Párosítás: Odüsszeusz/Diomédész, Akhilleusz/Patroklosz, a többi pedig kánon szerint
Műfaj: 21. századi High School AU
Korhatár: 12
Figyelmeztetés: káromkodás
Korhatár: 12
Figyelmeztetés: káromkodás
Tartalom: Diomédész végzős diák, és új tanulóként érkezik az Ilion Középiskolába. Már kezdettől fogva rengeteg nehézséggel kell megküzdenie: az osztálya valamilyen titokzatos múltbeli történés folytán kettészakadt, és állandó a versengés a két focicsapat tagjai között. Ha ez nem lenne elég, Diomédész még az új földrajztanárával is állandó konfliktusba kerül: végül pedig jobban megszereti őt, mint azt valaha is gondolta volna.
- Egy kicsit azért félek. - Patroklosz idegesen pislogva tekintett körbe a nézőtéren. Az év utolsó meccsére teljesen megtelt a hatalmas tornaterem, a lelátón csak úgy nyüzsögtek a büszke és izgatott szülők, akik a gyerekük csapatának színeibe öltöztek, és színes, hosszú, gondosan varrt zászlókkal készültek a nagy megmérettetésre. Az első sorokban ültek a tanárok és az iskola egyéb dolgozói, utánuk a szülők és azok a diákok, akik nem voltak ugyan csapattagok, de heves szurkolással fejezték ki csapatszimpátiájukat. Helené is ott volt, talpig az Akháj csapat citromsárga-fekete színeibe öltözve, és amikor Diomédészt és Patrokloszt észrevette, vadul, boldogan integetni kezdett nekik, és felmutatta a hüvelykujját.
Patrokloszt ez mosolyra késztette, Diomédész viszont csak azt vette észre, hogy a Helené melletti hely - amit a lány elvileg Diomédész édesanyjának foglalt - egyelőre üres volt. A fiú szíve kicsit összeszorult, hiszen pár nappal ezelőtt olyat csinált, amit előtte sohasem: önként kérte meg az anyukáját, hogy jöjjön el a meccsére. Azt gondolta, hátha ezzel csillapítani tudja a gyászát egy kicsit, mert Diomédész már nem bírta nézni, ahogy az anyja zombiként jár-kel a házban. Déipülé meg is ígérte, hogy itt lesz, de úgy tűnt, mégsem sikerült ideérnie. Ez a fiút igencsak lelombozta, de legalább Odüsszeusz tekintetét hamar megtalálta; a férfi a második sor közepén ült, szintén citromsárgában, és éppen a pirosba öltözött Meneláosszal beszélgetett valamit, fél szemmel azonban összenézett a fiúval, de nem mosolyodott el. (Diomédész sejtette, hogy Meneláosz elmondta neki az előző nap történteket, hiszen nem válaszolt Diomédész üzeneteire, és még földrajzon is nagyon komor volt, keveset viccelődött. Tüdeidész félt ettől a beszélgetéstől, de legelőször a meccsen akart túllenni).
- Jaj, bízz már egy kicsit magadban! - dörrent fel Akhilleusz hirtelen, aki még mindig ott álldogált a készülődő, bemelegítő csapat körül, pedig sima, citromsárga pólóban és fekete, koptatott farmerben volt, mint az Akháj szurkolók többsége. Mégsem bánta senki a jelenlétét, Agamemnón kivételével, aki haragos pillantásokat lövellt felé. Őt ez abszolút nem zavarta, és két karjával átfogta Patrokloszt, majd mélyen a szemébe nézett. - Nagyon jó kapus voltál, és csatárnak is remek vagy, hiszen csomót gyakoroltunk.
- De Hektorék létszámfölényben vannak, és az elmúlt hetekben mindig ők győztek, porig alázták a csapatot. Bocs, de ez az igazság. Én meg csak nemrég tértem vissza, és félek hogy béna leszek, hogy hátráltatom a csapatunkat, én…
- Az én mezem van rajtad - mutatott rá a tényre Akhilleusz, ahogy lenézett a fiúra. - Szerinted rád adtam volna, ha bénának tartalak? Biztosan nem, hiába vagy a kedvesem. Szar focista az én ruhám nem viselheti. Mégis rajtad van, ugye? Nem elég, hogy én bízom benned? Ha te vezeted őket, szét fogjátok verni Hektorékat.
- Bocsi hogy közbeszólok, de én vezetem őket - állt oda derékra tett kézzel Tüdeusz sarja. Döbbenten meredt Akhilleuszra, aki csak megvonta a vállát.
- Nem. Én vagyok a megválasztott csapatkapitány, és még nem mondtam le. Mivel nem mondtam le, nem választhattok másikat. Én viszont átadhatom a helyettesítést Patroklosznak.
- Nincs is ilyen - szólt közbe Idomeneusz, de Akhilleusz összehúzta a szemöldökét, és úgy nézett végig a csapaton, hogy hirtelen mindenki odafigyelt és elhallgatott.
- Nem tök mindegy, mi van és mi nincs? Diomédész vezetésével és Agamemnón ötleteivel hetek óta szarrá vernek titeket.
- Na jó, azért…
- El vagy foglalva csomó minden mással, nem hibáztatlak - tárta szét a karját Akhilleusz. - Ma is totál máshol járt az agyad az órákon, figyeltelek. Miért ne lehetne egyszer Patroklosz tanácsaira hallgatni? Jóval régebb óta focizik, mint te. Ez az utolsó meccs, eddig nem jártatok sikerrel a szokásos taktikákkal. Nagyon sokat nem veszthettek, ha Patroklosz fog vezetni.
- Patroklosz hónapok óta nem edzett velünk, csatárként meg főleg nem - tiltakozott nagy Aiász. - Nem várhatod, hogy rögtön ugorjunk a parancsára.
- Engem választottatok kapitánynak - húzta ki magát Péleidész, hangja ellentmondást nem tűrően dörrent. Még Diomédész szava is elakadt, ahogy a fiú jelentőségteljesen végignézett rajtuk. - Remélem, erre még emlékeztek. Bíztatok bennem. Most miért nem bíztok?
- Azért, mert cserben hagytad őket - szólalt fel Diomédész is. - Minket.
- Tudjátok, hogy nem miattatok voltam mérges, de ez nem is lényeg. Ha most nyerni akartok, akkor azt ajánlom, hogy nyeljétek le a békát, és hallgassátok meg, amit mond. De amúgy nekem aztán mindegy, mit csináltok.
Akhilleusz a kissé flegma kijelentései után a világ minden szeretetével teli mosolyra húzta az ajkait, ahogy Patroklosz felé fordult. Aztán a csapat - és az éppen megérkező Agamemnón - nagy meglepetésére Péleidész gyöngéden közrefogta Patroklosz arcát, és rövid, biztató, finom csókot adott annak ajkára. Majd cinkosan a fiúra kacsintott, és egészen közelről odasúgta neki:
- Bármi is történik, te vagy a legjobb. Én tudom.
×××
A küzdelem ádáz hevében Diomédészt teljes sokként érte, hogy máris itt van a félidő, de még utoljára lepacsizott a mellette elsuhanó Patroklosszal, aki már a harmadik gólt lőtte be az Akháj csapatnak. Elképesztően elemében volt; úgy futott, mint talán még soha, többször Hektor - Hektor! - karmaiból is sikerült megszereznie a labdát. Diomédész nem is értette, hogy miért kellett őt korábban berakni a kapuba, mert nagyszerű csatár volt; bár ez alkalommal minden bizonnyal fűtötte őt a bizonyítani akarás is. Sőt, heve és lelkesedése átragadt a csapattársakra: Antilokhosz például olyan gyorsan próbált futni a labdával, hogy a felé rohanó Atümniosszal összeütköztek, és pont olyan szerencsétlenül estek el, hogy Antilokhosz belerúgott Atümniosz ágyékába, akit le kellett cserélni. Diomédészt leginkább a haragja bátorította, amikor a Patrokloszt körülvevő Szarpédón és Párisz felé rohant, majd Szarpédóntól hamar kicselezte a labdát, és egy határozott rúgással belőtte azt a célba, a kapusnak esélye sem volt kivédeni. Ennek ellenére nem tagadhatta ő sem, hogy Patroklosz tündökölt a legjobban: Diomédész és Idomeneusz kivételével gyakorlatilag mindenkit arra buzdított, hogy inkább védekezzen, és semmi áron se engedje közel a labdát a saját kapujukhoz. Ennek köszönhetően a labda alig került az ő térfelükre, és a Trójaiak akárhogy is próbálkoztak, egyetlen gólt sem sikerült berúgniuk. Legalábbis a félidőig.
A srácok természetesen visszavonultak az öltözőjükbe, és a diadalmas csapatkézfogás után kiáltottak egy nagyot. Agamemnón bejött hozzájuk, és próbált valami stratégiafélét megosztani velük, de többen hangot adtak azon véleményüknek, hogy már nincs erre szükségük, mert Patroklosz ötletei sokkal jobban beváltak. A tanár ez egyszer nem volt annyira dühös, hiszen tudta, hogy úgyis őt fogja dicsérni mindenki a tanári karban, ha győzni fognak - de azért nem tudta megállni, hogy le ne teremtse a neki ellentmondó csapattagokat.
Miután kiment, Diomédész megtörölte az izzadt felsőtestét a törülközőjével, majd ivott egy kis vizet is. Közben ránézett a telefonjára, hátha Odüsszeusz visszaírt. Sajnos ez nem történt meg, bár Diomédész előző nap vagy öt üzenetet hagyott neki. Kapott azonban egy képet Helenétől: a lány kitörő jókedvvel meredt a kamerába, mellette pedig (és ettől Diomédész pulzusa ugrott egyet) Déipülé, kissé hasonló, de visszafogottabb mosollyal. Citromsárga, barna öves ruhát viselt. Diomédész nem vette észre, hogy a meccs közben az édesanyja megérkezett, de mást sem nagyon vett észre, ami a játékon kívül esett. Ettől egy kicsit melege lett a szíve tájékán, de nem akart túlzott lelkesedést mutatni, így egy felfordított hüvelykujjú emojit küldött vissza Helenének.
- Figyeljetek, srácok! - állt hirtelen Patroklosz az öltöző közepére. Bár nem volt túl erélyes hangja, mégis mindenki egyből ráfigyelt. Érdekes volt, hogy Akhilleusz nélkül is milyen tekintélyt parancsolóan tudott viselkedni, ha akart. - Ne haragudjatok Akhilleuszra, jó? És arra se, hogy én itt hagytalak titeket. Hiba volt, és már nagyon megbántam. De akkor még tök máshogy gondolkodtam, és nem tudtam elképzelni az életem Akhilleusz irányítása nélkül.
- Ugyan, én már rég elengedtem ezt a harag dolgot - legyintett kis Aiász.
- Én nem, a pasid egy faszkalap - köhintett nagy Aiász, majd összenézett a kicsivel. - De eddig nagyon jól állunk, és azért ez főleg neked köszönhető.
- Ez igaz. - Diomédész odasétált Patrokloszhoz. A többiek minden bizonnyal azt várták volna, hogy kiakad majd, de Tüdeidésznek eszében sem volt. - Én is rohadt jó vezető vagyok azért, ezt meg kell hagyni. De létszámhiánnyal küszködünk így is. Én örülök, hogy itt vagy.
- Köszönöm - pirult el Patroklosz, miközben Diomédész játékosan megveregette a vállát. Vicces volt, hogy a meccsen milyen határozott és magabiztos volt, de egyébként teljesen zavarba jött, ha valaki valami szépet mondott neki. Diomédész mindig is sejtette, hogy a fiúban több van, mint amit a zárkózott külső látni enged. És milyen jó, hogy igaza volt.
- Most már elhiszed, hogy Griffendéles lennél?
Patroklosz szélesen elmosolyodott.
×××
Tíz perc volt hátra, és úgy tűnt, hogy a Trójaiaknak esélyük sincs nyerni. Diomédész rohant a kapu felé, de Szarpédón és Párisz két oldalról iszonyatosan gyorsan beérték őt, és a fiú már tudta, hogy nem fog elérni a kívánt vonalig, így amikor a szeme sarkából megpillantotta Idomeneuszt, hirtelen lepasszolta neki a labdát. Idomeneusz mintha csak erre várt volna: bár mindig ott sertepertélt Patroklosz és Diomédész között, eddig még egyszer sem rúgott gólt. Akkor sem futhatott volna gyorsabban, ha puskából lövik ki: kivédte Aeneászt, majd Szarpédónt is, és nagyjából - a valamiért tétován álldogáló, vagy csak simán nem figyelő? - Hektor orra előtt adta be a labdát a kapuba. Agamemnón kicserélte a számokat, az állás immár hét-egy volt, az Akhájok javára. A közönség üdvrivalgásban tört ki, de persze főleg a citromsárga fele.
Amikor következőnek bedobták a labdát, a Trójaiak ragadták meg azt, de olyan sűrűn tömörültek egymást mellett, hogy mikor Hektor megindult, nekiütközött Philoktétésznek, és egy pillanat alatt elvesztette az egyensúlyát, majd a földre zuhant. Nem úgy tűnt, mint aki nagyon megütötte magát, bár kicsit meg volt zavarodva, és nem igazán mozdult pár pillanatig; Patroklosz éppen mellette állt meg, és nem bírta ki egy kis gúnyos megjegyzés nélkül:
- Remélem semmi bajod! De feküdj még itt egy kis ideig nyugodtan, a tesódnak is be szokott jönni!
Bár Diomédész sosem hallotta még a fiút ilyen bántó hangnemben beszélni, betudta azt a meccs és az adrenalin hevének; és közben magában jót mulatott a megjegyzésén, ahogy csapattársai többsége is, hiszen Párisznak volt mindig szokása, hogy piszlicsáré kis horzsolások miatt fél óráig feküdt a földön jajgatva. Diomédész a tegnapi után még Hektort sem tudta sajnálni. Aeneász, aki cseppet sem törődött az élces kommentárral, felsegítette Hektort a földről, majd beszélt vele egy kicsit - nyilván kiderült, hogy nincs sok baja, mert hamar jeleztek Agamemnónnak, hogy minden rendben, folytatni tudják a csatát. A labda a bedobása után újra a Trójaiakhoz került, ezúttal Páriszhoz; a fiú kihasználta, hogy többen még zavartak voltak Hektor miatt, és átvágott az ellenséges csapat pályáján, lassan már a gólvonalnál tartott; az Akhájok ekkorra már a saját kapujuknál csoportosultak, még ha kissé rendezetlenül is. Az utolsó pillanatban Hektor vette át a vezetést, és bár kicsit messzebb volt a kelleténél, nem akart kockáztatni; hamar lendítette is a lábát, kinézve az egyetlen olyan pontot ahol - számítása szerint - átcsusszanhatott volna a labda a védővonalon.
Hektor a következő pillanatban hatalmas erővel rúgott bele a labdába, ami átsuhant az Akhájok védővonalán, a kapus pedig már éppen ugrott, hogy kivédje a gólt, amikor a labda visszapattant a félfáról, és hátulról Patroklosz gerincének ütközött. A fiú rögtön hanyatt vágódott, kissé féloldalasan, a közelben állók hallották hogy a feje koppan a padlón. A közönség döbbenten hallgatott, a játékosok - köztük Diomédész - lába pedig földbe gyökerezett. A következő másodpercekben rengeteg minden történt egyszerre. Agamemnón sípja megszólalt, Akhilleusz pedig - aki viszonylag közel ült - rögtön odarohant Patrokloszhoz, aki mellett már ott térdelt Idomeneusz és Diomédész is, és kétségbeesetten próbálták őt eszméletéhez téríteni. Patroklosz azonban nem válaszolt, lehunyt szemekkel feküdt ott, és Diomédészen olyannyira eluralkodott a pánik, hogy már a fiú pulzusát ellenőrizte annak nyakán. Patroklosz lélegzett, ez jó jel volt - több megállapításra azonban már nem volt ideje, mert Agamemnón ellökte őt az útból, majd lehajolt, hogy saját maga vizsgálhassa meg a fiút. Akhilleusz döbbenten állt felettük.
- Patroklosz… - lehelte rekedten. A fiú lágyan megcirógatta Patroklosz karját, de minden hiába, az eszméletlenül feküdt továbbra is. - A mentőket… hívjátok már a mentőket… valaki… !
- Tanár úr, hívja már a mentőket! - mordult rá Idomeneusz Agamemnónra, aki nyilván csak ebben a pillanatban döbbent rá, hogy ez az ő dolga lenne, aztán vette is elő a telefonját. Miközben beszélt velük, Akhilleusz felegyenesedett, majd szikrázó szemekkel meredt a még mindig egy helyben álldogáló, elhűlt Hektorra. Meg is indult felé, és Diomédésznek meg Idomeneusznak kellett lefognia, máskülönben miszlikbe aprította volna Hektor Priamidészt. Ezt nagyjából az egész tornaterem biztosra vette.
- Hektor! - üvöltötte a fiú, mert akárhogy küzdött, a két erős osztálytársa nem engedte, hogy akár csak pár méternyire megközelítse a Trójaiak kapitányát. - Ha bármi baja lesz, én esküszöm neked, hogy a puszta kezemmel téplek szét!
- Véletlen volt, te is láttad! - kiabálta vissza Hektor. - Nem szándékosan rúgtam felé a labdát!
- Véletlen, mi? Mindent megtennél, hogy megnyerd a meccset, ne is tagadd!
Hektor erre már nem szólt vissza, Párisz mondott csak valamit neki, de a nagy hangzavarban nem igazán lehetett hallani semmit, hiszen a közönség is elkezdett zúgolódni. Diomédész azért látta Hektor arcán, hogy őt is megrázta a baleset, és tényleg elhitte neki, hogy nem szándékosan bántotta Patrokloszt. Hogyan is tudta volna szándékosan bántani; bár remek focista volt, azért szándékosan a kapufára lőni elég nehéz, nyilván ha tényleg rosszindulatú lett volna, egyenesen a fiút célozza meg. (Diomédészben előző nap maradt egy kis rossz érzés, amiért az igazgatóiban úgy döntöttek, titokban tartják Hektor baklövését - most már úgy érezte, édes mindegy, Hektor így is megkapta a “büntetését”. A srác eddig nem hitt a karmában, de most egyszeriben mégsem gondolta akkora hülyeségnek).
A mentő alig tizenöt perc múlva megérkezett, Akhilleusz pedig szemmel láthatóan úgy döntött, hogy bölcsebb lesz Patrokloszt elkísérni a kórházba, mint megvadultan szitkokat kiabálni Hektorra és csapatára. Amikor az eszméletlen Patrokloszt a hordágyra tették, Akhilleusz végig a kezét fogta, és Diomédész figyelmét az sem kerülte el, hogy az aranyhajú fiú szemei könnybe lábadtak. Agamemnón is elkísérte őket természetesen. A mentőautó hangosan szirénázva hagyta el a helyszínt, de Diomédész még percekig ott álldogált az udvaron, a tűző napsütés hevében; észre sem vette, hogy a közönség lassan elszállingózik, és a csapattársai többsége is visszavonult már az öltözőbe. Kissé meg is lepődött, amikor Helené parfümjének az illatát érezte meg, azonban nem csak azt, egy másik, szintén ismerős illat is vegyült bele.
- Jézusom, remélem, nem lesz semmi baja - fejezte ki őszinte aggódását Helené. Diomédész hátranézett, és ahogy a tekintete találkozott az anyjáéval, meglátta a nő szemében azt a féltést és szeretetet, amit nem is emlékezett, mikor látott utoljára. Belül megremegett, és a következő pillanatban teljesen önkéntelenül, ösztönösen cselekedett: átfonta a karjait az anyukája körül, és megölelte őt. Déipülé pár pillanatig nyomasztóan hideg és merev maradt, de aztán, ahogy feldolgozta, mi történik, még szorosabban magához húzta a fiát.
- Jól van - suttogta Déipülé, ahogy kissé bátortalanul megsimogatta Diomédész hátát.
- Amikor ott álltunk felette… egy pillanatra azt hittem…
- Mind nagyon megijedtünk.
- Reméljük, nem lesz komolyabb baja - ráncolta a szemöldökét Helené. Majd tanácstalanul, kérdően Diomédészre nézett. - Nekünk nem kellene bemenni a kórházba? Olyan jóban lettünk Akhilleusszal meg Patroklosszal mostanában, csak meg kellene nézni, mi van...
Diomédész, még mindig kicsit kábán, a fejét rázta.
- Akhilleusz valószínűleg most törni-zúzni fog a kórházban, egészen addig, amíg az orvosok meg nem mondják, mi a helyzet. Én addig be nem megyek. Ha holnap felhívjuk őt telefonon, azt szerintem bőven jó.
×××
- Igen, rendben. Vigyünk valamit? Oké, csak mondd meg, hol laknak Patrokloszék. Oké. Pár alsónadrág, fogkefe... igen, Helené biztos hozni fog csokit, nem tudok elképzelni olyan univerzumot, amiben ne hozna. Jó, akkor holnap délelőtt ott leszünk.
Diomédész sóhajtva tette le a telefont. Egy darabig még mozdulatlanul bámulta annak kijelzőjét, és csak arra eszmélt fel, hogy hátulról valaki puszit nyom a hajába. Diomédész hátrahajolt, és picit elmosolyodott - de csak egészen picit, Odüsszeuszt azonban ez nem győzte meg túlságosan.
- Na, hogy van Patroklosz? Ugye minden rendben?
- Szerinted mosolyognék, ha baja lenne?
- Az a kis kunkor? - Diomédész megint úgy mosolygott, alig észrevehetően, Láertiádész meg játékosan megforgatta a szemét. A kezében tartott két csésze forró teát a dohányzóasztalra helyezte, majd leült a srác mellé a kanapéra. - Az nem nevezhető mosolynak. Tudom, az elmúlt napokban elég sok minden történt, de mit tehetnék, szent kötelességemnek érzem, hogy felvidítsalak.
- Milyen lovagias vagy - horkantott fel cseppet sem elegánsan a fiú. Hamar felvette a teát, ráfújt kicsit, majd kortyolt belőle egyet. Az arca kisimult a kellemes aromától, és hálásan nézett a férfira. - Hogy az istenbe csinálod ezt? Pont ugyanolyan a teád, mint Meneláoszé.
A férfi vállat vont.
- Nem nagy tudomány, csak egy kis juharszirup és citromlé a titok, na meg a megfelelő arányok. Bár talán azt is megkérdezhetném, honnan tudod, milyen Meneláosz teája…
- A fegyelmin kaptam tőle. Szerintem említettem. - Diomédész itt kissé lehajtotta a fejét. - Viszont ha már itt tartunk... tudom, hogy tegnap mindent kibeszéltünk ami Hektorral és velem történt, de telefonon mégsem ugyanaz. Plusz nem köszöntem meg, hogy ilyen normálisan álltál hozzá a dologhoz.
Odüsszeusz megeresztett egy finom félmosoly, majd a fejét Diomédész nyakhajlatába hajtotta. A fiúnak jól esett érezni a másik egyenletes, meleg lélegzetét a nyakán. Megnyugodott tőle, még jobban, mint a kezében tartott teától.
- Ugyan, nem te tehetsz róla - lehelte a tanár. - Miért haragudnék, ha egyszer ő csókolt meg?
- Mégsem írtál vissza utána, hiába kerestelek.
Odüsszeusz sóhajtott egy nagyot.
- Elég féltékeny típus vagyok, ne haragudj. Amikor Meneláosz elmesélte az esetet, teljesen úgy jött le, mintha nem lenne benne biztos, hogy most akkor te biztattad-e vagy sem. Persze ő nem volt ott, honnan is tudhatná. Te azt mondtad, hogy nem akartad, és nekem ennyi elég. Hektorra ugyan haragszom, de Szarpédónra sokkal jobban. Ettől függetlenül örülök, hogy elmondtad ezt Meneláosznak, mert ő is úgy gondolja, hogy tenni kell valamit.
- Mégis mit?
- Nem tudom - gondolkozott el a férfi. - Az biztos, hogy a fél iskolát ki fogja pucolni a gyerek, de a zaklatás súlyos dolog, nem lehet elintézni ennyivel. Meneláosz azt javasolta, hogy csináljunk érzékenyítő programot, de még nem tudom, ennek mennyi haszna lenne. Még most a hétvégén átrágjuk a dolgot. Na mindegy, tőlem már megkapta a magáét.
- Mit csináltál? - nézett le rá megütközve a srác.
- Jaj, semmi komolyat. Tudod, Szarpédón enyhén szólva nem a legjobb franciás. Legutóbb két csoportra osztottam a csapatot, és egy témát kellett megvitatniuk, az egyik csoport élére meg őt választottam szószólónak. Mondjuk mindenki csodálkozott, de annyira nem izgatott. Öt percig kellett folyamatosan a környezetvédelem fontosságáról beszélnie. Borzasztóan megizzadt a végére.
Diomédész továbbra is csak pislogni tudott, majd mikor valamennyire magához tért, lehajolt, és lágyan megcsókolta a férfit. Odüsszeusz ugyanilyen lágyan csókolt vissza, és mikor Diomédész felnevetett, puszit nyomott először annak alsó, majd felső ajkára.
- Csak nem megnevettettelek? - kacsintott Odüsszeusz, ahogy szorosan átkarolta a fiú derekát.
- Hát, elég kegyetlen tudsz lenni, ahhoz képest, hogy tanár vagy. És Szarpédónt meg a kis bosszúdat hagyjuk is, de tisztára ég a szám. Utálom a csípőset.
- Úgy fél órája közöltem veled, hogy a sarki kebabosnál ebédeltem, mégis mire számítottál, amikor az előbb megcsókoltál?
- Azt hittem, csak viccelsz - legyintett Diomédész. - A főzés nagymestere a sarki kebabosnál?
- Tudod, nálam is van néha olyan, hogy egész napos sürgés-forgás helyett inkább olvasok, vagy a kanapén fekve Netflixezem. Nem tudom, megfordult-e a fejedben valaha, hogy… nem is tudom, én is ember vagyok?
- Én is ember vagyok, és egy fogkefe büszke tulajdonosa. - Összenéztek, hosszú pillanatokig, és végül éppen egyszerre röhögtek fel.
- Na jó, menjünk fogat mosni - tápászkodott fel Odüsszeusz a kanapéról, miközben megfogta Diomédész kezét, és felhúzta őt is. Diomédész ment vele egészen a fürdőszobáig, majd csintalanul megbökte Láertiádész vállát. Amikor az megfordult, kihívóan meredt rá, végigtekintve Láertiádés egész alakján. - Mi az? Miért nézel így? Most akkor fogat mosni akarsz először, vagy leteperni? Hamar döntsd el.
Diomédész szórakozottan beharapta az ajkait, majd rátapasztotta Odüsszeusz szájára a sajátját. Ez most sokkal követelőzőbb és akaratosabb csók volt, mint az előző, Diomédész mégis a teljes szívét is beleadta. Az idősebb férfit átkarolva, annak pólójába markolva szorosan maga felé húzta őt, lassan pedig az egyik kezét felhozta Odüsszeusz vállára, majd még feljebb, a férfi arcát kezdte simogatni. Odüsszeusz hamar megragadta Diomédész derekát, és ugyanolyan szívvel viszonozta a csókot, ahogy kapta. Egy idő után azonban Láertiádész kissé elhúzódott, és apró mosollyal nyugtázta, hogy Diomédész bekönnyezett.
- Ennyire szeretsz?
- Kibaszottul. Ég. A szám. - Diomédész kissé kétségbeesetten, bár boldogan bámult fel rá. - De igen, ennyire kurvára szeretlek. Kaphatnék végre egy fogkefét?
×××
A laptop képernyője elsötétült, Odüsszeusz és Diomédész azonban még hosszú másodpercekig nem tudtak napirendre térni a rész felett. Odüsszeusz szedte magát először össze: nyelt egyet, majd letette a - nemrég még popcornt tartalmazó - tálat a kis éjjeliszekrényre, az ágy mellé.
- Még egy kis popcorn jöhet? Már ha kész vagy egy újabb részre - bocsátotta előre Láertiádész. Diomédész hitetlenkedve meredt az üres képernyőre.
- Figyelmeztetlek, hogy nem csak magát a részt emésztem, és az egyetlen szirtre összezsúfolódó ezernyi, szerencsétlen, szegény fókát, hanem magát azt a tényt is, hogy természetfilmet nézek veled péntek este. Természetfilmet.
- A rendes műfaja dokusorozat… de mindegy is, mit mondasz - mondta a férfi. - Látom, hogy tetszik, nem hiába néztük meg a második részét.
- Jó, nem mondom, hogy nem érdekes. Főleg a globális felmelegedéshez kapcsolódó részek. Gondolom pont ezért csinálták. - A fiú gyorsan csekkolta, hogy miről szól az ez utáni rész. - A dzsungelek élővilága lesz a következő. Gondolom, te ezerszer voltál már dzsungelben.
- Hát… ezerszer nem. Párszor igen. - A férfi félig már mozdult, hogy elkészítse az újabb adag pattogatott kukoricát, de közben valahogy mégis leült inkább. Diomédész figyelmét eddig teljesen lekötötte az érdekes sorozat, meg a vicces akcentusos bácsi, aki narrálta - de most valahogy észrevette Odüsszeuszon, hogy mondani akar még valamit. És nem a dzsungelekkel kapcsolatban.
- Van valami probléma?
- Nincs. Azaz… - Odüsszeusz kissé közelebb húzódott a fiúhoz. - Két dolog is van, amit el akartam mondani, csak nem tudtam, hogy kezdjek hozzá. Kezdem akkor a legutóbbival. Amíg zuhanyoztál, Penelopé felhívott. Két hét múlva lesz a szülinapja, már éppen kérdezte, hogy mikor megyek haza, én meg próbáltam nem elárulni, hogy teljesen kiment a fejemből.
- Ó. Akkor…
- Igen, még nem vettem meg a jegyet, de haza fogok utazni hamarosan.
Diomédész sokáig hallgatott. Majd rekedten szólalt meg, hangja mintha messziről jött volna.
- És az év végi bál? Az három hét múlva lesz. Arra sem tudsz jönni?
- Remélem tudok, én megteszek minden tőlem telhetőt.
Diomédész kissé elfordult, nehogy a másik meglássa, hogy az arca megfeszül, és a szemei idegesen cikáznak.
- Oké. - Nagyon igyekezett, hogy a hangja ne remegjen meg, de nem nagyon sikerült. A vékony takaró alatt az egyik kezét önkéntelenül is ökölbe szorította. - Végül is úgysem táncolhatnánk együtt. Meg a görög zenés előadás is tök béna, amit Helenével táncolunk majd, jobb is, ha nem látod.
- Diomédész. - Odüsszeusz finoman megfogta Diomédész állát, és maga felé fordította a fiú fejét. Látta a szemében a megbántottságot, a félelmet, és mindazt a kérdést, amire ő nem tudott válaszolni eddig. Két kezébe fogta a fiú arcát. - Aστερι της ζωης μου.* Ne legyél ilyen szomorú. Amikor beleegyeztél ebbe a kapcsolatba, tudtad, hogy ez a pillanat el fog jönni.
- Köszi - jegyezte meg gúnyosan a fiú. - Máris könnyebb.
- Azt hiszed, van még köztünk valami? - Odüsszeusz bánatosan felnézett a plafonra. - Évek óta nem szexelünk már. Kérlek, ne gondold azt, hogy azért megyek néha vissza Görögországba, mert… mert ennyire telhetetlen vagyok. Szeretem őt, de nem úgy. Már jóideje. És nem csak miatta… - A férfi gyorsan becsukta a száját. Remélte, hogy Diomédész nem figyelt fel az utolsó mondatára, de késő volt, a fiú szemei kíváncsian csillogtak, és kérdőn nézett fel Láertiádészre.
- Akkor ki miatt?
- Apámra gondoltam. Egyedül él, ilyenkor mindig meglátogatom Ithak…
- Dehogy gondoltál apádra - fonta össze mérgesen a karját Diomédész.
- Hidd el, hogy nem másik nőhöz megyek. Vagy férfihoz. - Láertiádész már láthatóan belezavarodott a mondandójába, végül is inkább megrázta a fejét. - Szóval úgy értem, nincs senki más rajtad kívül.
- Azt melegen ajánlom.
- Figyelj. - Odüsszeusz lágyan a kezébe fogta a fiú kezét. Hamar összekapcsolódott a tekintetük is, és Diomédész már utálta, hogy a másik ezzel mindig elejét tudta venni a nagyobb veszekedésnek. - Nem csak a feleségemet hagytam otthon, amikor ide jöttem dolgozni. Rengeteg rokonom, barátom van Görögországban, akiket szintén ritkán látok, és most velük is szeretnék bepótolni csomó mindent. Ugye nem baj?
- Dehogy baj. - Diomédész Odüsszeusz nyakába borult, és szorosan megölelte őt. Sokáig hallgatott, élvezettel szívta be a férfi nyakának illatát. Jól esett érezni a másik testének melegét. - Csak… hiányozni fogsz.
- Nekem is - simogatta meg Diomédész haját Odüsszeusz. Közben annak válla felett átnézett a laptop képernyőjére. - A másik dolog, amit akartam mondani… az jóval kellemesebb. Tudod, Priamosznak már szóltam, hogy az őszi félévet valószínűleg kicsit később tudom kezdeni, mert augusztusra terveztem egy hátizsákos körutat a Shatland-szigeteken. Lehet, szeptemberbe is belenyúlik kicsit.
Diomédész kibontakozott az ölelésből, majd felhúzta a szemöldökét.
- Szóval megint elmész. Ez hol jó hír?
- Hát… meg akartalak kérni, hogy tarts velem. Úgyhogy ha mindig is arra vágytál, hogy fura pónikat meg lundákat nézegess, eljött az idő. Normál esetben felajánlanám, hogy én fizetek mindent, de ismerlek, és tudom, hogy azt nem fogadnád el. Viszont azt is mondtad, hogy Zeusztól kicsaltál egy rakat pénzt, szóval… én nem látom akadályát a dolognak.
Diomédész meglepetéstől először szóhoz sem jutott, és annyi mindent érzett egyszerre, hogy teljesen össze volt zavarodva.
- De… úgy terveztem, hogy júliusban beadom a papírjaim a katonasághoz, és augusztusra már bőven kiképzés alatt leszek.
- Nem tarthatlak vissza - vonta meg a vállát keserűen Odüsszeusz. - Bár fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy ha besoroznak, nem sokat láthatjuk majd egymást...
- Tisztában vagyok vele. De én tényleg katona szeretnék lenni, és elviselem, ha ez ezzel jár. - Diomédész itt elgondolkodott. - Bár… nem lenne semmi, ha hagynék pár hónap szünetet, és csak ősszel jelentkeznék. Amúgy hol is vannak azok a Shatland-szigetek?
- Skóciától északra.
Diomédész hallgatott, és azt már tényleg nem merte megkérdezni a földrajztanártól, hogy Skócia hol van; bár rémlett neki, hogy valahol Nagy-Britannia környékén lehet. Arrafelé meg úgysem volt még.
- Oké.
- Oké? - ráncolta a szemöldökét a férfi. - Mármint…?
- Oké, veled megyek - mosolyodott el Diomédész, és már a az utazás gondolatától is hihetetlen eufóriát érzett. Mindig is utazni szeretett volna, és - még ha magának nem is ismerte be - megfordult már a fejében a gondolat, hogy milyen jó lenne elkísérni Odüsszeuszt valamelyik kirándulására, hiszen olyan sok érdekes dolgot mesélt már a kalandjairól. Azt gondolta, remek útitárs lehet. Na meg az sem lenne utolsó dolog, ha együtt fürödhetnének az óceánban, beülhetnének egy étterembe, megfoghatnák egymást kezét nyilvánosan. Sosem vágyott még ilyesmire senkivel kapcsolatban, de most valahogy jól esett játszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha. - Miért ne? Alig utaztam eddigi életem során. Mondjuk a hátizsákos túrákhoz nem vagyok hozzászokva, de biztos belejövök majd. Meg van tenger, strandolhatunk is, ha már nyáron megyünk.
Odüsszeusz teljesen váratlanul felkacagott.
- Jaj, Diomédész, annyira vicces vagy.
Diomédész értetlenül bámult.
×××
Másnap reggel Diomédész felvette Helenét, aztán együtt mentek el Patrokloszék házába, hogy elhozzanak pár dolgot a fiúnak. Patroklosz és az anyukája a város szélén laktak, az egyik legszegényebb részen, és Diomédész igyekezett nem mutatni annak a jelét, hogy zavarja őt a ház elülső részén málló vakolat, a kiskertben lévő gyomok burjánzása, és a lakásban uralkodó káosz. Nem arról volt szó, hogy pár mosatlan edény felhalmozódott, vagy hogy itt-ott feltűnt egy indokolatlan könyvkupac, ruhahalmaz. Alig lehetett férni az előszobában és a nappaliban, egymás hegyén-hátán álltak a kartondobozok, iratkötegek teljesen céltalanul. Nyilvánvaló volt, hogy a lakás nincs valami gyakran takarítva, a polcokon ujjnyi vastag por, és az egész levegő valahogy áporodott volt, hiába volt nyár lévén sarkig tárva az ablak. Helené csacsogott, ahogy szokott, és Patroklosz - cseppet sem szimpatikus - arcú anyukája megmutatta nekik a fiú hálószobáját, majd ott is hagyta őket. Diomédész jólesően vette tudomásul, hogy legalább a fiú szobája takaros, tiszta, élére voltak rendezve a könyvespolcon a könyvek; ennek ellenére mégis megértette, hogy miért szeret Patroklosz inkább Akhilleusznál lenni.
Diomédész fogta a bőröndöt, majd bepakolt Patroklosznak némi alsóneműt, pólót, rövidnadrágot. Helené csomagolta az egyéb dolgokat: zsebkendő, tisztálkodási szerek, és két regény, amit Akhilleusz kért.
Tíz óra körül már a kórházban voltak. Mikor felértek a kórterembe, annak a meghitt jelenetnek lehettek a tanúi, hogy Akhilleusz Patroklosz kezét szorongatja, és gyengéden sugdos valamit a fülébe. Patroklosz felhorzsolódott arcán apró mosoly kúszott fel, és ez csak akkor szélesedett ki, amikor Akhilleusz belepuszilt a hajába a kötés felett.
- Nem akarunk zavarni, de hoztunk egy rakat csokit. - Akhilleusz a hang hatására rögtön felnézett, majd hálás ölelésébe vonta Helenét. Diomédésszel, ahogy szokták, kezet fogtak.
- Nem igazán ehetek most sok csokit - panaszolta Patroklosz kissé gyenge hangon. Egyébként sem nézett ki valami jól: a fejét bekötözték, de az arcán is nyoma maradt annak, ahogy levágódott a földre. Hatalmas szerencséjére a gerincén nem szerzett maradandó sérülést, hiszen a karjára esett; az ugyan eltört, és a bokaszalagja is megsérült, de úgy tűnt, hogy pár hónap és nagyjából olyan lesz, mint régen. A kedélye amúgy is töretlen volt, láthatóan inkább Akhilleusz volt az, aki napok óta nem tud aludni az idegességtől.
- Elteszem neked a csokit, mire felépülsz - jelentette ki az aranyhajú ifjú. Patroklosz és Helené vigyorogva nézett össze.
- Csak annyira tudod “elrakni” a csokit, mint én - forgatta a szemét játékosan Helené, majd helyet foglalt a Patroklosz ágya melletti széken. - Mindenki tudja. Amúgy, is, egy-két kocka nem árthat.
- Elhoztuk neked a cuccokat - mondta Diomédész, ahogy a bőröndöt odaállította az ágy mellé. Akhilleusz nyíltan nem mondott semmit, de köszönetként biccentett egyet a srácra. - Hogy érzed magad, Patroklosz? Meddig tartanak még benn?
- Hát egy hétig biztosan - húzta el a száját a fiú. - De majd nyilván a bokám miatt, meg a gipsz miatt jönnöm kell még utána is. Amúgy… nyilván nem vagyok a legjobb formámban, de egészen okés minden. Kivéve az, hogy Akhilleusz úgy őriz, mintha aranyból lennék.
- Mert aranyból vagy.
Akhilleusz és Patroklosz olyan szeretetteljesen néztek össze, hogy Diomédésznek elszorult a szíve. Arra gondolt, hogy vajon Odüsszeusz is így aggódna érte, ha neki esne bántódása? Csak remélni merte. Bár azt elismerte, hogy Akhilleusz folyamatos strázsálása elég idegőrlő lehet.
- Mennyit aludtál az elmúlt három éjszaka?
Akhilleusz - kicsit kómásan - félrebillentette a fejét.
- Azt nem tudom, de az általam elfogyasztott koffeinmennyiséget vezetem a telefonomon, és a 400 miligramot nem lépem át naponta, szóval elvileg nem lehet semmilyen káros hatása. Ezt így tudom csinálni még egy hétig, amíg Patrokloszt kiengedik, ne aggódjatok.
Diomédész nagyot sóhajtott. Patroklosz olyan könyörgő szemeket meresztett rá, hogy nem tudott nem segíteni rajta.
- Figyelj - fordult Tüdeusz gyermeke Akhilleusz felé -, nincs kedved nálunk ebédelni ma? Helené, te is jöhetsz. Anya meg a bejárónő mexikói kajákat csinálnak, lesz valami desszert is. Anélkül nincs vasárnap.
- Nem is tudom - merengett el a fiú; pedig Diomédész tudta, hogy mennyire imádja a mexikói kaját. - Nem akarom itthagyni Patrokloszt… pár órára sem.
- De drága, itt van egy csomó orvos, meg ápoló - győzködte őt Patroklosz, miközben tenyerébe fogta a fiú tenyerét. - Nem hagynak felügyelet nélkül, ne aggódj. Meg hát tudod, rendben leszek. Az ebéd tök jó ötlet, aztán menj haza és pihenj egyet, jó? Holnap visszajössz, és meglátod, sokkal frissebb leszel.
Akhillesz a padlót bámulta.
- De… biztos oké?
- Biztos, biztos - lélegzett fel Patroklosz.
*Életem csillaga.
0 komment:
Megjegyzés küldése