Ain't nobody loves me better 21. fejezet

Fandom: Iliász

Párosítás: Odüsszeusz/Diomédész, Akhilleusz/Patroklosz, a többi pedig kánon szerint

Műfaj: 21. századi High School AU
Korhatár: 12
Figyelmeztetés: káromkodás

Tartalom: Diomédész végzős diák, és új tanulóként érkezik az Ilion Középiskolába. Már kezdettől fogva rengeteg nehézséggel kell megküzdenie: az osztálya valamilyen titokzatos múltbeli történés folytán kettészakadt, és állandó a versengés a két focicsapat tagjai között. Ha ez nem lenne elég, Diomédész még az új földrajztanárával is állandó konfliktusba kerül: végül pedig jobban megszereti őt, mint azt valaha is gondolta volna.

- Szóval ez volt a hétvégém - Diomédész összekulcsolta a kezét, kinyújtózkodott, majd elégedetten hátradőlt a sárga kanapén; kezdte egészen megszeretni ezt a ronda színt. - Helené nem volt túl vidám, érhető módon, de utána elmentünk vele és a srácokkal egy pubba szórakozni. Ez nagyon jót tett neki, másnap sokkal kevésbé volt depressziós.

Jonathan finoman a szakállát simogatta. Vett egy nagy levegőt.

- Azt ugye érti, kedves Diomédész, hogy a depresszió az nem egyenlő a rosszkedvvel? Az egyik múló hangulat csupán, ami teljesen természetes minden egészséges embernél néhanapján. A másik egy mentális betegség, ami semmiben sem különbözik egy fizikai betegségtől. Az illető szenved, és nem tehet róla.

- Tudom én is, na de ez csak egy mondás - forgatta a szemeit a fiú. - Nyilván nem hiszem, hogy Helené depressziós. Azt hiszem, látja már, mit kell most tennie. Bármennyire is megbántotta az apja, meg Hektor… - A fiú hirtelen kínosan oldalra tekintett. - Baszki, azt sem kellett volna elmondanom magának a múltkor. 

- Mondtam már, hogy ami itt elhangzik, az itt is marad. És egyébként szerintem kifejezetten érdekes volt Hektorról beszélgetnünk. - A férfi megigazította a szemüvegét, és érdeklődően hajolt előre. - Ön élvezte.

- Mit?

- Amikor róla mesélt a múltkor. Miért?

Diomédész hallgatott egy darabig.

- Hektor a tökéletes fiú, nem igaz? 

- Ön így látja?

- Nagyon jó tanuló, első a sportban, nagyon sok barátja van, akik mind törődnek vele. A szülei is imádják. Amikor Helené elmondta, hogyan viselkedett a vallomásánál, rájöttem, hogy Hektor egyáltalán nem annyira hibátlan, mint ahogy eddig gondoltam. Figyelmeztettek korábban, de nem hallgattam rájuk. 

- Azért nem hibátlan, mert…?

- Komoly párkapcsolata van, és képes lenne megcsalni a barátnőjét.

Jonathan teljesen váratlanul felnevetett.

- Ezt onnan szűrte le, hogy Helené szerint Hektor állítólag odavetett neki egy fél mondatot arról, hogy tudna mit kezdeni magával, Diomédész. Biztos, hogy csak azért élvezi ezt a helyzetet, mert bebizonyosodott, hogy Hektor nem hibátlan? Nem lehet, hogy vonzódik hozzá? 

Diomédész elcsodálkozott.

- Hektorhoz? Én? Nem. - A fiú beharapta az ajkát. - Na jó, talán máskor, más helyzetben… de jelenleg abszolút nem rajta jár az eszem.

- Hanem kin?

Most Diomédészen volt a sor, elismerő mosolyra húzta a száját.

- Nem hiszem el, hogy ezért fizetek magának. - Itt a fiú sóhajtott egy nagyot. Eddig még csak pár alkalmat töltött Jonathannél, és Odüsszeuszról abszolút nem mesélt neki. Nem is akart. Na de… talán ő segíthet neki megfejteni a kérdést, amin napok óta rugózik az agya. A pszichológusokat úgyis titoktartás köti. - Van egy férfi. Idősebb tőlem néhány évvel.

- Néhánnyal?

- Harmincöt éves, ha tudni akarja. Viszonyunk van már hónapok óta. Többek között miatta is vesztem össze apámmal a múltkor, arról talán meséltem.

Jonathan a szemöldökét ráncolta.

- Azt mondta, azért vesztek össze, mert azt mondta az apjának, hogy meleg.

- Azt is mondtam. Meg azt is, hogy a pasimnál fogok aludni. - Diomédész átkarolta magát. - Ez nem volt igaz, O… nevezzük úgy, hogy Senkise. Szóval ez a Senkise nem a pasim. Ő egyébként nős, csak a felesége nem itt lakik. Megbeszéltük, hogy csak szex lesz, mert én még… - Itt Diomédész zavarba jött. - Én még nem voltam fiúval korábban, és szerettem volna kipróbálni. Eléggé bejött, úgyhogy elkezdtünk gyakrabban találkozgatni. Egy idő után mondjuk már nemcsak a szexről szóltak ezek az alkalmak, mert filmeztünk, beszélgettünk, meg ilyenek. Nekem ez így pont jó volt. De most bevallotta, hogy… szerelmes belém.

- Ezt olyan bizonytalanul mondta. Zavarja? Az, hogy Senkise szerelmes magába?

- Leginkább csak nem tudom hova tenni. És nem is értem.

Jonathan elmélyülten vizsgálgatta Diomédész arckifejezését. Csak sokára szólalt meg.

- Diomédész, maga szerethető. Ezt tudja, ugye?

- Persze - A fiú babrálni kezdte a kanapé huzatát. - Van azért egy-két barátom. Helenének is el akartam amúgy ezt árulni, de úgyis csak azt mondaná, mint mindig. Meg van győződve róla, hogy Senkise és én összeillünk. Szthenelosznak megint nem mondhatom, mert ő… hetero.

- És ha hetero, akkor nem is tudja, milyen a szerelem.

- Ő a gyerekkori legjobb barátom. Nem akarom, hogy zavarban legyen attól, hogy azt ecsetelem, mennyire jó a szex egy férfival, és mennyire hiányzik most is, hogy vele legyek. De ki ne hozza ebből azt, hogy Sztheneloszhoz is vonzódom, mert akkor tényleg nem jövök jövő hétfőn. Ugyanígy nem beszélek erről Idomeneusznak sem, meg más hetero fiúbarátaimnak sem. 

- Fél, hogy bántani fogják érte? Talán ez összekapcsolódhat azzal, hogy az iskolában gyakran kigúnyolják a biszexualitása miatt. 

- Ők a barátaim. - Itt azonban a fiú hangja furcsán megremegett. - Nem bántanának. Akkor sem, ha esetleg kapcsolatban lennék valakivel, aki nem lány. De visszatérve a Senkise témára… el kellene döntenem minél hamarabb, hogy mit akarok tőle. De nem megy. Képtelen vagyok.

- Nekem az előbbiekből úgy tűnt ki, hogy nagyon is tudja, mit akar. Arról beszélt, hogy a barátai elfogadnák a kapcsolatukat, meg hogy hiányzik magának Senkise. Valamiért mégis le akarja magát beszélni róla.

Diomédész az arcába temette a tenyerét. Fájdalmasan felnyögött.

- Még jó, hogy le akarom beszélni magam róla, végül is felesége van! Ez a kapcsolat köztünk úgy lenne szar, ahogy van. Maga is ezt gondolja, nem? Akkor miért nem mondja ki?

- Én egy szóval sem mondtam, hogy támogatom a dolgot - hárított a pszichológus. - Sőt. Teljesen igazat adok magának. Ő az idősebb, neki kellene tudni, hogy micsoda terhet rak a maga vállára ezzel a vallomással. Én csak próbáltam rávilágítani, hogy a kérdés szerintem nem az, hogy maga mit érez.
- Na de miért? - lökte oda Diomédész kissé gúnyosan. - Azt ne mondja, hogy ennyire egyértelmű. Fülig szerelmes vagyok ebbe a pasiba, és kész.

- Nem én mondtam.
Diomédész keserűen felnevetett, ahogy idegességében felnézett a plafonra.
- Még ha így is van... tegyük fel, hogy így van. Mi más kérdés lehet még ezen kívül?

- Például az, hogy elbírja-e ezt az egészet. - A srác talán most először látta Jonathant úgy igazán aggódni. - Bevállalja-e a kockázatokat. Ha engem kérdez, nem éri meg. De ön tizennyolc éves, Diomédész. Nem dönthetek ön helyett. Mindig, mindenki azt várja, hogy a pszichológus döntsön. Én csak segíteni tudok abban, hogy tisztán lásson. Hogy például lássa a buktatókat is, amiket magától nem vett észre.

- Az összes buktató itt van a fejemben - mutatott magára Diomédész. - Ezerszer végiggondoltam őket. És rettegek.

Jonathan elhűlten nézte őt. Diomédész visszabámult. Sosem osztott meg még ilyen mély érzelmet a pszichológussal, és fogalma sem volt, hogy képes rá.

×××

Az este Diomédész megpróbált matekozni kicsit, de a feladat csak ideiglenesen vonta el a figyelmét jelenlegi problémájáról. Idegesítette amúgy is, hogy megint elakadt az egyik egyenletnél, Brisz meg nem válaszolt az üzenetére, pedig látta. Nem igaz már, hogy pont ilyenkor nem tud írni… bezzeg a kirándulós csoportba még küldte a szivecskés emojikat Patroklosznak délután. Még a hétvégén csinálta Helené a kirándulós csoportjukat whatsappon, elküldte az összes képet is, amit a telefonjával lőtt a pubos lazításon. 

A fiú úgy érezte, hogy teljesen feleslegesen habozik még. Jonathan igazat mondott, hülyeség lenne nem beismerni, hogy Odüsszeusszal akar lenni. Vannak ugyan fenntartásai, de ezeket teljes joggal közölheti a férfival - ha Láertiádész tényleg annyira szereti őt, akkor meg fogja érteni, hogy neki is hajlandónak kell lennie kompromisszumokra. Igen, odamegyek és közlöm, mit akarok. Szthenelosz mondta mindig, hogy egy párkapcsolatban mennyire fontos a kommunikáció. Diomédész fejben újabb és újabb körítést talált ki a mondandójának, teljes mondatokat rakott össze, kevert meg, majd alkotott újra fejben. A szíve már olyan gyorsan vert, mintha ki akarna törni a mellkasából; a fiú ránézett a telefonja órájára. Este fél tíz volt. Egy másodperc alatt döntött.

Jaj, annyira leszarom, mennyi az idő. 

Máris vett egy cserepólót, majd kiment a kocsijához, és beletaposott a gázba. Új rekordot döntött; húsz perc alatt ott volt Odüsszeusz lakása előtt, természetesen jópár piros lámpát figyelmen kívül hagyva. Éppen azt forgatta a fejében, hogy vajon mit fog majd mondani a kapucsengőbe; erre azonban nagy szüksége nem volt, mert Meneláosz éppen pár másodperccel Diomédész után érkezett meg a bejárati ajtóhoz. A vicces az volt, hogy nem is Diomédész pirult el, hanem a tanár. Éppen olyan színű lett az arca, mint a haja.

- Diomédész, hát maga? Mit keres itt ilyen későn?

A srác sejtette, hogy a görögóra nem megfelelő válasz, így egy laza vigyorral rögtönözni kezdett.

- Mr. Láertiádésznál hagytam a felszerelésemet, amikor görögöztünk. Van egy füzet, ami holnapra kéne, és a közelben voltam, gondoltam, beugrok érte.

- Értem. - Meneláosz bólintott, láthatóan a magyarázat teljesen kielégítette kíváncsiságát. Elővette a kulcsát, és a képernyőhöz érintette azt. A közelgő focimeccsről kezdett értekezni Diomédésszel, és bár a diák fenntartotta ugyan a bájcsevejt, de alig várta, hogy Meneláosz eltűnjön. A  tanár azonban túlságosan belemerült a beszélgetésbe ahhoz, hogy ilyesmire gondoljon. Végül azért sóhajtott egy nehezet, és kérdőn Diomédészre pillantott; éppen ekkor érkeztek meg Láertiádész ajtaja elé. Diomédész várt egy kicsit, de amikorra nyilvánvaló lett, hogy Meneláosz megvárja őt, kénytelen-kelletlen benyomta a csengőt. 

Odüsszeusz csak a második csengetésre nyitotta ki. Haja kócos volt, szeme fáradt. Otthoni, bő, és kissé kopott pulcsit viselt, hozzá szintén kopott és túlméretezett melegítőnadrággal; arcán igencsak mogorva kifejezés ült, ami nem is csoda, tekintve, hogy este tízkor hívatlan vendégek zaklatták. Amikor meglátta Diomédészt és Meneláoszt, a ráncai rögtön kisimultak, és azonnal éberebb lett.

- Jó estét, tanár úr - szedte össze a legtiszteletteljesebb hangját Diomédész -, remélem, nem zavarom. A felszerelésem miatt jöttem, itt hagytam pár füzetet meg egy tolltartót a múltkor. Visszakérhetném őket?

Odüsszeusz rögtön kapcsolt.

- Diomédész, nagyon késő van. Nem jutott eszedbe hamarabb? Nem illik ilyenkor a tanáraid házánál megjelenni. Meg úgy senki házánál. 

- Bocsánat, de na, kell a füzet. Házi van benne holnapra.

- Nem tudom, hol van, ne haragudj.

- Bemehetek megnézni?

Diomédész besurrant a lakásba, majd idegenül nézett körül, mintha alig ismerte volna azt. Meneláosznak volt pár viccesnek szánt megjegyzése a mai diákok általános viselkedésével kapcsolatban, Odüsszeusz meg nevetett rajtuk, de a nevetés nem volt igazi. Hamar hazatessékelte Meneláoszt, aztán amikor becsukta az ajtót, odafordult a dohányzóasztal mellett tétován álldogáló fiúhoz. Diomédész, mikor rájött, hogy csak ők ketten vannak már, ledermedt.

Mondd el neki, Diomédész. Nem lesz jobb alkalom, most kell megtenned. 

Odüsszeusz bátortalanul közeledett felé. Nyilván fogalma sem volt, Diomédész összezavarodott arca mit jelenthet pontosan, és égett a vágytól, hogy minél előbb kiderítse. Megérinteni azonban nem merte őt. Közel, de még tisztes távolságban állt meg, Diomédész pedig látta rajta, hogy milyen nehezére esik ez. Már egyáltalán nem tudta leplezni az érzelmeit, egyértelműen nehezen vette a levegőt, és az arca is beesett, szeme azonban reménnyel volt teli.

Ne menj vissza hozzá. Hagyd el Penelopét. Kérlek, könyörgöm, csak ezt az egyet tedd meg, és én a világ végére is elmegyek veled. 

A fiú nyelt egyet, de olyan száraz volt a nyelve és a torka, hogy képtelen volt bármilyen hangot kicsikarni magából. Odüsszeusz szemébe nézve olyan mérhetetlen szeretet öntötte el őt, hogy muszáj volt tennie valamit. A tanár legnagyobb meglepetésére Diomédész a következő pillanatban a nyakába vetette magát, és szorosan átölelte őt, úgy, hogy a homlokát a férfi vállába temette; Odüsszeusz rögtön átfonta a karjait Diomédész derekán, és némán próbálta belélegezni a fiú hajának illatát. Így maradtak pár másodpercig, csendben és csak egymás rezzenéseire figyelve. Aztán Diomédész felnézett a férfira; érzékelte, hogy a szeme sarkaiban könny gyűlik attól a rengeteg kimondatlantól.

- Akkor… - Még mindig küszködött a szavakkal, de próbálta összeszedni magát. - Akkor megígéred…? Ugye megígéred…?

- Diomédész. - Odüsszeusz jól láthatóan szintén elérzékenyült, mert elcsuklott a hangja. Mégis olyan szépen mondta a fiú nevét, olyan dallamossággal és kedvességgel, ahogyan csak ő tudta. Finom csókot lehelt Diomédész hajába, aztán homlokára. - Annyira szeretlek. Annyira, annyira szeretlek. Én még senkit nem szerettem így.

A fiú még ebben a helyzetben is képes volt egy gúnyos félmosolyra.

- Ugyan már. Volt jópár szerelmed előttem.

- Egyik sem volt ilyen. Tudod, honnan tudom? - Diomédész megrázta a fejét. Odüsszeusz lágyan a kezébe fogta a fiú arcát. - Ott volt Kalüpszó. Meg Kirké. Talán a két legnagyobb kísértés az életemben. De értük nem tettem volna meg azt, amit érted.

Tüdeidész összezavarodott.

- Mit is?

A férfi nehezen nyelt egyet, ahogy lesütötte a szemét.

- Kérdezted, mióta érzek így, és el is mondtam. Az a bizonyos vacsora volt az a pont, amikor rádöbbentem erre az egészre. És akkor én úgy, de úgy szégyelltem magam. Tudtam, hogy nem szabad egy diákomra vágyakoznom, de akkor már nem volt mit tenni. Úgy szerettelek, hogy megfogadtam: nem fogok feléd közeledni. Mert tudtam, hogy ezzel tehetek a legtöbbet érted. Azt gondoltam, hogy majd csak távolról foglak szeretni, és amennyiben képes vagyok rá, távolról segítek neked. Ezért vállaltam el a görögórákat is. Segíteni akartam neked, végre egyszer önzetlenül, és érdek nélkül. - Láertiádész mérhetetetlen öngúnnyal nézett fel a plafonra. - De tudhattam volna, hogy nem tudok kibújni a bőrömből.

- Azért én sem könnyítettem meg a dolgod - forgatta a szemét a fiú. Gyorsan kitörölte a könnyeket a szeméből, majd hagyta, hogy a férfi megfogja a kezét, és leültesse őt a kanapéra. - Komolyan. Nem hibáztatlak, hogy nem tudtál visszautasítani.

Odüsszeusz elmosolyodott, ahogy visszaemlékezett Diomédész kitartó ostromlására. 

- Pedig egész sokáig ellenálltam… egy tizennyolc év alattival mégsem akartam kikezdeni, az még tőlem is csúnya húzás lenne. Legalábbis Meneláosz biztos vágott volna egy úristen-Odüsszeusz arcot, az biztos. Már ha tudta volna.

- Van ilyen arca?!

- Mindennap kapok belőle a tanáriban.

Odüsszeusz megmutatta, Diomédész pedig, bármennyire is próbált komoly maradni, nem bírta ki röhögés nélkül. Végül már a férfi is felnevetett, majd a karjaiba vonta Diomédészt.

- Akkor ugye nem mész el Athénba?

- Nem. - Odüsszeusz és Diomédész tekintete összekapcsolódott. Tüdeidész tudta, hogy Odüsszeusz valamiféle magyarázatot vár tőle, és végül is teljesen jogosan, hiszen a múltkor feltételhez szabta az ittmaradását. Diomédész tudta ezt, és úgy jött most el hozzá. Csak azokat a végtelenül nehéz, gonosz szavakat kellene kimondania. Hagyd el Penelopét. Hagyd el Penelopét. Mivel azonban nem volt ereje megszólalni, a tanár volt az, aki felhozta a témát. - Nézd. Én megértem, hogy ez az egész újdonság neked, és nem akarlak sürgetni, ha még úgy érzed, nem állsz készen erre. De kérlek, mondj valamit arról, hogy érzel, mert már egyszerűen beleőrülök, hogy nem kapok egyértelmű visszajelzést. Tudni szeretném végre, jó irányba haladunk-e, lehet-e belőlünk valami. És nem, nem elég, ha megölelsz, ha megcsókolsz, ha lefekszünk egymással. Nekem szavakra van szükségem.

Diomédész ekkor még mindig a férfi kezét fogta, és most kicsit jobban megszorította azt. 

- Tudom. Bocsáss meg. Valószínűleg kevésbé vagyok jó a szavakban, mint te. - A fiú hangja újra elcsuklott. - És annyira félek.

Odüsszeusz nem lepődött meg. Fájdalmas rezizgáltsággal meredt a fiúra.

- Tőlem.

- Nem. Vagyis… nem tudom felfogni, hogy ez velem történik. Én sosem voltam ez a típus, sosem voltam szerelmes. És engem sem szerettek így sosem. Képtelen vagyok felfogni, hogy miért szeretsz ennyire, és azt hiszem, elfogadni is azért tudom ilyen nehezen. - A srác nagy levegőt vett, pedig itt már az arca paprikapiros volt, és a szemei is újból könnybe lábadtak. - Megrémülök attól, ahogy beszélsz.

Odüsszeusz hallgatott, de egy percre sem engedte el a fiú kezét.

- Attól, hogy kimondom, mennyire szeretlek? Számomra ez a legtermészetesebb dolog a világon.

- Bárcsak nekem is az lenne. De én olyan selejtes vagyok. - Diomédész arcán már sűrű cseppekben peregtek le a könnyek, Láertiádész pedig nem bírta ezt tovább nézni. A fiúhoz húzódott és hagyta, hogy Diomédész szorosan odabújjon hozzá, fejét szorosan a férfi nyakába fúrva. Odüsszeusz lágyan, mégis szilárdan tartotta őt, egyik kezével nyugtató köröket írva le a fiú hátán. Diomédész csak zokogott, hadart, levegőt is alig véve. - Félek mindentől. Félek a barátaimtól, hogy megutálnak, hogy kiközösítenek, hogy kigúnyolnak. Az iskolában amúgy is ezt teszi mindenki, és minden egyes nap úgy megyek be, hogy ma valaki megint be fog szólni, és én megint meg kell, hogy verjem. Félek anyától, mert mindig olyan távoli. Félek apától, mert mindig csak arra vágytam, hogy rám figyeljen, és ő most gyűlöl. Félek tőled is, mert nem érdemlem meg, amit irántam érzel. Egyszer rájössz majd, hogy nem ismersz, hogy amit rólam elképzelsz, az nem… az nem a valóság. És akkor elmész.

- Nem fogok elmenni. 

- Biztos?

- Biztos. - Odüsszeusz gyengéd csókot nyomott a fiú könnytől ázott arcára. Mindkét oldalra. Aztán a homlokára is. Diomédész elképedt, még sírni is elfelejtett. Nagy, kerek szemekkel bámult a férfira. 

- Nagyon… nagyon szeretlek. 

A levegő megfagyott egy pillanatra. Odüsszeuszon csak pillanatra volt érezhető a döbbenet, ezt rögtön a megkönnyebbült, boldog mosolyt váltotta fel. Meghatottan összeérintette a homlokát Diomédészével. Összefonták a tenyereiket is.

- Aστέρι μου* - lehelte a férfi. - Kimondtad. Tényleg kimondtad.

Diomédész képes volt gúnyosan felnevetni.

- Durva, mi? 

×××

- Odüsszeusz.

- Hmm?

- Két kérésem lenne.

A férfi felsóhajtott, és bár Diomédész háta mögött feküdt épp, a fiú elképzelte, ahogy tettetett rosszallással elfintorodik. Megfordulni azonban nem volt kedve; nagyon kényelmes volt így összegubancolódni a takaró alatt, még ruhában is. Egy vékony pléd is takarta őket, bár tavasz révén nem igazán lett volna rá szükségük. Mégis jó érzés volt a takaró alatt feküdni, csak így ketten, biztonságban. Mert Diomédész már biztonságban érezte magát nála.

- Hallgatlak.

Diomédész megszorította összekulcsolt kezeiket a takaró alatt.

- Az egyik az, hogy… nem akarok ma szexelni. Nincs kedvem. Az arcom is kisírt, nem hinném, hogy olyan vonzó látványt nyújthatok.

Odüsszeusz a könyökére támaszkodott, hogy Diomédész tekintetét megtalálhassa.

- Te mindig vonzó látványt nyújtasz, úgyhogy ezt felejtsd el. Amúgy nyilván oké. Te nem vetted még észre, hogy én eddig is kerestem az alkalmakat arra, hogy szex nélkül veled lehessek? 

Diomédész elgondolkodott.

- Észrevettem, talán csak nem tudatosult.

- És mi a másik kérésed?

- Csak annyi, hogy nekem nem kenyerem a becézgetés, és ne vedd rossz néven, de nagyon határozottan nem foglak aranyos neveken szólítgatni.

Odüsszeusz vidáman megvonta a vállát, majd Diomédész nyakához hajolt, és lágyan megpuszilta őt.

- Ahogy akarod, ζωή μου. Σημαίνεις τόσα πολλά για μένα.**

- Ne már. Komolyan. Folyton meglepsz… hát ennyi idő múlva kell rájönnöm, hogy van egy reménytelenül romantikus oldalad is? És persze arra, hogy ez a romantikus oldalad csak görögül értekezik velem.

- Λυπάμαι***. Majd megszokod. Mikor még csak szexeltünk, nem akartalak megijeszteni. - Odüsszeusz ezután elhallgatott, mintha még mondana valamit, de nem meri. Diomédész viszont ezt észrevette.

- Igen?

- Csak… tudd, hogy azért beszélek így, mert szeretném éreztetni veled, hogy szeretve vagy. Főleg azok után, amiket bevallottál nekem. Az igazat megvallva borzasztó tehetetlennek érzem magam, pedig úgy szeretnék segíteni. 

Diomédész ajkai gyengéd mosolyra húzódtak.

- Nem tudsz. De rendes vagy.

- De tudnék, ha hagynád - Odüsszeusz itt hirtelen felült. A fiú látta rajta, mennyire ég benne a tettvágy, és ez jóleső kis melegséggel töltötte el őt. - Legalább az iskolai dolgokban. Egyszer régebben felküldtem az igazgatóhoz Szarpédónékat, de nyilván nem kaptak komoly büntetést. Nem szabadott volna annyiban hagynom. Ezek a fiúk bántanak téged, Diomédész. 

- Sosem vertek még meg.

- A szóbeli bántalmazás is bántalmazás, sőt, sokszor sokkal durvább tud lenni, mint a testi. Akarod, hogy szóljak Priamosznak? Kicsapatom őket, esküszöm.

Diomédész meglepettségében pár másodpercig némán meredt a férfira. Aztán tiltakozva közölte:

- Mégis hogy gondolod ezt? Mit mondanál Priamosznak, honnan tudsz erről?

- Az egész tanári kar tud róla, hogy “korrepetállak” görögből suli után. Az meg azért nem ritkaság, hogy némely diák, ha problémája van, a tanárához fordul. Priamoszék azzal is tisztában vannak, hogy nem vagy jóban a szüleiddel, tehát nyilván keresned kellett egy értelmes felnőttet, aki segíteni tud neked. Meg egyébként is, csomóan hallották már, hogy a folyosón vagy valamelyik órán összetűzésbe keveredsz azokkal a fiúkkal. 

- Nem. És maradjunk ennyiben, jó? - Diomédész jóindulatúan megsimogatta a férfi karját. - Tudom, hogy csak segíteni szeretnél, és értékelem. De úgyis mindjárt vége a tanévnek, és akkor már nem kell velük foglalkoznom többet. Egyébként is, járok pszichológushoz, úgyhogy nem kell féltened a lelki épségemet. Jonathan meg próbál segíteni, még ha nem is hagyom sokszor.

- Jonathan? Remélem, nem fiatal és jóképű. Nem áll szándékomban elengedni téged. - Odüsszeusz vigyorgott, Diomédésznek meg muszáj volt magához húznia őt egy csókra. Az idősebb apró puszikat nyomott az ajkára, nyilván azt akarta elérni, hogy a fiú is elmosolyodjon végre. Diomédész pedig természetesen képtelen volt ellenállni, és alig pár perc múlva már azon kapták magukat, hogy összeölelkezve, egymás mellkasához forrón tapadva csókolóznak a kanapén. Láertiádész ugyan egy idő után próbálta meg-megszakítani a csókot hogy levegőt vegyen, Diomédésznek viszont új ötlete támadt. A hátára döntötte a férfit, és fölé magasodva alaposan lenyomta őt a matracba, teljes súlyával ránehezedett; közben a csókot alig szakítva meg. Eddig mindig ő volt alul, és abszolút nem panaszkodott, de most igencsak élvezte, hogy Odüsszeusz ilyen simán enged az akaratának, és ilyen (tőle szokatlanul) lágyan viszonozza a közeledését. Máskor erős, szilárd szorítása enyhült, gyengéden karolta és húzta magához a fiú derekát. Diomédész nem tehetett róla, belenyögött a csókba.

- Én sem engedlek el.

- Akkor jó. - Láertiádész mosolygott, Diomédész meg felült, hogy kigyönyörködhesse magát benne. A haja zilált volt, ő meg még mindig lihegett kicsit, de mégis fölényben érezte magát; hiszen konkrétan Odüsszeuszon ült még mindig, lábaival a tanár testét tartotta szorosan maga alatt, két kezét meg annak kulcscsontjára támasztotta, úgy nézett le diadalmasan rá. 

- Amúgy a szexszel kapcsolatban… lehetséges, hogy meggondoltam magam.

- Nem félsz, hogy zavarni fog a kisírt szemed?

- Majd leoltjuk a villanyt, jó keresztények módjára. 

Diomédész a lehető legkomolyabban nézett a férfira, aki nem tehetett róla, elröhögte magát. 

- De csak misszionáriusban, oké? Ja és ne várj orált, tudod, hogy az erkölcstelen. Nem vagyok én olyan menyecske.

- Hogyan is várnék? - Diomédész tettetett erkölcsösséggel megpuszilta a férfi homlokát. - Na de most komolyan. Azért egyszer megnéznélek női cuccban. Biztos vagyok benne, hogy nem én kérem először.

- Ezt jól látod - bólintott a férfi, majd felsóhajtva a plafonra szegezte tekintetét. - De el kell keserítselek, nekem nem jönnek be a női ruhák. Sajnos túl férfias vagyok hozzájuk, nem tehetek róla. Rajtad, és csak úgy zárójelben jegyzem meg, viszont el tudnék képzelni néhány csinos ruhadarabot. 

- Szóval nem vagyok elég férfias? - húzta fel a szemöldökét a fiú, és olyan szemeket meresztett a férfira, hogy az egyből tudja: a következő válaszától függ, hogy Diomédész ujjai mennyire lesznek hajlandóak lentebbi tájékokra tévedni.

- Jaj, Diomédész - sóhajtotta Odüsszeusz megadóan. Épp csak érintve a fiú karját, megsimogatta őt. -  Magas vagy, izmos és erős, közben pedig elképesztően gyönyörű. A hozzád hasonló fiatal fiúkért epekedtek már az ókori tudósok és császárok is. Én merném azt mondani, hogy nem vagy férfias?

- Bing bing, helyes válasz. - A fiú lehajolt, és hogy pillanatnyi zavarát leplezze, a férfi nyakát kezdte finoman csókolgatni. Pár másodperc múlva érezte, hogy a férfi libabőrözni kezd, és a lélegzete elakad. - Mit szólnál, ha most…?

- Igen.

- Nem is hagytad, hogy befejezzem - húzódott Diomédész ajka kicsi mosolyra. Ahogy összenézett a férfival, ez a mosoly sokkal bátrabb lett. - Ennyire szeretnéd, hogy én vegyelek kezelésbe téged?

- Öhm, had gondolkoz… igen.

- Szemernyi szégyenérzet sincs benned.

Odüsszeusz elvigyorodott.

×××

- Szóval, gondolkodtatok az ötletemen? - vetette le magát Patroklosz az ebédlő egyik székére, egy nagy tál muszakával és némi fahéjas tejberizzsel a tálcáján. Akhilleusz is követte őt hamarosan, bár ő jóval elegánsabban foglalt helyet az asztalnál. Diomédész (aki kivételesen egyedül ült) gyorsan körbenézett; nem értette a többes számot egyáltalán. 

- Nektek is heló. Ritka szar ez a tejberizs.

- Patroklosz a focizásról beszél - tért tögtön a tágyra kertelés nélkül az aranyhajú srác. Már éppen folytatta volna, de Patroklosz a szíve minden szeretetével a kezére rakta a kezét, és mélyen a szemébe nézett. Diomédész sejtette, hogy Akhilleusz megint olyasmit csinált, amit megígérte, hogy nem fog, és a fiúja pedig kedvesen figyelmeztetni próbálja. 

- Az érdekel - emelte most fénylő, szürkés tekintetét Patroklosz Tüdeusz fiára -, hogy visszamehetek-e hozzátok focizni. Megbeszélted már a srácokkal? Hetekkel ezelőtt kértem.

- Izé… lehet elfelejtettem. Meg azt is gondoltam, hogy így… - A srác az egymás kezét el nem engedő osztálytársaira bámult. Nem tudott nem arra gondolni, hogy bárcsak ő foghatná így Odüsszeusz kezét, félelem nélkül, nyilvánosan. - Szóval hogy mivel összejöttetek, már nem akarod felbosszantani Akhilleuszt.

- Patroklosznak szabad akarata van. Nem akarom többet korlátozni - felelte meggyőződéssel Péleidész. Látszott rajta, hogy nehezen szüli meg a következő mondatokat, de ha foghegyről is, muszáj volt kipréselnie őket. Patroklosz kedvéért. - Agamemnón velem volt seggfej. Nem örülök ugyan neki, de ha Patroklosz mindenképp focizni akar, támogatni fogom. És az első sorban fogok neki szurkolni. - Akhilleusz megpuszilta Patroklosz kezét, aki erre mélyen elpirult.

- Jó, szerintem a többiek örülni fognak - vonta meg a vállát Diomédész, miközben a tejberizsben turkált. - De őszintén szólva Agapénórról kiderült, hogy remek kapus, és szereti csinálni nagyon. Nem akarsz inkább csatár lenni? Akhilleusz helyett máig nem találtunk senkit.

- Én… - Patroklosz eléggé zavarba jött. - Nem is tudom… ez elég komoly előrelépés lenne...

- Ugyan, olyan jól focizol! Láttalak már csatárként korábban, szuper leszel - biztatta őt Akhilleusz. 

- De Hektor és Párisz nagyon jó játékosok. Nem tudom, fel tudnám-e venni velük a versenyt. 

- Figyelj - hajolt előre kicsit az asztalon Diomédész. Bátorítóan nézett a nyilvánvalóan habozó fiúra. - Ha nem jössz, akkor eggyel kevesebben leszünk, éppen, mint eddig. Így is volt, hogy legyőztük őket. Ha meg te is ott leszel, ártani biztos nem fogsz, de hátha berúgsz egy-két gólt. Ott leszünk Idomeneusszal. Segítünk majd. 

- De edzeni sincs már időm. Ma csütörtök van, a meccs pedig jövő héten lesz, addig pedig csak egyetlen edzésünk lesz. A meccs napján.

- Majd edzek én veled a hétvégén - ajánlotta fel Akhilleusz. - Drága, én egész nap gyakorlok veled, ha kell. Alig várom, hogy lássam azt az önelégült Agamemnónt, amikor megjelensz a pályán. Mi lenne, ha addig titokban tartanánk? Nagyot szólna.

- Én azért a mi csapatunknak elmondom - jelezte előre Diomédész. - Hogy tudják, mire készüljenek.

- Oké. Amúgy neked is akartam mondani, Diomédész - hajolt közelebb a sráchoz bizalmasan Akhilleusz -, hogy szombaton megint lesz nálam egy kis összejövetel. Brisszel már kibékültünk, ő is jön. Minden olyan lesz, mint régen. Patroklosz még sütit is süt.

Diomédész sóhajtott egyet.

- Bocsi, de nem érek rá. 

- Azt ne mondd, hogy matekozni fogsz. Mi fontosabb dolgod lehet szombat este?

Mondjuk a föcitanárral dugni, gondolta magában szórakozottan a srác. Végül komolyan megköszörülte a torkát.

- Bocsi, srácok, de szombaton a barátomnál leszek.

Patroklosz felvonta a szemöldökét.

- Van barátod? Mióta?

- Hát… tulajdonképpen éppen egy hete. De már régóta kavarunk, csak most lett…. hivatalos.

- Hozd el nyugodtan a buliba, Akhilleusz biztosan nem bánná - vetette fel az ötletet Patroklosz, Diomédész azonban kissé zavartan meredt Péleidészre; a fiú sunyi mosolyából sejteni vélte, hogy Patroklosszal ellentétben ő nagyon is tudja, kiről van szó. 

- Szerintem nem jó ötlet.

- Ugyan, Patroklosznak igaza van - vigyorodott el Akhilleusz is végre. - Diomédész, hozd már el a fiúd, jó? Biztos jól fogja érezni magát. Van a házunkban egy szoba telis tele antik térképekkel, biztos imádni fogja őket. 

- Miért is? - kérdezte a barátja.

- Miért ne? - pislogott ártatlanul a szőke. - A térképeket mindenki imádja. Hát még ha meglátja a húsz kilós földgömbünket!

Diomédész megforgatta a szemét, de mivel Patroklosz ott volt, úgy döntött, nem fogja halálra szurdosni a villával itt helyben. Azt ráér később, a partin. Ott úgyis több lesz az ember, több a lehetséges gyanúsított.

- Meglátom, el tudok-e menni. De a barátom otthon marad - jelentette ki határozottan és ellentmondást nem tűrően. 

____

*csillagom
** életem. Olyan sok mindent jelentesz nekem.
*** Bocsánat.