
Párosítás: Odüsszeusz/Diomédész, Akhilleusz/Patroklosz, a többi pedig kánon szerint
Műfaj: regény/kisregény/nemtudommég, egyébként 21. századi High School AU
Korhatár: 12
Korhatár: 12
Tartalom: Diomédész végzős diák, és új tanulóként érkezik az Ilion Középiskolába. Már kezdettől fogva rengeteg nehézséggel kell megküzdenie: az osztálya valamilyen titokzatos múltbeli történés folytán kettészakadt, és állandó a versengés a két focicsapat tagjai között. Ha ez nem lenne elég, Diomédész még az új földrajztanárával is állandó konfliktusba kerül: végül pedig jobban megszereti őt, mint azt valaha is gondolta volna.
A hétvége is eljött végre nagy nehezen; Diomédész péntek délután, pontosan
négy óra huszonöt perckor fáradtan rogyott le fekete csíkos, kényelmes
franciaágyára. Azt gondolta, képes lenne átaludni egyhuzamban egy hetet is, ha
a világ engedélyezné neki ezt a kis kilengést – az anyja ugyan nem bánta volna,
de Batmannek azért ennie kellett, meg ki is kellett őt engedni néha a házból,
hogy csavaroghasson kicsit.
Az igazat megvallva, Diomédésznek is jólesett volna egy kis csavargás. Mivel
azonban a gyerekkorát javarészt ilyen-olyan városokban töltötte messze az
otthonától, egy barátja sem akadt a környéken, akivel elmehetett volna bulizni
egyet, vagy akár csak bringázni a környéken. Mármint persze, ismert a soron
lakó villatulajdonosok csemetéiből párat, de ezekből a fiúkból és lányokból már
annyi elég volt neki, ha meglátta őket néhanapján az úton, ahol a BMW-jükből
hangosan üvöltették a zenét, és sznob barátaikkal olyan ruhákban itták
literszámra a pezsgőt, amikből egy szegényebb család havi élelemellátása
biztosított lett volna. Nem arról volt szó, Diomédész sem vetette meg a drágább
holmikat; cipőre és finom ételre ritkán sajnálta a pénzt, de nem vett meg
valamit feleslegesen csak azért, mert drága volt. Voltak egészen olcsó ruhái
is, Szthenelosz társaságában például életében kétszer turkálóban is volt már, és
maga is meglepődött, mennyi drága ruhát lehet ott megvásárolni szinte
aprópénzért.
Apropó, Szthenelosz. Régen nem beszéltek. Vajon összejött azzal a lánnyal,
akiről júliusban mesélt? Elkezdődött már neki az iskola? Diomédésznek bűntudata
támadt arra a gondolatra, hogy a fiú, akivel már kisgyerekkoruk óta jó barátok,
meg sem fordult a fejében hetek óta. Így hát elővette a mobilját, és a gyorsan
tárcsázta is Szthenelosz számát.
- Még mindig hívogatsz, mintha 2005-öt írnánk – szólt bele Szthenelosz a
telefonba köszönés nélkül, Diomédész pedig észrevette, hogy amióta nem
találkoztak, a srác görög akcentusa felerősödött. Persze, ha az ember csak
második nyelvként tanul angolt, és egész életében Görögországban élt, ez nem
meglepő dolog; Diomédész és Szthenelosz nagyjából csak nyaranta találkoztak
Argoszban, így nem annyira tudott segíteni barátjának abban, hogy fejlessze az
angolját.
- A neten üzengetni nem olyan – húzta a száját Diomédész. – Már megszoktuk,
nem? Nyolcéves korunk óta ezt csináljuk.
- Hét az, nem nyolc. És határozottan emlékszem, hogy egyszer elpanaszoltad,
hogy apukád elzárta a videojátékodat, és egészen két napig duzzogtál és sírtál
emiatt.
Diomédész megforgatta a szemét, miközben a plafont bámulta. (Arra gondolt,
hogy mindenképp le fogja cserélni a lámpaburát valamit kevésbé gyerekes és
divatjamúlt darabra.)
- Köszi, hogy emlékeztetsz. Ha vannak gyerekkori barátok, nem kell az
embernek ellenség se.
Szthenelosz élesen, hangosan felnevetett. Élőben ez olyan vicces volt, hogy
Diomédész emlékezett, gyakran jobban szórakozott a srác nevetésén, mint magán a
viccein.
- Hogy vagy?
- Őszintén? Elég nagy szarban vagyok.
- Megint összeakaszkodtál egy alfahímmel valami csaj miatt?
- Á – legyintett Diomédész.
- Akkor összejöttél egy alfahímmel? Az a legrosszabb. Van most egy meleg
osztálytársam, és tőle hallottam, hogy azok borzalmasak, általában el sem
ismerik, hogy ők nem heterók. Nem vállalnak fel, szóval hagyd az ilyet a
fenébe.
Diomédész nevetett volna, de a helyzet az, hogy nem tudott. (Azért rendes volt
mindez Szthenelosztól. Diomédész annak idején vele osztotta meg először, hogy
párkeresés szempontjából nem csak a nőket részesíti előnyben; akkoriban
mindketten tizenhárom évesek voltak, és a görög srác meglepően jól kezelte a
helyzetet. Azóta is poénkodik ezzel a témával, bár igaz, minden mással is.)
- Azt hiszem mondtam nyáron, hogy kéttannyelvű suliba íratott az apám. Na
most az a nagy helyzet, hogy a görög nyelvű órákból nagyjából a névelőket és
minden tizedik szót értem, és fogalmam sincs, mit csináljak.
Szthenelosz nagy bölcsen belemotyogott görögül a telefonba; Diomédésznek a
mondat úgy hangzott, mintha egy közmondásféle lenne, de mivel semmit nem értett
belőle, az egész inkább csak lelombozta.
- Kösz haver, ki vagyok segítve.
- Szívesen segítenék – folytatta Szthenelosz angolul -, csak az a baj, hogy
rengeteg programom van. Hétközben edzésekre és zongorára járok, Evivel pedig
csak hétvégén tudok találkozni, ugye ő kollégista.
- Összejöttetek? – vigyorgott Diomédész. -
Végre egy jó hír.
- De így nem tudok neked segíteni.
- Semmi baj, igazából… egy lány felajánlotta, hogy összeülhetnénk órák
után.
- Dögös?
Diomédész nagy levegőt vett.
- Az enyhe kifejezés. A legjobb nő, akit életemben láttam, de van barátja.
És alapszabály, hogy bármennyire is szemét vagyok, egy párkapcsolatot nem
teszek tönkre. Amúgy is, kinéztem magamnak az egyik tanárt.
Szthenelosz ciccegett.
- Nem is te lennél. És milyen az osztály?
- Egy harci színtér, de komolyan. Mintha az óvodában lennénk. Az egyik
klikk tagjai nem szólnak a másikhoz, és így az osztály két részre van osztva.
Ezzel csak az a probléma, hogy nekem abban a klikkben lenne a helyem, aminek a
vezetője egy seggfej, és egy-két emberen kívül mindenki utálja őt.
- Ó. Na látod ezért is mondtam neked, hogy sosem élnék a ti Amerikátokban.
Diomédész csak ráncolta a homlokát. Ebben a dologban sosem tudtak
egyetérteni Szthenelosszal: az őt teljesen amerikainak tartotta, akkor is, ha
görög származású volt, hiszen nem ismerte sem a nyelvet, sem a helyi
szokásokat. Diomédész is inkább tartotta magát amerikainak, mint görögnek, de
ha ezt valaki más mondta neki, akkor furcsa kis labdát érzett a hasában, és
kikérte magának. Hát igen, a nemzeti identitásának irányában mindig vegyes
érzelmekkel viseltetett.
Beszélgettek még jó félórán keresztül mindenféléről: Szthenelosz beszámolt
neki részletesen arról, hogy milyen jó filmeket látott a moziban, illetve
elújságolta, hogy augusztusban kapott egy új biciklit is. Sajnálta, hogy nem
kapta meg már júliusban, mert akkor együtt is tekerhettek volna; de Szthenelosz
szülei nem voltak valami tehetősek, így sokáig kuporgattak, mire a színjeles
iskolai eredménye jutalmául megvehették neki azt a bringát, amire már hónapok
óta vágyott. (Mikor kicsi korukban összebarátkoztak, eleinte Diomédész szülei
rossz szemmel nézték ezt a barátságot; később azonban úgy gondolták, az
eminens, rendes Szthenelosz majd jó hatással lesz a fiukra. Pedig inkább
Diomédész volt rossz hatással rá.)
Egy idő után Szthenelosznak mennie kellett, így elköszöntek egymástól.
Diomédész pedig csak feküdt tovább az ágyán, elgondolkodva; az jutott eszébe,
hogy el kellene mennie egyet kocogni a parkba, ami az utcájuk végében kezdődik.
Viszi az ipodját, és addig sem gyötrik majd a kétségek; ha fut, akkor mindent
elfelejt, csak a rock van és a természet és a békesség. De nem lenne ez
időhúzás? Már elhatározta, hogy ráír Helenére az interneten, és elfogadja az
ajánlatát. Még mindig aggódott amiatt, hogy újdonsült barátja előtt kinevetteti
magát a rossz kiejtésével és nyelvtanával, de úgy gondolta, jobb, ha csak
Helené előtt ég le, mintha az egész osztály előtt. Az első héten még viszonylag
békén hagyták a tanárok görögön, de biztos nem lesznek mindig ilyen elnézőek
vele. Akkor pedig mihez kezd majd?
Diomédész megadóan felnyögött, majd felállt, és leült az asztalhoz, hogy
bekapcsolja a laptopját. Az idő
vánszorgott, és egy örökkévalóságnak tűnt, mire a srác be tudta hozni a
közösségi oldalt. Napok óta nem volt már rajta – igazság szerint nem is nagyon
töltött fel magáról képet, egy profilképe volt meg néhány darab kissebb kori
fotó. Annál aktívabb volt azonban instagramon: rendszeresen posztolt képet az
aktuális kalandjairól, a mámoros bulikról, meg arról, amikor néha a kevés
barátjával hülyült. A héten annyira el volt foglalva minden mással, hogy eszébe
sem jutott feltölteni bármit is. Most pótolta ezt, és mialatt bejelölte a
Facebook-on Helenét, feldobott egy szelfit, amiben elég fáradt fejet vágott
(tényleg fáradt volt, így ez nem minősült nagy hazugságnak), majd kismillió
hashtaget is szúrt mellé. Mikor ezt befejezte, látta, hogy a lány még nem
igazolt vissza. Biztos van jobb dolga is
péntek délután mint a net előtt kockulni, gondolta Diomédész kissé
keserűen. Feltételezte, hogy a két klikk külön partikra jár; és bár Akhilleusz
még mindig nem volt kedves neki túlságosan, azért Idomeneusz és Antilokhosz
egész rendesek voltak vele, velük szívesen lógna. Már ha meghívják őt a
következő partijukra, amit a srác nagyon remélt.
Diomédész lassan kezdett unatkozni; fejét a tenyerére támasztotta, úgy
görgetett lejjebb és lejjebb a listán, ami Helené ismerőseit tartalmazta.
Látott több embert a városból, akiket ismert, illetve pár diákot és tanárt is a
suliból. Meneláosz Átreidészt a fiú rögtön bejelölte: a profilképén egy
kávésbögrét szorongatott, és nyakán az elmaradhatatlan sállal félénken
mosolygott a kamerába. Valami iskolai ünnepségen készülhetett, mert a háttérben
az Ilion tornaterme volt látható. Diomédész nem tehetett róla, nagyon érdekelte
a dolog, és nekiállt böngészni a tanárja profiljában. Mivel az oldal nem volt
titkosítva, rögtön megtudhatta, hogy Meneláosz pontosan tíz évvel idősebb nála,
tehát huszonhét éves. Nyilván pár éve végzett, és talán az Ilion az első
iskola, ahol tanít. Szegény szerencsétlen. Viszont legalább nincs kapcsolatban.
Olyan aranyos ezzel a vörös hajával, sóhajtott fel Diomédész. Vagy szőke? A képen szőkének látszik, de én vörösre emlékszem. Majd
megkérdezem. Csak ne lett volna olyan piszkosul unalmas az a pénteki
állampolgári ismeretek óra, tuti jelentkeztem volna, hogy zavarba hozzam a
drágát. Kár, hogy bealudtam rajta. Most mit csináljak? Bűnrossz tanár, de
jóképű. Legalább az infót nem vettem fel hozzá.
Amíg Diomédész csendben dilemmázott, Batman bejött a macskanyíláson, és
kényelmesen befeküdt Diomédész ágyába. Fél percen belül már húzta is a lóbőrt.
Diomédész eközben zavartalanul böngészett tovább: bejelölte Glaukoszt,
Idomeneuszt, Antilokhoszt és Hektort is. (Fikarcnyit sem érdekelte, Akhilleusz
mit fog szólni hozzá. Hektor rendes volt. Nem érdemli meg, hogy utálják.)
Kíváncsiságból Mr. Láertiádészra is rákattintott: a profilképén a férfi egy
hatalmas szikla mellett pózolt, ezerwattos mosollyal, háttérben a csendes
tenger morajlott. Minden bizonnyal Görögországban készült a kép. Ez a profil
sem volt titkosítva, sőt, Odüsszeusz Láertiádész mintha csak azt akarta volna,
hogy minél több ember lássa őt: több utazós fényképe is fel volt töltve, a
legutóbbi ázsiai kirándulásáról is. Illetve azt is mindig posztolta, milyen
könyveket olvas, néha filmeket is ajánlott. Volt egy tavalyi fotó is fenn, amin
Helenéék osztályával csinált egy szelfit: kirándulni vitte őket a Grand
Canyonhoz, a háttérből legalábbis ez volt leszűrhető. Olyan sokan voltak a vigyorgó
és békejelet mutató diákok, hogy Odüsszeusz szinte elveszett köztük. Egyedül a
kora és a párkapcsolati státusza volt letiltva, de Diomédészt egyik sem izgatta
annyira, hogy miatta bejelölje hőn szeretett földrajztanárát.
Helené:
szia. szóval, hogy döntöttél? :)
Diomédész kissé idegesen bámult a felugró kis téglalapra, mikor elolvasta
az üzenetet. Gondolkodás nélkül pötyögte a választ.
Diomédész:
szia! oké, elfogadom a segítséged.
mikor érsz rá?
Helené:
szerdánként délután öt? nincs órám.
vagy hétfő délután öt.
Diomédész gyorsan megnézte az órarendjét, és rövid töprengés után arra
jutott, hogy a szerda jobb. Hétfőn amúgy sem biztos, hogy fel van még készülve
egy hasonló tortúrára.
Diomédész:
a szerda tökéletes. amúgy a profilod
alapján bejelöltem több mindenkit, pl. hektort is. egész jófej az a srác. ez
szokás? vagy balhé lesz?
Helené:
ez még nem gáz, de szerintem inkább
ne barátkozz vele :(
Diomédész:
miért? akhilleusz úgyse tud
belenézni az üzeneteimbe. senki se tudná meg
Helené:
diomédész, nyugi. ne csinálj bajt
már rögtön év elején!
Diomédész elvigyorodott, miközben újra behozta Meneláosz oldalát, és
kinagyította a profilképét.
Diomédész:
pedig ennél nagyobb bajt is okozok
majd, ha a tervem sikerül :P
Helené:
mégis mit akarsz csinálni?
Diomédész:
kinéztem magamnak az egyik tanárt.
konkrétan meneláosz átreidészt. amúgy nem tudod esetleg, hogy meleg/biszex-e?
Diomédész hiába várta vagy húsz percig a választ, nem érkezett semmi
Helenétől. Vajon valami rosszat mondott? Vagy a lány csak simán elment
enni/fogat mosni/bármi egyebet csinálni, mert péntek délután van, és egyesek
nem olyan szerencsétlenek, hogy azt egy cukorbeteg macskával töltik? Minden
bizonnyal az utóbbi. De azért csak elbúcsúzott volna, nem? Diomédész a
biztonság kedvéért ráírt Glaukoszra; ha van valami a dolog mögött, kideríti.
Helené épp elég titokzatos így is, nem kell, hogy még több rejtély vegye körül.
Diomédész:
ráírtam az előbb helenére, és mikor
átreidészt hoztam szóba (a fiatalabbikat), nem válaszolt. nem kedveli őt? vagy
mi lehet a baj?
Glaukosz fél másodpercen belül visszaírt.
Glaukosz:
nked is szia!! engem is érdkkel ám,
hogy vagy. én jól.
Diomédész:
oké, én is jól vagyok, kötelességi
kör letudva. szóval tudsz valami érdemlegeset mondani erről?
Glaukosz
hááát inkább nem mondok, nemm
tartozik rám :( nem akarom, h helené megsértődjőn, amiért
elmonttam. kérdezd őt.
Ezzel Diomédész csalódottan lezárta a beszélgetést, és elment zuhanyozni.
Elhatározta, hogy első adandó alkalommal alaposan kifaggatja a lányt; mégsem
járja, hogy itt mindenki tud mindent, csak őt hagyják ki a szaftos pletykákból.
×××
-… szóval nem mondhatom el, Diomédész, ne haragudj. Majd Helené megteszi,
ha akarja – summázta csípőre tett kézzel Briszéisz. Haját, mint múltkor a
fociedzésen, szorosan a feje tetején megkötötte; a ruhája pedig rendkívül
csinos volt, napraforgó mintás pólójához kantáros farmerszoknyát húzott. A lány
azzal indult a szekrényét éppen pakolgató Diomédész felé, hogy megkérdezze,
elkezdte-e már a házit görög törire; a srác viszont kihasználta az alkalmat, és
miután röviden válaszolt Briszéisz kérdésére, Helenére és Meneláoszra terelte a
témát. Hiába kérdezett erről bárkit az elmúlt három nap során, senki nem
válaszolt neki érdemben – Helenével pedig nem beszélt. Valahogy elmentek egymás mellett. (Diomédész kíváncsi volt, milyen lesz
vele a külön görög szerda délután.)
- Mégis miért nem árulod el? Miért olyan nagy titok? Kirekesztve érzem
magam – jelentette ki nagy kirekesztettségében Diomédész. Briszéisz beharapta
az ajkait, és ez egyszer komolyan nézett a fiú szemébe.
- Mert ez női dolog. Egy nőtársamat sem fogom elárulni. Továbbra is azt
mondom: el fogja neked mondani az egész történetet, ha akarja. Most úgy tűnik,
nem akarja.
- Történetet? És női dolog? – Diomédész elállta a menekülő Briszéisz útját.
A lány morcosan nézett fel rá. – Várj…
ugye nem azt akarod mondani, hogy Meneláosznak… volt valami köze Helenéhez?
- Nem mondtam ilyesmit – felelte Briszéisz, de akármennyire is kemény volt
az arca, Diomédész látta a szemén, hogy beletrafált a dologba.
- Jézusom.
- Nem tőlem tudod – fenyegette meg Diomédészt Briszéisz egy harminc centis
vonalzóval. Akhilleusz és Patroklosz nagyjából ekkor értek oda hozzájuk;
Briszéiszt várták, mert hárman mindig együtt mentek matekra.
- Zaklatott téged? – villant meg Akhilleusz szeme, és kissé közelebb lépett
Briszéiszhez. Az kedvesen, lágyan (kicsit túlságosan is lágyan)
tekintett fel a nálánál mintegy húsz centivel magasabb, aranyhajú fiúra.
Patroklosz minden féltékenység nélkül figyelte a jelenetet, sőt, láthatóan ő is
aggódott Briszéisz miatt.
- Á, ne aggódj, nem rabolom el tőled a barátnődet – vigyorgott szélesen
Diomédész.
Akhilleusz fölvonta a szemöldökét.
- Nem a barátnőm. – De azért a kelleténél kicsit erőteljesebben ragadta meg
a lány karját. – Gyere, menjünk matekra.
- Áú – szisszent fel Briszéisz, majd fejével Patroklosz felé bökött. – A pasidat fogdosd így, ne engem!
- Nem a pasim – szögezte le Akhilleusz. Erre már Patroklosz is
megsértődött, és csalódottan, elpirulva bámult a semmibe.
- Én meg nem vagyok a tulajdonod – vágott vissza élesen, megbántott hangon
a lány.
Diomédész rögtön látta, hogy egy dráma kellős közepébe csöppent, és jobbnak
látta elillanni, még mielőtt rá is kiabálni kezd valaki.
×××
Szerda délután, pár perccel öt után Diomédész megérkezett az alagsori
tantermekhez. Az Ilion Középiskola meglehetősen régi épület volt – a 20. század
elején építették valamikor, és kezdetben katonai iskola volt, majd néhány
évtized múlva átvette az épületet az evangélikus egyház. Ők építették hozzá az
alagsort is. A hatvanas évektől kezdve azonban az épület sora teljesen új
fordulatot vett: mindent, ami a katonai múltra
emlékeztetett, lebontottak. A kicsinosított, fehérre meszelt iskola görög
anyanyelvű igazgatót kapott, aki lassan elitiskolává faragta azt, és sikerült
elérnie, hogy a környező, főleg borkészítéssel foglalkozó görög szülők szinte
kivétel nélkül mind ide írassák a gyerekeiket. (Már Diomédész apja is itt
tanult, bár ezt a fiú igyekezte elfelejteni. Nem akart apja nyomdokaiba lépni;
bár ha az ő korában is hasonló mértékű volt az osztályban dúló ellenségeskedés,
nem csodálkozik azon, hogy ilyen kibírhatatlan ember lett belőle.)
Helenével a hatos számú alagsori terem előtt beszélték meg a találkát –
egész egyszerűen azért, mert a lány a délután ehhez tudta megszerezni a kulcsot
a kedves portásbácsitól. Diomédész még hazaugrott a tanítás után, ezért késett
kicsit; de mint kiderült, így is korán érkezett. Még jó tíz percet kellett
várnia arra, hogy a siető Helené befusson a sarkon.
- Ne haragudj – bocsátotta előre, majd egy elegáns mozdulattal kifésülte a
rakoncátlan tincseket a homlokából. A ruháját is megigazította: egy vállat
szabadon hagyó, egyszerű kék blúz volt rajta, illetve hosszú farmernadrág.
(Diomédész észrevette, hogy Helené többnyire hosszú nadrágokat hord, de így is
kecsesebbnek hatott bennük, mint sok lány rövid szoknyában. Hogy a kifogástalan
alakja tehetett erről, vagy ösztönös nőiessége, azt a srác nem merte
találgatni. Talán mindkettő.) – Párisszal voltam vásárolni, és hihetetlen, hogy
mennyit tud piszmogni egy parfümön. Én is szeretem őket, de nem tart másfél
óráig, amíg kiválasztom, hogy melyiknek a doboza megy jobban az ingemhez.
Diomédész vigyorgott.
- Semmi baj. Akkor a hatosban leszünk, ugye?
- Igen. – Helené már beletette a zárba a kulcsot, mikor felsóhajtott, és
csalódottan Diomédészre nézett. - Ó, nem hiszem el, hogy elfelejtettem a
fénymásolatokat! Pár napja beszéltem a könyvtárossal, mert sejtettem, hogy van
pár munkafüzete, ami a görög tanuláshoz jól jöhet. Azt mondta, felküldi őket a
tanáriba lefénymásoltatni, de elfelejtettem érte menni.
- Te csak ülj le a teremben, felszaladok érte – ajánlotta fel Diomédész. –
Jó kondiban vagyok.
Arra számított, hogy Helené ellenkezni fog, de nagy csodálkozására mintha
megkönnyebbülést látott volna a lány arcán.
Biztosan kerüli Meneláoszt, töprengett magában a srác, amíg a tanári felé
futott a lépcsőn. Vajon mi történhetett
köztük? Biztos csúnyán szakítottak, ha Helené ennyire nem akar beszélni róla.
Ráadásul minden bizonnyal az osztályban dúló ellenségeskedéshez is köze lehet
ennek a kis afférnak. A végére fogok járni egyszer, ha addig élek is.
Diomédész jó hangosan kopogtatott a tanári ajtaján. Konkrétan úgy püfölte
azt, mint mások egy jó kiadós ivászat után a legjobb barátjukat szokták, aki
meg merte pedzegetni azt a gondolatot, hogy az illető nője nem is olyan rossz;
bár Diomédész nem volt részeg, kétségkívül jó nagy adag megelégedettséggel
töltötte el az a gondolat, hogy ő is szerezhet pár kellemetlen pillanatot
néhány tanárnak, nem csak azok neki.
- A bokszedzések péntek délután vannak.
Diomédész felvonta a szemöldökét.
- Önnek is szép délutánt, Mr. Láertiádész. Szeret bokszolni? Vagy miért
osztotta meg velem ezt az információt?
Láertiádész nagy levegőt vett, de az arcára mosolyt erőltetett.
Diomédésznek tetszett, hogy fel tudta dühíteni.
- Mit szeretnél? Kihívjak valakit?
- A könyvtáros állítólag felhozott pár könyvet ide azzal a céllal, hogy le
kell őket fénymásolni. A fénymásolatokért jöttem.
A férfi gondolkozott egy darabig, majd hátrament, és görögül kérdezett
valamit a többi tanártól. (Furcsa volt a kiejtését hallgatni: sokkal
erőteljesebb és karcosabb hangja volt, mint angolul.) Mikor megkapta -
többektől is - a választ, hamar visszament Diomédészhez, és közölte:
- Igen, most már én is emlékszem. Tegnap elromlott az itteni fénymásolónk,
és átvittük a könyveket az igazgatóhelyettesi szobába. – Diomédészben apró
remény gyúlt, de Odüsszeusz tanár úr fél másodperc alatt el is oszlatta azt. –
Ha gondolod, átmehetek veled, és megkeressük. Meneláosz most nincs itt, pár
perce indult el a sakk-szakkörre.
Diomédész magában átkozódott, és a szemét forgatta, amíg Láertiádésszal el
nem értek Meneláosz irodájáig. Itt lett volna a tökéletes alkalom arra, hogy
kettesben legyen a fiatal Átreidésszel – és most tessék, ez a hülye Láertiádész
elront mindent! (Jó, talán nem lett volna bölcs dolog az igazgatóhelyettesi
szobában kufircolni Meneláosszal. De ha egy icipici meleg hajlam is van benne,
Diomédész el tudta volna csábítani. Ebben száz százalékig biztos volt.) Oké,
nem Odüsszeusz tehet arról, hogy Meneláosznak órája van, de akkor is. Ő mondta
el az igazságot, tehát ő a felelős mindenért.
Diomédész hanyagul levetette magát egy székre, amíg Láertiádész becsukta
mögöttük az ajtót. Az ifjú Átreidész szobája viszonylag kicsi volt: éppen
elfért benne egy íróasztal, egy kisebb kanapé, egy fénymásológép és két
irattartó szekrény. Odüsszeusz most ez utóbbiban kotorászott, hátha megtalálja
a fiú által említett dokumentumokat.
- Szerintem ez lesz az – mutatott Diomédész egy szürke dobozra a kanapé
mellett, majd elhajolt odáig, hogy felvegye. Belenézett. – Csak a könyvek
vannak benne. Lehet, hogy Mr. Átreidész elfelejtette lefénymásolni?
- Az bizony lehet – bólogatott Láertiádész, és kivette az első könyvet a
dobozból. A fénymásológép felé vette az irányt. – Most van egy kis szabadidőm,
szívesen lefénymásolod neked, ha szeretnéd.
Diomédész éppen felállt, hogy nagyon határozottan nemet mondjon, és kivegye a tanár kezéből a könyvet, de már késő volt. Odüsszeusz kíváncsian megfordította a borítót, és elolvasta a címet.
Diomédész éppen felállt, hogy nagyon határozottan nemet mondjon, és kivegye a tanár kezéből a könyvet, de már késő volt. Odüsszeusz kíváncsian megfordította a borítót, és elolvasta a címet.
- Nahát.
- Adja vissza – követelte Diomédész, de sejtette, hogy ezzel most
Láertiádész szemében minden bizonnyal egy haragos kisgyereknek tűnik. –
Kimegyek a városba, és lefénymásoltatom máshol.
- Már itt vagyunk, miért mennél bárhova is? – csodálkozott a férfi, majd
neki is látott a szóban forgó feladatnak. Kinyitotta a tankönyvet az első
oldalon, majd lapjával lefelé a fénymásolóba állította azt. A gép berregni kezdett,
ahogy lassan feléledt; Diomédész pedig úgy érezte, itt már hasztalan minden
erőfeszítése. Csalódottan, csálén ült le a székre, és mogorván keresztbe rakta
a karját.
Már jó öt perce fénymásolta a néma Odüsszeusz a könyveket, mire Diomédész
halkan megszólalt:
- Mire vár? Csúfoljon csak. Csúfoljon, hogy nem tudok görögül.
Lártiádész levette az első könyvet, majd felrakta a gépre a másodikat.
- Miért tenném?
- Mert imád velem kötözködni, ezt már bizonyította.
A férfi jóindulatúan mosolygott – mintha sajnálná őt. Diomédész azonban nem
kért a sajnálatából.
- Hidd el, én mindenkihez csak úgy szólok, ahogy ő hozzám. Ha valaki kedves
velem, kedves vagyok. Ha valaki szarkasztikus, szarkasztikus vagyok. És ha
valaki kötözködni akar velem, hát nem maradok adósa. Mindenkinek azt adom, amit
érdemel. Se többet, se kevesebbet.
- Maga aztán kurva nagy bölcs. Irodalmi Nobel-díjat kapott már?
Odüsszeusz egy pillanatra megállt a munkában, és félig csípőre tett kézzel
a fiúra nézett.
- Mondd, te minden tanárt ennyire utálsz? Csak segíteni akartam. De ha
gondolod, csináld csak egyedül, tiéd az egész gép.
- Akkor hagyjon magamra.
- Azt nem – erősködött Láertiádész, majd visszafordult a géphez, és
folytatta a megkezdett munkáját. - Nem hagylak egyedül ebben az irodában.
Diomédész felhorkantott.
Csöndben telt el jó néhány perc; csak a fénymásoló gép ütemes kattanásait
lehetett hallani, meg néha a folyosóról beszűrődő, halvány lépteket. Diomédész
a lábával dobbantgatta le dalok ritmusát, ezzel szórakoztatta magát –
Odüsszeusz tanár úr pedig nem szólt rá, nyilván nem akart újabb vitába
keveredni. Mikor az egész stóc másolat kész lett, a tanár visszarakta a dobozba
a könyveket, Diomédész pedig az elkészült fénymásolatokat gyorsan magához
ragadta. Már kifelé indult.
- Diomédész! – A fiú megfordult. Mr. Láertiádész arca nagyon bűntudatos
volt, és ettől kicsit ő is rosszabbul érezte magát. De csak egy kicsit. – Nem
haragszom rád, mert tinédzser vagy. Ilyen korban az ember sok butaságot csinál
egyszerűen abból az okból kifolyólag, hogy utálja az egész világot. De mindezek
mellett akkor sem szeretném, ha haragban lennénk egymással.
- Köszönöm a fénymásolatokat.
És a fiú már ott sem volt.
×××
- Ha szólsz, megveszem előre a könyveket – dühöngött Diomédész odalent,
immár a hatos számú tanteremben. Mintegy húsz percen keresztül engedelmesen
töltögette ki a Helené által írt szintfelmérőt; tényleg beleadott apait-anyait,
bár kicsit zavarta, hogy a lány végig bámulja őt. Most, hogy már nem volt
dolga, és csendben ült a tesztet javítgató lány mellett, kifakadt belőle az,
amit már akkor el akart neki mondani, amikor megérkezett a terembe, a
fénymásolatokkal a kezében. (Helené akkor annyira elárasztotta őt mindenféle
tudnivalóval, hogy erre esélye sem volt.)
- Nem jó a fénymásolat?
- Az a Láertiádész fénymásolta nekem, és biztosan jót nevet most rajtam,
hogy ilyen gyerekeknek szóló könyvből kell görögöt tanulnom.
Helené fél percre megállt a pipálgatásban, és kecsesen megemelte a
szemöldökét, ahogy a fiúra nézett.
- Biztos vagyok benne, hogy nem nevet. Tudja, milyen nehéz nyelveket
tanulni, mert hát ő is beszél jó párat. Párisz tavaly felvette hozzá a
franciát, Aeneasz meg most olaszt tanul nála, és ők mondták, hogy azért ő is
hibázik néha. Arról nem is beszélve, hogy az angol sem megy neki tökéletesen,
mivel nem az anyanyelve. – A lány elmosolyodott, ahogy felidézte az emlékeket.
– Tavaly egész füzetnyi aranyköpést gyűjtött össze az osztály, és ebben volt
olyan is, amikor viccesen elrontott valamit.
Diomédész ez utóbbi mondatra felvillanyzódott. Tényleg, ez nem is rossz
ötlet; ha Odüsszeusz legközelebb elront valamit angolul, akkor azt az orra alá
dörgölheti. Igaz, eddig egy hibát sem vélt felfedezni a beszédében, ha csak
néha a furcsa szórendet nem; de hátha.
- Most adtál egy jó ötletet. Kösz, Helené.
A fiú vigyorára Helené csak sóhajtva a fejét rázta, majd visszafordult a
javítani valóhoz. Ha már azonban ilyen jól elbeszélgettek, Diomédész nem
állhatta meg, hogy fel ne hozza a Meneláosz témát.
- Tudom, hogy volt köztetek valami Mr. Átreidésszel.
Helené hirtelen megállt a javításban, majd hitetlenkedve, kissé haragosan
lerakta a tollat az asztalra.
- De miért kell ezt felhozni? Komolyan, Diomédész, miért?
Diomédész döbbenten meredt a lányra.
- Hogy miért? Hát nem is tudom, mondjuk mert senki nem közölte velem, és ma
délelőtt tudtam meg? Te is elmondhattad volna!
- De hát ott voltál múlt pénteken. – Helené láthatóan nagyon össze volt
zavarodva; a szavak is rekedten, halkan hagyták el az ajkait. Mintha nem is
belőle szóltak volna. – Állampolgári ismeretek órán. Sajnos ez kötelező
tantárgy, muszáj felvennem, és csak Meneláosz tartja. Azt gondoltam… - A lány
mélyen elpirult.. – Azt gondoltam, látod, hogy viselkedek a közelében. Hogy
mennyire képtelen vagyok még csak ránézni is. És leszűröd a következtetést.
Diomédész elhúzta a száját.
- Hát a helyzet az, hogy az első öt perc után bealudtam, így nem igazán
vettem észre semmit. – És ezután komoly csönd kerítette hatalmába mind a
kettőt. Diomédész csak sokára vette a bátorságot, hogy a jól láthatóan feldúlt osztálytársára
nézzen. – Mi történt, Helené? Mit csinált veled?
A lány ajkai már remegtek, és látszott rajta, hogy nagyon megviseli az
egész történet, amit megosztani készül vele. Diomédész szemébe nem mert nézni,
csak az asztal lapját bámulta elszánt konoksággal; mintha az segítene, mintha
attól gyorsabban jönnének szájára a szavak. Diomédész sejtette, hogy senkinek
sem kellett még elmesélnie azt, amit most neki fog; nagyon szánta Helenét.
- Tavaly télen kezdődött – kezdte a lány kissé ábrándos szemekkel. Minden
bizonnyal már nem az asztal kopár lapját látta, hanem azon keresztül az idő
által megszépített emlékeit. – A karácsonyi bálon. Akkor Meneláosz már vagy egy
éve tanított, de addig észre sem vett engem. Alig töltöttem be a tizenhetet, és
emlékszem, egy földig érő, csodás sárga ruha volt rajtam. Szabadon hagyta a fél
vállamat, én meg úgy éreztem magam benne, mint valami királylány… de buta
kislány voltam csak, aki azt hitte, a mesebeli hercege vörös hajú és nincs
hátsó szándéka azzal, hogy forró csokit kínál neki. A bál végén a tanárok
felkérhették a diákokat táncolni, és mikor ott voltunk ketten, már tudtam, hogy
itt most egy kicsit meg fog változni az életem. Nem nagyon, csak kicsit. Tetszett,
hogy az eszemet dicséri, és nem a ruhám kivágása érdekli. És emiatt többnek
tartottam, mint a korombeli fiúkat, akik mind csak azon voltak, hogyan
fektessenek le. Nem hiszem, hogy nagyon szerelmes voltam belé, egyszerűen olyan
ösztönösen jött minden… aztán már csak azon kaptam magam, hogy együtt vagyunk. Titokban
tartottuk persze, de valahogy az egész iskola megtudta.
Diomédész bánatosan felsóhajtott.
- Kis iskola, ugye?
Heléna picit elmosolyodott. De csak egy egészen picit, aztán utána
lehervadt az a kis vékony vonal az arcáról.
- Priamosz előtt sikerült titokban tartanunk. Főleg az volt a kellemetlen,
hogy ha kiderül az egész, Meneláoszt akár be is perelheti az anyám vagy az igazgató,
mert ugye kiskorú voltam akkor még, és itt Floridában ez törvényellenes.
- Jól vagy informálódva – jegyezte meg Diomédész, de közben egy kicsit meg
is szeppent. Erről a törvényről éppen fogalma sem volt, bár ha lett volna,
valószínűleg akkor sem érdekli túlságosan. – Ezért szakítottatok akkor?
- Nem. Az… egy egészen más történet. – Helené, mielőtt folytatta volna,
lenyelte a gombócot a torkában. – Párisznak is nagyon tetszettem, de tudta,
hogy Meneláosszal vagyok. Először csak kisstílű dolgokkal próbálkozott, például
zavarba hozta Meneláoszt informatikán, vagy elcsalt randira, mikor azt
hittem, csak korrepetálnom kell őt bioszból. Aztán olyat tett, amit senki nem
nézett volna ki belőle, beleértve engem is.
- Ugye nem bántott? – szorult ökölbe Diomédész keze.
Helené habozott.
- Nem – felelte végül hezitálva, majd a csuklójához kapott, és kissé
megdörzsölte azt az ujjaival. – Vagyis egy kicsit igen, de nem is volt az
igazán erőszak. Nagyon szerelmes belém, meg lehet érteni, amit tett. Szóval
otthon voltam éppen, Meneláosszal beszélgettünk este telefonon. Párisz
felcsöngetett hozzánk, és mivel anyám előző nap elutazott munkaügyben, apa meg este tíz körül már aludt, én nyitottam ajtót. Miután
beszélgettünk pár sort arról, hogy Párisz mennyire reménytelenül szerelmes
belém és engem akar, megragadott a csuklómnál fogva és kirángatott az autójához. Aztán
több órán keresztül kocsiztunk, Miami felé, mivel ott van villája a
családjának. Én… bevallom, kétségbe voltam esve. Hiába könyörögtem, hogy had
menjek haza, még mosdóba is alig akart kiengedni, amíg tartott az út. De hidd
el, Diomédész, annyira szívhez szólóan esdekelt, és úgy nézett rám, ahogy…
ahogy Meneláosz soha. – A lány szeme sarkában megcsillant egy könnycsepp, de
gyorsan letörölte. – Szenvedély volt a szemében, elevenség. Hektor persze
alaposan leteremtette az öccsét, mikor megérkeztünk, de engem már ez sem
érdekelt. Vele töltöttem az estét, és a tavaszi szünet hátralévő részét is, és
nem bántam meg. Meneláosz volt nekem az első, az igaz, de Párisz sokkal
izgalmasabb. Sokkal romantikusabb.
Diomédész döbbenten bámult a lányra.
- Nézd, Helené, én nem akarok
ítélkezni. De amit az a szemét disznó veled tett, az konkrétan elrablásnak
minősül. Itthon meg mindenki halálra aggódta magát miattad, ez nem zavar,
mondd?
Helené gúnyosan, hidegen felnevetett. Diomédész nem gondolta, hogy ez a
jószívű, törékeny lány ilyen… hűvös is tud lenni.
- Ugyanazt szajkózod, amit Akhilleuszék. Látod, mégis közéjük tartozol
igazán… korábban én is velük mentem mindenfelé, az ő klikkjükbe tartoztam,
hiszen nem vagyok kollégista. De aztán persze elterjedt, hogy elmentem
Párisszal Miamiba, és Akhilleuszék gyűlölték őt azért, amit tett. Azt gondolták,
erőszakoskodott velem, és ebből nagyon csúnya vita lett: Akhilleusz és a
Páriszt védő Hektor egymásnak estek, és Hektornak el is tört a karja.
- Jellemző arra a kutya Páriszra, hogy nem áll ki saját magáért – köpte a
szavakat a fiú. Majd finoman Helenére nézett. – De így már értem, miért fajult
el ennyire a két klikk.
- És ez még semmi – tette hozzá a lány. – Agamemnón is megharagudott
Hektorékra, meg rám emiatt. Tudta, hogy Meneláosz mit érez irántam, és
gondolom, sajnálta őt, hogy összetörtem a szívét. Focin is rendszeresen kiszúr
Hektor csapatával, és mindig Akhilleuszéknak adja a legjobb tanácsokat.
- Ezt én is megfigyeltem. Mintha csak a mi edzőnk lenne.
- Hektor amúgy is fantasztikus játékos – hangsúlyozta Helené, és az arca
máris kicsit elevenebb színben pompázott. A szemei is mintha egyszeriben
vidámabbak lettek volna. – Egyedül is képes lenne edzeni a saját csapatát. Bár
tulajdonképp most is ezt csinálja.
- Aha. Mondd csak, nem lehet, hogy neked inkább Hektor tetszik, és nem az
öccse?
A lány nagyot sóhajtott, majd lehajtotta a fejét.
- Nem tudom. Fogalmam sincs, ki tetszik, és mit akarok. Hektor
párkapcsolatát egyébként sem tenném tönkre… már feltéve, hogy én is tetszem
neki.
- Szerintem érdemes lenne egy kis szünetet tartanod – javasolta Diomédész. –
Mondd meg Párisznak is. Ha emiatt megharagszik, akkor rögtön dobhatod is, nem
kár érte. De szerintem fontos, hogy kitaláld, mit szeretnél, és hogyan érheted
azt el.
- De félek.
- Mitől? Hogy egyedül leszel? – Diomédész elvigyorodott. – Nézz rám, én
mindig is egyedül voltam, és még élek. Nem olyan rossz dolog ám az.
A lány a szemét dörzsölte, és az már tiszta piros volt.
- Nem volt még barátnőd?
- Barátom sem, ami azt illeti. – Diomédész itt elhúzta a száját, és
elgondolkodva hátradőlt a széken. – Jó pár kalandom volt már, nem hiányzott
sosem a tartós párkapcsolat. Kinek kell az, ha minden héten más lányt vihetek
ágyba? Kell a változatosság. Fiatal vagyok, nem akarok elköteleződni. Főleg,
hogy fiúval nem is próbáltam még.
Helené őszintén elmosolyodott, a könnyei között is.
- Szóval Meneláosz lett volna a kísérleti nyúl. Sajnálom, hogy én vagyok a
rossz hír hozója, de tudtommal száz százalékig hetero.
- Olyan ember nincs – állította a fiú teljes meggyőződéssel. – De most már
amúgy sem akarok kikezdeni vele, főleg miattad és az osztály miatt. Így is épp
elég forró a helyzet, nem akarom tovább szítani a tüzet.
Helené halkan felnevetett; Diomédész örült neki, hogy legalább egy kicsit
már jobban érzi magát.
- Tudod, ki lenne a hozzád való, ha
már a tanárokról van szó? Odüsszeusz Láertiádész. Akár hiszed, akár nem,
szerintem nagyon hasonló a személyiségetek.
Diomédész gúnyosan felhorkantott.
- Miben is?
- Mindketten imádtok csipkelődni másokkal. Nem sok ember veszi fel a
gúnyolódásodat, és válaszol gúnyolódással, ugye? Néha Mr. Láertiádész is elveti
a sulykot, ilyenkor pár napig utáljuk. De amúgy pedig vajra lehetne kenni őt
is, és téged is.
- Hülyeségeket beszélsz. Visszatérhetnénk a görög leckéhez? Kezdek
megéhezni.
De Helené csak vigyorgott tovább.
Isteneem ez annyira jóó. A Menelaosz/Helené szál nagyon tetszik! Meg ahogy Párisz elrabolta, uh, hát komoly. És és és Helené shippeli Odüsszeuszt és Diomédészt, meghaltam! :D Nem is tudom, mit írhatnék még azon kívül, hogy fantasztikus a történet és köszönöm, hogy írod és hogy olvashatom! Várom a következő fejezetet!
VálaszTörlésKöszönöm, nagyon drága vagy *-* És persze, Helené abszolút ilyen. Már a 21. században. Mondjuk a Páriszos sztorin is talán látszik, hogy Meneláoszt jobban szeretem. Párisz nekem mindig is elég ellenszenves karakter volt, az Iliász is ezt sugallja, és múltkor mikor megnéztem a Tróját, nagyon idegesített, hogy hősszerelmesnek van beállítva. Majd én itt helyre teszem a dolgokat :) Én köszönöm, hogy írtál mindegyik fejezethez! Az egyetem kezdtével is megpróbálok rendszeresen frissíteni, majd meglátjuk, ez mennyire jön össze :)
Törlés