In flagranti

Fandom: Supernatural

Párosítás: Sam/Gabriel, illetve Dean/Castiel
Korhatár: 16 
Műfaj: háhááát ezt mondja meg nekem valaki
Figyelmeztetés: egy darab káromkodás, kis korhatáros körítés, de semmi különös.
Tartalom: Mikor Castiel véletlenül rányit Samre és Gabrielre egy elég intim helyzetben, még nem sejti, hogy ezentúl az ő feladata lesz Deant esténként távol tartani az erotikusan túlságosan is túlfűtött párostól. Gabriel azonban elég ravasz ahhoz, hogy tudja, ezek az esték - kettesben Deannel - talán Castiel számára is többet hozhatnak annál, mint amire az angyal kezdetben vállalkozott.
Egyéb megjegyzés: SPOILER AZ ÖTÖDIK ÉVADIG. Az eredeti történethez képest annyi a változás, hogy itt Gabriel nem hal meg az istenek gyűlésén, hanem vígan éli napjait tovább a Winchester-testvérek, de főleg Sam oldalán.
És itt ragadnám meg továbbá az alkalmat, hogy bocsánatot kérek kedves követőimtől, amiért karácsony óta nem publikáltam semmit; az utóbbi időben a saját írásaimmal vagyok javarészt elfoglalva, és kevesebb időm jut a fanficekre (de mostantól igyekszem nagyon, tényleg.)

Castiel üveges szemekkel meredt az előtte álló testvérére. Gabriel nagyot sóhajtott, és tüntetőleg a plafont nézte; még az ajkait is összepréselte, miközben rettenetesen látszott rajta, hogy milyen kellemetlenül érzi magát ebben a szituációban. Sam sem érezte magát sokkal könnyebbnek, de ő legalább megőrizte komolyságát, és esdeklő szemekkel meredt az angyalra. 

- Nem tehetem – jelentette ki Castiel szárazon. Szemöldökeit ráncolta, és szinte szemrehányóan nézett Samre. – Nem fogok hazudni a kedvetekért.

A fiatalabbik Winchester fiú felállt a rozoga, acélszín motelágyról. A szobában már kissé dohosodott a levegőt, Sam pedig különösen páradúsnak és forrónak érezte a légkört; nem is nagyon csodálkozott rajta, hiszen lelkében a már meglévő terhek poros padlása újabb – értékes, de valahol mégis kínzó – tárggyal lett gazdagabb. A mardosó bűntudat amiatt, hogy jó ideig démon véren élt, hogy veszélybe sodorta a családját, valamint leginkább, hogy ő szabadította a világra az apokalipszist, mikor megölte Lilith-et – ezek tompa, néhol élesen zengő hangok voltak a fejében, és bár tudta, hogy ezek azok a bűnök, amiket Isten leginkább felró majd neki, ha arra kerül a sor, a kisebb kilengések is gyötörték a lelkiismeretét. Már ha kis kilengésnek lehet nevezni azt, hogy viszonya volt Gabriellel, Isten egyik arkangyalával. 

- Ugyan, Cas, ez nem hazugság, csak elhallgatsz előle bizonyos dolgokat – próbálkozott Sam. –  Deannek pont elég gondja van e nélkül is, oké? Semmi szükség rá, hogy még eggyel több terhet rárójunk. Feleslegesen aggódna, vagy kiakadna, vagy gúnyolódna… - Látszott a fiún, hogy akar még mondani valamit, de ez már tényleg a privát zónája határát súrolja, és ezért csak nagyon halkan folytatta. – Nem akarom, hogy Dean azt higgye, meleg vagyok.    

Gabriel gúnyosan felnevetett, és ekkorra már minden komolyságát elhagyta – ha volt neki egyáltalán valaha is. Tarkójára tette a kezeit, majd megfordult, és kedélyesen végigterült a koszos motelágyon. Még a lábát is keresztbe tette, mintha végtelenül derogálna neki ez a szedett-vedett társaság.

-  Nem hiszem el, hogy ezt a beszélgetést folytatjuk. Már úgy értem, hogy ez a legkomolyabb érv, amit az idióta ötleted mellett fel tudsz sorakoztatni… Sam, állj már végre a sarkadra! Férfi vagy, vagy Dean Winchester tehetetlen kisöcsikéje? Mert innen nekem nagyon úgy tűnik, hogy úgy ugrasz, ahogy a nagytesó fütyül. 

Sam próbálta nyelni az indulatát, és arra gondolt, hogy mit fog csinálni Gabriellel, ha Castiel végre eltávozik a szobából. Sajnos ennek kapcsán nem túl sok pozitív kimenetelű ötlete volt, némelyik tartalmazott jó ropogós káromkodásokat, pár a kelleténél hangosabb szót –csak úgy miheztartás végett persze, mert egyébként esze ágában sem volt megszabadulni imádott arkangyalától; bár ezt magának is csak fogcsikorgatva ismerte be. Attól a bizonyos naptól fogva, hogy Gabriel tiszteletét tette az istenek gyűlésén, többször is megjelent a két testvér közelében (akiknek különben fogalmuk sem volt arról, hogy hogy talált rájuk). Bár minden rábeszélés ellenére nem volt képes megölni Lucifert, idővel egészen értékes szövetségesnek bizonyult, mikor éppen nem az idióta tréfáit eszelte ki és lehetett vele normálisan beszélgetni - ami elég ritkán esett meg vele. Sam persze nem is a beszélőkéjéért rajongott annyira; különösen azon este után, mikor Dean és ő tonnaszámra vedelték a sört egy sikertelen, jó pár hullával megtarkított akciót követően. Dean felszedett valami random lányt a bárban, fel is mentek annak a lakására, Sam meg úgy indult haza, hogy kezét-lábát lóbázta, és igazából semmihez sem volt kedve. A motelbe visszaérve azonban Gabriel várta, aki bár észrevette hogy a Sam szervezetében szorgosan keringő alkohol nem éppen a legerkölcsösebb dolgokat hozza ki belőle, nem igazán tett semmit, mikor a magas fiú elkezdte simogatni az arcát. Sőt, még akkor sem érezte égető szükségét közbeavatkozásnak, mikor a jobb napokat látott Sam Winchester egyéb testrészeit is elkezdte felfedezni, immár vízszintesbe helyezkedve. Ennek az eredménye lett egy fejfájós, megbánás-szagú reggel, és a teljes tagadás – legalábbis Sam részéről. Gabrielnek ez az egész nem volt túlságosan nagy dolog, volt már pár egyéjszakás kalandja korábban, igaz, általában jobban preferálta a könnyed hoszteszlányokat, mint a zűrös vadászokat. Mindenesetre kissé kellemetlenül érte őket Cas váratlan megjelenése a szobában, mikor már éppen kezdtek belemelegedni a dolgokba. 

- Kérlek, Cas, bármit megteszek cserébe – könyörgött Sam. Majd az ágyon fekvő arkangyal felé sandított. – Ha te utasítod, annak engedelmeskednie kell, nem? A felettese vagy. 

- Apánk távollétében elvileg rendelkezhetek vele, de ez azért kicsit meredek húzás lenne. - Sam olyan szemeket meresztett rá, hogy attól bármilyen földi lény nyomban azt kívánná, bárcsak süllyedne meg alatta a föld; szerencsére Gabriel azonban sokkal nemesebb származást tudhatott magáénak.  – Castiel, számítunk rád.

Az angyal kissé pirosodva bólintott.

- Miért van egy olyan érzésem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni?

- Mert minden valószínűséggel nem is fog - nyugtatta őt Gabriel, majd évődve megpaskolta Castiel vállát. – De te azért tegyél meg minden tőled telhetőt, rendben?

Castiel még mindig zavarban volt, de miután elment, Sam megeresztett egy hatalmas, megkönnyebbült mosolyt. Valóban úgy érezte, mintha jó pár kiló leolvadt volna a válláról, arca egészségesebb színezetet öltött, és végre a gátlásai is feloldódtak; a szobát átszelve erősen, mégis bizakodóan megszorította az angyal kezeit. Furcsa érzés volt megint „otthon” lenni, ebben a viszonylag lepukkant, tisztítószer szagú motelszobában, de nem tehetett róla: ha ketten voltak Gabriellel, az egész környezet kényelmessé és puhává vált. Sajnos a Deannel való kapcsolata az idők során sokkal keserűbbé és monotonná vált, de Gabriel mellett legalább nem kellett megjátszania magát, jóllétet színlelve ott is, ahol nincsen. 

- Köszönöm – suttogta Sam. 

- Ne köszönj semmit, nem csak miattad tettem. – Az angyal átkulcsolta a kezét a derekán, majd közelebb húzódott Samhez. A Winchester-fiú vigyorgott, ahogy megint megtapasztalta a köztük lévő magasságbeli különbségeket. Gabriel feje a válláig sem ért.  – Castiel nagyon lelkiismeretes, és ha egyszer megígérte, mindent meg fog tenni, hogy le ne buktasson minket. Viszont pocsék színész és könnyen zavarba jön, szóval ha Dean ezt félreérti, onnantól nyert ügye van. 

- Mi? – döbbent le Sam, és kissé elhúzódott, hogy láthassa Gabriel arcát. – Ezt meg hogy érted?

Gabriel olyan arcot vágott, amire csak egy több ezer éves, tapasztalt lény képes, akit elképeszt és kétségbe ejt az emberi faj tájékozatlansága.

- Most ezt úgy mondod, mintha nem sütne róluk több kilométerről a szexuális frusztráció. Különösen Castielből.

Sam alig tudott megszólalni, bár így utólag visszagondolva Gabriel határozottan nem mondott hülyeséget. Castiel és Dean között valóban nagyon szoros kötelék húzódott, és bár ő is látta azokat a félrekapott, gondoskodó pillantásokat, ő Casre akkor is inkább úgy gondolt, mint egy családtagra, egy harmadik testvérre. 

- Dean is akarja őt – bukott ki Samből a felismerés. Mintha minden eddigi beszélgetésfoszlány, mozdulat értelmezhetővé vált volna a testvére és annak angyala között. – A francba is, erre miért nem jöttem rá korábban? Segíthettem volna nekik… elvégre pár éjszakát csak kibírok külön szobában, amíg ők lerendezik a dolgot. Nem értem, miért nem szóltak nekem, nincs ebben semmi rossz.

- Egyrészt azért – forgatta a szemeit Gabriel -, mert gondolom Dean is félt attól hogy majd gúnyolódni fogsz rajta, másrészt egyiken sem biztosak abban, hogy a másik is ugyanígy érez iránta, harmadrészt… harmad részt egyszerű logika. Gondoskodnak egymásról. Féltik egymást, de saját magukat is, és ezért érzik, hogy jobb, ha távol maradnak testileg. 

Sam önkéntelenül elmosolyodott.

- Szóval szerinted szerelmesek egymásba?

- Szerinted nem? Annyira nyilvánvaló. 

- De hát Castiel angyal, az idő nagy részében még csak nincs is velünk. Nem tudom, hogy működhetne köztük ez a párkapcsolatosdi.

- Én is az vagyok – húzta fel a szemöldökét Gabriel, széttárva karjait. – Mi pedig tudtommal kitűnően megvagyunk. 

- Jó, de ez nem egy párkapcsolat – tiltakozott Sam. – Néha ágyba bújunk, és jól érzem magam veled… de lényegében ennyi.  Remélem emlékszel, hogy legelőször részeg voltam, és bár így utólag nem tudnám megmagyarázni, a többi alkalom hogy jött, de nem vagyok beléd szerelmes.

A fiú mindenre számított, hogy Gabriel majd elhúzódik tőle, hogy ott hagyja őt egyedül, hogy soha többé nem jön vissza – pedig legkevésbé az állt a szándékában, hogy elriassza őt -, viszont az angyal mégsem tett semmi látványosat, csak a mindig életkedvet sugárzó arca süppedt be kissé. Sam szemébe nézett, áthatóan és mintha egészen az agyvelejéig látott volna; mértéktelen zavar ült ki az arcára. A fiú sosem látta még ilyen komolynak.

- Ó, ha apa látná, mennyi felesleges gondolat gyötri a kicsiny kis fejeteket – szólalt meg szemöldökét ráncolva. – Mennyi bűnt ráaggattok magatokra, mint valami címkéket, csak azért, mert valami furcsa örömetek telik abban, ha gyötör titeket a lelkiismeret… Sam, te tényleg azt hiszed, hogy neki ezek számítanak? Ő, aki olyan nagy dolgokban gondolkodik, éppen a démon vért vagy a velem való viszonyt fogja neked felróni, mikor száz és száz embert mentettetek már meg a bátyáddal? Nonszensz. És azt sem értem, miért nem tudod bevallani magadnak a nyilvánvalót… ha a férfitest tart vissza, semmi gond, keresek másik járművet.  Így talán megfelelek majd Deannek is. 

- Ne – kapta el a kezét Sam, aki immár paprikapiros volt, és még észre sem vette. Magához húzta Gabrielt és hosszan megcsókolta, miközben kezei egészen betévedtek alul az angyal ingje alá – akinek láthatóan nem volt ellenére a dolog, mert szorosan átfonta karjaival Sam nyakát. Így csatáztak egy darabig, egyre közelebb és közelebb férkőzve egymáshoz, míg végül Sam ajkai Gabriel nyakán kötöttek ki.

- Tudod te, milyen szerencséd van velem? – sóhajtotta Gabriel elakadt lélegzettel, ahogy visszafojtott egy elegáns kis nyögést. Sam értette a dolgát, az biztos. 

- Mert nem sértődsz meg egyhamar?

- Ilyen családdal mint az enyém, jobb ha az ember megtartja magának a véleményét. Ez tapasztalat. Szexelni meg szeretek – fejezte ki véleményét tömören az arkangyal. Sam belevigyorgott annak nyakába, és hamarosan azt is konstatálta, hogy Gabriel libabőrös. Ezt többnek értékelte, mint egyszerű siker, mert azért feltételezte, hogy az angyalnak nem kis tapasztalata volt ilyen dolgokban – már amennyit eddig mesélt neki. Ezért hát a fiú szándékosan lassított, ajkaival épp csak súrolva Gabriel bőrét, kezével pedig finoman annak csípőjét kezdte simogatni. Megérte, mert szeretője szemét az égnek emelte, és látszott rajta, hogy nehezen veszi a levegőt. Sam még a porhüvely irdatlan ütemben verő szívét is érezte, ahogy a másikhoz simult: Gabriel mellkasa forró volt, heves és Sam egy pillanatra tényleg elhitte, hogy ez a magas rangú főangyal, aki ráadásul több ezer éves, szerelmes lehet belé. Pont belé.

- Villany? – kérdezte Sam kiszáradt ajkakkal. Gabriel hátranézett a halványan pislákoló éjjeliszekrény lámpájára. Elvigyorodott.

- Villany.

Az angyal csettintett, és máris jótékony sötétségbe burkolózott a piciny, ám annál koszosabb motelszoba.

×××

Egészen pontosan  öt nap telt el ama bizonyos incidens óta, hogy Castiel rajta kapta Samet és Gabrielt egy elég intim szituációban, és szegény azóta sem volt képes túltenni magát a sokkon. Az ugyanis egy dolog volt, hogy Castiel teljesen tapasztalatlan volt ilyen téren, de ez nem jelentette azt, hogy nem akart tapasztaltabb lenni; akart, hogyne akart volna, csak hát nem volt senki a közelében, akit legalább kicsit is kedvelt, és aki hasonló tudásvágyat érzett volna fellobbanni lelkében. Már Dean Winchesteren kívül, aki persze kétség kívül sok mindenre megtaníthatta volna a visszahúzódó angyalt, csak éppen Castiel nem mert lépni. Miért is mert volna? Még jól emlékezett arra a kínos alkalomra, mikor elmondta Deannek, hogy ő még nem volt nővel, az meg elvitte őt egy lokálba, és minden erejével azon volt, hogy összehozzon neki egy fizetett menetet. (Pedig mikor még csak beszélgettek róla, Castiel szíve szinte a torkában dobogott, annyira remélte, hogy ez a gondolatmenet majd pozitív irányban fog tovább folyni, ő pedig végre elmondhatja azt a valamit, amit eddig – szándékosan – magában sem tudatosított.) Aztán a dolgok akkor máshogy alakultak, majd máskor is máshogy alakultak, és a harmadik, negyedik, ötödik alkalommal is mindig volt valami kifogás, hogy miért gyáva már megint, és miért nem vallja be az érzéseit Deannek… jó indokot nem tudott találni, mert a félelmet nem fogadta el jó indoknak. Ő Isten katonája, hogyan védje meg az emberiséget a rájuk leselkedő veszélyektől, és hogyan védje meg a  saját családját, ha még arra sem képes, hogy egy egyszerű kis érzést beismerjen egy alacsonyabb rendű halandó előtt?

Gabriel és Sam ügye óta még többet vergődött ezen, de a Deanhez való hozzáállása alapvetően nem változott. Szerette őt, imádta őt, és szüntelenül arra vágyott, hogy a közelségében lehessen; de nem tett semmi feltűnőt.  Saméket sem árulta el, mert nem érezte helyénvalónak. Egyrészt megígérte, másrészt nagyon szimpatikus volt neki az, hogy Gabriel és Sam nem törődnek másokkal (talán Deant kivéve), csak azzal, hogy nekik jó legyen, még ha ez mások rovására is megy – és hamarosan Castiel megtapasztalhatta, hogy milyen az, mikor az ő rovására megy.

Egy este ugyanis hallotta Samet, ahogy hozzá imádkozik egy sötét parkolóban, és mivel elég kétségbeesetten segítséget kért tőle, Castiel úgy döntött, megjelenik neki. De már abban a percben megbánta ezt, ahogy Sam szólásra nyitotta a száját.

- Csak azt szeretném tőled kérni, hogy tartsd fel kicsit Deant, amíg mi Gabe-bel… szóval érted. Nem szeretnénk, ha véletlenül betévedne a közös motelszobánkba. 

Castiel arca egyszerre türközött megdöbbenést és dühöt.

- Komolyan ez az a létfontosságú kérdés, amit nem oldhatsz meg nélkülem? Ne haragudj rám, Sam, de ennél most sokkal jelentőségteljesebb problémákkal kellene foglalkoznom, nem érek rá… ilyen dolgokra. – Az ilyen szót jelentőségteljesen megnyomta, Sam pedig felnyögött.

- Csak egy-két óráról lenne szó, rendben? – Fejével a parkoló másik végére bökött, egy villódzó, neon cégéres bár felé. –Már mondtam Deannek, hogy nem érzem jól magam, és inkább hazamegyek pihenni. Neked csak annyi lenne a dolgod, hogy beszélgess vele egy kicsit, és marasztald egy-két órácskát. Inkább kettőt. 

- Sam, értsd meg, mikor azt mondom, hogy nem tudom megtenni, amire kérsz.

- Kérlek, Cas. Tudom, hogy nem lesz egyszerű feladat, de én nagyon jó barátomnak tartalak téged, és hiszem, hogy sosem hagynál cserben. Most, hogy tudsz mindent, többet lehetnénk együtt Gabriellel, te pedig kihasználhatnád ezt az időt arra, hogy jobban megismerd Deant. És egyébként meg is ígérted.  – A Sam tekintetéből kilövellő célzásokat Castiel nem vette fel, és pár perc kétségbeesett lamentálás után, mindent (de különösen a Deanről szóló részletet) figyelembe véve egy lemondó, világfájdalmas sóhajjal közölte döntését:

- Nem csinálunk belőle rendszert. 

Sam vigyorgott, és megpaskolta Castiel vállát.

- Tudtam én, hogy mindig lehet rád számítani. – És Cas ekkor már tudta, hogy semmi jóra nem számíthat. 

Sam majdhogynem karon fogva cipelte be őt a neon cégér alá, és az angyal elfintorodott, ahogy megérezte a kocsma füstös, alkoholszagú levegőjét. Viszonylag sokan voltak ezen az estén, a pult felé masírozva pedig – amint sikerült hanyagolnia a kiáltozást a biliárdasztal felől, és a pultos lány felálló, rózsaszín haját – szinte azonnal észrevette az éppen whiskyt hörpintő Deant. Ahogy közeledtek, Sam próbált egyre sápadtabbnak tűnni, és folyton a hasát fogta.

- Jobban vagy már? – kérdezte Dean, hátra se pillantva.

- Öhm, igen, egy kicsit, de szerintem inkább visszamegyek a motelbe, szeretnék lepihenni. Hoztam viszont erősítést. – Dean ekkor hátrafordult, és íves szemöldökeit kérdően felvonta, miközben Castiel szemébe nézett; az angyal nem tudta, hogyan képes még egyáltalán megállni a lábán. 

- Hát te? Nem úgy volt, hogy a fontos mennyei dolgaid miatt távol leszel egy ideig?

Sam nem bírta elrejteni a vigyorát, és átkarolta Castiel vállát. 

- Így volt, csak hát Cas rettentően félénk, és csak nekem merte halkan megsúgni, hogy szeretné végigkóstolni Lawrence összes fellelhető alkoholos csodáját, lehetőleg ebben a bárban kezdve.

- Igazából csak meg akartam nézni, hogy vagytok – szúrta közbe félénken Castiel. Dean szája szélén bizonytalan mosoly bujkált, és megpaskolta a mellette lévő bárszéket.

- Gyere, ülj akkor le. Sam csak klimatizálódjon a motelszobában, elleszünk mi nélküle is.

Castiel sóhajtott, és magában felkészült rá, hogy ez nem lesz egy könnyű menet. De aztán maga is meglepődött, hogy Dean mennyire készségesen rendelte az újabbnál újabb italokat (főleg magának), és egyébként is igen beszédes kedvében volt – itt talán közrejátszott az is, hogy lehajtott már pár korsó sört, mielőtt Cas tiszteletét tette a kocsmában. Az angyal persze többnyire elmerengve bámult maga elé, és sűrűn igeneket hümmögött, mikor Dean mondott valamit - többnyire vagy nőkről, vagy az Impaláról, vagy az italokról esett szó, és mivel Cas egyik témához sem tudott igazán érdemlegesen hozzászólni, jobbnak látta, ha csendben marad. Igyekezett elhessegetni magától a gondolatot, hogy most vajon mit művelhet drága jó testvére Sammel, és bár ez utóbbit nem ismerte még annyira, azzal tisztában volt, hogy Gabriel nem igazán szégyenlős.

-… szóval megpróbáltam beosonni hozzá. Az ajtót is simán feltörhettem volna, de akkor valamiért sokkal jobb ötletnek tűnt a fáramászás… meg aztán nem volt olyan messze az az ablak. És bemásztam, meg minden jól is alakult volna, ha véletlenül nem a csaj szüleinek a szobájában kötök ki. 

Castiel elhúzta a száját, és mint már ki tudja hanyadjára az este folyamán, sóhajtott.

- Ühüm.

- Cas, figyelsz te rám egyáltalán? 

Az angyal hirtelen felkapta a fejét. 

- Hogyne figyelnék rád, éppen az ablakos történetet mesélted. Folytasd csak nyugodtan.

Dean próbálta kifürkészni Castiel arckifejezéseit, de így becsiccsentve örült, ha egyáltalán egyenesen tudott látni. Azt azért így is leszűrte, hogy az angyala kicsit ideges –túlságosan is ideges.

- Ugye nektek nem kell megtartóztatnotok magatokat?  - váltott témát hirtelen Dean, és csuklott egyet. Castiel csak összevonta a szemöldökét. – Úgy értem, mint a papoknak, hogy cölibátus, meg ilyesmik.

- Nem, ezek a törvények az emberekre vonatkoznak – válaszolta készségesen Castiel. – Persze nálunk is vannak, akik példásan az aszkétizmust választják, hiszen ez is egy mód arra, hogy Istent szolgáljuk. Azonban mi is csak teremtmények vagyunk, és közöttünk is vannak mohók és paráznák.

Az utolsó mondatnál Dean válla ütemesen rázkódni kezdett, ahogy a férfi ráhajolt a kocsmapultra, és Castiel csak pár pillanat múlva jött rá, hogy nevet.

- Vettem észre, ezért is voltam kíváncsi. Gabriel legutóbb felsorakoztatta előttem a Casa Erotica gyűjteményét, és mit mondjak, le voltam nyűgözve... egész ritkaságok is megvannak neki, de nem akarta őket kölcsönadni. Mondjuk az is igaz, hogy ha a helyében lennék, én is félte őrizném a kincseimet.

Castiel érezte, hogy pirulni kezd.

- Khmm, igen, nos, Gabrielbe nem szorult túl sok szemérem. – Az angyal hősiesen küzdött bűnös gondolatai ellen, de mégis minduntalan eszébe jutott az az átkozott motelszoba. Nagyon témát akart már váltani. – Egyébként ami az italokat illeti, elismerem, ez a skót whisky nevezetű igazán kiv…

- Magányos vagy te is, ugye? – Dean aztán megint csak nevetett.  – Ne válaszolj, én is tudom, hogy ezen a rohadt bolygón mindenki kibaszottul magányos. Én is és Sam is, csak jól titkoljuk. Itt és ott megmentünk pár lelket, és kiűzünk néhány démont, de gyakorlatilag hajléktalanok vagyunk, és pókerből szedem össze a napi bevevőt, meg kártyacsalásból. Bobbyn és rajtad kívül nagyjából senkink sincs.

Castiel habozott, mert Dean ez utóbbit olyan hangsúllyal mondta, mintha ő nem lenne számára elég. Az angyal gyomra hirtelen görcsbe rándult, és érezte, hogy a hideg futkos a hátán. De azért mégis meg akarta kérdezni, akkor is, ha nem akarja hallani a teljesen nyilvánvaló választ.

- Szeretnél saját családot?

Dean lenézett a pohara aljára.

- Azt szeretném, hogy ne kelljen választanom köztetek és egy saját család között.

- Minden bizonnyal nem fog megvigasztalni, de mi is mind egyedül vagyunk, és csak a testvéreinkre számíthatunk. Meg persze apánkra. – Cas a kocsmapultot bámulta üres szemekkel, és hirtelen mintha könnyebbnek érezné magát. A saját nyomorát mesélte, és abban sokkal inkább otthon volt, sokkal inkább biztonságban érezte magát, mint abban az idegen, földi világban, ahol furcsa műsorok mennek éjjelenként a televízióban, és ahol kénytelen eltitkolni testvére és Sam erkölcstelen viszonyát. Az érzékiség is új volt neki, és félelmetes… Deantől is tartott néha, bár tudta, hogy a vadász sosem bántaná meg. Összességében azonban jobban ragaszkodott hozzá, mintsem félelme felül tudott volna kerekedni. 

Dean pedig csak mosolygott, az alkoholtól bódultak minden derűjével, és felemelte a poharát.

- Jó, hogy itt vagy, Cas.

Castiel arcára féloldalas mosoly kúszott.

×××

Az angyal azt hitte, a többi alkalom már könnyebben fog menni, már ami a természetes viselkedést illeti. Eredetileg persze azt se tervezte – mit tervezte, kifejezetten ágált ellene -, hogy lesz több alkalom, mert így is sokkal többet tett mennyei testvéréért mint illene, és különben is, a páros eddig is megvolt az elterelői hadművelet nélkül. Gabrieltől ugyan nem félt, mert őt mindig is sokkal jobban foglalkoztatták az emberek, mint arkangyali teendői, és mások is kedvelték, mert sokkal kevésbé volt eltelve magával, mint három másik közvetlen testvére; Sam azonban a barátja volt, és amilyen könyörgő szemeket tudott mereszteni, Castiel nem tudta megtagadni tőle a támogatást. Sam megérdemli a boldogságot, még akkor is, ha az csak pillanatnyi – ő pedig addig is kettesben lehetett Deannel, még ha nem is olyan minőségben történt ez, ahogy mélyen kívánta.

Így hát Cas ezek után is hősiesen játszotta az elterelő szerepét, bár párszor igen összeveszett Sammel és Gabriellel. Az még egy teljesen normális kívánság volt, hogy Deant tartsa minél távolabb az éppen aktuális motelszobától, de az is előfordult, hogy épp egy ilyen alkalommal egy bárban ücsörögtek, Dean pedig haza akart vinni egy nőt, és Castiel csak hosszas magyarázkodás, habogás és pirulás után tudta meggyőzni őt, hogy ha már egyszer időigényes elfoglaltságai mellett időt szakít Deanre, az legalább foglalkozzon vele rendesen. Egy idő után nem korlátozták magukat csak bárokra; Dean megmutatta neki mi az a mozi, és egyszer egy vámpíros ügy kapcsán még egy cirkuszba is kaptak két tiszteletjegyet, Sam pedig nagyon készségesen ajánlkozott, hogy menjenek csak el ketten, ő el lesz otthon magában.

Egy alkalommal egy lepukkant, kisvárosi motelben szálltak meg, Dean pedig megkérdezte Castielt, hogy mi lenne, ha az ügy végeztével megnéznék azt az új horrorfilmet a moziban, amire Dean olyan régóta vár. Cas beleegyezett, és nagy meglepetésére a film nem is bizonyult annyira rossznak; hazaúton annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy egészen a motelig kísérte Deant. Ez alkalommal eszébe sem jutott, hogy Sam és Gabriel esetleg ott lehetnek, és hagyta, hogy Dean szélesre tárja előtte az ajtót. A szoba üres volt, csak a fürdőszobából hallatszódott a zuhany csobogása, és még valami nagyon halk és kivehetetlen beszédfoszlány. A következő pillanatban Sam lépett ki a fürdőszoba ajtaján, derekára pedig hanyagul rácsavart egy törülközőt. Arca piros volt, és a haja szét volt borzolva, hosszú tincsein apró cseppekben csillogott a víz.

- Á, Dean, máris hazaértetek? – kérdezte, Castiel pedig látta rajta, hogy nehezen veszi a levegőt. Nem akarta elképzelni, hogy mit műveltek Gabriellel a zuhanyzóban, de öntudatlanul is megtette, és érezte, hogy ég az arca.

- Várjatok csak, mintha szárnysuhogást hallottam volna – húzta össze a szemöldökét Dean, és benézett a fürdőszobába. 

- Ember, lazíts egy kicsit – mosolygott Sam, hibátlan alakítással. – Túl sok angyal vesz körül minket mostanában, ezért képzelődsz. Én nem hallottam semmit. Castiel?

- Én sem.

Dean egy pillanatig elgondolkodott, de aztán hamar túllendült a dolgokon, és bement a fürdőszobába. Hamarosan a vízcsobogást is hallani lehetett.

- Ha tudná, mi folyt abban a zuhanyzóban negyed órával ezelőtt, nem tartózkodna benne olyan szívesen – jegezte meg Sam, de humorosnak szánt mondata nem úgy hatott Casre, ahogy azt várta volna. Az angyal szinte őrjöngött.

- Mondd, Sam, miért nem tudjátok magatoknak megtartani a problémáitokat?! Miért kell engem is beleavatni, hm? Abba belegondoltál, milyen kellemetlen, ha éppen nem a fürdőszobában vagytok, és rátok nyitunk?

Sam egy darabig bűntudatosan, mélyen hallgatott. Aztán egyszer csak megjelent a háta mögött Gabriel.

- Még egy olyan sokkot biztos nem élnél túl, tudjuk. Nagyon sajnálom, ha haragszol, pedig pont most akartunk megkérni Sammel egy nagyon-nagyon picike szívességre. Csak arról lenne szó, hogy holnap is vigyázhatnál kicsit arra, hogy Dean ne tévedjen errefelé. Felőlem elviheted akárhová, például egy bárba, vagy tőlem akár a szobában is maradhattok, csak az Impalától tartsd távol, oké?

Cas szemei kidülledtek. 

- Mit akartok ti…?

- Az legyen a mi titkunk – kacsintott Gabriel. – De maradjunk annyiban, hogy ha arra tévedtek, nem fogtok szépeket látni. 

- Mondjátok, nektek teljesen elment az eszetek? Dean megöl titeket. Kizárt, hogy ezt elvállaljam. Keressetek valaki mást. - Cas el akart menni, de akárhogy koncentrált, nem történt semmi. Ehelyett mikor kinyitotta a szemét, kénytelen volt elviselni a kajánul vigyorgó Gabriel látványát. 

- Gabriel, engedj el.

- Ha szép szóval nem megy, elmondok Deannek mindent. Tudom, mennyire félsz attól, hogy visszautasít… szinte érzem a rettegést azon a kopott ballonkabátodon át, Columbo. 

És most Castiel is érezte. Tagjai izzadtak, és a homloka is mintha jégből lenne; a ruhák kényelmetlenül tapadtak rá, és iszonyodott, félt, rettegett, nem mert Samre nézni. A titkát hangosan kimondták, és már nem lehetett úgy tenni, mintha nem létezne. 

- Honnan…. honnan tudod? – Castiel életében először érezte azt, hogy hányni tudna. De tekintete vasból volt, nem mutathatott gyengeséget. 

- Lehetetlen nem meghallani, mennyire ver a porhüvelyed szíve, mikor vele vagy. – Gabe mosolygott. - Tehát akkor?

Castiel várt, maga elé bámult a semmibe. Aztán bólintott, és a következő pillanatban hűlt helyét találták.

- Gabriel, ugye nem gondoltad ezt az utóbbi dolgot komolyan? – hüledezett Sam, ahogy kedvese felé fordult. Az kisimított a hajából egy tincset.

- Ugyan – forgatta amaz a szemeit. – Dehogy gondoltam. Még ha meg is tenném, az csak Castiel javára válna… de nem, nem tervezek kerítőt játszani.

×××

Másnap minden a terv szerint alakult, bár Dean kicsit meglepődött, hogy Castiel két egymás utáni este is ráér –de Sammel egyébként is maradni szándékoztak még másnapig a motelben. Miután Cas és Dean elmentek a motel közvetlen szomszédságában található bárba, Sam azonnal felpattant a motelágyról, és kiosont a hideg, csípős éjszakába. A parkoló közel volt, és - ahogy várta - Gabe már ott rostokolt az Impala mellett. 

- A francba, elfelejtettem a kocsi kulcsot – csapott a homlokára Sam, de aztán Gabriel vigyorogva felmutatta az említett tárgyat.

- Látod, ennyi előnye van annak, ha angyal a partnered. Ingyen csoki és feltűnés nélkül kilophatsz bárhonnan bármit.

Sam finom csókot lehelt Gabe ajkára, majd becsukta maguk mögött az ajtót. Bár még kicsit hideg volt a kocsiban, ez egyiküket sem zavarta; Sam pár pillanaton belül azon kapta magát, hogy a hátán fekszik, és kényelmesen belenyomja a fejét a bőrülésbe. Gabriel nagyon szorosan, elképzelhetetlenül szorosan tartotta őt, és Sam azon gondolkodott, hogy miért nem engedte korábban az angyalnak, hogy ő legyen a domináns. Sam ajkait szinte tépte, és bár néha-néha lassított, egyáltalán nem volt gyengéd vele, viszont arra is vigyázott, hogy ne okozzon fájdalmat. Aztán mikor megunta a heves nyelvcsatát, kezei elkezdtek vándorolni Sam pólója alá, ujjait követelőzően végigsimította a fiú izmain, ajkai pedig egyre lejjebb siklottak.  Sam behunyta a szemét, és megpróbált csak Gabrielre koncentrálni, ahogy annak vékony ujjai hosszan elidőztek a hasán. 

- Ez mi? – Gabe olyan érzékien rajzolt köröcskéket Sam egyik sebe köré, hogy az beleborzongott, és ahogy a vadász belenézett az angyal szemébe, tudta, hogy ő is érzi már a nadrágon keresztül, milyen vágyakat is szabadított fel benne. 

- Tegnap szereztem, csak egy kis karcolás – válaszolta Sam, ahogy mellig húzta a pólóját, és lenézett a hatalmas kék-lila foltokra a hasán, valamint a lehorzsolódott sebre.  Gabe Sam térdén ült, és az eddigi vágyakozó pillantások most szinte egy pillanat alatt átalakultak gyengédséggé: körözött még egyet Sam hasán, mire az összes seb eltűnt.

- Csodálatos vagy. 

És Sam valóban úgy nézett rá, mint valakire, akit imádni kell. Sokáig maradtak mozdulatlanul, egymás szemébe nézve, mert Gabriel egyszerűen nem mert megmozdulni. Aztán a mosoly leolvadt az ajkáról, és egykedvűen felült.

- Mi a baj? – kérdezte Sam, ahogy Gabe arcát kezeibe fogta. 

- Sam, én ezt így nem vagyok hajlandó tovább csinálni. Belefáradtam ebbe az egész barátság extrákkal dologba. Ha nem szeretsz akkor mondd meg egyenesen a szemembe, nem fogok megsértődni és ígérem, nem mondom el senkinek, mi volt köztünk, csak engedj elmennem. Most vessünk véget ennek, amíg mindketten épek vagyunk, és most, amíg képes vagyok rá.

- Eszemben sincs elhagyni téged – értetlenkedett Sam, szemöldökét ráncolva. – Úgyhogy fejezd be ezt a hülyeséget.

- Nem szeretsz. – Gabriel mosolygott, mire Sam hátradőlt, és megeresztett egy lemondó sóhajt.

- Tényleg ennyire fontos számodra, hogy mit érzek? Nézd, tarthatsz önzőnek, de nem szeretnék még egy igazi párkapcsolatot.  Az ilyesmi egy vadásznak felesleges teher, és félek, neked se tenne jót.

Gabriel éppen szólásra nyitotta a száját, mikor Sam mobilja rezegni kezdett annak zsebében. 

- Mi történt, Cas? – Sam összehúzta a szemöldökét, és még Gabriel is hallotta a vonal túlsó feléről testvére dühös, ámde kissé elmosódott mondatait. Úgy fél perc után Sam is megunta a dolgot, és hamar elköszönt Castieltől. 

- Idejönnek?

- Igen – felelte Sam, ahogy visszacsúsztatta a telefont a zsebébe. Lassan vette a levegőt. – Azt nem tudom miért, de Dean vissza akar menni a motelszobába…. Cas azt mondta, menjek vissza én is. De nem fogok. Majd találok valami kifogást, hogy hol voltam. 

Gabe elvigyorodott, majd egyetlen rántással megfogta Sam vállát, és újra lenyomta őt a bőrülésre. 

- Úristen, te tényleg erős vagy –nyelt egyet Sam, pedig ő sem volt éppen piszkafa. – Ezt vegyem úgy, hogy jegeljük az előbbi témát?

- Jegeljük? – Gabriel felnevetett, és egy mozdulattal lehúzta Sam nadrágján a cipzárt. Kínzó lassúsággal végigfuttatta ujjait a vadász férfiasságán. – Nem, gyönyörűségem, mert úgy megkínozlak most, hogy Alastair is könyörögni fog a receptért. És tudni fogod, hogy mik a bűvös szavak.

×××

Castiel arcát kiverte a veríték, ahogy felfelé igyekeztek a motel lépcsőjén. Hál istennek még a bárban sikerült kiosonnia a mosdóba, és figyelmeztetnie az álompárost, hogy közeli látogatás várható. Igazából elég késő volt már, és miután Dean szóváltásba keveredett a biliárdasztalnál valakivel, nem volt kedve tovább maradni, és Castiel kissé bizonytalan győzködése ellenére mindenképpen haza akart menni. 

- Sam vajon hol lehet? – csodálkozott Dean, ahogy beértek a szobába, és körülnézett.

- Hát… talán megéhezett. Ilyenkor is szoktatok enni, ugye?

Dean felvonta a szemöldökét, amikor benézett a fürdőszobába. 

- Este, igen, de ilyenkor már egy normális étterem sincs nyitva, bolt meg nincsen közel. Lehet, hogy elvitte az Impalát? Meg kellene nézni.

- Biztosan nem – vágta rá szinte egyből Cas, komoly arccal, de érezte, hogy kezd pirulni. – Ugyan miért vitte volna el a kocsit? Nincs semmi értelme, láttam enni, amikor eljöttem hozzád. És egyébként is, Sam felnőtt férfi, nem szabad folyton nyomást gyakorolnod rá, és őrizgetni, mintha gyerek volna… az Impala ott van a helyén, ahol hagytad, épen és sértetlenül. Senki nem nyúlt hozzá, nem is kell leellenőrizni.

Dean csak sűrűn pislogott.

- Öhm… oké. 

Dean várta, hogy Cas eltűnjön, ahogy amúgy is szokása volt, de az angyal csak zavartan álldogált egy helyben, és tekintete ide-oda futkosott a szobában. 

- Szeretnél még valamit mondani? – vonta fel a szemöldökét Dean, amint levetette magát az ágyra, és elkezdte kifűzni a cipőjét. 

- Nem, én… 

- Megváltoztál az utóbbi időben. 

Castiel leült mellé az ágyra.

- Csak szeretnélek jobban megismerni titeket, és az emberek világát. Ez olyan nagy baj?

- Nem mondtam, hogy baj. – Dean felnézett rá, és oldalt megjelent egy kis mosoly a száján. – Tudod, hogy a barátomnak tartalak, jöhetsz amikor csak kedved tartja, én bánom a legkevésbé. Samet azért megkérdeztem pár napja, de neki sincs vele problémája… viszont érdekes, hogy mikor érdeklődtem, nem akar-e egyszer velünk jönni, azt mondta, hogy mi csak szórakozzunk jól, ő elvan egyedül is.

Castiel ez egyszer örült, hogy fegyelmezni tudta arcizmait, és egy gúnyos képzelem-et sikerült elnyomnia magában. Abban a pillanatban azonban, mikor Dean egy sóhajjal felállt az ágyról, tompán hasított bele a szoba csendjébe egy duda hangja. A vadász pupillája szinte ezzel egy időben hatalmasra tágult. 

- Ez a…

- Dean, én nagyon nagyra értékelem a társaságod – pattant fel Castiel, majd beállt az ajtó elé. Szikár, merev tekintete mintha puhább lett volna, különben pattanásig feszült idegekkel. Annak sem volt tudatában, hogy mit beszél, és torkában dobogó szívvel csak úgy lökte egymás után a szavakat, ahogy éppen eszébe jutottak.  – És azt is, hogy mennyire türelmes vagy velem. Veled lenni az egyik legértékesebb időtöltés számomra, és boldoggá tesz a tudat, hogy nem csak én érzek így. 

- Örülök hogy ilyen beszédes kedvedben vagy, de félreállnál? Meg kell néznem, mi folyik odalenn. 

- Miért pont most? – Dean előre akart lépni, de Cas közvetlenül eltakarta a kilincset. Dean már bosszús arcot vágott.

- Te is hallottad a dudát. Az édesem hangját ezer közül is felismerem, úgyhogy engedj el. 

- De hát annyi más autó van még a közelben, ezek közül bármelyik lehetett. Én ugyan nem vagyok jártas ezekben a dolgokban, de eddigi tapasztalataim szerint mindegyiknek hasonló a hangja.

- Cas, ne szórakozz velem.

Dean már egészen közel volt az angyalhoz, vállaik majdnem súrolták egymást. Castiel maga is meglepődött, hogy nem húzódott el a szemkontaktus elől. 

- Nem, Dean, nem megyek sehova. Azt akarom, hogy végre rám figyelj. 

A férfi keresztbe tette a karját.

- Szeretnéd, hogy meghallgassalak? Rendben, ki vele. Ismerlek már annyira, hogy tudjam, úgy sem mondasz ilyenkor semmi érdemlegeset, csak merev képpel bámulsz rám, mint valami karót nyelt szent.

És minden úgy történt, ahogy Dean megjósolta. A vadász vonásai kissé meglazultak.

- Erről beszélek. És most hadd menjek, mert ha a rád pocsékolt időben valami baja történik a kicsimnek, esküsz…

De a mondatot Castiel beléfojtotta egy lágy csókkal. Bár egyáltalán nem állt szándékában a dolog, mikor Dean kissé előredőlt hogy hozzáférjen a kilincshez, nem tudott ellenállni a kísértésnek, és óvatosan, szinte gyermeki félelemmel száját Dean ajkaira nyomta. Kínzóan lassú volt az elkövetkező pár másodperc, és miközben az angyal finoman ízlelgette a férfi ajkait, annak forró leheletétől érezte a hátán a libabőrt. Dean legalább annyira le volt döbbenve mint Cas, de miután a másik finoman simogatni kezdte a nyakát, időlegesen visszanyerte lélekjelenlétét, és ugyanolyan gyengéden visszacsókolt. Az egész csak rövid ideig tartott, és Castiel alig élvezhette ki a csók viszonzásából fakadó, hirtelen felszökő örömét, mert a még mindig kissé sokkos Dean elhúzódott tőle. Cas szégyenteljesen leszegte a fejét. 

- Ne haragudj, Dean, n-nem akartam…  annyira s-sajnálom, nem tudom, miért csináltam. Ne undorodj tőlem, kérlek. Ugye nem undorodsz tőlem? Hiba volt akár csak gondolnom is ilyesmire.

- Hogy képzelhetsz olyasmit, hogy undorodok tőled? – kérdezte Dean halkan. Megtalálta Castiel kezeit és saját dereka köré vonta őket. – Nagyon megleptél, az biztos, de ez nem feltétlenül rossz dolog. Sőt. Teljesen nyilvánvaló, hogy mindketten vonzódunk egymáshoz, ezt kár lenne letagadni. Igazából mindeddig attól féltem, hogy én pusztán mint ember vagyok számodra érdekes, és hogy téged nem érdekel a testiség. – Dean arca épphogy, de azért láthatóan kissé pirosabb színezetet öltött. – És mivel számomra a szex szervesen hozzátartozik egy kapcsolathoz, nem akartam, hogy kényelmetlenül érezd magad emiatt.  

Castiel az utolsó mondatra látványosan elvörösödött. 

- Megkérdezhettél volna.

- Most már mindegy. Mi a te mentséged?

- Féltem. – Castiel megdöbbent a saját őszinteségén, mert senkinek nem beszélt még ilyen nyíltan az érzéseiről. – Biztos voltam benne hogy kinevetnél, vagy gúnyolódni kezdenél, mint ahogy akkor szoktad, ha a testiség szóba kerül a közelemben. És általában mindig csak a nőkről beszélsz, azt egyszer sem említetted, hogy volt-e dolgod valaha is férfival... én pedig szerencsétlenségemre pont egy férfitestet választottam járműnek.

- Azért ez nem annyira tragikus – suttogta bele Dean az angyal nyakába. A kocsiról teljesen elfeledkezve kezei mindenfelé elkalandoztak, Cas pedig olyan szorosan karolta át a nyakát, ahogy csak tudta. Dean nagyon finom volt vele; arcát Castiel kulcscsontjába temetve lecsúsztatta róla a ballonkabátot, majd az ingjét kezdte gombolni. Az angyal behunyta a szemét, mert nem hitte, hogy ép ésszel fel tudja fogni, mi is történik vele valójában. Lélekjelenléte abszolút hiányában Dean az ágyhoz vezette őt, majd megszabadította saját magát is az ingjétől. Ekkor ajkaik újra megtalálták egymást, immár egy sokkal pulzálóbb, szenvedélyesebb ütemben; Castielből apró kis nyögés szakadt fel, ahogy Dean átkarolta őt, meztelen karjai szinte égették a bőrét. A vadász aztán hátraengedte őt az ágyra, egy pillanatra sem válva el tőle, ujjai pedig besiklottak Cas nadrágjába. Az angyal érezte, hogy saját arca ég, és ahogy a plafonra nézett, átengedve magát az élvezeteknek, hirtelen magához tért. Segített Deannek lehúzni magáról azt a makacs ruhadarabot, és a csók közben is érezte, hogy a férfi szája mosolyra fakad. Már Dean nadrágját húzták térdig, mikor az egyszer csak felnyögött, és kissé elhúzódott Castieltől.

- A francba, ne haragudj, de ez így nem fog menni. A kocsiban hagytam a síkosítót.

Castiel pupillái kitágultak, ahogy megragadta Dean kezeit.

- És anélkül nem lehet?

- Ember, fájni fog.

- Nem érdekel, kibírom. 

- Cas, nagyon fájni fog. – A férfi lágy csókot nyomott Cas homlokára. – Azt pedig nem akarja egyikőnk sem, ugye? Ne aggódj, két perc és itt vagyok. 

- Dean, nagyon szépen kérlek, ne menj le a kocsihoz. 

A vadász hitetlenkedve nevetett.

- Mégis mi a problémád újabban az Impalával? Mintha szándékos inzultusnak tekintenéd, hogy vele is foglalkozok néhanapján. Olyan… furcsa vagy. - Castiel mélyen hallgatott. – Szóval most akkor lemegyek, és ha visszajövök, folytatjuk amit elkezdtünk, oké? 

- Dean, kérlek, ne. Ne kényszeríts arra, hogy olyasmit mondjak el, amit… amit nem kellene.

Dean összehúzta a szemöldökét.

- Ha már elkezdted, fejezd is be. Kíváncsian várom. 

- De nem akarod hallani.

- Akkor annál jobb, minél hamarabb átesel rajta. Szóval?

Cas sóhajtott, és törökülésbe ült az ágyon. 

- De ígérd meg, hogy nem fogsz őrült módjára kirohanni, és tönkretenni mindent.

- Castiel, mi a baj?

- Megígértem nekik, hogy nem mondom el neked, és Sam számít rám. Gabriel is számít rám. Minden erőmmel igyekeztem segíteni őket, itt voltam mikor szükségük volt rám, és most mégis engem fog mindenki hibáztatni…

- Várj csak, Sam és Gabriel? Mi van velük?

 Ez Casnek egy tökéletes alkalom lett volna a magyarázkodásra, csak éppen ekkor betoppant a semmiből Sam, a létező legmeghökkentebb arccal, amit pár másodperc döbbent csend után végül is mind Castiel, mind Dean megértett. Az alsónadrágos Cas látványa az idősebbik Winchester-fiú  ágyában ugyanis nem volt egy mindennapi jelenség. 

- Öhm, hát akkor én azt hiszem… - És Sam már fordult volna, mikor Castiel remegő hangon utána szólt:

- Ne haragudj Sam, de én erre nem vagyok képes, nem tudok tovább hazudni Deannek. Kérlek, engedd meg, hogy elmondjam.

Sam nagyot sóhajtott, és eddig önkéntelenül is ökölbe szorított kezei fellazultak kissé. Casre nézett, majd a bátyjára.

- Nem, Castiel, én kérek bocsánatot. Gabriel és én tisztáztuk a dolgokat nemrég, és egyébként is ideje, hogy Dean megtudja.

- Elnézést, de csak én nem értem mi a pokol folyik itt?! – kérdezte az idősebbik vadász dühében, és mikor azt gondolta, ennél nagyobb meglepetéseket már nem tartogathat a nap, Gabriel, a szokásos kaján vigyorával megjelent Sam oldalán.  – Még jobb. Szóval nagyra értékelném, ha valaki venné a fáradtságot, és elmagyarázná, hogy mi az amit látszólag mindenki tud rajtam kív…

- Úgy látom, nem csak én leszek Dean sógora, hanem ő is az enyém – mérte végig Gabriel zavart, alsónadrágos öccsét. 

- Gabe. Nem házasodunk.

- Miért nem? Ma már sok országban teljesen legális a dolog, régen ilyen nem volt. Szeretek új dolgokat kipróbálni, kétezer éve pedig ez az egyetlen normális újítás, amit a törvénykezésben bevezettek – vigyorgott az arkangyal, Dean pedig elröhögte magát.

- Haha, nagyon viccesek vagytok.  Komolyan kérdeztem. 

- Én pedig komolyan válaszoltam. – Gabe összekulcsolta a tenyerét Sammel. – Sosem voltam túl szentimentális, de most azt kell mondanom, Dean, hogy nincs mit tenni: az öcsikéd jól behálózott engem. Nem hiszem, hogy hamar szabadulni fogok. 

A vadász várt egy kicsit, miközben látszott rajta, hogy csak úgy cikáznak a fejében a különbözőbbnél különbözőbb gondolatok. Végül csak ennyit tudott kipréselni:

- Hát… igaz, eléggé lesokkoltatok, de szerintem túl leszek rajta. Csak kérek egy kis időt.

Sam összehúzta a szemöldökét.

- Ennyi?

- Miért, mit vártál? Nagy drámai jelenetet, ahol szétszakítalak életed szerelmétől? – Dean fintorgott, ahogy a sunyi, alacsony angyalra nézett. Nem imponált neki túlságosan az ötlet, de végső soron Gabriel nem is neki kell, hogy tetszen. – Csak azon csodálkozom, hogy hogy kerültetek ti össze, és hogy Castiel egyáltalán hogy tudta meg… Jézusom, Sammy, csak nem ezért kellett engem pesztrálnia esténként?

- Sammy fiú helyében is had feleljek egy markáns igennel – válaszolta Gabriel, mire Dean összehúzott szemöldökkel végigjártatta szemét a kis társaságon. Ahogy a mérgesedő felismerés manifesztálódni kezdett az arcán, izzadó kezeit megpróbálta a farmerjához súrolni, hátha jobb lesz. 

- Szóval az előbb, amikor Castiel nem akarta, hogy kimenjek a kocsihoz…

- Dean, nyugodj meg.

- … megöllek titeket. Esküszöm, hogy… esküszöm… mondjátok, muszáj volt pont az én autómban….?! - Dean vörösödő fejjel hebegett még egy darabig, majd lassan lenyugodott. Nagy levegőket vett. – Jól van, meg fogok bocsátani előbb-utóbb. Biztosan. De az nem a közel jövőben lesz, arra mérget vehettek.

Sam megkönnyebbülten megszorította Gabe kezét. Miután az arkangyal sikeresen az őrületbe kergette az Impala hátsó ülésén, még a véletlenül megrúgott duda sem tudta megakadályozni, hogy be ne ismerje érzelmeit a kissé trükkös, de mégis jószívű Gabrielnek. Hihetetlenül gondtalanná tette őt a tudat, hogy nem hiába tört meg.

×××

- Ugye, hogy kellett ez a vacak. 

Cas vigyorogva bámult a vadász éjjeliszekrényén lévő műanyag flakonra. Dean forró mellkasa egészen hozzásimult a takaró alatt, a lábaik pedig össze voltak kulcsolódva. Az angyal csodálatosan el tudta foglalni magát azzal, hogy Dean ujjaival babrált.

- Ez… mindig ilyen érzés?

- A szex? Nem. Nőkkel egészen más, de ezt te már sohasem fogod megtudni. – És mosolyogva belecsókolt Cas nyakába, mire az nevetve még inkább összegömbölyödött magzati pozícióba.

- Tudod mit? Nem bánom.  Csak azt sajnálom, hogy szegény Saméket kiszorítottuk innen.

- Na, őt csak ne féltsd. Gabriellel valószínűleg azóta a Seychelles-szigeteken szeretkeznek a forró homokban, nincs szükségük egy poros kis motelszobára a semmi közepén. - Hallgatott. – Cas, mi is el tudnánk menni a Seychelles-szigetekre? Azt hallottam, nagyon jó koktéljaik vannak.

Az angyal szélesen elmosolyodott, és ha lehetett, még jobban belesüppedt a vadász karjaiba.

- Most egyelőre csak aludj.