Ain't nobody loves me better 20. fejezet

Fandom: Iliász

Párosítás: Odüsszeusz/Diomédész, Akhilleusz/Patroklosz, a többi pedig kánon szerint

Műfaj: 21. századi High School AU
Korhatár: 12
Figyelmeztetés: káromkodás

Tartalom: Diomédész végzős diák, és új tanulóként érkezik az Ilion Középiskolába. Már kezdettől fogva rengeteg nehézséggel kell megküzdenie: az osztálya valamilyen titokzatos múltbeli történés folytán kettészakadt, és állandó a versengés a két focicsapat tagjai között. Ha ez nem lenne elég, Diomédész még az új földrajztanárával is állandó konfliktusba kerül: végül pedig jobban megszereti őt, mint azt valaha is gondolta volna.

Hajnal fél három környékén egy csinos kis fehér autó gördült be a főút melletti benzinkút egyik ütött-kopott állására. Tankolás után a benne ülő négy utas bevonult a kasszához fizetni, na meg feljavítani kicsit a nem túl rózsás alaphangulatukat. Helené rögtön elvonult a mosdóba, Patroklosz egy pszichológiai témájú magazint olvasgatott nagy érdeklődéssel, mindeközben pedig Akhilleusz és Diomédész sorban állt a hőn áhított feketéért.

- Vezetek én - ajánlotta fel Akhilleusz, amint megkapta a kávét. Volt a kassza előtt egy kis asztal négy székkel, ide ült most le a srác, szembe az arcát a tenyerébe temető, láthatóan félig alvó Diomédésszel. 

- Az én kocsimat? Álmodni se merj. - Diomédész kortyolt egyet a kávéból, de közben elfintorodott. Ritkán adnak minőségit a kis kutaknál, de ez tényleg mindennek a legalja volt. Hát ezt kapja az ember, ha hajnalban válogatás nélkül betér az első benzinkúthoz. - Majd ezt is összetöröd mint Agamemnónét.

- Nem fogom, mert egyrészt az előbb aludtam és így kipihent vagyok, másrészt a dupla espresso is támogat abban a nemes elhatározásomban, hogy levegyek a válladról ennyi terhet.

Diomédész felvonta a szemöldökét.

- Túl kedves vagy velem. Ez… nem tetszik. Gyanús.

- Haverok vagyunk, nem?

- Nem nevezném haveromnak azt, aki megzsarol, hogy hozzam magammal őt és a kis udvartartását Atlantába.

Akhilleusz kuncogott kicsit, majd lehúzta egy huzamra az espresso felét.

- Jaj már, szerinted tényleg megtettem volna? Kajak ennyire  számítónak nézel? - Majd közömbösen megvonta a vállát. - Érdekel is engem, melyik tanárral hol fekszel össze, a te dolgod. Mondjuk azt csodálom, hogy be tudtad cserkészni Mr. Láertiádészt, nem hittem, hogy egy olyan okos ember, mint ő, bedől a kis trükkjeidnek.

- Nyald már ki.

- Nyugi, nem köpök. Bármennyire is vonzó a lehetőség, hogy lássam Priamoszt meg Agamemnónt tüzet okádni. - A szőke fiú egy bánatos sóhaj kíséretében hátraigazította elszabaduló fürtjeit. - Egyrészt tényleg a haveromnak tartalak, még ha geci is vagyok néha veled. Bocs. Ilyen a természetem. De Patroklosznak megígértem hogy megpróbálok rendesen viselkedni, ha már így összejöttünk.

- Szóval jól láttam - bólintott Diomédész elismerően, majd összecsapta a tenyerét. - Gratulálok, hogy végre rájöttetek arra, amit az egész iskola évek óta tud. Nagyon ajánlom, hogy ne törd össze a szívét, hallod? Amióta Patroklosz legkedvesebb barátja lettem, muszáj hogy figyelmeztesselek. 

- Nem fogom - fogadkozott a srác, ahogy lopva, rengeteg törődéssel az újságos sarokra emelte tekintetét. Patroklosz csak hátulról látszódott, nyilván megint belemerült az olvasnivalóba. - Nem leszek még egy olyan idióta. Ezt a pár hetet is alig bírtam ki, amikor nem beszéltünk. Sokkal hamarabb el kellett volna neki mondanom, hogy érzek iránta, de hát Brisz…

- Brisznek esze ágában sincs elvenni tőled Patrokloszt.

- Már tudom, vele is volt egy félig komoly, félig részeg beszélgetésünk a házunk melletti kocsmában - fonta össze a karjait a fiú. - Ez a tüske mindig bennem volt. Hogy Briszéisz olyan szép szemeket meresztgetett rá mindig is, Patroklosz meg túlságosan is kedvesen fogadta ezt. Jó, gimi kezdetekor mondta hogy meleg, de a szexualitás nem ilyen egyszerű dolog azért, te is tudod. Na meg amúgy is féltem kicsit, bevallom. Patroklosz… ő túl jó hozzám.

- Teljesen igazad van. De valamiért mégis bejössz neki, adj hálát érte minden nap - világított rá a lényegre Diomédész. Ő is Patrokloszt bámulta most már, elmerengve. 

×××

Végül Diomédész - hosszas győzködés és könyörgés után - csak megengedte Akhilleusznak hogy vezessen, így ő ült előre Patroklosszal, míg Diomédész és Helené hátul szundítottak kicsit - a nemrég megivott kávé ellenére is. Reggel hét óra után valamivel értek Atlanta nyüzsgő és színes városába, Diomédész kissé álmosan pislogott a város szélén felbukkanó, égbe nyúló hegycsúcsokra, melyek fenségesen tekintettek alá Georgia fővárosára. A fiúnak rögtön eszébe ötlöttek a - nem is olyan rég - földrajzórán tanult adatok: hogy Atlanta Amerika nagyvárosai közül az egyik legmagasabban fekvő település, mely az Appalache-hegység lábainál terül el. Az egyik leghíresebb látványossága a világ legnagyobb beltéri akváriuma, ami több mint százezer állatnak ad otthont. 

- Ide megyünk először - közölte Akhilleusz, mikor leparkolt az íves, modern, hajót formázó épület előtt. Kora reggel révén még nem nyitott ki a pénztár, sem az ajándékbolt, és a parkolóban is ők voltak az elsők. - Csak tíztől nyitnak, de addig beülhetünk valahova, és megreggelizhetünk.

- Nincs étvágyam - karolta át saját magát Helené. Diomédész látta rajta mennyire ideges, csodálkozott azon is hogy a lány egyáltalán tudott aludni. - És én amúgy sem ezért jöttem. Diomédész, elviszel apa címére? Klütaimnésztra megadta. Egy percet sem akarok tétlenül tölteni.

- Én elviszlek, de ilyen korán szerintem ne állítsunk be apádhoz. És a reggeli szerintem remek ötlet - bocsátotta előre a srác. - Enned kell neked is valamit, így is olyan sápadt vagy, rosszul ne legyél nekem. Akár az akváriumot is megnézhetjük ha van kedved.

- Apa miatt jöttem, és értsétek meg, hogy addig nem tudok gondtalanul várost nézni, amíg nem beszélek vele. Akhilleusz, Patroklosz - fordult az említettek felé a lány -, ti menjetek ahova szeretnétek, majd ha végeztünk, telefonálunk nektek, és akkor felveszünk titeket.

- Szóval közlekedjünk busszal.

- Remek meglátás, Akhilleusz, mert a kocsim nálunk marad. - Diomédész kiszállt az autóból, majd a vezetőülés mellé ballagva intett az említettnek. - Na haladjatok. 

A srác, kissé méltatlankodva ugyan, de kiszállt; megigazgatta laza copfba fogott, aranyszínű haját, majd kinyitotta Patroklosznak is az ajtót. Patroklosz kissé pirulva fogta meg a kezét, majd ketten elsétáltak a sarki kávézóig. 

Diomédész helyet foglalt a kormánynál, Helené viszont nem ült mellé. Szomorkás, ideges tekintettel nézegette a mellettük elsuhanó autókat, a kora reggel éppen nyitásra  készülődő reggelizőket, kávézókat. A karjait védelmezőn maga köré fonta, és a térdeit is összeszorította.

- Nem hiszem el, hogy nem vagy éhes. Te Helené vagy, hallod? Mindig éhes vagy.

- Reggel óta görcsben áll a gyomrom. Ha elutasít… akkor mi lesz? Nem ezért jöttem.

- Hát miért? - csodálkozott Diomédész. - Ugye nem arra számítasz, hogy odamész hozzá, és közlöd hogy szeretnéd ha ténylegesen is apaként viselkedne, és ő erre simán elvisz téged és a tesóidat bowlingozni?

- Akkor idealista vagyok, vállalom - közölte szilárdan a lány. - De igen, pont erre számítok. Mert tudod, Diomédész, az embernek sok minden közbejöhet az életében. És hibázunk, állandóan. Én is elcsesztem a Meneláosszal való kapcsolatom, elcsesztem az osztállyal való kapcsolatom. Na meg akkor még szó sem volt Klütaimnésztráról, aki az egyetlen ember az életemben akire valaha is tartósan haragudni tudtam - pedig volt egy pár, akire kellett volna. A lényeg, hogy senki sem mentes a problémáktól és a belső kétségektől. 

Diomédész a tenyerébe temette az arcát.

- Helené, itt rohadtul nem erről van szó. Vannak dolgok, amiket nem lehet megbocsátani. És az emberek nem jók. Ezt el kell fogadni.

- Szerintem meg jók, és nem fogsz tudni meggyőzni az ellenkezőjéről - szögezte le Helené. - Patroklosz szerinted nem jó? Patroklosz, aki világ életében egy légynek sem ártott, aki citromos teát hozott nekem az osztályba amikor egyszer megfáztam? Vagy Briszéisz nem jó? Közelről persze nem ismerem őt, de te mondtad mennyit segít neked a matekban, teljesen ingyen. Párisz nem jó, aki bár kicsit egoista, de a legszelídebb az állatokkal, és hobbiként menhelyen önkénteskedik?

- Ezt nem tudtam.

- Pedig így van - állította határozottan a lány. Felszegte a fejét. - Te csak az egyik oldalát látod a dolognak, én csak a másikat. Sosem látjuk ugyanazt, ezért nem egyezhet a véleményünk.

- Lehet. De Agamemnón nem jó. Nem mondhatod komolyan, hogy ő jó. Az agresszivitásban és mások cseszegetésében leli örömét.

- Vagy csak simán az agyára megy az idióta nővérem. És a problémáit a munkahelyén éli ki. Ami nyilván nem túl etikus, de ha a dolgok mélyére látsz, érthető. Na mindenesetre én hiszek abban hogy az emberek alapvetően jók, legfeljebb valamiért eltérnek közben egy kicsit a helyes ösvényről. Nem tudhatom, apámnak milyen problémái voltak, amiért nem látogathatott meg.

- Talán nem is akart.

- De annak is oka kell, hogy legyen. És én szeretném megjavítani a kapcsolatunkat, bármi áron.

Diomédész hátrahajolt, és biztatóan, komolyan megfogta Helené kezét. A lány már szinte remegett.

- Helené, én csak nem akarom, hogy csalódj. 

- Tudom, tudom. - Helené szeméből kibuggyant egy csepp szomorúság. Gyorsan letörölte azt a blúzának ujjával. - Ha csalódok, akkor ez van, el kell fogadnom. De addig hagyd meg nekem ezt a kis reményt, rendben? 

×××

A csillogó toronyépület modern, hatalmas kijelzős órája éppen elütötte a nyolc órát, a reggeli napfény pedig foltokban szűrődött át a főúton igyekvő tömegekre. A belváros egyik legforgalmasabb időszaka volt ez, a munkába igyekvők pedig hangyaként lepték el az égig érő, puccos épületekben elhelyezett irodákat és szolgáltatóhelyiségeket. Diomédész nagy nehezen talált csak parkolóhelyet (és jó sok pénzért), így káromkodott is egy sort; de csak még mielőtt észrevette, hogy Helené állapota nem javult azóta, hogy elindultak. Ott ültek vagy öt percig néma csendben az autóban, aztán amikor a fiú megkérte Helenét hogy most már lassan induljon, az sápadtan a fejét ingatta.

- Nem akarok. Úristen. Hülye ötlet volt idejönni.

- Na jó, ne haragudj, de erre nincs időm. - Diomédész fogta magát, kipattant az autóból, majd becsukta maga után az ajtót, és a megszeppent Helené kezébe nyomta a kocsikulcsot. - Odamegyek és felderítem a terepet. Ez apád irodája, ugye? Ahogy nézem, nekem nem tűnik lakóháznak.

- Gondolom az, de Diomédész… - Helené kétségbeesetten nézett fel a srácra. - Azt sem tudod, mit mondj neki, ezt nekem kellene. Te is tudod. 

- Miért? Szerintem jobb is, ha én megyek, én tudok higgadtan viselkedni akkor is ha faszkalap lesz. Amire elég nagy a sansz, úgy őszintén. Ne aggódj már, ha akar veled beszélni úgyis elmondom - nyugtatgatta a lányt Tüdeidész. Kedvesen rámosolygott. - Nyugi, nemsokára jövök vissza. Csak add ide a cetlit amin a pontos emelet meg szám van.

Helené bizonytalanul méregette barátját egy darabig, majd becsukott szemmel Diomédész felé nyújtotta a papirost.

A fiú hamar feljutott a lift segítségével a harmincnyolcadik emeletre, nagy ívben téve arra, hogy a közben beszálló elegáns, öltönyös IT guruk meg üzletemberek igencsak megbámulták a farmert és sötétzöld pólót viselő diákot. Mindenesetre amint kilépett a lift ajtaján, rögtön egy igencsak tágas, üvegfalú, letisztult külsejű recepcióféléhez érkezett, amit két biztonsági őr őrzött két oldalt. A fal és a recepció mellett elhelyezett prospektusok büszkén hirdették a (minden bizonnyal) dúsgazdag és befolyásos Zeusz Kronidész szállítmányozással foglalkozó cégét. Diomédész szinte habozás nélkül sétált a pulthoz, majd leglehengerlőbb mosolyát elővéve mosolygott a harminc körüli, jól öltözött, hibátlan frizurájú recepcióshölgyre.

- Jó reggelt kívánok, én Zeusz Kronidészt keresem személyesen. Beszélhetnék vele most?

A hölgy fáradtan meredt rá.

- Egyeztetett időpontot?

- Sajnos nem. De nagyon fontos ügyben keresném.

- Milyen ügyben? 

- Azt nem mondhatom meg. Illetve annyit mondok csak, hogy egy igen privát, személyes dologról lenne szó.

A recepciós elhúzta a száját, majd unottan visszafordult a számítógépéhez.

- Sajnos nem lehet. Az igazgató úr igen elfoglalt ember, nem ér rá csak így hirtelen…

- Miss Ashton, sikerült végre egyeztetni időpontot a papírforgalmazókkal? Nagyon sürgős lenne. - Az ötven körüli, jól szituált asszisztensasszony éppen ebben a pillanatban sietett oda a recepcióspulthoz, és kissé csodálkozva meredt az ott álldogáló, farmeres Diomédészre. - Az úrnak miben segíthetünk?

- Mr. Kronidésszel akar beszélni valami privát ügyben, de nem engedtem be - válaszolta Miss Ashton magától értetődően, az asszisztensnő azonban sóhajtott egy nagyot. Diomédészre emelte a tekintetét.

- Hogyan szólíthatom?

- Diomédész. Tüdeidész a vezetéknevem.

- Jöjjön, Mr. Tüdeidész. Elnézést kérek, a kollégám még új nálunk. - Diomédész elhűlve (és szerencséjének örülve) követte a nőt, aki még közben hátraszólt Miss Ashtonnak. - És kérem, ha a jövőben bármilyen hölgy vagy úr hasonló ügyben keresi Mr. Kronidészt, irányítsa Janethez. Köszönöm.

×××

Diomédész egy jó tíz percet várt Janet (mint kiderült, Kronidész személyes titkárnője) irodájában. Egy darabig az ujjaival matatott, meg a padlószőnyeg kockáinak számát adogatta össze, de hamar kezdett az idegeire menni a nő klaviatúrájának a kattogása. Janet magas, kedvesen kerek arcú, szemüveges nő volt, barna haját laza kontyban viselte. Egész szimpatikus lett volna a fiúnak, ha nem váratja meg ennyi ideig.

- Khm… elnézést - szólalt meg hirtelen a fiú. Janet rögtön ránézett. - Mr. Kronidészt mikorra várhatom?

- Ő sajnos nem lesz itt, jelenleg egy konferencián tartózkodik. De ahhoz, amit szeretne, nem is kell ő személyesen. - Janet odament a nyomtatóhoz, majd türelmesen megvárta, amíg az kinyomja a három példányt a nyomtatványból. Gyorsan átfutotta még azt a szemével, aztán lerakta a papírosokat Diomédész elé, az asztalra. - Az összeget a nyomtatvány végére írjuk majd rá, tollal, megegyezés után. Nyugodtan olvassa át a dokumentumot, de lényegében annyi áll benne, hogy Mr. Kronidész viselt dolgairól és a kettejük kapcsolatáról nem beszél soha senkinek, és a birtokában lévő esetleges fotókat, videófelvételeket, illetve egyéb kompromittáló anyagokat azonnali hatállyal megsemmisíti, hiszen azok az ő engedélye nélkül készültek. Nem ad interjút semmilyen online vagy offline médiának, és ha bármilyen, Mr. Kronidész cégével kapcsolatos üzleti titokról tudomása van, azokról szintén hallgat. Illetve soha többet nem kérhet tőlünk pénzt a fentiekért.

A fiú szavai valahogy elakadtak útközben. Igyekezett, hogy arca kimért és komoly maradjon, annak ellenére is, hogy jó alaposan ledöbbent az elé nyomott szerződésen. Pár másodperc múlva már megszólalni is képes volt.

- Nem is mondtam, hogy mit szeretnék.

- Nem volt szükséges. Nem először csinálunk ilyesmit. 

Azt látom, nyelt egyet Tüdeidész, ahogy az előtte heverő papírhalomra bámult. Beszarás, hogy ez a Kronidész miket művel, pedig Helené elmondása alapján hatvan körül van a pasas. Nem lennék meglepve, ha ott a tárolóban egész rekesz lenne elkülönítve a korábbi szeretők dokumentumainak. Biztos sokan bepróbálkoztak már zsarolással, hogy kiszedjenek belőle egy kis pénzt. 

Diomédész határozottan hátradőlt a székén, és kiélvezte, hogy - legalábbis úgy tűnik - helyzeti előnyben van. Azt feltételezik róla hogy képeket meg videókat őrizget Kronidészről - hát biztos szép kis összeget megér nekik az, hogy ezek sose lássanak napvilágot.

- Szóval akkor az összeg - csapta össze a tenyerét gyorsan Diomédész. - Százezer dollárra gondoltam. Itt, helyben, készpénzben.

Janet enyhén felvonta a szemöldökét.

- Tízezret akartunk ajánlani.

- Nyolcvan.

- Ötven.

- Legyen hatvanöt, és kezet rá - indítványozta Diomédész. Janet habozott kicsit, majd vállat vonva lehajolt, hogy ráírhassa az összeget a dokumentumra is. Nem mintha azt a papírost bármilyen hivatalos helyre be lehetett volna küldeni ha Diomédész megszeg valamit, de a srác biztosra vette, hogy jó helyen őrzik ezeket a holmikat, és a szerződésszegésnek komoly következményei vannak. Na de hát hogyan tudnék olyan anyagokat kiszivárogtatni, amik nekem nincsenek is? Azért van itt ész.

A srác aláfirkantotta a nevét mind a három papíron (elérhetőségnek hamis mobilt adott meg persze), majd a világ legnagyobb nyugalmával nézett Janetre. A nő hamarosan kiment az irodából, és egy jó tíz perc múlva jött vissza, egy fémborítású, kis táskával a kezében. 

- Ön is tegyen el egy példányt a szerződésből, kérem. - Diomédész négyrét hajtotta az egyik lapot, majd bedugta azt a farzsebébe. - A pénz pedig itt van a táskában. Kívánja megszámolni?

- Elhiszem önnek, kedves Janet, hogy ez itt hatvanötezer dollár. Hálás köszönetem. - A srác felkapta a bőröndöt, majd játékosan szalutált a szabadon maradt kezével. - Remélem, sosem látjuk egymást többé.

- Én szintúgy, kedves Tüdeidész.

×××

- Na mondd már, mi történt? Milyen volt? Akar velem beszélni? - hadarta a lány egy szuszra, amikor meglátta a kajánul vigyorgó, kezében fémtáskát lóbáló Diomédészt. A srác egy-két percig hagyta hogy Helené faggatózzon, eközben a legnagyobb büszkeséggel nyitotta fel a csomagtartóját, és rakta be alulra (szépen letakarva mindenféle szatyorral és takaróval) a fémtáskát. Már éppen csukta volna le az ajtót, amikor hirtelen felvillant a fejében, hogy akár meg is tarthatná az egész összeget. Megtehetné, hogy nem szól róla Helenének, elvégre ő szerezte.

A  jószívem fog egyszer a sírba vinni, az tuti.

- Szóval - vett egy mély levegőt Diomédész, ahogy beült a kocsiba. - A faterod nem volt itt, nem tudtam vele beszélni, csak a titkárnőjével. Kedves volt ez a Janet, bírom az olyan embereket akik nem pofáznak feleslegesen. Miután megnyugtattam, hogy nem szivárogtatok ki szexvideókat Kronidészről, elképeszően nagylelkű volt, és most ott van hatvanötezer dollár a csomagtartóban. Kábé ennyi.

Helené szemei majd kiestek a helyükről. A lány csak pislogni tudott.

- Hogy… mi van?

- Bementem, azt mondtam hogy privát ügyben akarok az apáddal beszélni, mire elém toltak egy titoktartási szerződést. - Diomédész úgy vonta meg a vállát, mintha minden nap ilyen üzleteket bonyolítana, és ez az egész tényleg semmiség lenne neki. - Gondolom nem először jött hozzájuk egy random valaki, hogy személyes ügyben beszéljen a főnökkel. Amennyi aktatartót láttam ott, biztos hogy vagy tucatnyi szeretője bepróbálkozott már. 

- Na jó, de… - Helené bizonytalanul meredt maga elé. - De ha rólad azt hitték, hogy a szeretője vagy, akkor… nem lehet, hogy apa meleg?

Diomédész elcsodálkozott Helené reményteli tekintetén, meg azon, ahogy a lány a szája elé kapta a kezét hirtelen.

- És ez téged miért is tesz ennyire boldoggá?

- Nem érted, Diomédész?! Tényleg nem érted? - Helené izgatottan saját, piruló arcára tette a kezét. - Ha a férfiakat szereti, és erre későn jött rá, rögtön érthető, hogy nem akart egy nővel együtt lenni. És lehet, ezért hagyta el anyát. Mert képmutatás lett volna ha velünk van, és csak boldogtalan lett volna egyébként is. Minket is boldogtalanná tett volna.

Diomédész sajnálkozóan Helené vállára tette a kezét.

- Ne haragudj, de nem hiszem hogy meleg. Te mondtad, hogy már akkor is volt felesége amikor Lédával megismerkedett, és anyukád meg tök fiatal volt még. Ha látens meleg lenne, nem hiszem hogy egy csinos huszonéves lánnyal csalta volna a nejét. Egyébként pedig amikor beengedtek, az egyik asszisztens azt mondta a recepciósnak, hogy a hozzám hasonló indokkal érkező nőket és férfiakat engedje fel Janethez. 

Helené ajkai lekonyultak.

- Ó.

- De még ha meleg lenne - emelte ki a srác - , akkor sem lenne kifogás arra, hogy miért nem látogatott meg titeket annyi éven át. Különösen téged, hiszen téged sohasem látott.

- Igaz. Ettől viszont nem vagyunk előbbre. Ha itt nincs, fogalmam sincs, hol keressem apát - fogta a fejét elkeseredve Helené, Diomédész viszont rögtön közölte:

- Nekem viszont van. Janet szerint Kronidész egy konferencián van, és tegnapi meg mai dátummal volt egy konferenciaplakát kitéve az irodájába. Egy furcsa, lapos épület volt mellette a kép, úgy nézett ki mintha vasalóval valaki átment volna rajta. Így amíg vártam a szerződésre, rágugliztam. - A fiú gyorsan kikereste a képet a telefonjából, majd a teljesen elképedt lány orra alá dugta. - Ez a híres flatiron épület, itt van a belvárosban. Peachtree Street 84.

Helené jópár másodpercig hallgatott.

- Diomédész, most legszívesebben hozzád mennék feleségül.

A srác nevetett.

- Nem szükséges, így is megkapod a pénzem felét. Már a hatvanötezer dollárnak.

- Ez most komoly?

- Én nem tudok ennyivel mit kezdeni - tárta szét a karjait Diomédész. - Ja, veszek pár új videójátékot meg kéne egy jó bőrdzseki is. Na de kettőnk közül valaki egyetemre megy, és legalább az első éved egy részét hitel nélkül is ki tudod fizetni.

Helené szeme könnybe lábadt.

- Én… nem tudom, mit mondjak. 

- Ne mondj semmit - felelte a barátja. Aki közben azért elgondolkozott. - Mondjuk szerintem is durva, hogy ennyit ki tudtam csikarni belőlük csak így a semmiből. Basszus, ezt kellene csinálnom a jövőben. Milliárdos üzletemberekkel kefélni, aztán kiszedni belőlük egy rakat lovettát. Ha a katonáskodás nem jön be, megfontolom majd a karrierváltást.

×××

Diomédész és Helené alig húsz perc alatt megtalálták a kérdéses “kivasalt” épületet, majd éppen abban a pillanatban, amikor a srác leparkolt, Helené egy mindenre elszánt sóhajjal kiszállt a kocsiból. Merészen az épület főbejárata felé nézett, ahol természetesen alig-alig álldogált néhány középkorú, drága zakós, bőrcipős üzletember. Minden bizonnyal a konferencia még javában tartott, az a pár ember pedig csak egy kávé- vagy cigiszünetre jött le.

- Figyelj, bemehetek megint én…

- Köszi, Diomédész, de most már ideje, hogy nagylány legyek - szusszantott egyet Helené, miközben megindult. Diomédésznek feltűnt, hogy a lábai szinte kocsonyából vannak; de azért csak nem adja fel. - Ezért jöttem. Várj meg, jó?

- Én nem mozdulok egy tapodtat sem - ígérte a srác, majd mikor Helené eltűnt az üveg forgóajtó mögött, nehézkesen, mélyen felsóhajtott. Aztán hátradöntötte a székét, és nekiállt egy kis zombilövöldözésnek a telefonján. Ez nagyjából tíz percig volt képes lekötni őt, de egy idő után már folyamatosan a bejárat felé pillantgatott, és azt leste egyre növekvő izgalommal, hogy mikor jön már ki a lány, és vajon meg kell-e vígasztalnia végül, vagy sem. (Diomédész szinte biztosra vette, hogy elutasítás lesz a vége. Már napokkal ezelőtt kinézett pár atlantai édességboltot illetve cukrászdát, hogy tudjon segíteni Helenének a bánatát édességbe folytani. Biztos, ami biztos.) 

Unalmában megnézte pár youtuber frissítéseit, felment instagramra is, illetve elolvasott egy cikket a macskamedvék szaporodási szokásairól (le kellene már akadnia az ilyen hatásvadász oldalakról, ezt jól tudta). Közben a messengeren is keresték, Szthenelosz például egy sorozatról faggatta, Briszéisz meg arról érdeklődött, hogy nem lenne-e baj, ha a legközelebbi matek korrepet átraknák szerdára. Éppen nekik válaszolt a srác, amikor hirtelen felugrott egy vadonatúj üzenet.

Odüsszeusz

ne haragudj, hogy ilyen nehéz helyzetbe hoztalak. nem volt igazságos tőlem. borzalmas ember vagyok, és ezt nyíltan beismerem. 

Nem, gondolta gyorsan a fiú, ahogy a zsebébe süllyesztette a telefont. Ezt nem interneten fogjuk megbeszélni. Kicsit mérges is volt, hogy Odüsszeusz csak így ráírt, pedig elvileg megegyeztek ott a szertárban, hogy nem fog haragudni rá. Na de hát olyan nehéz volt. Miért nem mondta el már az elején, hogy mit érez? Hogy lehet ekkora idióta? Saját magát kínozta ezzel. Persze Diomédész pontosan tudta, miért nem mondta el. Félt, nehogy Diomédész már azelőtt otthagyja, hogy bármi lényeges történt volna kettejük között. Hiszen ő megmondta, hogy nem a párkapcsolatosdi híve. Odüsszeusz tehát okosnak okos volt, már megint; és csakúgy, mint Diomédész, mindig eléri azt, amit akar. Vajon most elérte a célját? Azt, hogy a fiú beleszeressen? Diomédész, mikor a szerelem szóra gondolt, furcsa fintorba húzta az ajkát. Egy-két hónappal ezelőtt egyértelmű nemmel felelt volna, de most már elbizonytalanodott. Fogalma sem volt, mitévő legyen, és az egyetlen ember, akitől tanácsot tudott volna kérni, már jó húsz perce eltűnt. 

Diomédész döntött. Kiszállt, bezárta a kocsit, majd megindult ő is a forgóajtó felé; a viszonylag kihalt előcsarnok után követte a konferenciát jelölő nyilakat, majd hamar eljutott a büfés terembe is. Itt a kutya sem figyelt fel rá, hiszen egyrészt a konferencia részvevői közül sokan nem öltöztek kifejezetten elegánsan, és jónéhány, Diomédészhez hasonló izgága gyakornok is meg-megfordult a kávés asztal körül. A srác körülnézett, hogy látja-e valahol Kronidészt (fényképről tudta, hogy néz ki), illetve Helenét, de mivel nem járt sikerrel, felhalmozott néhány sajtos szendvicset; majd az egyik sarokba beállva, suttyomban megeszegette őket. Hozzájuk csapott némi kakaós kekszet is, meg egy pohár frissen főzött kávét; úgysem reggelizett még ma. Olyannyira nem nézték ki a társaságból, hogy amikor Diomédész újra akart tölteni a kávéból, egy kedves, középkorú hölgy (a névtáblája alapján előadó a konferencián) még kedvesen át is irányította őt a másik géphez, mondván, neki is csak onnan sikerült forró, reggeli nedűt csiholnia. Diomédész tehát már a második pohár kávét kortyolgatta, amikor sikerült elkapnia egy beszélgetésfoszlányt nem is olyan messziről; Mr. Kronidészről volt szó, minden bizonnyal a cégének alkalmazottai fejezték ki kicsit sem jóindulatú véleményüket arra vonatkozóan, hogy főnökük már megint egy dekoratív, de kissé hirtelenharagú hölgyeménnyel folytat elmélyült párbeszédet a konferenciaterem folyosóján. Tettek néhány rosszmájú megjegyzést még, de Diomédész már ezeket nem hallgatta meg, sietett is kifelé. 

Bolyongott egy kicsit, mire sikerült megtalálnia a nyilakkal jelzett folyosót, de amikor a közelben volt, Helené - határozott, erős, meglepő módon kicsit sem sírós - hangját hallotta meg először.

- Nem, én… én tényleg nem tudom, milyen ez. Sosem voltam házas, oké. De akkor sem kifogás. Bármit mondasz, nem lehet kifogás, tudod?! Mert én vártalak. Én mindig vártam, én annyira vártam, hogy egyszer haza gyere, már egy idő után az sem érdekelt, hogy anyát nem szereted...

Amikor megérkezett a kissé kihalt folyosóra, a lány pont háttal állt neki, és így egyedül Mr. Kronidész vette észre az érkezését. A szikár, magas, őszes hajú (de még mindig jóképűnek nevezhető) férfi szemei összeszűkültek Diomédész láttára. Végigtekintett rajta tetőtől talpig.

- Sosem mondtam, hogy nem szerettem Lédát - mondta Zeusz Helené felé fordulva. Aztán visszanézett Diomédészre. - Elhoztad a fiúd is? Ez nagyon aranyos. 

Helené - igencsak meglepődve -  hátrafordult, ekkor vette csak észre Diomédészt, a fiú pedig bátorítóan átkarolta a lány derekát, és megsimogatta őt. Ahogy kedvesen, szeretetteljesen rámosolygott, szavak nélkül is tudatta vele, hogy most az egyszer ne mondja el az igazságot, had gondolja Kronidész azt, hogy Helenének teljes az élete nélküle is. (Ami totál igaz amúgy is).

- Nagyon vigyázzon, mert nem tűröm, hogy Helenének bármi bántódása essen - közölte Diomédész egy bátor, de félelmetes vigyorral, ami nagyon nem illett össze azzal a hősszerelmes szereppel, amit jelenleg játszott. - Az, hogy maga ekkora pöcs, az eddig sem volt nagy titok, de most legalább Helené is látja. És végre, remélem, letesz arról, hogy ebben az életben bármi köze is legyen magához. 

Kronidészt azonban nem ijesztették el a csúnya szavak, sőt, mintha még tetszettek is volna neki. Mintha szórakoztatták volna.

- Nem is tudod, miről beszéltünk.

- Épp eleget hallottam. Helené, menjünk - Diomédész a karjánál ragadta meg a lányt. - Nincs itt semmi keresnivalónk. Ahogy látom, apádat kicsit sem érdekled. Nem kellett volna ide jönnünk.

És már húzta is barátját az ajtó felé, Kronidész viszont - mindkét fiatal nagy ámulatára - egy torokköszörülés után megszólalt.

- Mire megszülettél, az anyáddal való viszony már tarthatatlan volt. Nem ismered Hérát. Fogalmad sincs, milyen féltékeny tud lenni. Néha én is félek tőle.

- Felém sem néztél tizenkilenc évig - lehelte Helené szemrehányóan. - Nem érdekel a feleséged. Csak azért jöttem, hogy lássam, a szemembe tudsz-e nézni mindezek után. 

Kronidész viszont kínosan félretekintett. Mintha csak egy ügyetlen gyakornok első prezentációját hallgatná a cégénél. Egyáltalán nem úgy festett, mint egy apa, aki először látja ennyi év után a lányát. Diomédész meg tudta volna ütni érte.

- Nem voltam eddig az apák mintapéldánya, ez igaz - sóhajtotta a férfi. Majd a zsebében kezdett kotorászni. - De szívesen kompenzálnám ezt némi anyagi juttatással. Ha szeretnéd, persze.

Helené megsemmisülve hallgatott, Diomédész viszont bátran bemutatta Kronidésznek a középső ujját.

- Köszi, de gyűjtöttünk elég zsetont már ma, szóval nem kell még jobban megaláznod a lányodat. Tudod, a lányodat, akire nagy ívben szartál eddig, és ő mégis több száz kilométert utazott most csak miattad, mert azt hitte, van egy fikarcnyi jóindulat még benned. Nem az ő hibája, hogy ekkora szarházi vagy. Puszilom Janetet, és mondd meg neki, hogy jó helyre megy az a hatvanötezer dollár.  - Diomédész magával húzta a kissé sokkos Helenét. Majd még utoljára meggondolta magát, odamasírozott Kronidészhez, és fenyegetően, közvetlen közelről az arcába nézett. - Helené a legönzetlenebb, legjobb, legokosabb lány akit valaha ismertem, és kurvára sajnálom, hogy neked sikerült véletlenül megcsinálni őt. Úgyhogy remélem, most rohadtul el akarsz süllyedni a föld alá, mert ő ezerszer jobbat érdemel nálad!

×××

Kora reggel volt, és Helené arcára csíkokban sütött rá az ablakból beáradó, meleg napfény. A lány félig volt csak betakarózva, és a párna nem a feje alatt volt, hanem úgy ölelte magához, mint a gyerekek a plüssállatot.

Diomédész enyhe mosollyal csukta be maga mögött az ajtót, majd lassan, óvatosan közeledett az ágya felé. Mire leült, Helené már az álmot dörzsölgette ki a szemeiből. Csodálkozva nézte, hogy Diomédész már farmerben és pólóban volt, nyilván meg is reggelizett.

- Nahát, ilyen későre jár?

- Hoztunk neked pár dolgot a pékségből, levittük a kocsiba - magyarázta Diomédész. - Ja és hívtam anyukádat, hogy csak délutánra érünk haza. Nem haragudott annyira.

- Annyira?

- Hát miután elmagyaráztam, hogy tegnap későig fent voltunk, megértette, hogy nem akarunk hajnalok hajnalán hazavezetni. Mondtam, hogy az nem valami biztonságos. Persze azt nem tudja, hogy nekünk az út nyolc óra hosszú, de nem is kell tudnia...

Helené kényelmesen nyújtózkodott egyet, majd felült az ágyban. Kissé még mindig kába volt,  és a kócos, dús haját babrálta.

- Amúgy remélem nem volt gáz, hogy egy szobában aludtunk - hozta fel a témát a srác, majd a saját, még bevetetlen ágyára tekintett, mely alig pár méternyire állt Helenéétől. - Nem nagyon voltam még pizsipartin a lánybarátaimmal. Azaz… - Diomédész a szemét forgatta. - Jó, ezt inkább hagyjuk, nem akarod hallani. Most mondjuk kérhettem volna háromágyasat is a fiúkkal.

Helené kuncogni kezdett.

- Nem hiszem, hogy akartad volna nekik a gyertyát tartani. Meg amúgy sem zavart, nyugi. Miután Akhilleusz berendelte azt a tequila kört… hú, én már amúgy a Dixit felénél bealudtam.

- Láttam. Amúgy tök fasza hely volt, nem is gondoltam, hogy ennyiféle piájuk van. Örülök, hogy végül Patrokloszra hallgattunk, és egy pubba mentünk az este.

Helené játékosan oldalba bökte őt a könyökével.

- Mondja az, aki “utálja” a társasjátékokat. 

Itt már Diomédész is elmosolyodott.

- Túl lehetett élni azokat is. 

- Én annyira jól éreztem magam - gondolkodott el Helené. Kissé a fejét is oldalra hajtotta a nagy koncentrálásban. - És ez furcsa. Amikor apát otthagytuk, láttad, milyen voltam. Nem gondoltam, hogy bármi is lehet még értékes ebben a szar, színtelen világban. De most örülök, hogy meggyőztetek, és elhurcoltatok a pubba. Rájöttem, hogy nekem sosem volt még ennyi barátom egyszerre, sosem volt olyan, hogy elmegyek velük valahova és kikapcsolódunk. Én is kikapcsoltam.

- Köszönhetően a tequila körnek.

- És az egyéb koktéloknak - sóhajtozott a lány vágyakozóan. - Meg nektek, srácok. Rájöttem, hogy én ezt akarom, erre van szükségem most. Barátokra, új élményekre, szabadságra. Hogy elfelejtsem Hektort és apát. Nézd. - Helené előhalászta a telefonját a táskájából. Megkereste az íméljeit, majd a fiú orra elé dugta a képernyőt. - Felvettek az egyetemre.

Diomédész olyan büszke volt, hogy azt se tudta hirtelen, mit mondjon.

- Én annyira, de annyira… jaj, Helené. - Szorosan megölelte a lányt. - Rendben leszel te ott a messzi Kaliforniában?

- Ha ott is ilyen barátaim lesznek, biztos vagyok benne.