Igenis, miniszterelnök úr - 4. rész

Fandom: Pál utcai fiúk

Párosítás: Boka/Áts

Műfaj: politikus!AU
Korhatár: 12
Figyelmeztetés: slash, illetve néhány cifrább kifejezés (csak a szokásos)
Tartalom: Pár hónappal Feri és János esküvője után új taggal bővül a miniszterelnöki família. Kérdés, mindenki fel van-e erre lelkileg készülve.

Megjegyzés: Még szeretnék folytatást. Ismét bizonytalan hogy ez mikor lesz, de nagyon köszönöm mindenkinek aki kitartóan olvas, kérlek írj egy kommentet is, hogy tudjam :)

A fehér-fekete pöttyös kerámiabögre éles csörömpöléssel ért földet, Áts Ferenc pedig káromkodott egy igencsak cifrát. (Hányszor elmondta Jánosnak, hogy ne pakolja túl a mosogató feletti szekrényt, mert állandóan ki akar esni valamelyik tányér vagy bögre! De ő persze ezt minduntalan elfelejtette a nagy rohanásban, és bevágta az evőeszközöket a számára legszimpatikusabb fiókba.) Mindenesetre Feri nem esett kétségbe; felszedte az összetört tárgy darabkáit, majd egy rezignált sóhajjal elővett egy másik bögrét, és teletöltötte azt (is) forró, mézes kamillateával. Az így elkészült tálcát (rajta némi vajas keksszel, felkockázott almával és mandarinnal) felkapva aztán hamar a nappaliba ért, és lerakta azt a nyakig bebugyolált, lázas arcú, fáradt szemű Boka János ölébe. Éppen a laptop billentyűzetére.

- Egy kis ebéd.

- Köszi, de mondtam, hogy nem vagyok éhes.

- Ezek könnyű ételek, és szükséged van valami tápanyagra - hangsúlyozta a férfi. Leült a férje mellé, és aggodalmasan a homlokára tette a kezét. Már megint tűzforró volt. - Tegnap is alig ettél valamit. Amúgy pedig pihenned is kellene, egy vírusnak komoly szövődményei is lehetnek.

János vállat vont.

- Pihenek. Ezért vagyok itthon.

Feri játékos hitetlenséggel hajolt oda felé.

- Igen? - Lenézett a laptop képernyőjére. - Akkor mi ez a beszéd? Ugye nem mész be holnap az országgyűlésbe?

Boka pislogott egy darabig. (Minden bizonnyal el is vörösödött volna, ha tud). Aztán lebiggyesztette az alsó ajkát.

- Muszáj. Az ellenzék tombol, te is láttad a híreket… a választás pedig négy hónap múlva lesz. Mindent megtesznek, hogy lejárassanak, és persze, nagyon sok hülyeséget is mondanak. De nyilván van… van amiben igazuk van.

- Ezt csak nem tervezed elismerni nyíltan? - hördült fel Áts. Boka a fejét rázta.

- Nem, persze hogy nem, csak…  - A férfi megfogta a fejét az egyik kezével. Feri összekulcsolta a tenyerüket. - Ha most kezdeném el ezt a négy évet, sok mindent másként csinálnék. Például az a Geréb-botrány az elején nagyon nem hiányzott. Rendben, azóta eléggé összeszedtük magunkat, és a házasságomat is egészen jól fogadták az emberek, de azért vannak dolgok, amikkel nem foglalkoztunk. Például sem az egészségügy, sem a vidékfejlesztés nem került napirendre, pedig mindkettőt beígértük… az esélyegyenlőség javításáról nem is beszélve. 

- De annyi minden mást tettetek - tette hozzá Feri. - Most komolyan. Menzareform, pedagógus bérek rendezése, nagyobb szabadság a közoktatási tantervben, melegházasság…

- … és az emberek, ahogy az ellenzék is, mindre ráfoghatják, hogy nem hiába - jegyezte meg némi öngúnnyal János. - És hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. Mert hát tanár vagyok és meleg, nyilván ezeket a dolgokat akartam megjavítani először. 

- Négy év nem olyan sok idő, majd a következő ciklusban okosabbak lesztek. Ne legyél már ilyen kis lelkiismeretes, na. - Feri megpuszilta Boka ujjait. - Nagyon szeretlek, de túlságosan mellre szívod a kritikát. Kit érdekel, mit mond az ellenzék, vagy az emberek? Te tudod mit akarsz, és véghez is viszed. Ez számít. Amúgy hogy a francba lettél miniszterelnök, ha ilyen kibaszott tisztességes vagy? Máig nem értem.

Boka még fájó torokkal is nevetett egy kicsit. Megszorította férje kezét.

- Én sem. Amúgy van kedved átolvasni a kabinet átszervezéséről szóló vázlatom? Kíváncsi vagyok, mit szólsz hozzá. A legfőbb újdonság az esélyegyenlőségi miniszteri poszt bevezetése lenne, de erről már talán beszéltünk, a Csele Csengét nevezném ki. 

Áts sűrűn bólogatott, és János már éppen nyitotta meg a fájlt a gépén, amikor megszólalt a mobilja. Nagy nehezen előkotorta a zsebéből, majd pár perc beszélgetés után mosolyogva tette le.

- Mi az?

- Semmi különös - sóhajtotta János. - Csak éppen azt hiszem, ideje lenne végre megvenni azt a spéci olasz tervezésű kiságyat. Máris felhívom a céget, és megmondom nekik, hogy ha törik, ha szakad, jövő keddre itt kell lennie… különben fogalmam sincs, hova rakjuk a picit.

Átsba pár pillanatig belefagyott a szó, nem tudta elhinni, amit hall.  

Aztán a szája elé kapta a kezét. 

×××

A sors úgy hozta, hogy Boka állapota minimálisan javult három nap alatt, így Ferire várt az a hálás feladat, hogy elhozza a kisfiút az árvaházból. Aznap reggel már rendkívül idegesen kelt fel, enni is alig bírt;  sokáig csak egy egyszerű karbantartó volt, jelenleg pedig a miniszterelnök férje. Hamarosan pedig főállású apa lesz. Képtelen volt elhinni hogy pár év alatt így meg tud változni az ember élete.

A férfi nem kevésbé volt ideges akkor sem, amikor kilépett a házból, és elindult az árvaház elé. Már voltak ezen a címen párszor, még amikor csak érdeklődtek a dolog iránt - Feri így pontosan ismerte az utat, a GPS-be sem kellett beütnie. Kis dugóba keveredett, de még így is nagyjából időben futott be a komoly, sárga épület parkolójába. Ferit az árvaház teljesen a régi általános iskolájára emlékeztette: a régi, de újrafestett kapu, a hófehér és kissé ijesztő falak, a vékony folyosó az előcsarnokban ami mellett úgy következtek a megszámozott termek mint katonák a sorakozónál. Feri mellett el-elszaladt néha egy izgatott gyerekcsapat; először fiúk hangos kavalkádja, akik egy focilabdával igyekeztek a félig lebetonozott udvar felé, majd lányok is, hosszú hajú gyors kis manócskák, akik folyton csacsogtak és kissé neveletlenül rohangásztak a fényes oszlopok között. Feri kicsit csodálkozott, hogy a nevelőnő - aki éppen neki magyarázta a szükséges papírmunka részleteit - nem szólt rájuk, de persze tudta, hogy ez az árvaház kicsit más mint a többi: az ittlévő gyerekek nagyrészt tehetősebb szülőktől származtak, akik vagy meghaltak, vagy - bármilyen okból - elhagyták fiaikat és lányaikat. Áts nem tudta elképzelni, milyen szülő tenne ilyet, de nagyon jól tudta, hogy a világ tele van mocsok emberekkel, legyenek akár szegények, akár gazdagok. 

- Az újszülöttosztályon most éppen etetés van - közölte az őszes, kerek arcú nevelőnő, mikor megérkeztek a kérdéses ajtó elé. Jámboran Ferire pillantott. Nyilvánvalóan tudta, kivel beszél, és igyekezett a lehető legjobb modorát elővenni. Egy kis aranykereszt egyébként ott függött a nyakában, és Áts nem tudta eldönteni, hogy csak a miniszterelnökre való tekintettel kap ilyen bánásmódot, vagy a nő egyébként is így bánna bármely egynemű párral, akik gyereket akarnak örökbefogadni. Remélte, az utóbbi az igaz. - Kérem, tudna várni egy tíz percet idekint? Üljön le nyugodtan addig.

Feri bólintott, majd leült az ajtó előtti műanyag székre. Odabentről mozgolódást, gyerekgőgicsélést hallott, és majd kiugrott a szíve izgalmában. Legutóbb János volt megnézni az alig pár hónapos csöppséget, aki a leendő fiuk lesz - Feri sajnos nem tudott jönni. De férje lefényképezte őt, azt a kis dundi, fekete hajú árvát, aki most hazajön velük és a családjuk része lesz. Család, gondolkodott el Feri, ahogy a hófehér plafont kémlelte. Nyugtalanságában a kezét is tördelni kezdte. Ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy Magyarország miniszterelnöke lesz a férjem, és gyereket fogunk örökbefogadni, biztos körberöhögöm. De az ember sosem tudhatja. És egy kisfiú… úgy el fogjuk kényeztetni. Azt a kurva. El se hiszem, hogy tényleg ez történik velem.

Ahogy így elmélkedett, hirtelen egy apró kis kezet érzett a térde körül. Lenézett; egy nagy, sötétbarna szempár bámult vissza rá, érdeklődve, és kissé csodálkozva is. A kislány bőre sötétebb színű volt, ezt Feri rögtön észrevette; fekete haja hosszú és kócos, frufruja szinte a szemébe hullt. Pöttöm volt, bár Feri úgy tippelte, lehet négy vagy ötéves is. 

- Bácsi - kurjantott vidáman, majd meleg kis tenyerét Feri kezére helyezte. - Bácsi, felveszel?

Feri szóhoz sem jutott. Nem mindennap beszélgetett gyerekekkel, nem szokta meg a társaságukat, így kicsit le is blokkolt. De a kislány olyan angyalian nézett rá, hogy nem tudott ellenállni neki.

- Szeretnéd, hogy felvegyelek? 

A kislány sűrűn bólogatott, majd felemelte a kezét, hogy mutassa, ő bizony fel akar szállni. Feri egy barátságos mosollyal felvette őt és az ölébe ültette. 

- Jó illatod van.

- Köszönöm - nevetett Feri. Valami beszédtémát keresett, és pont kapóra jött, hogy néhány gyerek éppen ekkor jött ki a szomszédos ebédlőből, szalvétába csomagolt almával a kezében. - Most volt az ebéd? Mit ettetek?

- Mákos tésztát. De utálom. 

- Mit szeretsz?

A lányka eltűnődve nézett a semmibe, és Feri elragadónak találta, ahogy a szája szélén az a két kis párnácska megjelenik a nagy koncentrálásban. 

- A rántott husit. Meg a nutellát.

- Fene egy ízlésed van - forgatta a szemét játékosan Áts. -  Mondjuk nem mondom, hogy nem értek egyet. Itt kaptok nutellát?

A kislány a szájára tette a mutatóujját.

- Titok! A barátnőmnek adták a rokonai. Én megettem egy este. De azt mondtam, nem én voltam, és nem tudta meg. 

Áts elhűlt rajta, hogy ilyen pici és így tud hazudni. Próbált nyelni egyet, és nem a kislány bőrszínével kapcsolatos sztereotípiákra gondolni. Egy árvaház nyilván egy árvaház, bizonyára minden gyerek megtanulja időben, hogy kell ügyeskedni.

- Sok barátnőd van?

- Csak Liza volt - sóhajtotta a lány. - De máshova küldték. A többieket nem szeretem. Mindig cigányoznak. És húzzák a hajam. Betti tegnap megharapott - mutatta fel a csuklóját. És valóban, ott volt egy elég csúnya folt, Áts nagyokat pislogva tapogatta meg a helyét. - Pedig én csak barátkozni akartam. Meg játszani az új babájával. De nem engedte. Kiabált. Én meg úgy sírtam. 

- Sajnálom. 

A gyerek hirtelen odabújt Ferihez közel, és átölelte a derekát is. Áts szusszanni sem mert, és meg is lepte ez a hirtelen szeretetnyilvánítás.

- Jó illatod van - ismételte a kislány, majd belefúrta fejét Feri ingjébe. - Úgy szeretlek. Kedves bácsi vagy.

Áts érezte, hogy minden erő elhagyja a testét. Annyi mindent szeretett volna mondani a gyereknek, de az még olyan kicsi volt, nem értette volna meg a felét se. Közben pedig a férfi rettentő zavarban is volt; hogyan kell ilyesmire reagálni?! Te jóisten, öt perce ismerik egymást. Némi lamentálás után aztán ő is átkarolta a kislányt, még ha kissé esetlenül és sután is. 

- Te is kedves lány vagy. 

- Hazaviszel?

Áts ledöbbent.

- Tessék?

- Tudom, hogy innen hazaviszik a gyerekeket - szuszogta a lány, ahogy egyre szorosabban ölelte őt. - Hogy családban legyenek. De engem sosem mutogatnak. Ha jönnek anyukák meg apukák, nekem csöndben kell lenni. Te nem akarsz az apukám lenni? Hazavihetsz. És akkor lesz anyukám meg apukám.

- Kincsem - simogatta meg a lány feje búbját Feri -, a helyzet az, hogy már választottam, ki jön el velem. És egyébként is, ha elvinnélek, akkor sem lenne anyukád. Nekem férjem van. Még egy fiú, akivel együtt élek, és házastársak vagyunk.

A gyerek elámult ezen a tényen, és nagyokat pislogva nézett fel rá.

- Akkor… két apukám lenne? 

- Igen. Zavarna?

A lányka pár másodpercig elgondolkodott.

- Kapnék nutellát?

- Kapnál.

- Akkor mindegy. - És újra átölelte Ferit, akinek közben a szíve szakadt meg. A következő pillanatban a mellettük lévő ajtó kinyílt, és az előbb látott őszes, kerek arcú nevelőnő jelent meg, egy fekete hajú kis csecsemővel, akit kék pólyába bugyoláltak be, és egy mózeskosárban hordoztak. A nevelő a hóna alatt tartott egy nagy paksaméta papírt, nyilván minden kész volt, már csak Ferinek kellett aláírnia.

- Elnézést, asszonyom… - kockáztatta meg a kérdést félénken Feri, majd lenézett az őt ölelő lányra. - Lehetne egy kicsit változtatni azokon a papírokon?

×××

Áts magában hálát adott a jóistennek, hogy párjával a gyermekvállalási lázban kicsit túlköltekeztek, és nemcsak autóba rögzíthető babahordozót, hanem nagyobbaknak való gyerekülést is vettek. Feri most ez utóbbi biztonsági övét próbálta kioldani, és vacakolt is vele nem keveset - Luca persze kinevette érte, de Feri úgy érezte, megérdemli. Na meg eszébe jutott, hogy amit Bokától ezért kapni fog…. azt biztos nem teszi zsebre.

János egyébként amint meghallotta, hogy férje beparkolt, már sietett is a garázsba, hogy minél hamarabb megláthassa az új családtagot. Feri éppen akkor végzett Luca övének kioldásával, amikor János odaért.

- Nem hiszem el, hogy tényleg itt van, ezt tényleg nem hiszem el, Feri…a mi gyerekünk...

- Jól van, jól van, hozom máris. - Ezzel Feri lehajolt Lucához. A kislány szó nélkül a vállaiba csimpaszkodott, és hagyta, hogy újdonsült apukája kiemelje őt a kocsiból. Boka arca akkor sem lehetett volna döbbentebb, ha Feri egy tigriskölyköt tesz a lábai elé. Pár másodpercig nem tudott megszólalni.

- De… ő nem…

- Igen, útközben változott a terv kicsit. - Feri megpuszilta Luca kócos kis haját. 

- Nem volt ott a kis Zalán?!

- Ha jól emlékszem, a Noelben egyeztünk meg - forgatta a szemét Áts -, mondjuk egyébként de, ott volt, el is hozhattam volna. De Luca nagyon akart jönni, hát gondoltam, inkább őt választom. 

Boka még mindig nem tért magához. Teljesen elfeledkezve magáról felemelte  hangját:

- Feri, már ne is haragudj, de hogy jössz te ahhoz, hogy…

- Nem pihennél egy kicsit? - kérdezte Feri Lucától, a kislány pedig bólintott, hogy de, szívesen. A szemei is olyan álmosan pislogtak, látszott rajta, hogy mindjárt elalszik; egyébként is itt volt a délutáni szundi ideje. - Beviszlek a szobádba, apuval meg addig megbeszéljük a dolgokat.

Feri szigorú tekintetével jelezte férjének, hogy ez most nem a legalkalmasabb pillanat arra, hogy János jelenetet rendezzen. Szépen bevitték Lucát a szobájába, ahol jelenleg egy babaágy foglalt helyet; a kislány azonban olyan csöpp volt, hogy éppen befért. Áts gondolatban feljegyezte, hogy ha ma nem is, de holnap elmegy a bútorüzletbe és kicserélteti a babaágyat nagyobbra. Luca pár percen belül elaludt, Feri és János pedig kimentek a nappaliba.

- Te most komolyan képes voltál egy másik gyereket idehozni?! Elment neked az eszed, Feri? Miért nem telefonáltál, hogy ezt tervezed? Megkérdezhettél volna!

Áts a homlokát ráncolta. 

- Most miért? Jó, Luca kicsit nagyobb mint terveztük, de mi van akkor. A gyerek az gyerek, én meg azt hittem, nem gond. 

- Jó, de…  - Boka nyilván annyi mindenre gondolt hirtelen, hogy nem tudott egy konkrét okot megnevezni, miért is dühös éppen. - De ez így nincs rendben. Megegyeztünk valamiben, ugye? Szegény kis Noelt meg jól otthagytad…

- Azt a szegény kis Noelt valószínűleg pár héten belül örökbefogadja valaki más - jelentette ki Feri szilárdan, kissé gúnyosan. - Mert lássuk be, kicsi még nagyon, és a legtöbb család babát szeretne. Lucának erre nagyjából nulla esélye lett volna, tudod? Egyrészt mert sokkal idősebb, másrészt nézzünk szembe a tényekkel…  nyilván láttad, milyen a bőrszíne. Ez az ország meg még mindig rohadtul rasszista, már bocsi.

- Semmi bajom a bőrszínével - szögezte le János a kelleténél nagyobb hangerővel. - Egyedül az bánt és azért vagyok felháborodva, mert neked eszedbe sem jutott, hogy felhívj és megvitass velem egy ilyen döntést!

Feri a tenyerébe temette az arcát.

- Amíg Noelre vártam, ez a kislány odasündörgött hozzám, és öt perc beszélgetés után kijelentette hogy nagyon szeret, és hogy vigyem haza. Szerinted hogy az istenbe kellett volna reagálnom?! Teljesen… teljesen leblokkoltam. És azt gondoltam, hogy úristen, hát ez a gyerek aztán szörnyen szeretethiányos lehet. A nevelőnőt alaposan kikérdeztem, és elárulta, hogy Luca azon kevés ottlévő gyerek egyike aki tényleg hátrányos helyzetű. A szülei verték, amíg csak el nem vették tőlük a kicsit. A hölgy csodálkozott nagyon, hogy pont őt akarom hazavinni, mert nem éppen a legjobb magaviseletű, voltak rá panaszok. De János, én… - Feri hagyta, hogy a karjai lehulljanak, és ernyedten lógjanak a törzse mellett. Az arckifejezése fájdalmasan üres volt. - én nem tudtam otthagyni őt. Legyél rám mérges, meg kiabálj ha akarsz, nem érdekel. 

Sokáig hallgattak. Feri várta, hogy János majd mosolyog egyet és megenyhül, ahogy mindig szokott - ezúttal azonban semmi ilyesmi nem történt. 

- Jó, most ehhez.. Ehhez nincs energiám. Később még megvitatjuk. - Ezzel Boka fogta magát, és bement a hálószobába. Feri elhűlve meredt a nyomába.

×××

Boka másnap igencsak szétszórt volt, a munkáját is nehezen tudta emiatt végezni. A sajtótájékoztatón rendszeresen összekevert mondatokat, az országgyűlésben pedig annyira elmerengett, hogy csak egy órával később eszmélt fel, amikor már mindenki pakolt össze és ment ebédelni. Nem tudta kiűzni a fejéből a gyerektémát - és minél többet elmélkedett rajta, annál inkább azt kívánta, hogy bárcsak elölről kezdhetné az egészet, és megoszthatná a gondolatait és félelmeit mással is.

Erre egyébként nem sokat kellett várnia. Ernő és Csenge - akikkel együtt ment dél körül a parlamenti étkezőbe - sorbanállás közben kíváncsian csaptak le az új témára.

- Na és, milyen az új családtag? - mosolyodott el Ernő. - Nem furcsa, hogy van egy icipici emberetek akinek mindig enni meg inni kell adni? És életben kell tartani?

- Nagyon furákat tudsz mondani, Ernő - vigyorgott Csenge, de bátorítóan János vállára tette a kezét. - Jánost biztos teljesen kifárasztja az apaság. Még csak egy napja van nálatok a kis Noel, és máris ilyen… szórakozott vagy. Igen, láttam, mennyire nem figyeltél a felszólalókra ma délelőtt. De hát nem lehet csodálni.

János a plafonra meredt, miközben rutinosan elvett egy tiszta tálcát a helyéről, majd a pultra helyezte azt.

- Nem úgy alakult a dolog, ahogy terveztük. Sajnos.

- Nem kaptatok gyereket?!

- De kaptunk, Ernő - sóhajtotta János tehetetlenül. - De Feri egy másikat hozott el Noel helyett. Egy négyéves kislányt, akit Lucának hívnak.

- Mi ezzel a baj? - húzta fel a szemöldökét Csenge. - A gyerek az gyerek, még ha kicsit… 

- Igen, értem - csattant fel János hirtelen, de úgy, hogy a sor másik fele is hallhatta. Egycsapásra csönd lett körülöttük, mire a férfi kissé zavartan a tányérok felé fordult, és lépett előre egy kicsit, miután a hely felszabadult. - Nektek ez nem okozna gondot, mert ti ilyen tökéletes szülők lennétek. Értettem én. Nem mintha bármelyikőtöknek is lenne gyereke…

- Nem kell így felkapni a vizet - szögezte le Csenge komolyan. 

- Feri teljesen önkényesen tette amit tett, még egy telefont sem eresztett meg, hogy heló, másik gyereket fogok hazavinni. És igen, ez rohadtul zavar engem, mert azt hittem, házastársak vagyunk, és mindent megbeszélünk egymással. Teljesen másra számítottam, nem vagyok felkészülve erre az egészre, értitek? - János a kezébe temette az arcát, miközben kiüresedetten bámult maga elé. Próbált tisztán gondolkodni, de teljesen elsápadt és émelygett, forgott vele a világ. - Én nem… én nem vagyok…

- János… - Ernő előzékenyen megsimogatta a férfi hátát, aki erre kiegyenesedett, és felnézett a többiekre. 

- Most mennem kell.

- Nem is eszel? - aggodalmaskodott Csenge, Boka azonban már kiállt a sorból, és a kijárat felé igyekezett nagy hévvel; pár gyakornokot fel is lökött, akik csodálkozva és elhűlve bámultak a miniszterelnök után. 

***

János útközben azt sem tudta merre megy; csak el akart szökni, messzire a parlamenttől és az otthonától. Egyre csak átkozta magát, amiért nem volt képes elmondani barátainak és munkatársainak, miért van ennyire feldúlva. Vagyis persze, mondott nekik valamit, de mindez csak a felszín volt, az igazi okok rejtve maradtak mindenki előtt. Még Feri előtt is, hiszen Bokának soha nem volt szíve elmondani neki, mit is gondol valójában erről az egész gyerekvállalási témáról. 

* Fél évvel korábban, kettejük nászéjszakáján *

- János. - Feri hirtelen felült az ágyban. Kérdőn nézett a férjére. - Szeretnénk mi gyereket?

Boka egy pillanatra teljesen lefagyott, hirtelen fel sem tudta dolgozni a felé intézett szavakat. Várt egy kicsit, hátha Feri csak viccel, és mindjárt elneveti magát, meg átfut egy könnyed mosoly azokon a - most már - mélypirosra csókolt ajkakon, amiket Boka úgy szeretett kisajátítani. De nem így történt. Feri csak várt és várt, Boka pedig egy idő után szörnyen kínosnak érezte a hallgatást.

- Hogy… mit? Gyereket?

- Ezt most úgy kérdezed, mintha legalábbis egy csorda tehenet szeretnék az udvarunkba költöztetni. Bár ha lesz gyerek az sem rossz, kiskoromban a nagyanyám hordta nekünk mindig a házitejet, hát azt úgy ittuk a nővéremmel mint a folyékony cukrot….

- Szóval komolyan kérdezted.

Áts megütközve meredt rá.

- Az új törvény lehetővé teszi hogy összeházasodjunk és gyereket fogadjunk örökbe. Ha már az egyikkel éltünk, a másikat is kihasználhatnánk, nem? Igaz, sosem hittem volna, hogy valaha is apa leszek, azt meg pláne nem, hogy házas leszek és apa is egyszerre. De tetszik az ötlet. Ha neked nem, azt is megmondhatod.

- Nem erről van szó - vörösödött el János, ahogy odahajolt Ferihez, és lágy csókot nyomott férje arcára. Összekulcsolták a kezeiket a takaró fölött. - Csak… öhm… ez még nem fordult meg a fejemben eddig, ennyi.

Feri szemében reménykedés szikrája gyulladt fel.

- Szóval akkor nyitott lennél rá, drága?

- Attól függ - sietett közölni a férfi. Nem tudta, hogyan vágja ki magát, és ezért összevissza kezdett beszélni. - Gondolom örökbefogadni szeretnél. Nem tudom, egy idősebb gyerek mennyire tudna megszokni nálunk… na meg aztán ki tudna vigyázni rá, ha mindketten egész nap dolgozunk?

- Más dolgozó szülők is megoldják. 

- Tudom - hajtotta le János a fejét. Áts azonban felemelte azt, és hosszú, bíztató csókot adott a hezitáló másiknak.

- Ha beszélünk egy árvaházzal, biztos tudnak segíteni. Te vagy a kibaszott miniszterelnök, csak előkaparnak nekünk egy újszülöttet valahonnan! 

- De máris? - borult el János arca. - Nem is tudom, Feri. Éppen csak összeházasodtunk, holnap megyünk nászútra, aztán ha visszaérek, le van egyeztetve számtalan találkozó ilyen-olyan nagykövettel meg más miniszterelnökökkel, és még utaznom kell Oroszországba is jövő hónapban, ahonnan tudod hogy nem szabadulok egyhamar, és…

Feri a szemeit forgatta, ahogy szilárdan, de mégis gyengéden, két ujjával lefogta János hadaró száját.

- Jani, én mindent elintézek. Persze ha szeretnéd, várhatunk még vele pár évet… de én úgy érzem, szeretnék már apa lenni. Épp itt az ideje. Harminchét éves leszek nemsokára, te harminchat. Remélhetőleg még legalább ötven évig boldogítjuk egymást, de egy gyereket fel is kell nevelni. Az én szüleim szarul csinálták - érvelt a férfi. - Én nem akarom szarul csinálni. 

Boka elgondolkodott. Feri olyan vágyakozásteljesen és boldogan meredt rá, hogy nem volt szíve belerondítani az örömébe. 

- Rendben, igazad van. De Ferikém. - Boka egészen közel húzódott a férjéhez, és merészen rákacsintott. - El tudod képzelni az ötvenedik házassági évfordulónkat? 

- Naná! Korán felkelünk, villásreggelizünk a teraszon, megsimogatjuk az öreg kutyánkat. - Feri beharapta az ajkait, ahogy eltűnődött. - Virágot kapsz tőlem, a legszebb holland tulipánokat, amiket csak találni tudok. Aztán elmegyünk a Széchenyi-fürdőbe, mint amúgy minden héten,  és kiáztatjuk a szottyos kis seggünket. Utána torta a családdal és a barátainkkal, majd szexelünk egy hatalmasat. Gondolom, túl öregek leszünk máshoz, szóval az ágyban.

Boka hatalmasat kacagott.

- Majdnem kilencven évesen nem hinném hogy szexelni fogunk, de amúgy nagyon csábító terv.

- Na hiszen  - háborodott fel Feri. - Majd kapsz ilyen kis tablettát, és menni fog. Nekem meg tuti úgyis feláll majd rád, kilencven éves koromban is.

- Akkor is, ha szottyos lesz a seggem?

- Akkor is - vigyorgott Áts, majd egy csókkal befogta János száját.

Így álltak tehát a dolgok. János ugyan igent mondott Feri javaslatára, de valójában csak időt akart nyerni, és nem gondolta, hogy férje ilyen gyorsan fog cselekedni - amint hazaértek a nászútról, Boka már csak azt vette észre, hogy Áts a különböző árvaházak honlapjait nézegeti, és ide-oda telefonál, hogy hogy lehetne egy örökbefogadást a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben nyélbe ütni. Boka pedig innentől már abszolút nem merte megemlíteni, hogy ő amúgy sosem szerette annyira a gyerekeket; túl hangosnak és szeleburdinak tartotta őket. Ha a kollégái esetleg behozták valamelyik gyereküket a parlamentbe, ott is igyekezett minél előbb más elfoglaltság után nézni, csak ne kelljen velük egy légtérbe lenni. Nem arról volt szó hogy utálta a csöppségeket, leginkább csak nem értette őket és furcsállta a szokásaikat. Kamaszkorában, ha elképzelte, milyen életet fog élni tíz vagy húsz év múlva, mindig egy helyes, izmos, jó humorú srácot képzelt maga mellé párnak, egy kellemes kis lakásra vágyott valahol Budán, illetve egy vagy két kutyára, akikkel megoszthatják a szeretetüket. Gyerek sosem szerepelt a képzelgéseiben, bár az is igaz, nem remélte, hogy Magyarországon valaha is lesz lehetősége legálisan gyereket örökbefogadni. Az utóbbi időben, hogy Feri ezen a témán rugózott állandóan, Boka is próbálta átgondolni, hogy biztos kell-e neki a gyerek vagy sem; győzködte magát, hogy Feri nagyon szeretné, ráadásul egy saját az biztos más, mint a kollégái rosszcsont kölykei. Megnevelheti őt. Bár az is igaz, hogy ha erre gondolt, Jánosnak csak még jobban görcsbe állt a gyomra - hogyan tudna ő megnevelni bárkit is? Frissdiplomás korában volt egy tacskója, az is sokszor a küszöbre pisilt, mert a férfi elfelejtette megsétáltatni. Azt se tudta megtanítani neki, hogy ne ugorjon fel mindig az asztalokra; hogyan tudna egy teljesen életképtelen csecsemőt, pont ő, bármire is megtanítani? János rettegett, hogy valamit elront, hogy valamit elfelejt, és veszélybe sodorja a kicsit. 

Leginkább azonban attól félt, hogy mindezt megossza Ferivel. Hiszen már összeházasodtak! Ha most kiderül, hogy a gyerekvállalásról egészen máshogy gondolkoznak, nem biztos, hogy érdemes volt egyáltalán oltár elé állni. Már feltételezve, hogy Ferinek tényleg ennyire fontos az apaság gondolata. Sokkal hamarabb kellett volna ezt megbeszélni. Persze Boka sokáig azzal biztatta magát, hogy egy újszülött az nagyon képlékeny még, fokozatosan hozzá tudnak szokni egymáshoz, és ha János el is csesz egy-két dolgot az elején, a gyerek nem fog emlékezni rá. Luca megérkeztével azonban megint felkavarodott benne a kétség: egyrészt, hogy akar-e gyereket egyáltalán, másrészt, hogy alkalmas-e apának. Ezért volt olyan ideges tegnap óta, ezért verte ki a víz egész nap a munkahelyén. Tudta, hogy ha hazamegy a munkából, oda kell állnia Feri elé, be kell mutatkoznia Lucának (akivel amúgy előző nap egy szót sem váltott, akkor sem, mikor az felébredt a délutáni szundijából), és meg kell szeretnie azt a lányt, aki az életük része lesz még évtizedekig. De tudja-e ezt kényszerből? Ez volt a nagy kérdés.

Aznap délután még volt munkája, így akármennyire is szeretett volna messze kerülni Budapest határaitól, jelenleg erre nem volt lehetősége. Ráadásul a gyomra is elkezdett korogni már Fót környékén, így a férfi egy fáradt és lemondó sóhaj kíséretében úgy döntött, hogy inkább megáll valahol ebédelni egyet, majd utána visszamegy a parlamentbe. Ha Ernőt és Csengét kerülni tudja a délután folyamán az már jó, a román külügyminiszterrel való tanácskozása pedig elég semleges terepnek tűnt ahhoz, hogy ne kelljen félnie a gyerekvállalással kapcsolatos kellemetlen kérdésektől.

Először valami kis családi vendéglőbe akart betérni, de az autópályán ilyesmi nem akadt, így az első McDonald’s táblánál úgy döntött, miért is ne, és letért a kanyarodó sávba. Hamar beállt a parkolóba, majd miközben bezárta a kocsit, azon tűnődött, hogy vajon mennyire jó ötlet csak így beállítani egy random vidéki kis McDonald’sba, miniszterelnök létére. Évek óta nem evett egy jó sajtburgert, pedig emlékezett még, hogy egyetemista korában sokszor megmentette őt a késő estig nyitvatartó gyorsétteremlánc. Mostanában ha étterembe akart menni Ferivel vagy a barátaival, általában nagyon puccos helyeket választottak és előre szóltak telefonon, hogy az étterem “előkészíthesse” a terepet. Vagy netről rendeltek, olyan cégektől, akiket régről ismernek. Ha gyilkos merénylő lennék, nem hinném hogy pont egy fóti mekit választanék törzshelyül, ismerte be János. Így magára nyugalmat erőltetve lépett be az autópályamenti kis étterem főbejáratán. 

Nagy meglepetésére csak kevés ember figyelt fel rá, a legtöbben az ételre figyeltek vagy sorban álltak. Úgy döntött, megpróbálja figyelmen kívül hagyni azt a pár elhűlt szempárt, és beállt a legrövidebb sorba. Alaposan áttanulmányozta a feje fölötti étlapot, majd amikor sorra került, határozottan közölte is a kasszás diáksráccal, hogy mit szeretne.

- Ööö - hangzott a nem túl szofisztikált válasz a srác részéről, amint az rájött, ki is rendelt nála fél másodperccel ezelőtt. Kissé lefagyva meredt Boka arcába, de csak összeszedte magát egy szemrebbenésnyi idő múlva. - Kis vagy nagy krumplival lesz a menü? Szószt adhatok?

- Naggyal, szósz nélkül - felelte János. - És egy karamellás fagyit is kérek szépen.

A fiú nagy lélegzetvétellel vette el tőle a bankkártyát, majd hamar le is húzta azt. Boka észrevette, hogy a menüs csomagokat kihordó munkatársak is csodálkozva bámulnak egymásra, vagy éppen nagy komolyan összenéznek.

- Itt lesz a blokk - nyújtotta oda a fiú Jánosnak a papírszeletet. - Szólunk, ha átveheted… izé… átveheti az ételt. 

- Az átveheted megteszi - bólintott János. - Köszi szépen. 

Ezzel Boka fogta magát, és leült az egyik üres asztalhoz, legközelebb a kasszához. Szándékosan nem elvitelre kérte, mert arra gondolt, hogy talán nem is olyan rossz ötlet felidézni kicsit a boldog diákéveket. Bár néhány ember még mindig feltűnően bámulta őt, a többség vagy nem vette őt észre, vagy nem foglalkozott vele. János hamarosan megkapta az ebédjét, majd amikor ismét leült, teljesen belemélyedt az ennivalóba - olyannyira, hogy észre sem vette, hogy a gyorsétterem tele lett. Csodálkozva pillantott fel, amikor egy női hang mellette finoman megszólította:

- Elnézést, leülhetünk ide a…? - Amint Boka felnézett, a hölgybe fagyott a szó. Olyan késői harmincas lehetett, göndör, barna loknikkal, kis kék szemmel és piros, bojtos fülbevalóval. Egyik karjáról egy kisbaba hordozó lógott, másikban egy tálca volt tele hamburgerekkel, sültkrumplival és almás pitékkel,  rögtön mellette pedig egy olyan hétévesféle fiúcska álldogállt türelmetlenül. 

- Üljenek le nyugodtan - bocsátotta előre János a lehető legelőzékenyebb hangján, bár valójában tartott kissé a fiútól, aki elég savanyú pofát vágott, annak ellenére, hogy az anyja a mekibe vitte ebédelni. 

A nő habozott egy pillanatig, majd egy halvány köszönömöt motyogva helyet foglalt a gyerekekkel együtt.  A kisbaba ekkor nyugtalanul gügyögni kezdett, a hölgy pedig ringatva próbálta ő vigasztalni. Mindeközben a nagyobb fiú nyújt volna a pitéért, de anyja (aki nem is nézett oda) rögtön rápirított:

- Ákos, először a rendes ételt, jó? A pite csak utána jön. - Itt cseppet sem nőiesen felhorkantott. Csodák csodájára közben a baba valahogy megnyugodott, így a nő letehette őt pár pillanatra, hogy nekilásson a saját ételének. Meglehetősen csüggedtnek és unottnak tűnt, de János nem tudta hibáztatni. 

- De anya, te mondtad, hogy a mekis kaja nem rendes étel - replikázott a fiú.

- Sok mindent mondtam, aztán valamit mégis enni kell, ugye? Ha már anyátok ilyen lusta volt ma is…

Ezzel megbontotta a saját sajtburgerét, és a kisfia is így tett. A gyerek boldogan majszolta a - számára - eddig ritkán fogyasztott tiltott gyümölcsöt, közben alaposabban is szemügyre vette a környezetét. Jánoson (aki éppen a fagyi maradékjába mártogatta bele a sültkrumplit) rögtön megakadt a tekintete.

- Furán eszed a krumplit.

János kipislogta szeméből a meglepetést. 

- Hogy így? - A miniszterelnök belemártott a krémes, olvadó fagyiba egy darab nyeszlett kis krumplit, majd jóízűen elfogyasztotta azt. Közben érzékelte, hogy a nő is őket nézi, kissé félve, de kétségtelenül érdeklődően. - Fagyival a legjobb, nem tudtad?

- Nem. Te vagy a bácsi a tévéből. A buzi.

A nő paprikapiros arccal fogta meg a gyerek kezét, és fordította maga felé.

- Te meg honnan tudsz ilyen szavakat, hallod? Ilyet nem illik mondani, idegen bácsiknak meg főleg nem. Tudod egyáltalán mi jelent?

- Nem - szontyolodott el a fiú, majd Jánosra mutatott. - Apu mondta, rá. 

- Elnézést kérek -  rebegte a nő, Boka szemébe nézve. - Az exférjem nem épp a toleráns nézeteiről híres, telebeszéli a gyerek fejét mindennel. Jó gyerek az Ákos, csak mindig utánozza, amit az apja csinál.

- Semmi baj - mosolygott elnézően János. - A gyerekek ilyenek, gondolom. Sokat átvesznek a szüleik szokásaiból, a jókat és a rosszakat is.

- Néha azt érzem, tőlünk csak a rosszat vette át. Ákos pont olyan makacs mint én, és pont olyan káromkodós mint az édesapja. Néha szívesen kimosnám a száját szappannal. Na de hát én sem vagyok egy mintaanya - összegezte a nő keserűen, némi éllel a hangjában. - Mindenki olyan gyereket kap amilyet érdemel. Szerintem van karma.

Enyhe mosollyal összenéztek.

- Egyébként Boka János vagyok - nyújtott kezet barátságosan Boka. - Már ha a kisfia nem leplezett le idő előtt…

- Körtés Erika. Gyakran eszik itt a fóti mekiben munkaidőben?

- Most először, de ne aggódjon az ország sorsáért, délutánig még meg tudom oldani az összes problémát. Kivéve a sajátomat. - János elgondolkodott. Végül is, itt egy teljesen avatatlan idegen, soha többé nem fognak találkozni, elmondhat neki bármit, ami a szívét nyomja. Rendben, a nő felkereshet valami újságot, de még talán a bulvár sem hinné el, hogy a miniszterelnök egy fóti mekiben öntötte ki a szívét egy nevenincs kétgyerekes anyukának.  - Egyébként milyen szülőnek lenni?

Erika szemmel láthatóan meglepődött a kérdésen. 

- Hát, lássuk csak. Iszonyat fárasztó. Főleg amíg még kicsik, mint az én Pannim itt. - A nő finoman megsimogatta a mindenfelé nézegető csecsemő kis arcocskáját. - Azt ne tudja meg. A párommal állandóan felkelünk pár óránként éjszaka is, hogy megnézzük, miért sír már megint.  Intimitás nulla, magunkra is alig van időnk, nemhogy egymásra. Állandóan sietek, nem lehet elmenni egy moziba vagy színházba, mert a gyereknek enni kell és aludni és úgyis bárhova mennénk, egy idő után sírni kezd. Én most nem dolgozok és kiesik a keresetem, a gyesből semmire nem futja, cserébe hurcibálni kell a drágámat orvoshoz meg babaklubba, ahol pedig ma éppen megkaptam hogy szar anya vagyok, mert nem hordozom méregdrága, afrikai árvák áltak varrt biokendőben a hátamon mint valami állatkölyköt…

- Értem - szédült bele a sok információba János. - És a nagyobbal is ugyanez a helyzet?

- Ákossal? - A nő legyintett, ahogy kedvesen a hamburgert falatozó fiára lenézett.  - Vannak problémák, de azért az egyszerűbb. Nyilván egy nagyobb gyerek el tudja mondani mi a baja, mit akar, nem fog felkelteni minden hajnalban. Néha mondjuk piszokul megmakacsolja magát és az istennek se lehet kihúzni belőle, mi van… de akkor is egyszerűbb, mint egy csecsemő. Persze nyilván imádom mindkettőt, még ha sokszor az idegeimre is mennek néha. 

- Anya, most már megehetem a pitét?

- Meg - nyugtázta az édesanya, majd összenézett a felsóhajtó Bokával.

- Nem tudom, hogyan válik az ember szülővé. Hogy lehet az, hogy egyik nap egy sima ember vagyok, másik nap már szülő? Hogyan tudja az ember ösztönösen, hogy mit kell csinálni egy gyerekkel, mit kell mondani neki, hogyan ne sírjon és hisztizzen elalvás előtt, hogyan egye meg az ételt? Én sosem tudtam bánni a gyerekekkel, ezért nem is mentem a közelükbe.

- Hát a parkokban meg kávézókban üvöltöző gyerekektől nekem sem lett kedvem soha anyának lenni - jegyezte meg Erika. - Meg szerintem másik száz ember így van ezzel még. Amúgy én azt gondolom, hogy elolvashat az ember több száz gyereknevelős önsegítő könyvet is, a legbiztosabb a gyakorlás. Tulajdonképpen arról szól az egész szülőség, hogy minél tovább életben kell tartani egy picike életet. Most ez elég morbidnak hangzik, tudom, de ez az igazság… a gyakorlatban jön meg a tapasztalat amúgy is. Jó esetben két felnőtt van egy kicsire, és azok számíthatnak egymásra. Amit az egyik hamarabb kitapasztal, megosztja a másikkal, és így tovább. Szuperül ki van ez találva, higgye el. A gyerek meg azért okos, nem úgy van az, hogy az ember egyszer elront valamit, és az örökre megjegyzi. Látta volna Ákos bilire szokását, hát azt jól elcsesztem.

- Anya! 

- Jól van, nem beszélek erről, na.  De végül csak szobatiszta lett, meg még több milliónyi gyerek a világban. Szerintem ha az emberben megvan a szándék hogy jó szülő legyen és próbálkozzon a körme szakadtáig, az már annyira rossz nem lehet.

- Remélem, nem csak vigasztalni próbál. Egy gyerek felnevelése nem bagatell.

- Mondja az, aki egy országot irányít.

Boka elhúzta a száját.

- Jogos.

×××

A miniszterelnök szíve a torkában dobogott, amint előkereste zsebéből a bejárati ajtó kulcsát. Olyan izgatott volt, hogy alig találta meg a lyukat; próbálkozott vagy egy percig, mire sikerült elfordítani a zárat. Nem akart nagy zajjal lenni, hátha esetleg Luca alszik; Feri aztán még megharagudna rá, és kiderülne, hogy tényleg alkalmatlan szülőnek. János lassan nyitott be az ajtón, lerakta a táskáját az előszobafal melletti székre, majd óvatosan belépett a nappaliba. Igazán idilli kép tárult a szeme elé, és egy pillanatra elfeledett minden kétséget; rettentően jó volt látni, ahogy a férje a nemrég vett gyerekasztalka felé görnyedve vizsgálja meg Luca legújabb rajzát. Az asztalon szanaszét hevertek a zsírkréták, Feri és a kislány törökülésben ültek egymás mellett a szőnyegen. 

- Hát ez… csodaszép, Luca. Ilyen sok mókus volt nálatok a kertben? Tele van velük az összes fa.

- Igen - felelte a lány csillogó szemekkel. Elmerengett kicsit a rajz felett, majd felvett egy rikító, zöld zsírkrétát, és ügyetlen, darabos mozdulatokkal színezni kezdett valamit. - Laci dobálta őket. Én meg dobáltam Lacit.

- Mégis mivel? 

- Ekkora diók voltak - mutatta Luca, kört formázva a mutató és hüvelykujjával. Kacagott is közben jóízűen. - Kemények.

Feri a szemét forgatta, és ekkor tűnt fel neki, hogy János ott áll az előszobában, és őket figyeli. A férfi bűntudatos mosollyal közeledett, lassan, vontatottan. Végül csak leült kettőjük mellé a szőnyegre, éppen annyi hely volt, hogy elférjen. Általában nem csinált ilyesmit, tekintve a ruhái árát, de ez most kivételes alkalom volt. 

- Nekem is megmutatod? - Luca bizonytalanul méregette Bokát, akinek ez nagyon rosszul esett. Egy gyereknek mégsem mutatkozhat be felé nyújtott tenyérrel, hogyan kezdhetne hát hozzá? Szerencséjére azonban Feri (akit Luca, úgy tűnt, nagyon is a szívébe zárt) a segítségére sietett.

- Kicsim, ne félj - simogatta meg Áts a gyermek sötét haját. - János a férjem, a másik apukád. Róla meséltem az árvaházban, mikor elhoztalak. Ő is szeret téged nagyon, és gondodat fogja viselni, csakúgy, mint én. Legyél vele kedves és szófogadó, rendben?

- A másik apukám? - hitetlenkedett a kislány. 

- Bizony - suttogta János. Ebben a pillanatban a kislány mintha elmerengett volna, majd a következő másodpercben a miniszterelnök nyakába vetette magát. Kis kezeivel szorosan megölelte őt, Boka pedig nem tudott visszaölelni sem eleinte, annyira elhűlt ezen a hirtelen szeretetnyilvánításon. A szíve majd kiugrott a helyéről, és el sem tudta képzelni, hogy mi szeretnivaló van rajta. Hát ez a csintalan szemű kislány el sem engedi őt.

- Holnap rajzolsz velem te is? 

- Persze, amint hazaérek - ígérte meg János. A lány ölelésén felbátorodva gyengéden megsimogatta Luca hátát.  - Tudod, kincsem, nekem dolgoznom kell. Feri fog vinni téged az oviba és el is hoz. De igyekszem majd minél hamarabb hazaérni, hogy veletek lehessek. 

- Édesapád nagy ember, Lucus - jelentette ki nagy komolyan Feri. Aztán lenézett a félig elkészült rajzra. - És én most elvonulok beszélgetni kicsit ezzel a nagy emberrel, jó? Folytasd csak nyugodtan a rajzot, majd mutasd meg, ha kész van. 

Ezzel Feri karon fogta Bokát, és finoman áthúzta őt a hálószobájukba. 

- Hallgatlak - fonta keresztbe a karját Áts, ahogy (nyilván nagy megelégedettséggel) végigmérte a bűntudatos János görnyedt alakját. 

- Ne haragudj, kérlek. Pánikoltam.

- Feleslegesen - hangsúlyozta Feri.

- Teljesen igaz. De őszintén bevallom, könnyebb lett volna, ha már az elején elmondom, mit gondolok erről az egész gyerek témáról. - János nyelt egyet, és leszegte a fejét. - Hülye voltam, nincs jobb szó erre. Nézd, én sosem jöttem ki jól a gyerekekkel, sosem kedveltem őket különösebben. És sosem reméltem, hogy nekem valaha is lesz sajátom. Felkészületlenül ért a dolog, mert még ha számodra ez hihetetlennek hangzik is, a nászéjszakánkig eszembe sem jutott, hogy akarok-e apa lenni vagy sem. Utána meg olyan lelkes voltál, nem akartam szétzúzni az álmaidat. Na meg már a kezdetektől tudtam, hogy te biztos remek apa leszel… velem ellentétben.

- Ne már, Jancsi. Ha jól emlékszem, nekem nincs igazán jó apamintám - horkant fel a férfi. - Csak a rosszat láttam tőle kiskoromban, meg kirakott az első adandó alkalommal. A te apád tudtommal normális volt, nem?

- De ez nem függ össze azzal, hogy én milyen szülő vagyok. Nem érzek rá az ilyen gyerekes dolgokra, nem tudom, hogyan beszéljek velük. Hogyan beszéljek Lucával. 

- Problémát csinálsz ott is, ahol nincs. Hidd el, ő pont elég nagy már, hogy ne kelljen neki gügyögni, nyugi. Menni fog, fokozatosan. Szerinted ha alkalmatlannak tartanálak az apaságra, megemlítettem volna valaha a gyerektémát? Naná, hogy nem, kedves miniszterelnök úr. Szerintem pár héten vagy hónapon belül úgy belejössz, hogy már azt fogjuk tervezgetni, mikor fogadunk örökbe neki egy kisöcsit.

Boka hátrahőkölt.

- Te most….

- Viccelek, ne aggódj - nevetett fel harsányan Áts, ahogy hátbaveregette férjét. - Bár… ha szeretnél, felőlem jöhet még egy gyerek, kicsit később persze.  Kettő az pont elég lenne nekünk, és ők is ott lennének egymásnak. 

- Egyelőre éppen elég lesz összeszoknunk Lucával. De segíteni akarok mindenben - erősködött a férfi. Lágy puszit nyomott Áts ajkaira. - Hogy Luca engem is annyira szeressen, mint téged. Már el is kezdhetjük. Lefektessem szundizni?

Áts nagyot nézett.

- Szundizni? János, este fél hét lesz mindjárt. Egy bő óra múlva már a rendes esti alvása jön.

Boka felsóhajtott.

- Látod, mondtam, hogy jobb apa vagy, mint én. Fogalmam sincs, mikor alszanak a négyévesek. 

Áts felnézett a plafonra.

- Ja, és szerinted én ezzel a tudással születtem? Tegnap gugliztam ki, miután Luca megérkezett. Mindenesetre nemsokára jön a fürdetés, ha gondolod…

- Igen - vágta rá Boka egyből. Ahogy újra elképzelte Luca karjait maga körül, az édes kis szuszogását a nyakában, máris nem érezte annyira tragikusnak a helyzetét. - Gondolom.