ünnepléssel és a jókívánságokkal, hogy eszébe sem jutott Gabe, aki a mise után fél pillanat alatt lekapta magáról azt az undorító, giccses ruhát, amiben már annyi misét és esküvőt levezetett, és eddig mégsem tűnt fel neki a ruhadarab elavultsága. Gabriel nem tudta, hogy a 21. század-e az oka, de abban biztos volt, hogy ez a ruha nem hús-vér emberekre való, hanem gépies, szent lényekre, akik ahelyett, hogy tettekre vállalkoznának, beérik barokkos körmondatokkal és egy kihűlt, üres ággyal este. Castiel az említett példány prototípusa: művelt, de nem élelmes, a plébános pedig éppen az ellenkezője. Ugyan Gabe is bevágta a szokásos tanokat egyetemen, de őt a könyvek nem kötötték le túlságosan, és a csendes elmélyüléseken is többnyire nyugtalanul feszengett, mert nem bírta ki, ha nem beszélhetett senkivel. Így utólag belegondolva már akkor sejthette volna, hogy hiába van mély hite, ha egyszerűen nem tud olyan lenni, amilyennek a tökéletlen emberek a tökéletes papokat elképzelik; küzdött tehát magával, szinte folyamatosan, pihenés nélkül. Talán ezt kívülről nem lehetett érzékelni - hiszen flörtölési hajlamának még a jócskán lefaragott része is erősebb volt az átlagosnál, és néha elejtett szarkasztikus megjegyzései is sokszor okoztak bajt – de ő legalább tudta, hogy belülről micsoda őrült harcokat vív a saját személyiségével, és ez számított, ez megnyugtatta őt. Sam Winchester kapcsán aztán sikeresen rádöbbent arra, hogy van, amit nem lehet megváltoztatni, és azok a tulajdonságai, amiket annyi éven át igyekezett elrejteni magában, egyre inkább felszínre törtek. Gabe sokszor volt keserű amiatt, hogy úgy érezte, Sam lenézi őt – ami, úgy vélte, valamilyen szinten jogos is, hiszen Gabe, saját értékelése szerint sem embernek, sem papnak nem volt kiemelkedő erkölcsű. Többek között ezért is döntött úgy, hogy - bár semmit sem szeretne jobban, mint elköltözni Sammel a világ végén egy üres kalyibába, ami tele van felnőtt filmekkel és gumicukorral - gyerekes ábrándozásait megtartja magának, és eltávolodik a férfitól. A szerelem pedig majd elmúlik, ebből volt elég tapasztalata.

Mikor Gabe visszatért a paplakba, felszerelkezett borral és néhány üveg whiskyvel, aztán szépen elvonult a szobájába, hogy véletlenül se zaklassák. Szerencsétlenségére Castiel mégis úgy döntött, hogy tiszteletét teszi, Gabriel pedig jó hangosan felmorgott, mikor társa megjelent az ajtóban; Cas leült vele szemben egy székre, és láthatóan nagyon szeretett volna beszélgetni. Gabe hamar közölte vele, hogy most más dologra szeretné használni azon nyílást az arcán, amit alapvetően kommunikálásra szoktak használni, de egyébként tökéletesen alkalmas élvezetesebb tevékenységek végrehajtásához is. Úgymint, például, az ivás.
- Rendben, Gabriel, de szeretném, ha tudnád, hogy mivel én is őszinte voltam veled, te is nyugodtan megoszthatsz velem bármit, ha úgy érzed, beszélned kell – biztosította a fiatalabbik.
- Köszönöm szépen, de inkább nem. Ha jól emlékszem, legutóbb mikor őszinte voltam veled, megaláztál Charlie és Alice előtt... a sértegetésekből pedig jut nekem nélküled is elég.
Castiel arcán pír futott végig, ahogy az belegondolt a régi életébe.
- Igazad van, de azóta megváltoztam, más ember vagyok. Az öngyilkossági kísérlet valahogy furcsán felébresztett, úgy, ahogyan azt sohasem álmodtam volna… semmit nem úgy látok már, mint korábban. Szeretném, ha tudnád, hogy nem ítéllek el, Gabe; én is ismerem most már, milyen, amikor magunkon kívül más is fontos, és hogy mennyire tehetetlenek vagyunk, ha a szerelem elfelejtéséről van szó.
- Milyen szerelem? – horkantott Gabe, és közömbösen belekortyolt a borba. A kellemes ízhatás következményeként önkéntelenül is lecsukódott a szeme. – Tudod, én rendkívül könnyen felejtek, nem csak időpontokat, hanem érzelmeket is. Ki tudja, holnap talán már össze is szűröm a levet egy szimpatikus korombeli hölggyel, aki özvegy, és van ideje velem foglalkozni… hmm, ez nem is rossz ötlet – tűnődött a férfi. – Kali óta nem is voltam nővel, és azért az sem utolsó dolog.
Cas annyi mindent akart válaszolni, de az utolsó mondat után csak ennyit kérdezett meglepetten:
- Kali?
Gabriel sóhajtva legyintett.
- Még a papi tanulóéveim előtt találkoztam vele, régi história. Aztán kicsit hosszúra nyúlt a viszonyunk, a szeminárium kollégiumába is többször beszökött, ami azért volt probléma, mert ki akartak csapni az egyetemről. Hogy a szobatársaim milyen orgiákat rendeztek szombatonként, az persze senkit sem zavart, mert nem hoztak külsőst.
Cas arca szélén megjelent egy apró kis mosoly, és igyekezett azt elrejteni. Gabe azonban még a felemelt whiskysüvegen keresztül sem mulasztotta el ezt a Castől szokatlan érzelem megnyilvánulást, és nagyon csodálkozott rajta.
- Mi ez a sunyi kis mosoly, ennyire tetszik az ötlet? – A férfi megvonta a vállát. – Felőlem aztán itt is rendezhetünk vad dolgokat, ha meghívunk pár embert… mondjuk Luke atyát. Ő biztos élvezné. De előre szólok, a padlót te mosod utána.
- Nem erről van szó. – Cas kissé elvörösödött, de azért még mosolygott. – Csak én valahogy azt hittem… mert hát nem volt beszédtéma közöttünk… szóval, hogy mivel Sam iránt oly nagymértékű szexuális érdeklődést mutattál…
Gabe összehúzott szemöldökkel próbálta kitalálni, mire is célozhat piruló kollégája, majd végül megvilágosodva hátradőlt.
- Ó, hogy azt hitted, meleg vagyok. – Gabe vigyorgott az orra alatt, és nagy sokára eszébe jutott, hogy whiskyvel kínálta Cast. Ő szokás szerint nem kért. – Nos, én személy szerint mindig úgy gondoltam, hogy butaság lenne nem kiélvezni az Isten alkotta mindenféle formát és alakot, tekintet nélkül arra, hogy nő vagy férfi-e az illető. Az idősebb tesóimtól mindenfélét hallottam, úgyhogy nagyon hamar rájöttem arra, hogy biszexuális vagyok… apámat ekkor érte az első csalódás. – A pap röviden felhorkantott, és felemelte a poharát. – Nem mintha sajnálnám. De mi van veled?
- Engem sohasem érdekelt igazán a… khm… a szex. Mármint foglalkoztatott, de ez inkább csak kíváncsiság volt, és nem emlékszem, hogy valaha is kifejezetten vágytam volna rá. Nem tudom. – Cas arca megint kapott egy kis színt. – Gondolom, Dean kivétel. Nem tudom elképzelni, hogy mással… szóval érted. Az túl bensőséges számomra.
 Gabe beharapta az ajkait. Kissé szárazak voltak, úgyhogy megint belekortyolt a poharába; Castiel aggódó tekintete végigkísérte a mozdulatot.
- Nyugodj meg, nem kell címkéket aggatnod magadra, ha nem kényelmes. A nem vérszerinti, de attól sokkal kedvesebb kisöcsémnek tartanálak akkor is, ha kiderülne, hogy csak a démonokra buksz.
Cas annyira elérzékenyült, hogy egy pillanatig megszólalni sem tudott. Annyi bocsánatkérő gondolat és kifejezés suhant át ezalatt az agyán, hogy azt sem tudta, miként tudná szépen szavakba önteni a köszönetét. Így inkább úgy döntött, feláll, és magára hagyja Gabe-et a kiinni való whiskyjével és szerelmi bánatával. Elvégre mégiscsak megérdemli, hogy tisztességesen lerészegedjen; délután, bár Castiel nem volt ott az esküvőn, minden bizonnyal hősiesen tartotta magát, erre pedig nem sokan lennének képesek.
- Cas, várj egy kicsit – szólt neki Gabe, a másik pedig megtorpant az ajtóban. Gabe várt kicsit, amíg lehajtotta az italt. – Holnap reggel kilenctől temetésem lenne, és jó lenne, ha be tudnál ugrani helyettem. Az az önelégült pasas halt meg, tudod, akié a Townsbridge farm.
Cas lassan fordult meg, szemöldöke pedig furcsán felszaladt.
- Az az ember, aki évekkel ezelőtt milliókat nyert, állítása szerint az interneten?
- Most, hogy így mondod, mintha benne lett volna az újságokban… mindegy, örülnék, ha elintéznéd. - Ezek után Gabe nem is kívánt többet társalogni, újratöltötte a poharát.

Cas kalapáló szívvel indult meg a szobája felé, és nem akarta elhinni, amit hallott. Fogalma sem volt, hogyan tovább, Crowley szavai ugyanis szinte beégtek az agyába, és megmérgeztek minden egyes Deant mentő, értelmes gondolatot. A pap bármit megtett volna azért, hogy megszabadulhasson tőlük; a szó szoros értelmében bármit. Ő túlságosan elfogult volt, mintsem ítéletet tudjon mondani, így eszébe jutott, hogy más eszközökhöz is folyamodhatna.
A telefonján tárcsázni kezdett, majd mikor felhangzott az az ismerős kattanás, megkönnyebbülten szólt bele:
- Szia, anya, igen, jól vagyok. Holnap el is tudok menni hozzátok, ha gondolod. Szeretném, ha megismerkednétek valakivel.