Tücsökzene - 9. fejezet

Fandom: Pál utcai fiúk

Párosítás: Boka/Csele

Korhatár: 12

Műfaj: AU
Figyelmeztetés: slash
Tartalom: I. vh  AU történet, melyben a fiúk mindketten katonák az isonzói fronton. Váratlan megismerkedésüket követően a fess hadnagy és a bátor közlegény megtapasztalják a háború legmélyebb bugyrait; éhség, betegség, halál szegélyezi az útjukat, bármerre is mennek. Az egyetlen kérdés az, hogy van-e  menekülés ebből a kilátástalanságból. És ha van is: vajon marad-e még katona, aki örüljön neki?

Percek teltek el, és semmi mást nem lehetett hallani, csak a tücskök idegőrlő énekét. Aztán...

Puff.

Boka maga sem tudta, mit csinál, a puskalövés hatására vérszemet kapva kúszott fel a talajra. Meglepően gyorsan mozgott; olyan gyorsan, hogy a védővonalat is majdnem átlépte, de az utolsó pillanatban azt érezte, hogy kemény kezek ragadják meg őt és csavarják hátra a kezét. Áts Feri a hátára borult és a fülébe szuszogott valamit, de János nem hallotta, mert forgott körülötte a világ. Minden erejével azon volt, hogy kitépje magát Feri szorításából, a férfi azonban teljes súlyával ránehezedett, aztán még Csónakos is megérkezett, és lefogta a katona lábait. 

- Nem mész sehova! 

- Vissza kell hoznom! - nyöszörögte Boka. - Engedjetek, vissza kell hoznom!

A szorítás azonban nem enyhült, és János egy idő után - maga sem tudta, hány perc telt el - csüggedten borult le a földre. A hideg, decemberi talaj mintha égette volna őt, főleg, hogy nem merte elengedni a szemeiben égő könnyeket. Úristen, hát ennyi lett volna az egész? Lehetséges, hogy Csaba...? Mégis miért engedtem el őt egyedül?!

A túloldalról harsány nevetés hallatszott, majd hangos párbeszéd. Az olaszok beszéltek így kiabálva, a magyar katonák ezt már egészen megszokták; most azonban a karcos férfihangokba mintha egy vékonyabb orgánum is vegyült volna. Boka szíve hatalmasat dobbant.

- Csabi!

Csele nemsokára - bár Jánosnak egy örökkévalóságnak tűnt- diadalmas mosollyal tért vissza a védővonalhoz, láthatóan teljes épségben. Kezében ott szorongatta az ijedt kis cicát, majd leadta azt a reszkető Nemecseknek.

- Annyira aggódtunk érted, főhadnagy úr! - borult a fiú karjaiba Ernő. Hálásan az igencsak meglepett Csabi nyakába fúrta szőke fejét. 

- Jól van - nevetett Csele. - Elhiszem. A puskalövés csak figyelmeztetés volt, szerencsére idejében észrevették, hogy békével jövök. Különben nagyon rendesek ezek az olaszok. Hektor átszaladt hozzájuk, egy félénk kis fekete hajú fiú ölébe bújt. Nagyjából annyi idős lehetett, mint te, Ernő. Luiginak hívták. Azt mondta, Hektor az otthoni macskájára emlékezteti őt.

- Köszönöm, hogy visszahoztad!

- Semmiség. Megmondtam - nézett körbe a fiúkon Csele. - Ezek is csak emberek, mint bárki más.

×××

Csele azonban nemcsak a macskát hozta vissza, hanem - egy napra - a békét is. Miután Hektort visszaszolgáltatta Nemecseknek, megbeszélte a feletteseivel az általa kialkudott tűzszünetet.

- Nem egyszerű tűzszünet ez - magyarázta a fiúknak másnap reggel. Szemei tele voltak lelkesedéssel, talán most először hónapok óta. - Ma van karácsony napja, és az egyik olasz századossal arra gondoltunk, hogy illően kellene megünnepelni. Egy napig nincsen ellenség, nincsen határsáv. Délután négykor közös misét tartunk odafent, az olaszok adják a papot. És egész nap szabadon lehet jönni-menni. 

- És József főherceg, na meg az olasz főparancsnok...?

- Ne aggódj, János. - Csele finom mosollyal Boka karjára tette a kezét. - Az olasz főparancsnok az erősítést hozza, nincs itt jelenleg. József főherceg pedig igencsak el van foglalva a magánéleti levelezésével, és az ezredesek úgy döntöttek, hogy inkább nem zavarják őt. Nem lesz baj. Én egyébként arra gondoltam, hogy meglátogatom Luigit és a barátait, tegnap igazán jól elbeszélgettem velük. Nemecsek?

Ernő kipirult.

- Nem tudok olaszul. 

- És amúgy sem mennél, igaz, papuskám? - Csónakos elhűlve meredt a nyugodt barátaira. - Mi van? Ti komolyan oda akartok menni a digókhoz barátkozni?! Elment az eszetek?!

- Karácsony van - erősködött Richter, ahogy a hátára csapta a puskáját. - Éppen elég baj, hogy itt vagyunk a fronton. Nekem nincs kedvem ellenségeskedni. Egyszer egyébként is udvaroltam egy olasz lánynak, kíváncsi vagyok, mennyit kopott a nyelvtudásom.

Csónakos csak hápogni tudott.

- Nem hiszlek el titeket! - Vádlóan a szintén készülődő Kolnayra meredt. - És te? Te is mennél? Mikor ezek az aljas férgek ölték meg a Kendét? Képes lennél a szemükbe nézni?

Kolnay azonnal elsápadt. 

- Mi is nagyon sok bajtársukat megöltük - szólalt meg egyszerre csak Áts. Odament a fiúkhoz, és szilárd tekintettel nézett János szemébe. - Mi sem tehetünk arról, hogy itt vagyunk, az olaszok sem. Ők is ugyanúgy áldozatok.

- Végre valamiben egyetértünk - bólintott Csele elismerően. A fiú boldogan nézett fel a friss, reggeli égboltra. - Ma nincsen háború. Legalább egy napig.

És így is lett. A két lövészárok közötti keskely, huszonöt-harminc méteres sávra a közlegények kihordták a rossz pokrócaikat, és a szokatlanul erős napsütést élvezték fedetlen fővel. Sokan beszélgettek, kártyáztak, néhány fiatalabb olasz baka golyókat is gurított; Csele és Nemecsek, sőt, még Kolnay is vidáman csatlakozott hozzájuk. Ott volt az a vézna, fekete hajú fiú is, akiről Csabi mesélt; Boka egy fél óra alatt meg tudta állapítani, hogy a folyton köhögő, vastag kabátját állandóan igazgató fiú  tüdőbajos, és valószínűleg nem sok van már neki hátra. Sajnálta őt, de kicsit örült neki, hogy legalább az Ernő nem mutatja jelét semmiféle betegségnek. Igaz, úgy is vigyáztak rá a katonák, mintha a kisöccsük lenne... elvégre szegény csak tizennyolc. Az érettségijén még meg sem száradt a tinta, már hozták is a frontra. 

A délutáni mise után hamar kezdett sötétedni, a katonák azonban továbbra sem akartak visszavonulni. Fáklyákat gyújtottak és helyeztek ki a határsáv két oldalára, aztán valahonnan előkerült a debreceni cigányhegedűs is, és boldogan húzta a talpalávalót késő estig. Boka maga sem tudta hogyan történt, de egyszer csak azon kapta magát, hogy Áts Feri mellett üldögél.

- Milyen kár, hogy utálok táncolni - sóhajtotta Áts, ahogy lenyelte az utolsó falatot is a vacsorájából. János mosolyogva nézte az ügyetlen Ernőt, amint Luigit próbálja megtanítani a csárdásra; az olasz fiú lelkes volt, de legalább annyira esetlen, mint a kis szőke. Csele már sokkal ügyesebb tanár volt, bár Jancsi sejtette, hogy Csónakos sem éppen járatlan az ilyesmiben. Sőt, úgy tűnt, mindenáron ő akarja vezetni a főhadnagyot. 

- Hát igen, nekem sem a kedvenc elfoglaltságom.

- Tudom. De nézni azért egészen kellemes, főleg ilyen vészterhes időkben. - Áts tekintete hirtelen állapodott meg a jókedvű Csele-Csónakos pároson. - Nem félsz, hogy lecsapják a kezedről a főhadnagyot?

Boks értetlenül meredt Átsra; nem értette a hirtelen témaváltást.

- Tessék? - Aztán pislogott. - Már hogy a Csaba és Andris? Rosszul látod a dolgokat. Andris a nőket kedveli. 

Feri felvonta a szemöldökét, majd finoman a páros irányába bökött az ujjával.

- Igazán? Ahhoz képest elég merészen ölelgeti a fiúd derekát.

- Nem a fiúm. És különben is, Csónakos... ha akar is valamit Cselétől, az egyedül az üzlet. Próbálja mutatni, hogy mekkora erős férfi, és hogy mindent kibír, de az az igazság, hogy dohány nélkül kész roncs. - János lehajtotta a fejét. - Mindenkinek kell valami pótszer, ami kibírhatóvá teszi ezt az egész poklot. Nem csodálom, hogy egy... szóval hogy egy egészséges irányultságú férfi is így meg tud alázkodni mások előtt. Az életbenmaradásról van szó.

Áts itt sokáig nem szólt semmit; nem is tudott, olyan elmerülten nézte a szüntelen Cselét bámuló Bokát.

- Azt hiszem, félreismertem a főhadnagyot.

- Tényleg? - csodálkozott Boka. Áts reményvesztetten sóhajtott egy hatalmasat; aztán gyengéden János vállára tette a kezét.

- Tényleg. Talán csak a féltékenység hajtott, mikor leírtam őt magamban mint egy fennhéjázó, unalmas, piperkőc alakot. Sajnálom, hogy olyan indulatos voltam, mikor megérkeztem ide.

- Teljesen érthető volt a dühöd. Én sem viselkedtem volna másként.

- Megértem, mit kedvelsz benne - suttogta Feri, ahogy kissé közelebb húzódott hozzá. Most mindenki táncolt, fütyült, kurjongatott; egy katona sem figyelt rájuk, így János azt sem bánta, hogy egészen összesimultak egykori kedvesével. - Nagyon szép fiú, más körülmények között talán nekem is megtetszett volna. 

- És okos is - tette hozzá Boka gyorsan. Aztán Feri gyönyörű tekintetének kereszttüzében elszégyellte magát. Jó ég, Feri sosem volt még ilyen kedves és megértő vele az elmúlt hetekben, nem szabad elrontania éppen most!

- Biztosan. A helyzet az, Jancsi, hogy borzasztó megalázva éreztem magam, mikor bevallottad nekem, hogy van valakid rajtam kívül. Azt hittem, sosem tudok neked megbocsátani. - Feri lágyan János tenyerébe csúsztatta a sajátját, és olyan fülledt, vággyal teli tekintettel nézett rá, hogy az a füle tövéig pirult. - De azóta rájöttem, hogy... szóval hogy ez egy nagyon kicsavart helyzet, és nem biztos, hogy olyan könnyen ítélkezhetek feletted. Még mindig nem tudom elfelejteni, mennyire megbántottál, viszont azt is tudom, hogy képtelen vagyok... rá. Képtelen vagyok arra, hogy... elengedjelek.

- Feri. - János forró bőrt érzett ujjai nyomán, ahogy egyik kezével finoman megsimította Áts arcát. Hirtelen gombóc nőtt a torkában, és azt gondolta, hogy nagyon-nagyon régen nem volt már ennyire boldog. - Tudod ugye, hogy én se...? Hogy én se tudlak téged...?

Boka legszívesebben abban a pillanatban a férfi nyakába borult volna, mert még emlékezett rá, milyen forró érzés is Feri ölében ülni, és szenvedélyesen csókolózni napestig; János már a gondolattól is megborzongott, és érezte, hogy a szíve gyorsabban kezd verni. Egészen hosszú percekig bámultak egymásra ilyen meghitten, és János már szinte teljesen elfelejtette, hogy a fronton vannak, hogy háború van, hogy mások egyáltalán léteznek körülöttük... 

- János, felkérhetlek egy körre? - Csabi nevetve pördült oda felé, homloka gyöngyözött a tánc izgatott szaporaságától. A főhadnagy ajkáról azonban szinte rögtön leolvadt a vidámság, mikor meglátta, hogy Áts és Boka milyen közel vannak egymáshoz.

- Ne haragudj - szabadkozott a férfi -, de nem tudok, és nem is szeretek táncolni.

Csele erőltetetten nevetett, majd megragadta János egyik karját.

- Ugyan, jó lesz, meglátod! A tánc az egyik legjobb dolog a világon, főleg, ha a partnered ért hozzá! - Fejével a mellettük szerencsétlenkedő Leszik-Kolnay páros felé bökött. - Tőlük csak ügyesebb lehetsz.

- Nem szeretnék, Csabi. Értsd meg, kérlek. 

- De...

- A nem az nem - hangsúlyozta Feri. Ezúttal nem volt gúnyos, vagy sértő, egyszerűen csak közölte a tényeket. - Jánossal most szeretnénk egy kis időt kettesben lenni. Ha nem gond.

Csele felhúzta az orrát, és látszott rajta, hogy nagyon meg van bántva; nyilván vissza akart szólni valamit, de még éppen idejében ott termett a duhajkodó Csónakos. Nem ivott semmit, de mégis olyan volt, mintha részeg lenne.

- Csabikám - kacagott, ahogy erősen megragadta Csele vállát. Boka fürkészően meredt a férfira; nem emlékezett, hogy mikor kerültek azok ilyen bizalmas viszonyba. - Nem megyünk eljárni még egy valcert? Már egészen jól megy. 

Csaba negédesen fordult Andris felé. 

- Szerintem inkább keressük fel azt a barlangot, amelyikről meséltél. - Itt kihívóan kuncogott, és egészen közel húzódott a közlegényhez. - Itt túl nagy a közönség.

Csónakos nyilvánvalóan igencsak meglepődött, de egy bátor kacsintás után elhúzta Csabát a karjánál fogva. Boka elhűlve bámult utánuk; lehet, hogy Feri még mindig a kezét szorongatta, de Csaba viselkedése azért eléggé felzaklatta őt. 

- Hagyd - lehelte a fülébe Áts Feri, mire Boka kellemesen lúdbőrös lett. - Mi itt vagyunk egymásnak. Ez a lényeg.

×××

Boka és Áts nem békültek ki teljesen. Egyelőre legalábbis. Ahogy januárban újra elkezdődött a pergőtűz, idejük sem volt bármiféle romantikus csevejre; az erősítés megérkeztével a Monarchia oldalán igen komoly veszteségeket szenvedtek el, és úgy hullottak a katonák, mint ősszel a falevelek. Richter golyót kapott a lábába, így magas lázzal feküdt a gyengélkedő kavernában. Nemecsek vörös arccal tájékoztatta a fiúkat, hogy Weisz most nem akar hibázni, így nagy valószínűséggel térdtől lefelé amputálni fogják a fiú lábát. Boka sajnálta őt, de arra gondolt, hogy Richter legalább így biztos túléli a háborút, hiszen egy fél lábú honvéddel nem sok mindent tudnak kezdeni. Minden bizonnyal hazaküldik őt. Mivel az év eleje igen komoly hideget hozott, sokan meg is hűltek. Még az alapjában erős testfelépítésű Csónakos is köhögött néha.

- Engem nem győz le egy ilyen kis meghűlés - mormogta egyszer, mikor Bokával kényszerpihenőre küldték őket a kavernájukba. Csónakos ugyanis nemcsak a hidegtől szenvedett, hanem patkányharapástól is; a rágcsálók, főleg a hullák miatt, igen nagy szeretettel szaladgáltak az utóbbi időkben a lövészárokban. János (ironikusan) csak a bokáját ficamította ki tegnap, de a felettesei - főleg Csele - aggódtak a többnyire szótlan férfiért, akinek az idegei is pattanásig feszültek az elmúlt napokban. Mindig az első sorban harcolt, Feri mellett, és egy percre sem hagyták el egymást. - Nyáron lesz a kishúgom tizenhatodik születésnapja. Otthon akarok lenni.

Boka felsóhajtott.

- Hát igen, én is szívesebben lennék már Budapesten. A családommal ugyan nincs jó viszonyom, de...

- Feri miatt? - Boka elhűlten meredt barátjára. Csónakos csak szomorúan a fejét rázta. - Ejnye, csúnya dolog ez nagyon. Jól van, a háború előtt én is teljesen máshogy gondolkodtam, de... hát, a halál közelségében az ember sok dolgot átrág magában. Nem ítélkezek most már, ne aggódj.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz.

Csónakos erősen felnevetett, és hátba veregette Jánost.

- Jaj, Jancsi, csak nem gondolod, hogy nem jöttem rá? - A férfi megforgatta a szemeit. - Na jó, tényleg nem jöttem rá. Csak sejtettem. Sokszor próbáltam kiugrasztani a nyulat a bokorból, de te mindent rám hagytál. És akkor azt gondoltam, biztos csak képzelődök... és te nem lehetsz olyan. Nem is úgy nézel ki. Na de azért Csaba sok mindent elmesélt karácsonykor.

Boka szeme elkerekedtek.

- Sok mindent? - kérdezte.

Csónakos vigyorgott. Ez Jánost rendkívül idegesítette; egyáltalán maga az a tény, hogy Csele csak úgy kifecsegi a legmélyebb titkait, hihetetlenül lelombozó volt. Ráadásul amióta látta azt a kis bizalmas közjátékot karácsony este, azóta furdalta oldalát a kíváncsiság, hogy mi is történt kettejük között. A legvalószínűbb magyarázat az volt, hogy Csele csak féltékennyé akarta tenni, és az első adandó alkalommal faképnél hagyta Andrist; na de mi van, ha nem? Bár János a legjobb úton haladt afelé, hogy Feri és ő újra egy pár legyenek, nem bírta legyőzni azt a kis zöld szemű szörnyet magában. Tudta, hogy nem tarthat igényt Csabára és Ferire is egyszerre, de mégis. Gyűlölte a gondolatot, hogy Csabi másra is olyan gyönyörűen nézhet, mint őrá.

- Elmondta, hogy Feri és te egy pár voltatok korábban - összegezte Csónakos meglepően nyugodtan. - És hogy ő volt az, aki bezavart a képbe. Meg magyarázott valami olyasmit is, hogy mennyire szeret téged, és hogy nem bírja elviselni a gondolatot, hogy Ferit választod helyette. A többi elég kusza meg homályos, mert hát... sírt közben.

- Sírt? - döbbent le János.

- Mint egy gyerek. Zavarba ejtő volt - vallotta be kissé feszengve a férfi. Megvakarta a tarkóját. - Nem tudtam, mit kezdjek vele. Átöleltem, meg hagytam, hogy kizokogja magát a vállamon. Nem vagyok azért vadember.

Boka erre nagyon megkönnyebbült.

- Köszönöm, Andris. - Itt elpirult. - És hát... buta ötlet, tudom, de azért örülök, hogy nem történt köztetek semmi... olyan. Még... dohányért sem.

Csónakos nagyot hahotázott.

- Jaj, dehogynem történt! A sírás utána volt. - Boka halálra vált arca láttán Andris kedvesebb hangnemre váltott. - Egy egész zacskó dohányt kaptam, igaz, meg is dolgoztam érte. Ez a mi Csabikánk igencsak ki volt éhezve, ha érted, mire gondolok... nem akartam én tőle semmi komolyat, de teljesen rámakaszkodott. Aztán én sem bántam, mert lovagolni azért elég rendesen tudott. Olyan kis vad volt, ki sem néztem volna belőle... aztán mikor végeztünk, elkezdett nekem pityeregni. Reszelés után bőg, hát én még nőben sem pipáltam ilyet.

Boka undorodó arccal állt fel az ágyáról. 

- Ne haragudj, Andris, de most mennem kell.

- Ne már, János - kapta el a férfi karját Csónakos. Boka dühösen lerázta őt magáról. - Most meg mi bajod van?! Engedd már el ezt a szerencsétlen fiút, jó? Vagy meddig akarod még hitegetni? Belehal a bánatba!

- Nem hitegetem - felelte hidegen János. Aztán olyat mondott, hogy maga is meglepődött rajta. - Már régen eldőlt, hogy Ferivel maradok. Úristen, nem is tudnék mást elképzelni... hét év rettentő hosszú idő. 

- Akkor miért bánt, hogy Csaba velem volt?

- Nem bánt! - közölte Boka most már igencsak idegesen. - Csak furcsállom, ennyi. És ha már itt tartunk, azt is furcsállom, hogy te megengedted neki ezt az... egészet. Úgy, hogy közben pedig nagyban bizonygatod, hogy a nők érdekelnek.

- Mert a nők érdekelnek! - mondta András dühösen. 

- Rendben, de azért akkor is érdekesnek találom, hogy képes voltál.... khm... 

- Felizgulni rá? - A szó hatására Boka elvörösödött. Kivételesen egy kicsit Csónakos is. - Tudod, Jancsi, ez itt a katonaság, ha még nem tűnt volna fel. És másfél éve nem voltam nővel. Szégyen vagy nem szégyen, nagyjából egy darab fára is feláll, ha eléggé koncentrálok.

Boka jópár másodpercig hallgatott. Aztán lerogyott az ágyára.

- Ez rendkívül hasznos beszélgetés volt.

- Nézd a jó oldalát - mulatott Andris. - Tulajdonképpen mindenki jól járt. Te együtt vagy Ferivel, nincs harag köztetek. Én egy hétre elegendő dohányt kaptam, és Csabi is kielégült. Hiányzott ez már neki. Ha még egyszer kitalálta volna, hogy pergőtűzben kezdjük befoltozni a kilyukadt homokzsákokat...

- Értem - sietett közölni a férfi. - Mindenki jól járt. Ez a lényeg.

Boka mégsem tudta, miért van egy csomó a gyomra helyén.