De Profundis - 9. fejezet

Castiel atyának mindene megvan a világon, amire valaha is vágyott. Egy kisváros káplánjaként rengeteg teendője akad, és hivatástudatát még az sem árnyékolja be, hogy nyalóka- és gumicukorfüggő plébánosával kell együtt laknia. Egy nap azonban különös férfival találkozik a városban, aki azt állítja, megbánta minden bűnét. 




Fandom: Supernatural
Párosítás: Destiel, Sabriel
Korhatár: 16

Műfaj: démon!Dean, pap!Castiel regény AU

1.fejezet
2.fejezet

3.fejezet

4. fejezet

5.fejezet

6. fejezet

7.fejezet

8.fejezet

- Korán van még, padre, feküdj vissza.
Castiel a párnák közt is elmosolyogott, de nem nyitotta ki a szemét. Dean szorosan hozzákulcsolódott az egész testéhez a takaró alatt, és a pap kételkedett abban, hogy bármi esélye is lenne a menekülésre. Nem mintha panaszkodott volna, a Deanből áradó szokatlan melegség éppenséggel jól jött a máskülönben lehűlt motelszobában.
- Régen hívtál így utoljára. Reméltem, hogy nem jut megint eszedbe.
Ahogy Castiel hátrafordult, Dean felcsúsztatta a kezét a férfi mellkasára, és keze elgondolkodva megállapodott ezen a helyen.
- Már nem sokáig tisztelhetem benned a katolikus egyház felszentelt papját, úgyhogy ennyi igazán jár nekem, nem? – Cas arcáról hirtelen lehervadt a mosoly, és sokat várt, mielőtt megszólalt. A démon szemei kipihentnek tűntek, íriszei pedig mintha világosabb zöldek lettek volna, mint általában; Cas tudta, hogy Dean nem szokott aludni, és valamiért nagyon megnyugtatta a tudat, hogy ezt a szokatlan frissességet ő idézte elő nála.
- Nem hittem volna, hogy valaha is idáig jutok.
- Semmi nem kötelező – suttogta Dean Castiel nyakába. Lassan beszélt, mintha maga is kínlódna a szavakkal. – Ha jó ember lennék, azt javasolnám, hogy minél előbb tűnj el a közelemből, mert nem vagy biztonságban mellettem. Most már nem. De én önző vagyok, Cas, csak magamnak akarlak. Az én hibám az egész.
- A saját döntéseimet egyedül kell meghoznom, úgyhogy ezt felejtsd el – húzta el a száját Castiel, majd két kezébe fogta Dean arcát.  – Ha azt mondom, kilépek, akkor kilépek. Képes vagyok rá. Minden bizonnyal hiányozni fog a szószék meg a hívek, de ezt most úgy tekintem, mint egy küldetést. Tudom, hogy nem hiába kerültél az utamba, Dean. Isten rajtam keresztül akar megmenteni téged.
Dean ekkor hirtelen elhúzódott, és egészen felült az ágyban, karjait a felhúzott térdére helyezte. Arcán ugyanaz a hitetlenség meredt vissza Castielre, amivel a pap nap mint nap igyekezett szembeszállni, mind egyénileg, mind papi munkája során.
- Jaj Cas. – És nevetett, hangosan. – Te még mindig azt hiszed, hogy mi számítunk annak az állítólagos istenednek? Megint olyan vagy, mint egy gyerek. Megmentesz, még ilyen hülyeséget. Én már csak a pokolban fogok elrohadni akkor is, ha emberré válok, mert előbb-utóbb úgyis meg kell halni. És most már lassan úgy néz ki, te is velem tartasz.
Castiel csodálkozott.
-  Akármit is mondasz, soha nem tudsz meggyőzni arról, hogy Isten nincs ott mindenütt, és nem gondoskodik rólunk. Meg kell, hogy bocsásson, másképp semminek nincs értelme.
Deannek furcsa, ironikus görbület jelent meg az ajkai szélén.
- Tegnap este pap létedre egy férfi testben lévő démonnal fajtalankodtál; ha ez nem elég a pokolra jutásra, én esküszöm, amint emberré válok, elvonulok egy sivatagba és életem végéig csak nyársalt tücsköket fogok enni. Így akar engem megmenteni a te drágalátos istened? Úgy, hogy közben a bűnbe viszlek? Ebben hol látod te az értelmet?
- Az értelem nem minden, és ha előre tudnám Isten akaratát, nem pap lennék, hanem Isten.
Dean lemondóan sóhajtott, mintha örökre lemondott volna arról, hogy megértse Cast. Cas azonban most már nem félt a köztük lévő különbségektől, mert a démon épp elégszer bizonyította neki, hogy bár Dean eddig a bűnben élt, a pap pedig a tisztaságban, ennek nem kell feltétlenül így maradnia.
Mikor Dean azt a már ismerős, nedves csókot nyomta az ajkaira, és elismerően tekintett rá, Castiel tudta, hogy ugyanarra gondolnak.
- Nem is baj, ha kicsit megrontalak – heccelt Dean -, mert te pedig visszafogsz engem. Tökéletes páros vagyunk.
Cas finoman nevetett, ahogy felült, Dean pedig egészen közel ült hozzá és a hátát átkarolva maga felé húzta őt. Ajkaival a férfi vállát kezdte kényeztetni, aztán egyre lentebb haladt.
- Tudod, lassan tényleg mennem kellene. – A pap felpillantott a vele épp szemben lévő faliórára. Meg kell hagyni, Dean figyelemelterelése tökéletes volt, és Cas is szívesebben koncentrált volna erre, de nem tehetett mást, mosolyogva megpróbálta lehámozni magáról Dean ujjait. – Tényleg, ezt nem viccből mondom. Fél tíztől misém van, és mindjárt háromnegyed kilenc.
- Ha kell, szempillantás alatt a sekrestye elé viszlek – nyugtatta őt a férfi.
- Meztelen vagyok.
- A miseruhát a templomban tartjátok, nem? Na látod. Más nem is szükséges. – Cas megforgatta a szemét, és megpróbált arra koncentrálni, hogy a tegnap esti nagy sietségben hová is kerültek a ruhái. A nadrág és a cipő viszonylag hamar meglett, az inget azonban Dean halászta ki neki az ágy alól. Mialatt Cas öltözködött, Dean még mindig az ágyban üldögélt, elgondolkodó tekintettel, és ráncolt szemöldökkel.
- Mondd csak, Cas, nem akarsz ide költözni?
- Megbolondultál? – hökkent meg Cas, ahogy az ingjét gombolta. – Dean, én még pap vagyok. Nem gondolod, hogy kicsit furcsa lenne, ha egyszer csak otthagynám a lakást, és összeköltöznék egy, az itteniek számára ismeretlen férfival?
- Csak addig, amíg el nem indulunk – védekezett Dean. – Néhány hét múlva minden bizonnyal már ember leszek, és akkor úgyis lelépünk. Nem kérek én tőled semmit, a hamis útlevelet meg a hasonló dolgokat elintézem én… csak szeretném, ha itt maradnál. A kezeléseket is jobban rendszerezni tudnánk.
Cas elpirult.
- Nem hozok szégyent Gabrielre.
- Ez meg a másik. Azok ott nem fognak neked békét hagyni – hangsúlyozta Dean, ahogy kissé előrehajolt az ágyban. – A kis papbarátod el fog követni mindent, hogy eltávolítson tőlem, és még az finnyáskodó vadász is ott van a nyakatokon. Nem akarom, hogy ezek vegyenek téged körül, Cas.
- Sam nem ül a nyakunkon, mert hamarosan megházasodik, és…
- Ugyan már. – Dean fintort vágott, és legyintett, ahogy felpattant az ágyból. Csöppet sem szemérmesen, anyaszült meztelenül a paphoz sétált, és mivel az megállt az ingje gombolásban, a démon segített rajta. – Nem fog az elvenni senkit, hacsak nem Gabriel az illető.
Castiel szeme elkerekedett.
- Ezt hogy érted?
- Csak oda kell figyelni a szavaira. Meg ahogy néhányszor Gabrielre nézett… - Dean arcán jól kivehető volt az undor. – Hát szívem szerint megmondtam volna nekik, hogy egy szűz pap is helyet foglal az asztalnál, és ne ennyire nyilvánosan. Nem tudom, hogy Sammy hogyan viszonyul a menyasszonyához, de hogy két ember érzelmektől függetlenül ennyire vágyjon a másikra több együttlét után is, ez nekem gyanús.
- Szóval szerinted Sam szerelmes? – vonta le a logikus következtetést Cas, Dean azonban ekkor befejezte a gombolást, és összepréselt ajkakkal maga elé vonta védekezően a kezeit.
- Én igazából leszarom. Nekem csak az a fontos, hogy neked ne essen bajod, és ha továbbra is a paplakban élsz, ez, beláthatod, nehezen kivitelezhető. Ott még csak megvédeni se tudlak.
Cas vigyorgott, és kezeivel Dean arcát cirógatta.
- Örömmel látom, hogy mégsem változott semmi.

×××

Dean mindenáron tartóztatni akarta Castielt, és különböző változatos eszközök révén sikerült is némi hatást kifejtenie; a pap azonban még mindig tudta, mi a kötelessége, és bár tizenöt perccel a misekezdés előtt indult el, próbálta összeszedni magát, és nem vigyorogni állandóan, mint valami ötéves, akinek az édesanyja egy zsák édességgel tért haza. Kicsit piros is volt, de ezt betudta annak, hogy túlságosan magasra állította a fűtést a kocsiban; meg aztán, minek is izguljon. Semmi nem változott, senki nem gyanít semmit. Odaér majd a templomba, szépen átöltözik a díszes, zöld miseruhába, aztán ugyanolyan áhítattal megtartja a szertartást, ahogy mindig is szokta. Elvégre azt, hogy három főesküje közül egyet éppen az előző este szegett meg, nem lehet látni rajta… rendben, már nem szűz, de ez megesik az emberekkel. A papokkal is, ezt Cas nagyon jól tudta. Az előző éjszaka dicsősége után azonban most mintha mégis megérezte volna tettei súlyát, és ha nem is értékelte őket olyan égbekiáltó bűnnek, mint azt korábban tette volna, azért a lelkiismerete nem volt teljesen tiszta. Szerette volna, ha nem most azonnal kell neki misét tartani, de úgy gondolta, felesleges beteget jelenteni; előbb-utóbb úgyis szembe kell néznie önmagával.

Bekanyarodott a paplak kapuján, aztán rendkívüli boldogságában (hogy Gabriel nem várt rá a küszöbön – buta gondolat, de valahogy mégis erre számított) el is sietett gyorsan a templom irányába, ami éppen a két utca közötti zöld részen, velük szemben helyezkedett el. Elvörösödött, amikor a sekrestyés ráadta a miseruhát, mert eszébe jutott, hogyan vetkőztette őt Dean nemrég; öklét a hűvös, zöld cérnával hímzett, finom anyagra szorította, arcizmait pedig katonásan megfegyelmezte, hogy lehetőleg semmi érzelmet ne mutasson. Az asszony tudatta fele továbbá, hogy késett, Cas pedig attól félt, a sekrestyés máris rájött a titkára; ugyanezt gondolta a két ministránsáról is, és mikor már kint állt a hívek előtt, mindenki másról. Hangosan énekelt, és ha olvastak, vagy olvasott mindig a szövegre koncentrált: ezzel próbálta elterelni a figyelmét. Ez egészen addig a pontig működött, mikor a szentlecke kellős közepén hirtelen ráébredt: olyan hirtelen távozott el tegnap otthonról, és annyira nem számított arra, hogy másnap neki misézni kell… a francba, a paplakban maradt a szentbeszéd. Verejtékes arccal, lassan és akadozva kezdte az evangéliumot olvasni, és remélte, hogy eszébe jut közben valami, akármi az olvasott szövegrésszel kapcsolatban, amiről majd hosszan beszélhet - de a betűk szinte összefolytak a szeme előtt, és többször is hibázott. Ezután hosszú csönd következett, Cas pedig csak állt, lemeredve, és a nyájat szemlélte. Hétköznap lévén kevesen voltak, a legtöbb idős, de elvétve akadt egy-két felnőtt is, és velük néhány kisgyerek. Nem voltak sokan, de a papnak fél másodperc alatt az is átfutott az agyán, hogy talán most kellene elbúcsúzni tőlük, végérvényesen. Akkor odaköltözhetne Deanhez, mint ahogy az javasolta neki, és nem kellene szembenéznie a joggal dühös Gabriellel sem…
Végül egy örökkévalóságnak tűnő perc után megköszörülte a torkát.

- Tehát a szabad akarat. Fontos téma, rendkívül fontos, pedig általában mi keresztények nem szeretünk róla beszélni. Zavarba hoz minket a jelenléte, és nem is értjük teljesen; pedig Isten egyik legnagyobb ajándéka számunkra, akár elfogadjuk, akár nem. Tisztában vagyok azzal, kedves hívek, hogy a téma nem kapcsolódik… - Cas piros arccal hátralapozott a misekönyvben, mert máris elfelejtette, mit olvasott pár perccel ezelőtt -… a tékozló fiú lélekemelő és tanulságos történetéhez… illetve talán egy kicsit mégis. Elvégre itt is arról van szó, hogy egy fiatal önálló, bár nem feltétlenül helyes döntést hoz, elhagyja családját, és léha módon éli az életét, miközben az örökségét is elherdálja. Természetesen tudjuk, hogy a végén megbánja a tetteit, és visszatér apjához; ahhoz az apához, aki megbocsátja neki minden ballépését, és őszintén megöleli őt. Mert ez a leglényegesebb, testvérek: tudnunk kell, hogy mindig van valaki mellettünk, aki vigyáz ránk, és sohasem vagyunk egyedül. Sohasem. Nyilván követünk el kisebb-nagyobb bűnöket, többnyire inkább nagyobbakat, de az Úr szeretete akkor sem szűnik meg; hiszen szabadságunkat tőle kaptuk, miért használná azt fel ellenünk? És vajon nincs-e jogunk ahhoz, hogy éljünk az akaratunkkal, akár jót, akár rosszat cselekszünk vele? – A pap mosolygott. – Valóban nehéz téma, és elképzelhető, hogy sokan nem értenek velem egyet, de én mégis azt gondolom, hogy az Úr nem büntetni akar minket a szabad akarattal, hanem ezáltal lehetőséget ad arra, hogy bűneinken keresztül felismerhessük saját tökéletlenségünket. Nehéz felfognunk, hogy nem vagyunk istenek, végtelenül nehéz. De – hangsúlyozta – előbb-utóbb kénytelenek leszünk ezt elfogadni. Az ember alkothat, festhet, írhat, építhet és rombolhat, de a kezdeti anyagot nem mi teremtettük, és bármennyire is utánozni akarjuk Istent – ami természetes, hiszen az ő képmására lettünk teremtve -, mi mindig csak töredékes, nem hibás, hanem szabad teremtmények leszünk. Amint egy ember eljut ezen felismerésig, a bűnök többé már nem bűnök, és az ember felszabadul a lelkiismeret-furdalás borzasztó súlya alól. Ekkor tudjuk már, kedves hívek, hogy a bűneink irdatlan listája elenyésző az Úr szeretetében, tehát nem szabad félni. Odafent minket tartanak számon, nem a vétkeinket. – Cas egyenesen, büszkén felnézett, és a szeme megvillant, mintha csak most ébredne rá valamire, ami eddigi egész életéből hiányzott. – Nem számít tehát, hogy mit teszünk. Sohasem számított, sohasem. A bűneink nem mi vagyunk, nekünk meg fognak bocsátani ha szabadon élünk, szabadon szeretünk. Ha valamit megtanultam hosszú évek papi munkája során, akkor az az, hogy nincsen fekete és fehér, igen és nem. Átmenet van csak, és egyedi esetek, amik mind-mind külön átvizsgálást, alapos megismerést követelnek. Mikor Jézus azt mondta, a vámosok és az utcanők előbb jutnak be Isten országába, mint az állítólagos istenfélő emberek, erről beszélt; bármit tegyünk is, testvérek, csak ne ítélkezzünk. Ne ítélkezzünk, mert nincs rá jogunk. Mi mind ugyanabból az anyagból lettünk összegyúrva. Legyünk emberségesek másokkal, ez az egyetlen járható út.

Valaki leejtett egy imakönyvet; ettől eltekintve kongó csend uralkodott a kis templomban, és Cas ekkor már érezte, hogy mennyire izzad a súlyos ruha alatt, és a kezei is nyirkosan tapadnak a hűvös misekönyvhöz. Elmotyogott egy Áment, hogy jelezze, véget ért a – máskor általában sokkal hosszabb és terjengősebb - beszéd, és már éppen félt volna, hogy valami rosszat mondott, mikor a hívek magukhoz tértek, aztán mind felálltak. A pap sóhajtott, majd mialatt félreállt, hogy a könyörgést felolvasónak helyet adjon, észrevette, hogy a templom végében, az óriási, nyitott faajtón kívül egy magas, izmos férfi mered rá mosolyogva. Castiel ajkai megrándultak, de Dean a következő percben már nem volt sehol.

×××

Cas igyekezett nem arra gondolni, hogy most jön még csak a neheze. A misén túl volt, a szentbeszédet valami csodával határos módon megúszta (bár az improvizálás mindig nehezére esett, a szertartás után többen odajöttek hozzá, hogy ez volt az eddigi legjobb beszéde, kár, hogy nem vasárnapra tartogatta), de Gabriel még mindig ott várt rá a paplakban, és Castiel jelen pillanatban úgy volt vele, hogy Crowley-val is szívesebben fogyasztana el egy csésze teát, mint hogy haza kelljen mennie. Rettenetesen, borzasztóan szégyellte magát, és tudta, hogy sokkal régebben el kellett volna mondania Gabe-nek, mi nyomja a szívét, és miért is nem mert eddig engedni Deannek. Cas attól félt, hogy Gabriel a lakásba se engedi őt be, vagy ha igen, úgy fog üvöltözni, hogy Castielnek még csak megszólalni sem lesz ideje. Elhatározta, hogy ha így áll a dolog, csak gyorsan összepakol néhány ruhát a bőröndbe, aztán elmegy a motelba, és kivesz egy tisztességes szobát. Dean mellé még nem akart beköltözni, korainak érezte, de ha Gabe nagyon dühös lesz, az kizárt, hogy itt maradjon. Arra is gondolt, hogy esetleg Charlie-t kéri meg, hogy kis ideig fogadja be őt, de nem akart visszaélni barátja kedvességével, és egyébként is, a motelban legalább Dean közelében lenne. Nem is akkora őrültség, mint ahogy azt először gondolta, mert ha Crowley esetleg megint tiszteletét tenné, legalább nem lenne egyedül.

Cas zsúfolt, zavarodott fejjel lépett be a paplak bejárati ajtaján; körülnézett, de ez idáig nem lelte nyomát a plébánosnak. Az azonban rögtön feltűnt neki, hogy a bejárati ajtó fejrészére három betű és egy évszám volt felrajzolva friss, sárga krétával; szíve megdobbant, mert tudta, ez azt jelzi, hogy a lakás fel van szentelve. Ahogy beljebb merészkedett, még észrevette a tegnap levett keresztet az előszobában, szorosan a falba szögelve; ekkor azonban Sam közeledett felé a nappaliból, majd nem sokkal utána feltűnt a lógó fejű Gabriel is. Sam megtorpant, és félbehagyta az imént megkezdett mondatát; Gabe pupillája pedig kitágult, ahogy meglátta paptársát, és nagy sebbel-lobbal odaszaladt hozzá, aztán szorosan megölelte őt.
- Istenem, Cas, mégis hol a francban voltál? Tudod, hogy aggódtam érted?
Castiel kissé merev teste az ölelésben felengedett, és hunyt szemmel mondott köszönetet az Úrnak. Persze, hogy Gabriel elsősorban a biztonságáért aggódott, hiszen mégiscsak tegnap tudta meg, hogy kollégája, és legkedvesebb barátja egy démonnal szűrte össze a levet; azóta pedig még csak életjelt sem adott magáról, és Gabriel számára talán nem lehetett egyértelmű, hogy miért nem tér haza este.
- A házat felszenteltük, és néhány szőnyeg, meg a lábtörlő alá démoncsapdákat festettem– közölte Sam. – Most már biztonságban vagytok.
- Itt aludtál? – Cas száján csak úgy kicsúszott a mondat, és tisztában volt vele, hogy illetlenség ilyet kérdezni. Sam azonban látszólag számított a kérdésre.
- Nem, ma reggel jöttem.
Apró csönd ült a szobára, aztán végül Gabe kikísérte a – Cas ezt csak most vette észre - hátán méretes hátizsákot cipelő férfit. Látszott, hogy Gabriel már nagyon nehezen tudja palástolni indulatait, és amint becsukódott Sam mögött az ajtó, minden udvariasság és színlelés lepergett róla; amint túl volt az aggodalmon, egészen hasonlított arra a Cas képzeletében élő Gabe-re, aki magából kikelve, eltorzult arccal üvöltözik vele, és megragadja őt a gallérjánál fogva. Gabriel viselkedése azért nem volt ennyire drasztikus, csak elvörösödött a feje, és nehezen lélegzett. Szemrehányóan meredt a fiatalabbra.
- Elárulnád most már, hogy mi a pokol folyik itt?!
- Ülj le, Gabe – hangzott a nyugodt válasz.
- Nem ülök le, amíg meg nem magyarázod ezt az egészet… mégis mi az istent képzelsz magadról?! Ez egy démon, Castiel, ez nem törődik a te gyengéd, szűzies érzéseiddel, és ha azt hiszed, hogy nem fog meggyilkolni az első adandó alkalommal, akkor hatalmasat fogsz csalódni. Ugye nem hiszed, hogy komolyan beléd szeretett?
Castiel a füle tövéig elpirult, és nem hitte el, hogy tényleg ezt hallja. Mintha minden összeesküdött volna az ellen, hogy megint legyen önbizalma; mert persze tudta, Dean számtalanszor bizonyította, hogy a pap fontos a számára, de mégis… még mindig előfordult, hogy megbántotta őt, elég csak a szexre gondolni. Cas azonban bizakodott, és minden erejével el akarta hinni, hogy előbb-utóbb áthidalják majd a problémáikat.
- Teljesen mindegy, mit mondasz, mert már lefeküdtem vele. 
Gabriel szeme kikerekedtek; kinyitotta a száját, aztán újra becsukta. Végül kis gondolkodási idő után kinyögte:
- Neked teljesen elmentek otthonról.
- Nekem? – dörrent fel Cas, mert hirtelen nagyon feldühítette Gabe hozzáállása. Persze az agya egyik hátsó szegletében azért ott motoszkált a gondolat, hogy még mindig hálásabb feladat Dean megjavulását elmagyarázni a barátjának, mint különböző kérdésekre válaszolgatni a szexuális aktus mibenlétét illetően – ami, ha Dean nem lenne démon, egy aktuális napirendi pont lenne valószínűleg. - Te magad mondtad nekem számtalanszor, hogy hagyjam az erkölcseimet, meg hogy nem dől össze a világ, ha lazábban veszem kicsit a szabályokat.
- Igen, de ez még akkor volt, amikor nem tudtam, hogy egy ilyet szabadítasz ránk… rendben, azt sem tudtam, hogy démonok egyáltalán léteznek, de akkor is. Mégis mi a baj veled, Cas? – horkantott fel Gabriel. - Mikor hónapokig azt hangoztatom, hogy ereszd ki végre a feszültségedet, akkor nem teszel semmit, de ha egyenesen megmondják neked, hogy ezt vagy azt ne csináld, akkor csak azért is azt csinálod.
- Azt elismerem, hogy nem kellett volna egy szó nélkül elmennem – hagyta rá a fiatalabb pap, pirulva. - De hidd el, tudom, mit csinálok.
- Egy nagy szart. Tudod te, mégis mit éltem át az éjszaka? – kiabálta Gabriel, magából kikelve. A feje teljesen elvörösödött, Cas bűntudata pedig egyre csak erősebb lett, és le kellett ülnie. Gabe megpróbált nyugalmat erőltetni a hangjára, de az idegesség, ami egész éjjel kísérthette őt, tisztán érezhető volt. – Charlie nemsokára elment, de Sam sokáig itt maradt, és mesélt nekem. Mindenféléket. Az apja a Dean-félékkel harcolt egész életében, és Sam ellesett tőle egy-két dolgot, mielőtt úgy döntött, hogy a saját lábára áll… nem akart így élni, magányosan és otthontalanul, úgyhogy inkább jelentkezett a Stanford jogi karára, de néhány ponttal lecsúszott. Ami a lényeg: sok mindent ellesett gyerekkorában az apjától, és borzalmas, undorító történeteket mesélt, főleg démonokról. Komolyan, Cas, csak gondolj bele az én helyzetembe: Dean lelepleződése után fogod magad, és szépen meglépsz itthonról, úgy, hogy órák múlva sem térsz haza… szerinted mégis mi a büdös francot gondoljak?! Bocsáss meg, de előbb fordult meg a fejemben, hogy különböző testrészeid két méter mélyen hevernek valahol a föld alatt, mint hogy önszántadból hagyd magad megdugatni egy ilyen pokolfajzattal. Aki ráadásul megtámadta Samet.
- Dean? – döbbent le Cas, nem mutatva, hogy azért az előző megjegyzéssel Gabe-nek sikerült őt vérig sértenie. – Mintha nem Sam próbálta volna először megtámadni őt!
Gabe gúnyosan felhorkant, és széttárta a kezeit.
- Sammy csak a démont próbálta kiűzni szerencsétlen halandóból, mert ha még nem vetted volna észre, ez egy paplak, és mi papok vagyunk. Elvileg a mi dolgunk lenne… persze, én voltam a hülye, mikor nem szenteltük fel a lakást, de hát ez csak egy szokás, a kurva életbe, és nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, ahogy a kollégáink sem szoktak általában. De be kell látnod, hogy Dean veszélyes, és minden óvintézkedést meg kell tennünk, hogy ne tehesse be ide a lábát többet.
- Ez nem igaz. Hamarosan jó útra fog térni.
- Ó, Cas, csak ezt az ócska dumát ne vedd be, könyörgök, mert még a végén…
- Emberré változtatom.
Gabe oldalra billentette a fejét, és értetlenül bámult maga elé.
- Hogy mondtad?
- Jól hallottad. Dean ember lesz. – Cas ekkor felhúzta a karján az inget, és immár láthatóvá váltak a felkarján az apró szúrásnyomok. Gabe pupillája kitágult, ahogy közelebb ment, és megvizsgálta őket. - A saját véremet adom neki, mert ez tiszta… vagy legalábbis az volt. Ha meggyónok, majd megint az lesz. Kis mennyiségben az embervér drogként hat a démonokra, de nagy mennyiségben képes arra, hogy emberré változtassa őket. Dean hetek óta kapja injekció formájában; eltökélte, hogy meg fog változni, és ha végleg sikerül a kezelés, akkor kilépek az egyházból, és elmegyek vele.
Az fiatal pap beszédét döbbent csend követte, majd a várt dühroham helyett Gabriel arca elsötétült, és levetette magát Cas mellé a kanapéra. Üresen meredt a dohányzóasztalon lévő színes gyertyákra, és jó pár másodpercig meg sem szólalt.
- Haragszol, hogy itt akarlak hagyni. Tudom, hogy haragszol.
- Ez nem harag. – Gabriel halkan és furcsán beszélt, eltorzított hangja mintha egy üvegfal mögül jött volna. Aztán ahogy a kiejtése tisztult, fokozatosan megjelent az arcán valami olyan páni félelem, ami teljesen letaglózta Castielt. Gabriel fél? Az meg hogy lehetséges? De a plébános csak nevetett, gúnyosan, saját magán. – Istenem, ez a legnagyobb hülyeség, a legképtelenebb őrültség, amit valaha hallottam… hogy te elmennél ki tudja hová egy démonnal, akit alig pár hónapja ismersz… nonszensz. Megpróbálhatnálak lebeszélni, de tudom, hogy amilyen makacs vagy, mindig vissza tudnál vágni valamivel, és végül ugyanott tartanánk, ahol most.
- Akkor… elfogadod a döntésem?
- Azt nem mondtam. Értsd meg, Castiel – fordult felé barátja aggodalmas arccal -, én nem bízok ebben a Deanben, és rettenetesen félek, mert érzem, hogy valami hatalmas nagy baj lesz ebből. Óriási baj, érted? Tudom, hogy pap létemre nem szabadna ilyet mondanom, de ha bármi bajod esik, esküszöm, kikutatom őt a föld alól is, és olyan kínhalált fog halni, amilyen az ókori mártíroknak nem jutott. Nagyon remélem, hogy még idejében ráeszmélsz arra, mit is akarsz tenni, és meggondolod magad. A kérvényt beadtad már?
Castiel megrázta a fejét.
- Nem, de ahogy mondtad, felesleges bármivel is próbálkoznod. Mindent alaposan meggondoltam.
Gabe elhúzta a száját, aztán közönyösen hátradőlt. Nagyot sóhajtott.
- Rendben. Azt tudod már, mihez fogsz kezdeni, ha kilépsz az egyházból?
- Dean elmondása szerint igen magas rangban van a pokolban, és nyilván feltűnne nekik, ha egyik legjobb alkalmazottjuk hirtelen emberré változna. Valószínűleg folyamatosan költözködnünk kell majd, szóval sem idő sem szükség nem lesz arra, hogy bármilyen másik foglalkozást elsajátítsak.
- És te képes lennél bujkálva élni életed végéig?
Casnek igazság szerint ez a probléma már megfordult a fejében, de egyértelmű választ, akárhogy erőltette magát, nem tudott kitalálni.
- Ezt nem tudom neked megmondani. Ami azonban biztos, az az, hogy nem szeretném, ha életem hátralévő napjain nem tudhatnám Deant magam mellett.
Gabriel beharapta az ajkát, és hitetlenül csóválta a fejét.
- Már akkor meg kellett volna akadályoznom ezt az egészet, mikor legelőször találkoztam vele. De hát honnan tudhattam volna?! – Aztán sokáig hallgatott. Castielnek közben eszébe jutott valami.
- Ha Sam ennyi mindent tud a démonokról, talán segíthetne nekünk kicselezni Crowleyt.
- Crowley?
- A pokol királya – magyarázta Cas. Most hogy így jobban belegondolt, a démoncsapda meg a felszentelt lakás legalább őt is távol fogja tartani, nem csak Deant. Ettől kicsit megkönnyebbült. –Sejti, hogy Dean nem hűséges, és ha ezt ő be is bizonyítja azzal, hogy nem öl meg több embert, akkor…
- Hogyhogy több embert?
Castiel sóhajtott, és elmagyarázta neki az egészet, elejétől a végéig: miszerint Dean azért jött a városba, hogy a már eladott lelkeket időben begyűjtse, és ezért halt meg annyi környékbeli az utóbbi hónapokban. Mikor a szomszéd település fiatal papjának halálát megemlítette, Gabriel szeme elhomályosodott.
- Szóval innen voltak a Fülöp-szigeteki nyaralások. És én még irigykedtem szegény Paulra…
Cas együttérzően hallgatott.
- Nem lesz több halál, Gabriel. Megígérem neked.
Gabe ajkai ekkor apró félmosolyra húzódtak, és a férfi finoman megveregette kollégája vállát.
- Jól van, Cas. Azt nem mondom, hogy az elkövetkezendő napokban nem fogok mindent megtenni azért, hogy lebeszéljelek erről az orbitális baromságról, de büszke vagyok rád. Lehet, hogy a kelleténél jobban beleestél Deanbe, viszont legalább tudod, mi a fontossági sorrend.  – Aztán hirtelen elvigyorodott. - És most, tudod, mi jön?
- Mi?
- Elmeséled szépen, részletesen Gabriel atyának, hogy milyen csúnyaságokat művelt veled ez a te démonod tegnap éjszaka.
Cas embertelen nyögést hallatott, aztán a tenyerébe temette az arcát. Hogy gondolhatta, hogy ez a beszélgetés el fog maradni?

×××

Az elkövetkezendő napok viszonylag nyugodtan teltek, bár Gabe, ígéretéhez híven, minden lehetséges módon megpróbálta fejébe vésni Castielnek, hogy rossz döntést hozott. Miután Cas „meggyónta” Gabrielnek a bűnét, a fiatalabb pap úgy gondolta, egyúttal essenek túl a feloldozáson is, hogy minél hamarabb elmehessen Deanhez, és újra elkezdhessék a kezelést. Castiel Charlie-t is felhívta másnap, és ugyanazt elmondta neki, mint a plébánosnak korábban; a lány hangja a vonalon keresztül nagyon izgatottnak tűnt, és bár neki is voltak fenntartásai az üggyel kapcsolatban, őt rendkívül érdekelte mindenfajta dolog a démonokkal kapcsolatban, így főleg erre vonatkozó kérdésekkel terhelte a papot.
Cas, mint már azt kollégájának is kifejtette, komolyan elgondolkodott azon, hogy megpróbál Samtől segítséget kérni; elvégre a fiú minden bizonnyal tapasztaltabb természetfeletti ügyekben nála, és ha rászánja magát, biztosan tudna valamit javasolni, amivel sikeresen elterelhetnék Crowley figyelmét őróla. Ezzel annyi gond volt csupán, hogy Dean sosem engedné, hogy egy kibaszott vadász, ahogy ő nevezte, beleszóljon a kettőjük ügyébe – Castiel jól ismerte már ahhoz, hogy tudja, a démon szeret mindig a maga feje után menni, és bebizonyítani, hogy - amilyen erős és bátor -, meg tudja védeni Cast bármitől és bárkitől. De még ha valami véletlen folytán a pap meg is tudná őt győzni arról, hogy igenis szükségük van egy szövetségesre, félő, hogy pont Sam nem fogja vállalni. Na meg aztán egyébként is, alig egy hónap és itt van az esküvője, tehát nyilván nem akar hasonló, kétes kimenetelű ügyekbe belebonyolódni… ezért pedig abszolút nem lehet őt hibáztatni.

Az esküvőt mellesleg Cas igyekezett nem említeni Gabriel előtt, bár tudta és tapasztalta, hogy barátja nem viseli túl jól a helyzetet. (Hogy pontosan október huszadika a dátum, azt Cas onnan tudta, hogy mikor egyszer gyóntatni ment, és a palástját fel kellett vennie a sekrestyében, meglátta, hogy Gabe ott hagyta az előjegyzési naptárát az asztalon. Nem kellett zseninek lenni, hogy csak úgy véletlenül megtalálja Samék dátumát, mert az összes többi esküvőnél volt név és telefonszám, a kérdéses időpontra pedig csak nagy betűkkel annyi volt írva, hogy esküvő.) Mikor ő volt a soros a bárszekrény takarításánál, észrevette, hogy kicsivel mintha üresebb lenne a whiskys meg brandys üveg, mint általában, ezen kívül ahogy teltek a napok, Gabe egyre szótlanabb lett, és már szinte egyáltalán nem viccelődött vele, vagy ha igen, többnyire inkább sértődés lett a vége, mint a szokásos, Gabriel már csak ilyen szemöldökvonogatás.  Cas három naponta járt Deanhez, és egy alkalommal, mikor a démon összeszorított fogakkal próbálta elviselni az ereiben keringő embervért, Cas kifejtette Sammel kapcsolatos gondolatait.
- Természetesen szó sem lehet róla – szűkültek össze a démon szemei, aztán hátradőlt a fotelban. A homlokát ráncolta. – Még hogy egy ilyennel szövetkezzek… ha nem érzed magad biztonságban mellettem, Cas, akkor szólj, és már itt sem vagyok.
- Nagyon jól tudod, hogy nem erről van szó.
- Vagy csinálhatjuk úgy is, ahogy más papok szokták. Szorosan lekötözöl egy székhez, aztán rajzolsz körém egy démoncsapdát… legfeljebb két-három nap alatt végzünk, és akkor már mehetünk is, amerre szeretnéd. Így talán Crowleynak sem lenne ideje cselekedni, és nyernénk egy kis időt.
- Nem foglak megkínozni – jelentette ki Cas ellentmondást nem tűrő hangon. – Te döntöttél az emberré válás mellett, Dean, és azt akarom, hogy végig tarts is ki az elhatározásod mellett.
- De kis parancsolgatós lettél hirtelen. Ez tetszik.
Cas utálta magát azért, hogy ennyire ellágyult a szíve, amikor Deant vigyorogni látta. Mindenesetre elhatározta, hogy beszélni fog Sammel.

×××

A lakcímet persze nem tudta, annál pedig okosabb volt, mintsem elkérje Gabrieltől. Legelőször a jegyes hittanról hívott fel embereket, hátha valaki jó barátságba került a foglalkozások közben Sammel vagy Jessicával, de miután ez nem hozott eredményt, felhívott pár olyan asszonyt a hívek közül, akik kellően pletykásak és bennfentesek voltak ahhoz, hogy mindenről tudjanak, ami az egyházközség életében történik. Sajnos azonban így sem járt sikerrel, mire végső elkeseredésében eszébe jutott az ifi hittanosok közül Becky - a lánynak viszonylag nagy baráti társasága volt, és különben is, természeténél fogva az a minden lében kanál típus. Ez bevált, és miután a pap lefirkantotta egy papírra a címet, csak hosszú udvarias körmondatok után volt képes eltántorítani Beckyt attól, hogy az elmesélje neki, hogyan akart összejönni Sammel még Jessica megjelenése előtt.
Castielnek aznap szerencsére pont szabad volt a délutánja, így nem kellett sietnie; Gabrielt éppen házszentelésre hívták valahova – a sors fintora, gondolta Cas -, úgyhogy megint igénybe kellett vennie Charlie sofőri szolgálatait.

Miután a lány kitette őt a kérdéses ház előtt, Cas habozott pár pillanatig, de aztán felszegte a fejét, és határozottak kopogni kezdett. Rövid várakozás után Jessica dugta ki meglepett, de jóindulatú arcát a résnyire nyitott ajtón; aztán mosolyogva beljebb invitálta őt. Cas összeráncolta a szemöldökét arra a gondolatra, hogy az emberek alapvetően nem szeretik, ha idegenek jönnek hozzájuk, de ha egy pap az illető, mindenki gyanakvás nélkül és kedvesen fogadja.
- Ha a dekoráció miatt jössz, atyám, akkor nem kell aggódnod, mondd meg Gabriel atyának, hogy kész lesz időben, és nem fogjuk teljesen felforgatni a templomot. – Majd meleg áfonyás süteménnyel kínálta őt. Cas bizonytalanul leült a tágas, ízlésesen berendezett nappali sötétbarna kanapéjára, és nem kért a sütiből.
- Igazából nem Gabriel küldött, hanem Sammel szeretnék… - Cas még be sem tudta fejezni a mondatot, mert az emeletre vezető fa lépcsőről nagy lábdobogással megérkezett az említett személy, a szokásos kockás ingjeinek egyikében. Mikor meglátta a papot, lefagyott még ott, a lépcsőn.
- Castiel atya hozzád jött – jelentette ki Jess, aztán mosolyogva rövid csókot nyomott Sam ajkaira. A fiú kissé zavartan, de bíztatóan visszamosolygott rá, és megvárta, amíg Jessica felszalad a lépcsőn, annyit kiáltva hátra, hogy csak ne zavartassák magukat, neki úgyis rengeteg tennivalója van, a tortát ugyanis még nem választották ki.

Mikor Castiel és Sam egyedül maradtak, vártak néhány másodpercig, aztán szinte egyszerre szólaltak meg:
- Tudod, egyáltalán nem hibáztatlak azért, amit Deannel akartál tenni, csak…
- Jó hogy jössz atya, éppen fel akartam ajánlani a segítségem…
Cas elhallgatott, aztán vele együtt Sam is.
- Gabriel elmondta neked? – tágultak ki Cas pupillái, mire a fiú megrökönyödve nézett rá.
- Gabe? Micsodát? Vagy egy hete beszéltem vele utoljára. Az kéne még. De úgy gondoltam, hogy ésszerűbb lenne, ha te végeznéd el az ördögűzést, Dean téged egyébként is a közelébe enged, szóval…
- Mi? – Castiel nagyokat pislogott, ugyanakkor figyelmeztette magát, hogy nem is kellene meglepődnie. Tulajdonképp ilyesmire számított. – Sam, én nem fogom megölni Deant.
- Az ördögűzéssel nem megölöd őt, csak visszaküldöd a pokolba. Egyébként pedig tudom, atyám, hogy gyengéd érzésekkel viseltetsz iránta, de itt most többről van szó, szentimentalizmusnak nincs helye. Életek múlhatnak rajta, egy démon pedig nem játékszer.
- Ezt magam is tudom, éppen ezért akartam hozzád fordulni. – Cas lehunyt szemmel sóhajtott. Töviről hegyire elmagyarázta neki azt, amit Gabrielnek és Charlie-nak is, és figyelmes szemmel várta a reakciókat. Sam arcáról azonban némi meglepődésen és kíváncsiságon kívül nem lehetett más érzelmet leolvasni, így Cas hamar feladta, hogy előre megjósolja a választ.
- Nézd, én ismerem a démonokat. Nem akarlak megsérteni, de nem hinném, hogy képesek lennének érzésekre, főleg annyira, hogy egész démon létüket eldobják valakiért.
- Dean nem értem akar megváltozni, hanem azért, mert elege van a bűnös életéből. – De Cas tudta, hogy maga sem hiszi el ezeket a szavakat. A másik férfi egyenesen belenézett a szemébe, és a pap tudta, hogy ezt ő is látja rajta. Sam azonban láthatóan úgy döntött, hogy nem szeretné beleártani magát a témába, és inkább összefonta maga előtt a karjait.
- Teljesen mindegy, akkor sem tudok segíteni. Mostanában így is eléggé összecsaptak a fejem felett a hullámok, most meg ráadásul még jön egy démon is, aki hirtelen irgalmas szamaritánus lesz… értsd meg, Castiel atya, hogy nem szeretnék belefolyni a dolgokba.
- Kérlek, Sam. Nem fogom elárulni Gabrielnek.
Sam idegesen nyelt egyet, és leszegte a fejét.
- Akkor sem. Ne haragudj meg azért, amit most mondani fogok, mert ez nem ellened irányul, te mindig jó voltál hozzám… de ezentúl nem szeretnék a szükségesnél több időt pazarolni Gabrielre és a környezetére. Jess nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy Gabe tartsa az esküvőt, de ezután végképp szeretnék minden kapcsolatot megszakítani veletek. Ezért gondoltam azt, hogy megtanítalak arra, hogyan űzd ki az ördögöt Deanből, vagy ha gondolod, én is lerendezhetem a dolgot, de utána...
- Szerelmes vagy Gabrielbe? - Cas maga is meglepődött, milyen könnyedén jött a szájára ez a három szó. Sam egy pillanatra mintha ledermedt volna, sem a száját nem tudta kinyitni, sem gondolkozni nem tudott rendesen.
- Sze… szerelmes? – Apró, hitetlen nevetés szakadt fel a férfi torkából. Nyelt is egyet. – Én azt se tudom, mi a szerelem. Eddig azt hittem, Jessicával fogom leélni az életem, erre jön egy alacsony, zömök, nem túl jóképű pap, és azon kapom magam, hogy éjszaka a menyasszonyom mellett az ágyban arról ábrándozom, hogy mennyire kívánom még mindig azt az embert, aki nyilvánvalóvá tette számomra, hogy nem kellek neki.
- Tényleg? Rákérdeztél? – húzta össze a szemöldökét Castiel. Sam vállat vont.
- Ezt nem kell kérdezni. Látom rajta. Előbb gyújtaná fel benzinnel a sarki édességboltot, minthogy kilépjen miattam az egyházból.
Bár Cas nem fogalmazott volna ennyire sarkítottan, de kénytelen volt igazat adni a férfinak. Ennek ellenére meg volt győződve róla, hogy Gabe a maga furcsa, nyakatekert módján mégis szereti Samet, csak idő kell neki, mire rájön. Ez pedig az egyetlen, ami nem állt rendelkezésükre, köszönhetően a pár hét múlva bekövetkező esküvőnek. Castiel heveny bűntudatát nagyban enyhítette volna, ha nem úgy hagyja itt Gabrielt, hogy paptársa egyedül van, és szerelmi problémái elől az ivásba menekül; épp ezért kifejtette Samnek azon véleményét, miszerint ebből a házasságból semmi jó nem származhat. Mivel Sam részt vett a jegyes oktatáson, tudnia kell, hogy mitől lesz jó házasság egy házasság, és nyilván azt is látja, hogy Jessicával nem éppen nevezhető harmonikusnak a kapcsolatuk – ha az lenne, Samnek még csak eszébe sem jutott volna megcsalni őt, aztán ilyen képmutató módon úgy tenni, mintha mi sem történt volna.
- Ez az én életem – szögezte le Sam ellentmondást nem tűrő hangon. – És amíg nem látsz a dolgok mélyére, addig nem tűröm, hogy ilyeneket állíts. Hogy nem harmonikus a kapcsolatunk? Ne haragudj meg, atya, de mit tudsz te erről? És még hogy képmutatás… te meg Gabriel, ti vagytok ebben az igazi bajnokok. Erkölcsöt meg tisztaságot prédikáltok a szószékről, aztán az egyik elcsábít egy vőlegényt, a másik meg ágyba bújik egy démonnal. Szép papi példák, mondhatom. Inkább nektek kellene szégyenkeznetek.
- Mintha nem te jártál volna állandóan Gabe nyakára! – Castiel igyekezett visszafogni a hangerejét, de csak úgy forrt benne az indulat. Hát hogy jön ez az ember ahhoz, hogy így lehordja Gabrielt, mikor ő sem volt nála jobb egy fokkal sem?!
- De én csak egy vízvezeték szerelő vagyok, én megengedhetem magamnak, hogy elveszítsem a fejem - érvelt Sam. – Gabe pedig egy köztiszteletben álló személy, egy pap. Az emberek felnéznek rá. Ő pedig visszaélt ezzel. 

Castiel szólásra nyitotta a száját, azonban ekkor meglátta, hogy Sam háta mögött Jessica siet le a lépcsőn. A lány azt mondta, hogy a mobilját a nappaliban hagyta, aztán megkérdezte Samet, hogy hova tették annak a cukrászdának a telefonszámát, amiről a barátnője annyit mesélt, és ahonnan az esküvői tortát fogják rendelni.
Cas lesütötte a szemét, aztán egy rövid udvariassági kör után elköszönt. Már kint állt az út mellett, és miközben Charlie számát tárcsázta a mobilján, magában az Úrhoz fohászkodott, és azt kívánta, bárcsak túl lennének már ezen az október huszadikán.