Ezúttal ne halj meg, jó?

Fandom: Supernatural

Párosítás: Sabriel

Korhatár: 12+
Figyelmeztetés: slash, canon divergence, illetve némi káromkodás, 13. évad spoiler
Tartalom: Sam Winchester megpróbálja gondját viselni az igencsak megkínzott és gyenge Gabrielnek, de nem sejti, hogy az angyalnak más tervei is vannak vele. 

Megjegyzés: A 13. évad végét én teljesen máshogy gondoltam el, itt olvashatjátok az én alternatív verzióm. 

Megjegyzés #2: Annyi változtatás van az eredetihez képest az elején, hogy Gabriel nem hagyja ott Samet és Deant az első adandó alkalommal. 

A frissen kisült szalonna és tükörtojás átható, otthonos illata hamar szétterjedt a konyhában. Dean - a baconhöz kapcsolódó szokásos kisfiús mosolyát most némileg mellőzve - tányérra pakolta a vacsorát, majd leült a testvére melletti székre. Sam még mindig valami könyvbe volt belemélyedve, de amikor bátyja enni kezdett, elhúzott szájjal meredt az üres serpenyőre a tűzhelyen.

- Ne már, Dean. Mondtam, hogy többet csinálj.

- Többet is csináltam, csak közben rájöttem, hogy azt is meg akarom enni - közölte Dean. A villájára tűzött egy falat bacont. - Probléma? Amúgy holnap anyáék után megyek, kell az erő. Hogy harcoljak Michaellel és a többi seggfej angyallal, ha összecsuklok az éhségtől?

- Kezdjük ott, hogy eleve el sem jutsz hozzájuk, ha Gabriel nem egyezik bele, hogy adjon a kegyelméből. 

- Azt mondtad, beleegyezett. 

Sam idegesen a plafonra meredt.

- Motyogott valami olyasmit, hogy “oké, oké”, de ilyen szörnyen szarkasztikusan, aztán visszament a szobájába, és azóta se bukkant fel. Mindenesetre nem nagyon tűnt lelkesnek, amikor Cas meg én mondtuk neki, hogy üdv a csapatban. Szerintem csak azért van még itt, mert érez valami minimális hálát azért, mert megszabadítottuk Asmodeustól. 

Dean gúnyosan horkantott.

- Minimális hálát? Hát ez jó. Ez remek.

- Nem tudnál egy kicsivel megértőbb lenni, mondd? Rengeteg ideig kínozták szerencsétlent. 

- Jó. - Dean felsóhajtott. - Azt nem érdemelte meg. De én azért nem felejtettem el, miket csinált velünk régebben. Ja meg azt sem, hogy rengetegszer segíthetett volna nekünk az elmúlt években, de még Isten is hamarabb méltóztatott leszállni közénk, mint ő. Rohadtul nem fair, hogy mi segítsünk neki, de ő nagy ívben leszar minket. 

- Ha ezeket hozzávágod, még úgysem fog segíteni.

- Már voltam nála azután, hogy megérkeztem - emelte fel védekezően a kezét Dean. Aztán a szemeit forgatta. - Tényleg, Sammy, próbáltam kedves lenni. Nagyon kedves. De ő csak bámult, meg pofákat vágott. És semmi érdemlegeset nem mondott. Esküszöm, kevés olyan lény van a földön, aki ilyen kevés idő alatt annyira fel tud idegesíteni, mint ő.

Sam felállt az asztaltól, és becsukta a könyvét.

- Lehet. De ő az egyetlen esélyünk, Dean, és ezt te is nagyon jól tudod. 

×××

Sam módszeresen, szépen rendezte el a tálcát: a nagy adag bacon és tükörtojás mellett volt két szelet pirítós, valamint egy nagy bögre forró tea. A férfi nem volt biztos benne, hogy az arkangyal hogy szereti a teát, szereti-e egyáltalán, de végül csempészett bele egy kis rumot. Elégedetten cipelte fel a tálcát Gabriel szobája bejáratához, majd kopogott néhányat a nehéz ajtón. Semmi válasz.

- Sam vagyok, ugye beengedsz?

Ezután is több perc telt el, Sam pedig már éppen kezdte feladni, amikor Gabriel egyszer csak kinyitotta az ajtót. Gyenge kis félmosolyra futott az ajka, de a tekintete még mindig megtört volt. Egyenesen a Winchester testvér szemébe nézett, mégpedig egészen hosszú másodpercekig.

- Szia.

- Szia. Hoztam egy kis vacsorát. Már ha van kedved egyáltalán enni, én igazán… nem akarlak zavarni.

- Nem zavarsz. - Gabriel becsukta mögöttük az ajtót, majd leült törökülésben az ágyára. Sam odarakta elé az étellel és itallal megpakolt tálcát, Gabe pedig hálás tekintettel meredt rá. - Te sosem zavarsz, Sammy. Éppen csak azért nem nyitottam ki rögtön az ajtót, mert éppen… hát, a szárnyamat vizsgálgattam. Nincs valami jó állapotban, és mivel elég nagy, csak lassan gyógyul. 

- Sajnálom - közölte együttérzően Sam. - Tényleg. Meg azt is, hogy nem tudtam a vacsora mellé cukorkát is adni.

Gabe jókedvűen nevetett fel; először azóta, hogy visszatért. Nekilátott az ételnek.

- Nem gáz. Bár meg kell hagyni, nagyon dekoratív cukrosbácsi lennél. Engem el tudnál rabolni. - Gabe belekortyolt a teába, majd üdvözült, otthonos mosoly szaladt fel az ajkain. - Hmm, ez nem is rossz. Általában nem iszom teát, de ez határozottan nem rossz.

Sam úgy döntött (talán bölcsen), hogy csak a második megjegyzésre reagál.

- Sejtettem, hogy ízleni fog. Amúgy nézd, Gabriel… - A fiatalabb Winchester testvér finoman beletúrt a hajába; ahogy mindig is szokott olyankor, amikor nehéz mondanivalóval szembesül. Érzékelte, hogy az angyal szemei kissé kitágulnak ennek a mozdulatnak a hatására. - Tudom, hogy nem könnyű ezekről a dolgokról beszélni, de ha… szeretnéd valakivel megosztani a gondolataid, itt vagyok. Tudom, min mész keresztül, és hogy milyen nehéz ezek után újra… normális életet élni. Segíthetek.

- Nahát, téged is évekig tartott fogva és kínzott meg nap mind nap egy hatalmas erejű démon? Mesélj még.

Sam lehajtotta a fejét. Próbálta nem felvenni az egyértelmű gúnyt.

- Ha Lucifert annak számítjuk, akkor igen. Több, mint száz évig voltam vele a pokolban, a ketrecében. Nem bánt velem kesztyűs kézzel, annyit elmondhatok.

Gabriel torkán mintha nehezen ment volna le a falat. Csöndben lenyelte végül, majd befejezte a vacsora maradékát. Rossz szájízzel tette le az evőeszközöket a tányérra.

- Ezt nem tudtam. Ne haragudj, Sam. 

- Ha néha felénk néztél volna, akkor lehet, nem hatna újdonságként számodra ez a hír. - A Winchester nem bírta elfojtani azt a cinikus kis mosolyt az ajkai szélén. - Segíthettél volna. Nagyon sokszor, például amikor Amara itt volt. Kellettél volna. Erre te… felénk sem néztél. Monte Carlóban szórakoztál, mi meg azt hittük, halott vagy.

- De most itt vagyok, nem? - vont vállat Gabriel. - És azért maradtam, hogy segítsek. Pedig hidd el, pont tudnék jobb elfoglaltságot is elképzelni.Például a boltomat igazgatni, mert amúgy van Monte Carlóban egy saját szexshopom, és azért az az egyik legjobban felszerelt bolt a környéken, tartunk például....

- Oké, oké, el tudom képzelni - vágott a dolgok elejébe Sam kissé vörösen. - És nagyon hálásak vagyunk, amiért segítesz. Tényleg. De lehetnél Deannel egy kicsit kedvesebb. Nem igazán kedvel téged, ezt gondolom te is észrevetted.

- Igen, de kit érdekel? Ez nem egy vasárnapi imacsoport, hogy mindenkinek szeretnie kell egymást. Szövetkezünk, mert kölcsönösen hasznos mindkettőnknek, ha megállítjuk a párhuzamos univerzumos bátyusom. - Gabe megeresztett egy (tőle telhetően) visszafogott, mégis túl jelentőségteljes mosolyt. - Bár az, hogy te kedvelsz, azért feldobja a napom. 

Sam érezte, hogy az arkangyal újra a tekintetét keresi, és csakhamar meg is találja; még erőlködnie sem kellett, olyan nyilvánvaló természetességgel történt az egész. Mégis volt valami ki nem mondott feszültség a levegőben, ami miatt a vadász egy idő után kénytelen volt megköszörülni a torkát. 

- Sosem mondtam, hogy kedvellek.

- Azt mondtad, szükséged van rám. - A szükséged szót nagy nyomatékkal ejtette ki az angyal, és úgy csúsztatta előre a tenyerét a matracon, hogy Sam észre sem vette, hogy ujjaik szinte összeérnek. Csak az tűnt neki fel, hogy Gabriel egyértelműen közelebb húzódott hozzá, és kissé kihívóan nézett vele farkasszemet. - Én pedig amilyen önzetlen angyalka vagyok, segítek is. Mégcsak nem is kérek érte semmit cserébe, pedig hát… lenne pár merész ötletem.

Sam torkából apró nevetés, meg egy kis hitetlenkedés szökött fel. De azért benne volt a játékban.

- Nem hinném, hogy tartoznánk neked bármivel is. Te magad mondtad, hogy ez egy… kölcsönösen előnyös üzlet. Ami mindkettőnknek jó. 

- Mindkettőnknek. Így igaz. - Gabriel féloldalas vigyort eresztett meg, és még közelebb hajolt Samhez. A Winchester fiú egyszer csak kissé bátortalan ujjak matatását érzett a kezén, de még épphogycsak végigfutott a gerincén egy rendkívül meglepett (kissé hideglelős) érzés; a következő pillanatban máris puha, langyos ajkakat érzett a sajátjához tapadni. Ösztönösen lehunyta a szemét, de a döbbenettől egyelőre képtelen volt megmozdulni is; csupán finoman simult az arkangyal csókjába, de nem viszonozta azt. Nagy meglepetésére pedig Gabe nem volt erőszakos, nem siettette, nem bújt hozzá szorosan; még a nyelvét sem használta, leginkább csak gyengéd, apró puszikkal halmozta el őt. Mire Sam feleszmélt, a pulzusa valahol a plafon környékén járhatott, Gabriel viszont (nem sok idő elteltével) elhúzódott tőle.

- Khm… - Az angyal egyáltalán nem tűnt elégedettnek, sőt, mintha kifejezetten zavarban lett volna. Sam sosem látta még az arcát vörösben úszni. Gabe természetesen azért próbálta elviccelni a dolgot, hogy kevésbé legyen kínos a jelenet. - Félreértettelek, ugye, kölyök? 

- Hát… 

- Mondd meg nyugodtan, ha így van.

- Csak nagyon megleptél, ennyi. - Sam megvakarta a feje búbját. Ő is elég kellemetlenül érezte már magát, és sejtette, hogy ez az arca színében is megnyilvánul. Amikor nemrég belépett Gabriel szobájának ajtaján, nem gondolta volna, hogy… hát igen, hogy alig fél órával később ilyen gáz lesz majd a légkör. - Ööö… úgy értem, nyilván eddig is levettem a flörtölést, de azt hittem, csak poénkodsz. És nagyon hirtelenül ért ez a csók, ezért fagytam le teljesen. Illetve nem csak ezért, ez csak az első meglepetés volt.

- Első? - ráncolta a homlokát az angyal. - Mi volt a második?

Sam, ha lehet, még jobban zavarba jött. Halkabbra vette a hangját, kissé el is rekedt.

- Csak… csak az, ahogy csináltad. Tekintve az… előéleted, meg a Casa Eroticás videókat, meg a pornósztárokat. Rólad végképp nem gondoltam volna, hogy... így csókolsz meg embereket.

Gabriel vállat vont.

- Mert nem is így csókolok meg embereket. Egyedül Sam Winchestert csókolom meg így. Probléma? -  Sam valami rettentő melegséget érzett a szíve környékén, és nem tudta ezt hova tenni. Mindenesetre pár másodpercig nem tudott megszólalni a meghatottságtól, és ezért egy nagy sóhajjal újra az angyal ragadta magához a szót. - A kérdés csak az, hogy van-e kedved folytatni.

- Folytatni? - húzta fel a szemöldökét a vadász. - Mármint… 

- Mármint egy második csók remekül megteszi, ha te is úgy érz....

Sam azonban nem hagyta őt szóhoz jutni, mert - ezúttal Gabriel döbbenetére - a férfi előrehajolt, és két keze közé fogta az angyal arcát. Lágyan hozzáillesztette száját az övéhez, majd csókolni kezdte őt. Először visszafogottan és finoman, de ahogy megérezte a másik porhüvelyének szapora szívverését, nem tudta türtőztetni magát; szilárdan megragadta Gabe derekát, és szorosan átkarolta őt. Amikor Sam hevesebb ütemre váltott, és a nyelvével próbálkozott, Gabe felnyögött; aztán felhozta kezeit a férfi tarkójára. Egészen hosszan ölelkeztek így, egymás elfúlt lélegzetvételét hallgatva, csak a másikra figyelve. Sam haja már szinte kócos volt Gabe bele-belekapó ujjaitól, mikor az angyal gondolt egyet, és egy mozdulattal Sam dereka köré fonta a lábait, majd még közelebb húzta magához a vadászt. Sam kapva kapott az alkalmon, és Gabe őt ölelő lábait szorosan fogva hátradöntötte az angyalt az ágyon. Elképesztő mélységben élték meg, hogy milyen szorosan egymáshoz tudnak tapadni - még a zavaró tényezők (azaz ruhák) ellenére is. Sam azonban egy ponton elengedte a matracot, és teljes súlyával ránehezedett az angyalra - aki persze ennek hatására (és ezúttal nem az élvezettől) - felszisszent.

- Várj, Sam… - A Winchester, megijedve hogy valami rosszat csinált, gyorsan jobbra gördült az ágyon. - Hé, nem kell abbahagyni, csak… az igazság az, hogy még nem jöttem teljesen rendbe. 

- Tessék?

- Mivel a kegyelmemből kevés van, kicsit több időbe telik, hogy a belső szerveim is teljesen meggyógyuljanak. Asmodeus ugyanis azokat is kellően meggyötörte. - Gabriel valóban kissé nehézkes mozdulatokkal fordult el jobbra, ám bátorításként újra megpuszilta Sam ajkait. - De nem tesz semmit. Ettől még ugyanolyan szexisten vagyok, mint voltam.

- Aha. Gabe, szerintem jobb lenne, ha inkább pihennél. Nem akarlak… tönkretenni.

Gabe erőltetetten felnevetett.

- Szerinted engem a sok szex tönkretesz?

- Komolyan beszélek - aggodalmaskodott Sam. - Nagyon sok mindenen mentél keresztül az elmúlt időszakban. Rengeteg lehet ez így egyszerre, ennyi mindent feldolgozni. És… basszus, hát nem gondoltam, hogy ez a mondat valaha is elhagyja majd a számat. De nézd, Gabriel, szerintem jobb lenne, ha most nem feküdnénk le.

Gabe szemei tágra nyíltak.

- Nem akarod?

Sam zavarában beharapta az ajkait - az ajkait, amik amúgy is duzzadtak voltak már Gabriel csókjaitól. (És mennyire jól csókolt már, hát elképesztő.)

- De igen, azt hiszem, akarom. - Sam nem hitte el, hogy tényleg ez hangzik el a szájából. - Úristen.

- Apát ne keverjük ide, légyszi.

- Csak nem hiszem el, hogy tényleg ez történik. Mármint, nyilván volt valami a levegőben…

- Egyértelműen - bólogatott Gabriel.

- … de nem tudatosult bennem, hogy mi ez. - Sam felnézett a plafonra. - Mindenesetre továbbra is azt gondolom, hogy most jobb, ha nem szexelünk. Nem vagy még jól, sem testileg, sem… mentálisan. Nem akarlak kihasználni.

- Nem akarsz megvigasztalni sem? Hogy jobban legyek? - nézett rá az angyal igencsak szomorkás, szinte már könyörgő szemekkel. Annyira Gabe volt, hogy még ilyenkor is próbálkozott. - A dugás pedig mindig megvigasztal. Na jó, egy orál is okés, akármelyikünk csinálja. Mármint ha te csinálod nekem az nyilván hatásosabb, de egy kis kézmunkával én is besegíthetnék, és akkor kvittek is lennénk.

Sam tettetett szomorúsággal a fejé rázta.

- Nem lehet. Illetve… egyfajta módon megpróbálhatlak megvigasztalni. - Sam egészen közel húzódott Gabrielhez, majd megfogta az angyal kezeit, és a saját mellkasa, háta köré kulcsolta őket. Ezután ő is szorosan átkarolta a másikat. Gabriel várt és várt, majd egyszer csak kibökte:

- Ennyi?

- Ölelkezésnek hívják, Gabe. Sok embernek örömet okoz.

Gabe felhorkantott, és elhúzta a száját. Ennek ellenére mégis így maradtak sokáig; Sam viszont kezdett egészen elfáradni, így szemeit lehunyva el-elpilledt a puha ágyon. Nem tudta volna megmondani, hogy percek teltek el vagy órák, de Gabriel egyszer csak befúrta a lábát Sam lábai közé, és a homlokát Sam nyakhajlatába illesztette. Az angyal szuszogása volt az, ami végképp álomba ringatta az elcsüggedt vadászt. 

×××

Sam fáradtan vetette le magát az ágyára. Végre egyedül volt. Még maga is alig fogta fel a történteket; azt, hogy sikerült kimenekíteniük az édesanyjukat és Jacket az apokalipszis világból, sőt, sok más barátuk is velük tartott. Igaz, csak átmenetileg. Mégis jól esett megropogtatni az öreg Bobby csontjait egy öleléssel, vagy lepacsizni Charlie-val egy csésze kávé felett. Sam nagyon jól tudta, hogy Deant ez szintén szörnyen boldoggá teszi, még ha nem is mutatja annyira; így nem várhatja el tőle, hogy gyászt tettessen akkor, amikor nem érez. Mert nyilván nem érez. A fiatalabb Winchester fiú erre már kénytelen volt elgondolkodni: vajon ő gondolja túl az egészet, és tölt teljesen felesleges időt azzal, hogy a megváltoztathatatlanon töprengjen? Meg holmi homályos fejtegetésekkel, hogy mi lett volna, ha? És amúgy is hülyeség ez az egész, szidta magát, miközben a tenyerébe temette a kezét. Érezte, hogy a szeme sarka nedves. Mi lett volna, ha? Na, mi lett volna? Szexelünk egyszer-kétszer, többre úgysem futotta volna. Butaság bármi mást is belegondolni.

Nagyjából itt tartott a gondolatmenetében, amikor valaki kopogott az ajtón; Mary volt az, rövid göndör fürtjei kedvesen lengték körül arcát. Csak résnyire dugta be a fejét, de szélesen mosolygott, és egyik kezében egy üveg sört tartott.

- Nem baj, ha bejövök? Hoztam egy kis utánpótlást.

- Jaj, anya, dehogy baj - lágyult el Sam, ahogy gyorsan felült az ágyon, és helyet készített maga mellett Mary számára. A nő leült, majd odaadta Samnek a (már kibontott) sörösüveget. - Elment a kedved a kártyázástól?

Mary elhúzta a száját.

- Hát, az igazat megvallva már el is felejtettem, hogy Bobby mennyit szokott csalni pókerben. Szörnyű. És Dean még adja alá a lovat.

- Apára ütött.

- Az már igaz - ismerte be a nő. Aztán kissé oldalra billentette a fejét, és a szíve összes szeretetével legkisebb fiára mosolygott. - Ilyenkor nagyon bánom, hogy nem láthattalak titeket felnőni. Hihetetlen, hogy itt vagytok felnőttként, és én is itt vagyok... és tulajdonképpen alig ismerjük egymást. Most például fogalmam sincs, hogy mi bánt téged, pedig észrevettem, hogy egész nap ilyen… levert voltál. 

Sam zavartan a torkát köszörülte, és lehajtotta a fejét; véletlenül sem akart édesanyja szemébe nézni. Húzott egyet a sörből.

- Nem bánt semmi.

- Ez nem igaz. - Mary addig-addig bámulta Samet, míg az kénytelen volt felnézni rá. Mary komoly tekintete nem hagyta, hogy kibújjon a válaszadás alól. - Nézd, kisfiam, lehet, hogy téged nem ismerlek annyira, amennyire kellene. De az embereket úgy általában azért elég jól ismerem. És látom, hogy… nem mondasz igazat. Ennyire nem bízol bennem?

- Dehogynem - vágta rá rögtön a férfi, miközben egyébként bensejét jóleső meleg töltötte el arra a gondolatra, hogy Mary a fiának szólította őt. (Kisgyermekkora óta álmodozik ilyesmiről, na.) De azért érezte azt is, hogy az arca kezd egyre pirosabb színt ölteni. - Ne haragudj. Csak ez éppen… szóval ez nem olyan téma, amit az ember az anyjával szokott megbeszélni. Még Deannek sem mondtam el.

Mary némán pislogott, jópár másodpercig.

- Ó. - Kicsit közelebb húzódott a fiához. - Ez kezd érdekes lenni. Egyébként nem akarom erőltetni a dolgot, félre ne érts. Ha úgy érzed, hogy nem tudsz velem erről beszélni, azt is megértem. Csak gondoltam, szeretnéd valakinek kiönteni az érzelm…

- Gabrielről van szó - bökte ki Sam. Mary megemelte a szemöldökét.

- Az arkangyalról, aki veletek jött az apokalipszis világba? Szegény, pedig mennyire próbált segíteni… nem érdemelt ilyen halált. - Mary félmosolyra húzta a száját, majd gyengéden megsimogatta Sam vállát. - Hát erről van szó, ugye? Hogy gyászolod őt, mélyebben, mint a többiek. Ne legyél azért mérges Deanre, biztos őt is megérintette Gabriel halála.

Sam - kissé cinikus mosollyal - a fejét rázta.

- Nem. Deannek nagyon jó oka volt rá, hogy utálja Gabrielt, és az ő szempontjából ezt talán meg is lehet érteni. De Gabe az életét áldozta értünk, nem is egyszer. És nem tudom elhinni, hogy ennyire nem érdekel senkit a halála. Rajtam kívül persze.

- Jó barátok voltatok, ugye?

Sam tüdejében hirtelen benn rekedt a levegő. Csak több másodperc múlva tudott valami válaszfélét kinyögni:

- Igen. Jó barátok. - Csöndben lamentált még egy darabig. Majd nagy levegőt véve anyja szemébe nézett. - Igazából annál egy kicsit többről volt szó. Gabe és én… nagyon hasonlítottunk egymásra, tudod? Megértettük egymást. Úgy igazán. Bevallom, hogy nagyon régen éreztem magamhoz ennyire közel valakit. - Itt megvonta a vállát, mintha csak valami semleges dologról beszélgetne. - Egyszer csókolóztunk. Aztán… máshogy alakultak a dolgok. 

Mary arcán őszinte meglepettség tükröződött. 

- Ó, értem. 

- Sokkoltalak, ugye?

- Egy kicsit  - mosolyodott el a nő kissé félszegen. - Csak mert eddig nem tudtam, hogy a… a másik kapura játszol. 

Sam rögtön tiltakozni kezdett.

- Nem vagyok meleg. Én… azt hiszem, többnyire a nőket szeretem, és Dean is, meg mindenki más is így tudja. - Itt mélyen zavarba jött. - De azért heterónak sem tartom magam. Egyetemista koromban, amikor még a Stanfordra jártam, volt egy-két srác… de nem lett belőle semmi komoly, és később szinte kizárólag a nők érdekeltek. Nem tartottam fontosnak, hogy ezeket a… korábbi dolgokat megosszam Deannel. Aki egyébként sem a toleranciáról híres. 

Az édesanyja felsóhajtott.

- Ezt mondjuk már tapasztaltam. Viszont Gabriel és te… ez komolyabb dolog volt?

- Nem igazán. Hogyan is lehetett volna az? - Sam gúnyosan felhorkantott. - Kezdjük ott, hogy vadász vagyok. Ami már önmagában azt jelenti, hogy nem a legbölcsebb bármiféle párkapcsolatosdiba belerángatni akárkit.

- Egy arkangyal szerintem megbirkózott volna ezzel a ténnyel. De tudom, drágám, tudom, hogy meghalt. - Mary szorosan átölelte (a nála persze jóval magasabb) Samet. Suttogni kezdett. - És nagyon sajnálom. 

- Borzasztó szánalmas vagyok.

- Ne mondj ilyet.

- Pedig így igaz - emelte fel a fejét Sam. Érezte, hogy torkában gombóc növekszik, és ezt nem bírta elviselni. Nem akarta, hogy az édesanyja így lássa; meggyötört arccal, szapora lélegzettel, messzire révedő tekintettel. - Felnőtt férfi vagyok, anya. Nem kellene, hogy egy csók ennyit jelentsen. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy őt még csak nem is érdekeltem annyira. 

Mary - ahogy a fia gondolta - erre jódarabig nem tudott semmi értelmeset felelni. Sam látta, hogy anyja szeretne segíteni, de nincsenek meg rá az eszközei - nem volt tapasztalata abban, hogyan kell a legkisebb gyermekét megvigasztalni. Főleg, ha az nem is olyan kicsi, és igenis felnőttes témákról kérdezi őt. 

- Én… - Mary beharapta az ajkait, ahogy elgondolkodott. A zavara azért tisztán látszott. - Azt hiszem, hogy felnőttként is meginoghat az ember. Sőt. Ezt senki nem úszhatja meg. Régebben én is néha azt gondoltam, hogy az érzelmeimtől gyerekes leszek, és hogy azok visszatartanak engem. De pont ellenkezőleg, Sam. Éppen az érzelmek tartanak minket a talajon. Azok segítenek, hogy ne legyünk se túl önzőek, se túl beképzeltek. Egyáltalán nem árt, ha képesek vagyunk megélni őket. Nem leszünk kevesebbek ettől felnőtt létünkre sem.

- Én régen máshogy képzeltem a felnőttséget.

- Szerintem mindenki máshogy képzelte - nevetett fel Mary hirtelen.

×××

Az ominózus anya-fia beszélgetés után egy nap sem telt el; Dean a következő kora este tanácskozásra hívta össze a jelenlévők nagyrészét, ahol mindenki előadhatta, hogy milyen ötletei vannak Michael legyőzésére az apokalipszis világban. Természetesen a megbeszélés tartalmazott nem egy káromkodást, sértő mondatot és parttalan vitát, de sajnos nem jutottak dűlőre így sem. Sam javaslata az volt, hogy érdemes lenne még jobban belemélyedni a bunker könyvtárába, de Dean (és a jelenlévők igen nagy része, köztük Mary és Charlie és Bobby) azon a véleményen volt, hogy minél hamarabb le kell csapni Michaelre és angyalaira. Hiszen az egy dolog, hogy a lázadók egy részét sikerült kimenekíteniük a saját világukba, de nagyon sokan még mindig a másik oldalon vannak, és ott nem védi meg őket semmi a Michael nevével fémjelzett népirtástól.

- Őrültség csak úgy odamenni, terv nélkül! - szögezte le Sam hitetlenkedve.

- Nem terv nélkül megyünk  - magyarázta Bobby, ahogy Deannel egymásra néztek. Az idős férfi megtapogatta a mellényzsebét. - Vannak golyóink, amik elpusztítják az angyalokat. És jóval többen is vagyunk. Valahogy azt kell kitalálnunk, hogy hogyan közelítsük meg Michaelt úgy, hogy csak ő legyen ott, legfeljebb egy-két csatlósa. Ha egy egész csapat vadász ráront…

Sam felhorkantott, ahogy határozottan maga elé emelte a kezét.

- Ez akkor is öngyilkosság. Egy csettintéssel elintéznek minket, ha akarnak.

Dean idegesen felnézett a plafonra.

- Jó, de ott van Jack, és…

- És plusz egy angyal, aki hajlandó segíteni, amennyiben elég szép szemekkel néznek rá. - A jelenlévő vadászok mind egy szálig sóbálvánnyá meredtek, amikor a (meglehetősen életben lévő és vadul vigyorgó) Gabriel belejtett folyosóról (de hogy került oda?!). Büszkén kihúzta magát, és láthatóan kifejezett megelégedéssel töltötte őt el az a tény, hogy ismét a figyelem középpontjában van. Huncutul a fiatalabb Winchesterre kacsintott. - Na jó, azért az sem mindegy, kié az a szempár.

- Mi a fasz? - összegezte Dean frappánsan, egyidőben Mary (ezzel teljesen megegyező) kijelentésével. Anya és fia egymásra néztek; a többi vadász meg leginkább csak meglepetten pislogott, hiszen nem igazán tudták, hogy mit kezdjenek a frissen kialakult helyzettel. 

- Hogyan… hogyan lehetsz életben? - képedt el Charlie, miközben persze pont azt a kérdést tette fel, amire mindenki kíváncsi volt a bunkerban tartózkodó személyek közül. Hiszen a legtöbben élénken emlékeztek még a pár nappal korábbi eseményekre, és Gabriel halálának körülményeire.

Az arkangyal nem válaszolt egy ideig, de Sam tudta, hogy csak a hangulat fokozása érdekében haboz ennyit. 

- Ne már. - Gabe körülnézett, kiélvezve a síri csöndet, ami a szavait kíséri. Felröhögött. - Tényleg azt hittétek, hogy engem ennyivel el lehet intézni? Egyszer már meghamisítottam a halálomat. Azt gondoltátok, hogy másodszorra majd szépen halott maradok? Nyilván megdupláztam magam még azelőtt, hogy átjutottunk az apokalipszis világba.

- Kétszer ugyanazt a poént elsütni nem vall túl jó komédiásra - jegyezte meg Mary csendesen, de Gabriel (kissé mérgesen) hirtelen felé fordult. Majd megenyhülve széttárta a karjait.

- Hát jól van, nem ez volt a legkreatívabb trükköm valaha. De ahhoz elég jó volt, hogy megkajáljátok, nem? 

- Miért jöttél? - sziszegte felé (kicsit még mindig sokkosan) Dean.

- Hogy megmentsem a seggeteket, Winchester. Ha nem tévedek, szükségetek van rám, legalább ahhoz, hogy újra kinyissátok az átjárót. - Az angyal lebiggyesztette ajkait. Még egyszer végignézett a közönségén. - Nincs több neheztelés? Tényleg? Még a végén elérzékenyülök. 

×××

A tanácskozás egészen hajnalba nyúlt, de végre ki tudtak dolgozni egy többé-kevésbé épkézláb tervet, mellyel a jelenlévők nagy többsége (ezúttal Sam is) egyetértett. Hajnal egy körül sikerült berekeszteni a gyűlést, majd a csapat egyöntetűen megegyezett abban, hogy ideje kialudniuk magukat; hiszen a legbátrabb harcosok is kevesek az angyalok ellen, ha összeesnek a fáradtságtól. A legtöbben tehát elvonultak pihenni; Dean, Bobby és Mary még az asztalnál beszélgettek, amikor Sam ásítva közölte, hogy neki is elég volt a napból, és visszavonul. 

Ám amikor kinyitotta a szobája ajtaját, némileg csodálkozva látta, hogy Gabe az ágyán ül, és elmélyülten lapozgat néhány öreg, szakadt szélű újságot. Sam rögtön tudta, hogy azok a régi sci-fi magazinok lehettek, amiket még kisfiú korában gyűjtött, és azóta sem volt képes megválni tőlük. (Persze Deannek ezt nem mondta el.)

- Sammy fiú. - Az angyal fel sem nézett, úgy köszöntötte a frissen belépő vadászt. - Azt hittem, pornó lesz az ágyad alatt, de megleptél.

- Remek. Szűz Máriának is így köszöntél, vagy csak engem tisztelsz meg ezzel a hangnemmel?

Gabriel erre felkapta a fejét.

- Tessék? Honnan…?

Sam nagy levegőt vett.

- Benne van a Bibliában, Gabe. És tudod, szoktam néha olvasgatni. Azt írja, hogy te mentél el Máriához, amikor várandós volt Jézussal. Te mondtad meg neki, hogy Isten fiának lesz az anyja. 

Gabriel - és ez igen váratlan volt - nosztalgikus mosollyal válaszolt.

- Hát, az sem volt egy könnyű eset. Azelőtt főleg kisebb feladatokat kaptam apától, de szerettem volna bizonyítani… és azért elég királyul oldottam meg, na. Még ma is imádkozzák a szavaimat. - Az angyal ekkor felállt, majd egyenesen Sam elé lépett. - De egyébként igazad van. Bocsi. Mit szólsz egy helóhoz?

Sam azonban nem engesztelődött ki ilyen könnyen, makacsul elfordította a fejét. A homlokát ráncolta.

- Oké.

- Most megsértődtél?!

- Egy okot mondj, amiért nem kellett volna megsértődnöm. - Gabriel már nyitotta volna a száját, de a vadász még idejében megakadályozta, hogy kifejtse mondanivalóját. - Ne is próbálkozz, nem fog sikerülni. Végignéztük, ahogy harcolsz a bátyáddal, meghalsz, majd csak úgy felbukkansz megint, minden magyarázat nélkül arra vonatkozólag, hogy mégis hol a francban voltál napokig. 

Gabe mintha egy pillanatra megszeppent volna. 

- Ő… vágom. - Az angyal most tényleg kínosan érezhette magát, mert lehajtotta a fejét, és a padlót bámulta folyamatosan. Próbálta azért megőrizni maradék méltóságát. - Persze, ez is érthető. Csak én valamiért azt hittem, más… más miatt vagy dühös.

- Mi miatt?

- Hát… Rowena és én ugye… - Gabe megköszörülte a torkát, mert elrekedt. - De nem volt az semmi se, csak egy kis szórakozás. Hogy kitöltsük az időt valamivel, érted. Sajnálom, hogy pont akkor sétáltatok be.

Sam arca hirtelen vörösben kezdett égni.

- Nézd, Gabe. Mi ketten, te és én - mutatott a férfi először a másikra, majd magára -, mi nem tartozunk egymásnak semmivel. Én… én nem hiszem, hogy az a múltkori csók bármire is kötelezne. Nyilvánvaló, hogy te is így gondolod. - A Winchester minden erejével azon volt, hogy tárgyilagos maradjon a hangneme, de nem tudta leplezni csalódottságát. - Azzal fekszel le, akivel csak akarsz.

Csönd. A két férfi zavara tisztán tapintható volt a levegőben; Gabriel pedig a következő pillanatban olyan ártatlan és szeretetteljes szemekkel nézett fel Samre, hogy annak összeszorult a torka. 

- Vártalak, Sam. Azután. Napokon keresztül, éjszakákon keresztül. Reméltem, hogy egyszer majd bejössz, és… és mi? Baszki, hülye voltam. Felejtsük el.

Gabe már nyitotta volna ki Sam mögött az ajtót, mikor a férfi elkapta a csuklóját, és szorosan tartotta maga mellett. 

- Bepánikoltam, tudod? - Samnek hirtelen valahogy sűrűbben kellett pislognia. Megpróbálta lenyelni azt az undok gombócot, miközben tekintetét Gabriel tekintetébe fúrta. - Nem tudtam, hogy csak egyszeri dolognak szántad-e a közeledést, vagy esetleg komolyan gondolod. Nem mertem az utóbbit feltételezni. Ezért sem léptem utána, ne haragudj. 

A vadász döbbenten konstatálta, hogy Gabriel egészen nyíltan elérzékenyült.

- Szóval… lenne kedved…?

Sam már nem sokat lamentált; rögtön eszébe jutottak édesanyja szavai. Féloldalas kis mosoly szökött fel az arcán.

- Megpróbálhatjuk, Gabriel. Bár előre figyelmeztetlek, hogy a párkapcsolat sosem volt az erősségem, és nagyon régóta elszoktam az ilyesmitől.

Gabe felvonta a szemöldökét.

- Én a teremtésem óta szingli vagyok, tőlem nem lehetsz rosszabb. De komolyra véve a szót. - Az angyal megfogta Sam kezeit, és összekulcsolta ujjaikat. Otthonos, libabőrös érzés volt mindkettejük számára. - Tényleg randiznál velem?

Sam bólintott, majd úgy döntött, érdemes nagyobb nyomatékot adni a szavainak. Finoman megérintette Gabriel arcát, majd felhúzta magához az angyalt, és rányomta ajkait az övére. Gabe teljesen belesimult az ölelésbe, és legalább olyan hévvel viszonozta a csókot, mint ahogy kapta. Egy kis idő után valami eszébe jutott, és  - Sam némi csalódottságára - elhúzódott.

- Attól tartok, várni kell az első vacsis randival egy kicsit. Mármint először le kellene győznünk Michaelt az angyalaival együtt, és Lucifert vissza kell zárni a ketrecbe... szerintem sima liba. 

Sam nevetett. Szorosan átkarolta Gabriel hátát a hatalmas kezeivel.

- Jól van, de szeretnék kérni valamit.

- Bármit, Tarzanom.

- Ezúttal ne halj meg, jó?