Ain't nobody loves me better 22. fejezet

Fandom: Iliász

Párosítás: Odüsszeusz/Diomédész, Akhilleusz/Patroklosz, a többi pedig kánon szerint

Műfaj: 21. századi High School AU
Korhatár: 12
Figyelmeztetés: káromkodás

Tartalom: Diomédész végzős diák, és új tanulóként érkezik az Ilion Középiskolába. Már kezdettől fogva rengeteg nehézséggel kell megküzdenie: az osztálya valamilyen titokzatos múltbeli történés folytán kettészakadt, és állandó a versengés a két focicsapat tagjai között. Ha ez nem lenne elég, Diomédész még az új földrajztanárával is állandó konfliktusba kerül: végül pedig jobban megszereti őt, mint azt valaha is gondolta volna.

Diomédész arra jutott, hogy nem is emlékszik, mikor volt utoljára ilyen jó hétvégéje. Szombaton Akhilleusz bulijában volt, és - bár Odüsszeusszal való találkáját emiatt megrövidítette - a vártnál sokkal jobban érezte magát. Újdonság volt számára, hogy ezúttal foglalt, és nem hajkurászhatja kedvére a lányokat - na de ott voltak a barátai, akik így is szuper estét szereztek neki. Patroklosszal egészen sokáig pingpongoztak, aztán amikor a félénk fiú hazament (Diomédész örömmel konstatálta, hogy már nem Akhilleusz akaratától függ az ottléte), a srác visszatért a táncparkettre, éppen akkor, amikor a karaoke elkezdődött. Diomédész először a szemöldökét vonogatta, de mivel Helené is hamarosan megérkezett (Diomédész hívta őt, bár nem volt benne biztos, hogy el fog jönni), kénytelen volt ő is a karaoke-gép elé állni és énekelni. Idomeneusszal és Akhilleusszal hárman több rockdalt is lezúztak, persze a fiú még meg is lepődött, hogy Akhillusz ilyet is tud, nemcsak azokat a sznob jazzdalait. A karaoke végeztével hajnalig buliztak, és bár Tüdeusz gyermeke felöntött kicsit a garatra, volt benne annyi lélekjelenlét, hogy hajnal fél négy környékén hívjon egy taxit. Az eredeti terve az volt, hogy hazamegy, de amint meglátta, hogy Idomeneusz kétrét görnyedve, Akhilleusz kedvenc fikuszába öklendezik, a legelső dolga az volt, hogy rögtön hazaszállítsa a barátját (lehetőleg még mielőtt Akhilleusz rájön, hogy ki hányta telibe a szobanövényét).

Idomeneusz azonban rögtön elkezdett vele veszekedni a kocsiban, mondván, biztos nem fog így hazamenni, a szülei kicsinálják. Diomédész tudta, hogy a srácnak szigorú ortodox családja volt, az is csoda, hogy Idomeneusz legutóbbi szülinapi buliján odaadták neki teljesen a házat; nyilván a fiú elég sokáig könyörgött érte.Így Diomédész azt találta ki, hogy elviszi magához a srácot; bár egy pillanatig azon is lamentált, hogy a sürgősségi nem lenne-e megfelelőbb. Idomeneusz elég összefüggéstelenül beszélt, iszonyú sápadt volt, és a taxiba is többen támogatták be. Mindenesetre nagy nehezen hazaértek, Diomédész pedig - mivel tudta, hogy édesanyja otthon van - a legnagyobb csendben igyekezett a szobájához lopózni; Idomeneusz azonban hamarabb odabotorkált, és úgy vágódott rá a srác ágyára, mint egy farönk. Diomédész rosszallóan csóválta a fejét, de tenni nem tehetett semmit - és persze az ő feje is lüktetett már elég alaposan, így inkább átment a szomszéd vendégszobába, és úgy, ahogy volt, ruhástól befeküdt az ágyba.

Fogalma sem volt, mennyit aludt, de nem lehetett valami sok. Arra eszmélt, hogy hirtelen bántóan nagy világosság ömlött be az ablakon, majd besüppedt mellette a matrac egy része, ahogy egy magas valaki leült mellé az ágyon. Diomédész felnyögött, ahogy a látása kitisztult, és édesanyja vékony, hideg ujjait érezte a homlokán.

- Hogy érzed magad? - A srác nem tudott elsőre megszólalni, de nem is feltétlen attól, hogy előző este a nagy éneklésben megerőltette a hangszálait. Mióta érdeklődik anya afelől, hogy hogy vagyok?

- Ragyogóan, azt hiszem, le is futok pár kilométert mindjárt. - Diomédész fintorgott. - Szerinted?

Déipülé sokszor szó nélkül, emelkedett fejjel viselte a felé záporzott fiúi sértéseket, most azonban az arca beesett volt, és látszott rajta, hogy megbántotta a fia viselkedése. Ahogy Diomédész mélyebben megvizsgálta őt, feltűnt neki, hogy az anyja most nem öltözött ki úgy, mint általában szokott, és sminket sem viselt. Fogalma sem volt, mikor látta az édesanyját utoljára farmerben (ha látta egyáltalán valaha), és ez nagyon furcsa, kellemetlen hatást keltett benne. De azért idegenkedett tőle, mint mindig, és nem tudta mire vélni a törődő szavakat.

- Egyébként hoznék neked egy csésze teát, ha jó fiú lennél, és engednéd, na meg persze lenne rá időnk. - Diomédész próbálta palástolni megdöbbenését, ám nem jutott szóhoz, az anyja pedig folytatta. - De van egy eszméletlen fiú a szobádban. Aggódom érte.

- Eszméletlen? - ült fel gyorsan Diomédész, a fájdalom pedig belehasított a fejébe. Felszisszent. - Mióta? Amikor megjöttünk, azt hittem, elaludt. Én sem voltam teljesen magamnál, az igaz.

- Próbáltam felébreszteni, megrázni, rákiabálni, de nem reagált semmire. Vagy tizenöt perce felhívtam a mentőket, úton vannak. Ne haragudj, hogy így felébresztettelek, de gondoltam, tudnod kell, nehogy megijedj. Mármint akkor, ha felkelsz, és nem találod itthon.

Diomédész káromkodva kelt fel, megigazította magát a kissé gyűrött ruhát, majd sóhajtva próbálta befűzni az előző este szétdobált sportcipőjét.

- Tudtam, hogy kórházba kellett volna vinni - motyogta magában.

- Gondolom, ne kérdezzem meg, mit csináltatok tegnap. - Déipülé kissé fintorogva legyezni kezdett a kezével. - Mivel én hívtam őket, a mentősökkel megyek. De gyere te is, ha akarsz. Csak előbb mosd ki a szádat, kisfiam, mert idáig érzem az alkoholt.

×××

Kínos csend vette kezdetét akkor, amikor Idomeneuszt betolták a kórház egyik szobájába, Diomédész pedig kénytelen volt az anyjával odakint várakozni. Leültek műanyag székekre, és a srác egy darabig idegesen babrált az ujjaival, majd padlószőnyeg mintáit is alaposan szemügyre vette. Bármit, csak ne kelljen az anyjával beszélgetni. Direkt egy székkel arrébb is ült, és titkon azon reménykedett, hogy valaki megjelenik és beül közéjük. De nemcsak Déipülé miatt érezte magát rosszul, a  saját lelkiismerete sem hagyta nyugodni - be kellett volna hoznia Idomeneuszt még hajnalban, hiszen látta rajta, hogy nagyon nincs jól. Most pedig ki tudja meddig feküdt eszméletlenül… a fiú csak remélte, hogy a barátjával minden rendben lesz. Ellenkező esetben biztos nem tudna a szülők szemébe nézni.

Diomédész egy idő után elővette a telefonját, és lecsekkolta az üzeneteit. Odüsszeuszé volt a legfrissebb, alig tíz perccel ezelőtti.

Senkise

szia! hogy sikerült a tegnapi buli?

Diomédész gyorsan bepötyögte a választ.

Master-of-war-cry

maga a parti szuper volt, de sajnos úgy néz ki, hogy idomeneusz alkoholmérgezést kapott. itt vagyok most vele a kórházban. remélem, neked jobban alakul a reggeled.

Odüsszeusz éppen írt valamit, de Déipülé ekkor hirtelen megszólalt.

- Ő a fiúd?

A srác zavartan pislogni kezdett. Nyilván az anyja nem látta, hogy Odüsszeusszal beszélgetett, meg honnan is tudná, na de akkor…? Ó.

- Idomeneusz az egyik legjobb barátom, anya. Meg az osztálytársam szeptember óta. - De nem tudta megállni, muszáj volt a szemét forgatnia. - Mondjuk biztosra vettem, hogy apa elmondja neked. Gondolom, valamiért érdekelt abban, hogy minél többen utáljanak engem.

- Hogy mondhatsz ilyet, Diomédész? - lepődött meg Déipülé, ahogy kissé értetlenkedve meredt a fiára. - Szerinted én utálnálak téged azért, amilyen vagy? Mikor tettem én ilyet?

- Igazad van - nyelt nehezen a fiú, ahogy egy gúnyos mosolyt erőltetett az ajkára. - Te sosem utáltál, sosem veszekedtél velem. Egész egyszerűen csak elfelejtkeztél arról, hogy létezem. Apa legalább vette a fáradtságot arra, hogy gyűlöljön. Te még azt sem.

Déipülé arca megrezzent, és Diomédész azt érezte, hogy most tényleg elvetette a sulykot. Az anyja arcvonásai megtörtek, a nő beharapta a száját, és keményen nyelt egyet. Szégyenteljesen a padlóra szegezte a tekintetét.

- Rossz anya vagyok akkor? Lehet. De tudod, a felnőtteknek is vannak problémái. Olyan problémák, amiket meg sem tudsz érteni, amiket addig jó, amíg nem… - A nő itt nem tudta folytatni, teljesen váratlanul zokogásban tört ki. A kórházi folyosó kellős közepén. Kora reggel lévén ugyan legfeljebb néhány nővér haladt el mellettük, vagy bennfekvő beteg, de Diomédész így is teljesen leblokkolt. Rendkívül kínosnak érezte a jelenetet, hogy az anyja ott sír mellette, a könnyei megállíthatatlanok, ő meg csak ül kukán. Talán nem érdemelte meg, de sajnálta őt. Pár másodperc múlva összeszedte maradék lélekjelenlétét, és átnyújtott Déipülének egy zsebkendőt.

- Sajnálom. Akármi is történt veled - lehelte alig hallhatóan. Déipülé nagy nehezen megköszönte a zsebkendőt, majd kifújta az orrát. Várt egy kicsit, amíg megnyugodott a légzése.

- A szerelmem. - Déipülé megigazgatta a kontyból kiszabadult szőkésbarna tincseit. - Danielnek hívták. Miamiban lakott, állatorvos volt. Tizenöt éve… tizenöt éve, hogy szeretjük egymást. Már egy ideje tudtuk, hogy a végső stádiumban van. Tegnapelőtt kaptam a hírt, hogy elhunyt.

Diomédész teljesen ledöbbent, mert abszolút nem erre számított. Az anyja arcán újra peregni kezdtek a könnyek, a fiú pedig csak bámulta őt, és azon gondolkodott, hogy miért nem tudta ezt eddig, és vajon máshogy viselkedett-e volna, ha ezt tudja. Ő is látta sokszor, hogy édesanyja kicsinosítva és parfümfelhőben úszva hagyta el a lakást, de Diomédész azt gondolta, hogy legfeljebb alkalmi kapcsolatai vannak, és mindig ítélkezve gondolt az anyjára. Pedig ő sem volt sokkal különb, amennyi egyéjszakása volt eddig. Kicsit jobban értette most már őt, de még mindig nem tudott teljesen megenyhülni az irányában. Déipülé sok évig szeretőt tartott tehát, rendben, de miért nem tudott inkább elválni az apjától? Diomédész biztos volt benne, hogy akárki volt is az a Daniel, nem lehetett Tüdeusznál rosszabb. Simán elhagyhatta volna az apját, és mindkettejüknek sokkal jobb élete lehetett volna, talán a kapcsolatuk sem hűlt volna ki ennyire. Rengeteg kérdése volt, de közben rosszul is érezte magát, mert azt gondolta, nem helyes, hogy az anyja mindezeket ővele osztja meg.

- Most utálsz, hogy megcsaltam apádat, ugye?

- Apa egy pöcs. Minden bizonnyal megérdemelte, még ha nem is tudta, mit csinálsz. - Diomédész még mindig meg volt illetődve, és furcsa kis gombócot érzett a gyomra tájékán. Be kell látnia, hogy az anyja helyében ő sem maradt volna meg hűségesen egy ilyen férj mellett. Ennek ellenére haragudott Déipülére, hogy ennyi éven keresztül hazudott és tettette a tökéletes feleséget. De miért mondtad el ezt nekem? Miért kell még pluszban terhet rakni a vállamra? Nem elég az, ami van? Jaj, anya, ne nézz így, ne sírj, mert nem tudlak nem megszánni.

- Szerintem tudta. Nem gondolhatta komolyan, hogy hűséges maradok azok után, hogy kicsi korod óta alig foglalkozik velünk. És sosincs itthon. Bár beismerem, én sem voltam sosem az a mintaanya.

Diomédész meglepetten meredt a nőre. Az anyja sosem merte kimondani, hogy ez a házasság úgy rossz ahogy van, és hogy a férje nem tesz meg mindent ezért a családért. Eddig mindig bizonygatta, hogy a férfi értük dolgozik éjt nappallá téve, és ebből következik, hogy a családapák mintaképe. Nyilván Daniel halálával teljesen felfordult a világa, és újból megkérdőjelez mindent.

- Amikor még γιαγιά* élt, többször mondta is, hogy sokat “csavarogsz”, és egy nőnek otthon kéne várnia a férjét - köhintett Diomédész. - Én akkor még nagyon kicsi voltam, nem tudtam, mit jelent “csavarogni”. Meg nem is nagyon érdekelt, ha kaptam rizogalót**.

- A te γιαγιάd rizogalója volt a legjobb a világon, az biztos - húzódott apró, nosztalgikus mosolyra Déipülé ajka, ahogy a fiúval összenéztek. Pár másodperc múlva azonban a pillanat elmúlt, Diomédész pedig, hogy megtörje a csendet, kissé vörösen megszólalt.

- Amúgy pedig nem tudom apa mit mondott neked rólam, de nem vagyok meleg. Csak hogy tisztázzuk. Kicsit lódítottam neki, mert fel akartam bosszantani. Az igaz, hogy biszexuális vagyok, jópár éve tudom már. De eddig főleg a lányok érdekeltek. Most nemrég lett egy barátom.

- Akit bármikor hazahozhatsz, ha úgy tartja kedved. - Déipülé gyengéden megfogta Diomédész egyik kezét, és megszorította azt. Diomédész most már végképp nem tudott megszólalni, teljesen túlcsordultak benne az érzelmek. Az anyjának volt már pár ügyetlen próbálkozása, hogy közelebb kerüljön hozzá, de Diomédész nem látta az értelmét annak, hogy megjavítsák a kapcsolatukat - talán mostanáig? Nem tudhatta előre. De történt most valami ezen a rosszul megvilágított, fertőtlenítőszagú kórházi folyosón, ami melegséggel töltötte el a fiút a szíve tájékán. Ráadásul Déipülé gyászol. Akármilyen rossz anya is volt eddig, a gyászt tisztelni kell, nem lökheti az anyját még ennél is lejjebb. - Szívesen találkoznék vele.

Már találkoztál, gondolta Diomédész; közben végigfutott a fejében az emlék arról a bizonyos fogadóóráról, amikor a szülei meglátogatták Odüsszeuszt is. De ezt inkább nem kötöm az orrodra.

×××

Diomédésznek elege volt az egész napból, és dühében legszívesebben hozzávágott volna valamit a falhoz. Azt gondolta, a hideg zuhany segíteni fog, de igazából csak rontott a helyzeten, mert semmi olyasmi nem volt a közelében, amit szét tudott vola zúzni. Érezte, hogy a lábai remegnek, és egy pillanatra meg kellett hogy kapaszkodjon a zuhany falában. Összegörnyedt kissé, és némán tűrte, ahogy a jéghideg víz keményen a hátának csapódott. A gyomra még mindig nem volt rendben teljesen, de tudta, hogy egy-két óra és kutya baja sem lesz, a holnapi meccsnek tehát semmi akadálya. Belül mégis égett a szégyentől, és tudta, hogy az nem múlik el ilyen hamar sajnos.

- Jól vagy? Agamemnón küldött, hogy nézzek rád…

Diomédész a hang hatására megrezzent; leginkább azért, mert fájdalmasan hamar felismerte, hogy ki jött be az imént a helyiségbe. Ugyan a csapattársai előtt cseppet sem volt szégyenlős, Hektor hirtelen felbukkanásán azért igencsak meglepődött. Főleg, hogy a srác nem állt meg az öltöző ajtajában.

- És neked muszáj volt bejönni, amikor hallottad, hogy csobog a víz. Gratulálok. - Diomédész gúnyosan horkantott, majd lecsavarta a vizet, és maga köré tekerte a sporttörülközőjét. Annyira nem érdekelte most Hektor, és annyira túl akart lenni ezen a beszélgetésen, hogy azt gondolta, minél bunkóbb lesz, annál hamarabb megy el a másik. - A saját csapatod mosdójában nem látsz elég pucér segget? Pedig ott van a barátnőd is. Tényleg, azt hogy oldjátok meg, hogy ő ott van ennyi srác között? Nyomtok egy kis gangbanget is a végén?

Hektor, mint várható volt, a szemét forgatta.

- Tudod mit? Ezt már fel sem veszem. Tudom, hogy valami bajod van, és csak palástolni akarod ezzel a ki-ha-én-nem stílussal. Akár hiszed, akár nem, kezdtünk aggódni érted, hogy már egy fél órája itt vagy és…

Diomédész felnézett a plafonra. Hektor csak mondta és mondta a magáét, de nyilván feleslegesen. Tüdeusz sarjának eszében sem volt elárulni, hogy azért kéredzkedett ki az edzés kellős közepén, és azért volt távol ilyen sokáig, mert Helené süteményétől (amit, mint utólag kiderült, nem Helenéék sütöttek, hanem a lány Szarpédóntól kapta őket azzal a címszóval, hogy “már nem eszi meg őket”) irtózatosan begörcsölt a gyomra, negyed óráig fetrengett az öltöző padjain, majd még ugyanennyi időt töltött a vécén. Tisztában volt vele, hogy rosszindulatú osztálytársa most biztos nevet rajta, hogy ilyen könnyen kibabrált vele, Diomédész pedig szintén szégyellte magát, hogy így bedőlt a trükknek.

- Semmi bajom - csattant fel hirtelen a srác, bár már teljesen elvesztette a fonalat Hektor mondanivalójában. - Tegnap hajnalig tanultam, elfáradtam. Kimentem cigizni egyet, aztán rájöttem hogy sok minden van holnapra, és jobb ha hazamegyek. Csak le akartam zuhanyozni előtte.

- Ó. - A fiú úgy tűnt, tényleg beveszi. Hektor elég sajnálkozó arcot vágott. - Sajnálom. Tudom, mennyit tanulsz mostanában, láttalak titeket Briszéisszel a könyvtárban többször is. Nem lehet könnyű.

Diomédész nagyot sóhajtott, miközben a padokhoz ment, és leült az egyikre. Hektor mellé ült.

- Nem az. De az élet sem könnyű. Na meg az sem, amikor az ember legjobb barátja sírva jön hozzá, hogy a srác, akibe évek óta szerelmes, szarba se veszi őt.

Hektor pár pillanatig nem szólt semmit, csak keményen nyelt egyet. Jól láthatóan nem számolt azzal, hogy ez a téma előjön; hiszen még hetekkel korábban történt a dolog. De Diomédész azóta egyszer sem beszélt vele kettesben, bár lett volna hozzá egy-két keresetlen szava. Most meg Hektor jópofizni akar itt vele, és úgy beszélgetni, mintha a legjobb haverok lennének. Na ezt azért már tényleg ne.

- Valahogy gondoltam, hogy el fog jutni hozzád a dolog. - Hektor kissé idegesen babrált a kezével. - Az egész?

- Az egész - bólintott Diomédész egy fintor kíséretében. - Annyi jó volt ebben az egészben, hogy Helené végre szakított az öcséddel. Nagyon ideje volt már, az a kapcsolat úgy volt szar, ahogy volt. De te sem vagy komplett, az biztos.

- Én? - ütközött meg Hektor az utolsó megjegyzésen. - Mit hibáztam, mondd? Talán csak nem bűn, hogy hidegen hagy a barátnőd? Nem hinném, hogy bunkó lettem volna vele. Tisztességesen megmondtam neki, hogy nem, és úgy tűnt, teljesen elfogadja. Te csinálsz belőle ekkora hűhót.

Diomédész szemei tágra nyíltak.

- Mikor azt mondtad Helenének, hogy velem kipróbálnál dolgokat, teljesen megaláztad őt. És tuti fel sem tűnt neked. Bassza meg, tényleg ennyire érzéketlen vagy, vagy csak tetteted? És még engem is hülyének nézel. Szerinted nem tudom, miért jöttél be amikor zuhanyoztam? Hogy miért mértél végig amikor háttal voltam neked? És ne gyere ezzel a szar dumával, hogy Agamemnón küldött. Önként jelentkeztél biztos, és örültél annak, hogy végre kettesben lehetsz velem azután, hogy Helené átadta az “ajánlatodat” nekem. Azt hitted, én vagyok a buta és szexmániás srác, aki elvisz egy körre, még mielőtt kikerülsz a suliból és meg kell hoznod a saját döntéseidet a szexualitásoddal kapcsolatban.

Hektor arca elfelhősödött.

- Ez nem igaz. És amúgy is…. hetero vagyok.

- Faszomat vagy te hetero. - Diomédész fáradtan felállt, majd sürgetően nézett a fiúra. - Kimennél végre? Szeretnék felöltözni. Vagy azt is végig akarod nézni, mint valami kukkoló? Bámulni, az megy, de máshoz már gyáva szar vagy.

- Jó. - Hektor megsemmisülten hallgatott pár pillanatig, láthatóan annyira zavarban volt, hogy azt sem tudta, hova nézzen. Felállt, hogy kimenjen, lépett is párat az ajtó felé, de az utolsó pillanatban visszafordult. - Gondolom te mindig ilyen rohadt biztos voltál magadban, hogy sosem volt semmi kétséged. Persze. Te tökéletes vagy. Csak tudod életem egyik legfontosabb döntését fogom mostanában meghozni, és azt gondoltam, nem döntök úgy, hogy nem vettem sorra minden eshetőséget.

Diomédész értetlenül bámult rá.

- Mármint azt, hogy tanár legyél-e vagy sem? Hogy jön ehhez a téma?

- Nem - forgatta a szemét Hektor, majd lenézett a földre. Lamentált még pár pillanat erejéig, de végül bizalmaskodva közelebb húzódott Diomédészhez. - Meg akarom kérni Andromakhé kezét. A végzős bál utánra terveztem… bár lehet kicsit később kellene, hogy ha nemet mond, ne csesszem el a jövendőbeli emlékeit a bállal kapcsolatban.

Diomédésznek emésztenie kellett egy ideig a hallottakat, és azt sem tudta hirtelen, hogyan reagáljon.

- Ööö... ezt ugye nem nekem mondtad el először? Az ciki lenne.

- Nem, anya tudja. Senki más. A gyűrűt még nem vettem meg, de hamarosan az is meglesz remélhetőleg. - Hektor kissé idegesen a hajába túrt. - Azt érzem, hogy nagyon akarom ezt. Hogy nagyon akarom őt. Akkor is, amikor gyönyörű ruhában, szemkápráztató sminkkel az arcán eljön velem vacsizni, meg akkor is, amikor melegítőben, izzadtan edzünk. Ő mindenhogy egy csoda. De tizenöt évesen jöttünk össze, a gimi elején, mindkettőnknek ez volt az első kapcsolata. Félek, hogy úgy megyek ebbe az egészbe bele, hogy később megbánom. És amúgy Andromakhénak említettem már azt, hogy nem vagyok biztos benne, hogy csak a lánnyal tudok elképzelni… dolgokat.

Diomédész fintorgott.

- Sajnálom, de ez nem az én problémám, és nem fogok segíteni rajtad akkor sem. Nem is értem, hogy nem lehet tudni, hogy melyik nemhez vonzódsz? Én jóval azelőtt tudtam, hogy egyáltalán csókolóztam volna férfival. - A srác arcára hirtelen kiült a döbbenet. - Várjunk, de hát te voltál az első fiús csókom. Abban a buliban. Francba, milyen gáz, és még csak nem is emlékszem rá…

- Hát… emlékeztethetlek. Ha szeretnéd.

Tüdeusz sarja kételkedve meredt a srácra; nem hitte, hogy Hektor Priamidész, a tanulók gyöngye, az egyik legjobb focista mást is tud, mint ilyen kihívónak szánt, de valahol mégis gyáva mondatokat egymás után pakolgatni. Most azonban egészen egyértelmű szándék volt Hektor tekintetében, ahogy az előbbitől is sokkal közelebb merészkedett hozzá, majd kissé bátortalanul, finoman megsimította Diomédész alkarját. A fiú teljesen elképedt, és éppen mondani akarta, hogy “Nagyon sürgősen állítsd le magad”, de az első hangnál nem jött ki több a torkán, már csak azért sem, mert Hektor nemes egyszerűséggel rányomta az ajkait Diomédészére.

A fiú szemei a kétszeresére tágultak, de még mielőtt egyáltalán felfogta, mi történik, kinyílt az öltöző ajtaja, és egy mérges arcú Agamemnón csörtetett be. Azaz csörtetett volna, de a látványtól teljesen földbe gyökerezett a lába: Diomédész félmeztelenül, csak egy (kissé rövid) törülközővel a derekán, miközben Priamosz csodálatos reményű ifjú gyermeke pipacspirosan rebben el tőle lányos zavarában.

- Ezt… ezt a képet most nagyon gyorsan szeretném kitörölni a fejemből - jelentette ki Agamemnón döbbenettel vegyes undorral a hangjában. - Nem tudtam elképzelni, mit piszmogtok itt ennyit az utolsó edzésünk alatt, de… látom, erre megvan az eszetek. Jellemző.

-Tanár úr, én nem csináltam semmit, Hektor…

- Na majd még elhiszem - horkantott fel a férfi. - Tüdeidész, ha rajtam múlna, már rég kivágtak volna ebből az iskolából. De neked muszáj így az év vége előtt pár héttel jelenetet rendezned, ugye? Most azonnal felmész az igazgatóhoz, ne várd meg hogy kétszer szóljak!

- Ez a seggfej fogta magát és lesmárolt, nehogy már engem büntessen meg! - mutatott Hektorra kétségbeesetten Diomédész.

- Priamidész is elkísér, ne aggódj. - Agamemnón az ajtó felé mutatott, egészen egyértelműen, azonban egyik fiú sem mozdult.

- Jaj, tanár úr - próbálkozott Hektor vörösen -, nem lehetne máshogy elintézni ezt? Apának nem kell tudnia. Kitakarítjuk az egész sulit, ha kell, az összes szertárral meg teremmel együtt…

- Priamosz már évekkel ezelőtt megígértette velem, hogy nem leszek részrehajló veletek - mordult fel türelmetlenül a tanár. - Megszegtétek az iskola szabályait, elég súlyosan. Nem fogok kivételezni veled, Priamidész, ne is álmodj róla. És most tűnés, mindketten… szégyen és gyalázat, hogy mivé fajul ez az iskola.

×××

- Ha ennek vége lesz, kurvára be fogok húzni neked egyet. Csak szólok, hogy ki tudd magyarázni a csajodnál - törte meg a több perces csöndet Diomédész, mire Hektor felnyögött, és a tenyerébe temette szégyenpírtól színes arcát. Egy ideje már üldögéltek ott, egyetlen szó nélkül; arra vártak, hogy Agamemnón kijöjjön az igazgatóiból, és behívja őket Priamoszhoz. - És nem azért, mert a szokásos helyemre ültél. Már oda, ahol általában szoktam várni, hogy behívjanak apádhoz. Az is gáz, de amúgy is egy seggfej vagy.

- Andromakhé valószínűleg nem fog szóbaállni velem, szóval nem lesz mit kimagyaráznom. És köszi. - A srác a plafonra nézett, mintha valami láthatatlan erőtől várt volna segítséget. Sajnos nem járt sikerrel.  - Azt hittem… te is akarod.

Diomédész hitetlenkedve megemelte a szemöldökét.

- Konkrétan elmondtam, hogy nem akarom, többször is.

- De olyan… kedvesen néztél - motyogta zavarodottan a fiú. - Olyan hívogatóan… nem tudtam…

- Azt a kurva, hát te mindenkit megcsókolsz, aki kedvesen néz rád?! Csak barátságos akartam lenni egy percre, egyetlen rohadt percre, meg együttérző! Mi a fasz baj van veled?

- Veled mi fasz baj van? - vágott vissza Hektor, immár jóval hangosabban mint kellett volna. Diomédész ekkor döbbent rá, hogy még sosem hallotta osztálytársát káromkodni; nyilván nagyon be van feszülve, és így próbálja enyhíteni az idegeit. - És miért fújod fel ezt ennyire? Pont te magyaráztad nekem korábban, hogy a laza kapcsolatok híve vagy, azt gondoltam, simán vevő vagy ilyesmire. Csomó mindenkivel lefeküdtél már...

- De most kibaszott párkapcsolatban vagyok, vágod? - kiabálta Diomédész magából kikelve. - Csak azért, mert nem baszom fel a facebookra, mint te meg Andromakhé négy évvel ezelőtt, még nem jelenti azt, hogy nincs senkim!

Hektor reakciójára azonban már nem figyelt, mert a következő pillanatban Agamemnón lépett ki komoran az igazgatóiból, és a fejével biccentett, hogy bemehetnek Priamoszhoz. Hektor látszólag még idegesebb volt, mint eddig, pedig az nagy szó; a feje már teljesen vörös volt, a kezét tördelte, és nem is nézett fel az apjára, amikor mindketten helyet foglaltak az íróasztal előtti székeken. Diomédész tudta, hogy Hektornak ez a helyzet sokkal rosszabb: ő mindig jó magaviseletű tanuló volt, sosem küldték fel ide a tanárok, és egyébként is hatalmas szégyen lehetett neki, hogy az apja előtt kell felelnie egy ilyen idióta ötletért. De nem tudta most sajnálni Hektort, ezúttal nem. Megérdemli.

- Tüdeidész, miért nem lepődök meg… - köhintett zavartan Priamosz. Az ő arcán is látszott, hogy nagyon kényelmetlenül érzi magát, és fogalma sincs, hogyan kezdjen az ügy kivizsgálásába. - Néha már azt hiszem, hobbiból jársz ide.

- Naná. Szeretem ezeket a székeket, kényelmesebbek mint a termekben. Meg jók ezek a cukorkák is.

- Apa - dőlt előre a székében Hektor fontoskodva, még nagy levegőt is vett a bejelentéséhez. - Tudnod kell, hogy nem vagyok meleg.

Pár másodpercnyi kínos csend.

- Odakint száraz a fikusz, meglocsolhatom? - állt fel kínjában Diomédész, de Priamosz határozottan kijelentette:

- Nem mész sehova. Egyébként köszönöm, Hektor, hogy ezt elmondtad. Az őszinteség a legjobb és legegyenesebb út. - A férfi végigtekintett mindkét tanulón. Aztán rosszallóan megcsóválta a fejét, ahogy a fiára nézett. - Mi is történt akkor? Szeretném a legelejétől hallani. Lehetőleg az igazságot. Tényleg… khmm… illetlen dolgokat műveltetek az öltözőben?

- Csak egy csók volt, és az is alig - ismerte be Hektor.

- Nekem Agamemnón azt mondta, hogy Diomédészen igencsak kevés ruha volt. - Priamosz az említett felé fordult, igencsak mérgesen. - Azt állítod, hogy a tanár úr hazudott?

- Nem hazudott, de csak zuhanyoztam, azért volt rajtam törülköző. Semmi “illetlent” - tette idézőjelbe a szót Diomédész gúnyosan - nem műveltünk, hogy a maga szavaival éljek. Ha ennyire kíváncsi, akkor elmondom, hogy a maga kicsi fia erősködött, hogy szeretné fiúval is csinálni, de én nemet mondtam, mire fogta magát és megcsókolt.

Diomédész hagyta, hogy a szavai hassanak. Mindeközben nyílt az ajtó, és Meneláosz sétált be egy nagy halom paksamétával az egyik kezében, egy bögre teával a másikban. Most skótmintás, piros sál volt rajta, és Diomédész azon tűnődött, hogy nem sül meg ilyen melegben.

- Hoztam a táblázatos kimutatást ahhoz a pályázathoz amit kinéztünk, szerintem egész jól állunk. Simán megkaphatjuk a pénzt. - Meneláosz letette a papírokat az asztalra. Bár általában nem volt valami jó helyzetfelismerő, most ő is egyértelműen látta, hogy vágni lehetne a szobában a feszültséget. Ráadásul amikor Hektort meglátta olyan bűntudatosan maga elé meredni, igencsak elképedt. - Mi történik itt?

- Fegyelmi.

- Fegyelmi? - döbbent le Hektor és Diomédész szinte egyszerre.

- Muszáj igazgatói intőt adnom - sóhajtotta Priamosz, majd félszemmel a fiára sandított.  - Igen, Hektor, még neked is. Nagyot csalódtam benned, azt kell mondjam. Iskolaidőben ilyen... förtelmes dolgokat művelni egy másik fiúval… ráadásul még rajta is kaptak…

- Kibaszottul nem csináltunk semmit! - dörrent fel Diomédész, mire Priamosz az eddiginél is szigorúbb hangnemre váltott.

- Hogy beszélsz a tanáraid előtt? Nem szégyelled magad?

- Kurvára nem.

- Hazudik, biztosan - fordult Priamosz ifjabb kollégájához. - Agamemnón azt mondta, hogy Diomédész vagy fél óráig bent volt az öltözőben, aztán Hektort utána küldte, de ő is túl sokáig maradt. Ekkor ment Agamemnón, hogy megkeresse őket. 

- Egyáltalán nem azért voltunk sokáig távol - motyogta Hektor. - Csak beszélgettünk.

- Engem az elejétől érdekelne a történet - igazított ki egy tincset a hajából Meneláosz. Komoran méregette a két fiút. - Mit keresett Diomédész az öltözőben olyan sokáig?

Diomédész hallgatott.

- A tanár úr választ vár - köhintett ellentmondást nem tűrően Priamosz.

- Én… - A srác hirtelen nem tudta, mit mondjon. Hektornak ugye azt adta be, hogy cigizett, de az ugyanúgy ellenkezik a házirenddel, mint a csókolózás az iskolában. Nem akarta még tetézni az amúgy is elég meredek helyzetét (alig pár héttel az iskola befejezése előtt főleg nem). - Rosszul voltam.

- Akkor miért nem szóltál az edzőnek? - hitetlenkedett Priamosz. - Agamemnón megértette volna.

- Nem láttam értelmét. Azt hittem, hamar jobban leszek, és mehetek vissza.

- Mi volt a bajod konkrétan? - érdeklődött Meneláosz, mire Diomédész lehajtotta a fejét, és megvonta a vállát. Ezzel próbálta leplezni a szégyent, ami még mindig eltöltötte a sütemények gondolatára, bár arra gondolt, hogy a két tanár minden bizonnyal nemtörődömségnek és arroganciának tudja be a visekelkedését. Diomédész sokáig nem szólalt meg, mert érezte, hogy gombóc nő a torkában. Dühös volt magára, amiért így megrendíti őt az a bizonyos incidens, de azt is tudta, hogy nem tudna úgy megszólalni, hogy nem remeg meg a hangja. Priamosz bosszúsan dörmögött az orra alatt, Meneláosz azonban - és ezen mind Hektor, mind Diomédész, mind az igazgató egyszerre lepődött meg - hamarosan összefonta maga előtt a karjait, és nehézkesen Priamosz felé fordult.

-Talán négyszemközt könnyebben menne. Mi Diomédésszel egyébként is jóban vagyunk. Bemenjek vele a társalgóba?

Priamosz már éppen tiltakozni akart, de valószínűleg még azelőtt rájött Meneláosz igazságára, hogy egyetlen hang elhagyta volna a torkát. Kissé kelletlenül, de megadta az engedélyt Meneláosznak, aki kinyitotta az igazgatóiból nyíló társalgó ajtaját. Diomédésznek nem fűlött a foga ehhez a beszélgetéshez, de még mindig jobb volt, mint Hektor és Priamosz társaságában maradni.

Kis szemforgatás után végre sikerült helyet foglalnia odabent a széles bőrkanapén; legutoljára akkor volt itt, amikor Agamemnón megpróbálta rávenni őt és Odüsszeuszt, hogy menjenek el Akhilleuszt megbékíteni. A páfrányok kicsit betegesebbnek tűntek mint a múltkor, de egyébként minden pont ugyanolyan volt. Diomédész most felfedezett egy kis asztalkát is, éppen a szoba egyetlen ablaka előtt: kávéfőző volt rajta és vízforraló, valamint több, csiricsáré bögre.

- Szeretnél egy csésze teát? - kérdezte Meneláosz, ahogy letette a saját bögréjét a dohányzóasztalra; észrevehette, hogy Diomédész nagyon az ablak felé bámul. A fiú kicsit meghökkent ezen a barátságos hangnemen. - Talán úgy könnyebb lesz beszélni róla.

Na, máris úgy érzem magam, mint Jonathannél, Meneláosz szerintem pályát tévesztett. Diomédész sóhajtott egyet, de bővebb választ nem adott, Meneláosz azonban mégis odament a vízforralóhoz, és öntött bele egy kis vizet.

- Jázmin? Menta? Málna? Van még egy őszibarack is, nekem az a kedvencem, ajánlom.

- Nem szeretem a teát.

- Csak azért, mert még nem kóstoltad az én teámat. Hidd el, ízleni fog. - Diomédész nagyon erősen küzdött azzal, hogy elfojtson egy erőtlen nyögést. Már nem is volt annyira biztos abban, hogy a társalgóba jönni jó ötlet volt. Mindenesetre némán üldögélt, amíg a férfi elkészítette neki a teát; a bőrkanapéra eső fénypászmákat, meg a lába előtti szőnyeg rojtjait számolgatta. Mikor végre megkapta a forró italt, még mindig kitartott az álláspontjánál:

- Nem szoktam teázni.

- Azért csak kóstold meg. Ha nem ízlik, nem kell meginnod.

Diomédész felnézett a plafonra, aztán vonakodva a bögre felé hajolt. Kellemes, barackos aromája volt a teának, így hát a fiú belekortyolt. Nagyon akarta, hogy rossz íze legyen, de az igazság az volt, hogy soha nem ivott még ilyen finom teát. Édes volt, egy picit savanykás, de épp csak annyira, hogy kellemesen megcsiklandozza az ízlelőbimbóit. Diomédész felnézett a férfira, Meneláosz meg mosolygott. Leült vele szemben a kanapéra.

- Mindjárt barátságosabb így beszélgetni, ugye?

- Én nem akarok beszélgetni, csak haza akarok menni, pihenni. Holnap lesz a meccsünk. - Ez a gondolat csak most jutott a fiú eszébe, és kétségbeesetten meredt a férfira.  - Ugye az igazgató nem fog eltiltani minket Hektorral?!

- Nem hiszem. Már minden meg van szervezve, kellemetlen lenne Priamoszra nézve, ha lemondaná. Azt gondolom, megoldhatom, hogy egy igazgatói intővel megússzátok. Többet már nem kaphatsz, de úgyis már csak pár hét van az iskola végéig, addig csak nem szedsz össze másikat. - A srác felhorkant, a tanár pedig összehúzta a szemöldökét. - Igazából csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi történt ott az öltözőben. Láttam, hogy kellemetlen róla beszélned, ezért kezdeményeztem, hogy vonuljunk el ide. Nekem mindent elmondhatsz, Diomédész. Segíteni szeretnék.

A fiú gyanúsan méregette a másikat, de akárhogy is gondolkodott, nem fedezett fel semmi hátsó szándékot a férfi arcán. Ritkán látta Meneláoszt ilyen segítőkésznek, többnyire elvolt a saját kis világában, és ritkán törődött bármivel, ami azon kívül esik. Ez az ügy most nagyon felkelthette a figyelmét.

- Az történt, amit már mondtam. Kimentem az öltözőbe a meccs közepén, mert rosszul voltam, aztán Hektor bejött, éppen akkor zuhanyoztam.

- Azt nem mondtad az előbb, hogy miért voltál rosszul.

A fiú nagy levegőt vett, és először nem akarta elárulni az igazi okot, de nagyon nehéz volt állnia Meneláosz tekintetét.

- Elrontottam a gyomromat. Gondolom laktóz, de akár hashajtó is lehet. Helenétől kaptam sütiket a délelőtt folyamán, abból ettem párat. Azt gondoltam, hogy ha megkínál, akkor biztos nincs benne olyan amit nem ehetek, mert hát a legjobb barátom, ismer. De kiderült, hogy a sütit nem ő csinálta, hanem Szarpédón. Gondolom, direkt akart átbaszni.

Meneláosz hallgatott pár pillanatig.

- Miért tenne Szarpédón ilyet?

- Utál, maga még nem vette észre? - kérdezte keserűen a srác, ahogy kortyolt párat a teából. - Ott köt belém, ahol csak tud, Dolónnal egyetemben.

- Már hallottam Piamosztól, hogy többször is verekedtél velük.

- Igen, mert akárhányszor meglátnak, rögtön elkezdenek buzizni. És gondolom megérti, hogy ez rohadt megalázó. Ennek ellenére az igazgató mindig engem büntetett meg, ha be mertem nekik húzni egyet bosszúból.

A tanár elképedten meredt a fiúra.

- Priamosznak tudnia kell, mi történt.

- Tudja, legalábbis az előzőeket. Sosem csinált semmit, és mindig én voltam a hibás, hogy erőszakhoz folyamodok.

- Most másképp lesz. Diomédész, ha ilyen komoly az ügy, szólnod kellett volna valamelyik tanárnak, legalább annak, akiben a legjobban megbízol… Odüsszeusznak sem mondtad? Mivel hozzá jársz korrepetálásra, gondolom, beszélgettek az iskoláról néha.

Diomédész pislogott.

- Ööö… talán említettem neki valamit. De megkértem, hogy ne avatkozzon közbe. Azt gondolom, hogy ezt nekem kell megoldanom.

- Nem kell - hajolt előre bizalmasan, kedvesen Meneláosz. Részvéttel tekintett Diomédészre, melytől a fiú valamiért mégsem érezte megalázva magát. - Sajnos van, amit az ember egyedül nem tud megoldani. És hidd el, hogy mi, tanárok nem csak azért vagyunk, hogy házikkal kínozzunk titeket. Segíteni is szeretnénk néha. Nagyon sajnálom, hogy ez történt veled, és szerintem erről még beszélni kellene. Fogok is, Priamosszal.

- Muszáj? - kedvetlenedett el a fiú.

- Attól tartok, igen.