Műfaj: inkább fluff, mindenesetre nem kell komolyan venni XD
Figyelmeztetés: Ady Endre. Ennek elégnek kell lenni.
Tartalom: Egy tikkasztó nyári délutánon Ady és Léda unatkoznak.
Tartalom: Egy tikkasztó nyári délutánon Ady és Léda unatkoznak.
Egyéb megjegyzés: A 2014-es Nyugat Kihívás első napjára készült ez a szösszenet. A cím adott volt, és kaptam egy verset, is amit bele kellett építenem, ez Verlaine-től az Uram, szerelmed megsebesített.
Adél elnyűtt pihegéssel rakta fel lábát a kicsiny, de annál
díszesebb, aranyszínű zsinórokkal övezett zsámolyra.
- Nem, nem, drágám, nincs az a pénz.
Ady felhúzott szemöldökkel támaszkodott egy közeli szófa háttámlájára, és még a
forró körülmények ellenére is elégedetten bámulta meg barátnője meztelen
vádliját, ott, ahol a nő szándékosan felcsúsztatta a súlyos szoknyát. Szó, mi
szó, Léda nem volt egy nádszál karcsú teremtés, de valahogy mégis elbűvölte a
költőt az a nyers, pézsmaszagú érzékiség, ami belőle áradt; még így is, izzadt
keblekkel és hanyag testtartásban is olyan erotika sugárzott belőle, mint kevés
nálánál vékonyabb szépasszonyból. Bandi persze sejtette, hogy ő sem festhet
sokkal jobban, megbontott nyakkendőben és felül kibontott fehér ingben; még az
ujját is feltűrte egészen a könyökéig, annyira elviselhetetlen volt a nyári
tikkasztó hőség. De ugye hát mit várjon az ember Párizsban, július elején.
- Akkor itthon fogunk ülni egész délután?
- Van jobb ötleted? Ilyen hőségben én ki nem teszem a lábam a lakásból.
- Igazából, van. – Bandi mosolygott, amint felvette a társalgó asztaláról a
finom, fekete csipke legyezőt, és Adél kinyújtott kezébe csúsztatta azt. A nő
már csak ilyen volt, kicsit lusta, de Adyval fél szavakból is értették egymást.
– Először viszont csinálj valamit magaddal. Undorító, amennyi ruha van rajtad,
nem gondolod?
- Egy nő kánikulában is nő.
- Én megbolondulnék, ha alsószoknyában és fűzőben kellene elviselnem ezt az
időjárást – bocsátotta előre a férfi, ahogy leült a szófára, Léda mellé. – Pedig
szívesen meghívtalak volna egy cukrászdába. Ma reggel kaptam meg a pénzt a
múltkor elküldött versekért.
Adél egy pillanatra megállt a legyezésben.
- Tudod, hogy azt úgysem engedném. Az a pénz a tied, megszenvedtél érte.
A költő pislogott, és lenézett a cipőtalpára.
- Igen, az enyém – válaszolta összeszűkült szemekkel. – És mivel az enyém, arra
költöm, amire akarom. Hát milyen férfi az, aki nem tudja az asszonyát meghívni
egy szelet süteményre? És milyen asszony az, aki így megalázza az urát?
Léda játékosan megpaskolta őt a legyezővel.
- Először is, nem vagy az uram. Másodszor, elnézést kérek, ó költők költője,
hogy megsértettem a törékeny lelked, de tudod vannak olyan emberek, akiknek nem
az anyagi javak a legfontosabbak. Adtam pénzt, hogy ide gyere, még a szállodát
is fizetem, és képzeld, nem azért teszem, mert annyira megszántalak volna.
Azért teszem, mert szeretlek.
Ady egy sóhajjal hátradőlt a szófán, és békülékenyen megszorította a nő azon
kezét, amelyik éppen nem fogta a legyezőt.
- Persze, tudom én is, de meg kell értened, hogy mennyire… nehezen viselem ezt
a kiszolgáltatottságot. Otthon, ha Hatvany Lacival elmegyek valahova, elő se
merem venni a pénztárcám, mert egyenesen megsértődik, és hetekig hozzám se
szól. Ez az én átkom.
Léda hirtelen, gyöngyözően nevetett; Bandi jól emlékezett rá, mikor először
hallotta őt kacagni a nagyváradi korzón. Most visszanézve úgy rémlett neki,
hogy egyből beleszeretett.
- Jól van – sóhajtott végül fel a férfi -, lényeg a lényeg, valamivel el kell
foglalnunk magunkat, ha már nem akarsz kimozdulni innen. – Fél pillanat múlva már a nő fölött hajolt, és
ajkát erősen Adél ajkaira nyomta. Az asszony belemosolygott a csókba, és egy
darabig egészen belefeledkezett az élménybe; viszont amikor Bandi elkezdte
felfelé húzni a szoknyáját, és a térdét simogatta, Léda megpróbált normális
ülőpozícióba helyezkedni.
- Ne olyan hevesen, édes – simogatta a költő arcát. - Fényes nappal van, az
uram bármikor haza jöhet.
Ady felhúzta a szemöldökét.
- Megmondjam én neked, hol van a te drága urad most? Szerintem egy hűvös
hotelszobában kufircol valami utcán felszedett Jean-nal vagy Francois-val. Minden
bizonnyal örülne is neki, ha tudná, hogy nem vagy egyedül, amíg őt egy kedves
fiúcska szórakoztatja. És ne nézz így rám, délután fél négykor, különösen ilyen
tikkasztó melegben, egy módosabb kereskedő sincs a munkahelyén.
- Gonosz vagy vele – intette meg őt az asszony. – De még ha így is van, tegnap este
eléggé kifárasztottál. Meg tegnapelőtt is.
- És mennyire élvezted – vigyorgott a férfi.
- Élveztem, de egy nőnek nem csak arra
van szüksége, Bandi. – Léda visszafogottan mosolygott. Annyira jellemző volt a
szeretőjére ez a hozzáállás, és igen, annyira tipikusan férfi volt. – Néha úgy
örülnék neki, ha az ágyon kívül is kapnék tőled egy kis gyengédséget.
Ady elhúzódott tőle, és bizonytalanul megkérdezte:
- Hát akkor mit szeretnél most csinálni? – Adél csak huncutul mosolygott.
×××
Ady Endre éppenséggel nem így képzelte a dolgot. Miután túl voltak egy makaó,
svindli és egy sakk meneten, valamint Adél sorra nyerte mind az akasztófás
játékot, mind a szóláncot, és még a mutogatósban is sokkal ügyesebb volt nála,
a költő joggal bosszankodott. Adél elővett egy doboz, a férjétől kapott
bonbont, hogy csillapítsa a kedélyeket.
- Várj – mondta, fogai között tartva egy étcsokoládés-mandulás darabot. Adél
felállt, és nagy drámaian a szívére csapta a kezét, aztán elkezdett hangosan
jajgatni.
- Fáj valamid?
A nő megrázta a fejét, majd szorosan átölelte a vállait a karjaival, és
ütemesen ringatni kezdte magát. Aztán kérdően felnézett az égre, felemelte a
karjait, majd újból a mellét kezdte verni, elhúzott szájjal.
- Szerelmes vagy – mondta Bandi bizonytalanul, de Léda biztatóan rámutatott a
férfira. – És… és felnéztél az égre, szóval… Istenről van szó? Istenbe vagy
szerelmes? Apáca?
Adél megforgatta a szemét, és leeresztette a vállait, de nem szólalt meg, csak
nemet intett a kezeivel. Az előbbi mozdulatsort próbálta ismételni, annyival
kiegészítve, hogy mérgesen az ég felé rázta az öklét.
- Ember vagy egyáltalán? – A nő a fejét rázta, de magában vigyorgott azon, hogy
Ady arca mennyire őszintén kétségbeesett volt. – Akkor lehetsz még… öhm… tárgy…
vagy hely…
Léda megunta a dolgot, és szépen leült a szófára, majd az asztal felé hajolva
írást imitált.
- Írsz valamit… levelet? Vagy… vagy az is lehet, hogy novellát írsz. Regényt.
Verset. – Léda diadalmasan, sűrűn bólogatott ez utóbbira. A férfi mintha
hirtelen megriadt volna. – Léda kedves, ugye nem én vagyok a megfejtés?
- Jaj, Bandi. – És a nő nem bírta ki, nevetett. – Mégis honnan veszed ezt?
Megmondtam, hogy nem ember.
- Nos, az előbb szerelmes voltál, és az ég felé ráztad az öklödet. Gondoltam,
ez elég jól összefoglal engem, különösen, hogy költő vagyok, és a versírás is
stimmel.
Léda szíve elszorult, és legszívesebben odament volna a férfihoz, hogy
megcirógassa az arcát, és barna, rövid fürtjeit. Ehelyett csak ennyit mondott:
- Egy versről van szó.
Ezek után már csak alig öt percet kellett kínlódniuk, mire Ady mindent értően
felnyögött:
- „Uram, szerelmed megsebesitett, s még
mindig remeg élő sebem ajka. Uram, szerelmed megsebesitett.” Verlaine.
- Bizony ám, hogy Verlaine – ült le végre Léda egy élénk kis mosollyal az
ajkán. – Te pedig kitaláltad.
- Nincs valami olyan játék, ami kreatív, és esetleg nekem való?
Léda elgondolkodott.
- Hát, írhatunk közösen egy történetet. Az a lényege, hogy én írok három vagy
négy szót, és aztán odaadom neked, és te is írsz ugyanannyit. Az eredmény
mindig nagyon vicces, a barátnőimmel szoktam játszani.
Bandi azonban már inkább nem reménykedett. Léda hamarosan papírt és írószert
kerített, majd szép, vékony betűkkel rápingált pár szót a papírra. Szerelme
összehúzott szemöldökkel olvasta, mikor hozzá került:
- Egyszer egy lila… bármit írhatok? –
A választ azonban meg sem várta, és miután gondolkodott egy fél percig, írt, majd
diadalmasan nyújtotta át Adélnak a papírt.
- Egyszer egy lila prémes, melankóliát kacagó…
Bandi, szívem, ezt nem küldöd be a Nyugatba. Bármilyen butaságot leírhatsz,
ami legelőször az eszedbe jut, sőt, ez a játék lényege.
A férfi egy darabig értetlenül bámult.
- Szerintem ez egy nagyon szép szókapcsolat.
- Mondd, hallottad már valaha azt a kifejezést, hogy humor? - Mikor az asszony a mereven bámuló költő
arcába nézett, sietett a mondanivalójával tovább, nehogy a másik válaszoljon. –
Néha határozottan jót tesz az embernek. Különösen akkor jön jól, ha számodra
kedves emberekkel vagy körülvéve.
Miután túl voltak a nehéz kezdeten, mégiscsak sikerült egy viszonylag vicces
kis történetet kanyarítaniuk. A lila prémes, melankóliát kacagó embert Diósy
Ödönnek hívták, aki Jean nevű szerelméhez komplett női ruhában, rúzzsal az
ajkán állított be. Azonban hamarosan megjelent a színen Francois, egy két lábon
járó feketekávé, aki leforrázta Jeant, Ödön pedig, miután a lila prémét
rácsavarta a fiúra, és eltemette őt, véres bosszút állt a kávén. Megitta az
egészet.
- Drágám, komolyan? – Ady vállat vont.
- A kávé éltet, mikor Pesten vagyok. Nagyjából azért kelek fel reggelente.
A nő fáradt sóhajjal feltápászkodott.
- Szerintem én átöltözök valami kényelmesebbe, mert mindjárt megpusztulok.
Bandi engedelmesen megvárta őt a szófán, és öntudatlanul is elmosolyodott.
Mégiscsak hihetetlen volt számára, hogy ez a nő, az ő Lédája ilyen világi
dolgokra rávette őt, mert különben ha bárki más mondja, csuklóból elutasítana
minden hasonló ajánlatot a szórakozásra. Na jó, Lacival kártyázott már, de
azért az egészen más… Léda jelenléte valahogy beragyogja a szobát, és
képtelenség mellette szomorúnak lenni. De az is lehet, hogy csak a párizsi
levegő teszi.
Ady úgy elgondolkodott, hogy nem vette észre, mikor Adél megjelent a
hálószobája küszöbén.
- Mit mondjak, meg tudnám szokni – sóhajtotta a nő, és Bandi szeme tágra nyílt.
Adél az ő váltás ruháját viselte, egy kopott inget és egy barna szövetnadrágot –
ez vészhelyzet esetére volt tartogatva, meg különben sem zavart senkit,
tekintve, hogy Dodó külön szobában lakott. Az asszony a haját is szorosan
feltűzte a feje mögé, így most nem látszódott az a csodás, gesztenyebarna
lombkorona. – Mérföldekkel kényelmesebb. És talán így a férjem is jobban
kívánna.
- Lehetetlen. – Adél már éppen meg akart sértődni, mikor a költő folytatta. –
Te így is nő vagy, kedvesem, ebben az ócska nadrágban és ingben is, olyannyira
nő, hogy le sem tagadhatnád.
Léda erre már örömmel suhant egészen Ady öléig, ahol szeretője finom csókokkal
halmozta el a nyakát. Mikor a férfi a combjai közt matatott, kihívó, búgó
hangon megkérdezte tőle:
- Gomboltál már ki valaha férfinadrágot a sajátodon kívül?
- Nem akarlak sokkolni – somolygott amaz. – Én sem kérdezem meg tőled, hány
fűzőt oldottál már ki a sajátodon kívül.
- És milyen bölcsen teszed.
Ady kissé elhúzódott, és meglepődve, de ugyanakkor elismerősen nézett az ő
egyetlen, huncut szemű Lédájára.
- Ilyen az én asszonyom – lehelte érzelmektől túlcsorduló hanggal. Úgy nézett
Lédára, mint egy istenségre, és arra gondolt, hogy nem, soha nem lehet másé ez
a piros száj, sem a telt kebel. – Gyalázatosan rossz, erkölcstelen és kikapós
asszony, de legalább az én asszonyom. Az én Lédám. Az én istennőm.
Mikor pár pillanat múlva Léda kacagva dőlt hátra a szófán, egy pillanatra
elhitte, hogy megérte. Ha már ezért az egy pillanatért is, de minden megérte.
Mindenhez van egy Supnat gif, azt mondják. Nos, az én arcom körülbelül PONTOSAN ilyen volt az elmúlt tíz percben: http://x1.fjcdn.com/thumbnails/comments/That+s+actually+a+really+good+painting+I+wish+I+was+_92e31ffb5d9b028aaa392773faef1292.gif ;u;
VálaszTörlésImádlak. Imádom. Sokkal, de ah, annyival több, mint amennyit valaha elképzeltem erről a párosról, és most fürdök a feels-ekben, mert nem hittem, hogy m é g j o b b a n lehet őket szeretni. Köszönik. Köszönöm.
De te jó ég, a ritmusa, a huza-vona, a vége, ahogy Ady nem tudja, mit tegyen, mit mondjon boldogságában, és hogy ők ketten tényleg boldogok voltak és ;;,,,
Gay. Such gay. Much delight. Tényleg ♥_♥
(Egyszer talán képes leszek értékelhetően reagálni erre, addig kérem, fogadd el az inkoherens ömlengésemet és lehajtott fejemet.)
* nagyon nevet a gifen* "Mindenhez van egy Supnat gif, azt mondják. " ez pedig úgy hangzott, mint egy ősi bölcsesség, ami anyáról lányra száll a családokon belül XD Mindenesetre: igen, akartam valami újat velük kapcsolatban. Ady és Léda kapcsolatáról mindenkinek az él a fejében, hogy mennyit szenvedtek, pedig nyilván voltak boldogok is... nem hiszed el, nekem is mennyire jól esett ezt megírni^^
TörlésIgen, a végét pedig nem hagyhattam ki, ha már említetted a femslasht. (aztán ki tudja, jöhet még az is a héten.) Amúgy nagyon-nagyon örülök, hogy így tetszett *-* (ha tudnám, ragoznám tovább, de itt van még a mai adag is, amin túl kell esni XD)
Én már az első Nyugatos írásod óta imádom, ahogy mindig felrugdosod a tabukat és megmutatod a kapcsolatok mélységét. Újra és újra lenyűgözöl. Gratulálok.
VálaszTörlésKöszönööm, és igen, a tabuk ledöntögetése ki nem mondott célom XD
TörlésNagyon-nagyon szeretem Ady Endrét, szóval mikor ezt megláttam, nem is volt kétség, hogy elolvasom. És milyen jól tettem! Egyszerűen gyönyörű volt! A személyiségük, a kapcsolatuk mélysége, az akkori idők varázsa (annyira furcsa volt olvasni, hogy ilyeneket játszanak, megmelengette a szívem), az egész történet varázslatos volt számomra. Elképesztően hálás vagyok, hogy ezt olvashattam! Imádtam minden sorát!
VálaszTörlésXoxo.Bri.
Köszönöm szépen :D Igen, Ady nekem is az egyik szívem csücske, bár nem ő a kedvenc íróm, de nagyon sok versén imádattal csüggök. Lédával meg annyira OTP hogy annál OTP-bb nem is lehetne, és annyira természetesen jön a kapcsolatuk, hogy nem igazán kellett megerőltetnem magam :) Én vagyok hálás, hogy elolvastad!
Törlés